Defyingnak annyi cucca volt, hogy bármennyit is ordibált és hadonászott,
sehogyan sem sikerült mindent bezsúfoltatnia a furgonba, amit Jet Star
volt olyan kedves, és elhozott DeeDeetől, ezért hát a Killjoyok
megvétózták a kétfordulós költözés tervét. Egészen pontosan Fun Ghoul,
aki napnyugta környékén úgy döntött, túl korán kelt ő Bungler miatt, és
túl nehéz napja volt hozzá, hogy folytassa a cipekedést, úgyhogy
lehuppant a bolt bejárata elé a kedvenc székére, és rágyújtott. Defying
tajtékozva próbálta meg munkára bírni, de amikor dühében megrugdosta egy
kicsit az ép lábával, a fiú válaszul elnyomta a térdén a cigit. Ebből
aztán Defying is értett, és visszavonulót fújt. Nem, mintha nem tudta
volna puszta kézzel megfojtani Ghoult, amiért kis híján lyukat égetett a
lábába, ráadásul majdnem felgyújtotta az egyetlen jó nadrágját, de hát
Ghoul sohasem emelt volna kezet rá normál körülmények közt, ezt ő is
tudta. És mivel Defying jól ismerte az embereit, különösen Ghoult, ezek
után már azzal is tökéletesen tisztában volt, hogy a fiú veszélyesen
közel került a tűrőképessége határához. Persze, eddig sem volt rendben,
hála Poison állandó akadékoskodásának és Kobra vergődésének, ráadásul a
BL/I is csendben volt újabban, nem volt kin kiélnie a hajlamait. Aztán
jött Weeny… Minden bizonnyal ez volt az utolsó csepp Ghoul számára.
Bungler kivégzése pedig kellően feltüzelte a vérét, hogy megfeledkezzen
róla, meddig engedi a póráz…
Márpedig ha Defying valamit, hát akkor azt nem akarta, hogy Ghoul megint elszabaduljon a maga építette kis ketrecéből.
Kénytelen-kelletlen
beleegyezett hát, hogy békén hagyja a fiút - akihez pillanatok alatt
csatlakoztak a többiek is -, és másnapra halasztja a költözést, így
Kobra nyugton ülhetett a bátyja mellett, és aggódhatott kedvére.
Legalább is így tervezte…
Holy eleinte még próbálta vigasztalni, de
hamar feladta, különösen, miután Ghoul még tőle is szokatlan
mogorvasággal közölte vele, hogy ideje eltakarodnia a fenébe. A lány nem
mert ellenkezni.
Csöndben surrant be Kobrához, hogy elbúcsúzzon
tőle, de a fiút úgy látszott, annyira lefoglalja a bátyja őrzése, hogy
meg sem hallotta a lépteit. Holy egy percig még bizonytalanul ácsorgott a
küszöbön, aztán halkan az ágy mellé sétált.
- Hogy van? – kérdezte, miközben lopva Poison arcát fürkészte. Nem is annyira hasonlított Kobrára, mint gondolta.
-
Rendben lesz – felelte Kobra halkan, de nem különösebben aggódva,
mintha tényleg csak attól félne, hogy fölébreszti a testvérét. Holy
hallgatott egy pillanatig. Nem, határozottan nem hasonlítanak. Poisonnak
például sokkal sötétebb a haja…
- Ghoul felajánlotta, hogy elvisz DeeDeehez – mondta. Kobra felnézett rá.
- Azt hittem, maradsz holnapig.
Holy tettetett nyugalommal megvonta a vállát.
- Majd máskor.
Máskor. Legközelebb. Jövőre.
Talán.
Kobra
hirtelen úgy érezte, nagyon, nagyon jó volna sírni. De csak bólintott,
és illedelmesen megkérdezte, elkísérje-e inkább ő DeeDeehez, Holy pedig
még illedelmesebben azt mondta, ugyan, maradjon csak nyugodtan,
Poisonnak szüksége lehet rá. Aztán még utoljára könnyedén szájon
csókolta a fiút, rámosolygott, és kisurrant a szobából. Kobra hallotta,
hogy odakint rákiált Ghoulra, aztán motorzúgás hallatszott, végül újra
csend lett. Kobra nem is bánta. Csak nézte, nézte Poisont, és azon
gondolkozott, meddig bírja az ember a fertőzések ellen ebben a
dögmelegben gyógyszerek, rendes kötszerek, minden nélkül. Ha nem megy le
a láza… Akkor annyi esélye sincs, mint a villamosszékben.
Talán
mégis az lenne a legjobb, ha engedné, hogy Korse a gondjaiba vegye.
Végül is, tényleg visszahozta már egyszer… Talán Defyingnak igaza van,
és tényleg nem adná Lorainne kezére sem… Talán… De azt még ő sem
akadályozhatná meg, hogy chipet ültessenek Poisonba. A BL/I-től még ez
is kitelik… És akkor aztán hiába jönne vissza. Hiába bizonygatná, hogy
semmi dolga a BL/I-vel, Defying mégegyszer nem sétálna bele a csapdába.
És Ghoul sem. Nem, Ghoul holtbiztos, hogy agyonlőné…
Kobra szemei
előtt egyre rémesebb képek peregtek, és észre sem vette, amikor Ghoul
belépett. Csak arra eszmélt, hogy a fiú alaposan meglapogatja a vállát.
- Hé, te is megpurcantál, vagy mi a franc van már?
Kobra
összerezzent, de azért felettébb csúnya pillantást vetett a barátjára.
Ghoul azonban vidámnak tűnt, és valahogy sokkal nyugodtabbnak, mint
Defying szobájában.
- Hol van Holy?
- Nem mondta?
- Azt mondta, elkíséred.
- DeeDeeig! Nem fogja elvinni a kocsimat!
Kobra
nem kérdezte meg, honnan lett Ghoulnak kocsija ilyen hirtelen. A fiú
várt még egy pillanatig, de aztán csalódottan elhúzta a száját.
- Nem is érdekel, milyet szereztem?
- Nem.
- Mer’ egy fasz vagy! Na gyere…
- Hova?
- Hogy-hogy hova?! Vár a sör meg a halas szendvics!
Kobra
úgy tűnt, meg se hallja a szavait. Csöndesen, minden látványos
aggodalom nélkül figyelte az egyenletesen szuszogó Poisont. Ghoul kezdte
elveszíteni a türelmét.
- Ne csináld már! Defying megmondta, hogy nem maradhatsz itt!
- Gerard meg azt mondta, maradjak.
- Itt akarsz megöregedni?!
- Csak látni akarom, hogy jól van, ha felébred.
- Itt akarsz megöregedni...
Kobra kivételesen nem vette a fáradtságot, hogy legalább egy pillantással megpróbálja helyretenni a fiút.
- Kobra!
- Nem megyek innen sehova.
- De ki…
- Majd mondd meg Defyingnak, hogy te mindent megpróbáltál, de elment az eszem. Jó?
- Kobra! – Ghoul most már tényleg dühös lett. - Szükség van rád!
-
Neki is – felelte a fiú határozottan, és még mindig Poisont bámulta,
mintha attól félne, bármelyik pillanatban eltűnhet. - Megígértem neki.
- Nekem is!
- Bocs.
Erre aztán már Ghoul is elhallgatott. Elgondolkozva nézett a barátjára. Elgondolkozva, és valahogy furcsán csalódottan.
Hát
Korsénak igaza volt. Nem ér ennyit az egész, Kobra sose lesz a régi.
Hiba volt törődni vele. Hiba volt így számítani rá. És legfőképpen hiba
volt megszeretni...
De hát ez legyen a legnagyobb problémája!
Nehézkesen lehuppant Kobra mellé a földre. A fiú egy kissé meglepetten sandított rá, de Ghoul nem viszonozta a pillantását.
- Legalább jobban van? – kérdezte szinte megvetően.
- Persze.
- Aha…
Kobra
nem felelt. Ghoul felsandított rá. Valami megcsillant a szemében, és ha
Kobra figyelt volna rá egy kicsit, akkor talán észrevehette volna, hogy
ez az utolsó esélye.
- Gyere ki egy kicsit.
- Hm?
- Gyere ki.
- Mondom, hogy nem…
- Nem akarom előtte mondani.
- Alszik.
- Tegyek róla, hogy fel se ébredjen többet?!
Kobra mély sóhajjal megadta magát a sorsának, és felállt. Ghoul követte, ki az ajtó elé.
- Na mondd.
- Mi a franc van veled, Kobra?
Kobra
meghökkenten pislantott. Ghoul hangjából csak úgy áradt a törődés és a
szeretet, és nagyjából olyan őszintének tűnt, mint egy ugatni készülő
macska.
- Semmi – felelte kedvetlenül. Ghoul nem tűnt elégedettnek a válasszal.
- Ne csináld már! Poisonnak így is, úgyis lőttek, a…
- Pofa be! – csattant fel Kobra.
- Defying is meg…
- Po-fa-be!
- Még csak nem is Killjoy!
- De a testvérem! Fel bírod fogni?!
- Attól még ugyanúgy ki kéne nyírni, mint a többit.
-
Azt próbáld meg! – tajtékzott Kobra, és kis híja volt, hogy neki nem
ugrott Ghoulnak. A fiú védekezően emelte maga elé a kezeit.
- Na jó, nézd, én megpróbáltam szépen, de veled egyszerűen nem lehet beszélni…
- Ide figyelj, Ghoul! – Kobra most már tényleg ordított. - Vagy most befogod a pofát, és eltakarodsz innen a francba, va…
Ghoul
ökle a villámnál is sebesebben lendült, pontosan a halántékán találva
el a fiút. Kobra összecsuklott, és eszméletlenül terült el a földön.
-
Tudod, kinek fogsz te itt tovább pattogni, baszkikám… - dünnyögte Ghoul
sötéten, és egy percre komolyan elfogta a kísértés, hogy alaposan
megrugdossa a fiút, csak hogy érezze a törődést, de ekkor egy dühös hang
a nevén szólította. Ghoul felkapta a fejét. Weeny szaladt felé a
benzinkút sarka felől, és kisgyerek létére is valósággal szikrákat szórt
a szeme. Jet Star lassabban követte.
- Mit műv…!
- Ő csinálta magának! – vágott közbe Ghoul azonnal, de úgy tűnt, Weenyt nem győzte meg.
- Láttam ám!
Ghoul sötéten mérte végig. A kislány állta a tekintetét.
- Ezért Defying meg fog ölni!
-
Dehogy fog… Hé, majd én elintézem, jó?! – Weeny már a homokban térdelt,
hogy magához térítse Kobrát, de Ghoul dühösen felrántotta a földről. A
kislány fájdalmasan feljajdult, mire gyorsan el is elengedte.
- Mit kódorogsz te erre?
- Leütötted!
-
Örülhet neki, hogy ennyivel megúszta! - sziszegte Ghoul egy cseppet sem
kedvesen. Weeny nem is tudta hirtelen, mit feleljen. Egy pillanatig
farkasszemet nézett a fölé tornyosuló fiúval, aztán felugrott, nyelvet
öltött rá, és teljes erejéből bokán rúgta.
- Hogy az anyád…! – bődült el Ghoul fájdalmában, és a gyerek után kapott, de elkésett.
Jet Star csak ekkor ért oda hozzájuk, épp időben, hogy elkapja a menekülő Weeny karját.
- Hé-hé, kisasszony, mire volt ez jó?
- Leütötte Kobrát!
- Azt látom – felelte Jet Star nyugodtan, és kérdőn nézett a homokba huppant Ghoulra, aki egyre csak a bokáját markolászta.
- Esküszöm, ki…
- Ghoul?
- Mi van?!
- Mit műveltél megint?
- Semmit! Mindent rám kell kenni?!
Jet
Star kissé oldalt biccentette a fejét, úgy nézett rá. Furcsán keménynek
tűnt most a tekintete, nyugodtnak, mégis fenyegetőnek. Ghoul épp eléggé
ismerte már ezt a fajta pillantást, hogy tartson tőle.
- Csak nem fogom már hagyni, hogy kinyírassa magát a kretén öccse miatt!
-
Bátyja – javította ki Jet Star, akinek nem kellett sokat erőltetnie az
agyát, hogy kitalálja, mi történt. Ghoul arcára egy pillanatra kiült a
teljes értetlenség.
- Mi?
- Mondom a bátyja.
- Tökmindegy! A legjobb emberem, nem fogom itthagyni, csak mert…!
Jet
Star alighanem megunta a rikácsolását, mert meg se várva a mondat végét
ráparancsolt Ghoulra, hogy nyalábolja fel a drága barátját, ha már
ilyen szépen elintézte, hogy ne tudjon a saját lábán elcaplatni a
kocsiig, és sürgősen dugja a furgonba, ha jót akar magának. Ghoul
megkockáztatta ugyan az észrevételt, miszerint ő aztán megmondta, hogy
nem fog ma többet cipekedni, de Jet Star vidáman közölte vele, hogy
fogja be a pofáját, különben kipakolni is egyedül fog. Erre aztán a fiú
jobbnak látta, ha elhallgat. Némi visszafogott szitkozódás kíséretében
félig-meddig életre pofozta Kobrát, de csak morgást kapott jutalmul, meg
egy kárörvendő mosolyt Jet Startól, akinek esze ágában nem volt
segíteni neki. Pedig nem volt egyszerű dolog Kobrát elrángatni a
furgonig, igazán nem. Bármekkora ütést is kapott, az nem feledtette el
vele Poisont… Sem azt, hogy milyen válogatott jelzőkkel nem illette még
Ghoult a nap folyamán, amit most lelkesen igyekezett pótolni.
Jet
Star magában somolyogva követte szemmel a párost, egy pillanatra sem
engedve el Weeny kezét, de nem maradt sok ideje a bámészkodásra. Defying
gördült ki a benzinkút elé, és odaintette magához. Jet Star
engedelmesen lépkedett mellé, még mindig maga után vonszolva a kislányt.
Defying kedvetlenül beparancsolta őket a boltba, mintha attól tartana,
odakint bárki meghallhatja őket.
- Ejtsétek útba DeeDeet, és
mondjátok meg neki, hogy kelleni fog négy kocsi a jövő hétre – kezdte,
amikor biztonságos távolságra kerültek végre az ajtótól. Jet Star
szemöldöke felszaladt, de nem szólt közbe. - Kobrát meg tartsátok
szemmel, nem akarom itt látni holnap reggel.
- Persze.
- És
figyelj Ghoulra is. Eléggé fel van spannolva, francnak se kell, hogy a
nyakunkra hozza a BL/I-t – folytatta Defying, és egy hosszú, vékony kis
dobozkát nyomott a férfi kezébe. Jet Star értetlenül nézett rá.
- Ez mi?
- Válium. Kiüti egy időre, ha nagyon ugrálna.
Weeny ijedten kapta be a levegőt, de senki sem vette észre. – Marha drága, úgyhogy próbálj meg spórolni vele.
- Persze.
- És Jet!
- Hm?
- Tényleg nem akarom itt látni Kobrát!
- És mi lesz Poisonnal?
- Semmi. Itt hagyjuk.
Weeny elsápadt egy kicsit és tiltakozni próbált, de a mellette álló férfi figyelmeztetően megszorította a kezét.
- Nem túl okos dolog, Doki – jegyezte meg nyugodtan. Defying mérgesen pillantott fel rá a székéből.
- Idehozni, az nem volt okos dolog!
- Nem hagyhatod itt egyedül.
- Tűnés!
Defying
dühösen legyintett, és mormogott még valamit, amit nem lehetett érteni,
aztán nekilátott átvizsgálni az üres polcokat, hogy nem maradt-e ott
valami. Jet Star türelmesen ácsorgott a helyén. Nem, mintha egy percig
is komolyan gondolta volna, hogy Defying képes volna ilyen
embertelenségre, elvégre is a kedvenc Killjoy-a testvéréről van szó, de
utálta volna, ha nem tud mit mondani Kobrának. Defying is érezhette,
hogy vár valamire, mert hirtelen hátra fordult a székében.
- Na! Mit álltok még itt?! Megmondtam, hogy majd kitalálok valamit!
Weeny
boldogan ránevetett, és Jet Star is megengedett magának egy félmosolyt.
Aztán illedelmesen elköszönt, és Defyingra bízva a kislányt kisétált a
furgonhoz.
Régi, sárga-fehér Ford Econoline volt, valamikor a
hetvenes évek közepén gyárthatták, és DeeDeen kívül aligha lett volna
ember, aki veszi a fáradtságot, hogy rendbe rakja. De ő megtette,
elvégre is, ahogy ő szokta mondani józanabb pillanataiban, valamivel el
kell ütnie az időt, ami még hátra van neki.
Kobra rejtélyes okokból
kifolyólag megint nem volt magánál, legalább is gyanúsan csöndesen
ücsörgött az anyósülésen, amit Ghoul tüntetőleg nem vett észre, és az
arcáról világosan leolvasható volt, hogy másnak is ezt ajánlja. Jet Star
jobbnak látta, ha pillanatnyilag nem törődik ezzel.
- Én vezetek – mondta.
- Francokat.
-
Te vagy a kisebb, úgyhogy kifelé onnan. - Ghoul meg se rezdült, csak
nagyon, nagyon jelentőségteljesen nézett a barátjára. Nem volt túl
barátságos pillantás. Jet Star mély sóhajjal megadta magát a sorsának.
Végülis, amíg vezet, legalább addig lefoglalja magát…
Kedvetlenül
mászott hát be a furgonba Ghoul mögé, magában szidva DeeDeet, amiért
képtelen volt egy második üléssort is beszerelni a kocsiba. Hosszú lesz
az út a CalFlowig, lehetetlenül kicsavart pózban ücsörögve a dobozok
tetején… Ghoul gázt adott, és elindultak.
Késő volt már, legalább is
ilyen hosszú úthoz. A nap már lement, és a sivatag elnémult. Bal kéz
felől a Sierra Nevada komor vonulata rajzolódott horizont fölé, mint
valami aranypikkelyes hátú, hatalmas kígyó. Árnyéka egyre csak nőtt, már
messze sötétlett a pusztaságon, bekúszott a kövek közé, a csenevész
bokrok alá; Kaliforniában hamar jön el az este. És valóban, mire a Ford
megállt egy percre DeeDee műhelynek csúfolt tákolmánya előtt, az ég még
tintakék volt, de a földön már leszállt az éjszaka.
Kobra mindebből
csak annyit érzékelt, hogy már nem tűzi az arcát a nap. Érezte maga
alatt az autó vibrálását, hallotta a motor hangját, a rádió
duruzsolását, de túl kába volt hozzá, hogy kinyissa a szemét. Túlságosan
jól esett most ez a kevés kis nyugalom, hogysem hajlandó lett volna
visszatérni a valóságba. A valóságba, ahol a fejében tompán lüktető
fájdalomból alighanem csúnya agyrázkódás lesz, a finom vibrálásból
kátyúkon rázkódó többórás kocsiút, Poisonból pedig hulla…
Egy percig
még makacsul próbált nem tudomást venni a dologról, de hát ilyen az
ember agya – egy ütés okozta lebegés sem tart örökké, és Kobra hamarosan
kénytelen volt tudomásul venni, hogy bármennyire is nem szeretné, ő
bizony egészen magánál van.
Az lett volna a helyes, hogy az első
szava Poison. Hogy az az első kérdése, hogy mi történt vele, hogy jól
van-e, vagy legalább az, hogy elküldi a fenébe Ghoult a kocsijával meg a
fütyörészésével együtt, de nem így történt. Az első szava a basszus
volt, ugyanis a Ford még mindig rettenetesen rázott, sokadszorra
koccintva az üveghez a fejét. Nem volt ugyan túlságosan nagy ütés,
normál körülmények közt talán fel sem vette volna, most viszont nagyon
is fájt.
- Basszus!
Dühösen igyekezett egy fokkal feljebb tornázni
magát az ülésen, de ez nem sokat segített, még mindig kegyetlenül
sajgott a halántéka. Valahonnan balról ismerős kuncogás hallatszott.
-
Kuss! – Mordult fel, de csak annyit ért el vele, hogy Ghoul most már
meg sem próbálta visszafojtani a nevetését. Kobra igyekezett összeszedni
magát, de még mindig rettenetesen zúgott a feje.
- Ezt még rohadtul visszakapod!
- Bocs – nevetett Ghoul -, de inkább én verjem be a fejed, mint…
- Mondom kuss!
- Jól van na…
- Állj meg.
- He?
- Mondom állj meg!
- Mé’, hugyoznod kell?
Kobrának
most az egyszer nem volt türelme a játékhoz. A fegyvere után kapott –
de a pisztoly nem volt a helyén. Ghoul sokat sejtetően sandított rá a
volán mögül.
- Teljesen azért én se vagyok hülye – jegyezte meg halkan, és már nem nevetett. Kobra gyűlölködve meredt rá még egy pillanatig.
- Vigyél vissza Poisonhoz! - Ghoul megint röhögött.
- Hogyne…
- Ez parancs!
Egyetlen
pillanat alatt csend lett. Ghoul idegesen megnyalta a száját, és most
már véletlenül sem nézett volna Kobrára, rendületlenül bámulta az utat
maguk előtt.
- Te nem vagy beszámítható…
- Azt mondtam, parancs!
-
Mi meg azt, hogy beütötted a fejed – szólalt meg Jet Star hirtelen a
hátuk mögül. Ghoul hálás mosolyt villantott rá a visszapillantóban,
abból a bizonytalanabb fajtából, amit szökőévente jó, ha egyszer
sikerült produkálnia. Kobra egyre gyorsabban vette a levegőt, és vadul
fordult hátra az ülésen.
- Semmi bajom, világos?!
- Na. Hát Poisonnak sem lesz – felelte Jet Star a tőle telhető legnyugodtabb hangon. – Defying vigyáz rá.
Kobra szeme megvillant.
- Hogyne! Mikor simán Korse elé lökte volna?!
- Vigyáz rá – ismételte a férfi egy fokkal talán határozottabban.
- És majd tolószékből győzi meg Bunglert, hogy ne fejezze be, amit elkezdett, mi?!
- Az már el van intézve – felelte Ghoul hanyagul. Kobra meghökkenten hallgatott el.
- Mi?
Senki sem felelt.
- Mi van elintézve?
- Csak…
- Mit műveltetek a bátyámmal?!
Ghoul újra Jet Starra nézett a tükörben.
- Szerintem jobb volt, amíg kussolt…
Jet fáradtan bólintott.
- Mi van Poisonnal?!
- Mittudomén…
- Mi-van-ve-le!
Ghoul harmadszorra is Jetre sandított.
- Leüthetem? – kérdezte szinte reménykedve, de csak egy mérges pillantást kapott válaszul.
- Mit csináltatok vele, Ghoul?!
- Jet, most már leüthetem?
- Nem.
- De mos’ mér’?!
Ghoul
alig ejtette ki a szót, Kobra ökle olyan erővel vágott az arcába, hogy
ültében is az ajtónak esett, és menten eleredt az orra vére.
- Baszd
meg! – ordította dühösen és fájdalmasan is egyszerre, és kapkodva a
fékre taposott, de későn. A Ford addigra lesodródott az útról, és csak
jó húsz méterrel odébb akadt el a homokban.
- Baszd meg…
- Válaszolnál végre?!
-
Bungler meghalt – mondta Jet Star rendületlen nyugalommal, mielőtt még
Ghoul szóra nyithatta volna a száját. Kobra döbbenten fordult felé, mire
a férfi jelentőségteljesen Ghoul felé bökött a fejével. Kobrának időbe
telt összerakni a dolgokat.
- Megölted?!
- Nem! – fröcsögte Ghoul
gyűlölködve, miközben egyre a vért törölgetet a ruhája ujjával, de Jet
olyan csúnyán nézett rá, hogy végül inkább mégis a folytatás mellett
döntött.
- Én csak elástam.
Kobra rábámult.
- Elástad?...
-
Jó, előtte meglocsoltam kicsit benzinnel, hogy jobban égjen… De nem halt
még meg, mikor elástam! – kihívóan sandított fel a barátjára. – Nem
szabad senkit se megölni, az nem szép dolog…
Kobra azt hitte, rosszul hall. Segélykérően nézett Jet Starra, de az csak megvonta a vállát.
- Kivételesen nem hazudik. Rawforce ellenőrizte.
Kobra hol az egyiket, hol a másikat vizslatta riadtan, de hiába – Jet nyilvánvalóan halálosan komolyan beszélt.
- És Poison?
Ghoul
dühödten nézte még egy pillanatig. Valami megcsillant a szemében, hogy
az egész arca eltorzult, de aztán csak elfordult, és minden további szó
nélkül újraindította a lefulladt motort.
Bárki más talán
elcsodálkozott volna ezen, de Kobra túl jól ismerte hozzá, hogy
kitalálja – Ghoul, bármennyire is szeretné, ezúttal nem meri megütni őt.
Talán mert tudja, jogos volt, amit az előbb kapott, talán még mindig a
„parancs” szó visszhangzott a fejében, talán egyszerűen csak belátta,
most nem érdemes tovább feszítenie a húrt, ezt Kobra nem tudta, de nem
is különösebben érdekelte. Nem volt elég jól hozzá, hogy komolyabban is
foglalkozzon a dologgal. És még kevésbé volt hangulata Ghoul
hülyeségeihez. Elvégre is, ki tud kiigazodni rajta? Még az is lehet,
hogy megtörtént a csoda, és épp most jött meg az esze…
Szerencséjük
volt, mert a homok nem volt túlságosan mély, így néhány kiadósabb
gázfröccs elég volt hozzá, hogy Ghoul visszakormányozza a kocsit az
aszfaltra. Kobra türelmesen megvárta, míg újra irányba állnak, csak
aztán tette fel a kérdést.
- Szóval Poison?
- Haggyámá’! Defyinggal van, és kész!
- De mit mondott?
- Semmit!
-
Azt mondta, majd kitalál valamit – szúrta közbe Jet Star békítőleg,
mielőtt még megint elszabadult volna a pokol. A másik kettő egyszerre
nézett rá, Ghoul egész meglepettnek tűnt.
- Télleg?
Jet Star komolyan bólintott.
- Vissza kell mennem hozzá, Jet – jelentette ki Kobra. – Muszáj.
- Dehogy mész vissza! - sziszegte Ghoul mérgesen, de Kobra most már egy pillantásra se méltatta.
- Értsd meg, Jet. Muszáj...
- Én ért…
-
Muszáj állandóan Poisonról dumálnod?! – csattant fel Ghoul, és jobb
híján a kormányra csapott. – Csak öt percre fognád be végre!
- Nem kérdeztelek! – vágta rá Kobra dühödten.
- Mást nem hallani tőled, mióta ez a fasz itt van, mint…!
- Hé…
- Basztatja a csőröd, hogy nem tudtad olyan egyszerűen kinyiratni, mi?! – sziszegte Kobra dühödten.
- Megcsináljam?!
- Hé!
- Azt próbá..
-
Kuss legyen már! – mennydörögte Jet Star olyan hangerővel, hogy
beleremegett a furgon. A másik kettő ijedten hallgatott el, Jet azonban
csak előre küzdötte magát a dobozok közül, és a két első ülés közé
furakodva feltekerte a rádiót. A háttérzenének szánt jellegzetes dobszó
miatt furcsán szaggatottnak tűnt most Defying minden szava.
-
…nak, hogy ne nagyon akarja. Szóval eresszétek csak ki a karmaitokat,
cicuskáim, amíg még megvannak a mancsaitok, és vigyázzatok az
egérfogókra! Nehogy úgy járjatok, mint a jó öreg Larky Fog… Négy kis
elveszett kandúr így is sok egy hétre a magunkfajtának! Akinek pedig Fun
Ghoullal van találkája a héten, az ne siessen annyira, mert könnyen
megpörkölődhet a bajsza! Most pedig szóljon nektek egy régi klasszikus,
az Aranytriótól! Save Yourself, picinyeim!
A végét már alig
lehetett hallani, mert Defying hangját elnyomta a hirtelen
felhangosított gitárszóló, aztán az a jól ismert hang…
„Do you know the enemy?
Do you know your enemy?
Well, gotta know the enemy, wah hey…”
Ghoul kedvetlenül elhúzta a száját, és hanyag mozdulattal lekapcsolta a rádiót. Kobra jelentőségteljesen oldalt pillantott rá.
- Most mi van?
- Semmi.
- Bungler megérdemelte, amit kapott.
Ghoul gyanakodva sandított rá, de a fiú arcán nyoma sem volt a gúnynak.
- Komolyan mondom, Ghoul.
- Én tudom. Defyingnak mondd, ne nekem.
- Neki is el fogom, ne félj.
Ghoul
nem felelt. Nem tudta volna megmondani, miért nem röhög az egészen?
Defying meg a finom kis célzásai… De a francba is, Bungler kikezdett
Weenyvel, majdnem megölte Poisont… Naigen. Poisonról van szó, Kobra
persze, hogy nem borul ki. Más esetben nyilván már a haját tépné, amiért
elvesztettek egy Killjoyt… Utálkozó fintor villant az arcán, halványan,
épp csak egy pillanatra, de Kobra így is észrevette. Persze, ezt is
félreértette, mint mindig…
- Ne agyalj ezen, Ghoul. Jól tetted. Higgy nekem.
- Mondom, hogy Defyingnak mondd.
Kobra szinte szomorúan nézett rá, aztán egy pillanatnyi habozás után visszakapcsolta a rádiót.
„Violence is an energy
Against the enemy
Well, violence is an energy, wah hey…”
Egyszerre néztek egymásra Ghoullal, döbbenten, egy kicsit talán értetlenül is. Aztán kitört belőlük a nevetés.
Ami
Jet Start illeti, nem így képzelte a dolgokat. Úgy számított, hogy
elbeszélget egy kicsit Poisonnal, mint férfi a férfivel, igyekszik a
jobbik énjére hatni, és akkor minden rendben lesz, de Bungler
közbeszólt. Erre még Jet Star sem számíthatott, pedig őt aztán igazán
nehéz volt meglepni. Megvolt az a képessége, hogy nyugodtan, szinte
derűsen fogadja az élet megpróbáltatásait, és minden különösebb trauma
nélkül vészelje át a legnagyobb viharokat is. Most is hamar összeszedte
magát, és hiába kezdett pofozkodni Kobra, ő csak halvány mosollyal az
élvezte a műsort, mert akkor már tudta, hogy ez lesz a vége; béke és
kacagás. Hogy honnan tudta? Először is, ha úgy vesszük, Ghoul bosszút
állt Poisonért, levéve ezzel Kobra válláról a terhet, aki lett volna
annyira fegyelmezett, hogy minden elkeseredése és gyilkos indulata
ellenére sem esett volna neki egy Killjoynak, megszegve az egyik
legfontosabb szabályt; másodszor, mert Kobra sosem tudott tisztességesen
megharagudni rá, bármit is csinált a fiú. Ő, Jet Star azonban nem volt
ilyen elnéző.
Nem kedvelte Ghoult. Legalább is nem a hagyományos
értelemben – ha nem lett volna Killjoy ő is, valószínűleg egyenesen
veszélyesnek tartotta volna, mi több, károsnak, mindenre és mindenkire
nézve. De hát itt, Kaliforniában pont ilyen emberekre van szükség ahhoz,
hogy rendben menjenek a dolgok… Jet Star tehát tökéletesen megbékélt a
helyzettel, mi több, egyenesen ragaszkodott hozzá, hogy a fiú közelében
legyen. Így volt nyugodt az élet, biztonságos és kiszámítható. És Jet
Star azt is sejtette, hogy Ghoul is hasonló okokból ragaszkodik hozzá
annyira. Egyikük sem tudott igazán szeretni, ezért mindig számíthattak a
másikra.
Kobrát viszont kedvelte. Nem ismerte ugyan túl rég,
legalább is Defyinghoz vagy Korséhoz képest, és csak hallomásból tudta,
milyen harcok árán került végül Ghoul mellé, de ez is elég volt hozzá,
hogy mélységesen sajnálja. Kobra tényleg jó ember volt, jóindulatú,
kedves és segítőkész, ami ritkaság számba ment a Killjoyok közt, és amit
még Ghoulnak sem sikerült teljesen kinevelni belőle. És mégis, ott volt
az a különös kettősség, az a könyörtelen közöny, ami lüktetett minden
szavában, minden mozdulatában, amitől most is, a teljes kétségbeesés és
megalázás verméből kimászva máris a legnagyobb egyetértésben kacarászik…
Jet Star tudta, pontosabban inkább csak sejtette, hogy már Kobra sem
tudná különválasztani, melyik a valódi énje, és melyik az, amit a
sivatag követel tőle.
Persze, talán csak Poison miatt van az egész.
Talán csak az, hogy annyira meg akart felelni Poisonnak, hogy még a
vérrokonságukat is letagadta. Talán csak a lekiismeret, amiért kénytelen
volt magára hagyni a testvérét… És a megkönnyebbülés, amiért
rákényszerítették, hogy megtegye. Hogy megtehesse. Hiszen Defying vigyáz
Poisonra, Bungler halott, nem fenyegeti már veszély, neki, Kobrának
tehát, a nem-testvérnek nincs több dolga. Nincs kényszer, hogy üljön a
bátyja mellett, ahelyett, hogy tenné a dolgát, nyugodtan foglalkozhat
mással, nyugodtan megbocsáthat Ghoulnak, sőt, még neki kell hálásnak
lennie… És valóban, Jet Starnak igaza lehetett, mert Kobra úgy tűnt,
megnyugodott.
Kobra tényleg hálás volt Ghoulnak, annak ellenére, hogy
tudta, a fiú nem miatta, pláne nem Poison miatt végzett Bunglerrel. De
mindegy is, hogy miért csinálta. Az a lényeg, hogy Poison jó kezekben
van, és nem bánthatják… Egy kicsit máris sajnálta, hogy olyan csúnyán
orrba vágta Ghoult, de a fiú szerencsére nem úgy tűnt, mint aki
neheztel. Sőt, egészen közlékenynek tűnt. Időnként még szívott ugyan
egyet-egyet az orrán, és le-letörölte a vért, pontosabban inkább csak
elkente az arcán, de töretlen lelkesedéssel ecsetelte, Bungler milyen
képet vágott, amikor lezavarta a gödörbe, vagy amikor meglátta nála a
cigit. Aztán vihogott egy sort azon is, Defying mennyire felkapta a
vizet a dolgon, meg persze Grin is, és mire éjfél felé elérték a
CalFlowt, Kobra már azt is tudta, hogy Ghoul csak azért volt hajlandó
végül mégis szedni a sátorfáját, és nyélbe ütni a költözést, mert
Defying megígérte neki, hogy ha reggelre visszaviszi a furgont, akkor
másnap neki már nem kell majd pakolnia.
Korom sötét volt, amikor
végre kiszálltak a Fordból. A fogyó hold gyenge fényének maradék erejét
is elnyelték az égen lomhán gomolygó felhők, elrejtve a csillagokat is.
Közel s távol a Calflow, és a tőle nagyjából ötven méterre, az út
túloldalán épült benzinkút volt az egyetlen fényforrás.
Kobrában
felvillant a gondolat, hogy utoljára akkor járt itt, amikor a Kapuhoz
küldte őket Defying. Akkor, amikor megtalálták Poisont… Ő itt iszogatta a
sörét, mit sem sejtve, miközben Gerard az életéért menekült… Ha csak
egy órát késnek akkor… Ki tudja?... Úristen, milyen iszonyú rég volt…
Egy pillanatra elemi erővel tört rá a vágy, hogy minden úgy legyen, mint
akkor; hogy bárcsak semmit sem tudna most Poisonról, élhetné az életét
teljes tudatlanságban, bárcsak ne rángatta volna fel aznap Ghoul az
asztal mellől, bárcsak ne találták volna meg Poisont… Aztán eszébe
jutott, hogy mégegyszer járt itt, amikor a bátyját vitte kocsikázni.
Amikor még azt hitte, minden rendben, helyükre kerültek a dolgok, hiszen
Gerard itt van velük, vele… Ez még borzalmasabb gondolat volt!
Arra eszmélt, hogy Jet Star óvatosan megérinti a karját.
- Jössz?
Kobra bólintott, aztán eleresztett egy fáradt sóhajt, és követte a férfit.
Szerette
ezt a helyet, a második otthonát, és furcsamód egy fokkal máris jobb
kedve volt, ahogy megtorpant a küszöbön egy pillanatra, hogy megcsodálja
a feje fölött lógó fényreklámot. Régi, a hatvanas évekbeli filmekből
ismert vékony fényfüzérekből készült felirat volt, amely megfelelő
távolságból nézve még most is a California’s Flowers szavakat formázta,
ahogy annakidején minden amerikai motel és útszéli vendéglő ezt a módit
követte. Kobra egy kicsit meg is lepődött, hogy még mindig világít, sőt,
időről időre villog is egy sort, de tulajdonképpen örült neki. Legalább
ez nem változott…
Az igazat megvallva a CalFlow nagyjából negyven
éve nem változott. Ugyanaz a piszkosszürkére kopott, lapostetős,
elnyújtott épület volt most is, közvetlenül a 15-ös út mellett, ahogy
annakidején a Büfés megálmodta. A bejárat éppen középütt, a kifelé nyíló
nehéz, vastag faajtó két oldalán egy-egy ablak, ezen keresztül kapta a
kocsma a fényt. Az épület jobb oldalán még látszott a hajdanán
murvakövekkel felszórt parkoló maradványa, amit mind a mai napig
rendeltetésének megfelelően is használtak, most is vagy négy autó állt
ott a Fordon kívül. Még a parkolót körülkerítő régi, betontalpas
vasrudakhoz erősített lánc egy része is megvolt. Az úttal párhuzamosan
állították fel, mintegy kerítésként, hogy autóknak addig és nem tovább.
Azon túl, az épület hátsó szárnya mentén sorban sorakoztak az ajtók, a
személyzeti bejárat, a raktár, és a többi helység ajtaja – régen a
CalFlownak saját konyhája, sőt, hatszobás mini-motel-részlege is volt. A
Killjoyok ezért is tették meg legfőbb szálláshelyüknek Kaliforniában.
Nagy volt, sokkal tágasabb, mint akármelyik régi farm vagy csűr épülete,
amit valaha is elfoglaltak, de azért nem akkora, mint egy hagyományos
motel, ráadásul sokkal szerencsésebb beosztású. A szobáknak és
helységeknek mind-mind belső bejáratuk is volt, sok egymásból is nyílt,
az ablakok kicsik, ami megkönnyítette a szervezett védekezést. Ráadásul a
legtöbb berendezés megmaradt, még tűzhely is volt, hatalmas tűzhely,
egy ipari monstrum, a hűtő és a fagyasztó pedig egy komplett kis
különszoba, három oldalon is körbepolcozva, mint ahogy az el is várható
egy étteremtől. Ghoul annakidején nagy okosan ki is találta, milyen
remek technika lehet egy drakuloid kivallatására, ha bezárják egy időre a
fagyasztóba; no nem nagyon, épp csak annyira, hogy fázzon egy kicsit.
Az ötlet remekül működött, de az is hamar világossá vált, hogy Ghoulnak
szokása dolga végeztével elfelejtkezni a delikvensről, ráadásul a
fagyasztó kellemetlenül megterheli a generátorokat, olyannyira, hogy
aludni sem lehet a zúgástól, így hát a Büfés megvétózta a dolgot, és
üzemen kívül helyezte a fagyasztót. Ghoul sose bocsátotta meg ezt neki,
viszont azóta is mindig erre a szerencsétlen esetre hivatkozott, ha
ingyensört akart inni…
Alighanem most is erre készült, mert elsőnek
csörtetett be az ajtón, és rögtön levetette magát a bejárattól
legtávolabb eső székre. Kobra és Jet Star lassabban követték.
A
kocsma valamivel talán nagyobb volt, mint a benzinkút boltja, és
nagyjából ugyanolyan elrendezésű. Kétoldalt asztalok és székek, középen
keskeny kis folyosó, ami egyenesen a szemközti fal elé épített
hűtőpultig vezetett. Persze, a pult évek óta nem hűtött már, de ez
senkit sem zavart, amíg az üveg mögött mindig volt szendvics és sör. A
pult mögött, a falra szögelt két polcon a legkülönfélébb drága italok
sorakoztak, de mindenki tudta, hogy egy korty alkohol sem maradt már
bennük. A Büfés csak azért ragaszkodott hozzájuk, mert tudvalevő, hogy
minden kocsmában van ilyen kis kiállítás. A Büfés, aki, mint kiderült,
rég az igazak álmát aludta…
A két polc közt húzódott a feketére
rugdosott lengőajtó, annakidején alighanem ez szolgált a pincérek fő
közlekedési útvonalának – most már csak az egyik ajtószárny lógott a
zsanéron, az is a helyére volt ékelve, hogy szükség esetén onnan
lehessen védeni a hátsó szárnyat. Jet Star tudta, hogy erre lassan három
éve nem volt már szükség.
Első dolga volt alaposan körülnézni, hátha
lát ismerős arcokat, de a kocsma meglepően üres volt. Ahhoz képest,
hogy négy autó is állt odakint, csak egy nagyobb társaság iszogatott az
egyik asztalnál. Hatan voltak, de kettőt közülük Jet Star még látásból
sem ismert. Kobra azonban igen, legalább is gyanúsan fülig szaladt a
szája, és pillanatok alatt sikerült rábírnia a többieket, hogy
illedelmes és tökéletesen semmitmondó bemutatkozások után segítsenek
nekik kiüríteni a Fordot. Ghoul nyafogott egy sort, hogy milyen
rettenetesen fáj a lába, ennek ellenére meglepő sebességgel tűnt el
valahol a CalFlow sötét helységeinek labirintusában. Jet Star nem bánta. Jobb is, ha most nem kell rá figyelnie – volt egy olyan érzése,
hogy Kobra hirtelen támadt lelkesedése a pakolás iránt mélyebbről fakad,
mint a rendszeretet… Igaza is lehetett, mert a fiú mindenáron meg
akarta győzni őt, hogy igazán pihenhetne már, majd valaki más
visszaviszi a furgont Defyingnak, de ő nem hagyta magát, amivel
sikerült újra búskomorságba kergetnie a fiút. De legalább ő nem próbált
meg elszökni, mint a bátyja…
Hajnalodott már, amire mindent
elpakoltak, és addigra Jet Star is érezte, hogy tényleg elfáradt. Ghoul
még mindig nem mutatkozott, Kobra pedig még mindig keserves arccal
téblábolt fel-alá, szemmel láthatólag nemigen tudott mit kezdeni
magával. Végül fogott egy sört, és lehuppant Jet Starral szembe az egyik
asztalhoz, és egész kétségbeesetten nézett rá. Talán mondani akart
valamit, de végül meggondolta magát, és csak fáradtan leszegte a fejét.
Jet Star megsajnálta.
- Min jár az eszed?
Kobra csak legyintett.
- Mindig ugyanaz…
- Poison?
- Miért utál minket annyira?
Jet Star nem éppen erre a kérdésre számított.
- Nem hiszem, hogy utál…
- De.
- Jó.
Kobra szinte utálkozva kortyolt bele az italába.
-
Ma már majdnem azt kívántam, bár meghalt volna, mielőtt megtaláltuk –
mondta hirtelen. Jet Star merőn nézett az arcába, de nem szólt. Erre nem
tudott mit mondani. Kobra folytatta.
- Komolyan eszembe jutott. Lehet, hogy meg se tudnám soha, hogy megölték… Sokkal egyszerűbb lenne minden.
Hallgattak. Jet Star is beleivott a maga sörébe.
- Tudod, hogy van, aki megtenné neked – mondta végül.
-
Ghoult hagyd ki ebből! – felelte Kobra élesen. – Ez Poisonról szól! Meg
arról, hogy… A fenébe is, semmi köze sincs Weenyhez, és mégis ő ment
rá! Csak mert azt hiszi, nélküle…
- Inkább hagyni kellett volna Bunglert, hogy eljátszogasson azzal a gyerekkel. Ugye?
Kobra mintha megzavarodott volna egy pillanatra.
- Azért én nem ezt mondtam…
-
Ide figyelj, Kobra. – Jet Star kényelmesen az asztalra könyökölt, és a
tenyerébe támasztotta az arcát. - Weeny megúszta, Bungler meghalt, de
Poison nem. Szépen meg fog gyógyulni, és minden megy tovább a rendes
kerékvágásban.
- És ha nem?
- Mit nem?
- Ha mégsem gyógyul meg?
Kobra
szinte könyörögve nézett fel rá, és Jet Star hirtelen megértette, hogy
óriásit tévedett, amikor azt hitte, Kobra gondtalanul nevetgél Ghoullal.
Nem, egyszerűen csak arról van szó, hogy ő is ismeri Ghoult, és
pontosan tudja, mennyire fontos, hogy megtartsa annak az embernek a
jóindulatát…
- Akkor is megy minden a rendes kerékvágásban – felelte
nyugodtan. Kobra megint a sörével szemezett. - Tudod, hogy mindig így
van.
- Tudom.
Egy pillanatra csend lett. Jet Star mondani akart valamit, de a fiú megelőzte.
- Hallottad? Larkyt is a Tónál kapták el.
Jet
Star döbbenten pislogott. Nem is csak azért, mert fogalma sem volt, ki
az a Larky, hanem mert meglepte, hogy nem kap tisztességes választ.
- Nem…
- FopCat mondta.
- Ki az a Larky?
Kobra legyintett.
- Mindegy. FopCat azt is mondta, hogy chipet kapott, és kinyírta az egész raját. Lehet, hogy ellenünk küldték.
- Ellenünk?
-
A Kilences Zónában voltak. A benzinkúttól meg jó, ha húsz mérföld, vagy
mennyi az a meder. Mi mást keresett volna ilyen messze hazulról?
Jet Star hümmögött. Ebben lehetett valami.
- Még jó, hogy Ghoul nem hallotta, totál kiakadt volna… - tette hozzá Kobra álmatagon.
Jet Starnak hirtelen eszébe jutott a válium. Nem. Változatlanul nem szerette volna kipróbálni, még Ghoulon se…
- Akkor ne nagyon meséld el neki…
Ebben
a pillanatban odakint felbőgött egy motor. Jet Star megfeszült a
székén, és ösztönösen megmarkolta a fegyverét. Kobrára nézett, mert ő
ült az ajtóhoz közelebb, ráadásul háttal, de a fiú nem tűnt izgatottnak.
- Nyugi. Csak FopCat. Visszaviszi a furgont.
Jet Star meglepetten nézett a barátjára.
- Itt van?
- Mondom, hogy beszéltem vele!
- De most?
- Nem rég jöttek, míg ti hátul pakoltatok.
- Aha… Hogy vetted rá?
- Mire?
- Hogy ő vigye el. Sose járt még arra.
Kobra unottan meghúzta a sörét, csak aztán pillantott fel Jet Starra.
- Megmondtam neki, hogy ő fog vigyázni Poisonra, úgyhogy ha már arra megy, akár el is vihetné.
Jet Star azt hitte rosszul hall. FopCat legendásan nem bírt ki nyugton egy óránál többet, nemhogy egy vadidegent őrizgetni…
- És csak úgy belement?
-
Nem, de megmondtam neki, hogy amíg én vagyok itt Defying után az első
ember, addig jobb, ha befogja a száját és csinálja, amit mondok,
különben szét lesz rúgva a segge.
Jet Star kuncogott. Odakintről
tompán behallatszott a furgon dízelmotorjának robaja, és az a
félreismerhetetlen hang, ahogy a kerekek csikorogva maguk alá gyűrik a
vörösre színeződött murvaköveket.
Jet Star még mindig kuncogott. Hihetetlen... Még mindig meg tudta lepni, Kobra mikre nem képes, ha akar valamit…
Ezt csináld utána, Ghoul!
