2011. máj. 28.

8. Alku

Jet Star rengeteg mindent köszönhetett Fun Ghoulnak, ezért aztán meg is fogadta, hogy mindig mellett lesz, amikor csak szüksége van rá, de… nem pont így gondolta.
Igazából ő sem aludt már vagy két napja, így aztán amikor megtudta, hogy Poison már felkelt, villámgyorsan elfoglalta a szobáját – ami valójában csak amolyan betegszoba volt – és gyakorlatilag beleájult az ágyba. A baj ott kezdődött, hogy Ghoul két óra múlva már keltette is fel…
Most épp a falat öklözte, mintha az bizony segítene bármin is. Jet Star próbált nagyon megértően pislogni, de nem sok sikerrel. Egész egyszerűen a pokolba kívánta Ghoult minden kínjával együtt, és ez világosan le is volt olvasható az arcáról. A fiút azonban ritkán zavarta, ha zavart valakit…
- De baszd meg, ki a fene mondta neki, hogy elmehet?!
Jet Star reménytelenül megrázta a fejét, de Ghoul észre sem vette. Szikrázó szemekkel nézett a barátjára, mintha bizony ő tehetne az egészről.
- Megölöm, esküszöm, megölöm!
- Azért…
- És Defying még rajtam keresi, baszd meg! Mi vagyok én, a kibaszott dajkája?!
Jet Star fülét kezdte erőteljesen bántani a szóhasználat.
- Nyugi.
- Nyugi?!
- Kobrával van, nem?
- Éppen ez az!
Jet Star laposan felpillantott rá.
- Most komolyan attól félsz, hogy Kobra vele megy?
Ez egy pillanatra lehűtötte Ghoult.
- Dehogy… De az a kis buzi bármire képes! Mittudomén… leüti, és elviszi!
Jet Star szemöldöke felszaladt.
- Viccelsz? Kobrát?
Kobra nem véletlenül kapta a nevét. Legendásan ki tudott térni az öklök elől, tényleg, akár a kígyó. Ghoul elhúzta a száját. Na igen, ezt ő sem gondolhatta komolyan… Egy fokkal még nyugodtabban vágta a falba az öklét. Nem vette észre, hogy vöröses nyomot hagy maga után, és különben is, azonnal beszívta a szomjas fa.
- Hova a fenébe mehettek?!
- Nem mindegy? Ghoul. Te aludtál. Ők meg örültek, hogy végre nem piszkálod őket, és kettesben lehetnek egy kicsit. Hat éve már, hogy…
- Tudom!
Egy darabig csend volt. Ghoul a falnak támaszkodva, idegesen dobolt a deszkán a feje mellett.
- De ha baja lesz…
Jet Star nem értette félre a mondatot.
- De hát Kobráról van szó. Három év alatt se bizonyította be neked, hogy meg tudja védeni magát?
- Most nem magát védené.
- Elég okos hozzá, hogy…
Ghoul szikrázó szemekkel fordult meg.
- Simán ottmaradt Poisonnal! Alig három napja! Akármit megcsinálna azért a faszért!
- Ez teljesen normális, a bá…
- Nem, ez nem normális! Alapszabály, hogy nem kockáztatunk sebesültek miatt!
Jet Star végképp feladta a harcot.
- Oké, igazad van.
- Tudom!
Feszült csend ereszkedett a szobára. Aztán Jet Star kuncogni kezdett. Ghoul mérgesen nézett rá.
- Most mi van!
- Pont ugyanúgy pattogsz miatta, mint Poison…
- Kabbe!
Jet Star nem sértődött meg. Vidáman nézett a fiúra.
- Hidd már el, hogy Kobrának kutya baja. Csak elmentek kocsikázni egyet, hogy nyugodtan beszélhessenek. Mint tegnap.
- De miért nem szóltak!
- Mert nem vagy az anyjuk, hogy engedélyt kérje…
- Egyedül Defying volt ébren! A BL/I már biztos tudja, mi történt tegnap. Tudod, hogy ilyenkor mindig meg vannak veszve!
Jet Star hallgatott. Ez igaz volt.
- Kobra nem ment volna el csak úgy – folytatta Ghoul túlságosan is komolyan. - Tudja, hogy bármikor felbukkanhatnak az egerek. Nem hagyta volna magára az öreget.
Jet Star bólintott. Nem tehetett mást, mert Ghoulnak igaza volt. Kobra mindig is fegyelmezett Killjoynak számított, és bármilyen vad és lázadó ötletei is voltak, egy ilyen fontos szabályt, pontosabban veszélyt nem hagyott volna figyelmen kívül… Kezdte érteni, miért zaklatta fel a dolog ennyire Ghoult. Azt viszont még mindig nem, miért kellett őt is felébreszteni ezzel?... Ghoul hirtelen megmerevedett, és kinézett az ablakon.
- Megjött.
- Kobra…? Hé! Ne légy túl kemény vele! – kiáltotta Jet Star, de hiába, mert a fiú máris odakint volt. Egy rinocéroszt is megszégyenítő léptekkel indult meg a Cadillac felé, gyilkos pillantást lövellve az éppen kiszálló Kobrára.
- Hol a fenében voltál? Doki teljesen kiakadt miattad!
- A kibaszott bátyám elrabolt! – felelte Kobra nem kevésbé dühösen. Ami azt illeti, ő sem tűnt úgy, mint aki túl jól érzi magát… De ha Ghoul egy kicsit nyugodtabb, talán észrevette volna, hogy nem kevés kétségbeesés is cseng a hangjában. De nem vette észre. Rámeredt a fiúra. Aztán kitört belőle a röhögés. Így legyen ötöse a lottón! Már, ha lesz egyszer még bármiféle szerencsejáték ebben a rohadt országban…
- Hogy mit csinált?
- Pofa be, ez nem vicces!
- De, ez az…
- Leütött!
Ghoul ennek hallatán végre képes volt úgy-ahogy rendezni az arcvonásait.
- Azért látom, jól vagy… Legalább visszaütöttél?
- Hülye vagy? Sokkal erősebb nálam!
Ghoul agyán átvillant, hogy újra, hatvanmilliomodszorra is elmagyarázza a fiúnak, hogy nem mindig az erő a lényeg, de Kobra figyelmeztető pillantása elég volt hozzá, hogy inkább letegyen róla.
- És most hol van?
- A kocsiban.
- És hogy vetted rá, hogy hazagyertek?
- Sehogy. Lelőttem.
Ghoul szemöldöke felszaladt.
- Úgy érted…
- Nem! Vagyis igen…
- Komolyan?
- Egyesre állítottam a pisztolyt, szóval…
- Meghalt?
- Nem… nem tudom.
Ghoul egész meghökkent.
- Hogy-hogy nem tudod?
- Nem… mertem megnézni.
Ghoul csak most vette észre, hogy Kobra gondosan kerüli a tekintetét.
- Barom! – jelentette ki mérgesen, és félre lökte az útból. Sietve a kocsihoz ugrott, és a vezetőülésre mászva két ujját a túloldali ajtónak dőlő Poison nyakára tette. Kobra idegesen szólt utána.
- Ugye nem halt meg?
- Nincs nekem akkora szerencsém… - dünnyögte Ghoul bosszúsan, miközben Poison szívdobbanásait számolta. Legalább az rendben van…
- Hozz vizet – adta ki az utasítást, miközben próbálta egy fokkal kényelmesebb helyzetbe tornászni Poisont, de ahogy megmozdította, a fiú száján rózsaszínes nyál buggyant ki.
- Meg tiszta ruhát! Hányni fog!
Csak remélni merte, hogy a benzinkút felé száguldó Kobra meghallotta még a kiáltását. Gyorsan visszafordul a még mindig eszméletlen Poisonhoz.
- Baszd meg. Kétszer lövetni le magad három nap alatt…
Erőteljesen megpaskolta a fiú arcát, hogy magához térítse, és ez sikerült is. Poison kinyitotta a szemét, de azonnal be is csukta. A következő pillanatban az összes salátásszendvics az ölében landolt.
- Aaazaz, baszd meg, hányd le a műszerfalat… – dünnyögte Ghoul bosszúsan, de azért előre nyomta a másik fejét egy percre, hogy a maradék is kijöhessen belőle, mielőtt még megfullad tőle.
- Hé. Nézz rám... Poison! Hallasz?
Poison kínlódva felemelte a fejét.
- Ha meg mersz dögleni, kinyírlak! Világos?



Kobra Kid nem dohányzott. Ezzel rajta kívül persze senki sem értett egyet, mert aki évente legalább egyszer leszokik, az igenis dohányos. Az viszont igaz, hogy ritkán szívott. Többnyire akkor, amikor teljesen szét volt csúszva, ahogy mondani szokták. Mint például most.
A fenébe is, miért kellett Poisonnak pont itt felbukkannia?!
Idegesen a homokba pöckölte a félig szívott cigit, és újabb szálat gyújtott meg.
Most mi a fenéhez kezd vele? Majdnem meghaltak mindketten! És ha elérték volna a határt? Ha belefutottak volna a BL/I-be?
A legkevésbé most az zavarta, hogy lényegében lelőtte a saját bátyját. Először is, mert nem volt más választása, másodszor, mert Poison még élt (Ghoul szerint legalább is), harmadszor pedig, mert ez semmi ahhoz képest, ami még rá várt. Bele se mert gondolni, mit fog mondani neki ezek után?...
A legnagyobb baj azonban az volt, hogy tökéletesen megértette Poisont, és képtelen volt igazán dühösnek lenni rá. Legföljebb csak a konoksága miatt. Mert hát persze, hogy mindenáron el akar szabadulni innen. És persze, hogy őt is vinni akarja, és ha máshogy nem megy, hát kiüti egy időre…
Hogy fogja meggyőzni, hogy nincs értelme szökni? Hogy csak megöleti magát? Soha nem hinne neki... és ami azt illeti, a mai nap után Kobra már abban sem volt biztos, hogy Poison továbbra is kitart amellett, hogy együtt menjenek. Egyáltalán, hogy megtűri őt a környezetében. Ez pedig feltétlenül azt jelentette, hogy bármikor újra megpróbálhatja. Egyedül. Akármikor. És ő nem lesz ott, hogy visszahozza…
Hiba volt itt tartani. Hatalmas hiba! És hiba volt megmondani neki, hogy kicsoda is ő valójában. Tovább kellett volna küldeni, már három nappal ezelőtt, hiszen jól volt. Mehetett volna akármelyik másik Zónába. Akkor nem lenne ilyen közel a határ, és ha szökik is, lenne idejük elévágni. De így… Így egyenesen árulásnak veszi majd, hogy elküldik. Még jobban gyűlölni fog itt mindent és mindenkit…
Mi lesz, ha a mai nap sem téríti észhez? Ha csak még jobban szabadulni akar majd?...
Arra eszmélt, hogy valaki hátulról összeborzolja a haját.
- Áú! Baszd meg!
- Ne nyávogj már – vigyorgott rá Ghoul, és mellé lépett a benzinkút előtti kis betonlapra.
- De fáj!
- Mi? – kérdezte a fiú döbbenten.
- A fejem. Mondom, hogy leütött!
- Na mutasd…
Kobra engedelmesen előre hajtotta a fejét, míg Ghoul alaposan megvizsgálta a tarkóját. Nevetett.
- Hát, tényleg nőtt egy második fejed…
- Basszameg!
- De legalább nem vérzik.
- Kösz… Mi van Poisonnal?
Ghoul vállat vont.
- Rendben lesz. Pechére magánál is van.
- Mos’ mér’, az jó, nem?
- Hát, ha most a helyében választhatnék, hogy Doki vagy a halál, még fizetnék is a kaszásnak, hogy vigyen el – vigyorgott Ghoul vidáman.
Naigen. Szegény Poison. Mit kap ő most ezért!
Kobra egy pillanatig elmélázott rajta, hogy milyen furcsa, hogy már magában is Poisonnak hívja a bátyját, és nem Gerardnak…
Megszívta a cigit, mire Ghoul hamiskásan rákacsintott.
- Nem arról volt szó, hogy te leszoktál?
- Visszaszoktam – dünnyögte a fiú kedvetlenül.
- Na de egy benzinkúton rágyújtani…
- Mintha te nem füstölnél itt éjjel-nappal!
Ghoul szokásához híven megint elvigyorodott, és már válaszolni akart, amikor is Defying hangja csattant valahonnan a hátuk mögül, a benzinkút mélyéről.
- Hogy a redvás jó édes libapöcsű kurva anyád, Poison, mi a méteres szőrös lófaszt képzelsz te magadról, hogy…
- Nem tudtam, hogy ilyen szókincse van – jegyezte meg Kobra.
- Megújítja a nyelvet, az biztos… - felelte Ghoul, és most már tényleg fülig ért a képén a vigyor. – Na tűnjünk el innen, mielőtt még minket is megtalál… Mi ez a kocsi?
- Mi?...Ja, a Cadillac? Azt neked szántam. A Mustang helyett.
- Kösz, nem kell.
- De…
- A bátyád telehányta.
Kobra bűnbánóan lehajtotta a fejét.
- Bocs.
- Ja, kár érte. De legalább megtarthatod te.
- Kösz… - dünnyögte Kobra kedvetlenül, míg újabb szál cigit gyújtott meg.
Letelepedtek a Cadillac túlsó oldalára, az árnyékba. Már amennyi árnyékot az adott… Délután három óra volt, és irtózatosan meleg.
- Jet Star?
Ghoul megvonta a vállát, és ő is rágyújtott.
- Gondolom, megint itt alszik valahol. Vagy, legalább is eddig aludt… - tette hozzá, mert Defying még mindig ordított, hogy idekint is tisztán értették minden szavát. Tényleg rendkívüli szókincse volt…
- Ghoul.
- Hm?
- Bocs Poisonért.
- Mi?
- Csak a baj van vele.
- Nem is tudom, kire emlékeztet… - vigyorgott Ghoul, de Kobrát most nem tudta felvidítani vele.
- Komolyan mondom. Sajnálom.
- Ugyan már. Nem a te hibád, hogy ekkora farok.
- De jobban lövök, mint Bunny. Meg jobban is vezetek. Ha nem Poisonnal törődök, és ott lettem volna, ő is élne még. Meg a Mustangod is – tette hozzá gyorsan.
- Na igen, a kocsiért még jössz nekem egyel!
Ghoul próbálta tréfásan elütni a dolgot, de Kobra olyan bűnbánó képpel nézett rá, hogy végül letett róla.
- Nem tudhattad, hogy egy legyet kell lecsapni – mondta már majdnem bátorítóan.
- Akkor is miattam halt meg Bunny.
- Az igaz. Ezért nem pátyolgatunk sebesülteket!
- Tudom. De őt akkor se hagyhattam ott…
- Tudom.
Egy percig csend volt.
- Tényleg sajnálom. Miattam vesztettünk egy embert…
Ghoul legyinttet.
- Inkább nyertünk – felelte. Kobra értetlenül nézett fel rá, mire hozzátette. – Bunnyért nem nagy kár.
- Azért…
- Kedveltem a srácot, komolyan, de tényleg nem kár érte. Sok hasznát úgysem vettük volna. Amilyen egy elvarázsolt pillangó volt, ha nem most, akkor a következő bevetésen pusztul meg.
- Mindenki volt kezdő, Ghoul.
- Persze, de… lefagyott. Érted?  Fél éve, vagy mit tudom én, mióta volt már itt, tudta, mi a helyzet, és mégis. Ott volt vele szemben az a rohadt helikopter, ő meg totál lefagyott, és csak bámulta a nagy boci szemeivel. Sose lett volna belőle Killjoy, ő… ő túl jó ember ahhoz. Érted? Nem tudta volna megszokni.
- Túl jó?
- Fél év alatt sem állt rá az agya a túlélésre.
- Ja, értem…
- A bátyád viszont vérprofi. Jó, egy idióta, de legalább érti a dolgát. Lesz vele meló, mire tisztességes Killjoy lesz belőle, nem mondom... van mit lefaragni az arcából. De legalább fejben rendben van. Nem úgy, mint te. Már, ha érted mire gondolok.
Kobra elmosolyodott. Hogy is ne értette volna? Ő volt az egyetlen a Killjoyok történetében, akinek fél év kellett hozzá, hogy felfogja, itt nem ússza meg az emberölést. Iszonyatos mázlija volt, hogy közben őt nem találták el… Nameg egy iszonyatosan elszánt és türelmes Ghoul is kellett hozzá, aki minimum mazochista, hogy elviselte őt…
Persze, azóta már más a helyzet.
- Kösz. – Ghoul értetlenül felvonta a szemöldökét.
- Mit?
- Hogy ilyeneket mondasz róla. Mármint Poisonról.
Ghoul nem felelt egy ideig, csak szívta a cigit.
- Tudod… - mondta végül – Killjoyra emlékeztet.
Kobra felkapta a fejét.
- Úgy értem, ő volt ilyen fafejű. Képes volt idejönni, aztán megcsinálni minket, Killjoyokat, csak mert neki nem tetszett a BL/I. Poison is pont ilyen. Az Isten meg nem győzi, hogy nem az a tökéletes, ami az ő pici fejében van…
- De Killjoynak igaza volt.
Ghoul felnevetett.
- Poisonnak is az lesz, ha nem vigyázunk! Pillanatok alatt megreformál itt mindent!
- Aztán meg áshatjuk a saját sírunkat… - dünnyögte Kobra sötéten. Ghoul vidáman nézett rá.
- Kicsit többre is tarthatnád a bátyád, ha már egyszer ide rángattad a seggét.
- Sajnálom.
- Mondtad már, és akkor is felfogtam. De most otthagynád?
- Mi?
- Ha most találnád meg. Otthagynád? – Kobra azonnal tudta a választ, mégis beletelt egy kis időbe, mire összeszedte magát annyira, hogy ki is mondja.
- Nem.
- Sejtettem. Nem is sajnálod.
- De Bunnyt igen.
- Az kevés!
- Jó, a Mustangot is.
- Na azért…
Kobra hallgatott. Ghoul kezdte kényelmetlenül érezni magát, amiért még ő győzködi.
- Ne hülyülj már, Kobra! Szépen kipofozzuk Poisonból a baromságait, és minden rendben lesz.
- De utál engem! – kiáltotta Kobra szomorúan, mi több, egyenesen kétségbeesetten. Legszívesebben elsírta volna magát, de Ghoul persze nem vette észre. Értetlenül nézett a fiúra.
- Már miért utálna?
- Talán mert lelőttem?
- Jó, ő meg leütött, úgyhogy kvittek vagytok. Különben is, ő kezdte.
- De én lelőttem! Meg is ölhettem volna!
- Még meghalhat… - jegyzete meg Ghoul, de Kobra úgy nézett rá, hogy menten megbánta.
- Jó, csak mondtam, hogy ne… Poén volt, na!
- Ma már ne poénkodj többet, jó? – mondta Kobra fáradtan.
Csend lett. Igazi csend, mert közben Defying is abbahagyta az ordítást.
Ghoul lopva a magába zuhant Kobrára pillantott.
- Szerintem végzett…
- Eeegen... - dünnyögte a fiú maga elé meredve. - Megnyúzta, kibelezte, felakasztotta…
Ghoul kuncogott.
- Azt azért csak nem… Nem nézed meg?
Kobra bizonytalanul megvonta a vállát.
- Nem nagyon hiszem, hogy látni akar…
- Ugyan már! Nem lehetsz ilyen!
- Nézd meg te.
Ghoul morcosan mérte végig.
- Gyáva – jelentette ki szilárdan, azzal felállt, és eltűnt a benzinkút ajtajában.



Az igazat megvallva Poisonnak a legkisebb gondja is nagyobb volt annál, mint hogy Defying miket vág a fejéhez. Jobban mondva csak két problémája volt. Az egyik, hogy ki a fene lehet ez a Kobra Kid, a másik, hogy hogy verhette át?
Mert hogy Kobra nem Mikey, azt világosan látta. Mikey soha, de soha az életben nem emelne kezet rá, nem hogy pisztolyt! De akkor honnan tudott annyi mindent?...
Aztán be kellett látnia, hogy lényegében semmit sem tudott.
Annyira akarta, hogy Mikey legyen. Annyira jó volt hinni, hogy ő az. Hogy mégsem halt meg, hogy jól van, hogy… annyira jó volt! Annyira, hogy fel sem merült benne, hogy át akarják verni. Mert hát miféle bizonyíték is van rá, hogy az a Kobra Kid lenne Mikey? Az, hogy tudta a keresztnevét? Ezt igazán nem nehéz kideríteni – nyilván a BL/I is tudja. Vagy hogy tisztában volt vele, hogy az anyja meghalt? Nyilván, ha tudott Mikeyről is… És ennyi. Akárhogy is nézzük. Egyetlen kérdés nem hangzott el köztük, egyetlen bizalmas szó, pillantás, vagy valami, amiből tudhatná, hogy az az ember Mikey. Ő csak… elhitte. Mert ezt mondták neki. Mert el akarta hinni… Hiszen fel se ismerte magától…
Hogy lehetett ennyire hülye?!
Hogy nem vette észre?!
Kobra mindig elterelte a témát, ha a múltjáról volt szó. Nem ő volt, aki a nyakába ugrott a benzinkút előtt, mindenki szeme láttára, mint valami pisis kis ötéves, és nem volt ott, amikor ő magához tért… Poison el sem tudta képzelni, hogy fordított helyzetben ő ne lenne Mikey mellett. Nincs az az Isten, aki elvonszolhatná az ágya mellől! Nemhogy elkocsikázni ki tudja, hová…
De hát mire jó ez az egész? Miért akarják itt tartani, ilyen aljasul, ilyen… hazugságokkal? Tudván tudva, hogy tényleg csak az öccse maradt neki. Aki még képes hatni rá… Mit akarnak tőle? Megölni biztos nem, sőt, a jelek szerint a BL/I kezére adni sem…
De akkor mi ez az egész? Mi ez az idióta viselet, ez a középkori ellátás, ez az értelmetlen, harcnak csúfolt dacoskodás itt a semmi közepén? Mit keres ő itt? Miért van még életben, erre a… vegetálásra kárhoztatva? Ha Albata halott, ha Hadhat halott, akkor ő miért nem az? És miért kell őt Mikeyval kínozni?...
Nem szólt semmit, csak rezzenéstelen tekintettel meredt Defying haragtól fénylő arcába, és érezte, hogy kicsordul a könnye.



Amikor Ghoul végül rászánta magát, hogy meglátogassa Poisont, az ajtó előtt cigarettázó Defyingba botlott, aki kijelentette, hogy nem mehet be.
- Mert?
- Bőg. – Ghoul rábámult.
- Mit csinál?...
- A füleden ülsz, baszd meg? Bőg!
Ghoul világosan kiérezte a hangjából a zavartságot. Szemmel láthatólag Defying sem tudta hová tenni a dolgot.
- De miért?
- Ennyi baromság után én is bőgnék a helyében! – felelte a férfi dühösen, mert sehogyan sem boldogult az öngyújtójával. Ghoul előzékenyen a sajátját nyújtotta neki.
- Kösz…
- Miket mondtál neki?
- Semmit, csak hogy mekkora balfasz.
- És ő?
- Meg se hallotta. Aztán egyszer csak elkezdett bőgni.
Ghoul elgondolkozott ezen egy percre. Defying nem vette észre.
- Egy bőgő kölyköt még szidni se lehet nyugodt lelkiismerettel…
- Beszélnie kéne Kobrával – mondta Ghoul.
- Azt nem.
- Mert?
- Mert Kobra is megy Thunderékhez. Aludnia kell.
- Miért, mi van Thunderékkel?
- Még semmi, de Baggy Joe szerint gyanúsan sok az egér a környéken, mióta ketten maradtak a házban. Előbb-utóbb lecsapnak rájuk.
- Áthelyezed Kobrát? – Ghoul arcáról sütött a döbbenet, de Defying csak mérgesen horkantott.
- Barom. Dehogy helyezem át, fel is akasztanád magad nélküle.
- Kösz… - sóhajtotta Ghoul megkönnyebbülten - Meddig maradunk?
- Semeddig, te nem mész sehova.
- Mi?
- Ittmaradsz szépen, és vigyázol Poisonra.
- Mi?! De miért?!
- Mert azt mondtam.
- De…
- Rád van bízva. És mert próbaidőn vagy.
- De…
- Csinálj vele valamit – mondta Defying, és az orrára lökve a szemüvegét nagyon komolyan, szinte szúrósan nézett fel a fiúra.
- Kobrának nagyon nem tenne jót, ha eltennék láb alól a bátyját, csak mert nem bír megülni a seggén.
Ghoul erre elhallgatott, de azért cseppet sem barátságos pillantást vetett az öregre. Defying azonban úgy tűnt, észre sem veszi.
- Na kifelé. Búcsúzkodj el szépen a szívszerelmedtől, aztán hagyd aludni. Ha Steel Grinék visszaérnek, azonnal indulnak, és elhozzák Thunderéket.
- Végleg?
- Legalább is amíg új társakat nem kapnak. Nem hagyhatjuk kettejükre az egész Vermet.
Ghoul bólintott, hogy megértette, és már indult is volna, hogy Kobrával is közölje a hírt, de Defying utána szólt.
- Ghoul! - A fiú megtorpant az ajtóban. - Poison.
- Mi van vele?
- Gyorsan kell végezned vele, mert ha megint meglép, nyakunkra hozza a BL/I-t.
- Persze.
- Helyes. Indíts. És Ghoul! Légy vele kedves!



Poisonnak megint szerencséje volt. Egy apró, vörös kis foltot leszámítva minden különösebb maradandó sérülés vagy fájdalom nélkül megúszta a kis kalandját – már, ami a fizikai sérüléseket illeti. Cserébe viszont a pocsékabbnál is pocsékabbul érzete magát.
Egy cseppet sem volt kellemes arra ébrednie a kocsiban, hogy az első, amit meglát, az Ghoul arca. És most ugyanúgy ő volt az, aki ott ücsörgött a sarokban a földön…
Poison kétségbeesett nyögéssel zuhant vissza az ágyra. Nem tudta eldönteni, örüljön-e neki, vagy sem, hogy Kobra nincs ott. Ha ott lett volna, az akár azt is jelenthette volna, hogy aggódik; akár egy igazi testvér…
Pedig nem az.
Ez a gondolat újult erővel vágta fejbe, mintha csak most villanna fel benne először. Kobra nem Mikey…
- Szia.
Poison ösztönösen motyogott valamit válasz gyanánt, de Ghoulnak szemmel láthatóan ez is elég volt.
- A legjobbkor, már kezdtem unatkozni… Hogy vagy?
- Jól.
- Nem vagy éhes?
- Nem.
- És szomjas?
- Nem.
- Mit gondolsz, fel tudsz ülni? Hoztam tiszta ruhát…
Poison gyanakodva pillantott Ghoulra.
- Neked meg mi bajod van? - kérdezte nem túl kedvesen.
- Hm?
- Minek akarod benyalni magad?
Ghoul egész felháborodott.
- Hé! Defying mondta, hogy legyek veled kedves, nem magamtól jópofizom! Igazán értékelhetnéd az erőfeszítéseimet!
Poison reménytelenül lehunyta a szemét. Egyszer még megfojtja ezt a barmot…
- Na gyere, kelj fel.
- Nem kelek. Lelőttek!
- Ugyan már, semmi bajod…
- Lelőttek!
- Csak egy kis figyelmeztetés volt. Különben is, te csináltad magadnak… Na nesze, itt a ruhád. Próbáltam nem túl tarkát választani, úgyhogy köszönd meg.
Poison kedvetlenül mérte végig az ágyra hajított ruhadarabokat. Tényleg nem volt túl tarka. Egy szürke nadrág, és hozzá egy fehér alapon halványsárga csíkos ing.
- Ocsmány – dünnyögte kedvetlenül.
- Ebben egyet értünk.
Poison nem felelt.
Meglepően könnyen ült fel az ágyon, és még meglepettebben vette észre, hogy nincs bekötve a karja. Illetve be van, de az még a három nappal ezelőtti sebesülés miatt…
- Mondtam, hogy csak figyelmeztetés volt – vigyorgott Ghoul, de Poison még mindig nem értette.
- De hát… lelőtt…
- Tudod, ezek a pisztolyok kicsit bonyolultabbak, mint a te primitív kis Glockod. Vannak rajta fokozatok.
- Fokozatok?
- Vedd úgy, mintha golyó helyett altatót lőttek volna beléd.
Poison döbbenten újra a karjára meredt. Ghoul minden bizonnyal igazat mondott, mert seb helyett csak az az ujjnyi széles, vörös folt éktelenkedett a bőrén, és ha nem nyomkodta, akkor nem is fájt.
Lehet, hogy Kobra tényleg nem is akarta lelőni? Elvégre is akkor nem a karjára célzott volna, hanem mondjuk a fejére, nem igaz?...
- Most hol van?
- Mi hol van?
- Kobra.
- Elment.
Szóval megint.
Most már egészen biztos, hogy nem Mikey az…
Poison legszívesebben megint álomba sírta volna magát, ahonnan soha többé nem ébred fel, de hát Ghoul nem úgy tűnt, mint aki menni készül, előtte meg nagyon nem volt kedve sírni… Egyáltalán, sírni! Ha emlékei nem csalnak, jó tíz éve sírt utoljára…
- Na mi lesz? Én öltöztesselek fel? – vihogott Ghoul, aki szemmel láthatólag remekül szórakozott. Poison komolyan kíváncsi lett, hogy vajon min?
- Menj ki – mordult fel még kevésbé barátságosan, mint az imént.
- Mi?
- Menj már ki! Nem fogok előtted öltözködni.
- Pedig muszáj lesz – vigyorgott Ghoul. – A Doki a lelkemre kötötte, hogy egy percre ne hagyjalak magadra, mert meglépsz.
- Így is meg fogok!
- Azt kétlem.
- Aludnod is kell valamikor…
- Neked is.
- Leüthetlek.
- Tanultam Kobra esetéből.
- Vagy meg is ölhetlek.
- Én is.
Poison sötéten nézett rá.
- Legalább fordulj el!
Ghoul vigyorogva a falnak fordult, míg Poison lecserélte a nadrágját. Büdös volt. Erről aztán eszébe jutott, hogy is tért ő magához.
- Lehánytam a kocsidat, mi? - Ghoul hátra sandított a válla fölött, mire gyorsan hozzáttete. – Ja, végeztem…
Ghoul elégedetten fordult vissza.
- Igen. Lehánytad.
- Bocs.
- Nem baj, kitakarítod. Úgyis az öcséd tartja meg.
- Kobra?
- Aha.
- Kobra nem az öcsém.
Poison szemöldöke felszaladt.
- Na, ez új… Hogy-hogy nem?
- Nem az, és kész.
- Mert?
- Mert nem lehet az.
- Ő nagyon biztos benne…
- Akkor téved! – csattant fel Poison dühösen. Ghoul ösztönösen hátra hőkölt egy kissé.
- Oké… De azért ezt vele is közölhetnéd…
- Elment, nem?
- De visszajön.
- És honnan veszed, hogy én még itt leszek akkor?
Ghoul szokatlan komolysággal az arcán pillantott rá.
- Figyelj, Poison… Adj két hetet, hogy meggyőzzelek, hogy itt maradj. Ha nem sikerül, mehetsz. – Poison döbbenten pislogott.
- Mi?
- Mához két hétre úgy sétálsz el innen, ahogy akarsz, egy szóval nem fog tartóztatni senki. 
Poison gyanakodva nézett rá.
- Komolyan?
- Komolyan.
- Ez valami trükk…?
- Nem, ez alku.
- És a Doki? Meg a többiek?
- Nem lesz ellenvetésük. Meggyőző tudok lenni – vigyorgott Ghoul. – Cserébe viszont két hétig azt csinálod, amit mondok, különben lőttek az egyezségünknek. Oké?
Poison nem felelt azonnal, csak megújult gyanakvással méregette magának a fiút.
- Na? Benne vagy? – sürgette Ghoul.
- Te komolyan azt hiszed, valaha is sikerül meggyőznöd?
- Nem, de legalább addig se csinálsz bajt. Én meg tiszta lelkiismerettel szabadulok meg tőled.
Ez elég őszinte válasznak tűnt. Poison bólintott. Két hét…
Addig legalább lesz ideje többet megtudni a BL/I-ről. Meg valami normális tervet kitalálni, hogy hogy jusson vissza Oaklandbe… Ghoul elvigyorodott.
- Kezet rá.
Kezet fogtak.
- Semmi trükközés, vagy engedetlenség.
- Te meg nem szivatsz – felelte Poison szúrósan.
- Megegyeztünk… Na gyere. – Ghoul vidáman megindult az ajtó felé, de Poison utána szólt.
- Ghoul!
- Mi van?
- Kérdeznem szabad?
- Persze.
- Jó. Hova a francba rángatsz már megint?
Ghoul vigyorgott.
- Kapsz rendes pisztolyt. – Poison szemöldöke felszaladt.
- Rendeset?
- Megnéztem, mit műveltél tegnap a táblával, és…
- Tegnap? – Ghoul rendületlenül vigyorgott. Mint mindig.
- Ja, átaludtál egy egész délutánt és éjszakát egyhuzamban... Szóval megnéztem reggel, mit alkottál, és úgy döntöttem, értesz már hozzá annyira, hogy nem lövöd fejbe magad vele, úgyhogy kapsz rendes pisztolyt. Jobb, ha megtanulsz báni vele, mert…
- Csak két hét! – figyelmeztette Poison. Ghoul hirtelen nagyon komolyan nézett rá.
- Két hét itt nagy idő.
Egy percre csend lett.
- Persze…
- Komolyan mondom, Poison. Az egy dolog, hogy én nem piszkállak, de tudtommal a BL/I-vel nem kötöttél alkut.
- Jó, felfogtam! Menjünk.
Kiléptek az ajtón, és a raktár felé indultak. Poison kezdett elveszni a benzinkút hátsó felét tarkító egyforma ajtók rengetegében. Képtelen volt megjegyezni, melyik mögött mi van… Ghoul persze tudta, ennek hála hamarosan a kezében is volt egy kék alapon sárga csíkos pisztoly. Vidáman Poison felé nyújtotta. A fiú megrökönyödve bámult vissza rá.
- Ez komoly?...
- Ne rám nézz, Bunnyé volt!
- De ő meghalt, nem?
- És? A pisztolynak utána kell halni?
Poison nem világosította fel, hogy a kérdés arra vonatkozott, hogy úszta meg a pisztoly a robbanást? Persze, biztos nem volt Bunnynál… Elvette a fegyvert.
- Nehezebb…
- Egy kicsivel. Ez már újabb generáció, nagyobb a tűzereje, mint annak volt fénykorában, amivel te lőttél.
- Hogy működik?
Poison nem sok reményt fűzött hozzá, hogy választ kap a kérdésére, de legnagyobb meglepetésére Ghoul felelt. Vagyis majdnem…
- Nagyjából úgy, mint egy generátor. Vagy atomreaktor.
- De ez a kettő egész más…
- BL/I-s találmány, úgyhogy ne kérdezz, élvezd!
Poison alaposan megforgatta a kezében a pisztolyt. Egész egyszerűnek tűnt. Csak egy ravasz, meg egy cső…
- Tényleg műanyag? – Ghoul bólintott.
- Aha, kívülről jó két centi van rajta mindenhol. A szigetelés miatt. Valami spéci műanyag, mert nem fog rajta semmilyen festék, csak ha gépolajjal kevered… Barom egy banda a BL/I - tette hozzá vigyorogva, és Poisonra kacsintott.
- Ja, az…
Ghoul kivette a kezéből a fegyvert.
- Na figyelj. Hátrahúzod az agyat, és addig lőhetsz vele, amíg ki nem fogy belőle a szusz. Egy pisztoly tízezer lövésre van hitelesítve, úgyhogy bátran használd.
- És ha kifogy?
- Azt időben észreveszed. Halványabb lesz a fénye.
- Aha…
- De még akkor is jó vagy száz-százötven lövés erejéig, úgyhogy nem kell félni.
- Értem.
- Ezt a kis lapos karikát az oldalán meg nem éri meg piszkálni. Négy rovátka van rajta, látod?
- Látom.
- A legalsó a legalacsonyabb feszültséget jelzi, amivel Kobra lőtt rád, ez a legtöbb esetben nem halálos. A másik három…
- Legtöbb esetben?
- Szarok a BL/I mérnökei meg technikusai, nagy hibaszázalékkal dolgoznak – vigyorgott Ghoul, aztán folytatta. – A többi három max feszültségre tölti a pisztolyt. A kettes fokozat távolsági lövés, vagyis hosszabb fókuszálást jelent.
- Hogy mit?
Ghoul türelmetlenül felhúzta a pisztolyt, és a földbe lőtt vele, vagy tíz méterre tőlük. Éles, süvítő hang kíséretében fehér fény villant, és Poison látta, hogy egy jó húszcentis fénycsík hagyja el a pisztoly csövét.
- Ez a normál fokozat. Ez meg… - kettes fázisba fordította a kapcsolót – ha mesterlövészt akarsz játszani…
Újra meghúzta a ravaszt, és a fénycsík ezúttal majdnem a duplája volt az előzőnek. Poison döbbenten meredt a lövések nyomán felcsapódó homokviharra.
- És ez mire jó?
- Egy ilyen pisztolyból leadott lövés sok energiát veszít a levegőben, szóval ha távoli a célpont, elképzelhető, hogy szó szerint elfogy, mire célba érne. Ilyenkor adunk rá kakaót.
- Aha…
- Ja, ez viszont zabálja a kis mini-atomerőművét, úgyhogy nem nagyon éri meg használni… A harmadik fokozatot még kevésbé, az folyamatos tüzelést biztosít. Úgy néz ki, mint egy lézerkard.
- Lézerkard?
- Aha. Csak sok értelme nincs, mert fél perc alatt túlmelegszik ez a szar, és felrobban a kezedben. Mondom, hogy szarok a BL/I-sek…
- És a negyedik?
- Minden normális Killjoy ezt használja. Ugyanaz, mint az első, csak maximum feszültséget generál.
- Aha…
- Elméletileg mindig halálos, az idén gyakorlatilag csak te élted túl.
- De hogy?
- Fogalmam sincs. De állítom, hogy a BL/I is ezt akarja tudni, mert állandóan rajtunk tesztelik ezeket a szarokat… Kilencvenkilenc százalék, hogy megöl egy ilyen, akárhol is talál el. Még ha csak súrol, akkor is. Úgyhogy ne nagyon kerülj még egyszer eléjük.
- Értem.
- Okos fiú… Najó! – kiáltotta vidáman Ghoul. – Ismerkedjetek a kicsikével, én addig kerítek valami kaját. És ne mondd, hogy nem vagy éhes!
- Jó, nem mondom.
Ghoul rávigyorgott, és kocogva eltűnt a benzinkút félhomályában. Poison nem törődött vele. Elmélyülten forgatta a pisztolyt a kezében. Röhejes… röhejes, hogy ezen az isten háta mögötti helyen ilyen csúcstechnológiával találkozik… Ráadásul ilyen idióta csomagolásban! Mi jön még? A világbékéről csevegő kenyérpirító?... Vagy egyenesen az ufók?
Két hét… Még két hét ebben a porlepte pöcegödörben, és vége! Úristen, csak bírja ki addig, és ne őrüljön meg… Aztán egyszer, a nagyon, nagyon távoli jövőben, ha már nem lesz BL/I, visszajön, és leforgat egy sci-fi-westernt… Bizisten, hogy elintézi!
Csak azt az egyet sajnálta, hogy ő nem szereti a sci-fit.



A délután nem telt olyan borzasztóan, mint azt Poison várta. Az igazat megvallva Fun Ghoul szavahihető embernek tűnt – nem piszkálta és nem gúnyolódott rajta. Legalább is Poisonnak úgy tetszett, megemberelte magát… vagy talán csak máris megszokta volna a fiút? Ezt nem tudta. Mert az kétségtelen, hogy Fun Ghoul az a fajta ember volt, aki mindig, mindenre tud valami frappánsat mondani, akit nem lehet zavarba hozni semmivel, és akiből árad az életszeretet és a nyugalom. Ez utóbbi volt talán a legmeglepőbb Poison számára, mert Ghoul úgy tűnt, nem ismeri a „visszafogott”, a „fáradt”, vagy az „unalom” szavakat. Mindig kellett csinálnia valamit, ha mást nem, gondolkozni – mégsem lehetett soha kibillenteni az egyensúlyából. Állandóan valami hülyeségen járt az agya, amit rosszabb esetben ki is mondott… de legalább most felelt, ha kérdezték. Poison el is határozta, hogy kihasználja az alkalmat.
Jó két órán át szorgalmasan lövöldözte a feketére égetett táblát a benzinkút sarkánál, és most elégedetten szemlélte az eredményt. Ott ült Ghoul mellett a fal árnyékában, hátát a deszkának vetve, és tényleg nagyon elégedett volt magával.
- Egész jó vagyok – jelentette ki szinte vidáman. Ghoul bólintott.
- Számít ám, hogy normál fegyverrel már tudsz lőni.
- Nem is rosszul!
Ghoul válasz helyett somolyogva rágyújtott.
- Te állandóan dohányzol? – kérdezte Poison hirtelen. Itt volt az ideje mindent megtudni, amit csak lehet…
- Nem. Van, mikor alszom – felelte Ghoul.
- Minden Killjoy szív?
- Majdnem.
- Mi az a Killjoy?
- Már elmondtam.
- És miért mondta Defying, hogy próbaidős vagy?
- Mert te elbasztad a tegnapi lövésedet.
- De mi az a próbaidő?
- Szerinted mi?
- Ha csinálsz valamit, akkor kizárnak a killjoyok közül, vagy mi?
- Nem. Ha te megint csinálsz valamit, akkor zárnak ki engem.
Poison egész meghökkent ezen.
- És akkor mit fogsz csinálni?
- Semmit, mert nem csinálsz hülyeséget.
- De ha mégis?
- Akkor a saját kezemmel akasztom fel magam, miután kinyírtalak.
Poison megint hallgatott néhány pillanatig.
- Miért nem magyarázod meg inkább Defyingnek, hogy nem a te hibád volt?
- Tudja.
- De akkor…
- De rám bízott téged, úgyhogy az én felelősségem minden lélegzetvételed.
- Bocs.
- Semmi baj.
- Ettől függetlenül nem volt tisztességes tőle.
- Tisztességes… - Ghoul kuncogott. – Te még tisztességet keresel itt?
- De hát egy csapatban játszotok. Barátok vagytok, nem?
- De.
- Akkor miért ne lehetne veled fair?
- Ne nagyon kérdőjelezd meg Death döntéseit, ha jót akarsz magadnak…
- De ha egyszer téved?! Ha jogtalanul büntet?
Ghoul lassan, nagyon lassan szívta meg a cigit.
- Lényegtelen – mondta végül. – Ő Defying. Amit mond, az szent és sérthetetlen.
- De…
- Tudod, Poison, Killjoy az, aki képes a feltétlen alázatra.
Poison hirtelenjében nem tudott mit mondani. Alázat? Nem inkább egyszerű engedelmesség? De hát minden háború ott veszett el, hogy az olyan parancsoknak engedelmeskedtek, amikről tudták, hogy rossz döntések szülték őket…
Mély, kerregő búgásra eszmélt. Felkapta a fejét, és a mellette ülő fiúra pillantott.
- Hallod?
Ghoul nem válaszolt, csak feszülten figyelt. A zúgás erősödött, és Poison meg mert volna esküdni rá, hogy egy autó hangját hallja.
- Lehet, hogy Kobráék… - mondta, de valamiért ő maga sem hitte. Kobra… Két órája nem gondolt már rá. Nem, nem akarja látni Kobrát!
- Lehet… - dünnyögte Ghoul kevés meggyőződéssel. Bízott az ösztöneiben, és azok határozottan nem azt súgták, hogy nincs mitől félnie. A motorzúgás hirtelen abbamaradt, és éles dudaszó hasított a levegőbe.
- A francba, ez Korse! – ugrott fel Ghoul. Poison elképedten nézett fel rá, de aztán észbe kapott, és futva követte a fiút, ki a benzinkút előtt vezető útra.
Azt hitte, az eddigieknél nagyobb döbbenet már nem érheti, de tévedett.
Az út közepén, jó száz méterre a kúttól, egy fekete Pontiac csillogott a délelőtti nap fényében. Fényes volt és tiszta, szinte elegáns. Poison nem is értette hirtelen, hogy kerülhet ide, ahol minden csak csupa homok?... De nem maradt ideje sokáig töprengeni ezen, mert az autó ajtaja kinyílt, és egy magas, hosszú, szürke kabátot viselő kopasz férfi szállt ki belőle. Kezében szinte világított a hófehér pisztolya. Poison ösztönösen emelte is már a fegyverét, de Ghoul villámgyorsan lefogta a kezét.
- Le ne merd lőni.
- De...
- Azt mondtam, nem! – Annyi fenyegetés és határozottság volt a hangjában, hogy Poison jobbnak látta, ha inkább engedelmeskedik. Hogy mi lesz ebből…
Korse felemelt kézzel, de fesztelen léptekkel indult meg feléjük. Markában még mindig ott volt a pisztoly, de nem sokáig. Ahogy a kocsi elejéhez ért, látványos mozdulattal a motorháztetőre tette a fegyvert, úgy közeledett tovább. Poison hallotta, hogy Ghoul hosszan fújja ki a levegőt mellette.
- Dobd el a pisztolyod. – Poison egy pillanatig még fel sem fogta a mondatot.
- Mi?
- Dobd el a pisztolyod.
- De Ghoul…
- Megegyeztünk!
Korse megtorpant, és még mindig feltartotta a kezét, mintha csak épp megadná magát, de a háta mögött máris kiszállt két BL/I-s, hófehér egyenruhában, maszkkal a fején, és nem utolsó sorban célra tartott pisztollyal a kezében.
- Dobd már el!
Poison nem mozdult. A fenét fog ő fegyvertelenül állni a BL/I előtt! De mikor Ghoul lassan előhúzta a saját fegyverét, és elhajította a homokba, végül mégiscsak engedelmeskedett. Végül is, Ghoul nem az a fajta, aki csak úgy hagyja magát lelövetni… És hát csak két hét… Nem szegheti meg az alkut…
A földre ejtette a pisztolyt, és dobogó szívvel meredt a férfire.
- ő Korse? – kérdezte halkan. Ghoul bólintott. Korse leengedte a kezét, és újra megindult feléjük. Poison aggódva leste hol őt, hol Ghoult, de a fiú csak annyit mondott neki, hogy bármit is hall, fogja be a száját, így végül csendben maradt.
Korse már egészen közel ért, amikor először ránézett, és Poison nem tudta eldönteni, kellemes, vagy kellemetlen érzés-e ez neki?... De csak egy pillanat volt az egész.
- Szervusz, Fun Ghoul.
- Hello Korse.
- Régen nem találkoztunk…
- Te tűntél el.
- Őszintén sajnálom. Többé nem hanyagolom ilyen sokáig a társaságod.
- Hiányoztam?
- Feltétlenül – felelte Korse, és mosolygott. Poisonnak valahogy hiányzott a kegyetlenség vagy gonoszság a mosolyából. Egészen határozottan hétköznapi mosoly volt.
- Örülök, hogy itt talállak - folytatta a férfi, és tekintete oldalt rebbent, valahová a két szemben álló fiú háta mögé. Biccentett. Poison nem állhatta meg, hogy ne kövesse a pillantását. Csak nem máris bekerítették őket?! A valóság azonban sokkal riasztóbb volt ennél – a benzinkút előtt Defying ült a székében, kezében két pisztollyal. Ő is biccentett.
Poison ekkor végképp elvesztette a fonalat. Mi a fene folyik itt?... Egy pillanatra felvillant benne a gondolat, hogy Ghoul, Defying, meg a többiek is mind mégiscsak a BL/I szolgálatában állnak, de Ghoul hamar rácáfolt erre.
- Te úgyis mindig megtalálsz, Korse.
- Te pedig sosem bújsz el.
- Ez csak természetes. Most mit akarsz?
- Egy bizonyos Albata fedőnevű egyén miatt jöttem.
Ghoul szemöldöke felszaladt, de ez egy pillanatig sem zavarta Korsét.
- Te talán nem ismered őt, de a két társát biztosan. Egyikük tetemét a kilences úton hagytuk, hogy méltóképp eltemethessétek.
Poison elsápadt, amikor rádöbbent, hogy a férfi Hadhatről beszél. Ghoult azonban, úgy tűnt, cseppet sem lepi meg a hír.
- Nahát.
- Albata sajnálatos módon elvett valamit, ami fontos a barátaimnak.
- Igazán?
- Szeretném visszakapni. Természetesen Party Poisonnal egyetemben. – Korse tekintete jelentőségteljesen a döbbent Poisonra siklott, aki önkéntelenül is összerezzent a neve hallatán, de Ghoul még mindig nem tűnt idegesnek.
- Ugye megérted, hogy nem vagyunk túl előzékenyek veled mostanság? – kérdezte szinte vidáman. Korse mosolygott.
- Természetesen. Éppen ezért megígérem, hogy nem esik bántódása.
- Hát hogyne…
- Szavamat adom, hogy én magam vigyázok majd rá. – Korse rendületlenül mosolygott. – Mindazonáltal sajnos azt is meg kell mondanom, drága Ghoul, hogy ez nem békeajánlat. Túl sok kellemetlen percet szereztetek már a barátaimnak, ezért sajnos nem áll módomban még egy ilyen… fontos üzlet kapcsán sem engedményeket kiharcolni nektek. Mindösszesen… egy egyhetes amnesztiát ajánlhatok fel.
- Legyen egy év.
Korse arcán egy szemernyit sem változott a mosoly.
- Remek üzletember vagy, Fun Ghoul…
- Megtisztelsz. - felelte Ghoul is vigyorogva, és Poison hirtelen rádöbbent, hogy mi olyan rendkívüli ebben a beszélgetésben. Mindketten borzasztóan élvezték – és egyikük sem vette komolyan.
- …De ez sajnos túlmegy a hatáskörömön. Legfeljebb két hétről lehetne szó…
- Fél év?
- Na de kérlek… - somolygott Korse elnézően. – Ne becsüld túl magatokat…
- Ez méltányos üzlet – erősködött Ghoul.
- Hát persze, természetesen… Mindösszesen csak annyi a probléma, hogy a barátaim nem éppen úgy vélekednek rólad és a társaidról, ahogy én. De talán egy hónap, az még elfogadható…
- Tiszteletben tartva a Hatos Zóna határait?
- Természetesen.
- Semmilyen körülmények közt nem lépve át őket.
- Csak kamerás megfigyelést alkalmazva.
Ghoul elmélyülten hallgatott egy pillanatig.
- Rendben. Holnap délben találkozzunk, a tónál.
Poison nem bírta tovább.
- Mi?! – kiáltotta döbbenten, felháborodva, és kissé talán ijedten is egyszerre, de a másik kettő tökéletesen figyelmen kívül hagyta.
- Sokat javítana a megítéléseteken, ha most magammal vihetném a fiút…
- Azt sajnos nem engedhetem – felelte Ghoul határozottan, és figyelmeztetően megszorítva Poison karját maga mögé vonta kissé. – Tudod, Korse, még meg kell győznöm a többieket is.
- Hát persze…
- Ugye megérted – vigyorgott Ghoul megint teli szájjal.
- Természetesen. Akkor holnap találkozunk.
- Feltétlenül.
Korse biccentett - Defyingnak külön is -, azzal sarkon fordult, és visszaindult a kocsihoz. Ghoul hosszan nézett utána. Poison a döbbenettől tágra nyílt szemekkel meredt rá még egy pillanatig, aztán kitört belőle a felháborodás.
- Ghoul, mi a… - Nem fejezhette be, mert Ghoul villámgyorsan befogta a száját.
- Kuss! Nyugi… Mondom nyughass már!
Nem engedte el Poisont, míg Korse hallótávolságon kívül nem ért.
- Majd elmagyarázom…
- Mégis, mit?! Hogy most adtál ki a BL/I-nek?!
Ghoul nem válaszolhatott, mert Korse vidám, erős hangja hasította át a levegőt.
- Majd’ elfelejttetem! Hoztunk egy kis ajándékot nektek!
A két fiú egyszerre fordult a kocsi orrának támaszkodó Korse felé. A két álarcos éppen akkor emelt ki egy hófehér, BL/I feliratú zsákot a hátsó ülésről, és tették le a földre.
- Flaggy… - sziszegte Ghoul dühösen. Poison döbbenten meredt a zsákra. Korse hangja térítette magához.
- Igazán sajnálom, Fun Ghoul, de azt hiszem, a barátod volt… Részvétem! Őszintén remélem, hogy többet nem fordul elő ilyen… szörnyűség! – tette hozzá mosolyogva, azzal felkapta a pisztolyát a motorháztetőről, és beszállt az autóba. A társai követték. A két fiú feszülten figyelte minden mozdulatukat. Aztán a Pontiac lassan, kényelmesen elgurult mellettük, mintha csak arra vigyázna, hogy el ne üsse őket az út szélén. Poison látta, hogy Korse arcán még mindig ott ragyog az a mosoly, ahogy vidáman int nekik a kocsi ablakából, mintha csak régi jóbarátok lennének - de most már semmi emberit nem látott benne. És Poison akkor már tudta, hogy szívből gyűlöli Korsét… De Ghoult mégjobban!
Csak most vette észre, hogy már senki sem szorítja a karját. Villámgyorsan a homokba dobott pisztolya után kapott, és már fordult is volna meg, de Ghoul gyorsabb volt. Félreérthetetlen kattanás jelezte, hogy ő már tüzelésre kész.
- Eszedbe ne jusson, Poison.
Poison megdermedt, és gyűlölettől villogó szemekkel térdelt fel a homokban.
- Nem mindegy, hogy ma vagy holnap?!
Ghoul arcán látszott, hogy nem teljesen érti a dolgot.
- Mármint hogy mi?...
- Most adtál ki a BL/I-nek!
Ghoul gyilkos pillantást vettet rá.
- Hülye vagy?! Ha megcsinálom, Kobra sose bocsátja meg nekem. A Killjoyokat meg egyvalami öli meg, a széthúzás.
Poison döbbenten meredt rá, mire Ghoul végre elvigyorodott, és leengedte a pisztolyt.
- Nyugi, neked nem tőlem kell félni.
- De…
- Komolyan bevetted a holnapi találkozót? – kérdezte Ghoul, és majd’ megpukkadt nevettében. – Te hülyébb vagy, mint gondoltam…
Poisonnak kellet egy perc, mire felfogta a dolgokat.
- De akkor… Mi van az egy hónappal?
Ghoul vidáman a kezét nyújtotta, hogy felsegítse a földről.
- Semmi. Vagy neked megfordulna a fejedben, hogy komolyan belemenj? Már, ha nem a te bőrödre menne a dolog…
Poison túl gyorsan vágta rá a nemet. Még önmagát sem tudta volna meggyőzni vele.
Mert hát a fenébe is, egy hónap… egy hónap alatt már tényleg mindenre fel lehet készülni… És mindezt egyetlen emberért?... Hát persze, hogy megéri! Már, ha a BL/I is betartja a szabályokat… De hát ők mindig kényesen ügyeltek a hírnevükre.
De akkor mire fel is akarta ő az imént lelőni Ghoult?...
Ghoul azonban sejthette, mi jár a fejében, mert egész közel hajolt hozzá, mintha valami nagyon fontosat akarna mondani.
- Tudod, Poison, Killjoy az, aki soha nem paktál le az ellenséggel.
- Jó, de… Korse?
- Mi van vele?
- Ő nem tudja ezt?
- Ó, dehogyisnem!
- De akkor miért nem ölt meg inkább minket? Mire fel ez a színjáték?
Ghoul nevetett.
- Mert ő Korse.
- De… - Poison elakadt. Ghoul arcán ott virított az a jellegzetes mosoly, ahogy kiejtette a nevet, de most nem volt benne semmi kajánság. Helyette csak valami mély, nagyon mély fájdalom, amit nem rejthetett el a legékesebb mosoly sem.
- De miért?
- Hm?
- Miért csinálta?
- Mert… Egyszerűen csak mert ő Korse.

2011. máj. 24.

7. Traitor Brothers

Nem tudta, mikor aludt el, de ugyanott ébredt, ahol előző nap is. Ráadásul a jelek szerint sokkal jobb éjszakája volt, mert azonnal felismerte a helységet. És még a feje sem zúgott…
Határozottan jól érezte magát.
Na, nem mintha tegnap olyan pocsékul lett volna – csak így visszagondolva volt minden nevetséges. Teljesen meg volt zavarodva…
Poison mély sóhajjal kinyújtózkodott az ágyon, és engedélyezett magának még tíz perc pihenést, hogy újra, higgadtan és tiszta fejjel végiggondolja a dolgokat. Szépen sorba vett mindent, kezdve onnan, hogy Albata kitalálta ezt a kis… kirándulást.
Szegény Albata…
De legalább ő él. És első dolga lesz ma eltemetni Hadhatet.
Poison legszívesebben hangosan röhögött volna magán a tegnapi fantasztikus teljesítményéért. Sikerül úgy viselkednie, mint aki komplett idióta. Egyetlen jól megfontolt döntést sem hozott, és tökéletesen képtelen volt átlátni a legegyszerűbb összefüggéseket is. Mert ez aztán tényleg nem bonyolult…
A BL/I a Zónák ura, ami ugyan meglepő információ volt, de közel sem elképzelhetetlen. Az itt élők pedig próbálnak valahogy talpon maradni. Szellemi vezetőjük Dr. Death Defying, akinek mindenki feltétlen engedelmességgel tartozik…
Egész olyan ez az egész, mint valami elit-osztagról szóló film. Csupa keménylegény. Ott van például a vasöklű kis hős, aki a legvadabb dolgokat is gond nélkül megcsinálja, a töpszli kis Ghoul, a tipikus ki-se-nézed-belőle-fiú. Vagy a mókamester Steel Grin, aki mindig felvidítja a társaságot és lelket önt beléjük; a veterán Faggy Bear, aki már húsz éve a seregben szolgál, mégse lett még tizedes se; a csöndes óriás, az a Jet Star, aztán ott van a legmegbízhatóbb katona és barát, Kobra, akiért mindenki az életét adná, és végül a film főszereplője, a Hős, aki felforgatja mindannyiuk életét. Ez lenne ő, Party Poison, teljes életnagyságban. Jó ki szereposztás…
Poison felröhögött az üres szobában. Komolyan, ez vicc… Most egy ideig még megy majd a huzavona, a drámai jelenetek sokasága, míg rá nem jönnek, hogy neki van igaza? Aztán egy minden addiginál reménytelenebb akcióba vetik magukat, megölik a BL/I teljes vezérkarát, megmentik a haza becsületét, a szőke csajt, akibe természetesen ő fog beleszeretni, meg nem mellesleg a világot? Az elnök kitünteti őket, büszkén vigyorog majd az amerikai himnusz alatt, a mellükre tűzi az érdemrendet, pár szóval megemlékezik az elesett bajtársaikról, aztán kijelenti, hogy ők a haza hős fia? Esetleg még egy kis pénzt is kapnak, meg egy-egy szép házat valahol Los Angeles kertvárosban, ahová a szőkeséggel a karjában lép majd be, és mindenki baromi boldog lesz…
Egy a baj ezzel. Neki nem a szőke az esete.
Poison megint röhögött.
A többi viszont nagyon is valószínűnek tűnt. Defying tényleg főnök, Grinnek tényleg állandóan ott virít a vigyor a képén, Ghoulnak tényleg akkora arca van, hogy nem fér be az ajtón, és szemmel láthatólag mindig kivágja magát a csávából, Mikey meg… Hát, Mikey a jó katona. Még ártatlan lányokat is gyilkol, ha parancsba adják neki. Persze közben folyton viaskodik a lelkiismeretével, látszik az arcán, hogy bántja a dolog…
Komolyan le kéne forgatni. Kasszasiker lenne.
Na jó, a tegnapi napot nem kell beleszámolni. A Hős nem volt magánál. Méghogy Mikey a BL/I-nek dolgozik… vagy Defying.
Poisont egy csöppet azért nyugtalanította, hogy a férfi pisztolyt fogott rá, de betudta az adrenalinnak. Nyilván nem akarta, hogy magára hagyják, hiszen aligha védhetné meg magát. Elfutni sem tud, ha baj van. Meg így jobban belegondolva… ő maga is csak egy napja van itt, nem ismeri még annyira odakint a járást. Lehet, csak zavarta volna Kobrát, vagy egyenesen veszélybe sodorta volna, ha tényleg a BL/I lett volna ott. Egyszóval, Defyingnak megint igaza volt. Neki meg megint használhatatlan volt az agya. Nincs mit szépíteni ezen.
Most viszont nem használhatatlan, és ami azt illeti, a hasa sem az. Elég egyértelműen korog.
Poison könnyedén felül az ágyon, és elégedetten állapította meg, hogy a zsákja – pontosabban Ghoul zsákja - érintetlenül hever az ágya mellet. Nagyon helyes. Hamarosan mindenki tudni fog azokról a felvételekről! Csak előbb megszervezi a szökést. Mert hát nem akarja ő bajba keverni ezt a bandát, dehogy is akarja… És még Hadhatet is el kell temetnie. A többi meg várhat még.
Sebtiben felhúzta a csizmáját, és máris odakint volt.
A benzinkút előtt most egy autó sem állt, de odabentről mintha hangok szűrődtek volna ki. Poison gondolkodás nélkül belépett.
A bolt üres volt, de ez már meg sem lepte. Nem vette a fáradtságot, hogy legalább most körülnézzen, egyenesen Defying rezidenciája felé vette az irányt. Megismerte Kobra hangját.
- …nem hiszem.
- Azért csak tartsd szemel. Ghoul nem szokott a levegőbe beszélni.
- Hidd el, Doki, hogy ismerem. A bátyám. Csak meg kell még szoknia itt, és…
- Miért kell engem szemmel tartani? – kérdezte Poison, és vidáman betoppant a szobába. Kobra szinte ijedten pillantott rá, és mintha elpirult volna kissé, de Defyingon persze most sem látszott, hogy kellemetlenül érintené a helyzet.
- Hogy nehogy meglógj – felelte nyugodtan.
- Aha. Okos fiú ez a Ghoul…
Nevettek. Aztán Kobra tőle telhető együttérzéssel feltette a kérdést.
- Hogy vagy?
- Jobban mint tegnap – kacsintott rá Poison. A fiú megkönnyebbülten elmosolyodott.
- Helyes! – csapott a térdére Defying. - Akkor kifelé, az a szerencsétlen nagyon szeretne már eltűnni innen végre.
- Ki? – kérdezte Poison döbbenten. Defying azonban már nem figyelt rá.
- Hadhat – felelte Kobra helyette, és már húzta is ki magával a bátyját az ajtón.
Megkerülték a benzinkutat, és Poison kissé lelombozva tapasztalta, hogy akár maradhattak volna a túloldalon is. Ugyanis itt sem volt semmi más, csak a sivatag. Ugyanaz a vigasztalan, kihalt táj…
- Kobra. Mit keres itt ez a benzinkút? Nincs is itt semmi.
- Régen volt. Tudod, a tó mellett, ahol Flaggy meghalt, van egy kőbánya. Még tíz éve is használták. Addig jól ment a kútnak is.
- Aha…
- Aztán a kitermelés megszűnt, de a bánya meg a kút maradt. Defyingnak meg most jól jön. Távol van mindentől, a puszta közepén, lehetetlen észrevétlenül megközelíteni. Biztonságos.
- Aha…
Poison újra körbenézett.
Megint kénytelen volt rácsodálkozni, hogy a benzinkút teljes hátsó szárnya fából van, méghozzá egész tűrhető ácsmunkának tűnt. Nem voltak rések a deszkalapok közt, vagy korhatag deszkák – szemmel láthatólag szépen karban volt tartva. Még eresz is került rá, ami viszont nem a földre vezette a vizet, hanem az épület sarkánál álló két piszkos, olajzöld műanyaghordó egyikébe. Mellette rozoga szék állt, aztán két létra a falnak támasztva, néhány felborult, vagy félig a földbe süllyedt vödör, pár műanyagflakon, és még ki tudja, miféle szemét…
Arra eszmélt, hogy Kobra megérinti a karját.
- Gyere már.
Poison megzavarodva fordult meg, és csak most tudatosult benne, hogy valamiféle parkolószerűségben áll. Legalább is a rönkökből épített kerítés - ami leginkább a lókarámokhoz volt hasonló -, elég erőteljesen erre engedett következtetni. Csakhogy itt nem voltak lovak. Helyettük, nagyjából másfél méterenként félig a földbe ásva, emberfejnyi sziklák pihentek az oszlopok tövében. Legalább húsz volt belőlük. Mintha csak a parkolóhelyeket jelölnék… De mióta ilyen keskenyek a parkolóhelyek? És ami még fontosabb, miért lenne akár csak egyetlen helyén is egy sír méretű gödör?...
Kobra észrevehette a tanácstalanságát, mert máris magyarázni kezdett, míg határozottan a legközelebbi ajtó felé húzta a testvérét.
- Ne csodálkozz, hajnalban már megástam Hadhat sírját, csak nem akartam nélküled eltemetni.
- Kösz. – Poison bizonytalanul pillantott vissza a kősor végén ásító lyukra, meg a mellette magasodó földkupac tetejébe csapott ásóra. Aztán megértette.
- Akkor azok a kövek... fejfák?
- Nagyjából – felelte Kobra minden különösebb együttérzés nélkül, és nagyot nyögve nekifeszült az ajtónak, hogy kinyissa, mert – míly meglepő - ennek is szorult a hevedere. A következő pillanatban szabályosan rázuhant az ajtó mögé rejtett fehér BL/I-s zsák.
- Jesszusuramisten! – kiáltotta Poison rémülten, és akkorát ugrott hátra, hogy az egy kengurunak is becsületére vált volna. Kobra értetlenül sandított rá a válla fölött.
- Hééé, nyugi már… Csak nem akartam, hogy éjjel megtalálják a vadak. Sok erre a prérifarkas.
- A francba is, Mikey! - Poison hevesen dobogó szívvel merészkedett közelebb, míg Kobra nem túl finoman a földre fektette a zsákot.
- Mi van?
- Legalább egy hajszálnyival több együttérzés lehetne benned!
- Együttérzés?
- Ne dobáld már úgy szerencsétlent!
- De ha egyszer nehéz… Hé, azt nem ajánlom! – kiáltotta a fiú hevesen, mert Poison letérdelt a földre, és máris kezdte volna felnyitni a zsákot. Csodálkozva nézett fel az öccsére.
- Mit?
- Lassan három napos, és ebből egyet biztos a sivatagban töltött. Nem lenne szép látvány.
Ez igaz volt. Poison önkéntelenül is nagyot nyelt.
- Akkor?
- Zsákostul temetjük el – felelte Kobra magától értetődőn. - Nem tudod, milyen vallású volt?
Poison pislogott néhányat.
- Nem… Vagyis, nem nagyon beszélt Istenről. Szerintem nem volt hívő.
- Hál’istennek – felelte Kobra megkönnyebbülten.
- Mert?
- Mert én csak a Miatyánkot tudom. Jet Star szokta a halotti miséket tartani, de tegnap óta még nem ért vissza.
- Aha.
Egy pillanatra csend lett.
- Mise?
- Jó, nem mise, inkább csak… Megemlékezés. De szerintem az egész bibliát tudja kívülről… - felelte Kobra. - Na gyere, segíts.
Együttes erővel sírba tették Hadhat földi maradványait, és egy perces néma ácsorgás után végül Kobra rászánta magát, hogy a gödörbe dobja az első lapátnyi homokot. Poison csöndben nézte a lábai előtt lassan eltűnő fehér csomagot. Nem tudta volna megmondani, mit érez. Szomorúságot? Dühöt? Sajnálatot? Unalmat? Vagy mégis inkább semmit? Végül is, Hadhat csak fél éve volt a csapat tagja, és nincs két hónapja, hogy Albata őmellé osztotta be. Nem ismerte még valami jól.
Szegény fiú. Olyan kis fiatal volt…
Aztán eszébe jutott, hogy ő is az.
- Lehet tudni, mi lett vele? – kérdezte.
- Hadhattel? Doki szerint egyszerűen csak lelőtték.
Poison bólogatott.
- Az legalább gyors halál.
- Az.
Kobra hirtelen abbahagyta a földhányást, és lihegve nézett a bátyjára.
- Befejeznéd?
- Mi?... jah, persze! Add ide. – Elvette az ásót, és folytatta a munkát.
- Kösz – dünnyögte Kobra hálásan, és úgy, ahogy volt, lehuppant a földre. - Elszoktam én már ettől.
- Sok sírt kellett ásnotok?
- Mostanában nem, szerencsére. Csönd van.
Poison felhorkant. Csönd… Amióta ő itt van, mindenki csak rohangászik össze-vissza, mint a mérgezett egér, az egész sivatag a BL/I-től visszhangzik! Ha ez a csönd, mi lehet a hangzavar? Kobra megérezhette, mi jár a fejében.
- Jóideje csak te bolygattad meg a dolgokat.
Poison oldalt kapta a fejét, de Kobra csak hunyorogva, csintalan mosollyal az arcán nézett fel rá. Nem tűnt mérgesnek.
- Bocs – mondta Poison.
- Ugyan. Néha kell egy kis izgalom.
- De két embert vesztettetek.
- De nem miattad.
- Az is igaz.
Egy percig megint csend volt, csak a tompa puffanások hallatszottak, amikor újabb lapátnyi föld zuhant a gödörbe.
- Gerard.
- Hm?
- Még nem is mondtam, mennyire örülök neked, mi?
Poison kezében megállt az ásó egy percre, ahogy ránevetett az öccsére.
- Nem. Szartál bármit is mondani.
- Pedig rohadtul örülök ám.
- Én is, öcsi, hidd el.
Újra a földbe csapta az ásót, de azonnal megbánta. Őrjítő fájdalom vágott a karjába, hogy önkéntelenül is felordított. Kobra egy pillanat alatt mellette termett.
- Basszus! Totál megfeledkeztem a karodról!
- Én is… - lihegte Poison kínlódva. Hogy lehetett ilyen hülye?! És eddig miért nem fájt?... Kobra aggodalmaskodva méregette magának, de végül úgy döntött, nem kockáztat.
- Menjünk be a Dokihoz.
- Ne! Már jobb…
Tényleg jobb volt. Pillanatról pillanatra enyhült a fájdalom.
- Ne hülyülj! Majd ő ad rá valamit…
- Két napja állandóan csak rajta lógok! – csattant fel Poison. Kobra szeme összeszűkült.
- És?
- És. Örök hálám neki, tényleg, de nem kell tovább pátyolgatnia.
- Ez a dolga.
- De nem velem!
Kobra mondani akart még valamit, de nem maradt rá ideje, mert Poison megelőzte.
- Megjött Ghoul.
- Mi?...
Valóban Ghoul bukkant fel a sarkon. Fáradtnak tűnt, de arcán máris ott táncolt az a tenyérbemászóan ártatlan vigyor.
- Kész vagytok? – kérdezte, mikor végre melléjük ért, és a félig betemetett sírra pillantott.
- Majdnem…
- Neked meg mi bajod, Poison?
- Fáj a karja – jelentette Kobra gyorsan, mielőtt még a fiú rávághatta volna, hogy „semmi”. Ghoul egy csöppet talán meglepetten mérte végig.
- Akkor szóljatok a Dokinak.
- Nem szólok!
- Jól van na! Nekem nyolc… De gyertek, mert látni akar titeket.
- De Hadhat…
- Majd aztán befejezed, Kobra.
A két testvér egymásra nézett. Aztán Poison megvonta a vállát, és az öccsével a nyomában követte Ghoult vissza a házba.
Defying türelmetlenül várta őket.
- Kész vagytok már? – kérdezte.
- Majdnem, csak Po… - kezdte volna Kobra, de Poison diszkréten bokán rúgta. Defying gyanakodva mérte végig őket.
- Mit tököltök annyit?
- Mély a lyuk – felelte Poison kitérően, és keményen állta a férfi tekintetét. Jobban mondva a szemüveg tekintetét. Milyen szeme lehet vajon, hogy ennyire takargatja?... Defying még egyszer, utoljára végigmérte, de nem firtatta tovább a dolgot.
- Jó. Ghoul?
- Kész! – felelte a fiú vidáman. – Az a Pontiac nem gurul többet!
- Helyes. Akkor rád bízom Poisont, van mit kikupálni rajta. És el nem mozdulsz mellőle, míg jobb nem lesz nálad, világos?
Ghoul arcáról menten leolvadt a mosoly, és Poison elégedetten nyugtázta, hogy a fiú talán még nála is jobban utálja a helyzetet.
- Neeemár, Doki, ez…
- De igen, Ghoul – felelte Defying nyugodtan, és Poison meg mert volna esküdni rá, hogy némi kárörvendés is cseng a hangjában. – Ha Kobrából képes voltál a szarnál többet kipofozni, akkor Poisonból aranyszobrot csinálsz. Na indíts. Minél gyorsabban végzel vele, annál hamarabb szabadulsz meg tőle.
Ghoul erre kedvetlenül sarkon fordult, és kivonult a szobából, de Kobra egész megijedt.
- Mi?! – kiáltotta kétségbeesetten. – Poison nem marad velünk?!
- Nem szerencsés testvéreket egy osztagban tartani – felelte Defying olyan hangon, amiből egyértelművé vált, hogy ezzel mindenkinek tisztában kéne lennie. - Rontja az ítélőképességet.
- De…
- Munkára!
- De…
- Mondom munkára!
Kobra megint szóra nyitotta a száját, hogy tiltakozzon, de Poison gyengéden elkapta a csuklóját, és maga után vonta az ajtó felé.
- Hagyd – súgta csöndesen. – Majd megoldjuk.
- De Death…
- Ha megígérem, hogy nem megyek nélküled sehova, megnyugszol?
Kobra hálásan nézett rá.
- De Defying úgyis…
- Ismerhetnél már. Nem fogok ész nélkül egy nyomorék vakkantásaira pattogni. – felelte Poison halálosan komolyan. Kobra arcán átsuhant a harag árnyéka, de nem szólhatott semmit, mert ebben a pillanatban kiléptek a benzinkút ajtaján, és Ghoul penderült eléjük, olyan hirtelen, és olyan ostoba vigyorral a képén, amit csak ő volt képes produkálni Kaliforniában.
- Megjött Jet Star!
Kobra megkönnyebbülten sóhajtott.
- Hál’istennek…
- Hátul vár. Segít ásni.
Kobra bólintott, még egy utolsó, ragyogó mosolyt villantott a bátyjára, aztán eltűnt a benzinkút mögött. Poison hosszan nézett utána. Arra eszmélt, hogy Ghoul alaposan végigméri.
- Naaa, végre valami rendes ruha van rajtad! Nem akarsz a hajaddal is kezdeni valamit? – kérdezte vidáman, de Poison úgy nézett rá, hogy menten leolvadt a vigyor a képéről.
- Jó, csak poén volt. Gyönyörű a hajad, hozzá ne merj nyúlni… Na gyere.
- Hova?
- Megtanulsz szépen lőni.
- Tudok lőni!
- Ezzel nem – felelte Ghoul vidáman, és megcsapkodta az oldalán lógó pisztolytáskáját. Poison csöndben szentségelve követte.
Ghoul egy percre eltűnt az épület oldalába vágott ajtók egyike mögött, és kisvártatva egy fekete-fehér csíkos pisztollyal tért vissza.
- Nesze. Egy darabig ezt használod, aztán majd kapsz rendeset is.
- Rendeset?
- Ez direkt az újoncoknak van megbuherálva, hogy még véletlenül se tegyenek kárt magukban – felelte Ghoul kajánul, de Poison most még csúnyábban nézett rá, mint az imént a haja miatt, így jobbnak látta, ha inkább alapállásba igazítja a száját.
- De savanyú vagy ma! – jelentette ki felháborodottan, és megrázta a fejét. - Na mindegy… Doki mondta, hogy kaptál már tőle némi fejtágítást.
- Hogy mit?
- A házirend.
- Ja, az…
- Elolvastad?
- Persze – hazudta Poison szemrebbenés nélkül.
- Akkor felejtsd is el, a fele már rég nem érvényes. Van kérdés?
- Van. Mi a szar az a killjoy?
- Fabolous Killjoy, alias Brandon Healey szedte össze először a Zónák területére tévedő szerencsétleneket, aztán a saját két kicsi kezével körmölte le a házirendet, amit azóta többé-kevésbé be is tartunk. Neki köszönhetően nem nyírtak még ki minket.
Poison várta a folytatást, de Ghoul szemmel láthatólag befejezte.
- Ennyi?
- Ennyi.
- Ezt nem volt képes eddig senki elmesélni nekem?
Ghoul megvonta a vállát.
- Te úgyis nemsokára elmész innen, úgyhogy a többi nem tartozik rád.
Poison legszívesebben valami nagyon cifrát válaszolt volna erre, de végül megtartotta magának. Az nem lepte volna meg, hogy ha azt hallja, „el akarsz menni”, de itt szó sem volt „akarsz”-ról. Ez kijelentés volt. Ghoul túl hamar átlátott rajta, és ehhez nem volt hozzászokva.
- És ha maradok?
Ghoul szó szerint szembe röhögte.
- Na ne. Ezt nem veszem be.
- Legalább is egy ideig.
- Na ne! – Ez már határozottan ijedt felkiáltás volt.
- Előbb meg kell győznöm Mi… Kobrát. Nélküle nem megyek el.
- Kobra nem megy sehova.
- Azt hiszed?
- Tudom – felelte Ghoul, és ezúttal nemhogy vidám volt a mosolya, de egyenesen gúnyos és lekezelő. Poison utálkozva elhúzta a száját.
- Hogy te mekkora egy fasz vagy…
- Inkább állj neki végre lövöldözni. Látod ott azt a hordót az eresz alatt?
- Látom.
- Mindjárt kerítünk elé egy deszkát. Az lesz a cél.
- Ghoul, tényleg tudok lőni!
- Poison, ezzel tényleg nem tudsz.
Poison, mielőtt még Ghoul megakadályozhatta volna, villámgyorsan felhúzta a pisztolyt, és lőtt. A következő pillanatban üvegcsörömpölés hallatszott, aztán Defying állatias „basszátok meg”-je. Ghoul szemöldöke felszaladt, és szemmel láthatólag próbálta visszafojtani a kitörő nevetését, de Poison észre sem vette. Döbbenten meredt a pisztolyra.
Az már nem lepte meg, hogy körülbelül annyi súlya van, mint egy üres műanyagpalacknak. De olyanról még nem hallott, hogy egy pisztoly előbb rúg vissza, mint hogy elsül… És még a súlya is megnő!
- Mi a…
- Szép lövés volt, cowboy – vigyorgott Ghoul. - Csak néhány méterrel ment mellé…
Poison még megsértődni sem tudott a döbbenettől.
- De…
- Én megmondtam, Poison. Ha…
Nem fejezhette be, mert Defying szédítő sebességgel gördült ki az ajtón, és indult feléjük.
- Mi a fenét műveltek ti itt, mi?! – ordította magából kikelve. Most tényleg dühös volt. Nagyon dühös.
- Csak Poison előbb…
- Azt mondtam, tanítsd meg lőni, nem azt, hogy csessze szét az ablakot!
Ghoul védekezően megvonta a vállát.
- Én mondtam neki, hogy nem tud vele lőni, de ő csak azért is…
Defying egy hirtelen mozdulattal lekapta a szemüvegét az arcáról, úgy nézett Poisonra – és a fiú hirtelen azt kívánta, bár inkább örökre rajta maradt volna…
Defyingnak sötét, egészen fekete szeme volt, mély és riasztó, mert csak a féktelen harag tombolt benne.
- Mi a francot képzelsz te, mi?
- A…
- Azt csinálod, amit Ghoul mond, világos?! Majdnem lelőttél! – Poison összerezzent. - Ez nem játék, Poison! Mégegy ilyen, és én magam öllek meg! Világos?
Poisonnak nem jött ki hang a torkán. Oldalt sandított a házra. Valóban Defying szobájának ablakát találta el. De hogy a fenébe, mikor az méterekre van a céltól?... Biztos a lendület… még mozgott a keze, amikor meghúzta a ravaszt…
- Utoljára mondom el, Poison! Vedd észre, hogy hol vagy, mert te jársz rosszul!
A fiú alig észrevehetően bólintott. Önkéntelen mozdulat volt – de Defying szavaiból olyan erő és határozottság csengett, hogy egy pillanat alatt elmorzsolta minden ellenkezését. A férfi még utoljára, dühösen végigmérte, aztán elfordult.
- Ghoul! Te mostantól próbaidőn vagy! Úgyhogy azt ajánlom, nagyon gyorsan neveld meg, mert mégegy ilyen stikli, és téged penderítelek ki elsőnek a Zónámból! Világos?
- Világos.
Defying szó nélkül hátat fordított nekik, és visszagurult a benzinkúthoz. Poison laposan a mellette álló Ghoulra pillantott. A fiú keményen összeszorított szájjal nézett Defying után, de mikor észrevette, hogy figyelik, elfordította a fejét. Szó nélkül eltűnt valahol az épület mögött, és hamarosan egy félember magas fatáblával tért vissza. Talán valami városszáli üdvözlőtábla maradványa lehetett, mert a fehérrel ráfestett „welco” szótöredék még tisztán olvasható volt rajta.
Ghoul a hordónak támasztotta a táblát, aztán visszakocogott Poisonhoz. A fiú kissé félve leste minden mozdulatát. Most az egyszer be kellett látnia, hogy joggal utálják.
Mit jelenthet vajon az a próbaidő? Mármint, Defying szájából… Semmi jót, az biztos...
Nem kedvelte Ghoult, de azért most sajnálta egy kicsit, amiért miatta büntetik. Az pedig különösen meglepte, hogy a fiú meg sem próbált védekezni.
- Bocs - mondta végül.
- Lőjj.
- Tényleg bocs…
- Lőjj!
Poison vállat vont. Újra felemelte a pisztolyt, ezúttal sokkal nyugodtabban és megfontoltabban. Kétszer nem követi el ugyanazt a hibát. Elvégre is, tíz év rutin az csak tíz év rutin már, nem igaz?
Tíz év rutin szülte magabiztossággal vette hát fel a tökéletes tüzelési pozíciót. Kisterpesz, kissé behajlított térdek, előredőlő felsőtest, biztonságos, bal kézzel alátámasztott fegyverfogás, és máris jöhet a bumm…
- Állj!
Poison meglepetten nézett föl Ghoulra.
- Ez így szart se ér.
- De…
- Azt hittem, legalább felfogtál valamit az előző fényes kis akciódból. Na, állj fel rendesen.
- Mi?
- Mondom állj fel rendesen.
- Rendesen állok!
- Ja, hogy te így közlekedsz az utcán?...
Poison mérgesen felegyenesedett.
- Naugye – felelte Ghoul elégedetten. – Először is, egy kézzel fogod a pisztolyt.
- De...
- A másik valószínűleg sokszor lesz foglalt lövés közben, úgyhogy jobb, ha megszokod. Na! Csináld!
Poison kedvetlenül engedelmeskedett.
- Jó. Másodszor, nem nyújtod ki így a karod.
- De úgy nem stabil a tartás.
- Viszont nem törik ki a csuklód.
Poison minden további zokszó nélkül tette, amit mondanak neki.
- Jó. Érezted az előbb, hogy előbb rúg, aztán lő, ugye?
- Igen, de…
- Helyes.
- De miért?
- Mert ilyen a természete.
- De miért? Miféle fegyver ez? – makacskodott Poison.
- Nem mindegy?
- Nem!
Ghoul sóhajtott.
- Vedd úgy, hogy benne fut a kettőhúsz.
Poison rámeredt a fiúra. Háromszor beszéltek vele ezekről a pisztolyokról, és háromszor mondtak egész mást. Lézerpisztoly, sugárpisztoly, most meg ez az… árampisztoly… mi jön még, tényleg a vizipisztoly?
- Na jó. Célra tarts. Megvan?
- Igen.
Ghoul egész közel lépett hozzá, hogy arcuk szinte összeért egymás mellett.
- Jó. Célozni legalább tudsz – mondta a fiú elégedetten - Nem remeg a kezed.
- Mondom, hogy tudok lőni! – csattant fel Poison sokadszorra, aztán némiképp halkabban hozzátette. - Jó, nem pont ezzel, de…
Ghoul elvigyorodott, aztán jobb kezét a fiú pisztolyt tartó kezére téve kiadta az utasítást.
- Keményen tartod, míg meghúzod a ravaszt, aztán csuklóból egyszerre hátra és lefelé rántod, mikor elsül… mondom csuklóból! Finoman…
Poison kezdte igencsak kényelmetlenül érezni magát. Ghoul vasmarokkal szorította a kezét, úgy irányítva a mozdulatot, újra és újra.
- Finomabban… Nagyon könnyű ez a pisztoly, ha túl erősen rántod, vagy nem eléggé húzod vissza, felcsapja az elejét, és sose lesz pontos lövés… Na, most lőhetsz.
Poison meghúzta a ravaszt.
A pisztoly hátrarúgott, és a következő pillanatban éles fehér fény csapott elő a csőből, hogy be kellett hunynia a szemét egy pillanatra. Mikor újra kinyitotta, a táblán csak egy fekete folt jelezte a lövés helyét.
Hát, legalább eltalálta, gondolta, de érezte; ha Ghoul nem tarja a kezét, nem lett volna ilyen szép lövés…
- Mégegy ilyen szar pisztolyt…
- Nem a pisztoly szar – felelte Ghoul kajánul. Poison jobbnak látta, ha nem veszi magára a választ.
- Minek lök ekkorát? Se súlya, se…
- Azért lök, mert csak.
- Szarabb fegyveretek nincs?!
- Rajtad kívül?
Poison gyilkos pillantást vetett a fiúra, de Ghoul nem törődött vele.
- Azért ezt használjuk, mert olcsó, megbízható, és nem kell bele töltény – felelte kissé talán türelmetlenül – Gyors és könnyű, fél kézzel is biztos lövésre képes. És mert a BL/I is ezt használja. Úgyhogy törődj bele. Na, újra. Finoman játszol vele…
- Játszom vele…
- Ha megszokod, és megedződik a kezed is, ugyanúgy lőhetsz majd vele, mint a Glockoddal, nem kell ez a szarozás. Na gyerünk! Háromra tűz. Három!
Poison megint lőtt. Aztán megint és megint és megint, míg végül Ghoul kijelentette, hogy itt az ideje, hogy egyedül próbálkozzon. Aztán eltűnt a boltban, és kisvártatva egy doboz sörrel a kezében tért vissza. Letelepedett az árnyékba a fal mellé, és leplezetlen élvezettel leste a tűző napon ácsorgó Poison minden mozdulatát.
- Finoman… Érzéssel! Vedd úgy, hogy ez női pisztoly, nem a te durva mancsodnak való!
Poison igyekezett kizárni a fejéből a megjegyzéseket, és úgy tűnt, sikerül is.
Kezdte élvezni. Izgalmas volt, pont, mint amikor tíz évvel azelőtt tanult lőni. Vajon tízből hányszor találja el a táblán a szöveget…?
Jobban ment, mint az első lövések után várta. Igaz ugyan, hogy a csuklója máris fájt, de összességében nem volt olyan bonyolult a dolog, mint első pillantásra tűnt. Ennek ékes bizonyítékaként lassan, de biztosan feketévé változott az a tábla…
Már egész belemelegedett, amikor két lövés közt Kobra kíváncsi feje bukkant fel a hordó mögött. Poison intett neki, hogy nyugodtan jöjjön. Úgysem árt egy kis pihenés…
- Na, hogy megy? – kérdezte a fiú. Poison megvonta a vállát.
- Biztos jól, mert Ghoul nem pofázik már egy ideje.
Kobra elvigyorodott.
- Tőle aztán főbe is lőhetnéd magad… Oda nézz.
Poison értetlenül követte a tekintetét. Ghoul lehunyt szemmel, csöndesen szuszogott a fal tövében, még a sör is kiesett a kezéből.
- Ezt nem hiszem el…!
- Három napja nem aludt, Poison.
- Én se nagyon.
- Úgy értem, ő tényleg. Aznap reggel óta, hogy téged megtaláltunk, talpon van. Tegnap éjjel is ő volt őrségben, ma meg ugye a Pontiacot intézte…
- Felrobbantotta, mi?
 Kobra bólintott.
- És ezért nem tudott aludni?
- Haza is kellett jönnie.
- És?
- Gyalog.
- Ja…
- Na gyere reggelizni.
Poisonnak hirtelen eszébe jutott, hogy milyen éhes is volt ő még egy órája, mikor felébredt. Vagy kettő?...
Persze, ha valami, akkor egy temetés, megspékelve némi Fun Ghoullal, elveszi ám az ember étvágyát…
- És Ghoul?
- Mi van vele?
- Csak így itthagyod?
- Hadd aludjon.
- Nade itt?
- Nem egy életbiztosítás, ha felébreszted – vigyorgott Kobra, és már indult is a bejárat felé. Poison megvonta a vállát, és követte. Végül is, neki aztán tökmindegy, a mocsokban alszik-e az a kis… És különben is, két napja nem evett. Úristen, két napja! Csoda, hogy még talpon van!
Kobra is oszthatta a véleményét, mert egy pillanat alatt kerített két doboz sört, meg egy rakás szendvicset – salátásszendvicset. Poison meg is jegyezte.
- Ti csak salátásszendvicsen éltek?
- Nem, de hidd el, hogy a többit nem akarod megkóstolni – nevetett a fiú, és elé lökte a két papírtányér egyikét. Poison gyanakodva méregette a fóliába csomagolt kenyereket. Nem tűntek túl frissnek.
- Hány napos?
Kobra vállat vont.
- Nagyjából három, mert?
- Mert már barna a saláta.
- De kell a vitamin.
Ebben volt valami. Poison gondolatban megvonta a vállát. Végül is, azért Odakint sem éppen négyfogásos ebédeken élt… Sőt, ami azt illeti, a hideg konzervnél, amihez ő szokott, határozottan íncsiklandóbbnak tűnt ez a szendvics.
Jó tíz percig csend volt, míg riasztó sebességgel ki nem ürültek a tányérok. Kobra jóllakottan dőlt hátra.
- De rohadt rég reggeliztem én ilyen nyugodtan…
- Feff? – dünnyögte Poison újabb falatot tömve a szájába.
- Mert általában nincs rá idő.
- Foffo?
- Úgy, hogy Ghoul állandóan korábban kel nálam – felelte Kobra szinte vidáman. Igazából tényleg jól érezte magát. Gerard itt volt vele, a lehetőségekhez képest épen és egészségesen, és a jelek szerint le is nyugodott egy kicsit tegnap óta. Az igazat megvallva azt is sejtette, hogy most jött el a kérdések és válaszok ideje… Igaza is lett. Poison lenyelte az utolsó falatot is, és értetlenül nézett az öcsére.
- És attól miért kell felkeltenie téged is?
- Mert mániája, hogy minél hamarabb indulunk, annál messzebb jutunk.
- Ez mondjuk elég logikus… De hova mentek?
Kobra vállat vont.
- Mindig máshova. A BL/I sosem alszik, tudod.
- Azt mondtad, mostanában csönd van.
- Oké, de az oroszlán is állandóan a territóriumát járja, nem igaz? Jobb, ha szemmel tartjuk a területünket.
Poison elvigyorodott.
- Komolyan minden nap kikocsikáztok, és lepisáljátok a fákat? Jó lehet…
Kobra röhögött.
- De hülye vagy te, Poison…
- Miért nem hívsz Gerardnak?
Kobra arcáról azonnal eltűnt a mosoly.
- Mert nem lehet.
- Ki mondja?
- Ez a szabály.
- Nem érdekel a szabály! Az öcsém vagy, és…
- Te is Party Poisonként éltél eddig, pedig Odakint voltál.
Ez igaz volt.
- Mert nem volt, aki Gerardnak hívjon.
Kobra hallgatott egy percig.
- Szóval apa nem volt veled?
Poison szomorúan megrázta a fejét.
- Évek óta nem láttam már.
- Értem.
Egy pillanatig csend volt.
- Most már elmondod, mi volt veled három évig?
Kobra megvonta a vállát.
- Látod. Itt voltam, és…
- Úgy értem, az azelőtti három évig.
Kobra megrázta a fejét.
- Inkább máskor.
- De…
- Semmi bajom, megvan mindkét karom meg lábam, úgyhogy tényleg nem volt vészes. Ami azt illeti, az utóbbi három évem sokkal húzósabb volt.
- Húzósabb?
Kobra kibámult az ablakon.
- Nézz körbe. Egész Kalifornia egyetlen hatalmas, nyitott tömegsír. Szerinted mibe került ezt helyre pofozni?
Poison majdnem elröhögte magát. Helyre pofozni… Így is lehet fogalmazni. Végül is, van tető a fejük felett, van étel és sör, ha víz nem is… Somolyogva nézte az öccsét. Jó tudni, hogy legalább azt átlátja, milyen szar helyzetben van. Így nem lesz nehéz hazacipelni.
- Még jó, hogy a legdurvább részeknél még nem voltam itt… - dünnyögte Kobra szinte csak úgy magának, aztán hirtelen újra a bátyjára nézett. - Tudtad, hogy eredetileg csak három Killjoy volt?
- Nem.
- Pedig igaz.
- Elhiszem. Ghoul mondott valamit valami Brandonról, szóval...
- Brandon Haley?
- Aha. Ő hol van?
- Meghalt.
- Szegény.
- Ez nem volt túl meggyőző… - somolygott Kobra, de Poison nem különösebben zavartatta magát. Halk pukkanással kinyitotta a sörét.
- Bogaras egy ürge lehetett – mondta elmélázva.
- Honnan veszed?
- Házirendet írni… - Kobra nevetett. – És még a kézírása is ronda.
- Pedig kedvelted volna. Néha egész rád emlékeztetett.
Poison csodálkozva nézett fel a söréből.
- Ismerted?
- Persze. Vagy fél évvel azután halt meg, hogy én ide kerültem.
- Mi lett vele?
- Ugyanaz, mint Hadhattel. Lelőtték.
- Komolyan?
- Itt vagy lelőnek, vagy felrobbantanak, vagy mindkettő.
- Barátságos egy hely…
Kobra elvigyorodott. Poison jól meghúzta a sörét. Egész hűvös volt, már majdnem hideg…
- És ki lőtte le?
- Hogy-hogy ki? A BL/I.
- Az a Korse volt, mi?
Kobrának leesett az álla.
- Honnan tudod?
Poison kárörvendően rávigyorgott.
- Onnan, hogy ez a Brandon valami félisten a szemetekben, ha képesek voltatok róla elnevezni magatokat, úgyhogy biztos nem valami eltévedt vizipisztoly találta el. A BL/I soraiból pedig egyedül Korsét nevezitek a nevén, úgyhogy nem volt nehéz összerakni a dolgokat.
Kobra hümmögött. Poison értetlenül nézett rá.
- Most mi van?
- Semmi. Csak már elfelejtettem, milyen jól vág az eszed.
- Szokj hozzá, öcsikém! – nevetett Poison – Mert ez most már így lesz!
- Akkor mégsem mész el? – kérdezte a fiú szinte reménykedve.
- Dehogyisnem! És jössz velem!
- Dehogy megyek!
- De jössz bizony…
- Úgysem jutunk ki. És különben sem hagyom itt a többieket.
- Persze-persze… - bólogatott Poison, és elégedetten nyugtázta magában, hogy Kobra még mindig ugyanaz az érzékeny kisfiú, akire emlékezett. A kis hős… és még csak nem is tudja magáról!
- Ide figyelj, Mikey... Nézz rám.
Kobra felemelte a fejét.
- Odakint senki sem tud rólatok, így nem is segíthetnek. Én viszont… szóval, megvannak a kapcsolataim, úgyhogy mihelyst eltűnünk innen, a következő héten már újra itt is vagyunk a felmentősereggel, aztán mindenki szépen hazamehet. A BL/I meg kinyalhatja.
Kobra próbálta nem elröhögni magát, holott abban sem volt biztos, hogy nem sírni szeretne-e inkább? Szegény Gerard… Pont ugyanolyan kis naiv, mint mindig is volt. Persze, ő, az erős báty, aki mindig, mindent elintéz, mindig tudja, mit kell tenni, és aki mindig lelkiismeretesen vigyáz a kisöccsére… de Kobra azt is tudta, hogy csak az iszonyatos szerencsének köszönheti, hogy eddig még nem bukott meg az a temérdek csodás elmélete.
Na, de majd most…
Poison elhallgatott, és szemmel láthatólag várt valamit. Kobra nem tudta, mit mondjon hirtelen. Annyira nem volt szíve kedvét szegni… persze, nem is nagyon lehetett volna. Poison arcán látszott, hogy minden szavát komolyan gondolja, és az Isten se tudná meggyőzni róla, hogy téved.
- Na? Benne vagy, Mikey?
- Figyelj, ez…
- Költői kérdés volt. Ha nem jössz magadtól, viszlek. Érthető?
Kobra sóhajtott. Mit nem adott volna, ha Poison mégis inkább csak kérdez…
Csak nehogy aztán a végén még Ghoul bántsa, mert túl sokat ugrál…
- Haza kel mennünk, Mikey. Ez a hely tényleg csak egy rohadt nagy kripta.
- Majd még meggondolom – felelte Kobra. Egy kicsit szégyellte magát, amiért nem mond nyíltan nemet… Amiért nem áll ki az igazáért, pedig hát az utóbbi három évben mást sem csinált… De hát Poison mégiscsak más eset, nem igaz?... És hát hogy is lehetne megmagyarázni neki ezt? Hiszen olyan egyszerű és logikus a terve… Könnyebb volt kitérni előle. Megint. Mint kölyökkorukban…
Poison elmosolyodott, és Kobra tudta, hogy máris nyeregben érzi magát. A „majd meggondolom” az emberek nagy többségének egy még ki nem mondott „igent” jelent, nem pedig egy ki nem mondott „nemet”…
Szar lesz rájönni Gerardnak, hogy itt semmi sem úgy van, ahogy ő azt gondolja. Kobra bármit megadott volna, hogy megkímélje ettől.
- És te? - kérdezte. – Te mit csináltál?
- Majd ha te megmondod, én is megmondom! – vigyorgott Poison. Kobra halványan visszamosolygott rá. Annyira tudta, hogy ez lesz a válasz…
Sohasem hitte volna, hogy egyszer így kiismerheti majd a bátyját. Hogy előre tudja majd, mire mit mond majd, mivel tudja leszerelni, mivel tud hatni rá… Mindig fordítva volt ez.
Hiába.
A Zónák embert faragnak még az olyan kis pondrókból is, mint ő. Meg persze az az állat Ghoul…
Kobra nagyon szerette Ghoult.
- Inkább majd tényleg máskor – mondta végül. - Beszéljünk inkább… vidámabb dolgokról.
- Vidámabb…
- Hallottam, hogy Defying nagyon kiabált veletek.
- Igen?
- Mit műveltetek?
Poison igyekezett nagyon szenvtelen arcot vágni.
- Az a hülye pisztoly volt az oka. Defying ablakát találtam el vele a cél helyett.
Kobra kuncogott.
- Meg kell még ezt szoknod…
- Ezt a szart nem lehet megszokni!
Kobra megint kuncogott, ami kezdte idegesíteni Poisont.
- Egyáltalán milyen pisztoly ez? Mit lő ki?
- Hát, ez…
- Tudom, úgysem értem meg a működési elvét, de azért tégy egy próbát!
Kobra rákönyökölt az asztalra.
- Igazából BL/I-s találmány. Nagyjából olyan, mintha… mintha villám csapna beléd.
- Villám?
- Igen. Nem lövedéket használ, hanem elektromos töltést. Energiát. Akárhol talál el, olyan feszültséget gerjeszt, hogy jóeséllyel leáll a szíved. Ráadásul szép kis égett sebet is hagy…
Poison értetlenül nézett vissza rá.
- Akkor én hogy élhettem túl?
Kobra tanácstalanul széttárta a karját.
- Nem tudom. Talán hozzáértél közben valamihez, vagy…
- Vagy?
- Vagy kétszer lőttek meg.
Poison rábámult.
- Egy az egymillióhoz az esélye – magyarázta Kobra -, de elvileg lehetséges, hogy ha az első találat leállítja a szíved, akkor a második defibrillátorként működik. Ez megmagyarázza, miért tértél magadhoz olyan nehezen…
Poison csak pislogott, mire Kobra hozzátette.
- A Doki is erre szavaz.
- Defying… Őt is olyan régóta ismered?
- Killjoy két társa közül ő az egyik, úgyhogy előbb volt itt, mint én.
- És a harmadik?
- Ő is meghalt már.
- Szóval, csak Defying maradt.
Kobra szomorúan bólintott. Poison elmélyülten meglötykölte a sörtét. Hirtelen felemelte a fejét.
- Azt tudod, hogy meg akart ölni?
- Ki?
- Defying.
Kobra rábámult. Még a szája is tátva maradt döbbenetében.
- Mi van?
- Tegnap, mikor Ghoul megjött. Utánad akartam menni, mielőtt még bajod lesz, erre rám fogta a pisztolyt, és közölte, hogy maradok.
Kobra megkönnyebbülten elmosolyodott.
- Ja, őt nem kell mindig komolyan venni…
- Rám fogta a pisztolyt! – A fiú vállat vont.
- Ghoul lőtt is volna, úgyhogy mázlid volt.
- Ennyi a hozzáfűzni valód?!
Kobra laposan felpillantott rá.
- Figyelj, Po… Gerard. Egy kicsit...
- Mi van?
- Szóval…
- Bökd már ki!
- Nem vagy te egy kicsit nyafogós mostanában?
Poisonnak egész egyszerűen torkán akadt a válasz. Kobra szinte ijedten nézett fel rá, félszegen és bocsánatkérőn is egyszerre.
- Csak mert állandóan úgy viselkedsz, mint egy ócska ribanc. Már bocs, de ez van! – tette hozzá gyorsan, mert Poison arca elsötétült a haragtól.
- Mindenbe beleszólsz, semmi se jó neked úgy, ahogy van, pedig itt csak ez a rendszer működik. És mi is itt vagyunk egy ideje, szóval jobb lenne, ha azt csinálnád, amit mi. Amit kell… Érted…
- Mikey…
- Én elhiszem, hogy kemény ez neked, meg sok, meg minden, de… de régen azért jobban bírtad a gyűrődést.
Kobra szemmel láthatólag befejezte a mondókáját, mert várakozva nézett a bátyjára.
- Rám-fogta-a-pisztolyt!
- Én értem, de…
- Nem nyafogok, hanem meg akart ölni!
- Fenét akart megölni, segíteni akart. Ha nem Ghoul lett volna abban a patkányban, hanem a BL/I, azonnal piritóssá lőttek volna. Az ajtóban, lámpafényben tisztább célpont lettél volna, mint fényes nappal.
Ez persze igaz volt. És persze Poison is tudta ezt, már reggel óta, de egyszerűen annyira felbőszítette a mód, ahogy Kobra semmibe vette, hogy valaki pisztolyt fog rá…
Ez nem normális dolog!
A fiú megérezhette, mi jár a fejében, mert egyszer csak folytatta.
- Nem arról van szó, hogy nem aggódnék érted, vagy valami, csak... Itt egyszerűen más a prioritás. És mások a szabályok. Érted?
Poison már éppen válaszolni akart, amikor odakintről motorzúgás, majd kerékcsikorkás hallatszott. Egyszerre ugrottak fel, és néztek ki az ablakon. Poison nem ismerte fel az autót, és a jelek szerint Kobrának sem igen volt fogalma róla, kié lehet, mert erősen nyújtogatta a nyakát. Aztán megkönnyebbülten lélegzett fel.
-A Cadillac!
Kitrappoltak a benzinkút elé. Baggy Joe éppen akkor kászálódott ki a kormány mögül, és nem tűnt túl vidámnak. Igaz, mikor volt ő vidám?... Leplezetlen gyanakvással mérte végig Poisont, aki azonban most észre sem vette ezt. Tátott szájjal bámult a kocsira.
Egy Fleetwood Eldorado volt, mélybordó, és makulátlanul tiszta. Ragyogott a délelőtti nap fényében, a krómozott dísztárcsák szinte kisütötték az ember szemét… Rendszám persze nem volt rajta, csak az évjárat. 1969. Hatvankilenc!
Poison nem hitt a szemének. Ötven éves!
- Ez még működik? – kérdezte döbbenten, mire Baggy Joe a szokásosnál is nagyobb ellenszenvvel mérte végig.
- Ezzel jöttem idáig, vagy mifene!
Idegesítően kevéssé artikulált, és olyan hanyagul ejtette a szavakat, hogy alig lehetett érteni. Kobra ámultan járta körbe a kocsit.
- Gyönyörű… DeeDee?
- Egész éjjel ezt szerelte, most részegen fetreng a gépolajban.
- Kösz, hogy elhoztad.
- Jöttem neki egyel a múltkoriért.
Kobra kuncogott. Úgy látszik, szokása volt ez.
- Ghoul meg lesz veszve érte…
- Neki lesz? – kérdezte Baggy Joe savanyúan, és kissé feljebb tolva a homlokán a barna westernkalapját, nehézkesen rágyújtott. Kobra bólintott.
- Nofene… Mi lett a Mustanggal?
- Nem hallottad?
- Nem én.
- Elkapta egy helikopter. Bunnyval együtt.
- Az nagy kár – felelte Baggy Joe, és hosszan kifújta a füstöt. – Az egy jó széria volt.
- Az.
Egy percig hallgattak. Aztán Baggy Joe kijelentette, hogy beszéde volna Defyinggal, és eltűnt a benzinkút félhomályában.
Kobra végre befejezte a Cadillac vizsgálatát, és ragyogva pillantott a bátyjára. Csak most tűnt fel neki, milyen csendben van. Túl csendben… És valami furcsa fény csillog a tekintetében…
- Mi van? – kérdezte már majdnem gyanakodva. Poison szemében újult erővel csapott fel az izgalom lángja.
- Kipróbáljuk? – kérdezte mohón. Kobra rámeredt.
- De Ghoulé…
- Ugyan már! Holnap estig úgyse kel fel! Na!
Kobra önkéntelenül is a benzinkút sarka felé pillantott, holott pontosan tudta, hogy a bátyjának igaza van. Ghoul alighanem most is ugyanúgy szuszog az árnyékban…
- Ugyan, Mikey, kölyök korunk óta ilyen csodákban akartunk ülni, nem?
- Tényleg? Sose mondtad…
- Ki nem akar?!
Kobra egy pillanatig még habozva meredt rá, de aztán elvigyorodott.
- Oké, de én vezetek!
Poison ránevetett.
Kobra visszanevetett rá, és kinyitotta az ajtót. Érezte, hogy Poison mögé lép, és már épp megfordult volna, hogy mit akar, de nem maradt rá ideje.
- Bocs, öcsi…
Aztán sötét lett.



Amikor legközelebb kinyitotta a szemét, két dolgot érzékelt. Az egyik, hogy jólesően hűvös szél vágott az arcába, a másik, hogy nagyon fájt a feje. Óvatosan megtapogatta a tarkóját, és felszisszent a fájdalomtól. Szép kis púpja nőtt…
Megpróbálta egy fokkal szélesebb körben is felfogni a környezetét, és rá kellett döbbennie, hogy egy autóban van.
- Mikey?
Áh. Poison is itt van…
Kobra szemei előtt lassan tisztulni kezdett a világ. A Cadillacben ült, mellette pedig a bátyja, aki igencsak aggódva tekintgetett rá.
- Megvagy?
Kobra motyogott valamit, ami akár „baszd meg” is lehetett, de Poison a jelek szerint ezt igennek vette. Egész megkönnyebbültnek tűnt.
- Hál’istennek. Már kezdtem aggódni…
Kobra nem felelt. Kissé feljebb csúszott az ülésen, mert igencsak elzsibbadt már a karja, amikor is észrevette, hogy a lába mellett ott pihen a terepmintás, zöld zsák. Egy pillanatig még döbbenten meredt rá, aztán mindent megértett.
- Baszd meg, Gerard!
Ez már igazán remekül érthető és lényegre törő kijelentés volt, de többre egyszerűen most nem volt képes. Leütötték… leütötte… a saját bátyja?!
- Bocs, öcsi, de mondtam, hogy ha nem jössz magadtól, viszlek…
- Te barom, hova a picsába mész, cseszd meg?!
Poison egy pillanatra meghökkent. Amennyire emlékezett, egy kezén meg tudta volna számolni, hányszor káromkodott az öccse életében, és akkor is legföljebb a „szar” meg a „hülye” hagyta el a száját…
- Mondom, hogy bocs…
- Meg akarsz halni?!
- Ne kezd ezt megint, Mikey…
- Nem vagyok Mikey!
- De igen, Mikey vagy, én meg Gerard, és a testvérem vagy, és nem hagylak ezen a trágyadombon megrohadni a koszos haverjaiddal, világos?!
Egy pillanatig csend volt.
Aztán Kobra felröhögött. Poison idegesen pillantott rá.
- Most mi van?
Nem kapott választ, a fiú csak még vadabbul röhögött.
- Mi a szar van már! – csattant fel Poison, és dühösen a kormányra csapott. Kobra most először nézett rá, mióta úgy-ahogy összeszedte magát. Egész sötétnek tűnt a szeme. Nagy nehezen abbahagyta a nevetést, és egészen nyugodt hangon szólalt meg.
- Fordulj meg.
- Naná, majd pont most…
- Fordulj vissza Gerard. Kérlek.
Poison nem tudta eldönteni, hogy könyörgést, gúnyt, vagy hisztériát hall-e a hangjában, de nem is volt rá szükség. Egyértelmű volt, hogy nem fog megfordulni.
- Kérlek.
- Ha még ötvenszer elmondod, akkor sem fordulok meg! Megmondtam, hogy… - Elakadt, mert Kobra hirtelen a karjának nyomta a fegyverét. Már egyáltalán nem nevetett.
- Kérlek.
Poison egy pillanatra elsápadt a felismeréstől, de aztán szinte megvetően mérte végig az öccsét.
- Mert? Különben lelősz?
- Utoljára kérlek.
Poison ránézett. Valami különös, hitetlenkedő fájdalom cikázott át az arcán, ahogy tekintete találkozott Kobráéval. De a fiú szemében nyoma sem volt a bizonytalanságnak.
- Te meg is csinálnád, mi?...
Kobra nem felelt. Poison nem bírta tovább elviselni a tekintetét. Rátaposott a gázra.
- Tudod, Mikey… Akkor már inkább te, mint a BL/I.
Kobra egy pillanatig még rezzenéstelen tekintettel nézett az arcába.
Aztán meghúzta a ravaszt.