Poison nem fogta fel azonnal a mondatot.
Aztán lassan eltátotta a száját.
- Mi?...
- Egy helikopter szúrta ki magának, nem volt esélye… - felelte Grin ártatlanul, kék szemeit Poisonra függesztve. Egy pillanatra mély csend lett. Mély, döbbent csend… Poison amúgy is sápadt arcából a maradék vér is kifutott.
- De...
- Mi?...
- Egy helikopter szúrta ki magának, nem volt esélye… - felelte Grin ártatlanul, kék szemeit Poisonra függesztve. Egy pillanatra mély csend lett. Mély, döbbent csend… Poison amúgy is sápadt arcából a maradék vér is kifutott.
- De...
Nyelt egyet.
- De… az nem…
Ekkor Ferric elröhögte magát.
- Ne szivasd már, Grin, ő az – mondta Bungler, és Poisonra kacsintott. A fiú üres tekintettel meredt rá, mire végre Grin is megsajnálta. Vigyorogva hátba veregette Poisont.
- Ne szivasd már, Grin, ő az – mondta Bungler, és Poisonra kacsintott. A fiú üres tekintettel meredt rá, mire végre Grin is megsajnálta. Vigyorogva hátba veregette Poisont.
- Nah. Nyugi, csak hülyültem.
- M-mi?...
- Elég sokan vadásznak ránk, jobb, ha
biztosra megy az ember, bárki mondhatja, hogy Kobra testvére, érted… jah, igen,
mi Kobra Kidnek hívjuk. Ne tudd meg, mire képes pár egyszerű konyhakéssel! Őstehetség,
még Ghoul is csodálja érte…
- Hol van?! – ugrott fel Poison.
- Temetésen.
Poison soha, senkit nem látott még, akinek ilyen sebességgel változott volna át az arca a felhőtlen jókedvűből világfájdalommal gyászolóvá.
- Mi?!...
- Ne is törődj vele, kutya baja! – nevetett Grin boldogan, aztán komolyabban folytatta. - Neked viszont nem tesz jót, ha ebben a mocsokban szabadon hagyod a sebed. Na gyere. A Doki majd rendbe hoz.
Poison kivételesen nem tiltakozott, amikor mint valami őrosztag, bevezették a benzinkút bolthelységébe.
Az első pillanatban semmit sem látott a kint vakító napfény után, de nem is nagyon bánta. Így is nagyságrendekkel több volt itt az inger, mint amit fel tudott fogni, és akkor még nem is beszéltünk erről az elmúlt eszelős… húsz percről! Egy kicsit úgy érezte magát, mióta felkelt, mint akit éppen most szedtek ki a ringlispilból egy heti pörgés után, és még mindig nincs a helyén egyetlen porcikája sem. Főleg nem az agya…
Kiverte a víz, ahogy botorkált a sötétben. A francba is, Mikey… Nem is hallott róla évek óta, aztán végre összefutnak, aztán kiderül, hogy meghalt, aztán meg az, hogy mégse…Minden
Poison sejtette, hogy egy jó adag nyugtatót is kaphatott a kötés mellé, mert még mindig szokatlanul lassan forgott az agya, és a legvadabb dolgok is csak némi visszafogott meglepetést váltottak ki belőle. Normál esetben például eszébe nem jutott volna a pisztolya nélkül kitenni a lábát a szobából. Vagy csevegni ezzel a négy papagájjal. Sőt, az a legvalószínűbb, hogy már rég halottak lennének, ő meg azon a félig összemázolt kocsin száguldana hazafelé…
Tényleg. Ez eddig miért is nem jutott eszébe?...
Nem folytathatta, mert a bolton átvágva egy zsúfolt kis szobába értek. A jobboldali ablakon beáramló napfény világította meg a teret, így Poison jól láthatta, mekkora a rendetlenség. Mindenütt újságok, kávéscsészék, sörösüvegek hevertek lehetetlen helyzetben egyensúlyozva a szemétkupacok tetején. Körben, a falak mellé tolt széles asztalokon, amik így a szóba jó egyharmadát foglalták el, a legkülönfélébb izék, bizbaszok, mütyűrök és ketyerék voltak szétdobálva. Poison csodálkozva nézett végig rajtuk. Néha ugyan ismerős formára bukkant, például mindjárt a keze ügyében egy régi autórádió, vagy kicsit odébb a mocskos kávéfőző, de a tárgyak legnagyobb része inkább csak fémhulladéknak tűnt…
Szemközt az ajtóval egy alak ült egy kerekesszékben, de ahogy meghallotta a közeledő lépteket, azonnal megfordult. Poison nem bírta megállni, hogy alaposan végig ne mérje. A férfi – lehetett vagy ötven éves, fekete hajjal és szakállnak is beillő borostával – tetőtől talpig feketében volt. No, nem éppen gyászviselet volt… Fekete póló, fekete bőrmellény, amire legalább száz zseb volt varrva, és mind dugig volt tömve, hozzá kopott, fekete farmer, fekete bakancs és motoros kesztyű, amiből kilógtak az ujjvégei. Valami mintás kendő virított a homlokán, hátrasimítva hosszú, fekete haját, hogy ne lógjon a szemébe. Ez egyébként teljesen fölösleges volt, mert amúgy is szemüveg volt rajta, ami kitakarta a fél arcát, és olyan fekete volt az üvege, hogy Poison ilyen távolságból is tisztán látta benne a tükörképét.
- Na, Poison, ő itt Dr. Death Defying, Mindenki Dokija, a Zónák és a steak koronázatlan királya! – jelentette be Steel Grin mint valami királyi ajtónálló, a szokásosnál is átszellemültebb hangon. Poison nem osztozott az örömében. Igazából fel se fogta a szavakat, csak dermedten bámulta a férfi gallérján sorakozó kitűzőket. Legalább ötféle „fuck you” feliratú volt köztük, két Marilyn Monroe-s, és még egy fehér alapon fekete szivecskés, piros betűs „I love BL/I”-set is látott. Ez márt tényleg sok volt…
- Mi van, fiúk?
- Majdnem kész a kocsi! – vigyorgott Steel Grin teli szájjal. – Meg Poison is kész van…
Defying tetőtől talpig végigmérte a fiút.
- Ki a fene mondta neked, hogy leszedheted azt a kötést?
- Zavart – felelte Poison egy cseppet sem kedvesen. A lehető leghatározottabban nem tetszett neki, hogy úgy kezelik, mint egy tudatlan ötévest.
- Majd az fog zavarni, ha lebénul miatta a karod. Na idejössz. Grin, te meg ne vigyorogj, hanem kifelé! Munka van.
Poison szinte halotta, ahogy a mögötte álló férfi arca szétreped a mosolya alatt, aztán a négyes döngő léptekkel kitrappolt a szobából. Vegyes érzelmekkel fordult hátra és nézett utánuk. Amennyi energia ebben a Grinben van, annyira kuka a másik három… jó, Flaggy mondott neki vagy két mondatot, de annak se volt értelme…
- Mondom idejössz.
Poisonnak hirtelen az az érzése támadt, hogy Defying akkor is ugyanezen a végtelenül nyugodt és határozott hangon szólalna meg, ha történetesen egy század nehézbombázó körözne a feje fölött, és szórná rá az atombombákat.
A férfi kerített valahonnan egy barna üveget és egy sárga rongyot, aztán szó nélkül az ajtó mellett álló székre mutatott. Poisonnak kellett egy pillanat, mire megértette a célzást, de aztán fogta a széket, és leült rá a férfivel szemben.
- Ne szedd le mégegyszer, mert tényleg lebénul a karod. Világos? Na, ez most fájni fog.
Poisonnak nem maradt ideje megijedni, mert Defying nemes egyszerűséggel a karjára loccsantotta az üveg tartalmát.
- Ááááááhhhhasssztarohadt!
- Halkabban már, a marslakók is ezt hallgatják – dünnyögte a másik szinte vidáman, aztán megtörölgette a ronggyal a seb körül a bőrt. Poison egy pillanatra elgondolkozott rajta, nem sósavat borítottak-e karjára, hogy ennyire mar, de megint nem volt ideje megszólalni, mert Defying egy műagyag dobozt vett elő, kinyitotta, és valami barna löttyöt öntve a rongyra, ráparancsolt, hogy tartsa a seben. Poison orrát hirtelen rég nem érzett illat csapta meg.
- Mi ez?
- Mi?
- Ez az illat. Fenyő.
- Nem fenyő, hanem békaszar – felelte Defying, míg a tolókocsival célirányosan végiggurult az asztalok mentén.
- Mi?!
- Ne rinyálj, nem szó szerint az! Ez egy ősi indián gyógymód, még nagyapámtól tanultam. Pont az ilyen égett sebekre jó.
Poison eltűnődött ezen. Ezek tényleg leragadtak a tizennyolcadik században… Odakint, a Zónákon túl már komplett agycseréket hajtanak végre, itt meg…
- Tulajdonképpen mi talált el? – kérdezte, mert ezt szerette volna a legjobban tudni. Mi volt az a festékszóró, ami így kiütötte?
- Lézerpisztoly.
- Lézerpisztoly…
- Az.
Poison hallgatott egy darabig.
- Ez most komoly?
Defying nem tartotta szükségesnek, hogy válaszoljon.
- És Yoda adta a BL/I-nek, mi?
- Nem lézerpisztoly, csak majdnem az. De úgysem értenéd meg a működési elvét – felelte Defying hanyagul, és visszagurult hozzá a kerekesszékkel, kezében egy tekercs fehér vászonnal. Legalább is többé kevésbé fehér volt… Poison hirtelen észrevette, hogy a férfinek mindkét lába megvan. Akkor meg mi történhetett vele?...
- Mi a neved?
- Party Poison.
- Meg az anyád fasza. A nevedet kérdeztem.
A Doki hangjában most sem hallatszott harag.
- Mi köze hozzá?! – csattant fel Poison. Defying mintha elmosolyodott volna.
- Helyes. Nem is vagy te olyan lökött, mint az öcséd állítja.
Poison már szóra nyitotta a száját, de végül nem jött ki hang a tortán. Egy kicsit megsértődött – miket mesélhetett róla Mikey? Hogy kiskorában a macskájának ugatott, mert azt hallotta az apjától, mindenkinek kell idegen nyelvet tanulni? Vagy hogy egyszer három zacskó popkornt sikerült egymás után szarrá égetnie a mikróban? Ez volt akkora szám?... Defying csípősen rávágott a kezére hogy engedje el a rongyot, aztán azt is a seben hagyva viszonylag szorosan elkezdte a fiú karjára tekerni a vászoncsíkot. Poison összeszorította a fogát, hogy fel ne szisszenjen a fájdalomtól. Mint valami hülye filmben, a vagánycsávók… Röhejes… De valahogy mégsem akaródzott kimutatni a kínlódását.
Egy darabig csend volt.
- És mit kerestél errefelé?
- Dolgom volt – felelte Poison egy fokkal nyugodtabban, de azért egy cseppet sem barátságosan.
- Azt látom – dünnyögte Defying, és néhány biztosítótűt varázsolt elő a zsebéből, aztán a feleslegeseket a fogai közé szorítva addig ügyeskedett, míg egyesével szépen fel nem tűzte velük a vászonkötést. Ebben a pillanatban egy autó állt meg a benzinkút előtt, és kisvártatva ajtócsapódás és beszélgetés foszlányai szűrődtek be a nyitott ajtón. Defying szinte közömbösen szólalt meg, az utolsó tűt is kínos precizitással illesztve a helyére.
- Megjött az öcséd.
- Mi?... Mikey?!
- Milyen báty vagy te, hogy meg se ismered a hangját?
- Hat éve láttam utoljára! – vágta rá Poison hirtelen támadt dühvel a hangjában. Mégis, mit képzel ez?! De Defying nem sértődött meg.
- Attól még a te véred. Érezned kéne, hogy ő az.
Poison nem is tudta hirtelen, mit felelhetne erre.
- Nem vagyok médium!
- Azt látom. Na mehetsz. És le ne szedd mégegyszer, mer’ kiheréllek.
Poison nem tudta, dühös legyen inkább vagy hálás a bánásmódért, de menten felugrott.
- Kösz, majd meghálálom.
- Az biztos – felelte Defying, és megint kutatni kezdett a zsebeiben, ezúttal a cigije meg az öngyújtója után.
Poison meg se hallotta a választ. Valósággal kirohant az ajtón, el a bolt pénztárpultja meg a két sor polc mellett, és majdnem orra is bukott a küszöbön, annyira elvakította a hirtelen napfény. A fenébe is már, lehet, hogy Defyingnak van igaza azzal a szemüveggel… Hunyorogva a homlokához kapta a kezét, hogy valamennyire leárnyékolhassa az arcát, és tekintetével azonnal az öccsét kereste. Kobra éppen akkor lépett oda a kocsijukat pingáló Steel Grinékhez, hogy üdvözölje őket. Poison egy pillanatig sem gondolkozott.
- Mikey!
Kobra meglepetten fordult hátra, és épp csak annyi ideje volt, hogy alaposan megvesse a lábát, mert a fiú olyan lendülettel vetette magát a nyakába, hogy kis híján feldöntötte. Egy döbbent pillanattal később kitört körülöttük az éljenzés, csupa kaján kurjongatás, csupa fütty és taps, és ha Poison olyan állapotban lett volna, hogy képes felfogni mást is a külvilágból, nem csak a meglepett Mikey ölelését, akkor tudta volna, hogy ezt is Steel Grin kezdte…
De hát mégiscsak felnőtt férfiak voltak, vagy mifene. Poison kissé talán vonakodva engedte el a fiút, és jól megnézte magának. Arcára kiült az őszinte döbbenet. Kobra szinte hajszálra ugyanolyan magas volt, mint ő, arcán máris ott táncolt az a jól ismert, félszeg mosoly, szemében ugyanaz a rajongás csillant, mint annakidején, mégis, annyira más volt…
- Anyám, de megváltoztál… - Kobra arcán még szélesebb lett a vigyor, és Poison egyszerűen nem bírta ki, hogy ne ölelje megint magához… A következő pillanatban azonban megpillantotta Kobra háta mögött a kék Fordot, amiből két alak éppen egy fehér, BL/I feliratú zsákba félig belecsavart testet emelt ki az ülésről.. Egy magatehetetlen fej koppant a kocsi ajtajának, és Poison rádöbbent, hogy ő nagyon is jól ismeri azt az arcot…
- Hadhat!
Mint a villám, engedte el az öccsét, aki csak az utolsó pillanatban kapott utána, hogy visszatartsa.
- Mi van?
- Hadhat!
Most már Kobra is látta, mi zaklatta fel ennyire Poisont.
- Sejtettük, hogy ismered… Hé, várj! Figyelj… Majd mi elintézzük, jó?
Poison értetlenül nézett vissza rá, és észre se vette, hogy Kobra máris a benzinkút felé húzza az árnyékba.
- Mit lett vele?
- Majd elmondom. Csak előbb a Doki is látni akarja.
- Bezonyám, kölyök! – hallatszott Defying hangja, aki már jóideje ücsörgött az ajtóban a székében, és nagyban füstölt, de senki se vette észre. Poison megzavarodva pillantott rá, aztán az öccsére, de a fiú barna szemében csak mérhetetlen aggodalom csillogott.
- Jól vagy? Ülj le. – És már lökte is hátra, hogy Poison egyensúlyát vesztve huppant az ajtó melletti vasszékek egyikére.
- De Mikey… - A fiú egész közel hajolt hozzá.
- Figyelj… Ne hívj Mikeynak, jó? – mondta halkan. - Én itt Kobra Kid vagyok.
- De mié…
- Csak… tedd meg ezt nekem, jó? - Nem folytathatta, mert hirtelen egy kar telepedett a vállára, és egyetlen hatalmas vigyor kúszott az arcába Ghoul személyében.
- Hééé, igazán nem akarok ünneprontó lenni, de a bátyuskára vár még ma egy hulla…
- Ghoul, ne most! - csattant fel Kobra dühösen, mire a fiú gyorsan lekapta a válláról a kezét.
- Oké, csak szóltam, hogy az élet nem áll meg... Jöttök enni? – kérdezte vidáman, de Kobra olyan csúnyán nézett rá, hogy jobbnak látta, ha inkább odább áll, és segít Jet Starnak a hátsó ajtón át a műhelybe cipelni a hullát.
- Itt tényleg mindenki idióta? – kérdezte Poison már-már gyanakodva, mikor végre magukra maradtak.
- Mi?... nem, csak Ghoul… Ő külön állatfaj – felelte Kobra lemondóan. – Ja, igen. Ő Fun Ghoul, a másik meg…
- Úgyse jegyzem meg.
- Jó… Mit keresel te itt? – tette fel a kérdést Kobra, ami már tegnap óta nem hagyott nyugtot neki.
- Én? Te mit keresel itt!
- Hidd el nekem, annyiszor fogod ezt még hallani, hogy meg is unod… - somolygott Kobra. - De neked most Oaklanben kéne lenned, nem?
- Nekem mondod…
- Minek jöttél ide?
- Volt egy… - Nem fejezhette be, mert Defying hangja csattant valahonnan a bolt sötétjéből.
- Kobra! – Kobra sietősen talpra állította a bátyját.
- Figyelj, később beszélünk, de most muszáj beszámolnunk a délelőttről.
- Persze…
Poisonnak fogalma sem volt, miről beszél a másik, de azért követte a házba.
A bolthelység jobb oldalán három agyonhasznált piros éttermi műagyag asztal állt közvetlenül az ablaküvegnek tolva, a hozzá tartozó székekkel és üveg sótartókkal, amikben viszont nem volt só. Kobra leültette a fiút a legközelebbi székbe.
- Öt perc, és itt leszek – mondta.
- Jó.
Kobra rámosolygott, aztán sietve eltűnt Defying hátsó szobájában.
Party Poison most kezdte csak igazán úgy érezni magát, mint egy tudatlan ötéves.
Tulajdonképpen mi a fene folyik itt?
Minden
Mély sóhajjal a tenyerébe temette az arcát. Fáradtnak érezte magát, egyenesen kimerültnek. Tényleg olyan volt ez az egész, mint valami rossz álom. Amiben az egyetlen jó dolog Mikey…
Poison sejtette, hogy még mindig nem fogta fel teljesen, hogy visszakapta a testvérét. Persze, ugyanúgy szerette, mint annakidején, és Mikey arcáról ítélve ő is lehetett ezzel, de mégis… Annyi idő eltelt… Nem is ismerik egymást. Mikey nagyon megváltozott, már ha csak a külsejét nézzük. Ki tudja, miben változott még?... Ez megriasztotta. Szerette volna azt hinni, hogy ugyanaz a rémült kisfiú most is, akit annakidején annyiszor rábíztak, hogy vigyázzon rá, és aki annyira leste miden szavát, mintha maga az Úristen mondaná őket… Igen, Mikey jó gyerek volt, csöndes és szófogadó, aki még tíz évesen is félt a sötétben. (Poison is, aki akkor tizenhárom volt, de ő csak néha… És akkor sem vallotta be senkinek). Egyszóval, nem az a fajta fiú, aki pisztollyal az oldalán száguldozik a sivatagban… Komolyan, mint valami rohadt westernfilm!
- A fenébe, a fenébe, a fenébe!
Na, de nem baj. Meghúzzák itt magukat egy ideig, elvégre is Mikey, vagyis Kobra szemmel láthatólag a társaság teljes bizalmát élvezi, aztán amikor már nem keresi őt annyira a BL/I, hazamennek szépen. Csak előbb előkeríti azt a négy rohadt laptopot. És igyekszik elkerülni a többieket, és a lehető legkevesebbet megtudni erről a rohadt zónáról… semmi szükség rá, hogy ő is becsavarodjon itt…
Nem tudta, meddig ülhetett ott Hadhaton, Mikeyn, a történteken meg a jövőn morfondírozva, amikor végre Kobra bukkant fel az ajtóban, kezében egy papírtányérral, amin két vastag szelet szendvics egyensúlyozott.
- Éhes vagy? – kérdezte szinte reménykedve, és Poison elé lökte a tányért.
- Nem igazán.
- Pedig enned kéne. Tegnap óta egy falat nem ment le a torkodon, és fogadok, előtte is… – Elakadt, mert hirtelen Fun Ghoul termett elő a semmiből, és huppant mellé a székre.
- Nem akar enni? – kérdezte, ahogy a két érintetlen szendvicsre pillantott.
- …Szóval ő Fun Ghoul…
- Tudom, mondtad – bólintott Poison, és a fiúra nézett. - Én Party Poison vagyok.
- Tudom, a tesód mondta – felelte Ghoul vidáman, azzal a kenyerekre bökött. – Megeszed?
Poison döbbenten megrázta a fejét. Ghoul erre módszeresen nekilátott kicsomagolni a szendvicseket a fóliából.
- Szóval, mit is keresel te erre mifelénk? – kérdezte.
- Dolgom volt.
- A BL/I-sekkel?
- Inkább ellenük.
- Aha. Hát mázlid volt, hogy megtaláltunk, mert kicsináltak volna.
- Nem megy az olyan könnyen – felelte Poison élesen.
- Amíg Glockkal mész ellenük, addig igen. Jut eszembe… Ha nagyon hiányzik a pisztolyod... - Egy pillanatra elakadt, míg beleharapott a szendvicsbe. – Affor feffef keref.
- Úgy érti, Deathen keresd – fordított Kobra.
- Ki az a Death?
- A tolókocsis.
Poison lassan kezdte összerakni a részleteket.
- Ahha… Kedves egy ember. – Körülbelül mint egy kaktusz, tette hozzá magában. Kobra észrevehette a gúnyt a hangsúlyában, mert nem tudott elnyomni egy félmosolyt.
- Kemény élete volt, úgyhogy van egy stílusa, de arany ember – mondta.
Ghoul hevesen bólogatott, miközben gyorsan lenyelte a falatot.
- Visszatérve rád… Ki az a hulla a zsákban?
Poison szomorúan pillantott a szendvicsre, mintha ő tehetne az egészről.
- Hadhat. Együtt dolgoztunk egy ügyön, de szét kellett válnunk.
- Kintről jöttetek, mi?
- Hogy mi?
- A Zónákon túlról.
- Igen.
- Sejtettük. – Ghoul újra nekiveselkedett a szendvicsnek, így Kobra vette át a szót.
- Akkor hogy kerültetek ide? Innen több száz mérföld a határ.
- Nem úgy sült el a dolog, ahogy terveztük, és véletlenül erre kanyarodtunk – felelte Poison kedvetlenül. Egy cseppet sem akaródzott neki beszámolni Albata agyament ötletéről, különösen nem vadidegenek előtt. Hadhattal viszont törődnie kell…
- Figyeljetek…
- Hm? – dünnyögte Ghoul teli szájjal, és szinte kíváncsian nézett rá.
- Hadhatet is eltemetitek, ugye? Vagyis majd segítek, de…
- Foffofi…
- Úgy érti, hogy-hogy is? – vágott közbe gyorsan Kobra. Ghoul hálásan pillantott rá.
- Steel Grin mondta, hogy valami temetésen vagytok.
Erre még Ghoul kezében is megállt a szendvics. Egy pillanatra összenéztek Kobrával.
- Igen - mondta végül Kobra. – Tegnap mi is elvesztettük egy társunkat.
- Sajnálom.
- Nem érdekes – legyintett Ghoul, aki rekordsebességgel tüntette a falatot a szájából. – Most már úgyis mindegy.
- Mi történt vele?
- Felrobbant. – Poison összerezzent.
- De akkor hogy temettetek el? – kérdezte értetlenül.
- Nem nagyon lehetett megkülönböztetni szerencsétlent az üléstől, úgyhogy fogtuk, és elástuk az egészet - felelte Ghoul, és nekilátott a második szendvicsnek is.
Poison kényszerítette magát, hogy a lehető legkevésbé se képzelje maga elé a jelenetet azzal az üléssel meg a… a…
Hogy tud ez a kölyök ilyen jó étvággyal enni?!
- Hány éves vagy? – kérdezte hirtelen. Ghoul fel se nézett a szendvicsből, úgy felelt, kivételesen egész érthetően.
- Húsz.
- Ne higgy neki, nincs annyi – vigyorgott Kobra, de Ghoul figyelmeztetően megfenyegette az ujjával.
- Négy hónap múlva annyi leszek!
- Ha megéred – vágta rá a fiú kajánul. Ghoul lekicsinylően újra a szendvicséhez fordult.
- Ne röhögtess. Előbb lesz belőled lány, mint hogy engem elkapjanak.
Poison hirtelen mérhetetlen ellenszenvet érzett a fiú iránt. Jelentőségteljesen nézett Kobrára, de az félreérthette a pillantását, mert esze ágában sem volt szóvá tenni a dolgot.
- Ne félj, Hadhat is el lesz temetve. Csak előbb a doki megvizsgálja.
- Minek?
- Mindig, mindenkit megvizsgál, akit találunk.
- Olyan sokszor találtok hullákat?
- Hetente egyet-kettőt biztosan. – Poison rámeredt, mire gyorsan hozzátette. – Máshogy működik errefelé a BL/I, mint a határokon túl. Majd rájössz te is.
- Hogy-hogy máshogy?
- Nem nagyon tartják be az amerikai törvényeket. A Zónák a BL/I veszélyes hulladék lerakója. Mivel legálisan már egy álamban sem szabható ki a halálbüntetés,minden
- Itt végzik ki őket?
- Dehogy – fintorgott Kobra. – Azok a rohadékok egyetlen dologra kényesen ügyelnek, arra, hogy nehogy megszegjék a halálbüntetés tilalmát. A legtöbbet félholtra verve vagy bedrogozva hajítják ki az autóból, aztán a nap, meg a bogarak már gyorsan megteszik a többit.
Mély csend lett. Poison megborzongott. Azok a szerencsétlenek… Mit élhetnek át…?
Aztán Ghoul bejelentette, hogy ízlett neki a szendvics.
Poisont egy pillanat alatt elöntötték a gyűlölet hullámai.
- Te komolyan képes vagy ilyenkor zabálni?
A fiú csodálkozva nézett fel rá.
- Most mi van?– felelte Ghoul értetlenül. – Nem reggeliztem
- Hol van?! – ugrott fel Poison.
- Temetésen.
Poison soha, senkit nem látott még, akinek ilyen sebességgel változott volna át az arca a felhőtlen jókedvűből világfájdalommal gyászolóvá.
- Mi?!...
- Ne is törődj vele, kutya baja! – nevetett Grin boldogan, aztán komolyabban folytatta. - Neked viszont nem tesz jót, ha ebben a mocsokban szabadon hagyod a sebed. Na gyere. A Doki majd rendbe hoz.
Poison kivételesen nem tiltakozott, amikor mint valami őrosztag, bevezették a benzinkút bolthelységébe.
Az első pillanatban semmit sem látott a kint vakító napfény után, de nem is nagyon bánta. Így is nagyságrendekkel több volt itt az inger, mint amit fel tudott fogni, és akkor még nem is beszéltünk erről az elmúlt eszelős… húsz percről! Egy kicsit úgy érezte magát, mióta felkelt, mint akit éppen most szedtek ki a ringlispilból egy heti pörgés után, és még mindig nincs a helyén egyetlen porcikája sem. Főleg nem az agya…
Kiverte a víz, ahogy botorkált a sötétben. A francba is, Mikey… Nem is hallott róla évek óta, aztán végre összefutnak, aztán kiderül, hogy meghalt, aztán meg az, hogy mégse…
Poison sejtette, hogy egy jó adag nyugtatót is kaphatott a kötés mellé, mert még mindig szokatlanul lassan forgott az agya, és a legvadabb dolgok is csak némi visszafogott meglepetést váltottak ki belőle. Normál esetben például eszébe nem jutott volna a pisztolya nélkül kitenni a lábát a szobából. Vagy csevegni ezzel a négy papagájjal. Sőt, az a legvalószínűbb, hogy már rég halottak lennének, ő meg azon a félig összemázolt kocsin száguldana hazafelé…
Tényleg. Ez eddig miért is nem jutott eszébe?...
Nem folytathatta, mert a bolton átvágva egy zsúfolt kis szobába értek. A jobboldali ablakon beáramló napfény világította meg a teret, így Poison jól láthatta, mekkora a rendetlenség. Mindenütt újságok, kávéscsészék, sörösüvegek hevertek lehetetlen helyzetben egyensúlyozva a szemétkupacok tetején. Körben, a falak mellé tolt széles asztalokon, amik így a szóba jó egyharmadát foglalták el, a legkülönfélébb izék, bizbaszok, mütyűrök és ketyerék voltak szétdobálva. Poison csodálkozva nézett végig rajtuk. Néha ugyan ismerős formára bukkant, például mindjárt a keze ügyében egy régi autórádió, vagy kicsit odébb a mocskos kávéfőző, de a tárgyak legnagyobb része inkább csak fémhulladéknak tűnt…
Szemközt az ajtóval egy alak ült egy kerekesszékben, de ahogy meghallotta a közeledő lépteket, azonnal megfordult. Poison nem bírta megállni, hogy alaposan végig ne mérje. A férfi – lehetett vagy ötven éves, fekete hajjal és szakállnak is beillő borostával – tetőtől talpig feketében volt. No, nem éppen gyászviselet volt… Fekete póló, fekete bőrmellény, amire legalább száz zseb volt varrva, és mind dugig volt tömve, hozzá kopott, fekete farmer, fekete bakancs és motoros kesztyű, amiből kilógtak az ujjvégei. Valami mintás kendő virított a homlokán, hátrasimítva hosszú, fekete haját, hogy ne lógjon a szemébe. Ez egyébként teljesen fölösleges volt, mert amúgy is szemüveg volt rajta, ami kitakarta a fél arcát, és olyan fekete volt az üvege, hogy Poison ilyen távolságból is tisztán látta benne a tükörképét.
- Na, Poison, ő itt Dr. Death Defying, Mindenki Dokija, a Zónák és a steak koronázatlan királya! – jelentette be Steel Grin mint valami királyi ajtónálló, a szokásosnál is átszellemültebb hangon. Poison nem osztozott az örömében. Igazából fel se fogta a szavakat, csak dermedten bámulta a férfi gallérján sorakozó kitűzőket. Legalább ötféle „fuck you” feliratú volt köztük, két Marilyn Monroe-s, és még egy fehér alapon fekete szivecskés, piros betűs „I love BL/I”-set is látott. Ez márt tényleg sok volt…
- Mi van, fiúk?
- Majdnem kész a kocsi! – vigyorgott Steel Grin teli szájjal. – Meg Poison is kész van…
Defying tetőtől talpig végigmérte a fiút.
- Ki a fene mondta neked, hogy leszedheted azt a kötést?
- Zavart – felelte Poison egy cseppet sem kedvesen. A lehető leghatározottabban nem tetszett neki, hogy úgy kezelik, mint egy tudatlan ötévest.
- Majd az fog zavarni, ha lebénul miatta a karod. Na idejössz. Grin, te meg ne vigyorogj, hanem kifelé! Munka van.
Poison szinte halotta, ahogy a mögötte álló férfi arca szétreped a mosolya alatt, aztán a négyes döngő léptekkel kitrappolt a szobából. Vegyes érzelmekkel fordult hátra és nézett utánuk. Amennyi energia ebben a Grinben van, annyira kuka a másik három… jó, Flaggy mondott neki vagy két mondatot, de annak se volt értelme…
- Mondom idejössz.
Poisonnak hirtelen az az érzése támadt, hogy Defying akkor is ugyanezen a végtelenül nyugodt és határozott hangon szólalna meg, ha történetesen egy század nehézbombázó körözne a feje fölött, és szórná rá az atombombákat.
A férfi kerített valahonnan egy barna üveget és egy sárga rongyot, aztán szó nélkül az ajtó mellett álló székre mutatott. Poisonnak kellett egy pillanat, mire megértette a célzást, de aztán fogta a széket, és leült rá a férfivel szemben.
- Ne szedd le mégegyszer, mert tényleg lebénul a karod. Világos? Na, ez most fájni fog.
Poisonnak nem maradt ideje megijedni, mert Defying nemes egyszerűséggel a karjára loccsantotta az üveg tartalmát.
- Ááááááhhhhasssztarohadt!
- Halkabban már, a marslakók is ezt hallgatják – dünnyögte a másik szinte vidáman, aztán megtörölgette a ronggyal a seb körül a bőrt. Poison egy pillanatra elgondolkozott rajta, nem sósavat borítottak-e karjára, hogy ennyire mar, de megint nem volt ideje megszólalni, mert Defying egy műagyag dobozt vett elő, kinyitotta, és valami barna löttyöt öntve a rongyra, ráparancsolt, hogy tartsa a seben. Poison orrát hirtelen rég nem érzett illat csapta meg.
- Mi ez?
- Mi?
- Ez az illat. Fenyő.
- Nem fenyő, hanem békaszar – felelte Defying, míg a tolókocsival célirányosan végiggurult az asztalok mentén.
- Mi?!
- Ne rinyálj, nem szó szerint az! Ez egy ősi indián gyógymód, még nagyapámtól tanultam. Pont az ilyen égett sebekre jó.
Poison eltűnődött ezen. Ezek tényleg leragadtak a tizennyolcadik században… Odakint, a Zónákon túl már komplett agycseréket hajtanak végre, itt meg…
- Tulajdonképpen mi talált el? – kérdezte, mert ezt szerette volna a legjobban tudni. Mi volt az a festékszóró, ami így kiütötte?
- Lézerpisztoly.
- Lézerpisztoly…
- Az.
Poison hallgatott egy darabig.
- Ez most komoly?
Defying nem tartotta szükségesnek, hogy válaszoljon.
- És Yoda adta a BL/I-nek, mi?
- Nem lézerpisztoly, csak majdnem az. De úgysem értenéd meg a működési elvét – felelte Defying hanyagul, és visszagurult hozzá a kerekesszékkel, kezében egy tekercs fehér vászonnal. Legalább is többé kevésbé fehér volt… Poison hirtelen észrevette, hogy a férfinek mindkét lába megvan. Akkor meg mi történhetett vele?...
- Mi a neved?
- Party Poison.
- Meg az anyád fasza. A nevedet kérdeztem.
A Doki hangjában most sem hallatszott harag.
- Mi köze hozzá?! – csattant fel Poison. Defying mintha elmosolyodott volna.
- Helyes. Nem is vagy te olyan lökött, mint az öcséd állítja.
Poison már szóra nyitotta a száját, de végül nem jött ki hang a tortán. Egy kicsit megsértődött – miket mesélhetett róla Mikey? Hogy kiskorában a macskájának ugatott, mert azt hallotta az apjától, mindenkinek kell idegen nyelvet tanulni? Vagy hogy egyszer három zacskó popkornt sikerült egymás után szarrá égetnie a mikróban? Ez volt akkora szám?... Defying csípősen rávágott a kezére hogy engedje el a rongyot, aztán azt is a seben hagyva viszonylag szorosan elkezdte a fiú karjára tekerni a vászoncsíkot. Poison összeszorította a fogát, hogy fel ne szisszenjen a fájdalomtól. Mint valami hülye filmben, a vagánycsávók… Röhejes… De valahogy mégsem akaródzott kimutatni a kínlódását.
Egy darabig csend volt.
- És mit kerestél errefelé?
- Dolgom volt – felelte Poison egy fokkal nyugodtabban, de azért egy cseppet sem barátságosan.
- Azt látom – dünnyögte Defying, és néhány biztosítótűt varázsolt elő a zsebéből, aztán a feleslegeseket a fogai közé szorítva addig ügyeskedett, míg egyesével szépen fel nem tűzte velük a vászonkötést. Ebben a pillanatban egy autó állt meg a benzinkút előtt, és kisvártatva ajtócsapódás és beszélgetés foszlányai szűrődtek be a nyitott ajtón. Defying szinte közömbösen szólalt meg, az utolsó tűt is kínos precizitással illesztve a helyére.
- Megjött az öcséd.
- Mi?... Mikey?!
- Milyen báty vagy te, hogy meg se ismered a hangját?
- Hat éve láttam utoljára! – vágta rá Poison hirtelen támadt dühvel a hangjában. Mégis, mit képzel ez?! De Defying nem sértődött meg.
- Attól még a te véred. Érezned kéne, hogy ő az.
Poison nem is tudta hirtelen, mit felelhetne erre.
- Nem vagyok médium!
- Azt látom. Na mehetsz. És le ne szedd mégegyszer, mer’ kiheréllek.
Poison nem tudta, dühös legyen inkább vagy hálás a bánásmódért, de menten felugrott.
- Kösz, majd meghálálom.
- Az biztos – felelte Defying, és megint kutatni kezdett a zsebeiben, ezúttal a cigije meg az öngyújtója után.
Poison meg se hallotta a választ. Valósággal kirohant az ajtón, el a bolt pénztárpultja meg a két sor polc mellett, és majdnem orra is bukott a küszöbön, annyira elvakította a hirtelen napfény. A fenébe is már, lehet, hogy Defyingnak van igaza azzal a szemüveggel… Hunyorogva a homlokához kapta a kezét, hogy valamennyire leárnyékolhassa az arcát, és tekintetével azonnal az öccsét kereste. Kobra éppen akkor lépett oda a kocsijukat pingáló Steel Grinékhez, hogy üdvözölje őket. Poison egy pillanatig sem gondolkozott.
- Mikey!
Kobra meglepetten fordult hátra, és épp csak annyi ideje volt, hogy alaposan megvesse a lábát, mert a fiú olyan lendülettel vetette magát a nyakába, hogy kis híján feldöntötte. Egy döbbent pillanattal később kitört körülöttük az éljenzés, csupa kaján kurjongatás, csupa fütty és taps, és ha Poison olyan állapotban lett volna, hogy képes felfogni mást is a külvilágból, nem csak a meglepett Mikey ölelését, akkor tudta volna, hogy ezt is Steel Grin kezdte…
De hát mégiscsak felnőtt férfiak voltak, vagy mifene. Poison kissé talán vonakodva engedte el a fiút, és jól megnézte magának. Arcára kiült az őszinte döbbenet. Kobra szinte hajszálra ugyanolyan magas volt, mint ő, arcán máris ott táncolt az a jól ismert, félszeg mosoly, szemében ugyanaz a rajongás csillant, mint annakidején, mégis, annyira más volt…
- Anyám, de megváltoztál… - Kobra arcán még szélesebb lett a vigyor, és Poison egyszerűen nem bírta ki, hogy ne ölelje megint magához… A következő pillanatban azonban megpillantotta Kobra háta mögött a kék Fordot, amiből két alak éppen egy fehér, BL/I feliratú zsákba félig belecsavart testet emelt ki az ülésről.. Egy magatehetetlen fej koppant a kocsi ajtajának, és Poison rádöbbent, hogy ő nagyon is jól ismeri azt az arcot…
- Hadhat!
Mint a villám, engedte el az öccsét, aki csak az utolsó pillanatban kapott utána, hogy visszatartsa.
- Mi van?
- Hadhat!
Most már Kobra is látta, mi zaklatta fel ennyire Poisont.
- Sejtettük, hogy ismered… Hé, várj! Figyelj… Majd mi elintézzük, jó?
Poison értetlenül nézett vissza rá, és észre se vette, hogy Kobra máris a benzinkút felé húzza az árnyékba.
- Mit lett vele?
- Majd elmondom. Csak előbb a Doki is látni akarja.
- Bezonyám, kölyök! – hallatszott Defying hangja, aki már jóideje ücsörgött az ajtóban a székében, és nagyban füstölt, de senki se vette észre. Poison megzavarodva pillantott rá, aztán az öccsére, de a fiú barna szemében csak mérhetetlen aggodalom csillogott.
- Jól vagy? Ülj le. – És már lökte is hátra, hogy Poison egyensúlyát vesztve huppant az ajtó melletti vasszékek egyikére.
- De Mikey… - A fiú egész közel hajolt hozzá.
- Figyelj… Ne hívj Mikeynak, jó? – mondta halkan. - Én itt Kobra Kid vagyok.
- De mié…
- Csak… tedd meg ezt nekem, jó? - Nem folytathatta, mert hirtelen egy kar telepedett a vállára, és egyetlen hatalmas vigyor kúszott az arcába Ghoul személyében.
- Hééé, igazán nem akarok ünneprontó lenni, de a bátyuskára vár még ma egy hulla…
- Ghoul, ne most! - csattant fel Kobra dühösen, mire a fiú gyorsan lekapta a válláról a kezét.
- Oké, csak szóltam, hogy az élet nem áll meg... Jöttök enni? – kérdezte vidáman, de Kobra olyan csúnyán nézett rá, hogy jobbnak látta, ha inkább odább áll, és segít Jet Starnak a hátsó ajtón át a műhelybe cipelni a hullát.
- Itt tényleg mindenki idióta? – kérdezte Poison már-már gyanakodva, mikor végre magukra maradtak.
- Mi?... nem, csak Ghoul… Ő külön állatfaj – felelte Kobra lemondóan. – Ja, igen. Ő Fun Ghoul, a másik meg…
- Úgyse jegyzem meg.
- Jó… Mit keresel te itt? – tette fel a kérdést Kobra, ami már tegnap óta nem hagyott nyugtot neki.
- Én? Te mit keresel itt!
- Hidd el nekem, annyiszor fogod ezt még hallani, hogy meg is unod… - somolygott Kobra. - De neked most Oaklanben kéne lenned, nem?
- Nekem mondod…
- Minek jöttél ide?
- Volt egy… - Nem fejezhette be, mert Defying hangja csattant valahonnan a bolt sötétjéből.
- Kobra! – Kobra sietősen talpra állította a bátyját.
- Figyelj, később beszélünk, de most muszáj beszámolnunk a délelőttről.
- Persze…
Poisonnak fogalma sem volt, miről beszél a másik, de azért követte a házba.
A bolthelység jobb oldalán három agyonhasznált piros éttermi műagyag asztal állt közvetlenül az ablaküvegnek tolva, a hozzá tartozó székekkel és üveg sótartókkal, amikben viszont nem volt só. Kobra leültette a fiút a legközelebbi székbe.
- Öt perc, és itt leszek – mondta.
- Jó.
Kobra rámosolygott, aztán sietve eltűnt Defying hátsó szobájában.
Party Poison most kezdte csak igazán úgy érezni magát, mint egy tudatlan ötéves.
Tulajdonképpen mi a fene folyik itt?
Mély sóhajjal a tenyerébe temette az arcát. Fáradtnak érezte magát, egyenesen kimerültnek. Tényleg olyan volt ez az egész, mint valami rossz álom. Amiben az egyetlen jó dolog Mikey…
Poison sejtette, hogy még mindig nem fogta fel teljesen, hogy visszakapta a testvérét. Persze, ugyanúgy szerette, mint annakidején, és Mikey arcáról ítélve ő is lehetett ezzel, de mégis… Annyi idő eltelt… Nem is ismerik egymást. Mikey nagyon megváltozott, már ha csak a külsejét nézzük. Ki tudja, miben változott még?... Ez megriasztotta. Szerette volna azt hinni, hogy ugyanaz a rémült kisfiú most is, akit annakidején annyiszor rábíztak, hogy vigyázzon rá, és aki annyira leste miden szavát, mintha maga az Úristen mondaná őket… Igen, Mikey jó gyerek volt, csöndes és szófogadó, aki még tíz évesen is félt a sötétben. (Poison is, aki akkor tizenhárom volt, de ő csak néha… És akkor sem vallotta be senkinek). Egyszóval, nem az a fajta fiú, aki pisztollyal az oldalán száguldozik a sivatagban… Komolyan, mint valami rohadt westernfilm!
- A fenébe, a fenébe, a fenébe!
Na, de nem baj. Meghúzzák itt magukat egy ideig, elvégre is Mikey, vagyis Kobra szemmel láthatólag a társaság teljes bizalmát élvezi, aztán amikor már nem keresi őt annyira a BL/I, hazamennek szépen. Csak előbb előkeríti azt a négy rohadt laptopot. És igyekszik elkerülni a többieket, és a lehető legkevesebbet megtudni erről a rohadt zónáról… semmi szükség rá, hogy ő is becsavarodjon itt…
Nem tudta, meddig ülhetett ott Hadhaton, Mikeyn, a történteken meg a jövőn morfondírozva, amikor végre Kobra bukkant fel az ajtóban, kezében egy papírtányérral, amin két vastag szelet szendvics egyensúlyozott.
- Éhes vagy? – kérdezte szinte reménykedve, és Poison elé lökte a tányért.
- Nem igazán.
- Pedig enned kéne. Tegnap óta egy falat nem ment le a torkodon, és fogadok, előtte is… – Elakadt, mert hirtelen Fun Ghoul termett elő a semmiből, és huppant mellé a székre.
- Nem akar enni? – kérdezte, ahogy a két érintetlen szendvicsre pillantott.
- …Szóval ő Fun Ghoul…
- Tudom, mondtad – bólintott Poison, és a fiúra nézett. - Én Party Poison vagyok.
- Tudom, a tesód mondta – felelte Ghoul vidáman, azzal a kenyerekre bökött. – Megeszed?
Poison döbbenten megrázta a fejét. Ghoul erre módszeresen nekilátott kicsomagolni a szendvicseket a fóliából.
- Szóval, mit is keresel te erre mifelénk? – kérdezte.
- Dolgom volt.
- A BL/I-sekkel?
- Inkább ellenük.
- Aha. Hát mázlid volt, hogy megtaláltunk, mert kicsináltak volna.
- Nem megy az olyan könnyen – felelte Poison élesen.
- Amíg Glockkal mész ellenük, addig igen. Jut eszembe… Ha nagyon hiányzik a pisztolyod... - Egy pillanatra elakadt, míg beleharapott a szendvicsbe. – Affor feffef keref.
- Úgy érti, Deathen keresd – fordított Kobra.
- Ki az a Death?
- A tolókocsis.
Poison lassan kezdte összerakni a részleteket.
- Ahha… Kedves egy ember. – Körülbelül mint egy kaktusz, tette hozzá magában. Kobra észrevehette a gúnyt a hangsúlyában, mert nem tudott elnyomni egy félmosolyt.
- Kemény élete volt, úgyhogy van egy stílusa, de arany ember – mondta.
Ghoul hevesen bólogatott, miközben gyorsan lenyelte a falatot.
- Visszatérve rád… Ki az a hulla a zsákban?
Poison szomorúan pillantott a szendvicsre, mintha ő tehetne az egészről.
- Hadhat. Együtt dolgoztunk egy ügyön, de szét kellett válnunk.
- Kintről jöttetek, mi?
- Hogy mi?
- A Zónákon túlról.
- Igen.
- Sejtettük. – Ghoul újra nekiveselkedett a szendvicsnek, így Kobra vette át a szót.
- Akkor hogy kerültetek ide? Innen több száz mérföld a határ.
- Nem úgy sült el a dolog, ahogy terveztük, és véletlenül erre kanyarodtunk – felelte Poison kedvetlenül. Egy cseppet sem akaródzott neki beszámolni Albata agyament ötletéről, különösen nem vadidegenek előtt. Hadhattal viszont törődnie kell…
- Figyeljetek…
- Hm? – dünnyögte Ghoul teli szájjal, és szinte kíváncsian nézett rá.
- Hadhatet is eltemetitek, ugye? Vagyis majd segítek, de…
- Foffofi…
- Úgy érti, hogy-hogy is? – vágott közbe gyorsan Kobra. Ghoul hálásan pillantott rá.
- Steel Grin mondta, hogy valami temetésen vagytok.
Erre még Ghoul kezében is megállt a szendvics. Egy pillanatra összenéztek Kobrával.
- Igen - mondta végül Kobra. – Tegnap mi is elvesztettük egy társunkat.
- Sajnálom.
- Nem érdekes – legyintett Ghoul, aki rekordsebességgel tüntette a falatot a szájából. – Most már úgyis mindegy.
- Mi történt vele?
- Felrobbant. – Poison összerezzent.
- De akkor hogy temettetek el? – kérdezte értetlenül.
- Nem nagyon lehetett megkülönböztetni szerencsétlent az üléstől, úgyhogy fogtuk, és elástuk az egészet - felelte Ghoul, és nekilátott a második szendvicsnek is.
Poison kényszerítette magát, hogy a lehető legkevésbé se képzelje maga elé a jelenetet azzal az üléssel meg a… a…
Hogy tud ez a kölyök ilyen jó étvággyal enni?!
- Hány éves vagy? – kérdezte hirtelen. Ghoul fel se nézett a szendvicsből, úgy felelt, kivételesen egész érthetően.
- Húsz.
- Ne higgy neki, nincs annyi – vigyorgott Kobra, de Ghoul figyelmeztetően megfenyegette az ujjával.
- Négy hónap múlva annyi leszek!
- Ha megéred – vágta rá a fiú kajánul. Ghoul lekicsinylően újra a szendvicséhez fordult.
- Ne röhögtess. Előbb lesz belőled lány, mint hogy engem elkapjanak.
Poison hirtelen mérhetetlen ellenszenvet érzett a fiú iránt. Jelentőségteljesen nézett Kobrára, de az félreérthette a pillantását, mert esze ágában sem volt szóvá tenni a dolgot.
- Ne félj, Hadhat is el lesz temetve. Csak előbb a doki megvizsgálja.
- Minek?
- Mindig, mindenkit megvizsgál, akit találunk.
- Olyan sokszor találtok hullákat?
- Hetente egyet-kettőt biztosan. – Poison rámeredt, mire gyorsan hozzátette. – Máshogy működik errefelé a BL/I, mint a határokon túl. Majd rájössz te is.
- Hogy-hogy máshogy?
- Nem nagyon tartják be az amerikai törvényeket. A Zónák a BL/I veszélyes hulladék lerakója. Mivel legálisan már egy álamban sem szabható ki a halálbüntetés,
- Itt végzik ki őket?
- Dehogy – fintorgott Kobra. – Azok a rohadékok egyetlen dologra kényesen ügyelnek, arra, hogy nehogy megszegjék a halálbüntetés tilalmát. A legtöbbet félholtra verve vagy bedrogozva hajítják ki az autóból, aztán a nap, meg a bogarak már gyorsan megteszik a többit.
Mély csend lett. Poison megborzongott. Azok a szerencsétlenek… Mit élhetnek át…?
Aztán Ghoul bejelentette, hogy ízlett neki a szendvics.
Poisont egy pillanat alatt elöntötték a gyűlölet hullámai.
- Te komolyan képes vagy ilyenkor zabálni?
A fiú csodálkozva nézett fel rá.
- Most mi van?– felelte Ghoul értetlenül. – Nem reggeliztem
Poison szeme megvillant, és már szóra
nyitotta a száját, de Kobra erőből bokán rúgta az asztal alatt, úgyhogy végül
csak megrázta a fejét. Ghoul azonban nem hagyta annyiban.
- Na! Ha már elkezdted, mondd végig!
- Semmi – felelte a fiú ismét, és még egy leplezetlenül gyűlölködő mosolyra is futott tőle.
Ghoul arcáról lassan leolvadt a kisfiús ártatlanság máza. Hátradőlt a széken, úgy nézett Poisonra, sötét szemében hideg fény csillant.
- Nem bírom a sunyi fejedet.
- Hééé-hé-hé, nem kell ezt… - mondta gyorsan Kobra ijedten, és megint bokán rúgta a bátyját, de ezúttal nem ért célt vele.
- Sunyi az anyád, Ghoul!
- Hé…
- Nekem legalább volt anyám.
- Mondom hé! Álljatok le! – hajolt közéjük Kobra, és nem lehetett eldönteni, melyikükre néz csúnyábban.
- A te anyád is szidja! – kiáltotta Poison hevesen.
- Jó, akkor azt majd én elrendezem vele, de ezt most hagyjátok abba…
- Ő kezdte.
- Ghoul, nincs neked dolgod?
- Nincs!
- Legyen!
Ghoul mérgesen pillantott Kobrára, és már épp válaszolni akart, amikor egy kéz telepedett a vállára. Felpillantott. Jet Star volt az. Hosszú, göndör haja egész a szemébe lógott, ahogy kissé lehajolt a három fiúhoz, természetesen az első mosolyt Poisonra villantva.
- Jet Star vagyok.
Egy pillanatra feszült csend ereszkedett a társaságra.
- Én meg Party Poison
- Hogy van a karod?
- Kösz, jól! – vágta rá a fiú egy kissé talán hevesen, mintha legalább is megint valami sértőt vágtak volna a fejéhez, de Jet Star nem úgy tűnt, mint aki magára venné a dolgot.
- Ennek örülök. Ghoul. Defying vészjelzést kapott a Calflowból. Két egeret láttak a tónál, és a Thunder testvérek szerint még kettő tart feléjük.
Ghoul nem tűnt túl boldognak a hírektől. Gyilkos pillantást vetett Poisonra, mint aki azt latolgatja, vajon mennyire az ő hibája ez az egész? De végül csak feltápászkodott a helyéről.
- Na jó, menjünk… Jössz, Kobra? – kérdezte, és várakozva fordult felé. Szegény fiú egész kétségbeesettnek tűnt. Segélykérően pillantott Poisonra, aki viszont semmit sem értett az egészből. Ghoul dühösen felszegte az állát.
- Jól van, akkor maradj! Majd megyek egyedül! –jelentette ki, és Jet Starral a nyomában kitrappolt az ajtón. Poison utálkozva nézett utána.
- Nem rossz ember ám ő… - próbálkozott Kobra kevés meggyőződéssel. Poison kedvetlenül fordult vissza felé.
- Aha... Komolyan egeret fogni mennek?
Kobra nevetett.
- Igen – felelte, de a másik döbbent arcába nézve inkább gyorsan folytatta. – A BL/I általános közlekedési eszköze a Trans Am, tudod, és mindet fehérre festik, így lett belőle fehér egér.
- Értem.
Egy percre csend lett.
- Ghoul tényleg nem rossz ember.
- Elhiszem.
- És nem szidta az anyánkat. Én meséltem neki, hogy még kicsik voltunk, mikor meghalt, azért mondta.
Poisont ez nem nyugtatta meg. Sőt! Mi köze annak a kölyöknek az ő családi életükhöz?!
Egy ideig megint csend volt.
Egyikük se tudta, mit mondjon. Nem, mintha nem lett volna ezernyi kérdésük, csak épp lehetetlennek érezték bármelyiket is feltenni.Minden
Aztán Poison végre felemelte a fejét.
- Mi ez az idióta viselet?
Kobra jóízűen felkacagott. Mióta is nem nevetett már ilyen jót?... Hat éve…
Aztán eszébe jutott, hogy ez baromság. Fun Ghoul mellett az ember naponta szétröhögi az agyát.
- Tiltakozás a BL/I színtelen jövőképe ellen. - Poison jobb szemöldöke felszaladt.
- Aha. Ezek itt…minden
- Először is, nem ezek, hanem ők, jobban mondva inkább mi.
- Bocs.
- Másodszor, nemminden
Poison elgondolkozott ezen egy percre. Mi a baj ezzel? Azok legalább nem olyan kényes színek. És a BL/I ruhamonopóliumának köszönhetően a szöszke plázacicák sem öltöznek úgy többé, hogy az embernek kedve legyen egy sikátorba vonszolni őket, és… Persze, értette ő a logikát, hogy ne értette volna, de hát ez akkor is csak apróság…
- Ez apróság.
- És téged nem zavar?
- Sokkal jobban zavar, amit az emberekkel művelnek rendfenntartás címén.
- Ez ugyanaz. Megszabják, hogy mit csinálj és mit ne, mit szeress, mit gondolj, mit tegyél, mit vegyél fel… Tudtad, hogy régen nagy divat volt a fehér nadrág? Most meg csak akkor veheted fel, ha BL/I-s vagy! Hát normális dolog ez?
Poison gyanakodva nézte az öccse egyre hevülő arcát. Nemigen látott ekkora lelkesedést az embereken, még Albatán sem sűrűn, bármiről is beszélt.
- Szóval tarka göncökben páváskodtok, hogy megmutassátok, ti csakazértis felveszitek őket. Ez olyan… Gyerekes. – Pont, mint egy kiskamasz a dackorszakban, tette hozzá magában. Persze, ilyen környezetben csoda, hogy idáig eljutottak…
Kobra arcáról lassan leolvadt a mosoly.
- Nem érted. Ez csak egy jelkép. Apróság, de…
- De erre megy el az energiátok, ahelyett, hogy valami hasznosat csinálnátok.
- Tartást ad.
- Az, ha jelentéktelen szabályokat hágtok át?
- Nem érted…
- Te nem érted. Nem ezek ellen kéne harcolni, ezek csak külsőségek. Nem jelentenek semmit.
Kobra hallgatott.
Poison sem szólt semmit.
De ugyanarra gondoltak.
Ez a külön töltött hat év egy külön élet volt. Megrepedt köztük a föld, és most a végtelen mély szakadék két oldalán egyensúlyoznak, ahol nem érik el egymást, ahol nincs híd…
De ha lenne, akkor is egymástól várnák, hogy átrohanjanak rajta a túloldalra.
- Na! Ha már elkezdted, mondd végig!
- Semmi – felelte a fiú ismét, és még egy leplezetlenül gyűlölködő mosolyra is futott tőle.
Ghoul arcáról lassan leolvadt a kisfiús ártatlanság máza. Hátradőlt a széken, úgy nézett Poisonra, sötét szemében hideg fény csillant.
- Nem bírom a sunyi fejedet.
- Hééé-hé-hé, nem kell ezt… - mondta gyorsan Kobra ijedten, és megint bokán rúgta a bátyját, de ezúttal nem ért célt vele.
- Sunyi az anyád, Ghoul!
- Hé…
- Nekem legalább volt anyám.
- Mondom hé! Álljatok le! – hajolt közéjük Kobra, és nem lehetett eldönteni, melyikükre néz csúnyábban.
- A te anyád is szidja! – kiáltotta Poison hevesen.
- Jó, akkor azt majd én elrendezem vele, de ezt most hagyjátok abba…
- Ő kezdte.
- Ghoul, nincs neked dolgod?
- Nincs!
- Legyen!
Ghoul mérgesen pillantott Kobrára, és már épp válaszolni akart, amikor egy kéz telepedett a vállára. Felpillantott. Jet Star volt az. Hosszú, göndör haja egész a szemébe lógott, ahogy kissé lehajolt a három fiúhoz, természetesen az első mosolyt Poisonra villantva.
- Jet Star vagyok.
Egy pillanatra feszült csend ereszkedett a társaságra.
- Én meg Party Poison
- Hogy van a karod?
- Kösz, jól! – vágta rá a fiú egy kissé talán hevesen, mintha legalább is megint valami sértőt vágtak volna a fejéhez, de Jet Star nem úgy tűnt, mint aki magára venné a dolgot.
- Ennek örülök. Ghoul. Defying vészjelzést kapott a Calflowból. Két egeret láttak a tónál, és a Thunder testvérek szerint még kettő tart feléjük.
Ghoul nem tűnt túl boldognak a hírektől. Gyilkos pillantást vetett Poisonra, mint aki azt latolgatja, vajon mennyire az ő hibája ez az egész? De végül csak feltápászkodott a helyéről.
- Na jó, menjünk… Jössz, Kobra? – kérdezte, és várakozva fordult felé. Szegény fiú egész kétségbeesettnek tűnt. Segélykérően pillantott Poisonra, aki viszont semmit sem értett az egészből. Ghoul dühösen felszegte az állát.
- Jól van, akkor maradj! Majd megyek egyedül! –jelentette ki, és Jet Starral a nyomában kitrappolt az ajtón. Poison utálkozva nézett utána.
- Nem rossz ember ám ő… - próbálkozott Kobra kevés meggyőződéssel. Poison kedvetlenül fordult vissza felé.
- Aha... Komolyan egeret fogni mennek?
Kobra nevetett.
- Igen – felelte, de a másik döbbent arcába nézve inkább gyorsan folytatta. – A BL/I általános közlekedési eszköze a Trans Am, tudod, és mindet fehérre festik, így lett belőle fehér egér.
- Értem.
Egy percre csend lett.
- Ghoul tényleg nem rossz ember.
- Elhiszem.
- És nem szidta az anyánkat. Én meséltem neki, hogy még kicsik voltunk, mikor meghalt, azért mondta.
Poisont ez nem nyugtatta meg. Sőt! Mi köze annak a kölyöknek az ő családi életükhöz?!
Egy ideig megint csend volt.
Egyikük se tudta, mit mondjon. Nem, mintha nem lett volna ezernyi kérdésük, csak épp lehetetlennek érezték bármelyiket is feltenni.
Aztán Poison végre felemelte a fejét.
- Mi ez az idióta viselet?
Kobra jóízűen felkacagott. Mióta is nem nevetett már ilyen jót?... Hat éve…
Aztán eszébe jutott, hogy ez baromság. Fun Ghoul mellett az ember naponta szétröhögi az agyát.
- Tiltakozás a BL/I színtelen jövőképe ellen. - Poison jobb szemöldöke felszaladt.
- Aha. Ezek itt…
- Először is, nem ezek, hanem ők, jobban mondva inkább mi.
- Bocs.
- Másodszor, nem
Poison elgondolkozott ezen egy percre. Mi a baj ezzel? Azok legalább nem olyan kényes színek. És a BL/I ruhamonopóliumának köszönhetően a szöszke plázacicák sem öltöznek úgy többé, hogy az embernek kedve legyen egy sikátorba vonszolni őket, és… Persze, értette ő a logikát, hogy ne értette volna, de hát ez akkor is csak apróság…
- Ez apróság.
- És téged nem zavar?
- Sokkal jobban zavar, amit az emberekkel művelnek rendfenntartás címén.
- Ez ugyanaz. Megszabják, hogy mit csinálj és mit ne, mit szeress, mit gondolj, mit tegyél, mit vegyél fel… Tudtad, hogy régen nagy divat volt a fehér nadrág? Most meg csak akkor veheted fel, ha BL/I-s vagy! Hát normális dolog ez?
Poison gyanakodva nézte az öccse egyre hevülő arcát. Nemigen látott ekkora lelkesedést az embereken, még Albatán sem sűrűn, bármiről is beszélt.
- Szóval tarka göncökben páváskodtok, hogy megmutassátok, ti csakazértis felveszitek őket. Ez olyan… Gyerekes. – Pont, mint egy kiskamasz a dackorszakban, tette hozzá magában. Persze, ilyen környezetben csoda, hogy idáig eljutottak…
Kobra arcáról lassan leolvadt a mosoly.
- Nem érted. Ez csak egy jelkép. Apróság, de…
- De erre megy el az energiátok, ahelyett, hogy valami hasznosat csinálnátok.
- Tartást ad.
- Az, ha jelentéktelen szabályokat hágtok át?
- Nem érted…
- Te nem érted. Nem ezek ellen kéne harcolni, ezek csak külsőségek. Nem jelentenek semmit.
Kobra hallgatott.
Poison sem szólt semmit.
De ugyanarra gondoltak.
Ez a külön töltött hat év egy külön élet volt. Megrepedt köztük a föld, és most a végtelen mély szakadék két oldalán egyensúlyoznak, ahol nem érik el egymást, ahol nincs híd…
De ha lenne, akkor is egymástól várnák, hogy átrohanjanak rajta a túloldalra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése