Amerika.
Nem volt atomháború, sem terrortámadás. Nem jött hatalmas cunami, sem újfajta madárinfluenza. Az emberiséget semmi sem pusztíthatja hatásosabban, mint önmaga…
Amerikai Egyesült Államok.
Nincs víz.
Illetve víz van, csak kevés, egyre kevesebb, így túlságosan drága. Az embernyi átmérőjű, hatalmas csöveket éjjelente szorgos kezek ássák ki, és lyukakat ütve a kemény gumiba vezetik a vizet máshová, egész negyedeket kapcsolva le a központi vízellátásról.
A rendőrség tehetetlen, az ugrásszerűen növekvő bűncselekmények, a folyamatos tüntetések és nyílt rendbontások teljesen lefoglalják a hatóság embereit. A rendőrség fele legszívesebben a tüntetőkkel tartana. Nincs ember a csatornák védelmére. A katonaság az ország teljes partvonalán, de különösen délen, a mexikói határvonalon állomásozik, és próbálja megfékezni a betörő katonai és terroristacsoportokat, a menekülteket és bevándorlókat. Az sokévtizedes kizsákmányolás meghozta gyümölcsét – a mexikóiak gyűlölete eszement, öngyilkos akciókat eredményez. Partizánháború folyik, a kétségbeesés szülte önkéntes katonák minden központi irányítás nélkül, napi rendszerességgel támadnak amerikai támaszpontokat régi, lopott fegyverekkel. Még Kalasnyikov is akad köztük. Kétségbeesett, önkéntes akciók ezek, sorozatos, nem a politika útvesztőiben születtet nyílt hadüzenet, az Államok hibáztatása a nyomorért és a tömeges szomjhalálért.
Európa hallgat.
Az Unió rég összeroppant, a hajdani tagok mind a saját boldogulásukat keresik. Túl sokszínű itt a népesség, túl nagy a hirtelen támadt nemzeti öntudat, nyoma sincs az összefogásnak, a szolidaritásnak, a szervezettségnek. A fejlett országok acsarogva vetik magukat a lenézett, titokban még mindig szocialista tömbnek tartott Kelet-Európára. A Földközi-tengeren senki sem tudja, ki az úr, de Ausztria sincs már. Szlovénia nincs, Szlovákia nincs, Csehország nincs, Magyarország nincs, Románia nincs, Bulgária, Lengyelország már rég az oroszoké…
Oroszországban is őrjöng a káosz. Északon havat olvasztanak, de ez csak pár hónap haladékot ad. Addig is, védik a nyugati határt, de védik a délit is. Kína veszélyes ellenfél, kiszámíthatatlan, alattomos kígyó, gyilkos tigris, aki inni akar. Akár vért is, de inni!
De Amerika nagyobb falat.
Kína Amerika felé nyújtogatja láthatatlan karmait. A Közel-Kelet rég szomjan halt, Japán, Korea Tajvan, Malajzia már az övé, de nem elég, nem elég, a tenger nem ad elég vizet.
Amerika…
Amerika mindig megtalálja a módot, hogy mások vállán kimásszon a bajból. Amerika… A fény, a gazdagság, a víz szinonímája. Amerika…
Úgy telepszik ez az egyetlen szó Kínára, a világra, úgy söpör végig rajta, újra és újra, mint valami reménytől fűtött forgószél - és mindig az eső szagát hozza magával… Valami megcsillan ilyenkor a beteges, állati szemekben, amik már a könnyekre is sajnálják a vizet. Amerika az egyetlen menedék. Amerika majd elhozza a megváltást. Annyi vér tapad a kezéhez, most az egyszer majd ő lesz az áldozat a jólét oltárán. Amerika lesz a megváltás. Amerika…
De Amerika még erős.
Közös megegyezéssel eltörölte a határt Kanadával. Nincs vérontás az Öt Tó vizéért, és nincs vérontás az északi gleccserek jegéért sem. A katonák nem szenvednek hiányt vízben, és amíg ők talpon vannak, Amerika biztonságban van. A polgárháborút csak a természetes félelem táplálja, nem a kilátástalanság és a halálfélelem, mint odaát a Tengerentúlon. Amerika egységes, egységesebb, mint bármi más állam a földön. Még így is erős…
Csak délen rogyadozik a fal. Délen, ahol minden megölt amerikai katonára ötven ellenálló jut, de még így is nagy a túlerő. Argentína, Brazília, és a többi ország már régen kormány nélkül, szervezettség, vezetés nélkül ömlik fel északra, csupa ösztön, csupa túlélési potenciál… Inog a határ.
A déli államok lakossága rég új otthont keresett a félelem elől. Kalifornia, Texas, Louisiana, meg a többi mind elhagyott pusztaság már, az a néhány, kósza lélek, aki még itt van, csak maradékon tengődik.
Kalifornia.
Ami megmaradt belőle, az Los Angeles. Ez a város, az Angyalok Városa az egyetlen, ami túlélte Amerika legnépesebb államának pusztulását. És ez az a hely, ahol a BL/Ind először hallat magáról.
Kalifornia, 2014 decembere.
A Kormány engedélyt ad Joseph Okland-nek, hogy megalapítsa a Better Living Industriest, ami az utolsó próbálkozás a katasztrófa, a teljes megsemmisülés ellen.
Két héttel később Amerika megnyitja határait a délről érkező tömegek előtt. Azok elözönlik a rég elhagyott városokat, fél Kalifornia, Arizona, Új Mexikó, Texas a kezükre kerül, de ennél tovább nem jutnak; a katonaság soha nem látott erővel védi az újonnan kijelölt határokat. Aztán megnyílnak az utolsó tartalékok is, újra folyik víz a csapokból, barna, büdös, de víz! És Dél-Amerika szerencsései, akik ezt hallván fejvesztve rohannak a négy számukra kijelölt nagyvárosba, és akik szó szerint úgy élnek most, mint egy szardíniásdobozban, akár ötvenen is egy kétszobás lakásban, végre, végre ihatnak!
Huszonnégy órával később mind halottak.
Az amerikai hadsereg eltünteti a holttesteket, és újra megnyitja a határokat. A sokmillió eltűnt lélek nem elég ok a gyanakvásra a víz ígéretével szemben. Újra milliók özönlik el a néma utcákat…
Egy hónap alatt Amerika megkönnyebbül. Mexikó gyakorlatilag kiürült, az életben maradottaknak a vízellátás nem okoz gondot többé. Amerika megváltotta magát. Úrrá lett a káoszon. Északon, ahol az amerikai állampolgárok remegnek a napi poshadt víz-fejadagjuk mellett, a hírekben beszámolnak róla, hogy a betelepített mexikóiak, akiket csak az Államok mérhetetlen jóindulata és önfeláldozása engedett új életet kezdeni, ismeretlen járvány áldozatai lettek – valószínűleg már azelőtt megfertőződtek, hogy átlépték volna a határt. A négy államot a fertőzés rendkívüli terjedése és irracionálisan magas halálozási aránya miatt hivatalosan is tiltott területnek minősítik, a belépés szigorúan tilos. Sárga táblák jelzik a kifeszített szögesdrótokon – Danger Zone. A kerítésen túl nincs is már más, csak a vöröslő port kergető szél…
De az elnök mosolyog, és Amerika ujjong. Túlélték a krízist, az Amerikai-Kanadai-Konföderáció pedig most már biztosítja a folyamatos vízellátást. A BL/Ind máris Európa felé kacsintgat, és mielőtt az még felkészülhetne bármiféle támadásra a frissen újjászületett Amerika ellen, a szervezet a központi székhelyét Svájcba helyezi át. Hamarosan Európában is rendeződnek a problémák – Kelet-Európa lakossága az arzénben gazdag, a régi csövekből lopott víznek köszönhetően gyakorlatilag önmagától kipusztul…
A világ a túlélés ragyogó glóriájával a feje fölött eufórikus örömmel táncot lejt az Élet szentsége előtt. A megmaradt keresztény és zsidó közösségek kivételesen egyetértenek abban, hogy az Apokalipszis beteljesült, és Isten megmentette híveit. Az újonnan kinevezett pápa hivatalosan is kizárja a bálványimádat tényét a BL/Ind és vezetője, Joseph Okland iránti feltétlen tisztelet és engedelmesség tekintetében, és elismeri Isteni közbenjárásként. Valamint kijelenti, hogy Isten kiválasztottainak tekinti a világ minden életben maradt emberét, a halottak bűnös lelkéért pedig ő maga imádkozik minden áldott éjjel.
A BL/Ind megtisztítja a csatornákat, és ésszerűen kiszabott felhasználási ráták segítségével a határokon belül maradók számára ingyenessé teszi a vízellátást. A szervezet intézkedéseiről és a további, nem a vízellátással kapcsolatos korlátozásairól, arról, hogy gyakorlatilag egyedüli tényezővé válik az újonnan kialakuló politikai életben mind Amerikában, mind Európában, de pláne szándékos mérgezésről még mindig nincs szó. A világ vakon tombol a BL/Ind iránti hála tengerében.
Senki sem gyanakszik.
És senki sem tudja, hogy Joseph Okland 2015. január harmadika óta halott.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése