A Calflow – eredeti nevén
California’s Flowers, de ezt mindenki bosszantóan hosszúnak találta – a hajdani
tizennégyes út mentén állt, már legalább… ötven éve.
Nem volt túl nagy kocsma,
és nem is túl hangos. Persze, ahol nem egy poros kisváros famerjai gyűlnek
össze egy kis esti iszogatásra és biliárdozásra, hanem tarka ruhás hippik,
akiknek az oldalán fegyver lóg, ott nem is nagyon van lehetőség balhézásra, ha
az ember nem akar koporsóban hazatérni. Ez már csak így megy a vadnyugaton.
Mert a Calflow volt az újjáéledt vadnyugat Szíve. Csupa nagybetűvel.
Nem tűnt annak.
A levegő szinte forrt a
délutáni nap sugarainak tüzében, remegő, vizes folttá olvasztva már az út
túloldalán terpeszkedő benzinkutat is, meg az előtte vesztegelő kék Fordot is.
Remek kis kocsi volt, nyitható tetejű - jobban mondva lefűrészelt tetejű –, de
ez senkit sem zavart. Szükség törvényt bont, és egy helyes kis családi autóból
cabriót csinálni ilyen időben határozottan szükséges dolog volt. Az igazat
megvallva legendás autónak számított még így megcsonkítva is. Legendásan sokáig
bírta a hűtővíz a tűző napon. Az ülés viszont szinte meggyulladt már a
hőségben, és ha valaki óvatlanul huppant le rá, annak bizony vörösre égette a
bőrét. Ez azonban a jelek szerint egy cseppet sem zavarta a Ford
tulajdonosát.
Igazából kevés dolog volt,
ami őt zavarta volna – Jet Star nem az a fajta ember volt, akit ilyen
apróságokkal fel lehet bosszantani.
Most is háttal ült az
ablaknak, valahol középütt a kocsma félhomályában, és egy pohár langyos sört
kortyolgatott, miközben a szemközti bárpult kínálatát méregette. Volt ott némi
barna zacskóba csomagolt szotyi és mogyoró, kétféle cigi, meg néhány barnára
aszalódott salátás szendvics.
Egy eltévedt, álmos légy
dongott a levegőben, minduntalan le-leszállva a környező asztalok mellet
kornyadozó férfiak meggondolatlanul magára hagyott poharának szélére. Most
történetesen a Jet Star előtt pihenő második félig teli poharat környékezte
meg, aki gondosan elhajtotta minden alkalommal.
Szerencsére nem kellett
sokáig a léggyel törődnie, mert kisvártatva egy vékony, szőke fiú huppant le
vele szemben a székre.
- Ez a klotyó még mindig
undorító – jelentette ki utálkozva. Jet Star vidáman nézett rá.
- Nem kell hozzáérni.
- Nem is!
- A Büfésnek szóltál?
- Minek? Soha ki nem
takarítaná… - dünnyögte a fiú kedvetlenül.
- Az már igaz…
- Francba…!
Jet Star azért is
belekortyolt a sörébe, csak aztán tett fel a kérdést a hirtelen felpattanó
barátjának.
- Mi van?
- Légy ment a sörömbe!
- Ezért vigyáztam rá
eddig? – felelte a Jet Star somolyogva. – Na szedd ki. Iható az még.
- De ez még mozog… -
vinnyogta a fiú undorodva, de azért alaposan a pohár fölé dugta az orrát. - Ez
baromi undortó…
- Akkor ne nézd.
A másik erre felkapta a
fejét, és már éppen válaszolni akart, de ebben a pillanatban kinyílt az ajtó,
és ismerős alak bukkant fel a küszöbön. Egy pillanatra megtorpant és
körbenézett, mintha keresne valakit, aztán célirányosan megindult Jet Starék
felé.
- Ghoul – mondta a szőke,
és fejével az ajtó felé bökött Jet Star szinte csodálkozva pillantott hátra a
válla fölött.
- Hm?...
- Gondolom, megint jön az
apokalipszis…
Ghoul ekkor ért oda
hozzájuk.
Igazából Fun Ghoulnak
hívták, és mindenki szerint neki volt a legtalálóbb neve egész Kaliforniában.
Ezt alighanem ő maga is így gondolhatta, mert akárhányszor új nevet kapott valaki
– ez már-már amolyan beavatási szertartásként működött az újoncok körében –
mindig kihangsúlyozta, milyen pocsék neveket találnak ki újabban. Bezzeg az ő
idejében…
Ez már csak azért is volt
vicces, mert Ghoul még húsz éves sem volt. Ráadásul olyan kölyökképű, hogy a
tizenhetet se nagyon nézte ki belőle az ember… Jet Star egészen biztos volt
benne, hogy ötven év múlva is ugyanígy fest majd, legföljebb a haja őszül meg.
Már, ha megéri, ugyebár…
Ghoul az asztalra
támaszkodva közelebb hajolt a másik kettőhöz, és esélyt sem hagyva a köszönésre
beszélni kezdett.
- Doki most szólt, hogy
beriasztott a nyolcas kapu. Legalább három kocsi van, de lehet, hogy több. Meg
kéne nézni.
- Aha…
- Oké.
- Jó. Kobra, te gyere
velem. Jet, te maradj itt, és várd meg Steel Grinéket, aztán gyertek utánunk.
- Rendben.
- Nesze, itt a rádió,
ezen elérsz.
- Csak sikerült
megcsinálni?
- Persze! – vágta rá
Ghoul egy kicsit talán sértődötten. Kobra vigyorogva húzta le a maradék sörét,
és már állt is fel, hogy induljanak.
- Jól van, múlt héten még
sehol sem voltál vele - jegyzete meg Jet Star nyugodtan. Igazából ő mindig
nyugodt volt. Ghoul viszont mindig, mindenre frappánsan vissza tudott vágni.
- Te inkább azon agyalj,
hogy ne kapj defektet.
Jet Star az utóbbi néhány
hónapban legendásan szerencsétlen volt autógumik terén.
- Kösz…
Ghoul szinte kárörvendő
mosolyt villantott rá, de többre nem maradt ideje, mert Kobra elkapta a kaját.
- Gyere már!
Sietve kiléptek az ajtón,
és átvágtak a homokos földbe ágyazott otromba, barnára festett turistaasztalok
közt, egyenesen az épület mellett álló piros Mustanghoz. Nem sokkal lehetett
fiatalabb, mint a kocsma…
- Vezetsz, vagy vezessek?
– kérdezte Ghoul vidáman.
- Vezess te, én ittam.
- Mert itt aztán elkapnak
a zsaruk, mi? – vigyorgott a fiú, de Kobra úgy nézett rá, hogy jobbnak látta,
ha inkább csöndben marad.
Beszálltak az autóba, és
jó hangosan magukra csapták az ajtót. Kobra jólnevelten még a biztonsági öv
után is nyúlt, de Ghoul pimaszul rávigyorgott.
- Azt hiába keresed.
- Én is mindig hiába
keresem! – hallatszott egy hang valahonnan hátulról. Kobra szinte ijedten
pillantott fel a középső tükörre.
- Bunny!
Bunny Attacknek is
beszélő neve volt.
- Na! Hát te? – Bunny
félszegen elmosolyodott. Huszonnégy éves volt, szőke, kék szemű, és Ghoulnál is
kölyökképűbb. - Első bevetés?
A fiú ragyogott az
örömtől.
- Aha!
- Csak elengedett a Doki?
- El – felelte Ghoul
hirtelen támadt komorsággal. – Hiába mondtam neki, hogy szart se ér a kölyök.
- A legtöbbet bevetés
alatt tanul az ember – felelte Kobra.
- Naná. Halálra tanulja
magát.
- Most ha halálra rémíted,
az jobb?
Ghoul unottan beindította
a motort, és sebességbe lökte a váltót.
- Csak mondtam.
- Nem lesz semmi baja.
Nagyfiú már.
- Hallod? Semmi bajom se
lesz! – bólogatott Bunny is, és megint fülig szaladt a szája. Életében nem volt
még ilyen izgatott.
Ghoul épp csak egy
pillantást vetett rá a tükörben.
- Jó. Én szóltam. Ha
ottmaradsz, az nem az én saram lesz.
Senki sem felelt. A
Mustang a kavicsokon csikorogva kifarolt az útra. Ghoul bekapcsolta a rádiót.
- …nak, akik
újabb kirándulást tesznek, ezúttal a kies Északra, hogy farkasszemet nézzenek a
végzetes nyolcas kapuval. Halljátok, fiúk? Csak nektek szól most a Save
Yourself!
Ghoul sötét szemében
megcsillant valami. Bunny izgatottan kiáltott fel.
- Hallottátok?!
- Hallottuk.
- Szerintetek nekünk
mondta?
A két fiú összenézett.
Aztán, mivel Ghoul szemmel láthatóan nem nagyon akart tovább magyarázkodni,
végül Kobra felelt.
- Nekünk hát. Doki mindig
ezt a számot játssza, ha valaki küldetésre indul. Sose tűnt még fel?
Bunny mintha
elgondolkozott volna egy pillanatra.
- Nem…
- Akkor most jól figyelj,
mert ez az indulónk! – vigyorgott a fiú. És Bunny valóban úgy hegyezte a fülét,
mint egy nyúl.
- Mitől ez az indulónk?
- Csak figyeld a
szöveget.
Ghoul megelégelhette a
csevegést, mert feljebb tekerte a hangerőt. A kocsiban egyszerre tizenkét
hangszóróból robbant ki a dobszó. Ghoul elégedett mosollyal az arcán
megtornáztatta az ujjait, és mindkét kezével megmarkolta a kormányt.
- Kapaszkodni - mondta
halkan, szinte gonoszul.
Aztán szó szerint a
padlóig nyomta a gázpedált.
Másfél órával később, és
háromszáz kilométerrel északra Party Poison ugyanilyen erővel taposta a gázt,
de nála nem szólt a rádió. És ami azt illeti, egy cseppet sem volt vidám, vagy
felszabadult.
Amikor Albata a múlt
héten kitalálta, hogy meg kéne fújni egy kisebb bakersfieldi BL/I-bázis
fegyverkészletét, kiröhögte a férfit, egyszerűen annyira abszurd volt még a
gondolat is. De Albata hamar meggyőzte, hogy nagyon is reális esélyük van a
sikerre. A bázis felszámolás alatt áll, gyenge az őrizete, és hát a
fegyverekből ugye mindig hiány van a lázadóknál…
- Ugyan, Poison… A
környék máris tele van munkásokkal meg teherautókkal, most senkinek sem tűnnénk
fel.
Poisonnak persze így se
nagyon tetszett az ötlet, de hát Albata nem az a fajta ember volt, akit némi
ellenkezés eltántorít a tervétől…
- Túl veszélyes.
- Ugyan már! Megmondjam,
mi a veszélyes? Az a veszélyes, hogy olyan fegyvereink vannak, amit a BL/I-sek
a gyerekeiknek adnának játszani! Ez a mi nagy esélyünk, Poison!
Ebben volt valami. És
Party Poison, ha kedvetlenül is, de végül csak beadta a derekát.
Albata két csapatot
verbuvált, és ő maga is a jelentkezők közt volt. Ez különlegesség számba ment,
főleg úgy, hogy Poisont is beválogatták. A bakersfieldi Ellenállás két élő
legendája egy akcióban… Kockázatos lépés! De jól mutatta Albata elszántságát.
Eleinte minden jól is
ment, az ellenőrzés nem nagyon törődött a rakodómunkásoknak álcázott
lázadókkal. Fegyvereket azonban nem találtak. Az idő telt, és félő volt, hogy
minél tovább maradnak, annál valószínűbb, hogy lebuknak. Albata azonban nem
bírt magával. Egyszerűen képtelen volt anélkül elmenni, hogy ne tudna meg
valami fontosat a BL/I-ről.
Meg is tudott.
Bejárta az egész
épületet, mígnem a hullaházban lyukat ki. Ott akadt rá a filmre vett boncolási
jegyzőkönyvekre és kamerába mondott orvosi feljegyzésekre, amik a BL/I által
fogva tartott szerencsétleneken végzett kísérleteket bizonyították. Albata
szemében ez maga volt a megváltás. Ha ez a világ tudomására jut, a BL/I-nek
vége! Magával akarta vinni az egész anyagot, de hát az ilyesmi sohasem
sikerülhet olyan egyszerűen…
Poison soha életében nem
látott még ilyen mészárlást. A vészriadó dobhártya szaggató sikoltozása, a
folyosókon döngő léptek, a dühödten elordított parancsszavak, a fegyverropogás…
Heten jutottak ki a huszonnégyből, köztük Albata, aki még mindig a zsákmányolt
négy laptophoz hasonló kis dobozt szorongatta. Már majdnem a kerítésnél jártak,
amikor a férfit eltalálták. A kis csoportban végképp kitört a pánik, és Poison
hiába ordítozott, a többiek futásnak eredtek. Egyedül Hadhat torpant meg.
Hadhat, akit két órája rakott ki a sivatagban azzal a négy rohadt laptoppal,
vagy mivel…
Poison tudta, hogy a
kezdeti öt perces előnyükből, amit a szökésük okozta zavarnak köszönhettek
csak, aligha maradt egy szemernyi is. A bázis környékén nem voltak házak, de
még csak utak sem nagyon, így könnyű volt követni egy idegen autót. Biztos,
hogy nem tévesztik nyomát. Fogy a benzin, melegszik a motor, előbb-utóbb leáll
ez a tragacs, és ha addig nem, hát akkor majd aztán érik be. Ezért vágott neki
a sivatagnak. Ott nincsenek BL/I telepek, akiknek leadhatnák a drótot, így nem
lephetik meg. És a hegyeken túl ott vannak a Zónák, ahová még a BL/I sem
szívesen teszi be a lábát. Ha a sziklák és barlangok közt nem is, a sivatag
talán elég nagy hozzá, hogy eltűnhessen. Aztán…
Aztán majd lesz valami.
Egyelőre azonban esélye
sem volt kiszállni a kocsiból, ugyanis Hadhatnak igaza volt. Beérték.
Amit Poison nem tudott,
az az, hogy a BL/I nem fél átlátni a Zónák határát, különösen, ha valaki lop
tőle. És azt sem tudta, hogy a sivatagban igenis vannak telephelyek – még ha
egészen más is a feladatuk, mint a Zóna határain kívül esőknek. Így aztán azt
sem tudhatta, hogy a háta mögött felbukkanó két autó nem Bakersfieldből jött,
és nem vonatkoznak rá az eddig ismert szabályok…
Ghoul a kormányt
csapkodva, teli torokból énekelte a „what a feeling”-et, és annyira jól érezte
magát, hogy csak harmadszorra vette észre, hogy Kobra őt bökdösi.
- Mi van? – fordult oldalra,
de hangját elnyomta a rádióból ordító dallam. Kobra mérgesen lecsavarta a
hangerőt.
- Jó lenne, ha az útra is
figyelnél néha…
- Figyelek az útra!
- Akkor nem lep meg, ha
azt mondom, társaságunk van?
Ghoul szinte ijedten
pillantott a tükörbe, de egy árva légy sem követte őket, nemhogy a BL/I… Már
éppen visszavágott volna, amiért ilyen csúnyán megtréfálták, amikor
megpillantotta maga előtt a két fehér Pontiacot, és egy harmadik, idegen autót.
Valami böszme nagy, fekete szörnyeteg volt… Nem az úton álltak, hanem jó
harminc méterrel odébb, és… álltak!
- Mi a franc…
A Mustang sülsiketítő
fékcsikorgás közepette állt meg az út közepén. A két elöl ülő fiú összenézett.
- Na mi legyen? – tette
fel a kérdést Ghoul. Kobra az ajkába harapott, és gyanakodva méregette egy
darabig a három mozdulatlan autót, de nem felelt. A nap villogva tükröződött az
üvegen, így nem láthatta, hogy ülnek-e valamelyikben is. Talán csak csapda ez
az egész… Egy darabig csend volt.
- Szerintem a Doki azért
küldött, hogy megnézzük őket, nem? – jegyezte meg Bunny nagyon, nagyon halkan.
A másik kettő egyszerre fordult hátra. Aztán egyszerre néztek egymásra.
- Mond valamit a kicsi –
felelte Ghoul, én önkéntelenül is az övéhez nyúlt, hogy ellenőrizze a
fegyverét.
- Én kezdem.
Kobra bólintott, és
csöndben nézte, ahogy a fiú kiszáll, és előre megy néhány lépést. Senki sem
lőtt rá. Szerencsére…
Ghoul letért az
aszfaltról, és átvágott a csenevész bokrok közt a homokban pihenő autók felé.
Egyszercsak a szeme sarkából meglátott valamit… Egy teljesen fehérbe csomagolt
test hevert nem messze tőle, de a ruha most egészen vörösnek tűnt a ráhordott
homoktól. Nem csoda, hogy nem szúrták ki olyan messziről… Ghoul, amilyen halkan
csak tudta, előhúzta és kibiztosította a fegyverét, úgy közeledett felé. Az alak
nem mozdult. Ghoul egész közel lépett hozzá, aztán letérdelt mellé, még mindig
a hason fekvő alak tarkójának szegezve a pisztolyt. Aztán két ujját óvatosan a
nyakára tette. Halott volt.
Ghoul megnyugodva a
hátára fordította a holttestet. Egy rosszul kifestett bohócnak tűnő maszk
vigyorgott rá, homloka közepén hatalmas, vörös folttal…
Állj.
Vörös?...
Ghoul másfél év óta nem
látott ilyet. Hogy valaki hagyományos, golyós fegyvert használjon – és ezeket a
szemeteket ölje vele?...
Felállt, és megint
körbenézett. Jó tíz méterre tőle egy másik holttest hevert, legalább is az
egyik kocsi takarásából mozdulatlanul kilógó kéz elég erőteljesen erre engedett
következtetni. Ghoul azt is ellenőrizte – ugyanolyan lövés végzett vele.
Ezt meg kell beszélnie
Kobrával.
Futólépésben indult
vissza a kocsihoz. Kobra letekerte az ablakot, de nem szállt ki. Nem lett volna
szerencsés, ha véletlenül egy halom orvlövész bujkálna mondjuk a kocsikban,
akik csak arra várnak, hogy mikor nyújtanak tiszta célpontot… A BL/I is tudja,
hogy a Killjoyok sohasem indulnak útnak egymaguk. Legalább ketten mindig
vannak, de inkább többen.
Ghoul bekönyökölt az
ablakon.
- Eddig tisztának tűnik.
Két halott biztos van, szerintem a többiek is itt lesznek valahol.
Kobra döbbenten meredt
rá.
- Mi?...
- Várj, a legdurvábbat
még nem mondtam. Mindkettőt főbe lőtték, méghozzá golyós pisztollyal. Én
negyvenötösnek nézném, de Jet jobban tudná.
Kobra egészen elképedt.
Ghoul kajánul rávigyorgott.
- Na gyere… Nem, Bunny,
te maradsz!
- De Ghoul! – Kobra
próbált nagyon csúnyán nézni a barátjára, és úgy látszott, ez sikerült is neki.
- Most mi van?!
- Megegyeztünk.
- Kobra, ez nem
szokványos meló lesz most! Ez valami eltévedt külsős fazon, aki…
- Nem lesz baja.
Bunny reménykedve
kapkodta a fejét hol az egyikre, hol a másikra. Ghoul sötéten mérte végig őket.
- Oké. De ha mégis baja lesz, az nem az én saram –
mondta, ki tudja már hányadszorra aznap.
- Nem lesz – vigyorgott
Kobra, és a karjába bokszolt. Bunny fülig érő szájjal pattant ki a kocsiból, és
termett mellettük. Ghoul nagyon szigorúan mérte végig.
- Na ide figyelj. Ugrasz
minden apró kis mozdulatra, zajra, bármire, és…
- Nem szoktad ennyire
félteni őket – jegyezte meg Kobra.
- Csak rád emlékeztet!
Ennyi – vágott vissza a fiú mérgesen, és újra Bunnyra pillantott. – Miénk a két
Pontiac, tiéd az a fekete szar.
A fú hevesen bólintott.
- Jó. Gyerünk… Bunny! Nem
kell futni… És Bunny! Kapard már elő azt a rohadt pisztolyt!
A fiú rákvörös arccal
torpant meg és kapott az övéhez. Kobra csöndben mulatott a dolgon magában, de
Ghoul egyre csak a fejét rázta.
- Ha ezerszer nem mondtam
el Defyingnak, hogy ez a kölyök egy sünt nem tudna elintézni…
- Csak izgul. Majd
belejön.
- Attól még könnyebb
préda, mint egy fabábu!
- Te is izgulnál. – Ghoul
élesen pillantott Kobrára.
- Tudod, hogy nem. Na ezt
nézd. – Leguggolt az első holttest mellé, amit talált, és nem állhatta meg,
hogy meg ne rángassa egy kicsit a fejét.
- Profi munkának tűnik –
jegyezte meg Kobra.
- Az is. A homlokcsont
közepén találták el mindkettőt. Ha engem kérdezel, ez nem amatőr…
- Tiszta Clint Eastwood –
somolygott Kobra. Ghoul értetlenül kapta fel a fejét.
- Mi?
- Semmi… Úgy tűnik, a
kocsik is üresek… - Nem folytathatta, mert ebben a pillanatban Bunny kiáltása
hasított a levegőbe.
- Fángóóóól!
- Affenébe!
Kobra és Ghoul egyszerre
ugrottak a legközelebbi autó takarásába, és mindenre készen, szorosan markolva
a fegyverüket várták a… valamit.
- Kobra?... – Bunny
hangjában most már bizonytalanság csengett. Ghoul, egy különösen kegyetlen „én
jóelőre megmondtam!”- pillantást vetett Kobrára, aztán elszánta magát, és
tüzelésre készen kigurult a kocsi mögül.
Egy lélek nem volt a
közelben. Ghoul szitkozódva tápászkodott fel a földről.
- Mi a szar van már, te
szerencsétlen!
Bunny ijedt képe bukkant
fel a terepjáró mögül. Ghoul vészjóslóan a földhöz csapdosva a lábát indult meg
felé. Bunny úgy látszik, megérthette, hogy valamit megint nagyon elrontott,
mert igyekezett nagyon bűnbánó képet vágni.
- Találtam itt valakit! –
mondta gyorsan, mentve, ami még menthető.
- Halott?
- Nem.
- Akkor lődd le!
- De…
- Mi van, máris elhagytad
a pisztolyod?
- Nem, de ez nem olyan…
Ghoul megkerülte a
kocsit, és végre megértette, mi hozta ki a fiúból a szokásosnál is nagyobb
tanácstalanságot. Poison ült ott, a kocsi oldalának dőlve, és szemmel
láthatólag nem volt magánál. A pisztolya még mindig az ölében volt, és Ghoul
elégedetten nyugtázta, hogy tényleg negyvenötös.
Hiába, aki zseni…
Letérdelt a földre, és Bunnyhoz fordult.
- Hozz vizet.
- Vi-vizet?
- Ott van a kocsiban,
vagy négy flakonnal.
Bunny végre megértette,
hogy nem kutat ásatni akarnak vele, és már ugrott is, hogy teljesítse a
parancsot, de egy pillanatra megtorpant ijedtében, amikor Kobra türelmetlen
hangja csattant.
- Ghoul mi van már?!
- Ja! Semmi, előjöhetsz.
Ghoul egy pillanatra
elvigyorodott magán, amiért így megfeledkezett a barátjáról, de aztán
alaposabban is szemügyre vette az előtte heverő fiút.
Azt azonnal
megállapíthatta, hogy nem Killjoy, ugyanis valami idióta kantáros farmer, meg
fekete póló volt rajta, márpedig a Killjoyok első szabálya – legalábbis ez
biztos, hogy az leső oldalon szerepel –, hogy a lehető legtarkábbnál is tarkábban
öltözködnek. És nem használnak golyós fegyvereket…
- Ezt te is megtanultad
most, mi? – dünnyögte Ghoul szinte együttérzően, és alaposabban is megvizsgálta
a fiú jobb karján éktelenkedő fekete foltot. Alig vérzett, de Ghoul szakavatott
szeme azt is látta, hogy nem csak egy horzsolás – a vér hiánya csupán csak a
fegyver, jobban mondva a lövedék következménye.
Ezt bizony csúnyán
elkapták…
Kobra ekkor ért oda. Nem
is kellett megszólalnia, Ghoul azonnal felvázolta a helyzetet.
- Olyan húsz-harminc
perce lehet itt, a hüvelyekből ítélve innen is lőtt. – Önkéntelenül is a Poison
mellett heverő féltucatnyi apró kis aranyhengerre pillantott. – Szerintem itt
is kapta be a lövést…
- Életben van? – Kobra
hangja furcsán erőtlennek tűnt.
- Úgy néz ki…
- És… Jegyes?
Ghoul nem túl nagy
együttérzéssel oldalt lökte a fiú fejét, és félresöpörte a haját a nyakából.
- Nincs rajta vágásnyom.
- Hál’istennek…
Ez már több volt, mint
meglepő, legalább is Kobra szájából, és Ghoul nem is tudta nem észrevenni a
mérhetetlen megkönnyebbülést a hangjában. Felkapta a fejét, és gyanakodva mérte
végig a barátját, de a szemébe sütő naptól nem láthatta az arcát.
- Mi van?
- Mi?
- Azt kérdeztem, mi van
veled?
- Semmi. Menjünk innen.
- Héééló, még azt sem
tudjuk, mi volt itt!
- Majd ha magához tér,
elmondja. Úgyis ő lövöldözött, csak tudni fogja már.
Ebben volt valami. És bár
Ghoult ugyan nem győzte meg az érvelés, Bunny ebben a pillanatban érkezett
vissza melléjük, kezében két teli műanyagflakonnal, ami épp elég munkát adott
most neki. Alighanem csakis ez volt az oka, hogy nem hallotta meg a halk,
monoton zúgást.
- Nézz körül, találsz-e
itt még hullát.
- Hullát?
Ghoul unottan
szusszantott, és jelentőségteljesen nézett Kobrára, de a fiú szemmel láthatólag
máshol jár.
- Akárki is ez, még él,
úgyhogy mindet le kellett szednie, aki a nyomában volt. És mivel meglőtték, az
utolsó golyója valahol… arra talált célba – bökött a háta mögött elterülő
pusztaság felé. Bunny arcán látszott, hogy nem teljesen érti a magyarázatot, de
azért buzgón felugrott, hogy teljesítse a parancsot. A következő pillanatban
azonban megdermedt.
- Gho-Ghoul…
- Mi van?
Most, hogy már nem a
betegére figyelt, ő is meghallotta a zúgást. Úgy ugrott fel, mint akit kígyó
mart meg.
- A fenébe!
- Bi-Biztos csak Steal
Grinék…
- Aha, és az ellenkező
irányból jönnek, mint kéne, mi? – sziszegte Ghoul dühösen. Valóban, a
motorzúgás már egészen jól kivehető volt, és a következő pillanatban a melegtől
kocsonyásan remegő úton feltűnt egy vakítóan fehér autó. Illetve nem is egy,
hanem mindjárt három!
- Futás! A kocsihoz! –
kiáltotta Ghoul, természetesen csak Bunny miatt, mert hát Kobrának már igazán
nem kell magyarázni, mi ilyenkor a teendő… Kobra! Mi a francot keres még mindig
amellett a szerencsétlen félhulla mellett?!
Ghoul egyetlen ugrással
újra ott termett.
- Gyerünk már!
- Menjetek. – Kobra
hangjában elszántság csengett, semmi más.
- Mi?!
- Menjetek, majd én
feltartom őket…
- Te hülye vagy?!
- Nem hagyhatjuk így itt…
- Dehogyisnem!
- Menjetek.
Ghoul megelégelte a
vitát, és a karjánál fogva megpróbálta felrántani a fiút a földről, de az
meglepő erővel lökte el magától.
- Húzzatok már!
- Megvesztél?!
- Nem hagyom itt!
- De! Ilyenkor itthagyod!
- A bátyám! - Ghoul
rámeredt. Még a száját is eltátotta döbbenetében. Kobra rendületlen
elszántsággal nézett vissza rá. A következő pillanatban a fiú a kezébe nyomja a
pisztolyát.
- Ghoul! – kiáltotta
Kobra, de Ghoul már ott sem volt. Teljes erejéből rohant a Mustang felé, közben
ráordított a dermedten ácsorgó Bunnyra, hogy szedje össze magát végre, és
mozduljon meg.
Ha neki egyszer bátyja
lesz, első dolga lesz kinyírni, mielőtt még ilyen baromságra vetemedne miatta!
Bunny nem hazudtolta meg
magát. Riadtan lapított az ülésen, tényleg, mint egy rémült kis nyuszi. Ghoul
némán vezetett mellette, többet lesve a visszapillantóba, mint előre az útra. A
három fehér autó követte. Legalább is nagyon remélte, hogy mind a három…
Nagyon is értette Kobrát.
Azt nem értette, hogy lehet, hogy ennyi év tapasztalat ebben a Kaliforniának
nevezett pokolban hogy nem tudta most rávenni, hogy az eszére hallgasson?
- Közelednek – jelentette
be Bunny. Ghoul bólintott.
- Nagyon közelednek!
- Nagyon helyes.
Bunny rámeredt, mire
hozzátette.
- Nem hallod?
- Mit?
- Tekerd le az ablakot.
Bunny némán
engedelmeskedett. A menetszél vadul csapott az arcába, egy pillanat alatt
kiszárítva a szemét, így kénytelen volt becsukni. Egy pillanatra felvillant
benne, milyen jól esik most ez a kis hűvös… Aztán a vadul süvítő szél hangjában
– vagy azon túl - meghallotta a mély mormogást.
- Mi ez? – kérdezte
ijedten.
- Helikopter.
- Micsoda?
A helikopterek mindig is
ritkaságszámba mentek a Killjoyok területén, de az utóbbi közel egy évben már
egyet sem láttak.
- Helikopter? – Ghoul válaszra
se mélttata
- Hányan jönnek
mögöttünk?
Bunny hátrafordult az
ülésen, úgy figyelt egy percig.
- Ketten biztosan.
- Remek.
Akkor Kobra talán még meg
is úszhatja. Két pisztollyal…
- Kobra miért maradt ott?
- Mert fontosabb dolga
akadt.
- Fontosabb?
- Inkább azon agyalj,
hogyan lőjjük ki azokat a rohadékokat egy pisztollyal.
A fiúnak kellett egy pár
pillanat, mire felfogta a mondatot. Elsápadt egy kicsit.
- Hol a te pisztolyod?
- Kobránál.
A zúgás erősödött. Nem
volt kétséges tovább, hogy a helikopter őket üldözi, és nem vesződik a maguk
mögött hagyott csatatérrel, meg az esetleges túlélőkkel. Ghoul nem is tudta,
örül-e ennek, vagy nem?
- Bunny.
- Tessék.
- Most nagyon figyelj,
mert ha elnézel valamit, nekünk lőttek. Szó szerint.
A fiú nyelt egyet, de
bólintott.
- Mássz hátra, és figyeld
a helikoptert. Ha elég közel ereszkedik, hogy már majdnem lőhess, szólj, és
elintézem, hogy oldalt forduljon.
- Igen. – Ghoul nyugodtan
folytatta.
- Ha fölénk ért, lődd ki
az üzemanyagtárát.
- Mi?! De…
- Tudsz jobbat?
- De ha fölöttünk robban
fel…
- Gyorsak leszünk.
- De…
- Meg lehet csinálni.
Killjoynak egyszer már sikerült.
Bunny nem szólt többet. A
BL/I fehér Pontiacjai egyre közelebb értek hozzájuk, és már a helikopter
propellerjének kattogását is tisztán ki lehetett venni.
- Mássz hátra – mondta
Ghoul sürgetően. – Találsz ott egy nagyobb kaliberű puskát, azt használd.
- Jó.
Bunny némi kínlódás után
átverekedte magát az igencsak szűkös hátsó ülésre.
- Hol van?
- Az ülésem alatt.
- Megvan.
- Siess.
Néhány pillanatig még
mocorgás hallatszott hátulról, aztán csend lett. Csak a szél és a motorok
hangja süvített be az ablakon.
- Ghoul…
- Mi van?
- Tényleg sikerült már
egyszer?
- Persze. – Csak akkor én
céloztam, és Killjoy ült a volánnál, tette hozzá gondolatban. De hát mindegy.
Most be kell érnie Bunnyval. A kormányt nem bízhatja rá, holtbiztos, hogy
felborulna a kocsival, marad tehát a puska. Ki tudja. Talán a kezdők
szerencséje mellette áll majd…
- Ghoul.
- Mi van?
- Most.
Ghoul egy pillanatig még
nem értette a dolgot, aztán villámgyorsan a fékre taposott, hogy megálltak a
kerekek, és félre rántotta a kormányt. A Mustang kétségbeesett sikoltással
néhányszor megpördült a tengelye körül, és Ghoul hallotta, hogy legalább az
egyik gumi szabályosan leszakad a felniről.
Basszameg.
Pont, mint a múltkor.
A kocsi lecsúszott az útról,
és a gumi nélküli felni valami olyan idegtépően éles nyikorgással gyűrte maga
alá az út menti köveket, hogy Ghoul azt hitte, megszakad a dobhártyája. Egy
másodpercre még a szemét is be kellett csuknia, olyan éles fájdalom hasított
belé a hangtól. A következő pillanatban újra az aszfalton voltak. Ghoul gázt
adott, és próbálta az úton tartani a kocsit. Közvetlenül előttük, alig harminc
méterre ott lebegett a helikopter, de csak a talpát láthatta a szélvédőn át, a
többit kitakarta a kocsi teteje. Egy hosszú másodpercig mintha meg sem mozdult
volna, aztán végre… végre fordulni kezdett, nehogy a bekészített lövedékeitől
felrobbanó Mustang miatt lezuhanjon. Ghoul vadul dobogó szívvel pillantott a
tükörbe, hogy lássa Bunnyt. A fiú ott hasalt a hátsó szélvédő alatt, az
alkalmas pillanatot várva. A helikopter kissé félre billent a hirtelen
irányváltoztatástól, és igyekezett minél szűkebbre venni a kanyart, de nem volt
elég gyors. A Mustang átszáguldott a farka alatt, és a következő pillanatban
iszonyú robajjal betört a szélvédő, ahogy Bunny meghúzta a ravaszt, éppen
akkor, amikor elszáguldottak a hirtelen velük szemközt kitérő két fehér Pontiac
közt.
Néhány pillanatig
visszafojtott lélegzettel várták a robbanást, de hiába.
A helikopter újra
megbillent a lövéstől, és azonnal feljebb emelkedett, de a zúgás nem szűnt meg.
Bunny az üvegszilánkoktól vérző arccal kúszott vissza a hátsó ülésre, mielőtt
még célba veszik. Hatalmasra tágult szemében ott csillogott a félelem. Zihált,
mintha legalább is maratont futott volna.
- Gho-houl… Én… el… el…
- Ja, elbasztad. De
mindegy.
Nem volt dühös.
Az igazat megvallva nem
sok sikert fűzött az akcióhoz. Már akkor sem, amikor Killjoy-jal csinálták...
Mikor is volt az? Három éve? Nagyjából…
Úgy látszik, tényleg
vannak csodák, amik megismételhetetlenek.
De egy próbát azért
megérdemelt a dolog. Most legalább tiszta lelkiismerettel viszi magával ezt a
kölyköt a pokolba. Már, ha van még ennél rosszabb pokol, mint ez a rohadt Zóna…
A helikopter megint
üldözőbe vette őket, és megint vészesen közel volt. Most magasabban repült,
mint az előbb, és Ghoul tudta, hogy ezúttal nem tudja átverni. Lőni fog.
- Háromig számolok, és
aztán kiugrunk! – kiáltotta Bunnynak, és újra satufékkel fordította meg a kocsit.
- Három!
A Mustang már a
lendülettől vezérelve farral hátra csúszott az úton, amikor kivetette magát a
kocsiból. Persze, sokat úgysem nyerhetnek a dologgal, legföljebb néhány
másodpercet, de…
Ghoul azonnal Bunnyt
kereste a tekintetével az út túloldalán, de hiába. A fiú még mindig falfehér
arccal ült a kocsiban, és tátott szájjal meredt a fülsiketítő zúgással felé
száguldó helikopterre. Ghoul két karját lengetve, ordítva próbálta meg rávenni,
hogy ugorjon, de hangja elveszett ekkora robajban.
Aztán a helikopter lőtt.
Apró, tüskeszerű
fénycsíkok hasítottak a levegőbe, cafatokra szaggatva a motorháztetőt, a
szélvédőt, Bunnyt, és egy pillanattal később hatalmas robbanással tűzgolyóvá
változtatva az egész autót.
Ghoul dermedten bámulta a
látványt. A helikopter lassan, ezúttal a saját tengelye körül fordulni kezdett,
egyenesen felé. Alatta csikorogva fékezett le a két Pontiac, mint valami
hatalmas légy lárvái…
Ghoulnak hirtelen eszébe
jutott mennyire utálja a legyeket.
Aztán az jutott eszébe,
hogy röhej, hogy ez volt az utolsó gondolata.
A következő pillanatban a
helikopter felrobbant, és Ghoult soha nem érzett forróság csapta meg, ami úgy
lökte hátra, hogy legalább három métert repült.
Egy időre az eszméletét
is elveszthette, mert mikor újra kinyitotta a szemét, a helikopter sehol sem
volt már, ellenben az úton ismerős alakok szaladgáltak.
A fenébe.
Hogy feledkezhetett meg
Jet Starékról?! Nekik mindig van raktáron egy-két régi fajta, vállról indítható
rakétájuk… Na persze, egy akkora kocsiba könnyen elfér…
Megpróbált felülni, és
legalább annyira összeszedni magát, hogy megértse, mi is történt
tulajdonképpen.
- Mi a franc… - Oké,
Jeték kilőtték azt az ocsmány legyet. Eddig világos. Csak késtek. Mint mindig…
- Hé! Ide!
Ghoul felemelte a fejét.
A nap megint a szemégbe sütött, az égő roncsok szaga és a korom pedig máris
csípte az orrát, hogy könnybe lábadt a szeme, így nem ismerhette fel a felé
rohanó alakot.
- Ghoul! Baszd meg,
egyben vagy?
Áh. Steel Grin. Ez a hang
csak az övé lehet.
- Fel tudsz állni?
Ghoul bólintott, és a
másik karjába kapaszkodva nagy nehezen feltápászkodott a földről.
- Mi a franc volt ez? –
Steel Grin hangjában visszafojtott hisztéria csengett. – Jet Star totál
kiakadt, hogy az a kocsi…
- Nem számítottam
helikopterre, na! – Önmagát is meglepte, milyen rekedt a hangja. Pocsékul
festhet…
- Szarul festesz, öcsi. –
Steel Grinnek szokása volt öcsizni mindenkit, aki fiatalabb volt nála. Ez nem
volt nehéz, mert ő maga túl volt már a negyvenen. Ghoul kényszerítette magát,
hogy végre ránézzen. Steel Grinnek szőkésbarna haja, szögletes, csontos arca és
meleg, barna szemei voltak. Jó egy fejjel magasabb volt, mint ő, de vékony, és
nem valami erős.
- Kösz, baszd meg. Mi van
a harmadik kocsival?
Ha Grinnek van ideje vele
törődni, akkor emiatt kettő miatt már nem kell aggódnia… A férfi azonban
csak csodálkozva nézett rá.
- Harmadik?
Ghoul legyintett.
- Figyelj… - Steel Grin
egész lehalkította a hangját, mintha bárki is meghallhatná őket. – Kobra is a…
kocsiban volt?
A fiú megrázta a fejét.
- Jó húsz mérföldre innen
hagytuk. Akkor még élt.
- Még? Megsebesült?
Ghoul megint megrázta a
fejét.
- Nem. De vissza kell
mennünk érte.
- Persze.
Steel Grin egész
megkönnyebbültnek tűnt.
- Na gyere. Tudsz járni?
- Semmi bajom!
- Jól van…
Tényleg tudott járni.
Sőt, időközben az érzékelése is helyreállt, legalább is már nem volt olyan
vakító a napfény, és a gyomra sem járt – annyira…
A többiek kitörő örömmel
fogadták – különösen Jet Star, aki az ő csapatába tartozott, és most is csak
azért tartott Grinékkel, mert azok a múlt héten elvesztették a kocsijukat, és
azóta ő furikázta őket azzal a Forddal – a fene a BL/I-be, meg azokba a rohadt
álarcos disznókba!
Csak még egyszer kerüljön
egy a kezei közé!...
Kobra Kid minden tőle
telhetőt megtett, hogy magához térítse a bátyját, és a víz végül meg is tette a
magáét. Poison kinyitotta a szemét.
- Még – nyögte halkan, és
Kobrának belesajdult a szíve, amiért így kell látnia őt… Legszívesebben a
nyakába ugrott volna – de Poison fátyolos tekintetében nyoma sem volt a
felismerés szikrájának, és Kobra gyanította, hogy fogalma sincs, kicsoda is ő.
Hiába. Hat év nagy idő…
Óvatosan megitatta a
fiút, és igyekezett a lehető legkényelmesebb helyzetbe hozni. Még a hőn
szeretett kabátjától is megvált, hogy a másik feje alá tegye. Nem éppen a
legjobb párna, de hát…
Két BL/I-s autó húzott el
az úton, egy pillanatra sem lassítva, csak a harmadik állt meg. Hárman szálltak
ki belőle, és legalább akkora értetlenséggel bámulták társaik holttestét, mint
nem is olyan régen ő. Kobra elégedetten elmosolyodott, ahogy a Ford takarásából
leste őket. Hála Ghoulnak meg a pisztolyának, egészen biztos volt benne, hogy
minddel elbánik.
Nem volt jó ötlet.
Az első két lövés
tökéletesre sikerült, de a harmadikat elhibázta. Sőt, nem is csak hogy
elhibázta, de egyenesen az egyik elhagyott Pontiac üzemanyagtartályát találta
el vele. Márpedig ha az ember ész nélkül lődöz egy Pontiacot, akkor az robban…
Kobra azt hitte,
megsüketül. Lüktetett a feje, ahogy próbálta összeszedni magát, és újra kilesni
a Ford mögül, hogy hová lett az ellenfele, de nem volt szerencséje. A maszkos –
ugyanolyan maszkja volt, mint a halott társainak, rémisztő és gunyoros is
egyszerre – szőrén-szálán eltűnt.
Kobra egy percig még
zihálva ült a keréknek támaszkodva, és azon imádkozott, hogy bár robbant volna
fel, de végül belátta – erről meg kell győződnie.
- Ne mozdulj – súgta
Poisonnak, de a fiú nem felelt, csak fáradtan ráemelte zöldes szemeit. Egészen
sötétnek tűnt most a tekintete. Kobra egy bátorítónak szánt, de inkább
kétségbeesettre sikeredett mosolyt villantott rá – pedig tudta, hogy nem lesz
baja. Ha magát a lövést túlélte, akkor már nem nagyon lehet baja…
Óvatosan kilesett a kocsi
mögül, de senkit sem látott. Némiképp bátrabban kerülte hát meg a kocsit és
osont tovább az út felé, ügyelve rá, hogy ne csapjon zajt. Ezzel viszonylag
könnyű dolga volt, mert még mindig nem hallott rendesen, főleg nem a saját
lépteit.
Csakis ezért kerülhettek
a háta mögé.
Kobra feszülten figyelt,
míg az égő roncsok közt botorkálva valami olyat keresett, ami az utolsó álarcos
pusztulását bizonyíthatta volna, amikor mintha meglátott volna valamit a szeme
sarkából. Oldalt kapta a fejét de későn… A következő pillanatban lövés dörrent.
Nem olyan hangja volt,
mint a lézerpisztolyoknak. Olyan hangja volt, mint egy negyvenötösnek.
Kobra villámgyorsan
megfordult és hasra vágódott, de a lövés nem neki szólt, hanem a háta mögé
settenkedő álarcosnak. Kobra döbbenten nézett a tehetetlenül elé zuhanó testre,
aztán megpillantotta Poisont. Félig a Ford alatt feküdt, kezében még ott
füstölgött a pisztolya. Egy másodpercig még nézték egymást, aztán a fiú
elmosolyodott.
Kobra önkéntelenül is
visszanevetett rá, és gyorsan visszasietett hozzá a kocsi mögé. Segített
felülni a fiúnak, és újra felé nyújtotta a vizesflakont.
- Jól vagy?
Úristen, milyen ostoba
kérdés ez… Hogy utálja, mikor neki mondják… De Poison csak lehunyt szemmel
bólintott.
- Kösz – mondta halkan.
- Én kösz – felelte
Kobra. Egy percig csend volt, míg Poison összeszedte magát.
- Én Party Poison vagyok.
- Tudom, ki vagy.
A másik csodálkozva
nézett rá. Kobra nem bírta tovább.
- Gerard! Én vagyok, az,
Mikey!
Poion rábámult. Aztán
elmosolyodott.
- Aha…
- Tényleg!
- Jó… Akkor segíts.
- Ne-ne-ne, ne állj föl!
- El kell tűnnöm innen.
- Értünk jönnek.
Kocsival.
- Kik?
- Nem a BL/I.
Poison hallgatott egy
pillanatig. Ha ez igaz…
- Mikor?
- Nem sokára. Csak
lerázzák azt a két másik kocsit.
Poison lassan bólintott,
és lehunyta a szemét.
Amikor fél órával később
Jet Star és a dugig tömött Ford lefékezett mellettük, Kobra megpróbálta
felébreszteni, de a fiú megint eszméletlen volt. Kobra próbálta leplezni
aggodalmát – és sikerült is, amikor látta, hogy Bunny nincs a csapattal. Kérdőn
nézett a kocsiból kiszálló Ghoulra, de a fiú csak reménytelenül megrázta a
fejét.
- Hogy van? – kérdezte
szinte együttérzően, és Kobra mellé térdelt.
- Rendben lesz.
- Helyes. Legalább nem a
semmiért hoztad rám a frászt, hogy ittmaradsz.
Kobra nem állhatta meg
vigyorgás nélkül.
- Rád a frászt? Ne
viccelj… - A fiú válasz helyett csak kajánul visszanevetett rá.
- Ghoul.
- Hm?
- Mondtad a többieknek,
hogy… ő…
- Nem.
- Kösz.
- Inkább gyere. Nincs kedvem
egyedül a kocsihoz ráncigálni.
- El se férünk annyian…
- Majd Grinék valamelyik Pontiaccal jönnek – felelte Ghoul. - Már, ha maradt még működőképes
darab… - tette hozzá, és szinte sajnálkozva nézett körbe a szétszóródott
roncsokon. Kobra hanyagul követte a tekintetét, aztán nagyon komolyan nézett
rá.
- Mi lett Bunnyval?
- Megsütötték.
- Francba...!
- Majd elmesélem - vigyorgott Ghoul - Gyere már!
Óvatosan felemelték
Poisont, és a hátsó ülésre fektették. Kobra vele maradt, Ghoul pedig Jet Star
mellé csusszant az ülésre. A fiú szinte vidáman pillantott rá.
- Akkor haza?
Ghoul elhúzta a száját.
Ez a szó… Ez volt az a szó, amire soha többé nem akart gondolni.
- Ja. Haza.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése