7. Traitor Brothers

Nem tudta, mikor aludt el, de ugyanott ébredt, ahol előző nap is. Ráadásul a jelek szerint sokkal jobb éjszakája volt, mert azonnal felismerte a helységet. És még a feje sem zúgott…

Határozottan jól érezte magát.

Na, nem mintha tegnap olyan pocsékul lett volna – csak így visszagondolva volt minden nevetséges. Teljesen meg volt zavarodva…

Poison mély sóhajjal kinyújtózkodott az ágyon, és engedélyezett magának még tíz perc pihenést, hogy újra, higgadtan és tiszta fejjel végiggondolja a dolgokat. Szépen sorba vett mindent, kezdve onnan, hogy Albata kitalálta ezt a kis… kirándulást.

Szegény Albata…

De legalább ő él. És első dolga lesz ma eltemetni Hadhatet.

Poison legszívesebben hangosan röhögött volna magán a tegnapi fantasztikus teljesítményéért. Sikerül úgy viselkednie, mint aki komplett idióta. Egyetlen jól megfontolt döntést sem hozott, és tökéletesen képtelen volt átlátni a legegyszerűbb összefüggéseket is. Mert ez aztán tényleg nem bonyolult…

A BL/I a Zónák ura, ami ugyan meglepő információ volt, de közel sem elképzelhetetlen. Az itt élők pedig próbálnak valahogy talpon maradni. Szellemi vezetőjük Dr. Death Defying, akinek mindenki feltétlen engedelmességgel tartozik…

Egész olyan ez az egész, mint valami elit-osztagról szóló film. Csupa keménylegény. Ott van például a vasöklű kis hős, aki a legvadabb dolgokat is gond nélkül megcsinálja, a töpszli kis Ghoul, a tipikus ki-se-nézed-belőle-fiú. Vagy a mókamester Steel Grin, aki mindig felvidítja a társaságot és lelket önt beléjük; a veterán Faggy Bear, aki már húsz éve a seregben szolgál, mégse lett még tizedes se; a csöndes óriás, az a Jet Star, aztán ott van a legmegbízhatóbb katona és barát, Kobra, akiért mindenki az életét adná, és végül a film főszereplője, a Hős, aki felforgatja mindannyiuk életét. Ez lenne ő, Party Poison, teljes életnagyságban. Jó ki szereposztás…

Poison felröhögött az üres szobában. Komolyan, ez vicc… Most egy ideig még megy majd a huzavona, a drámai jelenetek sokasága, míg rá nem jönnek, hogy neki van igaza? Aztán egy minden addiginál reménytelenebb akcióba vetik magukat, megölik a BL/I teljes vezérkarát, megmentik a haza becsületét, a szőke csajt, akibe természetesen ő fog beleszeretni, meg nem mellesleg a világot? Az elnök kitünteti őket, büszkén vigyorog majd az amerikai himnusz alatt, a mellükre tűzi az érdemrendet, pár szóval megemlékezik az elesett bajtársaikról, aztán kijelenti, hogy ők a haza hős fia? Esetleg még egy kis pénzt is kapnak, meg egy-egy szép házat valahol Los Angeles kertvárosban, ahová a szőkeséggel a karjában lép majd be, és mindenki baromi boldog lesz…

Egy a baj ezzel. Neki nem a szőke az esete.

Poison megint röhögött.

A többi viszont nagyon is valószínűnek tűnt. Defying tényleg főnök, Grinnek tényleg állandóan ott virít a vigyor a képén, Ghoulnak tényleg akkora arca van, hogy nem fér be az ajtón, és szemmel láthatólag mindig kivágja magát a csávából, Mikey meg… Hát, Mikey a jó katona. Még ártatlan lányokat is gyilkol, ha parancsba adják neki. Persze közben folyton viaskodik a lelkiismeretével, látszik az arcán, hogy bántja a dolog…

Komolyan le kéne forgatni. Kasszasiker lenne.

Na jó, a tegnapi napot nem kell beleszámolni. A Hős nem volt magánál. Méghogy Mikey a BL/I-nek dolgozik… vagy Defying.

Poisont egy csöppet azért nyugtalanította, hogy a férfi pisztolyt fogott rá, de betudta az adrenalinnak. Nyilván nem akarta, hogy magára hagyják, hiszen aligha védhetné meg magát. Elfutni sem tud, ha baj van. Meg így jobban belegondolva… ő maga is csak egy napja van itt, nem ismeri még annyira odakint a járást. Lehet, csak zavarta volna Kobrát, vagy egyenesen veszélybe sodorta volna, ha tényleg a BL/I lett volna ott. Egyszóval, Defyingnak megint igaza volt. Neki meg megint használhatatlan volt az agya. Nincs mit szépíteni ezen.

Most viszont nem használhatatlan, és ami azt illeti, a hasa sem az. Elég egyértelműen korog.

Poison könnyedén felül az ágyon, és elégedetten állapította meg, hogy a zsákja – pontosabban Ghoul zsákja - érintetlenül hever az ágya mellet. Nagyon helyes. Hamarosan mindenki tudni fog azokról a felvételekről! Csak előbb megszervezi a szökést. Mert hát nem akarja ő bajba keverni ezt a bandát, dehogy is akarja… És még Hadhatet is el kell temetnie. A többi meg várhat még.

Sebtiben felhúzta a csizmáját, és máris odakint volt.

A benzinkút előtt most egy autó sem állt, de odabentről mintha hangok szűrődtek volna ki. Poison gondolkodás nélkül belépett.

A bolt üres volt, de ez már meg sem lepte. Nem vette a fáradtságot, hogy legalább most körülnézzen, egyenesen Defying rezidenciája felé vette az irányt. Megismerte Kobra hangját.

- …nem hiszem.

- Azért csak tartsd szemel. Ghoul nem szokott a levegőbe beszélni.

- Hidd el, Doki, hogy ismerem. A bátyám. Csak meg kell még szoknia itt, és…

- Miért kell engem szemmel tartani? – kérdezte Poison, és vidáman betoppant a szobába. Kobra szinte ijedten pillantott rá, és mintha elpirult volna kissé, de Defyingon persze most sem látszott, hogy kellemetlenül érintené a helyzet.

- Hogy nehogy meglógj – felelte nyugodtan.

- Aha. Okos fiú ez a Ghoul…

Nevettek. Aztán Kobra tőle telhető együttérzéssel feltette a kérdést.

- Hogy vagy?

- Jobban mint tegnap – kacsintott rá Poison. A fiú megkönnyebbülten elmosolyodott.

- Helyes! – csapott a térdére Defying. - Akkor kifelé, az a szerencsétlen nagyon szeretne már eltűnni innen végre.

- Ki? – kérdezte Poison döbbenten. Defying azonban már nem figyelt rá.

- Hadhat – felelte Kobra helyette, és már húzta is ki magával a bátyját az ajtón.

Megkerülték a benzinkutat, és Poison kissé lelombozva tapasztalta, hogy akár maradhattak volna a túloldalon is. Ugyanis itt sem volt semmi más, csak a sivatag. Ugyanaz a vigasztalan, kihalt táj…

- Kobra. Mit keres itt ez a benzinkút? Nincs is itt semmi.

- Régen volt. Tudod, a tó mellett, ahol Flaggy meghalt, van egy kőbánya. Még tíz éve is használták. Addig jól ment a kútnak is.

- Aha…

- Aztán a kitermelés megszűnt, de a bánya meg a kút maradt. Defyingnak meg most jól jön. Távol van mindentől, a puszta közepén, lehetetlen észrevétlenül megközelíteni. Biztonságos.

- Aha…

Poison újra körbenézett.

Megint kénytelen volt rácsodálkozni, hogy a benzinkút teljes hátsó szárnya fából van, méghozzá egész tűrhető ácsmunkának tűnt. Nem voltak rések a deszkalapok közt, vagy korhatag deszkák – szemmel láthatólag szépen karban volt tartva. Még eresz is került rá, ami viszont nem a földre vezette a vizet, hanem az épület sarkánál álló két piszkos, olajzöld műanyaghordó egyikébe. Mellette rozoga szék állt, aztán két létra a falnak támasztva, néhány felborult, vagy félig a földbe süllyedt vödör, pár műanyagflakon, és még ki tudja, miféle szemét…

Arra eszmélt, hogy Kobra megérinti a karját.

- Gyere már.

Poison megzavarodva fordult meg, és csak most tudatosult benne, hogy valamiféle parkolószerűségben áll. Legalább is a rönkökből épített kerítés - ami leginkább a lókarámokhoz volt hasonló -, elég erőteljesen erre engedett következtetni. Csakhogy itt nem voltak lovak. Helyettük, nagyjából másfél méterenként félig a földbe ásva, emberfejnyi sziklák pihentek az oszlopok tövében. Legalább húsz volt belőlük. Mintha csak a parkolóhelyeket jelölnék… De mióta ilyen keskenyek a parkolóhelyek? És ami még fontosabb, miért lenne akár csak egyetlen helyén is egy sír méretű gödör?...

Kobra észrevehette a tanácstalanságát, mert máris magyarázni kezdett, míg határozottan a legközelebbi ajtó felé húzta a testvérét.

- Ne csodálkozz, hajnalban már megástam Hadhat sírját, csak nem akartam nélküled eltemetni.

- Kösz. – Poison bizonytalanul pillantott vissza a kősor végén ásító lyukra, meg a mellette magasodó földkupac tetejébe csapott ásóra. Aztán megértette.

- Akkor azok a kövek... fejfák?

- Nagyjából – felelte Kobra minden különösebb együttérzés nélkül, és nagyot nyögve nekifeszült az ajtónak, hogy kinyissa, mert – míly meglepő - ennek is szorult a hevedere. A következő pillanatban szabályosan rázuhant az ajtó mögé rejtett fehér BL/I-s zsák.

- Jesszusuramisten! – kiáltotta Poison rémülten, és akkorát ugrott hátra, hogy az egy kengurunak is becsületére vált volna. Kobra értetlenül sandított rá a válla fölött.

- Hééé, nyugi már… Csak nem akartam, hogy éjjel megtalálják a vadak. Sok erre a prérifarkas.

- A francba is, Mikey! - Poison hevesen dobogó szívvel merészkedett közelebb, míg Kobra nem túl finoman a földre fektette a zsákot.

- Mi van?

- Legalább egy hajszálnyival több együttérzés lehetne benned!

- Együttérzés?

- Ne dobáld már úgy szerencsétlent!

- De ha egyszer nehéz… Hé, azt nem ajánlom! – kiáltotta a fiú hevesen, mert Poison letérdelt a földre, és máris kezdte volna felnyitni a zsákot. Csodálkozva nézett fel az öccsére.

- Mit?

- Lassan három napos, és ebből egyet biztos a sivatagban töltött. Nem lenne szép látvány.

Ez igaz volt. Poison önkéntelenül is nagyot nyelt.

- Akkor?

- Zsákostul temetjük el – felelte Kobra magától értetődőn. - Nem tudod, milyen vallású volt?

Poison pislogott néhányat.

- Nem… Vagyis, nem nagyon beszélt Istenről. Szerintem nem volt hívő.

- Hál’istennek – felelte Kobra megkönnyebbülten.

- Mert?

- Mert én csak a Miatyánkot tudom. Jet Star szokta a halotti miséket tartani, de tegnap óta még nem ért vissza.

- Aha.

Egy pillanatra csend lett.

- Mise?

- Jó, nem mise, inkább csak… Megemlékezés. De szerintem az egész bibliát tudja kívülről… - felelte Kobra. - Na gyere, segíts.

Együttes erővel sírba tették Hadhat földi maradványait, és egy perces néma ácsorgás után végül Kobra rászánta magát, hogy a gödörbe dobja az első lapátnyi homokot. Poison csöndben nézte a lábai előtt lassan eltűnő fehér csomagot. Nem tudta volna megmondani, mit érez. Szomorúságot? Dühöt? Sajnálatot? Unalmat? Vagy mégis inkább semmit? Végül is, Hadhat csak fél éve volt a csapat tagja, és nincs két hónapja, hogy Albata őmellé osztotta be. Nem ismerte még valami jól.

Szegény fiú. Olyan kis fiatal volt…

Aztán eszébe jutott, hogy ő is az.

- Lehet tudni, mi lett vele? – kérdezte.

- Hadhattel? Doki szerint egyszerűen csak lelőtték.

Poison bólogatott.

- Az legalább gyors halál.

- Az.

Kobra hirtelen abbahagyta a földhányást, és lihegve nézett a bátyjára.

- Befejeznéd?

- Mi?... jah, persze! Add ide. – Elvette az ásót, és folytatta a munkát.

- Kösz – dünnyögte Kobra hálásan, és úgy, ahogy volt, lehuppant a földre. - Elszoktam én már ettől.

- Sok sírt kellett ásnotok?

- Mostanában nem, szerencsére. Csönd van.

Poison felhorkant. Csönd… Amióta ő itt van, mindenki csak rohangászik össze-vissza, mint a mérgezett egér, az egész sivatag a BL/I-től visszhangzik! Ha ez a csönd, mi lehet a hangzavar? Kobra megérezhette, mi jár a fejében.

- Jóideje csak te bolygattad meg a dolgokat.

Poison oldalt kapta a fejét, de Kobra csak hunyorogva, csintalan mosollyal az arcán nézett fel rá. Nem tűnt mérgesnek.

- Bocs – mondta Poison.

- Ugyan. Néha kell egy kis izgalom.

- De két embert vesztettetek.

- De nem miattad.

- Az is igaz.

Egy percig megint csend volt, csak a tompa puffanások hallatszottak, amikor újabb lapátnyi föld zuhant a gödörbe.

- Gerard.

- Hm?

- Még nem is mondtam, mennyire örülök neked, mi?

Poison kezében megállt az ásó egy percre, ahogy ránevetett az öccsére.

- Nem. Szartál bármit is mondani.

- Pedig rohadtul örülök ám.

- Én is, öcsi, hidd el.

Újra a földbe csapta az ásót, de azonnal megbánta. Őrjítő fájdalom vágott a karjába, hogy önkéntelenül is felordított. Kobra egy pillanat alatt mellette termett.

- Basszus! Totál megfeledkeztem a karodról!

- Én is… - lihegte Poison kínlódva. Hogy lehetett ilyen hülye?! És eddig miért nem fájt?... Kobra aggodalmaskodva méregette magának, de végül úgy döntött, nem kockáztat.

- Menjünk be a Dokihoz.

- Ne! Már jobb…

Tényleg jobb volt. Pillanatról pillanatra enyhült a fájdalom.

- Ne hülyülj! Majd ő ad rá valamit…

- Két napja állandóan csak rajta lógok! – csattant fel Poison. Kobra szeme összeszűkült.

- És?

- És. Örök hálám neki, tényleg, de nem kell tovább pátyolgatnia.

- Ez a dolga.

- De nem velem!

Kobra mondani akart még valamit, de nem maradt rá ideje, mert Poison megelőzte.

- Megjött Ghoul.

- Mi?...

Valóban Ghoul bukkant fel a sarkon. Fáradtnak tűnt, de arcán máris ott táncolt az a tenyérbemászóan ártatlan vigyor.

- Kész vagytok? – kérdezte, mikor végre melléjük ért, és a félig betemetett sírra pillantott.

- Majdnem…

- Neked meg mi bajod, Poison?

- Fáj a karja – jelentette Kobra gyorsan, mielőtt még a fiú rávághatta volna, hogy „semmi”. Ghoul egy csöppet talán meglepetten mérte végig.

- Akkor szóljatok a Dokinak.

- Nem szólok!

- Jól van na! Nekem nyolc… De gyertek, mert látni akar titeket.

- De Hadhat…

- Majd aztán befejezed, Kobra.

A két testvér egymásra nézett. Aztán Poison megvonta a vállát, és az öccsével a nyomában követte Ghoult vissza a házba.

Defying türelmetlenül várta őket.

- Kész vagytok már? – kérdezte.

- Majdnem, csak Po… - kezdte volna Kobra, de Poison diszkréten bokán rúgta. Defying gyanakodva mérte végig őket.

- Mit tököltök annyit?

- Mély a lyuk – felelte Poison kitérően, és keményen állta a férfi tekintetét. Jobban mondva a szemüveg tekintetét. Milyen szeme lehet vajon, hogy ennyire takargatja?... Defying még egyszer, utoljára végigmérte, de nem firtatta tovább a dolgot.

- Jó. Ghoul?

- Kész! – felelte a fiú vidáman. – Az a Pontiac nem gurul többet!

- Helyes. Akkor rád bízom Poisont, van mit kikupálni rajta. És el nem mozdulsz mellőle, míg jobb nem lesz nálad, világos?

Ghoul arcáról menten leolvadt a mosoly, és Poison elégedetten nyugtázta, hogy a fiú talán még nála is jobban utálja a helyzetet.

- Neeemár, Doki, ez…

- De igen, Ghoul – felelte Defying nyugodtan, és Poison meg mert volna esküdni rá, hogy némi kárörvendés is cseng a hangjában. – Ha Kobrából képes voltál a szarnál többet kipofozni, akkor Poisonból aranyszobrot csinálsz. Na indíts. Minél gyorsabban végzel vele, annál hamarabb szabadulsz meg tőle.

Ghoul erre kedvetlenül sarkon fordult, és kivonult a szobából, de Kobra egész megijedt.

- Mi?! – kiáltotta kétségbeesetten. – Poison nem marad velünk?!

- Nem szerencsés testvéreket egy osztagban tartani – felelte Defying olyan hangon, amiből egyértelművé vált, hogy ezzel mindenkinek tisztában kéne lennie. - Rontja az ítélőképességet.

- De…

- Munkára!

- De…

- Mondom munkára!

Kobra megint szóra nyitotta a száját, hogy tiltakozzon, de Poison gyengéden elkapta a csuklóját, és maga után vonta az ajtó felé.

- Hagyd – súgta csöndesen. – Majd megoldjuk.

- De Death…

- Ha megígérem, hogy nem megyek nélküled sehova, megnyugszol?

Kobra hálásan nézett rá.

- De Defying úgyis…

- Ismerhetnél már. Nem fogok ész nélkül egy nyomorék vakkantásaira pattogni. – felelte Poison halálosan komolyan. Kobra arcán átsuhant a harag árnyéka, de nem szólhatott semmit, mert ebben a pillanatban kiléptek a benzinkút ajtaján, és Ghoul penderült eléjük, olyan hirtelen, és olyan ostoba vigyorral a képén, amit csak ő volt képes produkálni Kaliforniában.

- Megjött Jet Star!

Kobra megkönnyebbülten sóhajtott.

- Hál’istennek…

- Hátul vár. Segít ásni.

Kobra bólintott, még egy utolsó, ragyogó mosolyt villantott a bátyjára, aztán eltűnt a benzinkút mögött. Poison hosszan nézett utána. Arra eszmélt, hogy Ghoul alaposan végigméri.

- Naaa, végre valami rendes ruha van rajtad! Nem akarsz a hajaddal is kezdeni valamit? – kérdezte vidáman, de Poison úgy nézett rá, hogy menten leolvadt a vigyor a képéről.

- Jó, csak poén volt. Gyönyörű a hajad, hozzá ne merj nyúlni… Na gyere.

- Hova?

- Megtanulsz szépen lőni.

- Tudok lőni!

- Ezzel nem – felelte Ghoul vidáman, és megcsapkodta az oldalán lógó pisztolytáskáját. Poison csöndben szentségelve követte.

Ghoul egy percre eltűnt az épület oldalába vágott ajtók egyike mögött, és kisvártatva egy fekete-fehér csíkos pisztollyal tért vissza.

- Nesze. Egy darabig ezt használod, aztán majd kapsz rendeset is.

- Rendeset?

- Ez direkt az újoncoknak van megbuherálva, hogy még véletlenül se tegyenek kárt magukban – felelte Ghoul kajánul, de Poison most még csúnyábban nézett rá, mint az imént a haja miatt, így jobbnak látta, ha inkább alapállásba igazítja a száját.

- De savanyú vagy ma! – jelentette ki felháborodottan, és megrázta a fejét. - Na mindegy… Doki mondta, hogy kaptál már tőle némi fejtágítást.

- Hogy mit?

- A házirend.

- Ja, az…

- Elolvastad?

- Persze – hazudta Poison szemrebbenés nélkül.

- Akkor felejtsd is el, a fele már rég nem érvényes. Van kérdés?

- Van. Mi a szar az a killjoy?

- Fabolous Killjoy, alias Brandon Healey szedte össze először a Zónák területére tévedő szerencsétleneket, aztán a saját két kicsi kezével körmölte le a házirendet, amit azóta többé-kevésbé be is tartunk. Neki köszönhetően nem nyírtak még ki minket.

Poison várta a folytatást, de Ghoul szemmel láthatólag befejezte.

- Ennyi?

- Ennyi.

- Ezt nem volt képes eddig senki elmesélni nekem?

Ghoul megvonta a vállát.

- Te úgyis nemsokára elmész innen, úgyhogy a többi nem tartozik rád.

Poison legszívesebben valami nagyon cifrát válaszolt volna erre, de végül megtartotta magának. Az nem lepte volna meg, hogy ha azt hallja, „el akarsz menni”, de itt szó sem volt „akarsz”-ról. Ez kijelentés volt. Ghoul túl hamar átlátott rajta, és ehhez nem volt hozzászokva.

- És ha maradok?

Ghoul szó szerint szembe röhögte.

- Na ne. Ezt nem veszem be.

- Legalább is egy ideig.

- Na ne! – Ez már határozottan ijedt felkiáltás volt.

- Előbb meg kell győznöm Mi… Kobrát. Nélküle nem megyek el.

- Kobra nem megy sehova.

- Azt hiszed?

- Tudom – felelte Ghoul, és ezúttal nemhogy vidám volt a mosolya, de egyenesen gúnyos és lekezelő. Poison utálkozva elhúzta a száját.

- Hogy te mekkora egy fasz vagy…

- Inkább állj neki végre lövöldözni. Látod ott azt a hordót az eresz alatt?

- Látom.

- Mindjárt kerítünk elé egy deszkát. Az lesz a cél.

- Ghoul, tényleg tudok lőni!

- Poison, ezzel tényleg nem tudsz.

Poison, mielőtt még Ghoul megakadályozhatta volna, villámgyorsan felhúzta a pisztolyt, és lőtt. A következő pillanatban üvegcsörömpölés hallatszott, aztán Defying állatias „basszátok meg”-je. Ghoul szemöldöke felszaladt, és szemmel láthatólag próbálta visszafojtani a kitörő nevetését, de Poison észre sem vette. Döbbenten meredt a pisztolyra.

Az már nem lepte meg, hogy körülbelül annyi súlya van, mint egy üres műanyagpalacknak. De olyanról még nem hallott, hogy egy pisztoly előbb rúg vissza, mint hogy elsül… És még a súlya is megnő!

- Mi a…

- Szép lövés volt, cowboy – vigyorgott Ghoul. - Csak néhány méterrel ment mellé…

Poison még megsértődni sem tudott a döbbenettől.

- De…

- Én megmondtam, Poison. Ha…

Nem fejezhette be, mert Defying szédítő sebességgel gördült ki az ajtón, és indult feléjük.

- Mi a fenét műveltek ti itt, mi?! – ordította magából kikelve. Most tényleg dühös volt. Nagyon dühös.

- Csak Poison előbb…

- Azt mondtam, tanítsd meg lőni, nem azt, hogy csessze szét az ablakot!

Ghoul védekezően megvonta a vállát.

- Én mondtam neki, hogy nem tud vele lőni, de ő csak azért is…

Defying egy hirtelen mozdulattal lekapta a szemüvegét az arcáról, úgy nézett Poisonra – és a fiú hirtelen azt kívánta, bár inkább örökre rajta maradt volna…

Defyingnak sötét, egészen fekete szeme volt, mély és riasztó, mert csak a féktelen harag tombolt benne.

- Mi a francot képzelsz te, mi?

- A…

- Azt csinálod, amit Ghoul mond, világos?! Majdnem lelőttél! – Poison összerezzent. - Ez nem játék, Poison! Mégegy ilyen, és én magam öllek meg! Világos?

Poisonnak nem jött ki hang a torkán. Oldalt sandított a házra. Valóban Defying szobájának ablakát találta el. De hogy a fenébe, mikor az méterekre van a céltól?... Biztos a lendület… még mozgott a keze, amikor meghúzta a ravaszt…

- Utoljára mondom el, Poison! Vedd észre, hogy hol vagy, mert te jársz rosszul!

A fiú alig észrevehetően bólintott. Önkéntelen mozdulat volt – de Defying szavaiból olyan erő és határozottság csengett, hogy egy pillanat alatt elmorzsolta minden ellenkezését. A férfi még utoljára, dühösen végigmérte, aztán elfordult.

- Ghoul! Te mostantól próbaidőn vagy! Úgyhogy azt ajánlom, nagyon gyorsan neveld meg, mert mégegy ilyen stikli, és téged penderítelek ki elsőnek a Zónámból! Világos?

- Világos.

Defying szó nélkül hátat fordított nekik, és visszagurult a benzinkúthoz. Poison laposan a mellette álló Ghoulra pillantott. A fiú keményen összeszorított szájjal nézett Defying után, de mikor észrevette, hogy figyelik, elfordította a fejét. Szó nélkül eltűnt valahol az épület mögött, és hamarosan egy félember magas fatáblával tért vissza. Talán valami városszáli üdvözlőtábla maradványa lehetett, mert a fehérrel ráfestett „welco” szótöredék még tisztán olvasható volt rajta.

Ghoul a hordónak támasztotta a táblát, aztán visszakocogott Poisonhoz. A fiú kissé félve leste minden mozdulatát. Most az egyszer be kellett látnia, hogy joggal utálják.

Mit jelenthet vajon az a próbaidő? Mármint, Defying szájából… Semmi jót, az biztos...

Nem kedvelte Ghoult, de azért most sajnálta egy kicsit, amiért miatta büntetik. Az pedig különösen meglepte, hogy a fiú meg sem próbált védekezni.

- Bocs - mondta végül.

- Lőjj.

- Tényleg bocs…

- Lőjj!

Poison vállat vont. Újra felemelte a pisztolyt, ezúttal sokkal nyugodtabban és megfontoltabban. Kétszer nem követi el ugyanazt a hibát. Elvégre is, tíz év rutin az csak tíz év rutin már, nem igaz?

Tíz év rutin szülte magabiztossággal vette hát fel a tökéletes tüzelési pozíciót. Kisterpesz, kissé behajlított térdek, előredőlő felsőtest, biztonságos, bal kézzel alátámasztott fegyverfogás, és máris jöhet a bumm…

- Állj!

Poison meglepetten nézett föl Ghoulra.

- Ez így szart se ér.

- De…

- Azt hittem, legalább felfogtál valamit az előző fényes kis akciódból. Na, állj fel rendesen.

- Mi?

- Mondom állj fel rendesen.

- Rendesen állok!

- Ja, hogy te így közlekedsz az utcán?...

Poison mérgesen felegyenesedett.

- Naugye – felelte Ghoul elégedetten. – Először is, egy kézzel fogod a pisztolyt.

- De...

- A másik valószínűleg sokszor lesz foglalt lövés közben, úgyhogy jobb, ha megszokod. Na! Csináld!

Poison kedvetlenül engedelmeskedett.

- Jó. Másodszor, nem nyújtod ki így a karod.

- De úgy nem stabil a tartás.

- Viszont nem törik ki a csuklód.

Poison minden további zokszó nélkül tette, amit mondanak neki.

- Jó. Érezted az előbb, hogy előbb rúg, aztán lő, ugye?

- Igen, de…

- Helyes.

- De miért?

- Mert ilyen a természete.

- De miért? Miféle fegyver ez? – makacskodott Poison.

- Nem mindegy?

- Nem!

Ghoul sóhajtott.

- Vedd úgy, hogy benne fut a kettőhúsz.

Poison rámeredt a fiúra. Háromszor beszéltek vele ezekről a pisztolyokról, és háromszor mondtak egész mást. Lézerpisztoly, sugárpisztoly, most meg ez az… árampisztoly… mi jön még, tényleg a vizipisztoly?

- Na jó. Célra tarts. Megvan?

- Igen.

Ghoul egész közel lépett hozzá, hogy arcuk szinte összeért egymás mellett.

- Jó. Célozni legalább tudsz – mondta a fiú elégedetten - Nem remeg a kezed.

- Mondom, hogy tudok lőni! – csattant fel Poison sokadszorra, aztán némiképp halkabban hozzátette. - Jó, nem pont ezzel, de…

Ghoul elvigyorodott, aztán jobb kezét a fiú pisztolyt tartó kezére téve kiadta az utasítást.

- Keményen tartod, míg meghúzod a ravaszt, aztán csuklóból egyszerre hátra és lefelé rántod, mikor elsül… mondom csuklóból! Finoman…

Poison kezdte igencsak kényelmetlenül érezni magát. Ghoul vasmarokkal szorította a kezét, úgy irányítva a mozdulatot, újra és újra.

- Finomabban… Nagyon könnyű ez a pisztoly, ha túl erősen rántod, vagy nem eléggé húzod vissza, felcsapja az elejét, és sose lesz pontos lövés… Na, most lőhetsz.

Poison meghúzta a ravaszt.

A pisztoly hátrarúgott, és a következő pillanatban éles fehér fény csapott elő a csőből, hogy be kellett hunynia a szemét egy pillanatra. Mikor újra kinyitotta, a táblán csak egy fekete folt jelezte a lövés helyét.

Hát, legalább eltalálta, gondolta, de érezte; ha Ghoul nem tarja a kezét, nem lett volna ilyen szép lövés…

- Mégegy ilyen szar pisztolyt…

- Nem a pisztoly szar – felelte Ghoul kajánul. Poison jobbnak látta, ha nem veszi magára a választ.

- Minek lök ekkorát? Se súlya, se…

- Azért lök, mert csak.

- Szarabb fegyveretek nincs?!

- Rajtad kívül?

Poison gyilkos pillantást vetett a fiúra, de Ghoul nem törődött vele.

- Azért ezt használjuk, mert olcsó, megbízható, és nem kell bele töltény – felelte kissé talán türelmetlenül – Gyors és könnyű, fél kézzel is biztos lövésre képes. És mert a BL/I is ezt használja. Úgyhogy törődj bele. Na, újra. Finoman játszol vele…

- Játszom vele…

- Ha megszokod, és megedződik a kezed is, ugyanúgy lőhetsz majd vele, mint a Glockoddal, nem kell ez a szarozás. Na gyerünk! Háromra tűz. Három!

Poison megint lőtt. Aztán megint és megint és megint, míg végül Ghoul kijelentette, hogy itt az ideje, hogy egyedül próbálkozzon. Aztán eltűnt a boltban, és kisvártatva egy doboz sörrel a kezében tért vissza. Letelepedett az árnyékba a fal mellé, és leplezetlen élvezettel leste a tűző napon ácsorgó Poison minden mozdulatát.

- Finoman… Érzéssel! Vedd úgy, hogy ez női pisztoly, nem a te durva mancsodnak való!

Poison igyekezett kizárni a fejéből a megjegyzéseket, és úgy tűnt, sikerül is.

Kezdte élvezni. Izgalmas volt, pont, mint amikor tíz évvel azelőtt tanult lőni. Vajon tízből hányszor találja el a táblán a szöveget…?

Jobban ment, mint az első lövések után várta. Igaz ugyan, hogy a csuklója máris fájt, de összességében nem volt olyan bonyolult a dolog, mint első pillantásra tűnt. Ennek ékes bizonyítékaként lassan, de biztosan feketévé változott az a tábla…

Már egész belemelegedett, amikor két lövés közt Kobra kíváncsi feje bukkant fel a hordó mögött. Poison intett neki, hogy nyugodtan jöjjön. Úgysem árt egy kis pihenés…

- Na, hogy megy? – kérdezte a fiú. Poison megvonta a vállát.

- Biztos jól, mert Ghoul nem pofázik már egy ideje.

Kobra elvigyorodott.

- Tőle aztán főbe is lőhetnéd magad… Oda nézz.

Poison értetlenül követte a tekintetét. Ghoul lehunyt szemmel, csöndesen szuszogott a fal tövében, még a sör is kiesett a kezéből.

- Ezt nem hiszem el…!

- Három napja nem aludt, Poison.

- Én se nagyon.

- Úgy értem, ő tényleg. Aznap reggel óta, hogy téged megtaláltunk, talpon van. Tegnap éjjel is ő volt őrségben, ma meg ugye a Pontiacot intézte…

- Felrobbantotta, mi?

 Kobra bólintott.

- És ezért nem tudott aludni?

- Haza is kellett jönnie.

- És?

- Gyalog.

- Ja…

- Na gyere reggelizni.

Poisonnak hirtelen eszébe jutott, hogy milyen éhes is volt ő még egy órája, mikor felébredt. Vagy kettő?...

Persze, ha valami, akkor egy temetés, megspékelve némi Fun Ghoullal, elveszi ám az ember étvágyát…

- És Ghoul?

- Mi van vele?

- Csak így itthagyod?

- Hadd aludjon.

- Nade itt?

- Nem egy életbiztosítás, ha felébreszted – vigyorgott Kobra, és már indult is a bejárat felé. Poison megvonta a vállát, és követte. Végül is, neki aztán tökmindegy, a mocsokban alszik-e az a kis… És különben is, két napja nem evett. Úristen, két napja! Csoda, hogy még talpon van!

Kobra is oszthatta a véleményét, mert egy pillanat alatt kerített két doboz sört, meg egy rakás szendvicset – salátásszendvicset. Poison meg is jegyezte.

- Ti csak salátásszendvicsen éltek?

- Nem, de hidd el, hogy a többit nem akarod megkóstolni – nevetett a fiú, és elé lökte a két papírtányér egyikét. Poison gyanakodva méregette a fóliába csomagolt kenyereket. Nem tűntek túl frissnek.

- Hány napos?

Kobra vállat vont.

- Nagyjából három, mert?

- Mert már barna a saláta.

- De kell a vitamin.

Ebben volt valami. Poison gondolatban megvonta a vállát. Végül is, azért Odakint sem éppen négyfogásos ebédeken élt… Sőt, ami azt illeti, a hideg konzervnél, amihez ő szokott, határozottan íncsiklandóbbnak tűnt ez a szendvics.

Jó tíz percig csend volt, míg riasztó sebességgel ki nem ürültek a tányérok. Kobra jóllakottan dőlt hátra.

- De rohadt rég reggeliztem én ilyen nyugodtan…

- Feff? – dünnyögte Poison újabb falatot tömve a szájába.

- Mert általában nincs rá idő.

- Foffo?

- Úgy, hogy Ghoul állandóan korábban kel nálam – felelte Kobra szinte vidáman. Igazából tényleg jól érezte magát. Gerard itt volt vele, a lehetőségekhez képest épen és egészségesen, és a jelek szerint le is nyugodott egy kicsit tegnap óta. Az igazat megvallva azt is sejtette, hogy most jött el a kérdések és válaszok ideje… Igaza is lett. Poison lenyelte az utolsó falatot is, és értetlenül nézett az öcsére.

- És attól miért kell felkeltenie téged is?

- Mert mániája, hogy minél hamarabb indulunk, annál messzebb jutunk.

- Ez mondjuk elég logikus… De hova mentek?

Kobra vállat vont.

- Mindig máshova. A BL/I sosem alszik, tudod.

- Azt mondtad, mostanában csönd van.

- Oké, de az oroszlán is állandóan a territóriumát járja, nem igaz? Jobb, ha szemmel tartjuk a területünket.

Poison elvigyorodott.

- Komolyan minden nap kikocsikáztok, és lepisáljátok a fákat? Jó lehet…

Kobra röhögött.

- De hülye vagy te, Poison…

- Miért nem hívsz Gerardnak?

Kobra arcáról azonnal eltűnt a mosoly.

- Mert nem lehet.

- Ki mondja?

- Ez a szabály.

- Nem érdekel a szabály! Az öcsém vagy, és…

- Te is Party Poisonként éltél eddig, pedig Odakint voltál.

Ez igaz volt.

- Mert nem volt, aki Gerardnak hívjon.

Kobra hallgatott egy percig.

- Szóval apa nem volt veled?

Poison szomorúan megrázta a fejét.

- Évek óta nem láttam már.

- Értem.

Egy pillanatig csend volt.

- Most már elmondod, mi volt veled három évig?

Kobra megvonta a vállát.

- Látod. Itt voltam, és…

- Úgy értem, az azelőtti három évig.

Kobra megrázta a fejét.

- Inkább máskor.

- De…

- Semmi bajom, megvan mindkét karom meg lábam, úgyhogy tényleg nem volt vészes. Ami azt illeti, az utóbbi három évem sokkal húzósabb volt.

- Húzósabb?

Kobra kibámult az ablakon.

- Nézz körbe. Egész Kalifornia egyetlen hatalmas, nyitott tömegsír. Szerinted mibe került ezt helyre pofozni?

Poison majdnem elröhögte magát. Helyre pofozni… Így is lehet fogalmazni. Végül is, van tető a fejük felett, van étel és sör, ha víz nem is… Somolyogva nézte az öccsét. Jó tudni, hogy legalább azt átlátja, milyen szar helyzetben van. Így nem lesz nehéz hazacipelni.

- Még jó, hogy a legdurvább részeknél még nem voltam itt… - dünnyögte Kobra szinte csak úgy magának, aztán hirtelen újra a bátyjára nézett. - Tudtad, hogy eredetileg csak három Killjoy volt?

- Nem.

- Pedig igaz.

- Elhiszem. Ghoul mondott valamit valami Brandonról, szóval...

- Brandon Haley?

- Aha. Ő hol van?

- Meghalt.

- Szegény.

- Ez nem volt túl meggyőző… - somolygott Kobra, de Poison nem különösebben zavartatta magát. Halk pukkanással kinyitotta a sörét.

- Bogaras egy ürge lehetett – mondta elmélázva.

- Honnan veszed?

- Házirendet írni… - Kobra nevetett. – És még a kézírása is ronda.

- Pedig kedvelted volna. Néha egész rád emlékeztetett.

Poison csodálkozva nézett fel a söréből.

- Ismerted?

- Persze. Vagy fél évvel azután halt meg, hogy én ide kerültem.

- Mi lett vele?

- Ugyanaz, mint Hadhattel. Lelőtték.

- Komolyan?

- Itt vagy lelőnek, vagy felrobbantanak, vagy mindkettő.

- Barátságos egy hely…

Kobra elvigyorodott. Poison jól meghúzta a sörét. Egész hűvös volt, már majdnem hideg…

- És ki lőtte le?

- Hogy-hogy ki? A BL/I.

- Az a Korse volt, mi?

Kobrának leesett az álla.

- Honnan tudod?

Poison kárörvendően rávigyorgott.

- Onnan, hogy ez a Brandon valami félisten a szemetekben, ha képesek voltatok róla elnevezni magatokat, úgyhogy biztos nem valami eltévedt vizipisztoly találta el. A BL/I soraiból pedig egyedül Korsét nevezitek a nevén, úgyhogy nem volt nehéz összerakni a dolgokat.

Kobra hümmögött. Poison értetlenül nézett rá.

- Most mi van?

- Semmi. Csak már elfelejtettem, milyen jól vág az eszed.

- Szokj hozzá, öcsikém! – nevetett Poison – Mert ez most már így lesz!

- Akkor mégsem mész el? – kérdezte a fiú szinte reménykedve.

- Dehogyisnem! És jössz velem!

- Dehogy megyek!

- De jössz bizony…

- Úgysem jutunk ki. És különben sem hagyom itt a többieket.

- Persze-persze… - bólogatott Poison, és elégedetten nyugtázta magában, hogy Kobra még mindig ugyanaz az érzékeny kisfiú, akire emlékezett. A kis hős… és még csak nem is tudja magáról!

- Ide figyelj, Mikey... Nézz rám.

Kobra felemelte a fejét.

- Odakint senki sem tud rólatok, így nem is segíthetnek. Én viszont… szóval, megvannak a kapcsolataim, úgyhogy mihelyst eltűnünk innen, a következő héten már újra itt is vagyunk a felmentősereggel, aztán mindenki szépen hazamehet. A BL/I meg kinyalhatja.

Kobra próbálta nem elröhögni magát, holott abban sem volt biztos, hogy nem sírni szeretne-e inkább? Szegény Gerard… Pont ugyanolyan kis naiv, mint mindig is volt. Persze, ő, az erős báty, aki mindig, mindent elintéz, mindig tudja, mit kell tenni, és aki mindig lelkiismeretesen vigyáz a kisöccsére… de Kobra azt is tudta, hogy csak az iszonyatos szerencsének köszönheti, hogy eddig még nem bukott meg az a temérdek csodás elmélete.

Na, de majd most…

Poison elhallgatott, és szemmel láthatólag várt valamit. Kobra nem tudta, mit mondjon hirtelen. Annyira nem volt szíve kedvét szegni… persze, nem is nagyon lehetett volna. Poison arcán látszott, hogy minden szavát komolyan gondolja, és az Isten se tudná meggyőzni róla, hogy téved.

- Na? Benne vagy, Mikey?

- Figyelj, ez…

- Költői kérdés volt. Ha nem jössz magadtól, viszlek. Érthető?

Kobra sóhajtott. Mit nem adott volna, ha Poison mégis inkább csak kérdez…

Csak nehogy aztán a végén még Ghoul bántsa, mert túl sokat ugrál…

- Haza kel mennünk, Mikey. Ez a hely tényleg csak egy rohadt nagy kripta.

- Majd még meggondolom – felelte Kobra. Egy kicsit szégyellte magát, amiért nem mond nyíltan nemet… Amiért nem áll ki az igazáért, pedig hát az utóbbi három évben mást sem csinált… De hát Poison mégiscsak más eset, nem igaz?... És hát hogy is lehetne megmagyarázni neki ezt? Hiszen olyan egyszerű és logikus a terve… Könnyebb volt kitérni előle. Megint. Mint kölyökkorukban…

Poison elmosolyodott, és Kobra tudta, hogy máris nyeregben érzi magát. A „majd meggondolom” az emberek nagy többségének egy még ki nem mondott „igent” jelent, nem pedig egy ki nem mondott „nemet”…

Szar lesz rájönni Gerardnak, hogy itt semmi sem úgy van, ahogy ő azt gondolja. Kobra bármit megadott volna, hogy megkímélje ettől.

- És te? - kérdezte. – Te mit csináltál?

- Majd ha te megmondod, én is megmondom! – vigyorgott Poison. Kobra halványan visszamosolygott rá. Annyira tudta, hogy ez lesz a válasz…

Sohasem hitte volna, hogy egyszer így kiismerheti majd a bátyját. Hogy előre tudja majd, mire mit mond majd, mivel tudja leszerelni, mivel tud hatni rá… Mindig fordítva volt ez.

Hiába.

A Zónák embert faragnak még az olyan kis pondrókból is, mint ő. Meg persze az az állat Ghoul…

Kobra nagyon szerette Ghoult.

- Inkább majd tényleg máskor – mondta végül. - Beszéljünk inkább… vidámabb dolgokról.

- Vidámabb…

- Hallottam, hogy Defying nagyon kiabált veletek.

- Igen?

- Mit műveltetek?

Poison igyekezett nagyon szenvtelen arcot vágni.

- Az a hülye pisztoly volt az oka. Defying ablakát találtam el vele a cél helyett.

Kobra kuncogott.

- Meg kell még ezt szoknod…

- Ezt a szart nem lehet megszokni!

Kobra megint kuncogott, ami kezdte idegesíteni Poisont.

- Egyáltalán milyen pisztoly ez? Mit lő ki?

- Hát, ez…

- Tudom, úgysem értem meg a működési elvét, de azért tégy egy próbát!

Kobra rákönyökölt az asztalra.

- Igazából BL/I-s találmány. Nagyjából olyan, mintha… mintha villám csapna beléd.

- Villám?

- Igen. Nem lövedéket használ, hanem elektromos töltést. Energiát. Akárhol talál el, olyan feszültséget gerjeszt, hogy jóeséllyel leáll a szíved. Ráadásul szép kis égett sebet is hagy…

Poison értetlenül nézett vissza rá.

- Akkor én hogy élhettem túl?

Kobra tanácstalanul széttárta a karját.

- Nem tudom. Talán hozzáértél közben valamihez, vagy…

- Vagy?

- Vagy kétszer lőttek meg.

Poison rábámult.

- Egy az egymillióhoz az esélye – magyarázta Kobra -, de elvileg lehetséges, hogy ha az első találat leállítja a szíved, akkor a második defibrillátorként működik. Ez megmagyarázza, miért tértél magadhoz olyan nehezen…

Poison csak pislogott, mire Kobra hozzátette.

- A Doki is erre szavaz.

- Defying… Őt is olyan régóta ismered?

- Killjoy két társa közül ő az egyik, úgyhogy előbb volt itt, mint én.

- És a harmadik?

- Ő is meghalt már.

- Szóval, csak Defying maradt.

Kobra szomorúan bólintott. Poison elmélyülten meglötykölte a sörtét. Hirtelen felemelte a fejét.

- Azt tudod, hogy meg akart ölni?

- Ki?

- Defying.

Kobra rábámult. Még a szája is tátva maradt döbbenetében.

- Mi van?

- Tegnap, mikor Ghoul megjött. Utánad akartam menni, mielőtt még bajod lesz, erre rám fogta a pisztolyt, és közölte, hogy maradok.

Kobra megkönnyebbülten elmosolyodott.

- Ja, őt nem kell mindig komolyan venni…

- Rám fogta a pisztolyt! – A fiú vállat vont.

- Ghoul lőtt is volna, úgyhogy mázlid volt.

- Ennyi a hozzáfűzni valód?!

Kobra laposan felpillantott rá.

- Figyelj, Po… Gerard. Egy kicsit...

- Mi van?

- Szóval…

- Bökd már ki!

- Nem vagy te egy kicsit nyafogós mostanában?

Poisonnak egész egyszerűen torkán akadt a válasz. Kobra szinte ijedten nézett fel rá, félszegen és bocsánatkérőn is egyszerre.

- Csak mert állandóan úgy viselkedsz, mint egy ócska ribanc. Már bocs, de ez van! – tette hozzá gyorsan, mert Poison arca elsötétült a haragtól.

- Mindenbe beleszólsz, semmi se jó neked úgy, ahogy van, pedig itt csak ez a rendszer működik. És mi is itt vagyunk egy ideje, szóval jobb lenne, ha azt csinálnád, amit mi. Amit kell… Érted…

- Mikey…

- Én elhiszem, hogy kemény ez neked, meg sok, meg minden, de… de régen azért jobban bírtad a gyűrődést.

Kobra szemmel láthatólag befejezte a mondókáját, mert várakozva nézett a bátyjára.

- Rám-fogta-a-pisztolyt!

- Én értem, de…

- Nem nyafogok, hanem meg akart ölni!

- Fenét akart megölni, segíteni akart. Ha nem Ghoul lett volna abban a patkányban, hanem a BL/I, azonnal piritóssá lőttek volna. Az ajtóban, lámpafényben tisztább célpont lettél volna, mint fényes nappal.

Ez persze igaz volt. És persze Poison is tudta ezt, már reggel óta, de egyszerűen annyira felbőszítette a mód, ahogy Kobra semmibe vette, hogy valaki pisztolyt fog rá…

Ez nem normális dolog!

A fiú megérezhette, mi jár a fejében, mert egyszer csak folytatta.

- Nem arról van szó, hogy nem aggódnék érted, vagy valami, csak... Itt egyszerűen más a prioritás. És mások a szabályok. Érted?

Poison már éppen válaszolni akart, amikor odakintről motorzúgás, majd kerékcsikorkás hallatszott. Egyszerre ugrottak fel, és néztek ki az ablakon. Poison nem ismerte fel az autót, és a jelek szerint Kobrának sem igen volt fogalma róla, kié lehet, mert erősen nyújtogatta a nyakát. Aztán megkönnyebbülten lélegzett fel.

-A Cadillac!

Kitrappoltak a benzinkút elé. Baggy Joe éppen akkor kászálódott ki a kormány mögül, és nem tűnt túl vidámnak. Igaz, mikor volt ő vidám?... Leplezetlen gyanakvással mérte végig Poisont, aki azonban most észre sem vette ezt. Tátott szájjal bámult a kocsira.

Egy Fleetwood Eldorado volt, mélybordó, és makulátlanul tiszta. Ragyogott a délelőtti nap fényében, a krómozott dísztárcsák szinte kisütötték az ember szemét… Rendszám persze nem volt rajta, csak az évjárat. 1969. Hatvankilenc!

Poison nem hitt a szemének. Ötven éves!

- Ez még működik? – kérdezte döbbenten, mire Baggy Joe a szokásosnál is nagyobb ellenszenvvel mérte végig.

- Ezzel jöttem idáig, vagy mifene!

Idegesítően kevéssé artikulált, és olyan hanyagul ejtette a szavakat, hogy alig lehetett érteni. Kobra ámultan járta körbe a kocsit.

- Gyönyörű… DeeDee?

- Egész éjjel ezt szerelte, most részegen fetreng a gépolajban.

- Kösz, hogy elhoztad.

- Jöttem neki egyel a múltkoriért.

Kobra kuncogott. Úgy látszik, szokása volt ez.

- Ghoul meg lesz veszve érte…

- Neki lesz? – kérdezte Baggy Joe savanyúan, és kissé feljebb tolva a homlokán a barna westernkalapját, nehézkesen rágyújtott. Kobra bólintott.

- Nofene… Mi lett a Mustanggal?

- Nem hallottad?

- Nem én.

- Elkapta egy helikopter. Bunnyval együtt.

- Az nagy kár – felelte Baggy Joe, és hosszan kifújta a füstöt. – Az egy jó széria volt.

- Az.

Egy percig hallgattak. Aztán Baggy Joe kijelentette, hogy beszéde volna Defyinggal, és eltűnt a benzinkút félhomályában.

Kobra végre befejezte a Cadillac vizsgálatát, és ragyogva pillantott a bátyjára. Csak most tűnt fel neki, milyen csendben van. Túl csendben… És valami furcsa fény csillog a tekintetében…

- Mi van? – kérdezte már majdnem gyanakodva. Poison szemében újult erővel csapott fel az izgalom lángja.

- Kipróbáljuk? – kérdezte mohón. Kobra rámeredt.

- De Ghoulé…

- Ugyan már! Holnap estig úgyse kel fel! Na!

Kobra önkéntelenül is a benzinkút sarka felé pillantott, holott pontosan tudta, hogy a bátyjának igaza van. Ghoul alighanem most is ugyanúgy szuszog az árnyékban…

- Ugyan, Mikey, kölyök korunk óta ilyen csodákban akartunk ülni, nem?

- Tényleg? Sose mondtad…

- Ki nem akar?!

Kobra egy pillanatig még habozva meredt rá, de aztán elvigyorodott.

- Oké, de én vezetek!

Poison ránevetett.

Kobra visszanevetett rá, és kinyitotta az ajtót. Érezte, hogy Poison mögé lép, és már épp megfordult volna, hogy mit akar, de nem maradt rá ideje.

- Bocs, öcsi…

Aztán sötét lett.

Amikor legközelebb kinyitotta a szemét, két dolgot érzékelt. Az egyik, hogy jólesően hűvös szél vágott az arcába, a másik, hogy nagyon fájt a feje. Óvatosan megtapogatta a tarkóját, és felszisszent a fájdalomtól. Szép kis púpja nőtt…

Megpróbálta egy fokkal szélesebb körben is felfogni a környezetét, és rá kellett döbbennie, hogy egy autóban van.

- Mikey?

Áh. Poison is itt van…

Kobra szemei előtt lassan tisztulni kezdett a világ. A Cadillacben ült, mellette pedig a bátyja, aki igencsak aggódva tekintgetett rá.

- Megvagy?

Kobra motyogott valamit, ami akár „baszd meg” is lehetett, de Poison a jelek szerint ezt igennek vette. Egész megkönnyebbültnek tűnt.

- Hál’istennek. Már kezdtem aggódni…

Kobra nem felelt. Kissé feljebb csúszott az ülésen, mert igencsak elzsibbadt már a karja, amikor is észrevette, hogy a lába mellett ott pihen a terepmintás, zöld zsák. Egy pillanatig még döbbenten meredt rá, aztán mindent megértett.

- Baszd meg, Gerard!

Ez már igazán remekül érthető és lényegre törő kijelentés volt, de többre egyszerűen most nem volt képes. Leütötték… leütötte… a saját bátyja?!

- Bocs, öcsi, de mondtam, hogy ha nem jössz magadtól, viszlek…

- Te barom, hova a picsába mész, cseszd meg?!

Poison egy pillanatra meghökkent. Amennyire emlékezett, egy kezén meg tudta volna számolni, hányszor káromkodott az öccse életében, és akkor is legföljebb a „szar” meg a „hülye” hagyta el a száját…

- Mondom, hogy bocs…

- Meg akarsz halni?!

- Ne kezd ezt megint, Mikey…

- Nem vagyok Mikey!

- De igen, Mikey vagy, én meg Gerard, és a testvérem vagy, és nem hagylak ezen a trágyadombon megrohadni a koszos haverjaiddal, világos?!

Egy pillanatig csend volt.

Aztán Kobra felröhögött. Poison idegesen pillantott rá.

- Most mi van?

Nem kapott választ, a fiú csak még vadabbul röhögött.

- Mi a szar van már! – csattant fel Poison, és dühösen a kormányra csapott. Kobra most először nézett rá, mióta úgy-ahogy összeszedte magát. Egész sötétnek tűnt a szeme. Nagy nehezen abbahagyta a nevetést, és egészen nyugodt hangon szólalt meg.

- Fordulj meg.

- Naná, majd pont most…

- Fordulj vissza Gerard. Kérlek.

Poison nem tudta eldönteni, hogy könyörgést, gúnyt, vagy hisztériát hall-e a hangjában, de nem is volt rá szükség. Egyértelmű volt, hogy nem fog megfordulni.

- Kérlek.

- Ha még ötvenszer elmondod, akkor sem fordulok meg! Megmondtam, hogy… - Elakadt, mert Kobra hirtelen a karjának nyomta a fegyverét. Már egyáltalán nem nevetett.

- Kérlek.

Poison egy pillanatra elsápadt a felismeréstől, de aztán szinte megvetően mérte végig az öccsét.

- Mert? Különben lelősz?

- Utoljára kérlek.

Poison ránézett. Valami különös, hitetlenkedő fájdalom cikázott át az arcán, ahogy tekintete találkozott Kobráéval. De a fiú szemében nyoma sem volt a bizonytalanságnak.

- Te meg is csinálnád, mi?...

Kobra nem felelt. Poison nem bírta tovább elviselni a tekintetét. Rátaposott a gázra.

- Tudod, Mikey… Akkor már inkább te, mint a BL/I.

Kobra egy pillanatig még rezzenéstelen tekintettel nézett az arcába.

Aztán meghúzta a ravaszt.