Késő éjjel volt már, mire Steel Grinék megérkeztek. A Pontiacra rá se lehetett ismerni. Szürkére volt festve, hosszában két girbegurba, kék csík szaladt végig rajta, két oldalán piros és sárga betűkkel a „Fabolous Killjoys” felirat díszelgett. A műszerfal gyakorlatilag hiányzott – az összes nyomkövetőt és biztonsági berendezést szétverték benne – a gumik szintén tarkára kenve, az ülések finom bőre felszaggatva, még a fejtámlákat is kiszedték.
Ghoul irigyen nézte őket az ajtóból.
Sokszor előfordult, hogy a pórul járt Killjoyok zsákmányolt autókkal tértek haza, de épp csak annyira álltak meg, míg kísérőt szereztek maguknak, aztán azonnal mentek is tovább, a Temetőbe. Egy hajdani régi farm jelentette a Temetőt, vagy kétszáz kilométerre a Calflowtól, egészen a Kilences Zóna határában. Itt robbantották föl a Pontiacokat, nehogy a nyomukra vezessék a BL/I-t, aztán vidáman hazafurikáztak a másik kocsin.
Most viszont egyértelmű volt, hogy Steel Grinék meg akarják tartani az autót. Különben nem élték volna így ki magukat rajta…
Ghoul mérgében a szokásosnál is gyorsabban szívta el a cigit.
- Nekem is kell egy – dünnyögte maga elé dühösen.
Sajnálta a Mustangot. Jó, Bunnyt is, szegény kölyök, tényleg… De a Mustang már egész a szívéhez nőtt. Évek óta mindig számíthatott arra a kocsira. Ismerte minden öreg rigolyáját, és ha jobban belegondol, hónapokat töltött a tökéletesítgetésével. Már-már ott tartott, hogy becézgetni kezdi. Erre most…
Kobra lépett mellé a benzinkút bejárata előtti kis betonlapra, és tekintete azonnal az újonnan zsákmányolt autóra tévedt. Elvigyorodott.
- Ez meg mi a franc?
- Új játszótárs.
- Remélem, tényleg rendesen kibelezték…
- Ismered Grint.
Steel Grin legendásan el tudott veszni a részletekben. Ghoul néha már irigyelte is érte.
- Én is akarok egyet – mondta.
- Kocsit?
- Aha.
- Volt még ott egy, ahonnan ez jött…
Ghoul hosszan megszívta az apróra égett cigi végét, mielőtt maga elé pöckölte a homokba.
- Az most túl feltűnő lenne – felelte, és újabb szálat gyújtott meg.
- Az igaz.
- Mi van a bátyáddal?
- Doki már elintézte, most alszik.
- Nem emlékszem, hogy meséltél volna róla.
- Nem nagyon hittem, hogy látom még.
- Aha…
Egy percig csend volt. Szótlanul nézték Steel Grinék örömünnepét. Hamarosan sör is került, és a négy fiú hangosan kurjongatva mesélte egymásnak, mi mindent is fognak ők még csinálni a BL/I-sekkel.
- Mióta nem láttad? – kérdezte Ghoul.
- Hat éve.
- Hm.
- Mi van?
- Ahhoz képest nem örültél neki valami látványosan… Nem vagytok jóban?
Kobra hevesen megrázta a fejét.
- Dehogyisnem, csak… Tudtam, hogy életben van, Doki időnként megnézte nekem az adatbázisban, hogy nem törölte-e még a BL/I a keresettek listájáról, szóval… Csak meglepett, hogy itt bukkant fel.
- Hat év után.
- Aha.
- Mi volt hat éve?
- Csak a szokásos – felelte Kobra kitérően. Ghoul kajánul nézett rá.
- Na! Ne szivass, mondd már el!
- Inkább máskor – felelte a fiú egy cseppet sem osztozva a másik örömében, aztán visszaindult a házba. Ghoul utána szólt.
- Kobra!
- Hm?
- Feküdj le, ne a bátyádat őrizd. Napkeltére Bunnynál kell lennünk.
Kobra arcán átsuhant a fájdalom árnyéka, de aztán megadóan bólintott, és eltűnt az ajtóban.
Csodálatosat álmodott. Mikeyval. Mikor is álmodott vele utoljára?... Hónapokkal, talán évekkel ezelőtt… Igaz, hogy nagyon furán festett azokban az ocsmány cuccokban, körülbelül, mint egy papagáj, meg az arca is változott egy kicsit (najó, nem kicsit, meg se ismerte), hogy a szőkített hajáról ne is beszéljünk, de… Azért mégis Mikey volt. Meg kell hagyni, egész helyes kölyök lett belőle.
Party Poison félálomban komolyan elgondolkozott rajta, vajon az álmok tényleg üzennek-e neki valamit, vagy egyszerűen csak a képzelete véletlenszerűen összerakott képei peregnek ilyenkor a szeme előtt?
Szerette ezt az állapotot. Amikor még olyan valószerűtlen a világ, minden olyan nyugodt és békés, de mégis részese az ember az életnek. Mondhatni, tudtánál van. Többé-kevésbé… Kár, hogy sose tart soká.
Most sem tartott, mert valahol a közelben harsány nevetés harsant, aztán felbőgött egy motor, aminek rettenetesen beteg hangja volt… Poison összerezzent, és önkéntelenül is összeszorította a szemét, de hiába. Na tessék, most lőttek a lebegésnek… Ráadásul az érzékszervei is újra rendesen működtek. Ezt két dologból szűrte le. Az egyik, hogy valami különös oknál fogva sajgott a karja, a másik, hogy brunyálnia kellett - csak hogy Albata szavaival éljünk.
Egy pillanatra meghökkent, mert nem tudta, mitől szorult el a szíve, de aztán eszébe jutott, mit mondott Hadhat. Szegény Albata… és Hadhat! Mi lehet vele? Egyből kipattantak a szemei.
Egy pillanatra azt hitte, a padló rossz oldalán fekszik. A feje fölött ugyanis csak szúette deszkákat látott. Nem emlékezett rá, hogy ilyen volna a Ford belülről… Mondjuk, ágy sincs benne. Szinte riadtan kapta oldalra a tekintetét, de ott is csak deszkák fogadták.
Villámgyorsan felült az ágyon, de azonnal megbánta, mert észveszejtő fájdalom hasított a karjába.
- Áu! Aztarohadt…!
Nem volt jó ötlet rátámaszkodni… Egyáltalán, mitől fájhat? Jó, álmában idióta Drakula-maszkos neandervölgyiek lődözték valami… festékbombákat vagy miket köpködő vízipisztollyal, de hát… Komolyan, mint valami rossz sci-fi!
A fájdalomtól sziszegve próbálta feltűrni magán a pólója ujját – hogy miért is nem atlétát vett inkább! -, aztán döbbenten meredt a kötésre. Először is, mert egész szakszerűnek tűnt, másodszor, mert egyáltalán ott volt.
- Mi a…
Nem volt biztos benne, hogy ezt látni szeretné, de abban még kevésbé, hogy jó lesz neki, ha nem látja… Némi ügyetlenkedés után megszabadult a négy biztosítótűtől, ami csomó híján a helyén tartotta az anyagot, és végre letekerhette magáról ezt a… vászoncsíkot. Majdnem felkiáltott kétségbeesésében és meglepetésében. Jó ujjnyi vastag lyuk tátongott a karján, a seb szélei egész feketék voltak, mintha… mintha... megégtek volna… Poison undorodva elfintorodott. A szaga is olyan volt.
Hát, ez tényleg egy rossz sci-fi! Annak kéne lennie… Vagy legalább rémálomnak… De hát a jelek, jobban mondva a karja szerint nem az…
Party Poison sokmindent látott már az életben, így minden további kétségbeesés és tagadás nélkül viszonylag hamar feldolgozta az információt, hogy Drakulának maszkírozott őrültek lövöldöztek rá BL/I-s kocsikból – eddig se tartotta sokra azt a bandát, de ez már nevetséges húzásnak is gyalázatos…
Szóval leterítette egy tarka villámokat szóró vízipisztoly. Kurva jó!
A földre vágta a bűzölgő rongyot, és szinte dühösen nézett körbe a szobában. Tényleg nem volt itt semmi, csak ez az ágy, meg két szék mellette, az egyiken egy üveg víz, a másikon egy pulóver. Szemben, az egyetlen ablakon még függöny sem volt, de ez nem is volt baj; az üveg olyan mocskos volt, hogy úgysem lehetett átlátni rajta.
Rohadt jó. Fogalma sincs, hogy hol van, valami őrült ketyerével hazavágták a karját, és…
Várjunk. Ha ez mind igaz, akkor…
- Mikey!
Egy pillanat alatt a torkába ugrott a szíve, hogy még a karjáról is megfeledkezett. Ha az tényleg ő volt… De hát ki más lett volna?! A BL/I nem szórakozik ilyenekkel, azok lőnek, meg robbantanak, meg mérgeznek, de nem teszik tönkre az ember idegeit… Nem játszanak érzelmekkel, hanem ölnek. Főleg azok után, hogy ő ellopta tőlük azt a négy laptopszerű micsodát…
Csak Mikey lehetett! Úristen, ha tényleg ő volt…
Nem gondolkozott, úgy, ahogy volt, felpattant az ágyból, és valósággal kirontott az ajtón.
- Mikey!
Meghökkenten torpant meg a küszöbön. Egész meg is feledkezett róla, hogy a sivatag kellős közepén van. Az elé táruló látvány önmagáért beszélt. A nap már (vagy még?) igencsak alacsonyan járt, aranyszínűvé varázsolva a vöröslő köveket. Itt-ott egy-egy bokor, kopár ágaik közt homokot szórva táncolt a fel-feltámadó szél. Csöndes volt minden, szinte békés. Azaz, az lett volna, ha a ház mellett – ami gyanúsan magányosan ácsorgott egy útnak éppenséggel nem nevezhető földkupac mentén – nem bőg fel újra az a borzalmas motor…
Poison gondolkodás nélkül megindult a hang irányába.
- Mikey!
Legnagyobb meglepetésére a faház nem egyszerű bódé volt, hanem benzinkút! Ráadásul csak a hátsó szárnya épült fából, amit valószínűleg csak utólag toldottak a falhoz. A jelek szerint ő is itt ébredt fel, és valami hátsó ajtón át juthatott ki, mert ahogy befordult a sarkon, máris egy fokkal pofásabb kis épülettel találta szemben magát. Innen nézve például már volt rendes ajtaja (nem csak egy olyan keskeny kis rés) aminek két oldalán két hatalmas ablak mögött berendezett kirakat pompázott, tarkábbnál tarkább táblákkal és hirdetményekkel teleplakátolva. A hanyagul vakolt fal előtt rozsdás lábú régi székek álltak félig a földbe süllyedve, körülöttük üres üvegek, a bejárat mellett újságosstand vadidegen lapokkal telepakolva, a földön mindenütt eldobált csikkek…
Lepukkant egy benzinkút volt, elhanyagolt, piszkos és szegényes, de legalább az üvege úgy-ahogy tiszta… A bejárat előtti négy töltőoszlop közül csak egy volt foglalt – Egy négytagú társaság éppen azon volt, hogy egy karton sör társaságában festékszóróval pingáljon ki egy horpadt oldalú kocsit.
Poisont valósággal sokkolta a látvány. Most először vette fontolóra, hogy a lehető legrosszabb helyre keveredett… Emlékei halvány ködén át ugyan felrémlett valami olyasmi, hogy majd kocsival viszik el valahová, de az igazat megvallva leginkább egy kórházra számított volna, nem egy benzinkútra a semmi közepén… Már, ha tényleg erről az utazásról volt szó…
És hol van Mikey?
És ha már itt tartunk, tényleg ő hozta ide? Egyáltalán, tényleg ő az? És… Hirtelen milliónyi kérdés tódult az agyába, és most először döbbent rá, mennyire ostobán viselkedett. Hiszen semmit sem tud, hogy hová került, hogyan, miért, kikkel, és mégis, a legalapvetőbb biztonsági intézkedéseket sem tartotta be! Sőt, még csak a fegyvere sem… Hol a fegyvere?! Az övéhez kapott, de hiába. A Glock nem volt a helyén.
A fenébe is!
Ugyanebben a pillanatban a kocsit festő társaság egyik tagja észrevette őt, és azonnal megindult felé. Poison érezte, ahogy emelkedik a vérnyomása. Az adrenalin… És most még csak védekezni sem tud, ennek meg ott lóg az oldalán az a piros pisztoly… piros?!
Ezen annyira megdöbbent, hogy egy pillanatig még a veszélyről is megfeledkezett. Nem, ezt egyszerűen nem lehet komolyan venni…
- Hé, mit csináltál a karoddal? – Poison elképedten meredt az elé lépő alakra. Nem tűnt túl fenyegetőnek a hangsúlya, inkább aggodalmasnak.
- Mi?...
- Death meg fog ölni…
Poison egy pillanatig elidőzött a problémán, hogy a másik vajon miről beszélhet, mert a „halál megöl” olyan képzavar volt, amit hirtelenjében nem tudott tisztázni magában, de nem is lett volna ideje rá, mert a másik folytatta.
- Elég kótyagosnak tűnsz… Ülj le – mondta, és máris a legközelebbi székre lökte Poisont. A fiúnak nem maradt ideje a tiltakozásra – esze ágában sem volt megkockáztatni, hogy felnyársalja magát egy ilyen rozoga szék vasrúdjával, mert ez aztán holtbiztos, hogy nem tartja meg – de szerencsére a szék elég stabilnak bizonyult.
- Nesze. Ez majd rendbe hoz – mondta a férfi, és a sörét nyújtotta felé. Poison némi bizonytalansággal az arcán nyúlt utána. Nemigen lett volna okos dolog azzal kezdeni egy csapat vadidegen papagáj közvetlen közelében, hogy nem szomjas… Különben is az volt.
A férfi azonban nem tűnt közveszélyesnek. Sőt. Ami azt illeti, egyenesen barátságos volt, és Poisonnak be kellett látnia, hogy aligha egy üveg sörrel akar az életére törni… És különös módon egészen nyugodtan érezte magát. Ahhoz képest, hogy ezen az egy majmon kívül még három másik fegyveres méregette, határozottan nem volt semmi vészterhes a levegőben…
- Én Steel Grin vagyok. Te emlékszel a nevedre?
Poison bólintott.
- Jó. Akkor felejtsd is el. Majd kitalálunk valami újat, ami neked is tetszik. Mit szólsz a…
- Jó lesz a saját nevem is. – Még csak az kéne, hogy úgy pattogjon, ahogy ezek akarják!
Grin szinte szomorúan nézett rá.
- Itt senki sem használja a valódi nevét. Az kellemetlen emlékeket ébreszt.
- Hát, bennem nem.
- Akkor sem lehet. Hidd el, jobban jársz, ha valami idióta nevet választasz, ami…
- A Party Poison elég idiótának hangzik?
Egy pillanatra elgondolkozott rajta, hogy talán nem okos dolog egyből felfedni a kilétét, de hát mindig is büszke volt magára… Hadd tudják csak, kivel állnak szemben! Grin rábámult.
- Ez a neved?
- Ez.
- Komolyan?! – Grin arcára kiült az elképedés vigyora, Poison pedig csak büszkén bólintott. Ha egészen őszinte akart lenni magával, akkor most valami olyasmire számított, hogy „Az… Az a Poison? Aki…” És itt következett volna ismertebb hőstetteinek felvázolása… De Steel Grin valami egészen más kérdést tett fel.
- Szóval már te is Killjoy vagy?! – Poison kikerekedett szemekkel nézett rá.
- Hogy mi vagyok?
- Akkor semmi… - felelte a másik egy kissé talán csalódottan.
Egy pillanatig mindketten emésztették a hallottakat.
- A Party Poison jó lesz. Kitől kaptad?
Poison kezdte érteni, mit értett a másik „kellemetlen emlékek” alatt.
- Bocs, de ez nem nagyon tartozik másra.
- Jó… Persze. A lényeg, hogy legalább van neved! – felelte Grin újra felhőtlen vidámsággal.
Poison alaposan végigmérte, aztán inkább meghúzta az üveget. Nem, határozottan semmit nem jelzett az a híres ösztöne, ami mindig megsúgta neki a bajt…
Egy viszont biztos.
Ez az ember komplett idióta.
Steel Grin vigyorogva nézte, ahogy iszik, aztán ő is engedélyezett magának néhány kortyot, mielőtt újra beszélni kezdett.
- Gyere, bemutatlak a srácoknak.
- Várj! Grin… Ugye, Grin?
A férfi bólintott.
- Tulajdonképpen mi ez a hely?
Steel Grin válasz helyett a benzinkút boltjára bökött a hüvelykujjával. Poison csodálkozva fordult a megadott irányba. Kissé balra, a feje fölött ott díszelgett a tábla. „Home Style Cooking” Poison döbbenten nézett vissza Grinre. A férfi arcán most őszinte öröm és büszkeség csillogott.
- Ez a legtutibb hely az egész Hatos Zónában!
Poison azt hitte, rosszul hall.
- Ha-hatos... micsoda?… - A férfi aggodalmaskodva nézett rá.
- Mi van?
- Ez a Hatos Zóna? - kérdezett vissza Poison némiképp összeszedve magát.
- Az, hát! – bólintott Grin vidáman, de a másik olyan ostoba képpel bámult vissza rá, hogy elnevette magát. - Ennyire hihetetlen?
- De a Zónákban nem is… nem…
- Hogy nem él itt senki? – Steel Grin megint nevetett. - Szerinted miért őrzi annyira a BL/I?
Poison nem tért magához. Hogy lehet, hogy erről senki sem tud? Még Albata sem említette soha, hogy a határokon túl értelmes élet lehet… Mintha legalább is a Marsra lépne az ember… Csak sziklák, forró nap, meg még forróbb homok. Ez jelentette a Zónákat.
Steel Grin kedveskedve megveregette a vállát.
- Lesz mit pótolnod BL/I történelem terén – mondta vigyorogva, azzal felállt, és biccentett a társai felé. Azok rögtön leugráltak a kocsiról, és feléjük indultak.
- Na figyelj. Az a magas, sovány fazon Journal Bungler, a szőke Geeboy Ferric, az a kócos, fekete majom meg Flaggy Bear.
Poison illedelmesen megnézte magának mind a hármat, miközben azon gondolkozott, vajon mennyit kell állni az embernek a tűző napon, hogy ilyen idióta neveket képes legyen kitalálni. Nameg persze elviselni…
- Fiúk, ez itt Party Poison. Igaz? – Poison megtörten bólintott. Nagyon gyorsan ki kell jutnia innen, mielőtt még ő is teljesen megőrül. És viszi Mikeyt is! Mikey… Hol lehet? Már épp azon volt, hogy szép csöndben elnézést kér, és a keresésére indul, amikor a Flaggy Bear nevezetű hordóhasú kanári szuszogva az arcába tolta a képét. Áradt belőle a sör és az izzadtság bűze, hogy a fiú önkéntelen is elfintorodott, és megpróbált olyan messze húzódni tőle a széken, amennyire csak lehet; de hiába. Flaggy apró, fekete szeme egyre közelebb és közelebb jött…
- Ismerős vagy te nekem – mondta nem túl halkan. Furcsán reszelős hangja volt, és Poison sejtette, hogy a torkában ujjnyi vastagon állhat már a nikotin.
- I-igen?
- Eeege’.
- Hát… Lehet, hogy az öcsém, Mi…
- De életembe’ nem láttalak – egyenesedett föl a férfi, és minden további szó nélkül Steel Grinhez fordult, hogy elkérje tőle a sörét.
Poison megkönnyebbülten lélegzett fel.
- Szóval, az öcsém, Mikey… Az itteni nevét nem tudom, de… nagyjából egymagas lehet velem, vékony... tudjátok….
A négy férfi értetlenül nézett össze.
- Tegnap, vagy… mittudomén, mikor, ő hozatott ide. Olyan kis… szőke, fiatal kis kölyök…
Steal Grin jelentőségteljesen nézett körbe az arcokon, de szemmel láthatólag senkinek se nagyon akaródzott megszólalni.
- Ő a testvéred?
- Igen, az öcsém! – bólogatott Poison hevesen. – Hol van?
Steel Grin mély levegőt vett.
- Sajnálom öcsi, de meghalt.
Ghoul irigyen nézte őket az ajtóból.
Sokszor előfordult, hogy a pórul járt Killjoyok zsákmányolt autókkal tértek haza, de épp csak annyira álltak meg, míg kísérőt szereztek maguknak, aztán azonnal mentek is tovább, a Temetőbe. Egy hajdani régi farm jelentette a Temetőt, vagy kétszáz kilométerre a Calflowtól, egészen a Kilences Zóna határában. Itt robbantották föl a Pontiacokat, nehogy a nyomukra vezessék a BL/I-t, aztán vidáman hazafurikáztak a másik kocsin.
Most viszont egyértelmű volt, hogy Steel Grinék meg akarják tartani az autót. Különben nem élték volna így ki magukat rajta…
Ghoul mérgében a szokásosnál is gyorsabban szívta el a cigit.
- Nekem is kell egy – dünnyögte maga elé dühösen.
Sajnálta a Mustangot. Jó, Bunnyt is, szegény kölyök, tényleg… De a Mustang már egész a szívéhez nőtt. Évek óta mindig számíthatott arra a kocsira. Ismerte minden öreg rigolyáját, és ha jobban belegondol, hónapokat töltött a tökéletesítgetésével. Már-már ott tartott, hogy becézgetni kezdi. Erre most…
Kobra lépett mellé a benzinkút bejárata előtti kis betonlapra, és tekintete azonnal az újonnan zsákmányolt autóra tévedt. Elvigyorodott.
- Ez meg mi a franc?
- Új játszótárs.
- Remélem, tényleg rendesen kibelezték…
- Ismered Grint.
Steel Grin legendásan el tudott veszni a részletekben. Ghoul néha már irigyelte is érte.
- Én is akarok egyet – mondta.
- Kocsit?
- Aha.
- Volt még ott egy, ahonnan ez jött…
Ghoul hosszan megszívta az apróra égett cigi végét, mielőtt maga elé pöckölte a homokba.
- Az most túl feltűnő lenne – felelte, és újabb szálat gyújtott meg.
- Az igaz.
- Mi van a bátyáddal?
- Doki már elintézte, most alszik.
- Nem emlékszem, hogy meséltél volna róla.
- Nem nagyon hittem, hogy látom még.
- Aha…
Egy percig csend volt. Szótlanul nézték Steel Grinék örömünnepét. Hamarosan sör is került, és a négy fiú hangosan kurjongatva mesélte egymásnak, mi mindent is fognak ők még csinálni a BL/I-sekkel.
- Mióta nem láttad? – kérdezte Ghoul.
- Hat éve.
- Hm.
- Mi van?
- Ahhoz képest nem örültél neki valami látványosan… Nem vagytok jóban?
Kobra hevesen megrázta a fejét.
- Dehogyisnem, csak… Tudtam, hogy életben van, Doki időnként megnézte nekem az adatbázisban, hogy nem törölte-e még a BL/I a keresettek listájáról, szóval… Csak meglepett, hogy itt bukkant fel.
- Hat év után.
- Aha.
- Mi volt hat éve?
- Csak a szokásos – felelte Kobra kitérően. Ghoul kajánul nézett rá.
- Na! Ne szivass, mondd már el!
- Inkább máskor – felelte a fiú egy cseppet sem osztozva a másik örömében, aztán visszaindult a házba. Ghoul utána szólt.
- Kobra!
- Hm?
- Feküdj le, ne a bátyádat őrizd. Napkeltére Bunnynál kell lennünk.
Kobra arcán átsuhant a fájdalom árnyéka, de aztán megadóan bólintott, és eltűnt az ajtóban.
Csodálatosat álmodott. Mikeyval. Mikor is álmodott vele utoljára?... Hónapokkal, talán évekkel ezelőtt… Igaz, hogy nagyon furán festett azokban az ocsmány cuccokban, körülbelül, mint egy papagáj, meg az arca is változott egy kicsit (najó, nem kicsit, meg se ismerte), hogy a szőkített hajáról ne is beszéljünk, de… Azért mégis Mikey volt. Meg kell hagyni, egész helyes kölyök lett belőle.
Party Poison félálomban komolyan elgondolkozott rajta, vajon az álmok tényleg üzennek-e neki valamit, vagy egyszerűen csak a képzelete véletlenszerűen összerakott képei peregnek ilyenkor a szeme előtt?
Szerette ezt az állapotot. Amikor még olyan valószerűtlen a világ, minden olyan nyugodt és békés, de mégis részese az ember az életnek. Mondhatni, tudtánál van. Többé-kevésbé… Kár, hogy sose tart soká.
Most sem tartott, mert valahol a közelben harsány nevetés harsant, aztán felbőgött egy motor, aminek rettenetesen beteg hangja volt… Poison összerezzent, és önkéntelenül is összeszorította a szemét, de hiába. Na tessék, most lőttek a lebegésnek… Ráadásul az érzékszervei is újra rendesen működtek. Ezt két dologból szűrte le. Az egyik, hogy valami különös oknál fogva sajgott a karja, a másik, hogy brunyálnia kellett - csak hogy Albata szavaival éljünk.
Egy pillanatra meghökkent, mert nem tudta, mitől szorult el a szíve, de aztán eszébe jutott, mit mondott Hadhat. Szegény Albata… és Hadhat! Mi lehet vele? Egyből kipattantak a szemei.
Egy pillanatra azt hitte, a padló rossz oldalán fekszik. A feje fölött ugyanis csak szúette deszkákat látott. Nem emlékezett rá, hogy ilyen volna a Ford belülről… Mondjuk, ágy sincs benne. Szinte riadtan kapta oldalra a tekintetét, de ott is csak deszkák fogadták.
Villámgyorsan felült az ágyon, de azonnal megbánta, mert észveszejtő fájdalom hasított a karjába.
- Áu! Aztarohadt…!
Nem volt jó ötlet rátámaszkodni… Egyáltalán, mitől fájhat? Jó, álmában idióta Drakula-maszkos neandervölgyiek lődözték valami… festékbombákat vagy miket köpködő vízipisztollyal, de hát… Komolyan, mint valami rossz sci-fi!
A fájdalomtól sziszegve próbálta feltűrni magán a pólója ujját – hogy miért is nem atlétát vett inkább! -, aztán döbbenten meredt a kötésre. Először is, mert egész szakszerűnek tűnt, másodszor, mert egyáltalán ott volt.
- Mi a…
Nem volt biztos benne, hogy ezt látni szeretné, de abban még kevésbé, hogy jó lesz neki, ha nem látja… Némi ügyetlenkedés után megszabadult a négy biztosítótűtől, ami csomó híján a helyén tartotta az anyagot, és végre letekerhette magáról ezt a… vászoncsíkot. Majdnem felkiáltott kétségbeesésében és meglepetésében. Jó ujjnyi vastag lyuk tátongott a karján, a seb szélei egész feketék voltak, mintha… mintha... megégtek volna… Poison undorodva elfintorodott. A szaga is olyan volt.
Hát, ez tényleg egy rossz sci-fi! Annak kéne lennie… Vagy legalább rémálomnak… De hát a jelek, jobban mondva a karja szerint nem az…
Party Poison sokmindent látott már az életben, így minden további kétségbeesés és tagadás nélkül viszonylag hamar feldolgozta az információt, hogy Drakulának maszkírozott őrültek lövöldöztek rá BL/I-s kocsikból – eddig se tartotta sokra azt a bandát, de ez már nevetséges húzásnak is gyalázatos…
Szóval leterítette egy tarka villámokat szóró vízipisztoly. Kurva jó!
A földre vágta a bűzölgő rongyot, és szinte dühösen nézett körbe a szobában. Tényleg nem volt itt semmi, csak ez az ágy, meg két szék mellette, az egyiken egy üveg víz, a másikon egy pulóver. Szemben, az egyetlen ablakon még függöny sem volt, de ez nem is volt baj; az üveg olyan mocskos volt, hogy úgysem lehetett átlátni rajta.
Rohadt jó. Fogalma sincs, hogy hol van, valami őrült ketyerével hazavágták a karját, és…
Várjunk. Ha ez mind igaz, akkor…
- Mikey!
Egy pillanat alatt a torkába ugrott a szíve, hogy még a karjáról is megfeledkezett. Ha az tényleg ő volt… De hát ki más lett volna?! A BL/I nem szórakozik ilyenekkel, azok lőnek, meg robbantanak, meg mérgeznek, de nem teszik tönkre az ember idegeit… Nem játszanak érzelmekkel, hanem ölnek. Főleg azok után, hogy ő ellopta tőlük azt a négy laptopszerű micsodát…
Csak Mikey lehetett! Úristen, ha tényleg ő volt…
Nem gondolkozott, úgy, ahogy volt, felpattant az ágyból, és valósággal kirontott az ajtón.
- Mikey!
Meghökkenten torpant meg a küszöbön. Egész meg is feledkezett róla, hogy a sivatag kellős közepén van. Az elé táruló látvány önmagáért beszélt. A nap már (vagy még?) igencsak alacsonyan járt, aranyszínűvé varázsolva a vöröslő köveket. Itt-ott egy-egy bokor, kopár ágaik közt homokot szórva táncolt a fel-feltámadó szél. Csöndes volt minden, szinte békés. Azaz, az lett volna, ha a ház mellett – ami gyanúsan magányosan ácsorgott egy útnak éppenséggel nem nevezhető földkupac mentén – nem bőg fel újra az a borzalmas motor…
Poison gondolkodás nélkül megindult a hang irányába.
- Mikey!
Legnagyobb meglepetésére a faház nem egyszerű bódé volt, hanem benzinkút! Ráadásul csak a hátsó szárnya épült fából, amit valószínűleg csak utólag toldottak a falhoz. A jelek szerint ő is itt ébredt fel, és valami hátsó ajtón át juthatott ki, mert ahogy befordult a sarkon, máris egy fokkal pofásabb kis épülettel találta szemben magát. Innen nézve például már volt rendes ajtaja (nem csak egy olyan keskeny kis rés) aminek két oldalán két hatalmas ablak mögött berendezett kirakat pompázott, tarkábbnál tarkább táblákkal és hirdetményekkel teleplakátolva. A hanyagul vakolt fal előtt rozsdás lábú régi székek álltak félig a földbe süllyedve, körülöttük üres üvegek, a bejárat mellett újságosstand vadidegen lapokkal telepakolva, a földön mindenütt eldobált csikkek…
Lepukkant egy benzinkút volt, elhanyagolt, piszkos és szegényes, de legalább az üvege úgy-ahogy tiszta… A bejárat előtti négy töltőoszlop közül csak egy volt foglalt – Egy négytagú társaság éppen azon volt, hogy egy karton sör társaságában festékszóróval pingáljon ki egy horpadt oldalú kocsit.
Poisont valósággal sokkolta a látvány. Most először vette fontolóra, hogy a lehető legrosszabb helyre keveredett… Emlékei halvány ködén át ugyan felrémlett valami olyasmi, hogy majd kocsival viszik el valahová, de az igazat megvallva leginkább egy kórházra számított volna, nem egy benzinkútra a semmi közepén… Már, ha tényleg erről az utazásról volt szó…
És hol van Mikey?
És ha már itt tartunk, tényleg ő hozta ide? Egyáltalán, tényleg ő az? És… Hirtelen milliónyi kérdés tódult az agyába, és most először döbbent rá, mennyire ostobán viselkedett. Hiszen semmit sem tud, hogy hová került, hogyan, miért, kikkel, és mégis, a legalapvetőbb biztonsági intézkedéseket sem tartotta be! Sőt, még csak a fegyvere sem… Hol a fegyvere?! Az övéhez kapott, de hiába. A Glock nem volt a helyén.
A fenébe is!
Ugyanebben a pillanatban a kocsit festő társaság egyik tagja észrevette őt, és azonnal megindult felé. Poison érezte, ahogy emelkedik a vérnyomása. Az adrenalin… És most még csak védekezni sem tud, ennek meg ott lóg az oldalán az a piros pisztoly… piros?!
Ezen annyira megdöbbent, hogy egy pillanatig még a veszélyről is megfeledkezett. Nem, ezt egyszerűen nem lehet komolyan venni…
- Hé, mit csináltál a karoddal? – Poison elképedten meredt az elé lépő alakra. Nem tűnt túl fenyegetőnek a hangsúlya, inkább aggodalmasnak.
- Mi?...
- Death meg fog ölni…
Poison egy pillanatig elidőzött a problémán, hogy a másik vajon miről beszélhet, mert a „halál megöl” olyan képzavar volt, amit hirtelenjében nem tudott tisztázni magában, de nem is lett volna ideje rá, mert a másik folytatta.
- Elég kótyagosnak tűnsz… Ülj le – mondta, és máris a legközelebbi székre lökte Poisont. A fiúnak nem maradt ideje a tiltakozásra – esze ágában sem volt megkockáztatni, hogy felnyársalja magát egy ilyen rozoga szék vasrúdjával, mert ez aztán holtbiztos, hogy nem tartja meg – de szerencsére a szék elég stabilnak bizonyult.
- Nesze. Ez majd rendbe hoz – mondta a férfi, és a sörét nyújtotta felé. Poison némi bizonytalansággal az arcán nyúlt utána. Nemigen lett volna okos dolog azzal kezdeni egy csapat vadidegen papagáj közvetlen közelében, hogy nem szomjas… Különben is az volt.
A férfi azonban nem tűnt közveszélyesnek. Sőt. Ami azt illeti, egyenesen barátságos volt, és Poisonnak be kellett látnia, hogy aligha egy üveg sörrel akar az életére törni… És különös módon egészen nyugodtan érezte magát. Ahhoz képest, hogy ezen az egy majmon kívül még három másik fegyveres méregette, határozottan nem volt semmi vészterhes a levegőben…
- Én Steel Grin vagyok. Te emlékszel a nevedre?
Poison bólintott.
- Jó. Akkor felejtsd is el. Majd kitalálunk valami újat, ami neked is tetszik. Mit szólsz a…
- Jó lesz a saját nevem is. – Még csak az kéne, hogy úgy pattogjon, ahogy ezek akarják!
Grin szinte szomorúan nézett rá.
- Itt senki sem használja a valódi nevét. Az kellemetlen emlékeket ébreszt.
- Hát, bennem nem.
- Akkor sem lehet. Hidd el, jobban jársz, ha valami idióta nevet választasz, ami…
- A Party Poison elég idiótának hangzik?
Egy pillanatra elgondolkozott rajta, hogy talán nem okos dolog egyből felfedni a kilétét, de hát mindig is büszke volt magára… Hadd tudják csak, kivel állnak szemben! Grin rábámult.
- Ez a neved?
- Ez.
- Komolyan?! – Grin arcára kiült az elképedés vigyora, Poison pedig csak büszkén bólintott. Ha egészen őszinte akart lenni magával, akkor most valami olyasmire számított, hogy „Az… Az a Poison? Aki…” És itt következett volna ismertebb hőstetteinek felvázolása… De Steel Grin valami egészen más kérdést tett fel.
- Szóval már te is Killjoy vagy?! – Poison kikerekedett szemekkel nézett rá.
- Hogy mi vagyok?
- Akkor semmi… - felelte a másik egy kissé talán csalódottan.
Egy pillanatig mindketten emésztették a hallottakat.
- A Party Poison jó lesz. Kitől kaptad?
Poison kezdte érteni, mit értett a másik „kellemetlen emlékek” alatt.
- Bocs, de ez nem nagyon tartozik másra.
- Jó… Persze. A lényeg, hogy legalább van neved! – felelte Grin újra felhőtlen vidámsággal.
Poison alaposan végigmérte, aztán inkább meghúzta az üveget. Nem, határozottan semmit nem jelzett az a híres ösztöne, ami mindig megsúgta neki a bajt…
Egy viszont biztos.
Ez az ember komplett idióta.
Steel Grin vigyorogva nézte, ahogy iszik, aztán ő is engedélyezett magának néhány kortyot, mielőtt újra beszélni kezdett.
- Gyere, bemutatlak a srácoknak.
- Várj! Grin… Ugye, Grin?
A férfi bólintott.
- Tulajdonképpen mi ez a hely?
Steel Grin válasz helyett a benzinkút boltjára bökött a hüvelykujjával. Poison csodálkozva fordult a megadott irányba. Kissé balra, a feje fölött ott díszelgett a tábla. „Home Style Cooking” Poison döbbenten nézett vissza Grinre. A férfi arcán most őszinte öröm és büszkeség csillogott.
- Ez a legtutibb hely az egész Hatos Zónában!
Poison azt hitte, rosszul hall.
- Ha-hatos... micsoda?… - A férfi aggodalmaskodva nézett rá.
- Mi van?
- Ez a Hatos Zóna? - kérdezett vissza Poison némiképp összeszedve magát.
- Az, hát! – bólintott Grin vidáman, de a másik olyan ostoba képpel bámult vissza rá, hogy elnevette magát. - Ennyire hihetetlen?
- De a Zónákban nem is… nem…
- Hogy nem él itt senki? – Steel Grin megint nevetett. - Szerinted miért őrzi annyira a BL/I?
Poison nem tért magához. Hogy lehet, hogy erről senki sem tud? Még Albata sem említette soha, hogy a határokon túl értelmes élet lehet… Mintha legalább is a Marsra lépne az ember… Csak sziklák, forró nap, meg még forróbb homok. Ez jelentette a Zónákat.
Steel Grin kedveskedve megveregette a vállát.
- Lesz mit pótolnod BL/I történelem terén – mondta vigyorogva, azzal felállt, és biccentett a társai felé. Azok rögtön leugráltak a kocsiról, és feléjük indultak.
- Na figyelj. Az a magas, sovány fazon Journal Bungler, a szőke Geeboy Ferric, az a kócos, fekete majom meg Flaggy Bear.
Poison illedelmesen megnézte magának mind a hármat, miközben azon gondolkozott, vajon mennyit kell állni az embernek a tűző napon, hogy ilyen idióta neveket képes legyen kitalálni. Nameg persze elviselni…
- Fiúk, ez itt Party Poison. Igaz? – Poison megtörten bólintott. Nagyon gyorsan ki kell jutnia innen, mielőtt még ő is teljesen megőrül. És viszi Mikeyt is! Mikey… Hol lehet? Már épp azon volt, hogy szép csöndben elnézést kér, és a keresésére indul, amikor a Flaggy Bear nevezetű hordóhasú kanári szuszogva az arcába tolta a képét. Áradt belőle a sör és az izzadtság bűze, hogy a fiú önkéntelen is elfintorodott, és megpróbált olyan messze húzódni tőle a széken, amennyire csak lehet; de hiába. Flaggy apró, fekete szeme egyre közelebb és közelebb jött…
- Ismerős vagy te nekem – mondta nem túl halkan. Furcsán reszelős hangja volt, és Poison sejtette, hogy a torkában ujjnyi vastagon állhat már a nikotin.
- I-igen?
- Eeege’.
- Hát… Lehet, hogy az öcsém, Mi…
- De életembe’ nem láttalak – egyenesedett föl a férfi, és minden további szó nélkül Steel Grinhez fordult, hogy elkérje tőle a sörét.
Poison megkönnyebbülten lélegzett fel.
- Szóval, az öcsém, Mikey… Az itteni nevét nem tudom, de… nagyjából egymagas lehet velem, vékony... tudjátok….
A négy férfi értetlenül nézett össze.
- Tegnap, vagy… mittudomén, mikor, ő hozatott ide. Olyan kis… szőke, fiatal kis kölyök…
Steal Grin jelentőségteljesen nézett körbe az arcokon, de szemmel láthatólag senkinek se nagyon akaródzott megszólalni.
- Ő a testvéred?
- Igen, az öcsém! – bólogatott Poison hevesen. – Hol van?
Steel Grin mély levegőt vett.
- Sajnálom öcsi, de meghalt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése