8. Alku

Jet Star rengeteg mindent köszönhetett Fun Ghoulnak, ezért aztán meg is fogadta, hogy mindig mellett lesz, amikor csak szüksége van rá, de… nem pont így gondolta.

Igazából ő sem aludt már vagy két napja, így aztán amikor megtudta, hogy Poison már felkelt, villámgyorsan elfoglalta a szobáját – ami valójában csak amolyan betegszoba volt – és gyakorlatilag beleájult az ágyba. A baj ott kezdődött, hogy Ghoul két óra múlva már keltette is fel…

Most épp a falat öklözte, mintha az bizony segítene bármin is. Jet Star próbált nagyon megértően pislogni, de nem sok sikerrel. Egész egyszerűen a pokolba kívánta Ghoult minden kínjával együtt, és ez világosan le is volt olvasható az arcáról. A fiút azonban ritkán zavarta, ha zavart valakit…

- De baszd meg, ki a fene mondta neki, hogy elmehet?!

Jet Star reménytelenül megrázta a fejét, de Ghoul észre sem vette. Szikrázó szemekkel nézett a barátjára, mintha bizony ő tehetne az egészről.

- Megölöm, esküszöm, megölöm!

- Azért…

- És Defying még rajtam keresi, baszd meg! Mi vagyok én, a kibaszott dajkája?!

Jet Star fülét kezdte erőteljesen bántani a szóhasználat.

- Nyugi.

- Nyugi?!

- Kobrával van, nem?

- Éppen ez az!

Jet Star laposan felpillantott rá.

- Most komolyan attól félsz, hogy Kobra vele megy?

Ez egy pillanatra lehűtötte Ghoult.

- Dehogy… De az a kis buzi bármire képes! Mittudomén… leüti, és elviszi!

Jet Star szemöldöke felszaladt.

- Viccelsz? Kobrát?

Kobra nem véletlenül kapta a nevét. Legendásan ki tudott térni az öklök elől, tényleg, akár a kígyó. Ghoul elhúzta a száját. Na igen, ezt ő sem gondolhatta komolyan… Egy fokkal még nyugodtabban vágta a falba az öklét. Nem vette észre, hogy vöröses nyomot hagy maga után, és különben is, azonnal beszívta a szomjas fa.

- Hova a fenébe mehettek?!

- Nem mindegy? Ghoul. Te aludtál. Ők meg örültek, hogy végre nem piszkálod őket, és kettesben lehetnek egy kicsit. Hat éve már, hogy…

- Tudom!

Egy darabig csend volt. Ghoul a falnak támaszkodva, idegesen dobolt a deszkán a feje mellett.

- De ha baja lesz…

Jet Star nem értette félre a mondatot.

- De hát Kobráról van szó. Három év alatt se bizonyította be neked, hogy meg tudja védeni magát?

- Most nem magát védené.

- Elég okos hozzá, hogy…

Ghoul szikrázó szemekkel fordult meg.

- Simán ottmaradt Poisonnal! Alig három napja! Akármit megcsinálna azért a faszért!

- Ez teljesen normális, a bá…

- Nem, ez nem normális! Alapszabály, hogy nem kockáztatunk sebesültek miatt!

Jet Star végképp feladta a harcot.

- Oké, igazad van.

- Tudom!

Feszült csend ereszkedett a szobára. Aztán Jet Star kuncogni kezdett. Ghoul mérgesen nézett rá.

- Most mi van!

- Pont ugyanúgy pattogsz miatta, mint Poison…

- Kabbe!

Jet Star nem sértődött meg. Vidáman nézett a fiúra.

- Hidd már el, hogy Kobrának kutya baja. Csak elmentek kocsikázni egyet, hogy nyugodtan beszélhessenek. Mint tegnap.

- De miért nem szóltak!

- Mert nem vagy az anyjuk, hogy engedélyt kérje…

- Egyedül Defying volt ébren! A BL/I már biztos tudja, mi történt tegnap. Tudod, hogy ilyenkor mindig meg vannak veszve!

Jet Star hallgatott. Ez igaz volt.

- Kobra nem ment volna el csak úgy – folytatta Ghoul túlságosan is komolyan. - Tudja, hogy bármikor felbukkanhatnak az egerek. Nem hagyta volna magára az öreget.

Jet Star bólintott. Nem tehetett mást, mert Ghoulnak igaza volt. Kobra mindig is fegyelmezett Killjoynak számított, és bármilyen vad és lázadó ötletei is voltak, egy ilyen fontos szabályt, pontosabban veszélyt nem hagyott volna figyelmen kívül… Kezdte érteni, miért zaklatta fel a dolog ennyire Ghoult. Azt viszont még mindig nem, miért kellett őt is felébreszteni ezzel?... Ghoul hirtelen megmerevedett, és kinézett az ablakon.

- Megjött.

- Kobra…? Hé! Ne légy túl kemény vele! – kiáltotta Jet Star, de hiába, mert a fiú máris odakint volt. Egy rinocéroszt is megszégyenítő léptekkel indult meg a Cadillac felé, gyilkos pillantást lövellve az éppen kiszálló Kobrára.

- Hol a fenében voltál? Doki teljesen kiakadt miattad!

- A kibaszott bátyám elrabolt! – felelte Kobra nem kevésbé dühösen. Ami azt illeti, ő sem tűnt úgy, mint aki túl jól érzi magát… De ha Ghoul egy kicsit nyugodtabb, talán észrevette volna, hogy nem kevés kétségbeesés is cseng a hangjában. De nem vette észre. Rámeredt a fiúra. Aztán kitört belőle a röhögés. Így legyen ötöse a lottón! Már, ha lesz egyszer még bármiféle szerencsejáték ebben a rohadt országban…

- Hogy mit csinált?

- Pofa be, ez nem vicces!

- De, ez az…

- Leütött!

Ghoul ennek hallatán végre képes volt úgy-ahogy rendezni az arcvonásait.

- Azért látom, jól vagy… Legalább visszaütöttél?

- Hülye vagy? Sokkal erősebb nálam!

Ghoul agyán átvillant, hogy újra, hatvanmilliomodszorra is elmagyarázza a fiúnak, hogy nem mindig az erő a lényeg, de Kobra figyelmeztető pillantása elég volt hozzá, hogy inkább letegyen róla.

- És most hol van?

- A kocsiban.

- És hogy vetted rá, hogy hazagyertek?

- Sehogy. Lelőttem.

Ghoul szemöldöke felszaladt.

- Úgy érted…

- Nem! Vagyis igen…

- Komolyan?

- Egyesre állítottam a pisztolyt, szóval…

- Meghalt?

- Nem… nem tudom.

Ghoul egész meghökkent.

- Hogy-hogy nem tudod?

- Nem… mertem megnézni.

Ghoul csak most vette észre, hogy Kobra gondosan kerüli a tekintetét.

- Barom! – jelentette ki mérgesen, és félre lökte az útból. Sietve a kocsihoz ugrott, és a vezetőülésre mászva két ujját a túloldali ajtónak dőlő Poison nyakára tette. Kobra idegesen szólt utána.

- Ugye nem halt meg?

- Nincs nekem akkora szerencsém… - dünnyögte Ghoul bosszúsan, miközben Poison szívdobbanásait számolta. Legalább az rendben van…

- Hozz vizet – adta ki az utasítást, miközben próbálta egy fokkal kényelmesebb helyzetbe tornászni Poisont, de ahogy megmozdította, a fiú száján rózsaszínes nyál buggyant ki.

- Meg tiszta ruhát! Hányni fog!

Csak remélni merte, hogy a benzinkút felé száguldó Kobra meghallotta még a kiáltását. Gyorsan visszafordul a még mindig eszméletlen Poisonhoz.

- Baszd meg. Kétszer lövetni le magad három nap alatt…

Erőteljesen megpaskolta a fiú arcát, hogy magához térítse, és ez sikerült is. Poison kinyitotta a szemét, de azonnal be is csukta. A következő pillanatban az összes salátásszendvics az ölében landolt.

- Aaazaz, baszd meg, hányd le a műszerfalat… – dünnyögte Ghoul bosszúsan, de azért előre nyomta a másik fejét egy percre, hogy a maradék is kijöhessen belőle, mielőtt még megfullad tőle.

- Hé. Nézz rám... Poison! Hallasz?

Poison kínlódva felemelte a fejét.

- Ha meg mersz dögleni, kinyírlak! Világos?

Kobra Kid nem dohányzott. Ezzel rajta kívül persze senki sem értett egyet, mert aki évente legalább egyszer leszokik, az igenis dohányos. Az viszont igaz, hogy ritkán szívott. Többnyire akkor, amikor teljesen szét volt csúszva, ahogy mondani szokták. Mint például most.

A fenébe is, miért kellett Poisonnak pont itt felbukkannia?!

Idegesen a homokba pöckölte a félig szívott cigit, és újabb szálat gyújtott meg.

Most mi a fenéhez kezd vele? Majdnem meghaltak mindketten! És ha elérték volna a határt? Ha belefutottak volna a BL/I-be?

A legkevésbé most az zavarta, hogy lényegében lelőtte a saját bátyját. Először is, mert nem volt más választása, másodszor, mert Poison még élt (Ghoul szerint legalább is), harmadszor pedig, mert ez semmi ahhoz képest, ami még rá várt. Bele se mert gondolni, mit fog mondani neki ezek után?...

A legnagyobb baj azonban az volt, hogy tökéletesen megértette Poisont, és képtelen volt igazán dühösnek lenni rá. Legföljebb csak a konoksága miatt. Mert hát persze, hogy mindenáron el akar szabadulni innen. És persze, hogy őt is vinni akarja, és ha máshogy nem megy, hát kiüti egy időre…

Hogy fogja meggyőzni, hogy nincs értelme szökni? Hogy csak megöleti magát? Soha nem hinne neki... és ami azt illeti, a mai nap után Kobra már abban sem volt biztos, hogy Poison továbbra is kitart amellett, hogy együtt menjenek. Egyáltalán, hogy megtűri őt a környezetében. Ez pedig feltétlenül azt jelentette, hogy bármikor újra megpróbálhatja. Egyedül. Akármikor. És ő nem lesz ott, hogy visszahozza…

Hiba volt itt tartani. Hatalmas hiba! És hiba volt megmondani neki, hogy kicsoda is ő valójában. Tovább kellett volna küldeni, már három nappal ezelőtt, hiszen jól volt. Mehetett volna akármelyik másik Zónába. Akkor nem lenne ilyen közel a határ, és ha szökik is, lenne idejük elévágni. De így… Így egyenesen árulásnak veszi majd, hogy elküldik. Még jobban gyűlölni fog itt mindent és mindenkit…

Mi lesz, ha a mai nap sem téríti észhez? Ha csak még jobban szabadulni akar majd?...

Arra eszmélt, hogy valaki hátulról összeborzolja a haját.

- Áú! Baszd meg!

- Ne nyávogj már – vigyorgott rá Ghoul, és mellé lépett a benzinkút előtti kis betonlapra.

- De fáj!

- Mi? – kérdezte a fiú döbbenten.

- A fejem. Mondom, hogy leütött!

- Na mutasd…

Kobra engedelmesen előre hajtotta a fejét, míg Ghoul alaposan megvizsgálta a tarkóját. Nevetett.

- Hát, tényleg nőtt egy második fejed…

- Basszameg!

- De legalább nem vérzik.

- Kösz… Mi van Poisonnal?

Ghoul vállat vont.

- Rendben lesz. Pechére magánál is van.

- Mos’ mér’, az jó, nem?

- Hát, ha most a helyében választhatnék, hogy Doki vagy a halál, még fizetnék is a kaszásnak, hogy vigyen el – vigyorgott Ghoul vidáman.

Naigen. Szegény Poison. Mit kap ő most ezért!

Kobra egy pillanatig elmélázott rajta, hogy milyen furcsa, hogy már magában is Poisonnak hívja a bátyját, és nem Gerardnak…

Megszívta a cigit, mire Ghoul hamiskásan rákacsintott.

- Nem arról volt szó, hogy te leszoktál?

- Visszaszoktam – dünnyögte a fiú kedvetlenül.

- Na de egy benzinkúton rágyújtani…

- Mintha te nem füstölnél itt éjjel-nappal!

Ghoul szokásához híven megint elvigyorodott, és már válaszolni akart, amikor is Defying hangja csattant valahonnan a hátuk mögül, a benzinkút mélyéről.

- Hogy a redvás jó édes libapöcsű kurva anyád, Poison, mi a méteres szőrös lófaszt képzelsz te magadról, hogy…

- Nem tudtam, hogy ilyen szókincse van – jegyezte meg Kobra.

- Megújítja a nyelvet, az biztos… - felelte Ghoul, és most már tényleg fülig ért a képén a vigyor. – Na tűnjünk el innen, mielőtt még minket is megtalál… Mi ez a kocsi?

- Mi?...Ja, a Cadillac? Azt neked szántam. A Mustang helyett.

- Kösz, nem kell.

- De…

- A bátyád telehányta.

Kobra bűnbánóan lehajtotta a fejét.

- Bocs.

- Ja, kár érte. De legalább megtarthatod te.

- Kösz… - dünnyögte Kobra kedvetlenül, míg újabb szál cigit gyújtott meg.

Letelepedtek a Cadillac túlsó oldalára, az árnyékba. Már amennyi árnyékot az adott… Délután három óra volt, és irtózatosan meleg.

- Jet Star?

Ghoul megvonta a vállát, és ő is rágyújtott.

- Gondolom, megint itt alszik valahol. Vagy, legalább is eddig aludt… - tette hozzá, mert Defying még mindig ordított, hogy idekint is tisztán értették minden szavát. Tényleg rendkívüli szókincse volt…

- Ghoul.

- Hm?

- Bocs Poisonért.

- Mi?

- Csak a baj van vele.

- Nem is tudom, kire emlékeztet… - vigyorgott Ghoul, de Kobrát most nem tudta felvidítani vele.

- Komolyan mondom. Sajnálom.

- Ugyan már. Nem a te hibád, hogy ekkora farok.

- De jobban lövök, mint Bunny. Meg jobban is vezetek. Ha nem Poisonnal törődök, és ott lettem volna, ő is élne még. Meg a Mustangod is – tette hozzá gyorsan.

- Na igen, a kocsiért még jössz nekem egyel!

Ghoul próbálta tréfásan elütni a dolgot, de Kobra olyan bűnbánó képpel nézett rá, hogy végül letett róla.

- Nem tudhattad, hogy egy legyet kell lecsapni – mondta már majdnem bátorítóan.

- Akkor is miattam halt meg Bunny.

- Az igaz. Ezért nem pátyolgatunk sebesülteket!

- Tudom. De őt akkor se hagyhattam ott…

- Tudom.

Egy percig csend volt.

- Tényleg sajnálom. Miattam vesztettünk egy embert…

Ghoul legyinttet.

- Inkább nyertünk – felelte. Kobra értetlenül nézett fel rá, mire hozzátette. – Bunnyért nem nagy kár.

- Azért…

- Kedveltem a srácot, komolyan, de tényleg nem kár érte. Sok hasznát úgysem vettük volna. Amilyen egy elvarázsolt pillangó volt, ha nem most, akkor a következő bevetésen pusztul meg.

- Mindenki volt kezdő, Ghoul.

- Persze, de… lefagyott. Érted?  Fél éve, vagy mit tudom én, mióta volt már itt, tudta, mi a helyzet, és mégis. Ott volt vele szemben az a rohadt helikopter, ő meg totál lefagyott, és csak bámulta a nagy boci szemeivel. Sose lett volna belőle Killjoy, ő… ő túl jó ember ahhoz. Érted? Nem tudta volna megszokni.

- Túl jó?

- Fél év alatt sem állt rá az agya a túlélésre.

- Ja, értem…

- A bátyád viszont vérprofi. Jó, egy idióta, de legalább érti a dolgát. Lesz vele meló, mire tisztességes Killjoy lesz belőle, nem mondom... van mit lefaragni az arcából. De legalább fejben rendben van. Nem úgy, mint te. Már, ha érted mire gondolok.

Kobra elmosolyodott. Hogy is ne értette volna? Ő volt az egyetlen a Killjoyok történetében, akinek fél év kellett hozzá, hogy felfogja, itt nem ússza meg az emberölést. Iszonyatos mázlija volt, hogy közben őt nem találták el… Nameg egy iszonyatosan elszánt és türelmes Ghoul is kellett hozzá, aki minimum mazochista, hogy elviselte őt…

Persze, azóta már más a helyzet.

- Kösz. – Ghoul értetlenül felvonta a szemöldökét.

- Mit?

- Hogy ilyeneket mondasz róla. Mármint Poisonról.

Ghoul nem felelt egy ideig, csak szívta a cigit.

- Tudod… - mondta végül – Killjoyra emlékeztet.

Kobra felkapta a fejét.

- Úgy értem, ő volt ilyen fafejű. Képes volt idejönni, aztán megcsinálni minket, Killjoyokat, csak mert neki nem tetszett a BL/I. Poison is pont ilyen. Az Isten meg nem győzi, hogy nem az a tökéletes, ami az ő pici fejében van…

- De Killjoynak igaza volt.

Ghoul felnevetett.

- Poisonnak is az lesz, ha nem vigyázunk! Pillanatok alatt megreformál itt mindent!

- Aztán meg áshatjuk a saját sírunkat… - dünnyögte Kobra sötéten. Ghoul vidáman nézett rá.

- Kicsit többre is tarthatnád a bátyád, ha már egyszer ide rángattad a seggét.

- Sajnálom.

- Mondtad már, és akkor is felfogtam. De most otthagynád?

- Mi?

- Ha most találnád meg. Otthagynád? – Kobra azonnal tudta a választ, mégis beletelt egy kis időbe, mire összeszedte magát annyira, hogy ki is mondja.

- Nem.

- Sejtettem. Nem is sajnálod.

- De Bunnyt igen.

- Az kevés!

- Jó, a Mustangot is.

- Na azért…

Kobra hallgatott. Ghoul kezdte kényelmetlenül érezni magát, amiért még ő győzködi.

- Ne hülyülj már, Kobra! Szépen kipofozzuk Poisonból a baromságait, és minden rendben lesz.

- De utál engem! – kiáltotta Kobra szomorúan, mi több, egyenesen kétségbeesetten. Legszívesebben elsírta volna magát, de Ghoul persze nem vette észre. Értetlenül nézett a fiúra.

- Már miért utálna?

- Talán mert lelőttem?

- Jó, ő meg leütött, úgyhogy kvittek vagytok. Különben is, ő kezdte.

- De én lelőttem! Meg is ölhettem volna!

- Még meghalhat… - jegyzete meg Ghoul, de Kobra úgy nézett rá, hogy menten megbánta.

- Jó, csak mondtam, hogy ne… Poén volt, na!

- Ma már ne poénkodj többet, jó? – mondta Kobra fáradtan.

Csend lett. Igazi csend, mert közben Defying is abbahagyta az ordítást.

Ghoul lopva a magába zuhant Kobrára pillantott.

- Szerintem végzett…

- Eeegen... - dünnyögte a fiú maga elé meredve. - Megnyúzta, kibelezte, felakasztotta…

Ghoul kuncogott.

- Azt azért csak nem… Nem nézed meg?

Kobra bizonytalanul megvonta a vállát.

- Nem nagyon hiszem, hogy látni akar…

- Ugyan már! Nem lehetsz ilyen!

- Nézd meg te.

Ghoul morcosan mérte végig.

- Gyáva – jelentette ki szilárdan, azzal felállt, és eltűnt a benzinkút ajtajában.

Az igazat megvallva Poisonnak a legkisebb gondja is nagyobb volt annál, mint hogy Defying miket vág a fejéhez. Jobban mondva csak két problémája volt. Az egyik, hogy ki a fene lehet ez a Kobra Kid, a másik, hogy hogy verhette át?

Mert hogy Kobra nem Mikey, azt világosan látta. Mikey soha, de soha az életben nem emelne kezet rá, nem hogy pisztolyt! De akkor honnan tudott annyi mindent?...

Aztán be kellett látnia, hogy lényegében semmit sem tudott.

Annyira akarta, hogy Mikey legyen. Annyira jó volt hinni, hogy ő az. Hogy mégsem halt meg, hogy jól van, hogy… annyira jó volt! Annyira, hogy fel sem merült benne, hogy át akarják verni. Mert hát miféle bizonyíték is van rá, hogy az a Kobra Kid lenne Mikey? Az, hogy tudta a keresztnevét? Ezt igazán nem nehéz kideríteni – nyilván a BL/I is tudja. Vagy hogy tisztában volt vele, hogy az anyja meghalt? Nyilván, ha tudott Mikeyről is… És ennyi. Akárhogy is nézzük. Egyetlen kérdés nem hangzott el köztük, egyetlen bizalmas szó, pillantás, vagy valami, amiből tudhatná, hogy az az ember Mikey. Ő csak… elhitte. Mert ezt mondták neki. Mert el akarta hinni… Hiszen fel se ismerte magától…

Hogy lehetett ennyire hülye?!

Hogy nem vette észre?!

Kobra mindig elterelte a témát, ha a múltjáról volt szó. Nem ő volt, aki a nyakába ugrott a benzinkút előtt, mindenki szeme láttára, mint valami pisis kis ötéves, és nem volt ott, amikor ő magához tért… Poison el sem tudta képzelni, hogy fordított helyzetben ő ne lenne Mikey mellett. Nincs az az Isten, aki elvonszolhatná az ágya mellől! Nemhogy elkocsikázni ki tudja, hová…

De hát mire jó ez az egész? Miért akarják itt tartani, ilyen aljasul, ilyen… hazugságokkal? Tudván tudva, hogy tényleg csak az öccse maradt neki. Aki még képes hatni rá… Mit akarnak tőle? Megölni biztos nem, sőt, a jelek szerint a BL/I kezére adni sem…

De akkor mi ez az egész? Mi ez az idióta viselet, ez a középkori ellátás, ez az értelmetlen, harcnak csúfolt dacoskodás itt a semmi közepén? Mit keres ő itt? Miért van még életben, erre a… vegetálásra kárhoztatva? Ha Albata halott, ha Hadhat halott, akkor ő miért nem az? És miért kell őt Mikeyval kínozni?...

Nem szólt semmit, csak rezzenéstelen tekintettel meredt Defying haragtól fénylő arcába, és érezte, hogy kicsordul a könnye.

Amikor Ghoul végül rászánta magát, hogy meglátogassa Poisont, az ajtó előtt cigarettázó Defyingba botlott, aki kijelentette, hogy nem mehet be.

- Mert?

- Bőg. – Ghoul rábámult.

- Mit csinál?...

- A füleden ülsz, baszd meg? Bőg!

Ghoul világosan kiérezte a hangjából a zavartságot. Szemmel láthatólag Defying sem tudta hová tenni a dolgot.

- De miért?

- Ennyi baromság után én is bőgnék a helyében! – felelte a férfi dühösen, mert sehogyan sem boldogult az öngyújtójával. Ghoul előzékenyen a sajátját nyújtotta neki.

- Kösz…

- Miket mondtál neki?

- Semmit, csak hogy mekkora balfasz.

- És ő?

- Meg se hallotta. Aztán egyszer csak elkezdett bőgni.

Ghoul elgondolkozott ezen egy percre. Defying nem vette észre.

- Egy bőgő kölyköt még szidni se lehet nyugodt lelkiismerettel…

- Beszélnie kéne Kobrával – mondta Ghoul.

- Azt nem.

- Mert?

- Mert Kobra is megy Thunderékhez. Aludnia kell.

- Miért, mi van Thunderékkel?

- Még semmi, de Baggy Joe szerint gyanúsan sok az egér a környéken, mióta ketten maradtak a házban. Előbb-utóbb lecsapnak rájuk.

- Áthelyezed Kobrát? – Ghoul arcáról sütött a döbbenet, de Defying csak mérgesen horkantott.

- Barom. Dehogy helyezem át, fel is akasztanád magad nélküle.

- Kösz… - sóhajtotta Ghoul megkönnyebbülten - Meddig maradunk?

- Semeddig, te nem mész sehova.

- Mi?

- Ittmaradsz szépen, és vigyázol Poisonra.

- Mi?! De miért?!

- Mert azt mondtam.

- De…

- Rád van bízva. És mert próbaidőn vagy.

- De…

- Csinálj vele valamit – mondta Defying, és az orrára lökve a szemüvegét nagyon komolyan, szinte szúrósan nézett fel a fiúra.

- Kobrának nagyon nem tenne jót, ha eltennék láb alól a bátyját, csak mert nem bír megülni a seggén.

Ghoul erre elhallgatott, de azért cseppet sem barátságos pillantást vetett az öregre. Defying azonban úgy tűnt, észre sem veszi.

- Na kifelé. Búcsúzkodj el szépen a szívszerelmedtől, aztán hagyd aludni. Ha Steel Grinék visszaérnek, azonnal indulnak, és elhozzák Thunderéket.

- Végleg?

- Legalább is amíg új társakat nem kapnak. Nem hagyhatjuk kettejükre az egész Vermet.

Ghoul bólintott, hogy megértette, és már indult is volna, hogy Kobrával is közölje a hírt, de Defying utána szólt.

- Ghoul! - A fiú megtorpant az ajtóban. - Poison.

- Mi van vele?

- Gyorsan kell végezned vele, mert ha megint meglép, nyakunkra hozza a BL/I-t.

- Persze.

- Helyes. Indíts. És Ghoul! Légy vele kedves!

Poisonnak megint szerencséje volt. Egy apró, vörös kis foltot leszámítva minden különösebb maradandó sérülés vagy fájdalom nélkül megúszta a kis kalandját – már, ami a fizikai sérüléseket illeti. Cserébe viszont a pocsékabbnál is pocsékabbul érzete magát.

Egy cseppet sem volt kellemes arra ébrednie a kocsiban, hogy az első, amit meglát, az Ghoul arca. És most ugyanúgy ő volt az, aki ott ücsörgött a sarokban a földön…

Poison kétségbeesett nyögéssel zuhant vissza az ágyra. Nem tudta eldönteni, örüljön-e neki, vagy sem, hogy Kobra nincs ott. Ha ott lett volna, az akár azt is jelenthette volna, hogy aggódik; akár egy igazi testvér…

Pedig nem az.

Ez a gondolat újult erővel vágta fejbe, mintha csak most villanna fel benne először. Kobra nem Mikey…

- Szia.

Poison ösztönösen motyogott valamit válasz gyanánt, de Ghoulnak szemmel láthatóan ez is elég volt.

- A legjobbkor, már kezdtem unatkozni… Hogy vagy?

- Jól.

- Nem vagy éhes?

- Nem.

- És szomjas?

- Nem.

- Mit gondolsz, fel tudsz ülni? Hoztam tiszta ruhát…

Poison gyanakodva pillantott Ghoulra.

- Neked meg mi bajod van? - kérdezte nem túl kedvesen.

- Hm?

- Minek akarod benyalni magad?

Ghoul egész felháborodott.

- Hé! Defying mondta, hogy legyek veled kedves, nem magamtól jópofizom! Igazán értékelhetnéd az erőfeszítéseimet!

Poison reménytelenül lehunyta a szemét. Egyszer még megfojtja ezt a barmot…

- Na gyere, kelj fel.

- Nem kelek. Lelőttek!

- Ugyan már, semmi bajod…

- Lelőttek!

- Csak egy kis figyelmeztetés volt. Különben is, te csináltad magadnak… Na nesze, itt a ruhád. Próbáltam nem túl tarkát választani, úgyhogy köszönd meg.

Poison kedvetlenül mérte végig az ágyra hajított ruhadarabokat. Tényleg nem volt túl tarka. Egy szürke nadrág, és hozzá egy fehér alapon halványsárga csíkos ing.

- Ocsmány – dünnyögte kedvetlenül.

- Ebben egyet értünk.

Poison nem felelt.

Meglepően könnyen ült fel az ágyon, és még meglepettebben vette észre, hogy nincs bekötve a karja. Illetve be van, de az még a három nappal ezelőtti sebesülés miatt…

- Mondtam, hogy csak figyelmeztetés volt – vigyorgott Ghoul, de Poison még mindig nem értette.

- De hát… lelőtt…

- Tudod, ezek a pisztolyok kicsit bonyolultabbak, mint a te primitív kis Glockod. Vannak rajta fokozatok.

- Fokozatok?

- Vedd úgy, mintha golyó helyett altatót lőttek volna beléd.

Poison döbbenten újra a karjára meredt. Ghoul minden bizonnyal igazat mondott, mert seb helyett csak az az ujjnyi széles, vörös folt éktelenkedett a bőrén, és ha nem nyomkodta, akkor nem is fájt.

Lehet, hogy Kobra tényleg nem is akarta lelőni? Elvégre is akkor nem a karjára célzott volna, hanem mondjuk a fejére, nem igaz?...

- Most hol van?

- Mi hol van?

- Kobra.

- Elment.

Szóval megint.

Most már egészen biztos, hogy nem Mikey az…

Poison legszívesebben megint álomba sírta volna magát, ahonnan soha többé nem ébred fel, de hát Ghoul nem úgy tűnt, mint aki menni készül, előtte meg nagyon nem volt kedve sírni… Egyáltalán, sírni! Ha emlékei nem csalnak, jó tíz éve sírt utoljára…

- Na mi lesz? Én öltöztesselek fel? – vihogott Ghoul, aki szemmel láthatólag remekül szórakozott. Poison komolyan kíváncsi lett, hogy vajon min?

- Menj ki – mordult fel még kevésbé barátságosan, mint az imént.

- Mi?

- Menj már ki! Nem fogok előtted öltözködni.

- Pedig muszáj lesz – vigyorgott Ghoul. – A Doki a lelkemre kötötte, hogy egy percre ne hagyjalak magadra, mert meglépsz.

- Így is meg fogok!

- Azt kétlem.

- Aludnod is kell valamikor…

- Neked is.

- Leüthetlek.

- Tanultam Kobra esetéből.

- Vagy meg is ölhetlek.

- Én is.

Poison sötéten nézett rá.

- Legalább fordulj el!

Ghoul vigyorogva a falnak fordult, míg Poison lecserélte a nadrágját. Büdös volt. Erről aztán eszébe jutott, hogy is tért ő magához.

- Lehánytam a kocsidat, mi? - Ghoul hátra sandított a válla fölött, mire gyorsan hozzáttete. – Ja, végeztem…

Ghoul elégedetten fordult vissza.

- Igen. Lehánytad.

- Bocs.

- Nem baj, kitakarítod. Úgyis az öcséd tartja meg.

- Kobra?

- Aha.

- Kobra nem az öcsém.

Poison szemöldöke felszaladt.

- Na, ez új… Hogy-hogy nem?

- Nem az, és kész.

- Mert?

- Mert nem lehet az.

- Ő nagyon biztos benne…

- Akkor téved! – csattant fel Poison dühösen. Ghoul ösztönösen hátra hőkölt egy kissé.

- Oké… De azért ezt vele is közölhetnéd…

- Elment, nem?

- De visszajön.

- És honnan veszed, hogy én még itt leszek akkor?

Ghoul szokatlan komolysággal az arcán pillantott rá.

- Figyelj, Poison… Adj két hetet, hogy meggyőzzelek, hogy itt maradj. Ha nem sikerül, mehetsz. – Poison döbbenten pislogott.

- Mi?

- Mához két hétre úgy sétálsz el innen, ahogy akarsz, egy szóval nem fog tartóztatni senki. 

Poison gyanakodva nézett rá.

- Komolyan?

- Komolyan.

- Ez valami trükk…?

- Nem, ez alku.

- És a Doki? Meg a többiek?

- Nem lesz ellenvetésük. Meggyőző tudok lenni – vigyorgott Ghoul. – Cserébe viszont két hétig azt csinálod, amit mondok, különben lőttek az egyezségünknek. Oké?

Poison nem felelt azonnal, csak megújult gyanakvással méregette magának a fiút.

- Na? Benne vagy? – sürgette Ghoul.

- Te komolyan azt hiszed, valaha is sikerül meggyőznöd?

- Nem, de legalább addig se csinálsz bajt. Én meg tiszta lelkiismerettel szabadulok meg tőled.

Ez elég őszinte válasznak tűnt. Poison bólintott. Két hét…

Addig legalább lesz ideje többet megtudni a BL/I-ről. Meg valami normális tervet kitalálni, hogy hogy jusson vissza Oaklandbe… Ghoul elvigyorodott.

- Kezet rá.

Kezet fogtak.

- Semmi trükközés, vagy engedetlenség.

- Te meg nem szivatsz – felelte Poison szúrósan.

- Megegyeztünk… Na gyere. – Ghoul vidáman megindult az ajtó felé, de Poison utána szólt.

- Ghoul!

- Mi van?

- Kérdeznem szabad?

- Persze.

- Jó. Hova a francba rángatsz már megint?

Ghoul vigyorgott.

- Kapsz rendes pisztolyt. – Poison szemöldöke felszaladt.

- Rendeset?

- Megnéztem, mit műveltél tegnap a táblával, és…

- Tegnap? – Ghoul rendületlenül vigyorgott. Mint mindig.

- Ja, átaludtál egy egész délutánt és éjszakát egyhuzamban... Szóval megnéztem reggel, mit alkottál, és úgy döntöttem, értesz már hozzá annyira, hogy nem lövöd fejbe magad vele, úgyhogy kapsz rendes pisztolyt. Jobb, ha megtanulsz báni vele, mert…

- Csak két hét! – figyelmeztette Poison. Ghoul hirtelen nagyon komolyan nézett rá.

- Két hét itt nagy idő.

Egy percre csend lett.

- Persze…

- Komolyan mondom, Poison. Az egy dolog, hogy én nem piszkállak, de tudtommal a BL/I-vel nem kötöttél alkut.

- Jó, felfogtam! Menjünk.

Kiléptek az ajtón, és a raktár felé indultak. Poison kezdett elveszni a benzinkút hátsó felét tarkító egyforma ajtók rengetegében. Képtelen volt megjegyezni, melyik mögött mi van… Ghoul persze tudta, ennek hála hamarosan a kezében is volt egy kék alapon sárga csíkos pisztoly. Vidáman Poison felé nyújtotta. A fiú megrökönyödve bámult vissza rá.

- Ez komoly?...

- Ne rám nézz, Bunnyé volt!

- De ő meghalt, nem?

- És? A pisztolynak utána kell halni?

Poison nem világosította fel, hogy a kérdés arra vonatkozott, hogy úszta meg a pisztoly a robbanást? Persze, biztos nem volt Bunnynál… Elvette a fegyvert.

- Nehezebb…

- Egy kicsivel. Ez már újabb generáció, nagyobb a tűzereje, mint annak volt fénykorában, amivel te lőttél.

- Hogy működik?

Poison nem sok reményt fűzött hozzá, hogy választ kap a kérdésére, de legnagyobb meglepetésére Ghoul felelt. Vagyis majdnem…

- Nagyjából úgy, mint egy generátor. Vagy atomreaktor.

- De ez a kettő egész más…

- BL/I-s találmány, úgyhogy ne kérdezz, élvezd!

Poison alaposan megforgatta a kezében a pisztolyt. Egész egyszerűnek tűnt. Csak egy ravasz, meg egy cső…

- Tényleg műanyag? – Ghoul bólintott.

- Aha, kívülről jó két centi van rajta mindenhol. A szigetelés miatt. Valami spéci műanyag, mert nem fog rajta semmilyen festék, csak ha gépolajjal kevered… Barom egy banda a BL/I - tette hozzá vigyorogva, és Poisonra kacsintott.

- Ja, az…

Ghoul kivette a kezéből a fegyvert.

- Na figyelj. Hátrahúzod az agyat, és addig lőhetsz vele, amíg ki nem fogy belőle a szusz. Egy pisztoly tízezer lövésre van hitelesítve, úgyhogy bátran használd.

- És ha kifogy?

- Azt időben észreveszed. Halványabb lesz a fénye.

- Aha…

- De még akkor is jó vagy száz-százötven lövés erejéig, úgyhogy nem kell félni.

- Értem.

- Ezt a kis lapos karikát az oldalán meg nem éri meg piszkálni. Négy rovátka van rajta, látod?

- Látom.

- A legalsó a legalacsonyabb feszültséget jelzi, amivel Kobra lőtt rád, ez a legtöbb esetben nem halálos. A másik három…

- Legtöbb esetben?

- Szarok a BL/I mérnökei meg technikusai, nagy hibaszázalékkal dolgoznak – vigyorgott Ghoul, aztán folytatta. – A többi három max feszültségre tölti a pisztolyt. A kettes fokozat távolsági lövés, vagyis hosszabb fókuszálást jelent.

- Hogy mit?

Ghoul türelmetlenül felhúzta a pisztolyt, és a földbe lőtt vele, vagy tíz méterre tőlük. Éles, süvítő hang kíséretében fehér fény villant, és Poison látta, hogy egy jó húszcentis fénycsík hagyja el a pisztoly csövét.

- Ez a normál fokozat. Ez meg… - kettes fázisba fordította a kapcsolót – ha mesterlövészt akarsz játszani…

Újra meghúzta a ravaszt, és a fénycsík ezúttal majdnem a duplája volt az előzőnek. Poison döbbenten meredt a lövések nyomán felcsapódó homokviharra.

- És ez mire jó?

- Egy ilyen pisztolyból leadott lövés sok energiát veszít a levegőben, szóval ha távoli a célpont, elképzelhető, hogy szó szerint elfogy, mire célba érne. Ilyenkor adunk rá kakaót.

- Aha…

- Ja, ez viszont zabálja a kis mini-atomerőművét, úgyhogy nem nagyon éri meg használni… A harmadik fokozatot még kevésbé, az folyamatos tüzelést biztosít. Úgy néz ki, mint egy lézerkard.

- Lézerkard?

- Aha. Csak sok értelme nincs, mert fél perc alatt túlmelegszik ez a szar, és felrobban a kezedben. Mondom, hogy szarok a BL/I-sek…

- És a negyedik?

- Minden normális Killjoy ezt használja. Ugyanaz, mint az első, csak maximum feszültséget generál.

- Aha…

- Elméletileg mindig halálos, az idén gyakorlatilag csak te élted túl.

- De hogy?

- Fogalmam sincs. De állítom, hogy a BL/I is ezt akarja tudni, mert állandóan rajtunk tesztelik ezeket a szarokat… Kilencvenkilenc százalék, hogy megöl egy ilyen, akárhol is talál el. Még ha csak súrol, akkor is. Úgyhogy ne nagyon kerülj még egyszer eléjük.

- Értem.

- Okos fiú… Najó! – kiáltotta vidáman Ghoul. – Ismerkedjetek a kicsikével, én addig kerítek valami kaját. És ne mondd, hogy nem vagy éhes!

- Jó, nem mondom.

Ghoul rávigyorgott, és kocogva eltűnt a benzinkút félhomályában. Poison nem törődött vele. Elmélyülten forgatta a pisztolyt a kezében. Röhejes… röhejes, hogy ezen az isten háta mögötti helyen ilyen csúcstechnológiával találkozik… Ráadásul ilyen idióta csomagolásban! Mi jön még? A világbékéről csevegő kenyérpirító?... Vagy egyenesen az ufók?

Két hét… Még két hét ebben a porlepte pöcegödörben, és vége! Úristen, csak bírja ki addig, és ne őrüljön meg… Aztán egyszer, a nagyon, nagyon távoli jövőben, ha már nem lesz BL/I, visszajön, és leforgat egy sci-fi-westernt… Bizisten, hogy elintézi!

Csak azt az egyet sajnálta, hogy ő nem szereti a sci-fit.

A délután nem telt olyan borzasztóan, mint azt Poison várta. Az igazat megvallva Fun Ghoul szavahihető embernek tűnt – nem piszkálta és nem gúnyolódott rajta. Legalább is Poisonnak úgy tetszett, megemberelte magát… vagy talán csak máris megszokta volna a fiút? Ezt nem tudta. Mert az kétségtelen, hogy Fun Ghoul az a fajta ember volt, aki mindig, mindenre tud valami frappánsat mondani, akit nem lehet zavarba hozni semmivel, és akiből árad az életszeretet és a nyugalom. Ez utóbbi volt talán a legmeglepőbb Poison számára, mert Ghoul úgy tűnt, nem ismeri a „visszafogott”, a „fáradt”, vagy az „unalom” szavakat. Mindig kellett csinálnia valamit, ha mást nem, gondolkozni – mégsem lehetett soha kibillenteni az egyensúlyából. Állandóan valami hülyeségen járt az agya, amit rosszabb esetben ki is mondott… de legalább most felelt, ha kérdezték. Poison el is határozta, hogy kihasználja az alkalmat.

Jó két órán át szorgalmasan lövöldözte a feketére égetett táblát a benzinkút sarkánál, és most elégedetten szemlélte az eredményt. Ott ült Ghoul mellett a fal árnyékában, hátát a deszkának vetve, és tényleg nagyon elégedett volt magával.

- Egész jó vagyok – jelentette ki szinte vidáman. Ghoul bólintott.

- Számít ám, hogy normál fegyverrel már tudsz lőni.

- Nem is rosszul!

Ghoul válasz helyett somolyogva rágyújtott.

- Te állandóan dohányzol? – kérdezte Poison hirtelen. Itt volt az ideje mindent megtudni, amit csak lehet…

- Nem. Van, mikor alszom – felelte Ghoul.

- Minden Killjoy szív?

- Majdnem.

- Mi az a Killjoy?

- Már elmondtam.

- És miért mondta Defying, hogy próbaidős vagy?

- Mert te elbasztad a tegnapi lövésedet.

- De mi az a próbaidő?

- Szerinted mi?

- Ha csinálsz valamit, akkor kizárnak a killjoyok közül, vagy mi?

- Nem. Ha te megint csinálsz valamit, akkor zárnak ki engem.

Poison egész meghökkent ezen.

- És akkor mit fogsz csinálni?

- Semmit, mert nem csinálsz hülyeséget.

- De ha mégis?

- Akkor a saját kezemmel akasztom fel magam, miután kinyírtalak.

Poison megint hallgatott néhány pillanatig.

- Miért nem magyarázod meg inkább Defyingnek, hogy nem a te hibád volt?

- Tudja.

- De akkor…

- De rám bízott téged, úgyhogy az én felelősségem minden lélegzetvételed.

- Bocs.

- Semmi baj.

- Ettől függetlenül nem volt tisztességes tőle.

- Tisztességes… - Ghoul kuncogott. – Te még tisztességet keresel itt?

- De hát egy csapatban játszotok. Barátok vagytok, nem?

- De.

- Akkor miért ne lehetne veled fair?

- Ne nagyon kérdőjelezd meg Death döntéseit, ha jót akarsz magadnak…

- De ha egyszer téved?! Ha jogtalanul büntet?

Ghoul lassan, nagyon lassan szívta meg a cigit.

- Lényegtelen – mondta végül. – Ő Defying. Amit mond, az szent és sérthetetlen.

- De…

- Tudod, Poison, Killjoy az, aki képes a feltétlen alázatra.

Poison hirtelenjében nem tudott mit mondani. Alázat? Nem inkább egyszerű engedelmesség? De hát minden háború ott veszett el, hogy az olyan parancsoknak engedelmeskedtek, amikről tudták, hogy rossz döntések szülték őket…

Mély, kerregő búgásra eszmélt. Felkapta a fejét, és a mellette ülő fiúra pillantott.

- Hallod?

Ghoul nem válaszolt, csak feszülten figyelt. A zúgás erősödött, és Poison meg mert volna esküdni rá, hogy egy autó hangját hallja.

- Lehet, hogy Kobráék… - mondta, de valamiért ő maga sem hitte. Kobra… Két órája nem gondolt már rá. Nem, nem akarja látni Kobrát!

- Lehet… - dünnyögte Ghoul kevés meggyőződéssel. Bízott az ösztöneiben, és azok határozottan nem azt súgták, hogy nincs mitől félnie. A motorzúgás hirtelen abbamaradt, és éles dudaszó hasított a levegőbe.

- A francba, ez Korse! – ugrott fel Ghoul. Poison elképedten nézett fel rá, de aztán észbe kapott, és futva követte a fiút, ki a benzinkút előtt vezető útra.

Azt hitte, az eddigieknél nagyobb döbbenet már nem érheti, de tévedett.

Az út közepén, jó száz méterre a kúttól, egy fekete Pontiac csillogott a délelőtti nap fényében. Fényes volt és tiszta, szinte elegáns. Poison nem is értette hirtelen, hogy kerülhet ide, ahol minden csak csupa homok?... De nem maradt ideje sokáig töprengeni ezen, mert az autó ajtaja kinyílt, és egy magas, hosszú, szürke kabátot viselő kopasz férfi szállt ki belőle. Kezében szinte világított a hófehér pisztolya. Poison ösztönösen emelte is már a fegyverét, de Ghoul villámgyorsan lefogta a kezét.

- Le ne merd lőni.

- De...

- Azt mondtam, nem! – Annyi fenyegetés és határozottság volt a hangjában, hogy Poison jobbnak látta, ha inkább engedelmeskedik. Hogy mi lesz ebből…

Korse felemelt kézzel, de fesztelen léptekkel indult meg feléjük. Markában még mindig ott volt a pisztoly, de nem sokáig. Ahogy a kocsi elejéhez ért, látványos mozdulattal a motorháztetőre tette a fegyvert, úgy közeledett tovább. Poison hallotta, hogy Ghoul hosszan fújja ki a levegőt mellette.

- Dobd el a pisztolyod. – Poison egy pillanatig még fel sem fogta a mondatot.

- Mi?

- Dobd el a pisztolyod.

- De Ghoul…

- Megegyeztünk!

Korse megtorpant, és még mindig feltartotta a kezét, mintha csak épp megadná magát, de a háta mögött máris kiszállt két BL/I-s, hófehér egyenruhában, maszkkal a fején, és nem utolsó sorban célra tartott pisztollyal a kezében.

- Dobd már el!

Poison nem mozdult. A fenét fog ő fegyvertelenül állni a BL/I előtt! De mikor Ghoul lassan előhúzta a saját fegyverét, és elhajította a homokba, végül mégiscsak engedelmeskedett. Végül is, Ghoul nem az a fajta, aki csak úgy hagyja magát lelövetni… És hát csak két hét… Nem szegheti meg az alkut…

A földre ejtette a pisztolyt, és dobogó szívvel meredt a férfire.

- ő Korse? – kérdezte halkan. Ghoul bólintott. Korse leengedte a kezét, és újra megindult feléjük. Poison aggódva leste hol őt, hol Ghoult, de a fiú csak annyit mondott neki, hogy bármit is hall, fogja be a száját, így végül csendben maradt.

Korse már egészen közel ért, amikor először ránézett, és Poison nem tudta eldönteni, kellemes, vagy kellemetlen érzés-e ez neki?... De csak egy pillanat volt az egész.

- Szervusz, Fun Ghoul.

- Hello Korse.

- Régen nem találkoztunk…

- Te tűntél el.

- Őszintén sajnálom. Többé nem hanyagolom ilyen sokáig a társaságod.

- Hiányoztam?

- Feltétlenül – felelte Korse, és mosolygott. Poisonnak valahogy hiányzott a kegyetlenség vagy gonoszság a mosolyából. Egészen határozottan hétköznapi mosoly volt.

- Örülök, hogy itt talállak - folytatta a férfi, és tekintete oldalt rebbent, valahová a két szemben álló fiú háta mögé. Biccentett. Poison nem állhatta meg, hogy ne kövesse a pillantását. Csak nem máris bekerítették őket?! A valóság azonban sokkal riasztóbb volt ennél – a benzinkút előtt Defying ült a székében, kezében két pisztollyal. Ő is biccentett.

Poison ekkor végképp elvesztette a fonalat. Mi a fene folyik itt?... Egy pillanatra felvillant benne a gondolat, hogy Ghoul, Defying, meg a többiek is mind mégiscsak a BL/I szolgálatában állnak, de Ghoul hamar rácáfolt erre.

- Te úgyis mindig megtalálsz, Korse.

- Te pedig sosem bújsz el.

- Ez csak természetes. Most mit akarsz?

- Egy bizonyos Albata fedőnevű egyén miatt jöttem.

Ghoul szemöldöke felszaladt, de ez egy pillanatig sem zavarta Korsét.

- Te talán nem ismered őt, de a két társát biztosan. Egyikük tetemét a kilences úton hagytuk, hogy méltóképp eltemethessétek.

Poison elsápadt, amikor rádöbbent, hogy a férfi Hadhatről beszél. Ghoult azonban, úgy tűnt, cseppet sem lepi meg a hír.

- Nahát.

- Albata sajnálatos módon elvett valamit, ami fontos a barátaimnak.

- Igazán?

- Szeretném visszakapni. Természetesen Party Poisonnal egyetemben. – Korse tekintete jelentőségteljesen a döbbent Poisonra siklott, aki önkéntelenül is összerezzent a neve hallatán, de Ghoul még mindig nem tűnt idegesnek.

- Ugye megérted, hogy nem vagyunk túl előzékenyek veled mostanság? – kérdezte szinte vidáman. Korse mosolygott.

- Természetesen. Éppen ezért megígérem, hogy nem esik bántódása.

- Hát hogyne…

- Szavamat adom, hogy én magam vigyázok majd rá. – Korse rendületlenül mosolygott. – Mindazonáltal sajnos azt is meg kell mondanom, drága Ghoul, hogy ez nem békeajánlat. Túl sok kellemetlen percet szereztetek már a barátaimnak, ezért sajnos nem áll módomban még egy ilyen… fontos üzlet kapcsán sem engedményeket kiharcolni nektek. Mindösszesen… egy egyhetes amnesztiát ajánlhatok fel.

- Legyen egy év.

Korse arcán egy szemernyit sem változott a mosoly.

- Remek üzletember vagy, Fun Ghoul…

- Megtisztelsz. - felelte Ghoul is vigyorogva, és Poison hirtelen rádöbbent, hogy mi olyan rendkívüli ebben a beszélgetésben. Mindketten borzasztóan élvezték – és egyikük sem vette komolyan.

- …De ez sajnos túlmegy a hatáskörömön. Legfeljebb két hétről lehetne szó…

- Fél év?

- Na de kérlek… - somolygott Korse elnézően. – Ne becsüld túl magatokat…

- Ez méltányos üzlet – erősködött Ghoul.

- Hát persze, természetesen… Mindösszesen csak annyi a probléma, hogy a barátaim nem éppen úgy vélekednek rólad és a társaidról, ahogy én. De talán egy hónap, az még elfogadható…

- Tiszteletben tartva a Hatos Zóna határait?

- Természetesen.

- Semmilyen körülmények közt nem lépve át őket.

- Csak kamerás megfigyelést alkalmazva.

Ghoul elmélyülten hallgatott egy pillanatig.

- Rendben. Holnap délben találkozzunk, a tónál.

Poison nem bírta tovább.

- Mi?! – kiáltotta döbbenten, felháborodva, és kissé talán ijedten is egyszerre, de a másik kettő tökéletesen figyelmen kívül hagyta.

- Sokat javítana a megítéléseteken, ha most magammal vihetném a fiút…

- Azt sajnos nem engedhetem – felelte Ghoul határozottan, és figyelmeztetően megszorítva Poison karját maga mögé vonta kissé. – Tudod, Korse, még meg kell győznöm a többieket is.

- Hát persze…

- Ugye megérted – vigyorgott Ghoul megint teli szájjal.

- Természetesen. Akkor holnap találkozunk.

- Feltétlenül.

Korse biccentett - Defyingnak külön is -, azzal sarkon fordult, és visszaindult a kocsihoz. Ghoul hosszan nézett utána. Poison a döbbenettől tágra nyílt szemekkel meredt rá még egy pillanatig, aztán kitört belőle a felháborodás.

- Ghoul, mi a… - Nem fejezhette be, mert Ghoul villámgyorsan befogta a száját.

- Kuss! Nyugi… Mondom nyughass már!

Nem engedte el Poisont, míg Korse hallótávolságon kívül nem ért.

- Majd elmagyarázom…

- Mégis, mit?! Hogy most adtál ki a BL/I-nek?!

Ghoul nem válaszolhatott, mert Korse vidám, erős hangja hasította át a levegőt.

- Majd’ elfelejttetem! Hoztunk egy kis ajándékot nektek!

A két fiú egyszerre fordult a kocsi orrának támaszkodó Korse felé. A két álarcos éppen akkor emelt ki egy hófehér, BL/I feliratú zsákot a hátsó ülésről, és tették le a földre.

- Flaggy… - sziszegte Ghoul dühösen. Poison döbbenten meredt a zsákra. Korse hangja térítette magához.

- Igazán sajnálom, Fun Ghoul, de azt hiszem, a barátod volt… Részvétem! Őszintén remélem, hogy többet nem fordul elő ilyen… szörnyűség! – tette hozzá mosolyogva, azzal felkapta a pisztolyát a motorháztetőről, és beszállt az autóba. A társai követték. A két fiú feszülten figyelte minden mozdulatukat. Aztán a Pontiac lassan, kényelmesen elgurult mellettük, mintha csak arra vigyázna, hogy el ne üsse őket az út szélén. Poison látta, hogy Korse arcán még mindig ott ragyog az a mosoly, ahogy vidáman int nekik a kocsi ablakából, mintha csak régi jóbarátok lennének - de most már semmi emberit nem látott benne. És Poison akkor már tudta, hogy szívből gyűlöli Korsét… De Ghoult mégjobban!

Csak most vette észre, hogy már senki sem szorítja a karját. Villámgyorsan a homokba dobott pisztolya után kapott, és már fordult is volna meg, de Ghoul gyorsabb volt. Félreérthetetlen kattanás jelezte, hogy ő már tüzelésre kész.

- Eszedbe ne jusson, Poison.

Poison megdermedt, és gyűlölettől villogó szemekkel térdelt fel a homokban.

- Nem mindegy, hogy ma vagy holnap?!

Ghoul arcán látszott, hogy nem teljesen érti a dolgot.

- Mármint hogy mi?...

- Most adtál ki a BL/I-nek!

Ghoul gyilkos pillantást vettet rá.

- Hülye vagy?! Ha megcsinálom, Kobra sose bocsátja meg nekem. A Killjoyokat meg egyvalami öli meg, a széthúzás.

Poison döbbenten meredt rá, mire Ghoul végre elvigyorodott, és leengedte a pisztolyt.

- Nyugi, neked nem tőlem kell félni.

- De…

- Komolyan bevetted a holnapi találkozót? – kérdezte Ghoul, és majd’ megpukkadt nevettében. – Te hülyébb vagy, mint gondoltam…

Poisonnak kellet egy perc, mire felfogta a dolgokat.

- De akkor… Mi van az egy hónappal?

Ghoul vidáman a kezét nyújtotta, hogy felsegítse a földről.

- Semmi. Vagy neked megfordulna a fejedben, hogy komolyan belemenj? Már, ha nem a te bőrödre menne a dolog…

Poison túl gyorsan vágta rá a nemet. Még önmagát sem tudta volna meggyőzni vele.

Mert hát a fenébe is, egy hónap… egy hónap alatt már tényleg mindenre fel lehet készülni… És mindezt egyetlen emberért?... Hát persze, hogy megéri! Már, ha a BL/I is betartja a szabályokat… De hát ők mindig kényesen ügyeltek a hírnevükre.

De akkor mire fel is akarta ő az imént lelőni Ghoult?...

Ghoul azonban sejthette, mi jár a fejében, mert egész közel hajolt hozzá, mintha valami nagyon fontosat akarna mondani.

- Tudod, Poison, Killjoy az, aki soha nem paktál le az ellenséggel.

- Jó, de… Korse?

- Mi van vele?

- Ő nem tudja ezt?

- Ó, dehogyisnem!

- De akkor miért nem ölt meg inkább minket? Mire fel ez a színjáték?

Ghoul nevetett.

- Mert ő Korse.

- De… - Poison elakadt. Ghoul arcán ott virított az a jellegzetes mosoly, ahogy kiejtette a nevet, de most nem volt benne semmi kajánság. Helyette csak valami mély, nagyon mély fájdalom, amit nem rejthetett el a legékesebb mosoly sem.

- De miért?

- Hm?

- Miért csinálta?

- Mert… Egyszerűen csak mert ő Korse.