Emlékeztetőül
Minekutána Poison kitalálta, hogy Kobra nem is az öccse, és ennek ellenkezőjéről senki sem tudta meggyőzni, töretlen lelkesedéssel próbálja kinyiratni magát, ami, mint kiderült, Kobrán kívül többek közt Korsénak sem tetszik. Miután a fiú egy félresikerült szökési kísérlet után, Wonaguthot, a hajdani felügyelőt félrevezetendő, hullazsákban érkezik vissza a benzinkútra, a szívbajt hozva Kobrára, ott folytatja, ahol abbahagyta. Ghoul érdeklődését azonban felkelti Wonaguth, ezért elhatároza, hogy megbeszéli a dolgot Korséval, és ha már úgyis arra jár, kirámolja a Motel házipénztárát is Poisonnal és a zöldfülű Coyote-tal az oldalán. A dolog egyetlen szépséghibája, hogy a megmentésére siető Kobra és kicsiny, ám felettébb bosszús csapata Poison helyett egy Squealer Thunderrel lesz kevesebb, hála Wonaguth gépfegyverének, amit Warble Thunder nem túl jól tolerál. Poison tehát a Veremből újra a benzinkútra kényszerül, hogy tovább táncoljon Kobra idegein, ezúttal egy halálosnak tűnő sebesülés formájában.
Egy szerencsétlen közjáték folyamán ugyanis kiderül, hogy Weeny HolyDeuce nem egy tíz éves kisfiú, hanem egy tíz éves kislány, és mint ilyen, Journal Bungler gyengéje. A pedofilok viszont Ghoul gyengéi, de a fiú most az egyszer későn szerez tudomást a dologról, és mire Bungler a föld alá kerül (felgyújtva, nem megölve), Poison háromszori késszúrás követeztében már halálán van. Kora az egyetlen dolgot teszi, amit egy józan killjoy ilyenkor tehet, elszántan virraszt mellette - amíg nem nőről van szó. Hirtelen felindulásból elvett felesége ugyanis, a hebrencs Holy Shit csak rá vár, Kobra pedig nem szeret csalódást okozni senkinek. Románcuk amilyen szenvedélyes, olyan rövid is, mert bár a BL/I-nek köszönhetően Kobra kénytelen hazavinni a lányt, a gyatra ellátásból, és nem utolsó sorban Lorainnne váratlan és megmagyarázhatatlan felbukkanásából kifolyólag Defying időközben úgy dönt, ideje szedni a sátorfájukat., és átköltözni a kétszáz mérföldnyire lévő CalFlowba. Ghoul pedig úgy, hogy mindez Holy nélkül értendő - és az ágyhoz kötött Poison nélkül.
Kobrának ezúttal nincs sok beleszólása a dologba, lévén Ghoul eszméletlenre veri, de utólag mégis sikerül rábírnia barátját, FopCatet, hogy a mindig lelkes Coyote és a mogorva Hunter kíséretében vigyázzon a makacsul tetszhalott Poisora. Végül még Ghoulnak is békejobbot nyújt, és a vonakodó Jet Starral karöltve öngyilkos küldetésre indul, hogy megtréfálják egy kissé Korsét, aki oly méltatlanul bánt Ghoullal utolsó találkozásuk alkalmával, hogy még hasba is rúgta, mielőtt csak úgy elengedte volna.
A fergeteges este eredménye egy újabb elmaradt találkozó, három összetört, két kiégett és egy lopott Pontiac, ez utóbbi Korséjé, és vagy egy tucat halott drakuloid. Wonaguth ezúttal már majdnem megállja, hogy lövöldözni kezdjen, Ghoul tökéletesen elégedett az új kétszázötben lóerős játszótársával, Kobra néhány órán át nem gondol Poisonra, Jet Star pedig csöndben, észrevétlenül emeli fel a pisztolyát, készen arra, hogy örökre megszabaduljon a nyakán lógó két kolonctól...
A dolog azzal kezdődött, hogy FopCat kijelentette, a lábadozása idején szigorúan tilos elhagynia a szobáját, különösen felügyelet nélkül, ami természetesen csak őt és Huntert jelentette, mert Coyote nem számított. Amennyire Poison meg tudta állapítani, Coyote senkinek sem számított rajta kívül, neki viszont a másik kettő nem számított. Különösen nem Hunter, aki csak hosszas unszolásra vette a fáradtságot, hogy meglátogassa őt, ha már ilyen szerencsésen magához tért. Hunter egyébként harminckét éves volt, magas, erős, mindenestül barna, és majdhogynem néma, akit szemmel láthatólag három dolog érdekelt a világon. A sör, a cigi, meg a kártya. Ezen kívül hasonlított egy kissé Rawforce-ra, de tényleg csak egy kicsit. Poison minden esetre első pillantásra megállapította magában, hogy szerencsés volna nem tengelyt akasztani a férfival, legalább is addig nem, amíg teljesen rendbe nem jött.
Ez nem volt túl nehéz, mert Hunter naphosszat remekül elszórakoztatta magát a pasziánszozással, és ügyet sem vetett rá, ha Poison túlságosan sokat fészkelődött az ágyán, és a fiú hamarosan arra jutott, hogy Hunter felől akár fel is fordulhatna. Ez a következtetése történetesen helyes is volt. Mindez azonban FopCatről már korántsem volt elmondható.
FopCat az a fajta ember volt, aki rendet tart maga körül a csürhéjében, ahogy ő szokta mondani, és nem érdekelte sem a BL/I, sem a killjoyok. Az egyetlen, amiért végül mégis közéjük állt és felvette a harcot, az a józan ész – szökött BL/I-sként nyilván nem volt maradása többé a Zónákon túl. Mivel egyedül nem maradt volna életben, drakuloidnak viszont mégúgy sem állhatott, maradtak a killjoyok. Vagy Johansson…
Mint kiderült, a Killjoyok túlnyomó többsége szintén nem meggyőződésből állt killjoynak, hanem mert - hasonló okokból - ez volt az elemi érdekük. És legalább annyira utálták az egészet, mint Poison.
Poisonnak arra a kérdésére, hogy ez mind szép és jó, de mégis, mi a jó büdös franc az a
Killjoy, FopCat azt a felettébb megfontolt és kimerítő választ adta, hogy fingja nincs, de nem is érdekli. Minden esetre jobb, mintha Anonim Eltűntek Szövetkezetének hívnák magukat. Vagy legalább is viccesebb… Ennek ellenére a killjoyok legtöbb szabályát meglehetősen komolyan vette, amiben viszont Poison egy cseppet sem osztozott. Egészen addig, míg FopCat rá nem világított néhány dologra… És ez az órák hosszat tartó beszélgetés a nap folyamán alapjaiban rengette meg Poison Killjoyokról alkotott képét.
Példának okáért megtudta, hogy a tarka ruházat nem csak bohóság – vagy, mondjuk ki, idiotizmus -, hanem szükség, két okból is. Az egyik értelemszerűen a divatos butikok és turkálók teljes hiánya, a másik, hogy harc közben, messziről sem téveszthető össze a drakuloidok fehér egyenruhájával. Márpedig az minden kétséget kizárólag jelentősen javítja az ember túlélési esélyeit, ha legalább a saját társai nem rá vadásznak… Hasonlóan összetett oka van annak is, amiért a pisztolyokat kipingálják. Azon túl, hogy mindenki megismeri a sajátját, a gyakorlatilag levakarhatatlan szilikonfesték jobban szigetel, mint a gyári BL/I-s borítás, ami ilyen hőmérsékleti viszonyok és ilyen gyakori terhelés mellett nagyon is sokat számíthat az embernek. Pontosabban a fegyvernek. Példának okáért nem melegszik fel annyira, és nem égeti szét az ember kezét, ha véletlenül kinnfelejti a napon…
Poisonnak be kellett látnia, hogy ez is jogos.
Ekkorra már nagyjából körvonalazódott előtte az a halovány sejtés, hogy FopCaten -a Zónákban mindeddig egyedülálló módon -, komoly emberi intelligencia jelei mutatkoznak, és értelmesen tud felelni egy értelmes kérdésre, ezért aztán egy csöppet sem kímélve magát rögtön lecsapott a lehetőségre, és faggatni kezdte a fiút, mindenről, ami csak eszébe jutott.
Jutalmul megtudta, hogy mára már csak jó, ha hétezer Killjoy él a Zónákban, de nagyjából másfél éve, amikor hatalmuk csúcsán álltak, voltak tizenkétezren is.
Megtudta, hogy minden államot Kaliforniától Oklahomáig kisebb-nagyobb területekre szabdaltak, amiket Zónáknak neveznek, a BL/I és a Killjoyok egyaránt. Minden nagyobb territórium élén egy-egy főnök áll, aki tejhatalmú ura minden ott élő Killjoynak, és akik egymástól gyakorlatilag függetlenek, és nem tartoznak elszámolással senkinek - mint a Hatos Zóna és környékén Defying. Csak íly módon lehetséges ugyanis úgy-ahogy elkerülni a pánikot, az önkényeskedést, egyáltalán, a totális anarchiát, megszervezni a védekezést a drakuloidok ellen, a sebesültek begyűjtését az utak mellől, és nem utolsó sorban biztosítani az ételt és a vizet.
A BL/I ugyanis nem szívjóságból küldi a sivatagba az élelmiszer-kamionjait, hogy azt majd jól kirabolják az éhes killjoyok - a Zónákban élők elszigetelése a külvilágtól, egyáltalán, a Zónák létezésének eltitkolása a legfontosabb kritérium mind közül a térségben. Ennek érdekében minden általánosan elérhető rádióhullámot és egyéb kapcsolattartási formát blokkolnak, mintha egy hatalmas üvegbúrát húztak volna a déli államok fölé, még a nem BL/I-s műholdak képeit is zavarják. A határoknál, főleg a hegyekben, izotópos rakéták állnak készenlétben a nap huszonnégy órájában, hogy segítsék a légelhárítás munkáját, radarral, hőkamerákkal, sőt, műholdakkal biztosítva a határt. Ezt a szabályt olyan szigorúan veszik, hogy még a BL/I repülőgépei és helikopterei sem léphetnek be a légtérbe, sem onnan ki – a Zónák területén mindösszesen hét repülőtéri egység üzemel, és kilenc helikopterük van, amik csak végszükség esetén bevethetők. Pontosabban már csak nyolc, mióta Bunny meghalt… Vízi útvonal nincs, sem vasút, mióta a Killjoyok rájöttek, hogy minden különösebb kockázat nélkül kirabolhatnak egy vonatot, ha felszedik a síneket, maradnak tehát az országutak, amik biztosíthatják a Zónákban szolgálatot teljesítő drakuloidok ellátását – és a Killjoyokét, ha elég ügyesek.
Az is kiderült, hogy szintén nem az idiotizmus vagy a mazochizmus az oka, hogy akivel csak találkozott itt Poison, az mind hosszúnadrágot viselt, és ha csak kitették a lábukat az éppen aktuális szálláshelyükről, legyen az akár a Verem, akár a benzinkút, mindig hosszú ujjút is húztak, általában kabátot, és kesztyűt is, még akkor is, ha nem szándékoztak az éjszakát a szabad ég alatt tölteni. Tanultak ugyanis Brian Liston példájából, akit már több mint három éve vetett Arizónába a balsors, és aki nem sokkal ezután egy rajtaütés alkalmával kénytelen volt elhagyni az autóját. A déli nap hevétől felforrósodott aszfaltra hasalt, ami csúnyán megégette a bőrét. Önkéntelenül is felkiáltott fájdalmában, elárulva magát a drakuloidoknak, ráadásul az érzékennyé vált tenyere miatt a pisztolyt sem tudta tisztességesen tartani – egy szó mint száz, szitává lőtték. Azóta minden Killjoy hosszú ujjút hord és bőrkesztyűt, ami ugyan szintén kellemetlenül forró tud lenni, de azért korántsem annyira, mint a hetven fokos aszfalt, és nem utolsó sorban elég vastag hozzá, hogy a tüzes föld mellett az éles kövektől is védjen valamelyest, ha éppen úgy hozza a szükség. Hasonló okokból rohasztja mindegyikük csizmában, vagy legalább bakancsban a lábát, nem pedig félcipőben, aminek túlságosan vékony volna a talpa, hamar átforrósodna; és mindig szorosan betűrik a nadrágszárukat, a lehetőségekhez képest védve magukat a kígyóktól, skorpióktól, mérges pókoktól, és úgy általában a bogaraktól.
Poison mindezt persze magától is tudta. Pontosabban tudhatta volna, ha veszi a fáradtságot, és egy pillanatra is belegondol, hogy mi okuk lehet a killjoyoknak arra, hogy úgy éljenek, ahogy? De hát nem tette meg, mindezidáig nem, és most egy kicsit szégyellte is magát emiatt. Ugyanakkor valami különös, visszafogott csodálat is gyökeret vert benne – nem tudta nem tisztelni az olyan embereket, akik nem hagyják magukat. Márpedig FopCat elbeszélései alapján eléggé egyértelművé vált, hogy a Killjoyok mindent a maguk kárán tapasztaltak meg, és az az első pillantásra érthetetlennek és értelmetlennek tűnő szélmalomharc, ami itt folyik, az egy nagyon is átgondolt és indokolt döntések és szabályok eredményezte rendszer, amit nem holmi elméletek utólagos igazolására hoztak létre, hanem amit a szükség és a tapasztalat szült, és mint ilyen, az elsőtől az utolsó mozzanatáig életképes és érvényes.
És Ghoul az első kezdeti, tétova próbálkozásoktól fogva itt van, és alkotója ennek a rendszernek.
Poisonnak egyáltalán nem tetszett, hogy Fopcat szavai közt újra és újra felbukkan Ghoul neve, de hát nem tehetett semmit. Úgy tűnt, régi sejtése csakugyan beigazolódik, miszerint a fiú megkerülhetetlen, ha a Zónákról vagy a Killjoyokról van szó. Mindenhol ott volt, mindenben benne volt a keze, egyszerűen mindenben.
A jelek szerint ez FopCatet sem tette valami boldoggá, amitől Poison egyszeriben nem hogy szimpatikusnak találta, hanem egyenesen megkedvelte a férfit. Ami viszont Ghoul-témánál is jobban felidegesítette, az FopCat azon hanyagul elejtett kijelentése volt, miszerint a killjoyok számítanak rá. Poison épp csak egy megvető pillantással konstatálta a dolgot, de FopCat nem hagyta annyiban.
- Nem érted – mondta türelmesen.
- Dehogyisnem.
- Nem. Nézd. Egy pörgősebb héten nyolcvan-kilencven embert is kihajítanak ide nekünk. A fele már akkor halott, a másik fele meg szintén a végét járja, mire megtaláljuk őket. Jó, ha egy tucat éri meg közülük a másnapot. Ha meg négy-öt még a hét végén is él, már örülünk, mint majom a farkának. És ez csak a Hatos.
- Aha…- Poisont szemmel láthatólag nem rázta meg a dolog, de FopCat azért csak folytatta.
- Amelyik fel is épül, ritka, hogy megérik az egy hónapot itt. Nagyon ritka.
- Tán nem kéne Ghoulra bízni őket – felelte Poison nem minden kajánság nélkül. FopCat azonban megint a fejét rázta.
- Túlbecsülöd őt. Neki ehhez semmi köze, de még csak a BL/I-nek se sok. Egyszerűen… Nézz körbe! Nincs rendes étel, sem víz, ami van, az is poshadt, és tele van minden szarral… Itt minden csupa mocsok. Ha megkarcolod a kezed, százszor nagyobb az esélye, hogy elfertőződik, és vérmérgezést kapsz, mint odakint. Doki az egyetlen Kaliforniában, de lehet, hogy az egész Zónákban, akinek úgy-ahogy van rendes gyógyszere, az is csak azért, mert Ghoul jóban van Korséval. Ha ő nem vigyázna úgy arra a kölyökre, esélyünk se lenne elég pénzt szerezni, hogy kifizessük Baggy Joenak a becsempészett gyógyszert.
Már megint Ghoul, állapította meg Poison unottan, de FopCat nem törődött vele.
- Negyvenöt fok van árnyékban, éjjel meg fagy. Ötven fok hőmérséklet-különbség, Poison… Ez egy egészséges szervezetet is megterhel, nemhogy egy sebesültet, egy éhezőt. Aki ide kerül, annak Ghoul, meg a BL/I a legkisebb gondja… Amelyik fel is épül a sebeiből, kettő az egyhez, hogy egy hónapon belül elviszi a láz. Vagy valami fertőzést kap, vagy hőgutát, vagy valamelyik létfontosságú szerve mondja fel a szolgálatot. Te meg még azt is túlélted, hogy megkéselnek.
FopCat jelentőségteljesen elhallgatott egy pillanatra.
- Számítanak rád, Poison, de nem a személyed miatt, hanem mert életben maradtál, alkalmazkodni tudtál, kibírtad itt ebben a dögmelegben, és még csak le sem lőttek... És amíg élsz, amíg köztük vagy, ha csak egy hajszállal is, de csökken az esélye, hogy legközelebb őket találják el. Jóformán bármit megtesznek érte, hogy megmentsenek, de valójában nem a te életed féltik, hanem a sajátjukat. – FopCat unottan kinyújtóztatta a lábát, mert kezdett kényelmetlenné válni a kuporgás a földön. Hirtelen megvetővé vált a hangja. - Persze, a világért se vallaná be egyik se. Szerintem még maguk előtt is tagadják.
Poison nem felelt azonnal.
- És Ghoul?
- Mi van vele? – vetette oda Cat hanyagul.
- Kétlem, hogy ő is az életét féltené.
- Ghoul különleges eset…
- Ghoult agyon kéne lőni, mielőtt még kárt tesz valakiben.
- Ghoul az egyik legjobb kiképző – Poison felhorkant, de FopCat nem törődött vele. – Pont azért, mert szélsőséges, mindenkiből kihozza a legrosszabbat. Ezért bízzák rá az újoncokat. Az ő keze alatt, aki alkalmas rá, az veszett gyorsan killjoy lesz, aki meg nem, azt meg nem kell sokáig etetni. Így a leggazdaságosabb. Nem mondom, vannak páran, például Rawforce, akik jobb arányokkal dolgoznak… de Ghoul tanítványai még egy év múlva is élnek. Ott van például Ferric, vagy Candy… Vagy Jet Star, ő is nála kezdte, bár Ghoul állítása szerint nem sok dolga volt vele…
Poison nem reagált, nem is nézett Catre. Igazság szerint nem is nagyon hallotta, amit beszél; a gondolatai már messze jártak, elképzelhetetlenül messze… Mikey-nál.
Ha tényleg ismerte Ghoult, márpedig minden jel szerint ismerte, akkor ez azt jelenti, hogy belőle is az a szörnyeteg csinált killjoyt. A killjoyok pedig ölnek. Élnek, és ölnek. De Mikey… Mikey sosem süllyedne a létezésnek erre a primitív fokára. Nem. Egészen biztos, hogy mindent megtenne, hogy valami értelme is legyen az életének. Nyilván mindenáron haza akarna jutni, akárcsak ő. És ha nem sikerül… ha valamiért nem sikerülne neki, akkor… Igen, akkor legalább a barátait megpróbálná megvédeni. Hiszen rá mindig lehet számítani, hogy nem csinál hülyeséget… És ha egyszer rá is kényszerül, hogy megöljön valakit, egy BL/I-st… akkor is holtbiztos, hogy csak a legvégső esetben tenné! Nem, ő nem lenne olyan, mint mondjuk… Ghoul. Nem. Kedves lenne és segítőkész, aki mindenkin segíteni akar, akár van esélye a túlélésre, akár nincs; olyan, akit mindenki szeret. Akivel mindenki törődik, és aki mindenkivel törődik. Még talán Ghoult is megszelidítené. Mint Kobra…
Poison hirtelen észbe kapott. FopCat anélkül vezette erre a párhuzamra, hogy akár csak kiejtette volna Mikey vagy Kobra nevét. A fenébe is a pszichiáterekkel!
FopCat észrevehette az arcán, hogy valami történt, de nem tudta az okát.
- Őszintén. Mondd meg, kinézted volna Coyote-ból, hogy valaha is killjoy lesz belőle? Mert én nem.
Poison felrezzent.
- Hm?
FopCat merőn nézett az arcába.
- Túl sokat foglalkozol Ghoullal.
- Mi?
- Azt hittem, utálod.
- Hogy jön ide Ghoul?!
FopCat vállat vont.
- Csak hallottam, hogy nem vagytok túl jóban.
- És? – kérdezte Poison ellenségesen. FopCat megint vállat vont.
- Nem kell annyit foglalkozni vele.
- Ti beszéltek állandóan róla! – csattant fel Poison. FopCat válaszolni akart, de aztán meggondolta magát. Egy pillanatig még úgy tűnt, nem is tudja, mit mondjon, aztán elvigyorodott.
- Eeegen. Ez igaz… Érdekes kérdés, hogy vajon miért…?
Poison tüntetőleg nem reagált, de úgy tűnt, FopCatet ez sem zavarja. Amennyire meg lehetett állapítani, meglehetősen kevés dolog zavarta őt. A meleg például egyáltalán nem. És a legyek sem. Vagy legalább is megunta már, hogy utánuk kapkodjon, hagyta, hadd mászkáljanak a karján… Poison hirtelen megundorodott az egész helyzettől.
- És Korse? – kérdezte. FopCat megzavarodva nézett rá. - Tényleg killjoy volt?
A férfi bólintott.
- Méghozzá nem is akármilyen. Állítom, hogy Defying máig siratja.
- Annyira jóban voltak?
- Korse találta meg őket. Lezuhant a gépük az arizoniai határnál. – Poisonnak elkerekedtek a szemei.
- Akkor a lába…
- Nem, az már tizenöt éve használhatatlan. Szerencsére, különben nem valószínű, hogy még életben lenne.
- Ezt hogy...
- Annak idején elismert sebész volt a hadseregnél; ha egészséges marad, biztosan besorozzák. Ő meg… Amilyen makacs az igazságérzete, sosem adta volna be a derekát a BL/I-nek. Így megúszta néhány év börtönnel, de legalább él.
Poison egy percig csöndben emésztette a hallottakat.
- Mit keresett azon a repülőn?
FopCat arcán most először látszott, hogy nem szívesen válaszol.
- Elég… zűrös családi élete volt. A fia bajba került, és őt is belekeverték… Meg akartak szökni, Mexikóba, onnan meg tovább, valami eldugott kis szigetre, ahol a kutya nem kíváncsi rájuk, de lefülelték őket. Ha Killjoy az utolsó pillanatban nem kap fülest, hogy a pilótával gáz van, egyenesen a rendőrség karjaiba futottak volna.
Poisonnak kellett egy pillanat, mire felfogta a mondatot.
- Úgy... úgy érted, Killjoy a… a fia…?
FopCat kelletlenül bólintott. Poison egész elsápadt.
- Úristen…
- Nem nagyon emlegeted őt Defying előtt, ha jót akarsz magadnak – figyelmeztette FopCat komolyan.
- De Killjoyt Korse lőtte le, nem?
- Miután megkapta az első mikrochipjét. Addig a legjobb barátok voltak.
- De akkor…
- Hagyd békén Defyingot, Poison. Komolyan mondom. Ne kérdezz és ne sajnáld, akkor nem lesz bajod vele.
Hallgattak. FopCat elgondolkozva bámult maga elé, és Poisonnak is volt mit emésztenie. Defying…
- Hogy élte túl?
FopCat felrezzent.
- Hm?
- Azt mondtad, lezuhantak. Hogy élte túl?
- Killjoynak köszönhette. Megfenyegette a pilótát, hogy szálljon le.
- De…
- Kisgép volt, csempészrepülő, alig volt személyzete. Killjoynak nem volt nehéz dolga. A pilóta – egyébként később remekül összebarátkoztak, most is killjoy az öreg – megpróbálta lerázni azzal, hogy itt nem lehet leszállni, nem alkalmas rá a talaj, mire Killjoy megütötte. Olyan szerencsétlenül találta el, hogy szegény öregnek a fülkeajtó adta a másikat. Jó száz métert zuhantak irányítás nélkül, egy ilyen papírrepülőnek ez rengeteg. Szerencsére a homok felfogta valamennyire a becsapódás erejét, úgyhogy a navigátort leszámítva többé-kevésbé mindenki megúszta.
- És Korse...
- Korse akkor már itt volt, és szorgosan gyűjtögette a sebesülteket. Merő véletlenségből talált rájuk.
Poison összeráncolta a szemöldökét. Ez túlságosan meseszerűnek tűnt.
- Szóval akkor… - kezdte volna, de FopCat hirtelen leintette. Egy pillanatra megmerevedett, egész testében megfeszült, úgy fülelt, mint a vadászkutya. Aztán mutatóujját a szája elé téve jelezte Poisonnak, hogy ne szóljon semmit, azzal óvatosan, hangtalanul megindult az ajtó felé. Poison meglepetten és értetlenül nézett utána, de csendben maradt. A következő pillanatban aztán ő is meghallotta a motorzúgást. Egy gyorsan közeledő autó hangja volt; annyira gyors, hogy FopCatnek jóformán csak arra volt ideje, hogy halkan kiszóljon Hunternek, és a kocsi máris megállt a benzinkút előtt. FopCat még egy utolsó, figyelmeztető pillantást küldött Poison felé, aztán felemelte a pisztolyát, és némán a nyitott ajtódeszka mögé lapult, hogy bárki is lép be, az ne láthassa őt. Poisonnak se kellett több, ő is előkapta a fegyverét a párnája alól – soha nem tette volna karnyújtásnál messzebb magától -, és amilyen halkan csak tudott, kimászott az ágyból, hogy a másik ajtófélfa mellé húzódjon. Ám ahogy megmozdult, kis híján felszisszent az oldalába nyilalló fájdalomtól. Közel sem volt olyan elviselhetetlen, mint gondolhatta volna, de az igazat megvallva abban a pillanatban tökéletesen megfeledkezett róla, hogy sebesült, akinek ágyban volna a helye… Odakint valaki sietve becsapta a kocsi ajtaját, és a következő pillanatban éles, szokatlanul magas hang harsant.
- Defying!
Poison meglepetten pislogott FopCat felé, de a férfi a jelek szerint nem mozdult, mert Poison egyetlen porcikáját sem látta a deszka mögött.
- Defying!
Poison meg mert volna esküdni rá, hogy a hang női hang, azért olyan magas, de igyekezett kiverni a gondolatot a fejéből. Érezte, hogy izzad a tenyere, és biztos volt benne, hogy megint felszökött a láza, az a fene adrenalin…
- Hé, Defying! Kobra…! Valaki!
- Ez Holy – mondta halkan FopCat, maga is csodálkozva, és kilépett az ajtó takarásából. Poison ostobán nézett rá, de a férfi nem törődött vele, máris a folyosón volt.
- Hunter!
- Tudom – felelte Hunter halálos nyugalommal, valahonnan a bolt felől, és Poisont egy pillanatra elfogta az irigység.
Olyan régóta nem akadt senki, akivel így, egy szóból, egy hangsúlyból megértették volna egymást. Hónapok… évek óta! Mióta hivatalosan is szakaszvezető lett nyolc évvel ezelőtt. Mióta folyton új emberek kerültek a keze alá, a régi barátok helyére; a halott, vagy eltűnt barátok helyére. Mióta Lorainne sem járt már ki a terepre. Mióta Mikey… Mikey...
Poison inkább csöndben FopCat után eredt.
- Mi a szent szar folyik itt?!
- Majd később elmondom, tüntesd el a kocsit.
- Mi?!
Holy Shit bántóan éles hangjában mérhetetlen felháborodás csengett, és villogó szemekkel meredt FopCatre, de az szemmel láthatólag nem ijedt meg tőle.
- Csak tüntesd el!
- Eszem ágában si...
- Defying parancsa.
- Ki nem szarja le?! Segíts kiszedni innen...
Fop Cat idegesen sandított körbe, mint aki azt várja, mikor bukkan fel alattomosan a háta mögött egy Egér, de a sivatag pont olyan üres és unalmas volt, mint a nap másik huszonhárom órájában.
- Mi történt?
- Csak segíts már!
FopCat elhúzta a száját, és egy gyors, lenéző pillantással végigmérte a kocsit. A homoktól csak nyomokban égszínkéknek tűnő Ford eleje csúnyán össze volt törve; a lámpákat rég elhagyta valahol, a motorháztetőt csak a saját súlya tartotta a motor felett, a visszapillantóknak hűlt helye volt, és a vértől foltos szélvédőt leszámítva csak a bal hátsó ajtó üvege nem hiányzott. A legfurcsább azonban nem is maga az autó volt - az anyósülésen egy harminc év körüli, szőke nő kuporgott, és igyekezett kifeszíteni a látványosan behorpadt ajtót. Holy kívülről rángatva próbált segíteni neki, kevés sikerrel. FopCat barátságosan tolta odébb az útból.
- Szólj Hunternek. És keríts egy feszítővasat.
- Honnan a szent szarból szedjek én neked feszítővasat?! - rikácsolta Holy idegesen.
- Csak hozd ide Huntert!
Holy mérgesen fújt egyet, és kisimította csapzott haját a szeméből, de azért csak elindult a benzinkút felé. FopCat nem törődött vele tovább. Bekönyökölt a kocsi ablakán, és alaposan végigmérte a lányt.
- Jól vagy?
- Élek.
- A többiek?
- Ők nem.
Cat egy pillanatig még merőn nézett az arcába, de végül nem felelt. Látta a lányon, hogy nehezére esik a beszéd, ami nem is csoda, ha az ember lába egy horpadt kocsiajtó alá szorul, ráadásul annyi vért vesztett, hogy térdig vörös tőle a farmerja...
- Kiszedünk innen Hope. Nyugi – mondta hanyagul. A nő rávicsorított. Alighanem mosoly akart lenni, de hát csak ennyire futotta tőle. FopCat így is megértette. Visszamosolygott, bátorítóan, aztán türelmetlenül lesett hátra a válla fölött. Poison ott állt az ajtóban, félig a deszkának dőlve, még mindig döbbenten és értetlenül bámulva a mellette elszáguldó Holy után, és az istennek meg nem mozdult volna... FopCat abban a pillanatban komolyan megsajnálta Kobrát, amiért egy ilyen gyengeelméjű báttyal verte meg a sors.
- Hunter! - kiáltotta hirtelen támadt dühvel a hangjában. De Hunter már jött is, a maga megszokott, kényelmes lépteivel, derűsen lóbálva egy pajszert a kezében. Egyáltalán nem tűnt idegesnek. FopCat újra, idegesen kémlelt körbe, de hiába – a sivatag még mindig néma volt, üres és halott.
Rohadt jó lenne tudni, hogy mi a fene folyik itt.
Hunter jelentőségteljesen ránézett, és felé nyújtotta a pajszert, de Cat csak a fejét rázta.
- Csináld te, totál beszorult.
Hunter gondolatban megvonta a vállát, és nekilátott a dolgának. Jó egy fejjel magasabb volt, mint Cat, és vagy kétszer olyan széles, mint FopCat, de így is csak hosszas kínlódás után sikerült annyira felfeszítenie a tönkrement és beszorult zárat, hogy együttes erővel sikerüljön végre kiszakítani a deformálódott ajtót. Hunter akkor halálos nyugalommal lehajolt, és úgy, ahogy volt, kiemelte a lányt az ülésről. Cat azon sem csodálkozott volna, ha ölben viszi az ágyig, mit neki az az ötven kiló, de Hunter nem volt ilyen előzékeny. Óvatosan a földre engedte a nyakába csimpaszkodó Hope-ot, mert az képtelen lett volna megállni a lábán. Most már látszott, honnan az a temérdek vér a ruháján. Jobb lábszárán, a belső oldalon mély, szabálytalan seb húzódott, majdhogy nem a térdéig. A nadrágját levágták, alighanem Holy, hogy legyen miből szorítókötést csinálnia, de arra már vagy helye, vagy ideje nem volt, hogy rendesen be is kösse a sebet.
- Mi a fenét műveltetek? - sziszegte Cat mérgesen. Hope elgyötörten nézett fel rá, és FopCat megállapította magában, hogy oltári szerencséje van, hogy eddig nem vérzett el. Persze, Holy jó killjoy, inkább szorítókötés, mint ellátni a sebet, azzal nyerhet egy-két órát... Meg egy kiadós fertőzést. Ötöt. Tizet... Hunterre pillantott.
- Poison?
- Hm?
- Kibír még pár órát az ágya nélkül?
- Meglátjuk – felelte Hunter nyugodtan. FopCat dühösen pillantott a benzinkút felé, ahol az imént még Poison állt, és látta, hogy Coyote makacsul rángatja vissza, nehogy oda rohanjon hozzájuk.
- Tűnjünk el innen, mielőtt ez is bekattan...
Hunter vidáman bólintott, és lehajolt, hogy újra felemelje a lányt. FopCat segített neki, és együttes erővel sietve becipelték Hope-ot a boltba. Holy már ott volt, és Poison is, aki még mindig Coyote-tal veszekedett valami olyasmin, hogy köszöni szépen jól van, kutya baja, csak kurvára szeretné tudni, hogy mi a fene folyik itt, mert kurvára nem érti az egészet. FopCat, üdvözült mosolyt erőltetve az arcára rászólt Coyote-ra, hogy kerítsen valami gyógyszert, akár a föld alól is, Holyra pedig újfent ráparancsolt, hogy villámgyorsan tüntesse el a Fordot, amíg még jó dolga van, aztán vidáman fordult Poisonhoz.
- Poison, ez itt Vain Hope, a legdögösebb killjoy a...
- Ez egy lány!
- Az. És kicsinálták a lábát, úgyhogy kicsit kölcsönveszi az ágyad. - Hope-ra vigyorgott, aki hálásan visszavicsorgott rá. Még mindig nem sikerült mosolyognia.
Poison hol az egyikre nézett, hol a másikra, de mivel Hope semmi jelét nem mutatta, hogy kámforrá szándékozna válni, és FopCat sem tűnt úgy, mint aki hosszas magyarázatra készül, gondolkodás nélkül utánuk eredt.
- Mégis mi a franc folyik itt?! - kiáltotta mérgesen.
- Semmi.
- Cat!
- Fogd már be! - csattant fel FopCat mérgesen, és még egy felettébb csúnya pillantásra is futotta tőle, ahogy oldalazva próbálta betámogatni az ajtón a lányt. Még néhány lépés, és Hope fájdalmas nyögéssel huppant le az ágyra. Hálásan pillantott fel Hunterre, és a mellette lihegő Catre.
- Követtek? - kérdezte a férfi.
- Nem tudom. Doki?
- Mi az, hogy...
- Nem tudom és kész! Alighogy Holy elindult hozzátok, megtalált a BL/I. Esélyünk se volt, hét kocsival jöttek, a...
- Hét? - vágott közbe Cat döbbenten. Hope bólintott.
- Mi a franc...
- Úgy volt, hogy Angel és Cissy velem jön, de a házból se jutottak ki. Megléptem a kocsival, de folyton a nyomomban voltak, egészen a hegyekig. Ott állt le a kocsi is. ha Holy nem talál meg hazafelé jövet, nekem annyi. Hol a francban van Defying?
- Nincs itt. Hogy talált meg?
Hope mérgesen kapta fel a fejét.
- Szembe jött! - Hunter kuncogott. Hope szikrázó szemekkel nézett rá. - Csak a tízes út járható ilyenkor, hova a francba mentem volna máshova?!
- Jól van na, nyugi – dünnyögte Cat hanyagul. - Lényeg, hogy itt vagy... A lábad?
- Nem volt magányos éjszakám... – dünnyögte Hope kedvetlenül. FopCat összenézett Hunterrel egy pillanatra.
- Hajolj előre.
- Nem kaptak el! - csattant fel a lány mérgesen.
- Mind ezt mondja.
Hope erre aztán csak dühösen fújt egyet, és lehajtotta a fejét, félresöpörve hosszú, egyenes haját a nyakáról. FopCat alaposan megtapogatta a bőrét, aztán barátságosan megveregette a vállát.
- Mázlista!
- Tényleg nincs egy kurva tablettátok se? - nézett fel Hope esdeklőn. FopCat sajnálkozva rávigyorgott.
- Coyote-on keresd.
- Kin?
- Ghoul új játszótársa.
- Az még él?
- Ghoul?
- Hogy bírjátok elviselni?
- Távolról – somolygott Cat, és búcsúzóul megint vállon veregette a lányt. - Aludj egyet, legkésőbb holnapután le kell lépnünk innen.
- Mi?!
- Addig röhögve összeszeded magad. Vigyázz rá, Hunter.
A férfi bólintott, Hope azonban nyugtalanul szólt utána.
- De mi történt? Hol vannak a többiek?
- Hosszú - legyintett FopCat, és kilépett az ajtón. - Coyote!
Poison, aki eddig néma csendben húzódott meg a falnál, követte.
- Coyote! Co... Poison, baszd meg, muszáj egész nap a seggemben lógnod?!
- Gondoltam beavatsz – felelte Poison nyugodtan.
- Mibe?
- Hogy mit keres itt egy nő. Kettő.
- Hallottad, nem?
Poison értetlenül ráncolta össze a szemöldökét.
- De a killjoyok közt nincsenek nők.
- Dehogyis nincsenek. Coyote!
- Kobra azt mondta, a...
- Kobra azt mondja, amit Ghoul a szájába ad! És ha Ghoulon múlik, ember sincs a Zónákban, nemhogy nő.
Poison elgondolkozva elhallgatott, de egy lépéssel sem maradt el FopCat mögött.
Átvágtak a folyosón, egyenesen Defying hajdani szobája felé. Azt asztalok egy része még a helyén volt, tele mindenféle kacattal, többnyire deszkákkal, falécekkel, szerszámokkal, dobozokkal és kábelekkel, Coyote pedig szorgosan kutakodott köztük, a földre szórva a felesleget.
- Na?
- Semmi - felelte a fiú szomorúan – Doki mindent magával vitt.
- Remek... - dünnyögte FopCat mérgesen – Keríts legalább valamit, amivel rendesen be lehet kötni a sebét... Meg alkoholt!
Coyote szolgálatkészen bólintott, és kiszaladt az ajtón. FopCat aprót sóhajtott. Azért mindig is külön utálta Ghoult, hogy felnőtt emberekből ilyen szolgálatkész kisiskolásokat nevel magának – Coyote ugyanezzel a kisfiús mosollyal és lelkesedéssel vetné magát a kútba, ha a nagy Fun Ghoul ezt kívánná tőle...
Poisont bezzeg az istennek sem bírta megnevelni!
- Tényleg nem szállsz ki a seggemből, mi...?
- Ki ez a Hope? - kérdezett vissza Poison szinte derűsen.
- Mondtam. Killjoy.
- És mit keres itt?
- Itt voltál, nem?! Menekült!
- De honnan ismered?
- Találkoztunk néhányszor a CalFlowban.
- És Holy?
- Istenem, mennyivel jobb volt, míg nem voltál magadnál... - dünnyögte Cat a szemeit forgatva. Poison rámosolygott, nyugodtan, szelíden, barátságosan, ahogy még nagyjából senkire sem a Zónákban, és FopCat, jó pszichológus lévén pontosan tudta, hogy akár tetszik neki, akár nem, ő bizony szerzett egy barátot.
És abban a pillanatban szívből utálta érte Party Poisont.
Jó két órába telt, mire Holy Shit fáradtan betrappolt a benzinkút bejáratán. Két napja alig aludt, most meg tíz mérföldet gyalogolt a rekkenő hőségben, csak mert Defying kitalálta, hogy el kell tüntetnie a kocsit a benzinkút környékéről. Legalább is FopCat szerint...
Kimerülten huppant le a boltban az egyik asztal mellé, történetesen Coyote-al szemközt, és barátságosan ráköszönt.
- Szia.
- Szia.
- Én Holy Shit vagyok, Arizonából.
- Tudom, emlékszem rád. Te vagy Kobra nője.
Holy rögtön elvörösödött, és talán válaszolni akart valamit, de végül meggondolta magát. Coyote hangja egyáltalán nem tűnt kötözködőnek vagy bántónak, és hát az igazat megvallva nem is nagyon lett volna min megsértődnie. Tényleg Kobra nője... Coyote is érezhette, hogy valahogy nagyon mellétrafált, mert kissé ijedten kezdett magyarázkodni.
- Bocs, csak... Nekem azt mondták, hogy ti...
- Jah, nem, semmi, csak... ez így... nem... nem annyira téma errefelé. Érted...
- Persze – sietett a válasszal Coyote. - Bocs. - Zavarodottan elmosolyodott, és a kezét nyújtotta a lánynak. - Coyote vagyok. Itt voltam, mikor tegnapelőtt megjöttetek Kobrával. Onnan ismerlek – tette hozzá magyarázatként.
Kezet fogtak. Végre Holy is megeresztett egy félszeg, fáradt mosolyt.
- Bocs, de nem emlékszem rád...
- Semmi baj – mosolygott Coyote barátságosan. - Én bocs, tényleg, hogy...
- Hagyd már - legyintett a lány vidáman. - Hogy van Hope?
- Alszik, gondolom.
- És Poison?
- Egész jól. Azt hiszem. - Holy nevetett.
- Hál'istennek... Kobra hogy bírja?
- Elment. Alig utánatok valamivel.
Holy meglepetten hőkölt hátra. Ez nagyon nem úgy hangzott, mintha csak őrségben lenne.
- Hova?
- Hát... Ghoul elvitte.
- Mi az, hogy...
- Biztos tudni akarod? - somolygott Coyote. Holy egy pillanatnyi gondolkodás után megrázta a fejét.
- De azért nincs baja, ugye?
- Nem hiszem.
- És a többiek? Nagy a csend...
- Mindenki elment. - Holy arca megnyúlt meglepetésében, és Coyote-nak végre leesett, hogy a lány semmiről sem tud. - Elfogyott a víz, úgyhogy átcuccoltunk a CalFlowba, vagy hova, csak Poison nem volt olyan állapotban, hogy magunkkal vihessük, úgyhogy itt maradtunk FopCattel meg Hunterrel, hogy vigyázzunk rá.
Holy egy percig még csöndben emésztette a hallottakat, aztán furcsán rezzenéstelen tekintettel nézett fel a fiúra.
- Kobra?
- Hm?
- Hogyhogy nem ő maradt?
- Hát... mert Ghoul magával vitte. Állítólag Defying parancsára.
- De ő intézte el, ugye? Hogy Poison maradhasson.
Coyote némán bólintott, és belekortyolt a sörébe.
- Mibe került neki?
- Nem tudom. De Ghoul elég mérges volt...
Holy elgondolkozva hallgatott egy pillanatig.
- Szóval akkor oltári mázli, hogy egyáltalán találtunk itt valakit...
Coyote nem felelt, csak együttérzően felé csúsztatta a sörösdobozt az asztalon, de a lány szó nélkül megrázta a fejét. Coyote gondolatban vállat vont. Több marad neki...
- És veletek mi történt?
Holy az asztalra könyökölve a tenyerébe hajtotta az állát, de nem nézett a fiúra.
- Nem tudom, Hope... Az a másik lány, akivel jöttem, Vain Hope. Hazafelé menet az út mellett találtam rá. A tank üres, ő meg csak ült ott a kocsiban és várta, hogy a BL/I megtalálja. Ahogy én ismerem, jópárat magával vitt volna a sírba – tette hozzá gyorsan, Coyote döbbent arcába nézve. - Kocsi nélkül, sebesült lábbal úgysem jutott volna messzire.
- Érem...
- És te? Hogy kerülsz ide?
- Nem lényeges.
Holy szemöldöke felszaladt. Ilyen választ még nemigen hallott.
Sokan konokul hallgattak, és soha nem beszéltek a régi életükről a Zónákban, sőt, egyenesen dühítette őket, ha véletlenül megkérdezte őket valaki, de még többen voltak, akik részletekbe menően beszámoltak elfogásuk okairól és körülményeiről, újra, és újra, és újra – igaz, ők általában nem is éltek soká. Aki a múlton rágódik, kérdéseket tesz fel, vagy pláne válaszokat keres, az sosem él soká... de Coyote nem tűnt sem dühösnek, sem keserűnek vagy kétségbeesettnek, de még csak különösebben kedvetlennek sem. Nyugodtan, természetesen ejtette a szavakat, mint akinek tényleg nem számít, mi volt. Lesz. Vagy hogy mi van most.
Holyt valami halvány rossz érzés kerítette hatalmába ettől.
- BL/I-s voltál? - kérdezte. Coyote megrázta a fejét.
- Ellenálló?
- Nem.
- Hát?
- Ghoul hozott.
- Ghoul?
- Mondom, hogy nem lényeges.
Holy merőn nézett az arcába. Most már tudta, honnan az a hirtelen támadt, kellemetlen érzés. Egy normális ember mindig rosszul érzi magát Ghoul kifacsart ideológiáinak árnyékában...
Aztán olyat tett, amire Coyote egyáltalán nem számított. Átnyúlt az asztal fölött, és megfogta a kezét, úgy nézett a szemébe.
- Felejtsd el őt – mondta komolyan. - Mindent, amit mondott, amit tett veled, mintha nem is létezne.
Coyote meglepetten pislogott, de mielőtt felelhetett volna, a lány folytatta.
- Komolyan mondom, Coyote. Felejtsd el, amíg még nem késő.
- Mármint mit?
- Nézd... - Holy kereste a szavakat. - Én is tudom, milyen, amikor alá vagy osztva, és...
- Téged is ő tanított?
- Igen, és...
- Egyáltalán nem rossz tanár! - vágott közbe Coyote szilárdan, valami furcsán vibráló lelkesedéssel a hangjában. Holy lassan fújta ki a levegőt.
- De. Rossz. Nagyon rossz.
Coyote erre már nem felelt, csak nyugodtan, szinte derűsen nézett rá, de a tekintete tompának tűnt, mintha nem értené egészen, amit hall. Holyt megijesztette ez a tekintet.
- Mióta vagy itt?
- Nem tudom. Nem nagyon számolgattam a napokat.
- Mégis.
- Nem tudom... durván egy hónapja lehet. Miért?
- Akkor láttál már néhány dolgot...
- Néhányat.
Csend lett egy percre.
- Ugye tudod, hogy te nem vagy Kobra? - kérdezte Holy egy kissé talán bizonytalanul. Coyote értetlenül nézett rá.
- Már miért lennék én Kobra?
- Úgy értem, Ghoul meg ő... érted, hogy úgy vigyáznak egymásra, meg ilyesmi. De Ghoul részéről ez is csak...
- Nem fog bántani – vágott közbe a fiú szelíden. Még mosolygott is.
- De igen – bólintott Holy szomorúan. - Láttam ezerszer, mindig ugyanaz a vége. Szórakozni akar, mond valamit, te rohansz, hogy megcsináld, tízszer, százszor, ezerszer, és egyszer csak nem jössz vissza.
Coyote hitetlenkedve ráncolta össze a szemöldökét.
- De nem fog megölni.
- Nem, ő csak... Értsd meg, ő csak szórakozik, Coyote. Neki mindenki csak egy tárgy, aminek nem nézi az értékét, nem...
- Ghoul nem fog megöletni engem – mondta Coyote halkan, még mindig olyan hangon, mintha valami egészen természetes dologról lenne szó, és felállt. Holy követte a tekintetével.
- Nem megölet, csak nem bánja, ha rosszul sül el valami, és...
- Nem is kell bánnia.
Holy hallgatott egy pillanatig, de le nem vette volna a szemét a fiúról.
- Nem tartozol neki. Ugye tudod?
- Tudom.
- Magadnak tartozol az életedért, nem neki.
- Tudom – ismételte Coyote nyugodtan, és otthagyta a lányt.
Most már nem mosolygott rá.
