- Ghoul.
- Hm?
- Rohadt szemét egy húzás ez.
Ghoul kipöckölte az égő csikket a lehúzott ablakon, és máris a következőért
nyúlt.
- És az ki a francot érdekel…
- Rohadt egy alak vagy te is!
- Akkor szállj ki!– felelte a fiú mérgesen, Jet Start azonban nem hatotta meg
vele.
- Doki kicsinál érte.
- Dehogy csinál ki…
- Nem, mert meg se éred!
- Mondom, hogy szállj ki! Senki se kérte, hogy itt rohadj a
nyakunkon!
- Ha legalább egyszer az életben…
Nem folytathatta, mert ebben a pillanatban Kobra bukkant fel a CalFlow
oldalszárnya felől, és pillanatokon belül máris az ülésen termett Ghoul
mellett.
- Menjünk!
Ghoul már majdnem vidáman sandított rá.
- Gyors voltál…
- Húzzunk már!
- Jól van na…
Ghoul sértődötten vállat vont, és indított. Szürkült már, a CalFlow ablakain
kiszűrődő vidám hangok és lámpafény furcsán barátságossá varázsolta most a
parkolót. A fülledt meleg még nem hagyott alább, a rózsaszínből lassan
ibolyaszínűvé váló égen azonban apró, szürke felhőfoszlányok úsztak tétován, az
ősz első eltévedt, bizonytalan hírnökei.
Kobra alig várta már, hogy végleg lemenjen a nap. Nem szívesen indult el így,
világosban, amikor a CalFlowban éjszakázó Killjoyok még nem elég részegek és
jókedvűek hozzá, hogy észrevétlenül el lehessen tűnni a közelükből, de Ghoul
hajthatatlan volt. És bizonyos szempontból még igaza is volt. Bármi közbejöhet,
hosszú az a négyszáz mérföld, megaztán benzin is kell még a hazaútra, arra is
fel kell készülniük, és az sem biztos, hogy olyan egyszerű lesz meglépni…
Feszülten figyelte a visszapillantót, hogy nem követi-e őket valaki, míg a
CalFlow végleg el nem tűnt a szeme elől a hátuk mögött. Csak ekkor nyugodott
meg egy kissé. Igaz, a killjoyok nem éppen a bajtársiasságukról híresek, de
azért akad köztük egy-két rátermettebb alak is, mint mondjuk Steel Grin, akinek
megvan a magához való esze… Igen, ő hamar összerakná a dolgokat - az eltűnt
fegyverek, élelem és víz nem sok lehetőséget hagy a tévedésre -, és lenne olyan
bolond, hogy utánuk ered… Egyelőre azonban úgy tűnt, a szökésük senkinek sem
szúrt szemet. Kobra persze nem számított rá, hogy még egy óra múlva sem fogják
hiányolni őket, de hát itt a sivatagban pillanatok alatt sötét lesz, akkor
pedig senki sem indul majd a keresésükre, hiszen azt sem tudják majd, merre
induljanak?
Megkönnyebbülten dőlt hátra az ülésen. Valahogy megnyugtatta a gondolat, hogy
senkit sem kever bajba saját magán kívül. Leszámítva persze Ghoult, de hát
lényegében ő találta ki az egészet, szóval ez nem számít, és persze Jet Start,
aki viszont nem volt hajlandó egyedül, kocsi nélkül maradni az őrposztján,
úgyhogy ha akart, ha nem, jönnie kellett… Kobra, megkockáztatva egy halovány
bocsánatkérést, bizonytalanul rámosolygott a tükörben, de a férfi csak egy sötét
pillantással viszonozta.
- Nem vagytok normálisak – jelentette ki szilárdan.
- Nem lesz semmi baj – próbálta nyugtatni Kobra, kevés sikerrel.
- Ezt a BL/I-vel is megbeszélted?! – dörrent rá Jet tőle szokatlan haraggal a
hangjában. Kobra vállat vont, és igyekezett elfojtani a vigyorát, több-kevesebb
sikerrel. Pedig most aztán tényleg nem volt oka vigyorogni… Nem tudta, hányan
lehetnek most a motelban, de nagyjából tízszeres túlerővel számolt. Annál csak
rosszabb lehet az arány… Ráadásul a Jaguárban ülnek majd, amit Acid Lad hagyott
Baggy Joe-nál, míg érte nem tud menni valaki. Hát, most majd ők érte mennek… A
tervnek fontos része volt az az autó. A BL/I legalább annyira tisztában volt a
tulajdonviszonyokkal, mint a Killjoyok maguk, így nyilván az lesz az első
gondolatuk, hogy Warble kezdett magányos kamikaze-akcióba az öccse halálát
megbosszulandó. Nem nagyon számíthatnak egy embernél többre…
Már persze csak akkor, ha Warble-t nem fogták el, vagy nem halt meg. Ghoul
ugyan ragaszkodott hozzá, hogy a férfinek kutya baja, és csak azért hagyta
magára az autót a sivatag közepén, mert kifogyott belőle a benzin, de Kobra a
maga részéről egyáltalán nem volt meggyőződve erről. Minden esetre most csak
annyi volt biztos, hogy Acid csak a Jaguárt találta meg, Warble-t nem, így nem
maradt más hátra, mint kockáztatni… Jet Starnak pedig pontosan ezzel volt
problémája.
- Nem vagytok normálisak…
- Nyugi már.
- Legalább neked lenne eszed, Kobra! Egyáltalán, mi a francot akartok ti ott?!
Na, igen. Kobra mindezidáig gondosan nem tette fel magának ezt a kérdést,
inkább elfogadta Ghoul unott és kissé türelmetlen félmondatát, miszerint
„mondtam, hogy Korse hasba rúgott, nem?” Könnyebb volt így. Egyszerűbb. Kedvére
válogathatott a különböző értelmezések és okok közt. Hogy Ghoult csak a bosszú
vezérli azért az ütésért, az aggodalom Korséért, vagy épp a Killjoyokért, ha
nem fejtik meg, miért változott meg Korse viselkedése; az unalom, vagy
egyszerűen csak szeretné egy kicsit újra magára vonni a figyelmet, mint valami
rossz gyerek…
Hasonlóan sokszínűek voltak a lehetőségek önmagára nézve is.
Persze, Kobrát egyáltalán nem érdekelte Korse – egy ideje már nem. Az viszont
igen, hogy mire kell neki Poison? Az nagyon is érdekelte! Kideríthetné például
ezt… Vagy szerezhetne pénzt, ha már Ghoul képtelen volt rá a minap, vagy
információkat, holtbiztos, hogy vannak adatok a motelben a tervezett
élelmiszerszállítmányokról… Mondhatná, hogy mint Killjoy, lételeme, hogy ott
irtsa a BL/I-t, ahol éri, vagy hogy félti Ghoult, elsősorban persze a saját
hülyeségétől… Sosem tudja, hol a határ, és neki, Kobra Kidnek, mint hűséges
fegyverhordozónak és ügyeletes Legjobb Barátnak a feladata, hogy észrevétlenül
vigyázzon rá, tudván, hogy egy nap majd hősiesen az életét kell adnia érte…
A valóság azonban, vagy, ha úgy tetszik, a legnyomósabb érv mind közül az volt,
hogy tudta, beleőrül, ha nem csinál végre valamit. Valamit, ami helyre teszi
benne a dolgokat, ha csak egy-két órára is. Nem gondolni Poisonra, Holyra,
Squealerre, erre az elmúlt pokoli másfél hónapra, újra, igazán Kobrának lenni
egy kicsit. Kiengedni a gőzt. És talán tényleg meghalni Ghoulért. Nem is lenne
olyan rossz… Sőt. Egyenesen szép lenne. Önzetlen. Felszabadító. Hősies. És
talán az egyetlen, aminek még értelme is volna..
Volt egy olyan érzése, hogy Jet Star alaposan kupán vágná, ha ezt felelné neki,
úgyhogy végül csak annyit mondott, hogy túl nagy a csend mostanában körülöttük,
a BL/I gyanúsan kerülte a benzinkutat, úgyhogy jó lesz a körmükre nézni, még ha
kockázatos is egy kicsit. Meg különben is, kell néha egy kis izgalom.
Jet Star erre szikrázó szemekkel meredt rá, és azt mondta, majd ad ő nekik
izgalmakat, hogy egy életre elegük lesz belőle. Ghoul még ekkor sem szólt
semmit, csak csöndben vezetett tovább, Kobrára hagyva a veszekedést. Ez persze
furcsa volt, de a másik kettőt annyira lefoglalta a veszekedés, hogy egyiküknek
sem tűnt föl. Különösen nem Kobrának.
Nem szerette, ha Jet dühös. Nem volt az a fajta, akinek szórakoztató hallgatni
a kitöréseit, mert ugyanolyan könyörtelenül logikus volt ilyenkor is minden
szava, mint mikor jókedve volt, és ugyanúgy igaza is volt. Őrültség az egész,
nyilván, de hát mi nem az manapság? A…
- Ide figyelj, Kobra – mondta hirtelen Jet Star békülékenyen. – Semmi értelme
az egésznek, azok a rohadékok rengetegen lesznek, még ha sikerül is meglepni
őket, pillanatok alatt leszednek titeket, az meg kinek jó?...
Kobra rávigyorgott. Az a fajta vigyor volt, amit tömegével lehet látni a
bolondokházában.
- Nem lesz baj. Csak odamegyünk, rájuk ijesztünk egy kicsit…
- De mi a fenének?!
Kobra vállat vont.
- Ghoul ötlete volt…
- Menjen egyedül!
- … És nekem is van kedvem hozzá.
- Legalább a bátyádra gondolhatnál!
Kobra arca meg se rezdült.
- Gondolok. Többet is, mint az egészséges, úgyhogy egyébként is ideje volt
kimozdulni egy kicsit.
- Kimozdulni?! – harsogta Jet Star. - Van fogalmatok róla, mekkora szarba
keveritek magatokat, ha odamentek?
- Jajj, Jet, fogd már be – morogta Ghoul inkább fáradtan, mint mérgesen, és
kivételesen le nem vette volna a szemét az útról.
- Te elkussolsz, de villámgyorsan!
Ghoul vállat vont, és egyáltalán nem úgy tűnt, mint aki megsértődött. Ennek
ellenére azért bekapcsolta a rádiót, és csak jó két órával később kapcsolta ki,
amikor elérték a Jaguárt. Acidék vontatták oda, és most ott állt magányosan,
nem messze az úttól, Baggy Joe garázsnak és raktárnak használt kiégett
pajtájában. Az öreg néhány száz méterre lakott onnan, egy rejtélyes okkal és
körülmények közt épült ősrégi fabódéban, amit az utóbbi években két szobásra
bővített, de így sem fért volna el benne egy tisztességes ágy. Az ajtó azonban
most csukva volt, és fény sem szűrődött ki az egy szem ablakon – Baggy Joe
nyilván nem volt a közelben.
Ghoult ez egy cseppet sem zavarta.
Rá se nézett Jetre, csak kiszállt, és Kobra segítségével pillanatok alatt átpakolták
a benzintartályokat a Jaguárba, aztán indultak is tovább. Hatvan mérföldnyire
onnét aztán megálltak tankolni a Szivarnál, egy megvénült, mogorva indiánnál,
aki szívből gyűlölt minden fehér embert, de nem volt hajlandó egy percre sem
elhagyni „ősei földjét”, ahol „évszázadok óta az ő családja” volt az úr – és
ahol nem mellesleg gyönyörűen megszedte magát a benzinen. Ghoul sem
szívlelhette az öreget, bár az nem volt sem Killjoy, sem BL/I-s; mindkét félnek
egyformán csalt az üzemanyag árából, felismervén, hogy a semlegesség legjobb
módja, ha nem érdekli, ki az, aki fizet. Lehetőleg jó sokat…
Ezzel együtt a Szivar volt a legközelebb a motelhez a megbízható benzinkutak
közül, de így is újabb fél órába telt, mire végre feltűntek előttük a motel
fényei. Ghoul óvatosan az út szélére kormányozta a Jaguárt, megállt, aztán
leállította a motort. Leengedték az ablakokat, és füleltek. Odakint semmi sem
mozdult, a sivatag fullasztó, fekete csendje körbeölelte őket, úgy borult
rájuk, mint valami fojtogató, nehéz paplan. Kobra nem is bírta sokáig.
- Komolyan nyílt terepen akarod kivárni, míg megtalálnak? – kérdezte halkan
Ghoult. A fiú azonban csak megmondta a vállát, és rágyújtott. Aztán lustán
pillantott ki a szélvédőn. Talán ha félmérföldnyire állhattak a moteltől.
- Kétlem, hogy eddig nem vettek észre.
Kobra kedvetlenül fészkelődött egy sort a helyén. Ebben volt valami. Ettől
függetlenül nem szerette a várakozást, főleg nem akkor, amikor egyáltalán nem
így tervezte a dolgot…
Persze, jó lenne tudni, Ghoul hogyan is tervezte pontosan? Ezt
valahogy elfelejtették megbeszélni a délután folyamán…
A háta mögé pillantott, de Jet Star mogorván ücsörgött a hátsó ülésen, és
egyáltalán nem tűnt úgy, mint aki meggondolta volna magát. Kobra mélyet
sóhajtott, és újra előre fordult.
- Mennyi időnk van?
- Nemt’om – felelte Ghoul hanyagul. - Pár perc, talán ha negyed óra az
őrségváltásig.
Kobrának most ez az idő is mérhetetlenül soknak tűnt. De nem szólt többet,
csöndben meredt a sötétbe.
Az igazat megvallva szerette Ghoul terveit. Általában elég vadnak hangzottak
elsőre, másodszorra, sőt, harmadszorra is, de volt bennük logika, és be is
jöttek. Többnyire. Improvizálni pedig Kobra egyébként is szeretett, ebben
nagyon jó volt.
A meglepetés erejére építeni egy rajtaütést úgy, hogy az ember félmérföldnyire
várja a célponttól, hogy észrevegyék, már több volt, mint vad, de most ezt sem
bánta. Annál nagyobbat szól majd! Persze, Defying biztosan kiakad majd, de hát
ő amúgy is mindenért ordít mindenkivel, főleg, mióta Albata…
Érezte, hogy Ghoul megfeszül mellette az ülésen, hallotta a műbőr finom
sercegését. Tágra nyílt szemmel meredt ki a sötétbe, és a következő pillanatban
már ő is látta – két fehér Pontiac gördült ki az útra, fényszóróik sárgás
csóvája végigsöpört a homokon. Messze voltak még, de nem volt kétséges, hogy
közelednek. Ghoul mindenre készen nyúlt a slusszkulcs után, de Jet Star
megelőzte.
- Na jó, én kiszálltam – mondta inkább sértetten, mint haraggal, azzal se szó,
se beszéd, a kilincs után nyúlt. Kobra dühödten fordult hátra.
- Jet!
- Nyírjátok ki magatokat nyugodtan, de engem hagyjatok ki – felelte a férfi
szelíden, és kiszállt.
- Jet!
- Hagyd már – szólt rá Ghoul valami különös keménységgel a hangjában. –
Megoldjuk ketten is.
- És itt hagyjuk kocsi nélkül?! – csattant fel Kobra.
- Ha meg akar halni, lelke rajta – felelte a fiú derűsen. Keze még mindig a
gyújtáson pihent, és meredten figyelte a közeledő Pontiacokat. Kobra érezte,
hogy egyre hevesebben ver a szíve. Legszívesebben Jet Star után eredt volna, de
tudta, hogy már késő - őt még talán észre sem vették, hogy kiszállt, de
kettejük mozgása már egészen biztosan felkeltené a BL/I figyelmét. Nem, akármi
lesz is, az a legbiztonságosabb, ha nem hagyja el a kocsit – mindenkire nézve…
A két Pontiac egész közel ért, már tisztán kivehető volt a két motor mély,
egészséges berregése. Ghoul ezt a pillanatot választotta a cselekvésre.
Beindította a Jaguárt, rükvercbe kapcsolt, és tövig nyomva a gázt tolatni
kezdett vissza az úton.
A terv bevált, a két Pontiac követte őket. Kobra tekintetével Jetet kereste az
út mellet, de sehol sem látta – a férfi nyilván lehasalt, nehogy észrevegyék.
Kobra Ghoulra pillantott. A fiú arcát megvilágította a szemközti fényszórók
egyre erősödő fénye, és Kobra látta, hogy ezúttal nem mosolyog. A motor felbőgött,
és a Jaguár egy hirtelen rántással keresztbe fordult az úton, hogy aztán már
orral erőre száguldjon a poros aszfalton. Kobra kis híján lefejelte a középső
tükröt a lendülettől, de most az egyszer nem tett érte szemrehányást Ghoulnak.
Tudta a dolgát. Hátra fordult az ülésen, és elégedetten nyugtázta, hogy
üldözőik követik őket. Vagyis nem sejtik, hogy Jet valahol a közelben lehet –
vagy ha sejtik is, nem törődnek vele…
- Na?
- Jönnek utánunk – jelentette Kobra, és egy hajszálnyit megnyugodott, amikor
látta, hogy Ghoul arcát elönti az a jól ismert telivigyor.
- A barmok…
- Ne engedd őket túl közel.
- Te meg fogd be.
Kobra megkönnyebbülten huppant vissza a helyére, és magában számolta a
másodperceket. Tudta, hogy a motel körül szépen karbantartott műút vezet végig,
egész az épület hátsó fala tövében kialakított parkolóig, ami elsősorban a
kamionoknak tesz jó szolgálatot, amikor nagyobb szállítmány érkezik, és nem
tudnak hová parkolni. Ghoul is errefelé tartott, de mindketten tudták, hogy nem
juthatnak el odáig. Túl közel van a bejárathoz – az a parkoló halálos csapda. A
Pontiacok most már csak alig kétszáz méterre voltak tőlük, és Kobra érezte,
egyszerűen érezte, hogy nem várhatnak tovább…
Egyszerre nézek össze Ghoullal, aztán a fiú teljes erejéből a fékre taposott,
és félre rántotta a kormányt. A Jaguár kifarolt, mozdulatlanná dermedt kerekei
fájdalmas sikoltással csúsztak az aszfalton, égett gumitól bűzlő porfelhőt
csapva maguk körül. Kobra nem tétovázott tovább. Villámgyorsan kicsapta a kocsi
ajtaját, és kiugrott az autóból, végiggurult a földön, egész a homokba, és
azonnal lehúzta a fejét. Hallotta, hogy a motor újra felbőg, és néhány
másodperc múlva a Pontiacok is elhúztak az orra előtt. Csak ekkor emelte fel a
fejét.
El se hitte, hogy megcsinálták.
A terv szerint a keresztbe fordult Jaguár takarta az ugrását, és úgy tűnt, ez
sikerült is. Kobra látta, ahogy a kocsi újra megpördül az úton, végül a
homokban köt ki. A két Pontiac éktelen fékcsikorgás közepette próbált megállni,
de sokkal gyorsabban hajtottak, mint Ghoul, és a lendület tovább vitte őket,
kénytelenek voltak kétoldalt kerülni, ha nem akartak összeütközni, aminek
eredményeképp jónéhány méterrel beljebb álltak meg a homokban. Csak ekkor
villantak az első lövések.
Kobrának összeugrott a gyomra egy pillanatra, de aztán erőt vett magán. Ghoul
tud vigyázni magára…
Felugrott, és kissé görnyedten, hogy minél kevésbé legyen észrevehető, futva
indult vissza néhány lépésnyire az út mentén a motel felé. Félúton sem járt,
amikor hallotta, hogy a háta mögött felzúg egy motor.
Nem a Jaguár motorja volt.
Ghoul egyszerű ember volt, és szerette egyszerűen intézni a dolgokat. A
legegyszerűbben pedig pisztollyal lehetett. Ennek megfelelően egy pillanatig
sem tétovázott, amikor a két Pontiac elszáguldott mellette, hogy végleg
elakadjon a homokban, hanem azonnal lőtt. Az ablak még mindig le volt tekerve,
ezzel nem kellett bajlódnia, a jobb első ajtó is nyitva, a bal viszont csukva –
eszményi pajzs a lövedékek ellen. Ettől függetlenül Ghoulnak esze ágában nem
volt a kocsiban maradni. Annyit még ő is ki tudott számolni, hogy egymaga
legalább hat drakuloiddal került szembe, ha a sofőröket nem számolja, így nem
sok vesztegetni való ideje volt. Az első két lövése a jobbra kitért Pontiac két
hátsó kerekét érte, valósággal felrobbantva a gumit. Válaszul sárgás fény
villant felé, és a Jaguár megremegett, de állta a rohamot, négy csúnya, kormos
szélű fekete mélyedéssel gazdagítva a karosszériát. Ghoul nem bánta.
Vigyorgott, bár nem tudott róla, és kezdte rettenetesen élvezni az egészet.
Kicsusszant az ülésről, egyenest a homokba, és azonnal lehasalt. A sötétség
neki kedvezett, az autók árnyékában meghúzódva egész észrevétlen maradhatott –
ő tudta, merre rejtőznek a drakuloidok, de azoknak fogalmuk sem lehetett, ő
pontosan hol van, és egyedül van-e? Ráadásul a megcsúfított Pontiactól
pillanatnyilag nem kellett félnie – a Jaguár ott állt köztük, a másik autóban
viszont még nem esett kár, és ami Ghoult illeti, ezt ennyiben is akarta hagyni.
Szerencséje volt.
A kocsit alighanem csúnyán megdobta a hirtelen egyenetlenné vált talaj, ami a
kelleténél jobban megzavarta a benne ülőket, mert még nem tértek eléggé
magukhoz ahhoz, hogy teljesen megértsék, mi folyik körülöttük. Túlságosan is
óvatlanul és hirtelen szálltak ki – Az első kettőt Ghoul azonnal agyonlőtte. A
másik kettő a kocsi túloldalán keresett menedéket, egész az ajtónak lapulva, és
Ghoul hallotta, hogy egyikük erősítésért harsog a rádióba. Arcán még
szélesebbre kúszott a vigyor. Gyönyörű, egyszerűen gyönyörű!
Néhány ugrással a kocsinál termett, átlépett a hullákon, bevágta magát a
kormány mögé, és indított. Meglepett kiáltás harsant, aztán egy fájdalmas
ordítás, ahogy a Pontiac kerekei áthajtottak az egyik rejtőzködő BL/I-s lábán.
Egy pillanatra még a maszkja is felvillant a tolató autó fényszóróinak
kereszttüzében, de Ghoult ez már nem érdekelte. Lövések villantak felé, most
már mindkét irányból, de hiába – a Pontiac fényezése könnyedén visszaverte a
fénynyalábokat. Erre volt kitalálva. Ghoul gázt adott, és elporzott az úton,
vissza a motel felé.
Egy pillanatig sem gondolkozott a történteken. Eszébe sem jutott, mennyire
valószerűtlen ez az egész, hogy legalább hat élő drakuloidot hagyott maga
mögött, és megint megúszta egy karcolás nélkül – ha eszébe jutott egyáltalán
valami is, hát akkor legföljebb az, hogy ha a Jaguárnak valami baja lesz,
Warble elevenen megnyúzza. Ezért is hagyta magára, hátha nem lövik teljesen
szét.
Vidáman csapott a dudára és lassított. Még mindig nem volt lőtávolon kívül, de
nem bánta, tudta, hogy nem merészkednek a nyomába, amíg meg nem bizonyosodnak
róla, hogy a Jaguár üres. És fel sem robbanthatják alatta az autót, hiszen túl
közel van a motel, bőven az öt mérföldes tűréshatáron belül – minden robbanna…
Annyira megörült a sikerének, hogy kis híján elcsapta a hirtelen felbukkant
Kobrát, akit a dudaszó csalt ki az útra. Kénytelen volt visszatolatni érte,
amit Kobra nem túl barátságos arccal fogadott.
- A frászt hozod rám…
Ghoul csak egy tenyérbemászó vigyorral válaszolt.
- Hol a Jaguár?
- Ez gyorsabb!
- Warble meg fog ölni… - dünnyögte a fiú, de azért sietve bemászott az
anyósülésre. – Jól vagy?
- Persze!
Kobra várt egy kicsit, de Ghoulnak szemmel láthatólag esze ágában nem volt
viszonozni a kérdést. Gázt adott, és teljes sebességgel száguldott a motel
felé.
Most már tényleg számíthattak a meglepetés erejére.
Kobrában azonban ezzel párhuzamosan egyre apadt a lelkesedés.
Tudta, hogy közel sincsenek túl a nehezén. Elsősorban azért, mert egyiküknek
sincs keresnivalója itt, és fogalmuk sincs, hogy pontosan miért is jöttek? A
maga részéről legalább is így volt vele. Minden attól függ, mit találnak itt.
Majd az eldönti, miért jöttek… Ghoultól nem voltak idegenek az ilyen ötletek,
így élte az egész életét, hogy fogalma sem volt, mit csinál majd a következő
pillanatban, de Kobra elszokott már ettől. Ő szerette, ha van valami
alternatíva, amit megszeghet…
Jelen pillanatban az egyetlen alternatíva az volt, hogy megpróbál nem kiesni a
rosszul becsukott ajtón, amit nem sikerül rendesen magára csapnia. Ghoul, a
változatosság kedvéért rávigyorgott. Kobra egy hirtelen ötlettől vezérelve
nyelvet öltött rá válaszul. Többre aztán nem is volt ideje, mert két újabb
Pontiac bukkant fel előttük az úton, valószínűleg az imént kért erősítés. Ghoul
vidáman nézett a mellette ülő fiúra.
- Tizenöt golyó, három tár.
- Megvan.
- És számold, hányat lősz.
- Felfogtam! – morogta Kobra mérgesen, de azért megkereste az övére akasztott
pisztolyt. Poison Glockja volt, és kivételesen nem Ghoul ötlete volt, hogy ezt
is magával hozza. Ha már egyszer az a terv, hogy meglepik a motelt, hát legyen
igazi meglepetés! Kobra tudta, hogy erre végképp nem számít senki. A pisztoly
hangja valószínűleg megrémíti majd a drakuloidokat, megzavarja őket, és mivel
nemigen lesz fénye, legalább is a lézerpisztolyokhoz képest, hang alapján
nehezebben betájolható az is, honnan jött a lövés? Tiszta nyereség. Igaz, talán
nem lesz minden találat halálos, de így is szín tiszta nyereség…
Lehúzta a fejét, míg elszáguldottak a két, egymás után érkező Pontiac mellett,
de azok nem lőttek rájuk - még csak nem is lassítottak. Kobrának csak ekkor
esett le, hogy mekkora előny, hogy egy BL/I-s kocsiban ülnek. Valószínűleg azt
hitték, erősítésért mennek… Ghoul arcából ítélve ő sem erre számított, de
pillanatok alatt napirendre tért a dolog felett. Nemes egyszerűséggel leparkolt
a főbejárat előtt, gondosan a motel falának csapva a kocsi orrát – no, nem
nagyon, épp csak annyira, hogy szép hangja legyen, ha már illedelmesen
becsengetni nem tud. Kobra gyilkos pillantással jutalmazta a mutatványt, de ezúttal
meg is elégedett ennyivel, és máris odakint termett. Vissza se nézve berontott
az ajtón, két kifelé tartó, tökéletesen megzavarodott drakuloidot küldve a
másvilágra, akiket túlságosan is meglepett a zenebona. Csak ekkor nézett körbe.
Azonnal látta, hogy a terv a vártnál is jobban sikerült. Baloldalt, a
folyosóról döngő léptek zaja hallatszott, káromkodás és parancsok dörögtek, de
a szűk kis előtérben egy lélek nem volt. Nyilván nem számítottak rá, hogy bárki
is nyíltan meg meri támadni a motelt… Ebben a pillanatban Larry bukkant fel a
recepciós pult mögött, sápadtan, némán, de elszántan. Kobra szúrós pillantást
vetett rá, amolyan igazi, fenyegető pillantást, hogy eszébe se jusson eztán sem
megszólalni, aztán beugrott mellé a pult takarásába. Tudta, hogy a motel
Larryé, húsz éve az övé, a Zónák lezárása se kergette el innen – nem fog
kockáztatni…
A léptek közeledtek, a motel hátamögött felbőgött egy motor, aztán mégegy, és
Kobra hallotta, hogy valaki fájdalmasan felkiált. A következő pillanatban a
mellé kuporodó Larry arcát látta maga mellet.
- Mi a fenét keresel te itt?! – suttogta a férfi halkan, mérhetetlen dühvel a
hangjában. Kobra villámgyorsan befogta a száját a tenyerével.
A drakuloidok elrohantak a pult előtt, valószínűleg ki az ajtón, és kisvártatva
felhangzott a lézerpisztolyok jellegzetes süvítése. Ghoul tehát még odakint
volt; és Kobrának fogalma sem volt, hogy mit akar csinálni. Ahogy arról sem,
hogy ő mit akar csinálni…
- Korse? – kérdezte halkan.
Larry arcán már nem látszott félelem.
- Elkéstél. Elment.
Kobra magában szitkozódva lesett ki a pult mögül, de senkit sem látott a
folyosón. Hol vannak ilyenkor a drakuloidok?... Lázasan dolgozott az agya.
Ghoulnak igaza volt, Korse nyilván megtudta, hogy egy idegen autó ilyen közel
merészkedett a főhadiszállásához, ezért küldte ki a két járőrkocsit. Aztán a
másik kettőt is… Talán ott ült ő is valamelyikben… Mostanra pedig nyilván azt
is tudja, hogy megtámadták a motelt. Vagyis nincs sok idejük…
Viszont ha Korse nincs itt, ki irányítja a drakuloidokat? És hol vannak?...
Megint kilesett a pult mögött, de a folyosó még mindig üres volt. És Kobrának
hirtelen eszébe jutott, hogy amikor az imént kipattant az autóból, akkor sem
lőttek rá, nem is látott senkit. Mintha az egész motel kiürült volna…
Mindegy.
Ha Korse nincs itt, akkor ez azt jelenti, hogy a szobája szabad préda.
- Vigyél be Korséhoz – mondta gyorsan, és jelentőségteljesen megbökte Larry
oldalát a pisztollyal. A férfinek szemmel láthatólag nem tetszett a dolog, de
volt annyi esze, hogy ne ellenkezzen. Felállt, előkereste a zsebéből a
kulcsokat, és kényelmes léptekkel megindult a folyosón. Kobra utána. Odakint
még mindig folyt a harc, és Kobra némi lelkiismeret-furdalással gondolt
Ghoulra, amiért magára hagyta, de aztán eszébe jutott, hogy tulajdonképpen így
tervezték az egészet. Már amennyit megterveztek belőle… Persze, jó lett volna,
ha Jet is velük van, hogy fedezze legalább egyiküket… Hirtelen kivágódott egy
ajtó az orruk előtt, és négy, maszk nélküli férfi rontott ki rajta. Kobra
villámgyorsan emelte fel a pisztolyát és lőtt. Összerándult, ahogy a fegyver
eldördült, és Kobra nem tudta, hogy talált-e? Iszonyúan idegennek tűnt a
pisztoly, nehéznek, hogy majdnem el is ejtette, amikor hátrarúgott. A BL/I-s
lövedékek is elvakították, érezte a melegüket, ahogy elsüvítettek az arca
mellett. Szinte vaktában újra meghúzta a ravaszt, miközben egy hirtelen
mozdulattal, a karjánál fogva maga elé rántotta Larryt. A kis ember majdnem
felbukott, hogy csak a fal támasztotta meg. Talán kiáltott is, ebben Kobra nem
lehetett biztos, de nem is érdekelte. Hatalmasat lökött rajta, hogy a férfi
egyenesen a legelöl álló drakuloidnak zuhant. Félig ösztönös mozdulat volt,
félig tudatos – Kobra valahol az agya rejtett zugában tudta, hogy Larryre nem
lőnek, ő a BL/I szerződött partnere. Igaza is lett, az a néhány pillanat, amíg
a lövés hangjától megrémült, földre döntött BL/I-sek megpróbáltak
feltápászkodni, elég volt Kobrának, hogy megtegye azt a két lépést az ajtóig.
Átszökkent a küszöbön, és közben egy pillanatra sem vette le az ujját a
ravaszról – aztán bevágta maga mögött az ajtót.
Egy pillanatra nekitámaszkodott a deszkának, jól esett a hirtelen támadt csend.
Érezte, hogy remeg a teste, de hogy az elfojtott félelemtől, a megerőltetéstől,
vagy egyszerűen csak az adrenalintól, azt maga sem tudta. De erőt vett magán,
és elhátrált a bejárattól, egy gyors pillantással felmérve a szobát. Körben, a
fal mellett négy ágy volt benne, a szemközti, rácsos ablak mellett egy
hatalmas, négyszárnyú szekrény, középen egy kártyázástól megkopott asztal négy
székkel. A drakuloidok szálláshelye… nem éppen Korse szobája.
Kobra elhúzta a száját. Ugyanebben a pillanatban hallotta, hogy a háta mögött
kattan a zár.
És Kobra hirtelen rádöbbent, hogy csapdában van.
Ghoult meglepte, hogy nem talált senkit a benzinkút előtt. Igaz, nem
különösebben bánta, és nem is gondolkozott el rajta, hogy vajon ki és miféle
csapdát állíthatott neki? Egyszerűen csak megvárta, míg Kobra eltűnik a motel
félhomályában, hogy fedezhesse, ha kell, csak aztán szállt ki az autóból, és
kissé csalódottan vette tudomásul, hogy mindösszesen két fedezéket kereső
drakuloid került a pisztolya elé. Ráadásul az egyiknek volt képe kilőni a
Pontiac jobb első gumiját… Aztán csend. Ghoulban csak ekkor villant fel a
nyugtalanító gondolat, hogy valami nincs rendben.
Az egyetlen szerencséje az volt, hogy félig még mindig a Pontiac nyitott
ajtajában állt, így volt némi fedezéke, amikor az ajtón rendezett sorban
kirontott egy osztag BL/I-s. Ghoul egy másodpercre egészen megdöbbent. Nem
számított támadásra pont onnan, ahol alig fél perce Kobra volt még… Aztán egyik
pillanatról a másikra elöntötte a düh. Arra se vette a fáradtságot, hogy magára
csapja az ajtót, csak beugrott az autóba, és mit sem törődve a felgyűrődött
motorháztető alól érkező hörgésekkel, hátratolatott. A drakuloidok lövöldözve
lódultak utána, mire Ghoul megállt, előre lökte a sebváltót, és nekihajtott a
csoportnak. Kettőt is sikerült a falhoz passzíroznia, ordításuk még a motor
hangját is elnyomta. Vér fröccsent a szélvédőre, a hűvös lámpafényben vörösre
festve a kocsi orrának maradékát. Aztán a motor végképp megadta magát, Ghoul
pedig valami különös elégtétel ígéretével az arcán markolta meg újra a
pisztolyát. Lőni azonban nem maradt ideje, mert a következő pillanatban az életben
maradt drakuloidok kereszttűz alá vették az autót, a betört ablakok apró
szilánkjaival borítva be mindent. Ghoul ösztönösen csukta be a szemét, és az
arca elé kapta a karját, ahogy oldalt hajolt a mellette lévő ülésre. Érezte,
hogy remeg alatta a karosszéria, hallotta a lövések sivítását, és egy egészen
rövid, keserű másodperc erejéig eszébe jutott, hogy most van vége. Ha
megmozdul, ha megpróbál kiszállni, holtbiztos, hogy ropogósra sütik, ha marad,
előbb-utóbb vagy felrobban az autó, vagy valamelyik vakmerőbb rohadék veszi a
bátorságot, hogy a nyitott ajtó felől közelítse meg… Valahonnan lövés dördült,
amit szinte azonnal éles kiáltás követett, és néhány utolsó, eltévedt lövést
követően abbamaradt a harc. Ghoul meglepetten kapta fel a fejét. Arra számított,
hogy Kobra pisztolya meglepi majd a BL/I-t, de arra azért nem, hogy
megfutamodnak tőle… Márpedig a drakuloidok sebesen igyekeztek eltűnni a
motelben, egyikük-másikuk mintha még aggodalmasan vissza is nézett volna a
válla fölött. Ghoul döbbenten pislogott utánuk. Aztán rögtön meg is értette a
dolgot, amikor meghallotta a motorzúgást.
Két autó fényszórói villantak az úton, és Ghoul akkor már tudta, hogy megint
óriási szerencséje volt. Ilyen távolságból, főleg sötétben, lehetetlen volt
megállapítani, miféle autókról van szó? De még ha a BL/I járművei is – mi a
biztosítsák rá, hogy nem Killjoyok ülnek benne? Ghoul persze tudta az igazat,
és esze ágában nem volt megvárni, míg az autók elérik a motelt. Kicsusszant az
ülésről, ügyelve rá, hogy ne a bejárat felőli oldalon érjen földet, ott
biztosan észrevennék a szökését, és futva vágott neki az alig ötven méteres
távnak a motel fala mentén a sarokig. Az volt a terve, hogy megkerüli az
épületet, és másutt jut be valahol. Mert muszáj volt bejutnia
– látni akarta Korsét.
Baj nélkül elért a sarokra, átrohant a hátsó parkolóhoz vezető betonúton, tett
még néhány lépést, és máris majdnem ugyanott állt, ahol Squealert megölték. Az
ablakon még nem volt új rács, üveg sem volt a tokban, és Ghoul megint
megállapította magában, hogy igazán rendes dolog a BL/I-től, hogy így
gondoskodik róla, hogy ne kelljen megerőltetnie magát az embernek. Hallotta,
hogy a túloldalon dühös kiáltások és parancsszavak röpködnek, aztán motorzúgás
hallatszott – bizonyára megérkezett a két autó… Jó lenne, ha Kobra itt lenne,
hogy fedezze a hátát… De hát nem volt ott, így Ghoul gondolkodás nélkül
bemászott az ablakon. Tett egy lépést az ajtó felé, de hirtelen megtorpant.
Fülelt, de hiába – az odakintről beszűrődő zsivaj miatt alig hallott valamit, mégis,
tudta, egyszerűen tudta, hogy nincs egyedül… Körbepillantott a
szobában. A villany nem volt felkapcsolva, az ablak előtt lengedező függöny
beengedte fény pedig csak arra volt elég, hogy méginkább sötétnek tűnjön tőle a
szoba. A sarkokban összesűrűsödtek az árnyékok, és Ghoulnak úgy rémlett, mintha
megszűnne, feloldódna a fal az eleven sötétségben. Ebben a pillanatban balról
halk, fagyos hang szólalt meg.
- Vissza.
Ghoulban újra fellobbant a düh, mintha sértené, hogy meglepték. Felemelte a
pisztolyát, vaktában lőve a sötétbe, nem is azért, hátha talál, hanem hogy
hátha elárulja a fény, hol áll az idegen. Nem is kellett csalódnia, egy
másodperc törtrészére valóban világosabb lett – valami megcsillant az ablakhoz
legközelebb eső sarokban, és ugyanebben a pillanatban fémes kattanás
hallatszott.
Ghoul túl jól ismerte ezt a hangot.
- Vissza.
Ghoul nem mozdult. Még mindig nem tudta volna pontosan megmondani, hol áll a
másik, de már nem is akarta tudni. Most már csak azt az egyet akarta tudni,
miért nem lő Wonaguth? Mert más nem kezelhet itt géppisztolyt, az holtbiztos…
- Mit akarsz Korsétól? – kérdezte kihívóan és kíváncsian is egyszerre.
- Vissza.
Ghoul pimaszul elvigyorodott a sötétben, és tett egy lépést előre. Wonaguth
most sem lőtt. Szelíden szólt rá.
- A folyosó dugig van az embereimmel.
- Mit csináltál Kobrával?
- Még nem volt szerencsénk találkozni.
Ghoul nagyjából ekkor döntött úgy, hogy akár kedvelhetné is Wonaguthot.
Most már tudta, hol van. Baloldalt, egész a sarokban, félig a függöny
takarásában, ahol nem láthatják. Biztos, hogy ott van… Egy pillanatig
eljátszott a gondolattal, hogy megkockáztat mégegy lövést, de végül letett
róla. Elvégre is az ember nem csinál ilyesmit azokkal, akiket kedvel, nem igaz?
Különösen nem olyanokkal, akik szintén barátkozni akarnak, és ennek jegyében
rögtön értékes információkkal is szolgálnak...
A folyosó dugig van az embereimmel.
Szóval Wonaguth az új Korse. De akkor mit keres ebben a szobában – egyedül?
Nyilvánvalóan ő is tisztában volt vele, hogy ha bárki be akar jutni, és nem a
főbejáratot akarja használni, akkor csakis itt próbálkozhat. Miért nem állított
hát őrséget? Mert nem vérontást akart, csak megvédeni a motelt. A pozícióját.
És valószínűleg Korsét, hiszen ha végképp el akarná tüntetni őt az útjából,
akkor az lenne a legegyszerűbb, hogy itt és most megöli őt, a betolakodót, és
Korsét alkalmatlannak nyilváníttatja a Zónák parancsnoki posztjára, hiszen egy
koszos kis killjoy is kijátszotta őt, és majdnem észrevétlenül jutott be a BL/I
főhadiszállására…
Márpedig aki Korse barátja, az neki is barátja.
Ez aztán nagyjából el is döntötte a kérdést Ghoul számára. Tartozni viszont nem
szeretett. Ha Wonaguth megkímélte az életét, ezt mindenképpen viszonoznia kell…
Megugrott, görnyedten, egyenesen Wonaguth felé, olyan hirtelen, hogy még
önmagát is majdnem meglepte vele. A géppisztoly felugatott, egy pillanatra már
majdnem megtorpanásra késztetve Ghoult. De a lövedékek nem találták el, néhány
centivel a feje fölött süvítettek el; ha nem hajol le, gyönyörűen feltépik a
torkát… Wonaguthot persze ugyanúgy elvakította egy pillanatra torkolattűz, így
a második sorozata sem talált. Ghoul viszont megtalálta őt. Valami megvillant a
kezében, és a következő pillanatban Wonaguth erős ütést érzett a mellkasán.
Elakadt a lélegzete, és egy rövid, egészen rövid pillanatig nem szorította
eléggé a fegyverét – Ghoul egy villámgyors mozdulattal kiütötte a kezéből. A
hirtelen támadt csend mindkettejüket megdermesztette egy pillanatra. Ezúttal
Wonaguth tért magához hamarabb. Ellökte magától Ghoult, olyan erővel, hogy a
fiú megtántorodott, és kénytelen volt mégegy lépést hátrálni, sikeresen
belerúgva az elejtett Thompsonba. A következő pillanatban már az ablakban volt,
és mire Wonaguth megkereste és felemelte a fegyverét , Ghoul már odakint volt.
Wonaguth utána eresztett mégegy sorozatot, csak a biztonság kedvéért, de Ghoul
meg se hallotta. Pillanatnyilag valami egészen más foglalta le.
Néhány méterre tőle, a parkoló közepén ott állt a legendás, fekete Pontiac.
Makulátlanul tiszta volt, mint mindig, úgy fénylett a parkoló sápadt, sárgás
lámpáinak fényében, mintha aranyporral szórták volna be…
Ghoul megnyalta a száját.
Nem mondhatni, hogy nem gondolt Kobrára. Egészen határozottan felötlött benne a
gondolat, hogy segíteni kéne neki, hiszen ki tudja, miféle bajba keverte magát,
a motel bizonyára még mindig tele van drakuloidokal... Igen, ha innen nézi a
dolgot… De hát Kobra biztosan megérti majd, hogy ezt nem lehetett kihagyni,
egyszerűennem hagyhatja ki, és különben is, ő Korse miatt jött… És
mivel Korse eddig nem mutatkozott, és semmi sem utal a jelenlétére, igazán
senki sem vetheti a szemére, ha elintéz magának egy találkát vele…
Hátrasandított a válla fölött, de Wonaguth sem mutatkozott, így Ghoul sem
tétovázott tovább. Boldogan rohant az autóhoz, és minden különösebb óvatoskodás
nélkül csapott le a kilincsre. Könnyedén nyílt, és még könnyebben csukódott…
Ghoul elvigyorgott, és rögtön a kulcs után nyúlt. Nem kellett csalódnia, ott
volt a helyén, épp csak rá kellett adni a gyújtást, és már mehetett is – ez a
nagy előnye Kaliforniában, ha az ember kocsit akar lopni. Sosem kell bajlódnia
a kulcsokkal; nincs az az épeszű ember, aki bezárná az autóját, ha magára
hagyja, hiszen bármikor bármi történhet, és akkor aztán minden másodperc
számít…
A motor szokatlanul csendes volt, a bőrülés szokatlanul kényelmes, és Ghoul egy
percre komolyan irigy lett Korséra ezért a csodáért. A műszerfalra pillantott.
A tank csurig töltve, az elektromos vezérlés minden gombja lelkesen villogott,
és bár neki fogalma sem volt, melyik mire jó, valamiért mégis borzasztó
elégedettséggel töltötte el az egész.
Minden különösebb sietség nélkül farolt ki a helyéről és indult meg az út felé,
éppen abban a pillanatban érve a sarokra, amikor az első drakuloid is
felbukkant. Ghoul szín tiszta élvezettel hajtott át rajta, egy hangyányit azért
félve, nehogy a test túlságosan megdobja az autót, és a végén a felfüggesztés
bánja, de szerencsére a BL/I-s nem volt testes alkat.
A Pontiac elhajtott a motel oldala mellett, kifordult az útra, és nekivágott az
éjszakának. Ghoul vidáman leste a visszapillantót, figyelte, ahogy a bejárat
előtt megzavarodva fel-alá rohangászó alakok egész apró hangyákká zsugorodnak.
Most már vagy hat-hét autó állt a közelben, amik ki tudja, honnan kerültek elő,
de egyik sem indult utána. Ghoul ennek örömére bekapcsolta a rádiót.
Naná, hogy nem
Defyingra volt hangolva.*
One love, one heart
Let's get together and feel all right
As it was in the beginning (One love)
So shall it be in the end (One heart)As it was in the beginning (One love)
Ghoulnak valamiért most még ez is tetszett. Vidáman dudorászta magában a
dallamot, többnyire hamisan, de hát ez sosem zavarta őt, és közben azon
gondolkozott, vajon Korse már ma éjjel vissza akarja-e kapni a kocsiját, vagy
hagyja inkább a következő éjszakára? Végül nem jutott semmire, és a jókedve is
egy pillanat alatt elpárolgott, amikor a fényszórók kereszttüzében egyszercsak
felbukkant a keresztbe fordult Jaguár…
Ghoul hirtelenjében nem is találta a féket, alig tudott úgy megállni, hogy ne
rohanjon bele a kocsiba. Mérgesen csapott a kormányra, és kiszállt. Egészen
biztosan tudta, hogy nem itt hagyta az autót… De a kilyuggatott kerekű
Pontiacot és a BL/I-t sehol sem látta, így egy megoldása maradt csak a
rejtélynek…
- Jet!
- Kicsit óvatosabb is lehetnél – dörmögte a férfi, és előbújt a kocsi
takarásából. – Majdnem lelőttelek.
- Majdnem.
- Kobra?
Ghoul nagyon, nagyon ártatlan képpel nézett vissza rá, aminek persze nem sok
értelme volt a sötétben, de Jet Star így is megértette.
- Ha valami baja…
- Nincs semmi baja!
- Ajánlom is. Defying meg is ölne érte.
- Defying folyton meg akar ölni…
- Komolyan mondom, Ghoul.
Ghoul elhúzta a száját.
- Tényleg képes voltál otthagyni… - Jet Star hangjában mintha némi
hitetlenkedés csengett volna, amitől Ghoul furcsamód már majdnem elszégyellte
magát.
- Nem hagytam ott, csak előbb elhoztam a kocsit! – felelte ingerülten. Jet Star
utálkozva mérte végig, de végül csak annyit mondott.
- Jó.
Ghoul bosszúsan nézett vissza a háta mögé. A motel felől még mindig kiabálás
hallatszott, de lövések már nem. Kobra vagy ellőtte az össze töltényét, vagy
egyáltalán nem lő többet…
- Hülyeség volt. – Ghoul felrezzent.
- Hm?
- Hülyeség volt – ismételte Jet Star nyugodtan. – A kocsi.
Ghoul még mindig értetlenül nézett rá.
- Gyalog akarsz visszamenni Kobráért?
- Dehogy megyek gyalog!
- Akkor minek hoztad el a kocsit?
Ghoul idegesen vállat vont. Jet Star nem tűnt mérgesnek, sőt, mintha mulattatta
volna a helyzet, amit Ghoul igencsak nehezen tudott elviselni. Persze, mindketten
tisztában voltak vele, hogy esze ágában nem volt egy pillanatra sem, hogy
visszamenjen Kobráért, de Jet Star valamiért mindig eljátszotta ezt a kis
színjátékot…
Márpedig ha Ghoul mérges volt, akkor különösen szükségét érezte, hogy
rágyújtson. Most is ezt tette. Jet Star nem szólt többet, némán figyelte a fiú
minden mozdulatát. Ekkor távolról újabb két lövés dördült, aztán egy harmadik.
Ghoul ösztönösen számolta magában. Eddig nyolc, amit hallott, de ki tudja.
Eléggé el volt foglalva az imént ahhoz, hogy ne Kobra lövéseit számolgassa.
Lehet, hogy nincs is már több golyója… Szegény fiú, akkor bizony nagy bajban
van…
Lustán pillantott a benzinkút felé, és hirtelen valahogy mégis kedve lett volna
visszakocsikázni, csak úgy, a mulatság kedvéért, de persze nem tette meg.
Először is, őrültség volna, öngyilkosság, másodszor, ahhoz el kéne nyomni a
cigit…
Jet Star lépett mellé, és félig a Pontiac még mindig hűvös motorháztetejére
ült, mintha várna valamit. Hiába, az a néhány száz méter nem volt elég hozzá,
hogy felmelegedjen a motor, ahhoz viszont igen, hogy Kobra számára
elérhetetlenné váljon az autó…
- Lassú - jegyezte meg Ghoul hirtelen. – Rég meg kellett volna lépnie.
A másik hümmögött. Ghoul kajánul sandított rá.
- De most nem?
- Ha nem hoztad volna el a kocsit, most nem lenne ekkora szarban.
- Volt még ott vagy három!
- Jó.
Ghoul vidáman fújta ki a füstöt, mielőtt újra megszólalt volna.
- Segíteni kéne neki, nem? – Jet Star vállat vont.
- Én aztán le nem lövetem magam miattatok.
- Attól még segíthetnél neki.
- Menj te.
- Most jöttem meg! - Jet Star megint vállat vont.
- Nem én akartam ide jönni.
- Az is igaz…
Egy darabig hallgattak. A motel felől még mindig hallatszott egy-egy élesebb
kiáltás, aztán végleg csend lett. Jet Star várakozva pillantott a mellette füstölő
fiúra, de az rá se nézett, úgy mondta.
- Várjunk még egy kicsit.
- Én aztán ráérek…
Megint csend lett. Kobrának híre-hamva sem volt, viszont feltámadt a szél,
felkavarva a két autó körül a port, amitől Ghoul prüszkölni kezdett, és
szentségelve kászálódott le a motorháztetőről, hogy menedéket keressen az
autóban. Jet Star nem követte.
Nem különösebben aggódott Kobráért – most már minek? És különben is, magának
kereste a bajt… De azért éberen lesett a sötétbe. Bármerre nézett, mindenütt
csak az éjszaka áthatolhatatlan feketesége fogadta, az égen úszó felhők
eltakarták a lenyugvó holdat, közel s távol a motel volt az egyetlen
fényforrás.
Létfontosságú, hogy ha Kobra életben van még egyáltalán, akkor most szökjön
meg, mert ha világosodni kezd, semmi esélyük sem lesz elmenekülni. Így sem
maradt sok idejük… A hegyek még felfogják egy ideig a napfényt, de egy-két óra
múlva már elég világos lesz hozzá, hogy bárki a nyomukba eredhessen. Jet Star a
legkevésbé sem érzett késztetést rá, hogy kivárja ezt. A jelek szerint Ghoul is így
lehetett vele, mert egész türelmetlennek tűnt, ahogy krákogva kiköpött a
homokra, de persze a világért sem szállt volna ki az autóból, és ahogy Jet Star
ránézett, szinte látta az arcán, ahogy számolja a másodperceket. Ha Kobra nem
jut ki onnan nagyon gyorsan…
Persze, amíg a BL/I nem indít hajtóvadászatot utánuk, addig nyugodt lehet. Ez
azt jelenti, hogy van, aki lefoglalja őket…
Lövés dörült, aztán mégegy, és a következő pillanatban iszonyatos robbanás
hangja rázta meg a levegőt, hogy Jet star úgy érzete, menten megsüketül.
Aztán már csak annyit látott, hogy a motelnél felcsapnak a lángok.
Kobra, Poisonnal ellentétben, nem esett kétségbe és nem is dühöngött, amiért
egy szobában ragadt. Az igazat megvallva nem egészen húsz másodpercébe került kijutni onnan.
Áldotta az eszét, amiért nem a saját pisztolyával indult útnak, mert azzal
sosem lőtte volna szét az ablak előtti rács csavarjait, amivel az a falhoz volt
rögzítve, sőt, abban sem volt biztos, hogy okos dolog lett volna egy acélvázat
telelődözni elektromossággal? Így viszont elég volt kinyitnia az ablakot, a
keze pont kifért a rácsok közt a Glockkal egyetemben. Néhány szerencsésebb
találat aztán elég is volt, és Kobra máris szabad volt.
Az persze nem segített, hogy az ajtó előtt tanakodó BL/I-sek a lövések
hangjától megrémülve végül úgy döntöttek, mégsem túl biztonságos bezárva
tartani egy fegyveres Killjoyt a főhadiszállásuk kellős közepén, és némi
tétovázás után rátörték az ajtót, de Kobrának szerencséje volt. Egy fájdalmas
nyögés kíséretében első próbálkozásra sikerült kimozdítania a szétlőtt rácsot a
helyéből, és kiugrott az ablakon, épp csak néhány pillanattal előbb, mint ahogy
az első lövés elsüvített az irányába.
Egy másodpercre megtorpant, míg felmérte, hová is került, aztán villámgyorsan
ugrott a falhoz, egész az ablak mellé, és hátát a hűvös falnak vetve meglapult.
Tudta, hogy előnyben van, hiszen bárki is jön utána, nem láthatja őt az
árnyékban. Eltelt egy fél perc, a szobában kialudt a lámpa, amit még Kobra
kapcsolt fel, hiszen szüksége volt fényre a lövésekhez, de senki sem
merészkedett túl közel az ablakhoz. Kobra nem várt tovább, nesztelen léptekkel
megindult a jobbra, egész a fal mentén, hogy az eresz alá szerelt lámpák fénye,
amik elsősorban a parkolót voltak hivatottak megvilágítani, a lehető legkisebb
felületen érjék.
Talán hálás lett volna Ghoulnak, ha tudja, hogy az egyetlen ok, amiért nem
várta egy szakasz drakuloid az ablak alatt, az az volt, hogy a fiú épp az imént hajtott el a fekete Pontiac-kal, ezért a BL/I-sek nem merték megközelíteni a
parkolót. Attól tartottak, hogy nem volt egyedül… Kobra tehát baj nélkül érte
el az épület sarkát, és remélte, hogy megpillantja valahol Ghoult. De sehol sem
látta, még akkor sem, amikor a motel oldalsó, rövidebb oldala mellett elsurranva
elérte az utcafrontot. Drakuloidot viszont látott eleget! Vagy harmincan álltak
a bejárat előtt, néhányan már maszkban és egyenruhában, a többiek atlétában,
őket nyilvánvalóan az ágyból verték ki - de mindnyájuknál volt fegyver. Az út
túloldalán terpeszkedő benzinkút felől négy autó bukkant fel, aztán még három.
Kobra összeszorította a száját. Ez nem lesz olyan egyszerű… Ráadásul azt sem
tudja, hol van Ghoul… A drakuloidok hirtelen szétszéledtek, hogy egy részük
jobbról, egy másik balról kerülje meg a motelt. Kobra ösztönösen megfeszült a
rejtekhelyén.
Ez a manőver csak egyet jelenthet. Ghoul nincs a motelben, ha nem tartanak
tőle, hogy kitör. Ha viszont odabent nincs, és idekint nincs tűzharc…
Kobra érezte, hogy úgy kalapál a szíve a mellkasában, ahogy már nagyon rég. A
francba is, Ghoul…! A drakuloidok viszont sebesen közeledtek, egyenletes
futólépésben, pisztollyal, némelyek puskával felfegyverkezve, egyértelmű volt,
hogy túltették magukat a kezdeti meglepetésen, és ezúttal tervszerűen
levadásznak mindenkit, aki csak az útjukba kerül. Kobra nem várhatott tovább.
Ha itt találják, esélye sincs. Igaz, hova mehetne?... Kocsit kell szereznie,
tudta jó, de az autók és közte ott voltak a drakuloidok…
Kobra megmarkolta a pisztolyát, felugrott, és nekieredt a sötétségnek, vissza,
a motel háta mögé, és csak remélni merte, hogy előbb eléri az ablakot, amin az
imént mászott ki, mint a drakuloidok őt… Elrohant az első szobát jelző rács
előtt, aztán a második, a harmadik előtt, már csak négy méter, és megússza…
Feltéve, ha már eltakarodtak onnan a drakuloidok. Kobra nagyon remélte, hogy
nem volt annyi eszük, hogy maradjanak.
Akárhogy is, ez volt az utolsó esélye. Tétovázás nélkül, egyetlen mozdulattal
lendült be a még mindig nyitott ablakon, titokban számítva rá, hogy azonnal
agyonlövik, de semmi sem mozdult. Lehasalt, és úgy is maradt egy percig, míg
hallgatózott, de a szobában semmi nesz nem hallatszott. Engedélyezett még néhány
pillanatot magának, hogy összeszedje magát annyira, hogy úgy-ahogy kapjon
levegőt, de nem maradt sok ideje, mert odakintről behallatszott a közeledő
léptek ütemes, tompa puffanása a homokon. Kobra felpattant, és tőle telhetőleg
halkan surrant az ajtóhoz.
Mindenre felkészülten lapult a falhoz, a félig kifordult ajtófélfa árnyékában,
és szorosan markolta izzadt tenyerével a fegyverét - és hirtelen eszébe jutott,
hogy mit mondott neki Ghoul. Számolja a golyókat, különben kifogy a tár, és
akkor vége… Persze, nem számolta, naná, hogy nem számolta, ki az az idióta, aki
számolja?! Ghoulnak persze rutinból menne, de ő elszokott már a golyós
fegyverektől… Volt még nála ugyan két tár az övére akasztva, de egy, korom
sötétben nem sok reményt fűzött hozzá, hogy ki tudja cserélni a régivel, hiszen
nem volt gyakorlata benne, kettő, most minden golyó számít, most nem annyit
lőhet, amennyit akar… Hülyeség lenne elpocsékolni ezt a pár maradék töltényt,
csak mert nem tud elszámolni tízig…
Odakint ekkor harsant az első mérges kiáltás, és Kobra tudta, hogy a
kétoldalról őt bekeríteni igyekvő csapat felfedezte a szökését.
Gondolkodás nélkül vágta ki az ajtót, és rohant a főbejárat felé. Úgy vélte,
hogy a BL/I valószínűleg nem számol ellenséggel az épületen belül, és ez így is
volt. Mindenki odakint volt már, vagy legalább is majdnem mindenki… Kobra a
fordulóban három egyenruhást pillantott meg, akik szintén a kijárat felé
igyekeztek, és olyannyira siettek, hogy észre sem vették, hogy mögöttük van.
Három gyors lövés, egy néma ima, hogy legyen még három golyó a tárban, és egy
fájdalmas kiáltás, ez volt minden.
Kobra átszökkent a földre zuhant holttestek felett, és egy pillanatra elemi
erővel lobbant fel benne a düh, amiért hagyta magát rávenni erre a szarságra…
Hogy lehetett ekkora idióta?! Abban a pillanatban még az sem jutott eszébe,
hogy talán még ő járt jól. Hogy Ghoul talán már halott… Ez csak akkor jutott
eszébe, amikor kirontott a kapun, és megpillantotta a motel falához paszírozott
Pontiacot, amiből öt perce sincs még, hogy kiszállt…
Ghoul nem volt ott.
Kobrának egy pillanatra egészen határozottan átvillant az agyán, hogy meg kell
keresnie, egyszerűen muszáj megkeresnie, de tényleg csak egy
pillanatra. Aztán győzött a józan ész, amiben nagy szerepe volt az ajtó előtt
vesztegelő egy tucatnyira duzzadt Pontiacoknak, és a benne ülő negyven
drakuloidnak. Kobra egy szempillantás alatt döntött, hiszen készült rá, tudta,
hogy ez vár rá… Oldalt lendült, az összetört Pontiac felé, miközben az összes
golyóját kilőtte, a hozzá legközelebb eső autó üzemanyagtartályára célozva.
Nem tudta, hogy hányadik lövése talált, a robbanás ereje csúnyán a motel
falához vágta, egy pillanatra mintha még a felcsapó lángok is elérték volna, de
aztán újra helyreállt a világ. A környék nappali fényben úszott, és Kobra
legnagyobb meglepetésére két autó is égett, hatalmas, vakító tűzgolyóként
festve vörösre az eget is. Kobrának valósággal földbe gyökeredzett a lába a
látványtól, de végül maradt még annyi lélekjelenléte, hogy futásnak eredjen, el
a motel mellett, az országút felé, mielőtt még a tűz átterjed a többi autóra
is. Vagy a benzinkútra… Úristen, ha a benzinkút…
Nem hallott semmit, a robbanástól kis híján megsüketült, de nem fordult vissza,
hogy megnézze, követik-e? Rohant, rohant, amíg úgy nem érezte, kiszakad a
tüdeje a helyéről. Akkor aztán kénytelen volt megállni.
Tudta, hogy nem a futás az oka. Egészen más az oka. Mi van, ha Ghoul…?
Kobra nem engedte meg magának, hogy végiggondolja a mondatot. Erőt vett magán,
és végre hátranézett a válla fölött. A motel fényárban úszott, a két égő autó
körül emberek nyüzsögtek, a felhevült fém és az égett hús szaga idáig érződött.
Mintha még az autóban rekedt sebesültek halálsikolyait is hallotta volna…
Nem volt jó érzés. Még akkor sem, ha BL/I-sek. Még akkor sem, ha ő megúszta… ha
kijátszott legalább nyolcvan drakuloidot.
Mi van, ha Ghoulnak nem sikerült?...
Kobra kényszerítette magát, hogy kiverje a fejéből a fiú képét, és igyekezett a
lépteire koncentrálni. Hiszen el kell tűnnie innen a lehető leghamarabb. Csak
előtte még meg kell keresnie Jet Start…
A hallása lassan-lassan visszatért, és már a levegőért sem kapkodott annyira,
de ezzel együtt egyre nőtt az a jellegzetes, jeges szorítás a mellkasában, a
félelem. Hiába volt olyna nagy tapasztalata benne, most mégsem volt olyan
egyszerű nem gondolni a lehetőségekre… Persze, Ghoul biztosan él még, és kutya
baja, hiszen mindent megúszik, nyilván, hogy most is megússza, de
mégis, ilyen díszkivilágítás mellett meglépni… Újra hátra fordult, csak hogy
lássa, még most sme követi őt senki. A drakuloidoknak elég munkát adott a tűz,
hiszen ha a lángok elérik a benzinkutat, minden a levegőbe repül. Kobra ettől
megnyugodott egy kissé. Legalább zavartalanul kocsikázhatnak haza… feltéve, ha
megtalálja még Jetet.
Ha egyáltalán itt van még…
- Jet! – kiáltotta hangosan. - Jet Star!
Válaszul fényszórók fehér fénye villant fel előtte, gyors egymás utánban. Elég messze volt, vagy száz
méterre, így nem vakította el túlságosan, de ahhoz ez is elég volt, hogy
tisztán kivehesse a kocsi előtt várakozó alakot. Megkönnyebbülten kocogott
a Jaguárhoz, de még félúton is alig járt, amikor Ghoul önfeledt ordítással
vágódott neki, hogy majdnem feldöntötte.
- Nem mondtad, hogy tűzijátékot is csinálsz nekem!
- Nem volt tervben – vigyorgott Kobra, és igyekezett kitérni Ghoul elől, de már
késő volt – a fiú villámgyorsan megtalálta a módját, hogy alaposan kupán vágja.
- Ezt azért, mert Korse miattad fog lebaszni!
Kobra túlságosan is örült neki, amiért épségben látja viszont, hogysem
megsértődhetett volna a dolgon.
- Bocs…
- Kabbe!
- Jet?
- Előre ment a Jaguárral.
- Hogyhogy elő…
Ghoul arca ragyogott a büszkeségtől, ahogy rávágta.
- Úgy, hogy én sokkal jobb kocsit szereztem!
A Pontiac bosszantóan csöndes volt és bosszantóan
kényelmes. Kobra legalább is annak érezte, és nem igazán tudta megszokni. Pedig
lassan fél órája ültek már az autóban, élvezve a masszírgolyókkal ellátott
bőrüléseket, a klíma nyújtotta huszonöt fokot, és persze az ultrafinoman
hangolt lengéscsillapítókat, amiktől az egész olyan volt, mintha nem is
gurulnának, hanem csak lebegnének a sötétben… Ghoult valószínűleg túlságosan is
nagy gyönyörűséggel töltötte el az egész, mert nemhogy Kobrát nem kérdezte ki,
de még azt sem volt hajlandó elmesélni, hogy vele mi történt? Ellenben percekig
játszadozott a rádióval, ide-oda tekergetve, közben összevissza nyomkodta a
műszerfalat, mint valami rossz gyerek. Kipróbált minden gombot és funkciót, ami
csak a keze ügyébe került, amitől csodával határos módon csak kétszer fulladtak
le, arra viszont nem tudott rájönni, hogy lehet kikapcsolni a navigációt, így
egy kellemes női hang időről időre megkérdezte tőlük, hogy tehet-e valamit annak érdekében, hogy ne aludjanak el?
Kobra ezt sem bánta. Fáradt volt, és valahogy furcsán üres, mint szélvihar után
a letarolt búzamező. Annyit már tudott, hogy Jet Star másik úton indult el,
csak a biztonság kedvéért, hogy magára vonja a figyelmet, és félrevezesse az
esetleges üldözőiket, és hogy csak a Szivarnál találkoznak, hogy nála hagyják a
Pontiacot, és benzint vegyenek fel a hazaútra. Ezzel pedig tökéletesen meg is
elégedett most. Jó terv volt, kicsit szokatlanul nyugodt és logikus, ezért
Kobra sejtette, hogy Jet Star lehet az értelmi szerző, aki valószínűleg csak
azért bízta Ghoulra a Pontiacot, hogy az szó nélkül elfogadja a feltételeket.
Jet Star szeretett biztosra menni, ahogy mondani szokták, amire Kobra is
hajlamos volt, de most mégis örült, hogy úgy alakult, Ghoul mellé kell beülnie.
Ő nem fog kérdezni. Kobra nem szívesen szólalt volna most meg, ahhoz túlságosan
is kimerültnek érezte magát.
Tulajdonképpen mire volt jó ez az egész? Miért hagyta, hogy belekeverjék? Hogy
jutott egyáltalán eszébe...? Hiszen az egésznek semmi értelme nem volt, azon
kívül, hogy bajba keverjék magukat. Nem tudtak meg semmit, legalább is ő nem
tudott meg semmit, ami akár csak a legkisebb mértékben is hasznára lehetne a
Killjoyoknak, viszont elloptak egy autót, két másikat felrobbantottak, ki
tudja, hány drakuloidot ölve meg vele… Na jó. Robbantani csak ő robbantott, de
ez aligha fogja meghatni a BL/I-t…
Kegyetlenül el lehetett keseredve, ha képes volt ide jönni, csak hogy ne
kelljen Poisonért aggódnia. Persze, ha vele maradt volna, akkor Ghoul, meg Jet,
meg Doki, meg a többiek miatt aggódna, hiába, ez az ő formája…
Hallotta, ahogy a mellette ülő fiú ujjai vidáman dobolnak a kormányon a
rádióból szóló ismeretlen dal ismeretlen akkordjaira, hallani vélte a
lélegzetvételét, tudta, hogy milyen elégedett, hogy mennyire élvezte az egész
éjszakát, és hogy máris azon mulat magában, milyen képet vág majd Korse, amikor
megtudja, hogy ellopták a kocsiját… Egyszerűen ismerte minden gondolatát,
minden utolsó kis rezzenését...
A rádió hirtelen elhallgatott, és Kobra önkéntelenül elmosolyodott a sötétben.
Felesleges lett volna bármit is mondania, hiszen nem lepődött meg. Ő is tudta,
annyiszor tapasztalhatta már, hogy Ghoul mindig megérzi, mire van szüksége, mintha...mintha…
Hirtelen fellobbant benne a vágy, hogy valaki, akárki, bekocogjon az ablakon,
és azt mondja, Ghoul a testvére, nem Poison; hogy soha nem is volt az. Hogy
vele is elhitessék végre. Mennyivel könnyebb lenne. Mennyivel… természetesebb…
Lehunyta a szemét, de még mindig nem szólt. Egyszerűen csak jó volt ott ülni
abban a csendben, hallgatva a motor duruzsolását, rábíznia magát Ghoulra, éppen
rá, és nem gondolni semmire… Megnyugodni egy kicsit. Kobra régóta tudta, hogy
az egyetlen ember, aki mellett tényleg megnyugodhat, az Ghoul, mert nem kell
félnie, hogy valami hülyeségre vetemedik azért, hogy őt mentse. Kobra pedig
olyan különös szerzet volt, hogy csak örülni tudott ennek.
Nem aludt el, csak valami félálomszerű állapotban lebegett, mert világosan
érezte a lába alatt a futómű alig érezhető vibrálását, és ebből tudta, hogy
nagyon gyorsan mennek. Aztán egyszercsak az autó lelassult, és Kobra érezte,
hogy élesen jobbra kanyarodik, valószínűleg egy régi mellékútra, mert az eléjük
kerülő kövek és kátyúk egyszer-egyszer keményen megdobták a kerekeket. Kobra
kinyitotta a szemét, és kibámult az ablakon. Odakint még mindig korom sötét
volt, de azért tudta, hol vannak – a Szivar benzinkútja éjjel-nappal cifrán ki
volt világítva, mintha még mindig ezzel akarná ide csalogatni a gyanútlan
utazókat.
Megint jobbra fordultak, és araszolva áthajtottak a négy töltőegység között,
aztán megálltak a benzinkút épületének háta mögött, ahol nem láthatták őket az
útról. Itt már nem volt világítás, csak a benzinkút mocskos fala, és a homok…
Ghoul leállította a motort, és néhány pillanat múlva a kocsi kerekei alatt
csikorgó kövek zaja is elhalt. Most már biztos volt, hogy senki sem követte
őket, a hirtelen rájuk szakadt csendben Kobra még a saját lélegzetvételét is
hallotta.
Tudta, hogy csak percekig tarthat ez a kis nyugalom, hiszen sietniük kell, de
most még ennek is örült. Ghoul nem szállt ki, továbbra is ott ült mellette,
kényelmesen a kormányra támasztva összekulcsolt kezeit, úgy bámult ki bágyadtan
a szélvédőn, és Kobra ebből tudta, hogy nagyon fáradt. Bele se mert gondolni,
mikor aludhatott utoljára…
Mi lesz, ha nem sikerül? Ha Jet nem lesz elég gyors? Kobra nem neheztelt
egyikükre sem, amiért nem mentek vissza érte, és tudta, hogy Jet sem számít rá,
hogy bárki is a segítségére siet. Ha valami balul sül el…
Ghoul csöndben rágyújtott mellette, mit sem törődve a rájuk leselkedő
veszéllyel, és a kocsit pillanatok alatt átjárta a marihuana jellegzetes,
édeskés szaga. És Kobra hirtelen rettenetesen boldognak érezte magát. Mintha
minden, minden a legnagyobb rendben volna…
- Adj már nekem is egyet – mondta.
Ghoul olyan hirtelen fordult felé, hogy még a cigit is majdnem lenyelte
ijedtében.
- Mi?..
- Ne szivass már! – Kobra türelmetlenül nyúlt felé, és kikapta a csikket a fiú
szájából. Ghoul annyira megdöbbent, hogy egy pillanatig még tiltakozni is
elfelejtett, és csak akkor jött meg a hangja, amikor Kobra kényelmesen kifújta
az első slukkot.
- Baszd meg!
Kobra rávigyorgott.
- Baszd meg, te lenyúltad a cigimet?!
- Bocs. Csak úgy megkívántam.
- De te sose szívsz! – háborgott Ghoul.
- Változnak az idők.
Ghoul arcáról azonnal eltűnt a harag. Hűvösen, szinte fenyegetően felelt.
- Tudod, hogy rühellem a változásokat.
- Most úgy változnak, hogy olyan lesz minden, mint régen.
Ghoul összeráncolt szemöldökkel, gyanakodva nézett rá. Kobra alig látta őt a
sötétben, de a szeme csillogásából is tudta, hogy a fiú nem hisz neki.
- Megígérem – mondta szelíden, de meggyőződéssel. Ghoul hallgatott egy
pillanatig.
- Aha…
- Komolyan mondom, Ghoul. Minden…
- Megjött Jet.
Kobra nem tudta eldönteni, Ghoul tényleg hallott valamit, vagy csak nem látott
jobb módot arra, hogy befejezze a beszélgetést? Mondani akart még valamit, de a
fiú máris az ajtót nyitotta, így végül ő is követte a példáját.
Ghoulnak jó füle volt, valóban egy autó közeledett az úton. Kobra ettől
megkönnyebbült egy kissé – nemigen tudott volna mit kezdeni azzal, ha hirtelen
szembesülnie kell vele, van, amiről Ghoul sem akar beszélni. Megnyugodva
sandított a fiúra, aki idegesen lökte a szájába a következő csikket, aztán
felemelte a fejét. Kobra is a láthatárt fürkészte, és bár fényeket nem látott,
a zaj erősödött, és hamarosan már tisztán ki lehetett venni azt a jellegzetes
berregést, ami annyira a Jaguár sajátja volt. Ghoul lehajolt, és a nyitott
ablakon benyúlva felkattintotta néhányszor a fényszórókat, hogy jelezze, hol
vannak. Alig fél perc telt belé, és a Jaguár is melléjük gördült. Kobra tisztán
hallotta a murvakövek csikorgását a kerekek alatt, a rádióban az It’s my life
szólt, aznap már vagy ötödszörre, és mindez olyan megnyugtató volt, olyan
ismerős… Most már eszébe sem jutott Poison, vagy bárki más, hiszen itt voltak
ők hárman, épen és egészségesen, mint már annyiszor, körülöttük az ásító
éjszaka, hangjukat elnyelte a sivatag, beburkolta, elrejtette őket, mintha
féltené… Persze, a BL/I bármelyik pillanatban meglepheti őket, bármikor
belefuthatnak egy őrjáratba, lerobbanhat a kocsi, bármi történhet, bármi… Jet
Star ugyanolyan nyugodtan száll ki a kocsiból, mint mindig, és Kobra, bár nem
láthatta a sötétben, tudta, hogy arcán ott táncol az a halvány, lekezelő
mosoly, a büszkeség mosolya. Ghoul ott állt tőle karnyújtásnyira, máris
vigyorog, megszívja a cigit, a felszított parázs kevés hozzá, hogy megvilágítsa
az arcát, de nincs is rá szükség, ő is vigyorog, mint mindig. Egy pillanatra
sem gondol a veszéllyel, azzal, hogy a BL/I bármelyik pillanatban lecsaphat
rájuk, hogy bármikor meghalhatnak, hogy az égvilágon semmi keresnivalójuk nincs
itt… Pont, mint régen. Tényleg olyan minden, mint régen…
Kobra nem is tudta, hogy ennyire hiányzott már neki a terepmunka. Az igazi,
Ghoul-féle terepmunka, amit el nem tudott volna képzelni senki mással, még
Jettel sem igazán. Mert abból már lenne baj..!
- Mozdulj már! – szisszent rá Ghoul, egy pillanatra megérintve a karját. Meleg
volt a keze, és ez majdhogynem meglepte Kobrát. Rájött, hogy nagyon hideg van,
és ő rettenetesen fázik. Aztán már nem volt ideje szólni, mert Jet
visszaparancsolta a Jaguárba.
Ghoul tényleg fáradt lehetett, mert szó nélkül a hátsó ülésre mászott mellé,
Jet Starnak hagyva a kormányt. A férfi szemmel láthatólag nem vette zokon a
dolgot. Megtöltötte a kocsit és a tartalék benzintartályokat, és máris a
kocsiban volt. Indított, és rögtön lejjebb vette a rádiót, mert ő is sejtette,
hogy Ghoult kivételesen hamar elnyomja majd az álom. Igaza is lett. Alighogy
ráfordultak a hajdani ötvennyolcas útra, a fiú már aludt. Fejét az ablaknak
támasztva, kissé féloldalasan ült, egész lecsúszva az ülésen, és meg sem
rezdült, amikor a Jaguár áthajtott egy-egy nagyobbacska kátyún. Jet Star összeráncolta
a szemöldökét, és felkattintotta a belső világítást.
- Kobra.
Kobra is félálomban lehetett már, mert csak másodszorra hallotta meg a nevét.
Értetlenül nézett Jet starra, mire az csak Ghoul felé bökött a fejével. Kobra
arcán átsuhant az aggodalom.
- Na ne…
Túlságosan is élénken élt még benne az emlék, amikor Ghoul a fél éjszakát az
ölében fekve töltötte, eszméletlenül… Közelebb csúszott a fiúhoz, és gyengéden
a nyakára tette a két ujját, csak hogy meggyőződhessen róla, minden rendben
van-e? Rendben volt, olyannyira, hogy Ghoul, anélkül, hogy akár a szemét
kinyitotta volna, finoman közölte vele, hogy vegye le róla a mocskos kezét,
vagy ő tépi ki a helyéről. Kobra megnyugodva csusszant vissza a saját helyére.
Jet Star sem szólt semmit, bár igencsak viszketett a tenyere.
Tényleg nem kedvelte különösebben Ghoult, és egyre kevésbé értette, Kobra mit
szeret rajta annyira? Ghoul ott rúgott belé, ahol érte, még most is, amikor
Kobra már-már legendás Killjoynak számított, nem zöldfülűnek, és Jet Star
képtelen volt megérteni, miért tűri ezt el. A maga részéről egyenesen várta az
alkalmat, amikor leszámolhat végre Ghoullal, de a fiú az elmúlt másfél év
alatt, amióta csak ismerte őt, egyetlen egyszer sem kötött belé. Ahogyan
Rawforce-ba vagy Hunterbe sem. Mintha csak ránézésre tudta volna, hogy ki az,
akinél nem szabad próbálkoznia, mert könnyen ráfaraghat. Jet Star néha már
csodálta ezért a képességéért.
De mi lesz, ha egyszer mégis elveszti a fejét? Kobra biztosan belerokkan,
főleg, ha egy Killjoy végez Ghoullal. Valószínűleg Korse viselkedése is
megváltozna. Jet Star ugyan nem volt tisztában vele, miféle játékot űz
egymással a páros, de minden esetre élvezte azt a sajátos védelmet, amit Ghoul
közvetlen közelsége jelentett számára, és ami igencsak nyomós oknak számított a
szemében ahhoz, hogy ne sürgesse meg a fiú bukását.
Egy ideig még némán hajtott, talán egy órát is, hogy meggyőződjön róla, senki
sem követi őket, aztán megint felkattintotta a belső világítást. Hosszan nézte
a két fiút a visszapillantóban, és újra megállapította magában, hogy csak a baj
van velük.
Ghoul még hagyján. Alaposan megkeveri a dolgokat, az igaz, de cserébe legalább
Korsét féken tartja valamennyire - de Kobra igazi hős. A Killjoyok vakon bíznak
benne, mert okos is és bátor, de legfőképpen mert tisztességes mindenkivel
szemben. Ha Kobra mond valamit, annak nem a fegyvere adja a súlyát. Igen, ő jó
ember, remek ember… Egyáltalán nem olyan, mint Ghoul. Mégis, most, ahogy
elnézte azt a két fiatal arcot ott a hátsó ülésen, úgy érezte, van valami
különös hasonlóság köztük, valami közös ösztön, vagy legalább is hallgatólagos
megegyezés, alku, valami… valami…
A francba is, két év sincs köztük!
Jet Star érezte, hogy egyre hevesebben ver a szíve. Nem a félelemtől, nem is az
izgalomtól – a haragtól.
Nincs ez így rendjén. Kobrának nem itt volna a helye, sokkal jobbat érdemel
Ghoulnál. Ghoul pedig sokkal rosszabbat a halálnál. Ami pedig őt illeti…
Nos, ő sokkal jobbat érdemel Kaliforniánál.
Tulajdonképpen mindig is jobbat érdemelt. Egész életét a fegyverek bűvkörében
élte le, katona volt, és jó katona! Mindig tudta, mi a célja, mindig tudta,
miért teszi, amit tesz, mi a helyes és mi a helytelen, hogy melyik oldalra kell
állnia. Egyszerűen győztesnek született, világ életében az erősebbek közt volt
a helye. Kobra talán jó ember, de képtelen lenne megállni a helyét egy olyan
világban, ami az ő, Jet Star világa. Ghoul pedig soha nem is juthatna el oda…
Hirtelen fogalma sem volt, hogy köthetett ki a Killjoyoknál? Hogy nem tudta
észrevenni, hogy nem tudta rávenni magát, hogy azt tegye, ami az egyetlen
helyes döntés? Képes volt megtagadni a saját fajtáját… Jet Star pontosan tudta,
hogy a Killjoyok a vesztes oldalon állnak, kezdettől fogva megpecsételődött a
sorsuk. A BL/I-nek szüksége van lázadókra, a killjoyok pedig elkeseredetten
harcolnak érte, hogy lázadók maradhassanak… Jet Star néha komolyan kísértést
érzett, hogy harsányan kinevesse őket. Killjoyt, Defyingot, Grint, még Kobrát
is. Ó, persze, esze ágában nem lett volna BL/I-snek menni. Nem. A BL/I napjai
ugyanúgy meg vannak számlálva, mint a Killjoyoké. Egy kicsit talán tovább tart
majd, néhány hónappal, évvel, de ez a rendszer is széthullik majd. De
Johansson… Az olyanok, mint Johansson, tényleg mindent túlélnek. Megvan bennük
az, ami a Killjoyokból és a BL/I-ből egyaránt hiányzik, az
alkalmazkodó-készség. És a szabadságvágy, amit a Killjoyok olyan nagyra
tartanak, és mégis, fogalmuk sincs, hogy mi az…
Olyan egyszerű lenne…
Jet Star sokadszorra játszotta már végig magában ezt a gondolatmenetet, de
mindig ugyanoda jutott. Semmi keresnivalója a Killjoyok közt. Johansson mellett
lenne a helye. Kivonhatná magát a harcból, nem kéne kutyatápon élnie, nem lenne
cölibátusra kárhoztatva, és úgy általában, nem háborgatná senki. Minden
bizonnyal unalmas volna, de biztonságos. Összehasonlíthatatlanul
biztonságosabb, mint ez a Ghoul-féle ámokfutás…
Csak hát sajnálta Kobrát. Nem szívesen okozott volna csalódást neki, főleg nem
most, épp elég baja van Poisonnal, ráadásul Ghoul is sokat ugrál mostanában…
Még a végén megszakadna a szíve. Nem, Jet Star semmiképpen sem akart csalódást
okozni neki. Defyingnak sem, bár egészen más okból – az öreg aligha tűrné el,
hogy valaki csak úgy lelép a körzetéből.
Most viszont megtehetné.
Annyira egyszerű lenne. Johannson megvédené, ha szükséges, de ha felgyújtja a
kocsit, még nyomok sem maradnak majd utána. Ha pedig valaki mégis gyanút fogna, még
mindig mondhatja, hogy a szökés volt az egyetlen lehetősége. Senki sem vonná
kétségbe. Hiszen titokban jöttek el, engedélyt senkitől sem kaptak, nem is
számíthatnak hát rá, hogy bárki is a segítségükre siethet… Igen, most ideálisak
a körülmények! Csak hát szegény Kobra…. kár érte.
Jet Star azonban tudta, hogy a sajnálatot csak az élőkre érdemes pazarolni.
Kényelmesen az út szélére kormányozta a Jaguárt, de nem állította le a motort.
Felesleges is lett volna, hiszen sírt ásnia nem kellett, sem menekülnie, a
halottak már nem bánthatnak senkit. Mégegyszer, utoljára a visszapillantóba
pillantott, de semmit sem látott. Harmadszorra is felkattintotta hát a belső
világítást, aztán előhúzta a pisztolyát, és hátrafordult az ülésen. Kobra mit
sem sejtve még mindig az igazak álmát aludta, fejét az üvegnek támasztva,
valósággal felkínálva magát a lövésnek. Jet Star ráfogta a pisztolyt. Hosszú
keze volt, annyira, hogy a cső majdnem hozzáért a fiú halántékához. Nem fogja
elhibázni. Jet Star barátságosan elmosolyodott magában. Tényleg kedvelte a
fiút. Megérdemli, hogy ne vele kezdje. Újra felemelte a pisztolyt, ezúttal
Ghoulra célozva vele.
A fiú szemében megcsillant a sárgás lámpafény, és Jet Star meg mert volna
esküdni rá, hogy egy hajszál választja el a mosolytól. Megdermedt, ahogy
farkasszemet néztek egymással. A motor még mindig járt, alig érezhető
vibrálással rázva az autót, és Jet Star megértette, hogy Ghoult még ezzel sem
csaphatta be. Álmában is megérezte, hogy megállnak, mindig megérzi… Még mindig
nem mozdult, a pisztolya csöve alig néhány centire volt Ghoul arcától. Most már
tisztán látta, hogy a fiú valóban mosolyog, és hirtelenjében egyetlen okot sem
tudott volna mondani, amiért ne húzhatná meg a ravaszt.
- Annyira egyszerű lenne, Ghoul… - mondta halkan.
- Tudom – felelte Ghoul ugyanolyan hangon. Elvigyorodott, kajánul, mégis vadul,
mint a hiéna. – Szerinted én mért csinálom meg újra meg újra?
Jet Star még mindig nem mozdult. Elgondolkodva nézte a fiút, és valahogy olyan
természetesnek tűnt, hogy meg sem próbál védekezni. Jet Start kicsit
bosszantotta a dolog. Mérgesen megrázta a fejét, aztán újra az övébe dugta a
pisztolyt, és előre fordult az ülésén. A tarkóján érezte Ghoul pillantását,
úgyhogy inkább lekapcsolta a világítást.
- Aludj. Soká érünk még haza – mondta szinte rendreutasítóan.
Nem kapott választ, de holtbiztos volt benne, hogy Ghoulnak egy cseppet sem
lesz rossz éjszakája.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése