A Verem még mindig füstölt.
A házból nem maradt semmi, még a meder falába ékelt hátsó
fal gerendái is alig néhány centis fekete csonkokként meredeztek csak előre.
Itt-ott mintha még vöröslött volna a parázs, de inkább csak füst volt mindenütt
– füst és hamu. Mintha meteor csapódott volna a földbe, a sivatag egyhangú,
vöröses homokjába ékelődött üszkös, fekete seb - ennyi maradt a Veremből.
És a szag.
A környéket az égett fa szaga, és valami más, édeskés szag
lengte körbe, valami vibráló, elnyomott, alig észrevehető bűz, amit Poison nem
is igazán az orrával, inkább az egész testével érzett, és ami tompa, hideg
félelemmel töltötte el. De ez a félelem sem volt erős érzés – épp csak arra jó,
hogy az idegeit borzolja.
Kobra megállt a Verembe vezető lejtő tetején, és
ráparancsolt a mellette bámészkodó fiúra, hogy szálljon ki, és nézzen körbe,
hátha talál valami nyomot, míg ő ellenőrzi a krátert. Poison persze azonnal,
reflexből ellenkezett, hogy miért is nem fordítva inkább, és egyáltalán, minek
kettéválni, de amikor Kobra kerek perec megmondta neki, hogy nem tartja elég
tökösnek hozzá, hogy tudja, mit kezdjen egy szénkupaccá égett hullával, úgy
döntött, jobb, ha most kivételesen befogja a száját.
Négyszer járta körbe a Vermet, egyfolytában a háta mögé
lesve, nehogy a BL/I meglephesse őket, de nem járt sikerrel. Egyre távolabb
merészkedett a peremtől – a ház felőli oldalon gondosan nem levegőt véve, mert
ott már zavaróan erős volt a szag -, de még mindig nem talált semmit, ami
Warble, vagy legalább Korse jelenlétéről tanúskodott volna. Sem kerék sem
lábnyomokat, de még csak lövésektől megfeketedett köveket, vagy lyukakat sem a
homokban. És vért sem. Ha Warble, vagy bárki járt is erre, a sivatag már
eltüntette a nyomát.
Éles füttyszó hallatszott. Poison felkapta a fejét, és
futólépésben indult vissza a Verem bejárata felé. Kobra éppen akkor baktatott
felfelé az emelkedőn a magára hagyott Fordhoz, úgy integetett neki, hogy
siessen. Poisonnak nem kellett kétszer mondani. Ha máris végeztek, annak ő csak
örülni fog…
- Találtál valamit?
Poison megrázta a fejét.
- Semmi. És te?
Kobra, mellkasa előtt összefont karral a kocsinak vetette a
hátát, úgy meredt a porrá égett ház maradványaira.
- Két BL/I-s, de ennyi.
Poisonnak összeugrott a gyomra, hogy a lélegzete is elakadt.
Az a szag… Szóval, tényleg nem tévedett. Undorító…
Egy kicsit talán csodálta is most Kobrát, mert nem érződött
rajta, hogy hányt volna, pedig nyilván alaposan
át kellett vizsgálnia azt a két hullát…
- Szóval Warble nem…
Kobra megrázta a fejét. Egy kicsit sápadt volt, és nagyon
szomorú. Vagy inkább dühös? Poison nem tudta eldönteni, mert a fiú igyekezett
úgy tenni, hogy egyiket se lehessen észrevenni rajta. Hallgattak még egy
pillanatig, aztán Kobra hátrament a kocsi mögé, hogy előhalássza a
csomagtartóból a magukkal hozott négy benzinnel teli műanyagkannát. Poison
követte.
- Biztos, hogy a BL/I?
Kobra értetlenül pillantott fel rá. Nem, nem dühös, és nem
szomorú. Egyszerűen csak… nyugtalan.
- Mi?
- A hullák. Biztos, hogy BL/I-sek?
- Biztos.
- Honnan tudod?
- Warble megtartotta a seregben kapott dögcéduláját. Mindig
a nyakában volt.
- Aha…
- Ennek a kettőnek BL/I-s volt.
Poison igyekezett, hogy semmiképpen se képzeljen el egy
merev, fekete csomóvá égett… nem!
- Neked is kéne.
- M-mi?...
Kobra épp csak egy pillanatra sandított rá.
- Valami, amiről azonosítható vagy.
- Nem kell. Nem itt fogok meghalni.
A másik hosszan nézett rá, aztán újra a kannáknak szentelte
minden figyelmét.
- Persze. Elfelejtettem.
Poison csöndben figyelte, ahogy nekilát feltankolni az
autót, és hirtelen borzasztó ostobán érezte magát. Kínosan. Gyereknek.
- Segítsek? – kérdezte szinte reménykedve.
- Megoldom.
- Jó…
Csend.
- Kobra.
A fiú nem is felelt, de Poison tudta, hogy figyel.
- Minden Killjoynak van?
- Mi?
- Dögcédulája.
- Persze. Ghoulnak kettő is. Szóval ha egyszer egy Derek
Johnson nevű hullát találsz, akkor tudd, hogy az ő.
- Derek Johnson a neve?
- Nem, de nem a sajátját hordja.
Poison alaposan meglepődött ezen.
- Hogyhogy?
Kobra már majdnem kuncogott.
- Én is ezt kérdeztem tőle. Elég zagyván felelt, de ahogy
kivettem a szavaiból, van valami homályos elképzelése arról, hogy ha lelövik,
és nem az ő neve lóg a nyakában, akkor az olyan, mintha nem őt lőnék le, tehát,
még akár élhet is vígan tovább. Ne kérdezd, hogy képzeli pontosan. De Ghoul elég…
babonás, tudod. Na menjünk, mert Defying megöl…
Poison engedelmesen csusszant az ülésre, ott várta be, míg
Kobra visszapakolja a kiürült kannákat a csomagtartóba és a volán mögé ül, és
közben azon gondolkozott, miért nem tűnt fel neki soha, hogy itt mindenkinek
dögcédula lóg a nyakában. Gyorsan Kobrára nézett, és rögtön meg is kapta a
választ. Semmi sem lógott a nyakában,
pontosabban csak a vékony, ezüstszínű lánc apró szemei látszottak, a medál –
már, ha lehet ezt medálnak nevezni egyáltalán – a piros pólója alatt rejtőzött.
Nyilván azért, hogy ne akadjon bele semmibe. És hogy ne forrósodjon fel a
kelleténél jobban… És, ha már itt tartunk, veszélyes is lehet, ha szabadon van,
mert megcsillan rajta a nap, és ha valamit, akkor egy vakítóan csillogó fényvillanást
sok-sok mérföldről ki lehet szúrni itt… Nyilván, hogy eddig nem vette észre…
Hirtelen kíváncsi lett.
- Mutasd.
- Mi?
- Mutasd a tiédet.
Kobra végre megértette, miről beszél a másik.
- Nem.
Éles, határozott és dühös válasz is volt egyszerre, szinte ellenséges.
Ez persze egy pillanat alatt felpaprikázta Poisont is.
- Most mi a franc bajod van?!
- Semmi! – vágta rá Kobra olyan arccal, ami még őt magát is
megijesztette volna. Kedve lett volna istenesen megütni Poisont. Mert hogy
direkt csinálja, az is biztos… Minden nap direkt
előrukkol valamivel, mintha máson se járna az esze, mint hogy őt idegesítse. Mert
most is, mi a franc érdekes lehet neki egy rohadt dögcédulában?!
Persze, ő is pontosan tudta, mi. És pontosan ugyanezért esze
ágában nem volt megmutatni Poisonnak. Nem azért, mert ez túlságosan… morbid
dolog, még csak nem is azért, mert az egész lánc úgy, ahogy volt, cédulástul BL/I-s
gyártmány.
Hanem mert a Michael Way név szerepelt rajta.
Amikor majdnem három órával később a benzinkútra értek, Jet
Star már várta őket. A Pontiacot szerelte a benzinkút mellett, az árnyékban.
Na, nem mintha olyan sok baja lett volna vele, de itt a sivatagban sosem árt az
óvatosság, ugyebár. Ahogy azonban megütötte a fülét a motor hangja, máris
felegyenesedett, és gondosan a nadrágjáéba törölte a kezét, aztán kényelmesen
kisétált az oszlopok közé, hogy egyszemélyes fogadóbizottságot adjon az
érkezőknek. Titkon talán azt remélte, Warble is ott lesz.
Poison szállt ki elsőnek, és igencsak mérgesnek tűnt.
Olyannyira, hogy nem is köszönt, csak puffogva eltűnt valahol a benzinkút
mellett. Jet Star sejtette, hogy a fürdőt vette célba. Kobra lassabban követte
a példáját, és legalább olyan dühösnek tűnt, mint a bátyja. Jet Star gyanakodva
lépett mellé.
- Már megint mi a franc bajotok van egymással?
Kobra vállat vont, és rágyújtott. Jet Star csöndben
megjegyezte magának, hogy a fiúból nagyjából egy hét alatt láncdohányos lett.
Még jó, hogy előtte nem szívott, különben fél Kalifornia megfulladt volna már a
cigifüstben…
- Warble? – kérdezte.
- Nem tudom – felelte Kobra hanyagul. – Nem volt ott.
- Az jó jel.
- Aha…
Jet Star eltűnődve meredt a sarok felé, ahol Poison eltűnt,
aztán újra Kobra felé fordult.
- De komolyan. Most épp min akadt ki megint?
- A dögcédulán.
Jet Star értetlenül pislogott, mire a fiú folytatta.
- Nem bírta volna befogni a száját, úgyhogy el kellett
magyaráznom neki, hogy Warble biztos nem égett benn a veremben, mert sehol sem
volt a dögcédulája. Erre kitalálta, hogy ha mindenkinek van, akkor mutassam már
meg neki az enyémet.
- És?
- Mondtam neki, hogy felejtse el.
- De miért?
- Szerinted?!
- De hátha rájött volna végre, hogy az öccse vagy.
Kobra lesújtó pillantással mérte végig.
- Ennyire nem ismerted ki egy hónap alatt, se? Az első
gondolata az lett volna, hogy megöltem az öccsét és lenyúljam a láncocskáját,
csak hogy átverhessem őt!
- Úgy érted magadat – somolygott Jet Star, de Kobra olyan
csúnyán nézett rá, hogy gyorsan abba is hagyta. - Ne foglalkozz vele. Majd
megjön az esze.
- Az enyém meg elmegy addigra… - dünnyögte Kobra sötéten.
Ebben a pillanatban Defying hangja harsant, olyan tisztán és
érthetően, és olyan hangerővel, mintha legalább is idekint állna. Mégis,
valahogy távolinak és tompának tűnt, ahogy elnyelte a sivatag.
- Zárd el azt a kurva
csapot, mielőtt letépem a tököd!
Jet Star csöndben fuldokolva röhögött, Kobrának viszont
cseppet sem tetszett a dolog.
- Na ennek meg mi
baja?
- Gondolom, Poison fürdeni akart, ő meg meghallotta a
vízcsobogást.
- És?
- És. Elfogyott a sör.
- Basszameg.
Úgy csúszott ki a szó a száján, hogy észre sem vette. Jet
Star viszont nagyon is. Szinte derűsen nézte a barátját, ahogy minden élvezet
nélkül újra és újra megszívja a csikket, mintha kötelessége volna ezt tenni.
Mintha azt várná, egyszercsak összezuhan a tüdeje, megáll a szíve, és a teste
végre megadja magát az enyészetnek… Ismerős érzés volt. Egész életében ezt
érezte. Pontosabban csak addig, amíg ide nem került a Zónákba, úgy másfél éve.
Azóta egyszer sem. Furcsa…
- Ghoul? – kérdezte hirtelen Kobra, Jet Star pedig
ugyanolyan hirtelen mérhetetlenül dühös lett a fiúra, amiért öt percet nem bír
ki, hogy ne gondoljon arra a… Nem, mintha bármiféle fenntartása lett volna
Ghoullal szemben, de szerette, ha az emberek a helyükön kezelik a dolgokat.
Márpedig Ghoul minden kétséget kizárólag túlságosan is előkelő helyet foglalt
el Kobra gondolatai közt. Egészségtelenül
előkelőt.
- Visszazártam – felelte.
- De jól van?
- Honnan tudjam? Mondom, hogy visszazártam.
Kobra dühödten a homokba vágta a csikket, aztán
elkeseredetten bámult le rá. Rég érezte magát ilyen pocsékul. Ennyire pocsékul. Jet Star megsajnálta.
- Persze, hogy jól van – mondta. – Ő mindig jól van.
Kobra dühösen horkantott, de nem maradt ideje válaszolni,
mert valahonnan énekszó csendült.
- Gravity don’t mean
to much to me…
Egyszerre kapták a fejüket a hang irányába. A benzinkút
boltja fölötti neonbetűk tetején, a „Home Steel Cooking” ipszilonján Weeny
egyensúlyozott, széttárt karokkal, boldogan, és teli torokból énekelt. Vékony
kis alakja valószerűtlenül kicsinek és törékenynek tűnt a lassankint lenyugvó
nap sugaraitól vörösbe hajló égen. Gyerekesen éles hangja egész távolinak
tetszett a pusztaság fölött üresen reszkető levegőben. De ő azért csak énekelt,
felszabadultan, semmivel sem törődve, mintha észre sem venné a sivatag néma, fenyegető
ellenállását.
- I’m who I’ve got to
be…
- Weeny! Gyere le onnan! – kiáltott rá Kobra, de a gyerek
ügyet sem vetett rá.
- This pigs are after
me, after you…
- Le fog esni! – szörnyülködött Kobra, de Jet Star csak
derűsen megvonta a vállát.
- Akkor majd nem mászik fel legközelebb.
- Naná, hogy nem, ha kitörte a nyakát… Sky! Mi a francot
kerestek ti ott egyáltalán?
Most már Jet Star is észrevette a feliratok mögött elnyúlva
heverésző Candyt. Egészen elégedettnek tűnt az újdonsült ágyával.
- Őrködünk! – kiabálta vissza vidáman. Kobra mérges lett.
- Gyertek már le onnan!
Weeny abbahagyta az éneklést egy pillanatra.
- De innen tök messzire ellátni…
- Gyertek le!
- Gravity don’t mean
to much to me…
Weeny, ha lehet, még hangosabban zendített rá, és közben
nagyot szökkent, megfordult a levegőben, és ezúttal háttal nekik érkezett
vissza az ipszilonra. Egy pillanatra sem ingott meg. Elégedetten, szinte
kacéran sandított le a válla fölött Kobrára.
- Tessék – dünnyögte Jet Star büszkén. – Dehogy esik le.
Kész akrobata.
Kobra csak egy sötét pillantással jutalmazta a mondatot. A
maga részéről meg volt győződve róla, hogy szó sincs itt semmiféle
akrobatikáról. Egyszerűen… Weenyből egyszerűen kihalt a természetes
veszélyérzet. Nem is csoda. Elég nagy hozzá, hogy megértse, bármelyik nap
bármelyik percében megölhetik, vagy még rosszabbat tehetnek vele. Ez a valódi veszély, ami mellett minden
más eltörpül, nem holmi négy méteres magasság… Kobra ettől függetlenül
legszívesebben lepofozta volna a tetőről. Persze csak finoman, nehogy baja
legyen…
- This pigs are after
me, after you…
Nem, ő ezt nézni sem bírja! Biztos, hogy le fog esni…
Holtbiztos! Fel kéne menni érte…
Megint rágyújtott, de alighogy felemelte a fejét, egy
igencsak feldúlt Party Poison tűnt fel a benzinkút sarkán. Jet Star azonnal
rákiáltott.
- Poison! – Poison felkapta a fejét.
- Mi van?
- And we could run
away…
- Gyere ide egy kicsit.
- Minek?
- Run away…
- Mondani akarok valamit.
- Run away from here!
- Kérlek!
Poison kedvetlenül elhúzta a száját, és a szokásosnál is
sötétebb pillantást vetett Kobrára, de azért engedelmeskedett. Valahogy nem
volt kedve most belemenni a „gyere te ide, neked is ugyanannyiba telik” játékba.
Weeny még mindig énekelt, de erről tüntetőleg egyikük sem vett tudomást. Kobra
is idegesen húzódott közelebb Jet Starhoz.
- Mit akarsz vele? – kérdezte halkan, hogy Poison meg ne
hallja.
- Helyretesszük egy kicsit a dolgokat…
- Mi? Milyen dol…
- Ha nem szólsz bele, meglátod.
Kobra sértődötten mérte végig, de azért hallgatott. Közben
Poison is melléjük ért.
- Na mondd!
Jet Star nem sértődött meg a hangnem hallatán, sőt, úgy
tűnt, még mulattatja is a dolog.
- Mondom is – felelte. - Lorainne itt járt.
Poison egész egyszerűen nem fogta fel a mondatot.
- Mi?
- Mondom Lo...
- Te megvesztél, Jet?! – harsogta Kobra, aki egy pillanattal
hamarabb tért magához, mint a bátyja, de azt ő maga sem tudta volna megmondani,
dühös-e inkább, vagy kétségbeesett? – Te nem vagy e…
- Te tudtad?! – vágott közbe Poison szikrázó szemekkel,
egyetlen pillanat alatt Kobrába fojtva a szót. A fiú elsápadt egy kissé a
felismeréstől, hogy ilyen csúnyán elszólta magát, de szerencsére Jet Star a
segítségére sietett.
- Nem mindegy, Poison? Most már te is tudod.
Na igen. Tudja. És valamiért, valami rejtélyes okból
kifolyólag – kivételesen – az első pillanattól kezdve el is hiszi… de mit is?
Hiszen Lorainne nem járhatott itt! Nem, az ki van zárva! Itt valami másról lesz
szó… hogy az a Lorainne… Mert ez abszurdum lenne! Ha valami, akkor ez abszurdum! Hogy Lorainne… Lorainne?!
Itt?
Mi a francot keresne itt? Elkapta volna a BL/I? Vagy
megsebesült, és… Úristen, ha megsebesült, és nem… Mint a villámcsapás, érte a
felismerés. Szemében mérhetetlen gyűlölet lobbant, hogy még a keze is ökölbe
szorult, ahogy vadul Kobrához fordult.
- Megölted!
Kobrának most már végképp leesett az álla, és csak azért nem
kezdett el hátrálni, mert mögötte állt az autó.
- Én? Kit?.. Dehogyis!
A fenébe is, minek kellett neki már a legelején megmondania,
hogy Kaliforniában nem tűrik meg a nőket!
- Akkor hol van?! – ordította Poison magából kikelve, hogy
Kobra komolyan megijedt tőle. Jet Star szerencsére nem.
- Elküldtük – felelte, és ha Poison egy árnyalatnyit
nyugodtabb, talán észrevehette volna, hogy kezd remekül szórakozni.
- Mi?!
Úristen, annyira, annyira tudta! Szóval mégiscsak Kobra! Hát
persze! Amelyik nő nem megy el magától…
- Engedélye volt, hogy kivigyen téged a Zónákból.
Poison a veszett farkas tekintetével meredt Jet Starra.
- És ti elküldtétek, mikor… - Egy pillanatra elakadt, ahogy
teljes egészében felfogta a mondatot. – Milyen engedély?
Jet Star szemöldöke felszaladt.
- Pontosan, Poison. Milyen
engedély?
Poison azonnal újra Kobrára nézett, de a fiú csak ijedten,
védekezőleg maga elé emelte a kezeit, mintha attól félne, most tényleg megütik.
- Ne rám nézz, én itt se voltam!
- Nem az a kérdés, Poison, hogy milyen engedélye volt, hanem
hogy mibe került neki – jegyezte meg Jet Star halkan, mégis határozotan.
Poisonnak kellett egy perc, hogy összeszedje magát. Mit egy
perc, egy óra! Egy nap! Az is kevés…
Hiszen beszélt Lorainne-el. Ő maga beszélt vele! A saját fülével hallotta, hogy a lány azt
mondja neki, nem tehetek érted semmit, Poison! Hát mégis megpróbálta volna?
Mégis…? Megdobbant a szíve, és elöntötte a forróság.
Mégis megpróbálta… Mégis kiharcolta, hogy ő hazamehessen! De
milyen áron? És erről Jet Star honnan tud? Honnan tudja, hogy…
Éles, rövid kiáltás hallatszott, nem is igazán sikoly,
inkább csak ijedt nyögés, aztán egy tompa puffanás, és csend…
- Weeny!
Poison megzavarodva bámult a mellette elszáguldó Kobra után,
aztán megpillantotta a mozdulatlanul heverő kisfiút a homokban… Egy pillanatig
még nem tudta, mi történt, de ösztönösen követte Kobrát. Candy rémült hangját
hallotta, aztán Kobrát, ahogy ráparancsol Jet Starra, hogy kerítse elő Defyingot.
A férfi bólintott, és már ott sem volt, Kobra pedig máris Weeny nyakánál
matatott, hogy ellenőrizze a szívverését. Egy pillanattal később már Poison is
ott térdelt vele szemben.
- Él? – Kobra sebtiben bólintott.
- Vigyük be – mondta. Poison ijedten nézett rá.
- Ne! És ha megsérült a gerince?!
- Akkor úgyis vége – felelte Kobra, és felpillantott rá. –
Itt nem tudjuk ellátni.
Ez persze igaz volt, és ezt Poisonnak is be kellett látnia.
Újra Weenyre pillantott. A szeme csukva volt, és szemmel láthatólag nem volt
magánál, de furcsamód egy karcolás sem esett rajta. Tehát, csak a fejét ütötte
be, vagy… Aztán Poison hallotta, hogy odabent valaki ordít valami olyasmit,
hogy „mi a francért nem szedted le onnan időben?” Remek, tehát Jet Star
megtalálta Defyingot…
- Mi történt?
Poison felkapta a fejét. A bolt felől egy magas, hosszú,
barna hajú férfi tartott feléjük. Ijedtnek tűnt az arca, és valahogy ismerősnek
is, és Poison némi gondolkodás után rájöhetett volna, hogy Journal Bungler a
neve, és Steel Grin csapatából ismeri. De túlságosan is sokminden kavargott
most a fejében ahhoz, hogy gondolkozni tudjon. Weeny, a dal, amit énekelt,
Lorainne, a beszélgetésük, a gyakorlati biológia-órák az iskolában, ahol
elsősegélynyújtást is tanultak, és amit mindig ellógott a fél osztály, Jet Star
szavai, Mikey, Úristen, mi van, ha Mikey is…
Kobra halk szitkozódása térítette magához. A fiú megpróbálta
felemelni Weeny ernyedt testét a homokból, de ahogy a nyaka alá nyúlt, és
megmozdította egy picit, az összezárt ajkak közt kibuggyant a vér. Poison
szinte érezte, ahogy megdermed körülöttük a levegő. Egyszerre néztek egymásra
Kobrával, de egyiküknek sem maradt ideje megszólalni, mert ugyanebben a
pillanatban valaki őrületes erővel lökte félre Kobrát az útból.
- Engedj!
Ghoul volt. Poisonnak fogalma sem volt, hogy került oda, de
Ghoul észre sem vette a meglepetését. Egy pillanatig sem tétovázott, hanem
Weeny nyaka után kapott, majd miután ő is megbizonyosodott róla, hogy él,
oldalt lökte a fejét, hogy nehogy a torkára szaladjon a vér, és megfulladjon
tőle. Aztán erőteljesen megpaskolta az arcát, hogy magához térítse, de nem járt
sikerrel.
- Weeny! Weeny! A fenébe… - Hirtelen nézett Kobrára, aki még
csak most próbálta újra ülő helyzetbe tornázni magát.
- Mit műveltetek vele?!
- Semmit, leesett a…
- A fenébe! – Ez
már inkább ijedt, mint dühös felkiáltás volt, és Poisonnak megdobbant a szíve.
Megint összenézett Kobrával. A fiú arcán látszott, hogy örül, hogy végre nem
neki kell játszania az orvost, hanem másra háríthatja a felelősséget. És Ghoul
valóban orvost játszott. Villámgyorsan vetkőztetni kezdte Weenyt, kezdve a
vörösesbarna mellényével, aztán a nyakáig gyűrte fel a pólóját.
- Picsába már…
Hosszú, vértől vöröslő vágás futott végig a fiú derekán,
alighanem a reklámtábla valamelyik merevítőrúdja okozhatta, és akkor már
mindhárman láthatták – a farmeron is kezd átütni a vér. Ghoul minden
teketóriázás nélkül azt is lehúzta a fiúról. Poison rámeredt a gyerekre.
Képtelen volt elhinni, amit lát.
Weeny lány volt. Vagy legalább is egészen határozottan nem
lógott semmi a lába közt…
Egy lány?!
Elképedten bámulta még egy pillanatig, aztán Ghoulra, de
azonnal megbánta. Egy vadidegen arc nézett vissza rá, dühöst, iszonyúan dühös,
elszánt és fenyegető arc, a kaján öröm, vagy legalább az aggodalom
leghalványabb árnyéka nélkül.
- Egy életre kussolsz róla, világos?!
Nem volt szükség magyarázatra, Poisonnak kivételesen eszébe
sem jutott volna ellenkezni. Azonnal bólintott. Tekintetével Kobráét kereste,
hogy lássa, ő vajon mit szól ehhez, de a fiú egy cseppet sem tűnt meglepettnek,
ő nyilván tudott a dologról. Bunglernek viszont fogalma sem volt róla. Ő is tátott
szájjal meredt Weenyre, és csak arra eszmélt fel, amikor Ghoul a nevén
szólította.
- Bungler! Te is kurvára hallgatsz, vagy halott vagy!
Értetted?
- I-igen…
Ghoul ettől mintha megkönnyebbült volna egy kissé. Vagy
legalább is nem törődött velük tovább. Amennyire lehetett, letörölte a vért a
sebről, hogy jobban lásson, aztán megint megpróbálta magához téríteni a lányt,
de most sem járt sikerrel. Ekkor végre Defying érces hangja zendült.
- Ghoul! – Ghoul felkapta a fejét. Defying ott ült a
székében, a bolt ajtajában, mögötte Jet Star. – Hozd be.
A fiú bólintott. Kobra azonnal ugrott, hogy segítsen neki,
de ő csúnyán letorkollta egy „hozzá ne érj!”-el, így végül letett róla, és
egymaga emelte fel a kislányt, hogy hátravigye Defying szobájába…
Egy lányt?!
Poison érezte, hogy hevesen ver a szíve, mintha legalább is
futott volna. Zihálva bámult Ghoul után. Egy lány… Hirtelen úgy érezte,
figyelik. Oldalt kapta a fejét. Kobra valóban őt nézte, kutatón, szinte
gyanakodva, mégis ijedten. Nem is… Kétségbeesetten? Könyörgőn?...
- De ne mondd meg
apának!
- Muszáj lesz.
- De ne! Ne! Nem
szabad megmondanod, nagyon mérges lesz!
- Nem fogok neki
hazudni, Mikey.
- Kérlek! Meg…
Megeheted a fagyimat! Mindig!
- Nem is tudom, öcsi…
Eléggé szerette azt az órát…
- Mindig megeheted,az
összeset, csak ne mondd meg neki! Kérlek!
Mikey…
- Kérlek! Ne mondd meg
neki! Kérlek!...
Poison hirtelen nem kapott levegőt, és kénytelen volt
lesütni a szemét, mert úgy érezte, ha nem teszi, sírva fakad. Néhány pillanatig
csak térdelt még ott a homokban, és nagyon, nagyon remélte, hogy senki sem szól
majd hozzá… Még mindig magán érezte Kobra tekintetét. Mikey…
Hirtelen nézett fel rá, nem is tudta volna megmondani, miért?
Bármit szívesebben látott volna most, mint azt az arcot, ami néha annyira, de
annyira hasonlít… De Kobra rögtön elkapta róla a tekintetét. Felállt, és a
kezét nyújtotta. Poison inkább nem fogadta el, de ő is feltápászkodott a
földről. Hallotta, hogy Bungler kérdez valamit, de nem figyelt rá. Szó nélkül
megindult Ghoul után.
A boltba érve aztán megállt egy pillanatra, mert mintha
veszekedés hangjait hallotta volna. Fülelt, és nem is tévedhetett sokat, mert
kisvártatva Ghoul bukkant fel a Defyinghoz vezető folyosó sötétjéből. Feldúltnak
tűnt, ijesztően feldúltnak, de ahogy megpillantotta a fiút az ajtóban,
megtorpant. Ha Poison nem ismerte volna úgy, mint ahogy ismerte, azt hitte
volna, elbizonytalanodott…Szinte látni vélte, ahogy Ghoul újra az álarca mögé
gyűri az indulatait, a féktelen düh, a nyers ösztön pusztító, láthatatlan
csápjait – mintha ő maga is összement volna egy kissé. És igen, máris emberivé
simul az arca, máris újra ott az a lekezelő, mindent tudó pimasz félmosoly a
szája szélén… Csak a szeme volt még furcsán idegen, furcsán sötét és üres, de
Poison tudta, hogy pillanatokon belül annak is ura lesz. Mert Ghoul bohóc, ezt
a szerepet választotta, és addig jó a világnak, amíg elégedett vele… Egy kissé
félelmetes felismerés volt, de Poison nem volt olyan állapotban, hogy valóban
fel is fogja.
- Weeny? – kérdezte idegesen. Ghoul azonban csak vállat
vont, és lehuppant a legközelebbi székre.
- Semmi.
Poison némi bizonytalankodás után úgy döntött, nem értette
félre a gesztust. Vagy legalább is remélhetőleg. Próba szerencse… Ő is leült,
az asztal túloldalára. Ghoul elégedett mosollyal mérte végig, mintha valóban
csak arra várt volna, Poison mikor hajlandó végre önszántából egy asztalhoz
ülni vele.
- Bevágta a fejét, meg elharapta a nyelvét, de ennyi –
mondta. – Ha nem homokra esik, hanem mondjuk betonra, onnan nem szedem össze
élve.
- És az oldala?
Ghoul gunyoros tekintetében megvillant valami.
- Nem olyan vészes, mint amilyennek elsőre kinéz.
- Az jó…
- Poison. – Poison felemelte a fejét, és csak azért is állta
a másik tekintetét. – Komolyan meg ne merj nyikkanni, mit láttál, mert nem éled
túl.
- Elhiszem.
Ghoul mondani akart még valamit, de nem maradt rá ideje,
mert Jet Star is felbukkant a folyosóról, leült melléjük, és minden teketóriás
nélkül Ghoulnak szegezte a kérdést.
- Hogy jutottál ki?
- Hooonnan? – nyújtotta a szót Ghoul tágra nyílt szemekkel,
és egyszeriben ő maga volt a megtestesült ártatlanság. Jet Star egy kissé
összehúzta a szemöldökét. Poison később észrevette, hogy ez nem csak a harag
jele nála.
- Rád zártam az ajtót.
- Kinyitottam.
- Hogyan?
- Ügyes voltam.
- De kulccsal zártam rád.
- Nagyon ügyes voltam.
Jet Star szemöldöke felszaladt.
- Remélem olyan
ügyes, hogy nem tettél kárt a zárban, mert akkor Defying megöl. Ugye tudod.
Ghoul válasz helyett unottan odébb pöckölt egy kenyérmorzsát
az asztalon. Jet Star mélyet sóhajtott, és reménytelenül megrázta a fejét,
aztán feltápászkodott, hogy megnézze magának azt a zárat a betegszobán, de
Ghoul megállította.
- Hívd be Kobrát.
- Minek?
- Mert beszélni akarok veletek. – Jelentőségteljesen
Poisonra nézett – Korséról.
Poison most már végképp összezavarodott. A fenébe is, két
perce sincs, hogy Weeny kis híján meghalt, egy… egy lány, egy kislány, nincs magánál, azt sem tudják,
milyen sérülései vannak pontosan, milyen súlyosak, ennyi idő alatt nem derülhet
ki, lehet, hogy belső vérzés, vagy… Bármikor meghalhat! Bármikor! Erre, amint
látótávolságon kívül került, mindenki rögtön meg is feledkezik róla! Kobra is,
még csak ide se dugja az orrát, hogy megtudjon valamit!
Ebben történetesen igaza volt. Kobrának, bármennyire is
aggódott Weenyért, esze ágában nem volt Ghoul szeme elé kerülni. Tudta,
mennyire ajnározza azt a gyereket - persze csak a maga módján, elvégre
mégiscsak Ghoulról van szó -, sőt, Weenyt egyedül miatta tűrték meg Kaliforniában.
Erre most… nem, Kobra jobbnak látta, ha lehetőséget sem ad Ghoulnak, hogy
őrajta vezesse le a feszültségét.
A legkevésbé sem hiányzott hát neki az össznépi kupaktanács!
Kedvetlenül óvakodott be a boltba Jet Star nyomában, a türelmesen
ücsörgő Ghoult méregetve, és csak akkor nyugodott meg, amikor a fiú fenyegetően
felé fordult.
- Ha kinyírtad Weenyt, halott vagy!
Egyszerűen túlságosan is elszántnak tűnt, hogysem komolyan
lehetett volna venni. Kobra megkönnyebbülten huppant le a Jet Starral szemközti
székre.
- Persze… – Ghoul széles mosolyt villantott rá, de nem
hagyta, hogy a fiú bármit is reagáljon rá.
- Valami nem stimmel – jelentette ki drámai hangon, és
jelentőségteljesen körbenézett az arcokon. Mindenki feszülten figyelt, leszámítva
Poisont, aki inkább utálkozó fintort vágott, és azon gondolkozott, hogy miért
van az, hogy ha Ghoul megszólal, akkor az vagy bajt jelent, vagy semmi értelme
a mondókájának. Valami nem stimmel… Mondj valami újdonságot is! Ghoult azonban
úgy tűnt, egy cseppet sem zavarja, hogy bármit is tesz vagy mond, az Poisonnak
biztosan nem jó. Még mindig szokatlanul komolyan folytatta. - Múltkor
véletlenül összefutottam Korséval. Hasba rúgott.
- Megérdemelted! – vágta rá Poison gondolkodás nélkül, de
rögtön meg is bánta egy kicsit, mert hat dühös szempár villant rá.
De hát merje valaki azt mondani, hogy nincs igaza!
Ghoul azonban kivételesen nem vágott vissza. Várakozva
nézett körbe az arcokon.
- Vélemény?
- Ez akkor volt, mikor ledőlt a torony? – tette fel a
kérdést Kobra. Ghoul sunyin pillantott fel rá.
- Nem, ez akkor volt, mikor te ledöntötted a tornyot az én
kocsimmal.
- Aztán te eltűntél, én meg mehettem érted! – vágta rá a fiú
kajánul. - Kvittek vagyunk.
Ghoul duzzogva újabb kenyérmorzsák után kutatott az
asztalon, de nem szólt többet. Nem szívesen gondolt volna vissza rá, milyen
állapotban lehetett, ha Kobrának fél órába telt életet verni belé annyira, hogy
kegyeskedjen elvánszorogni az útig…
- A lényeg, hogy hasba rúgott – mondta végül. – És látszott
rajta, hogy marhára évezi.
- Én is élvezném…
- Nem érted, Poison – vágott közbe Kobra, de Ghoul egy
pillantással elhallgattatta.
- Korse sose bántana engem – mondta kimérten. Poison válasz
helyett csak elhúzta a száját. Persze… Kobra újra magyarázni kezdett.
- Korsénak ott a chip, semmit sem kéne élveznie. Vagyis nem
volna szabad. Ha igaz, amit Ghoul mond, akkor ez azt jelenti…
- Hogy még a chip sem bírja elviselni őt – fejezte be
Poison, és kihívóan meredt Ghoulra. A fiú sötét szemében ezúttal leplezetlen
harag lobbant.
- Nem akarsz mégis inkább eltakarodni innen végre, Poison?
Csak a saját érdekedben.
- Eredeti egy fenyegetés, mondhatom…
- Idegesítesz.
- Ghoul…
- Végre! – köpte felé Poison, és kivételesen megengedte
magának, hogy elborítsa a tömény undor és megvetés. Vagy inkább egyenesen
gyűlölet…? Felszabadító érzés volt, megkönnyebbült tőle, még így is, hogy egy
ujjal sem ért hozzá Ghoulhoz. Pedig, isten bizony, puszta kézzel ki tudta volna
csontozni azért, amit az elmúlt egy hónapban, sőt, egy órában művelt! A fiú arca azonban meg sem rezdült.
- Fenyegetés?... Te tényleg idegesítően ostoba vagy…
- Ghoul! – szólt rá Kobra újra, ezúttal erélyesebben, de már
késő volt. Poison olyan hirtelen állt fel, hogy majdnem felborította az
asztalt.
- Nem engem rugdostak végig fél Kalifornián, úgyhogy lehet,
hogy mégiscsak te csinálsz valamit rosszul – felelte gonoszul, aztán
méltóságteljesen kivonult a benzinkút elé cigarettázni. Máskor talán nem hagyta
volna, hogy így megalázzák, még ha végül vissza is tudott vágni, de most
egyszerűen annyira nem érdekelte az egész, Korse, Ghoul, meg a többi, hogy még
örült is, hogy friss levegőt szívhat.
Holnap reggel úgyis eltűnik ő innen a fenébe, de most már
végleg! Lorainne. Mikey… Van más épp elég, amin gondolkozhat!
Kobra elképedten, és egy kicsit talán ijedten is bámult
utána, Jet Star viszont hosszan, és nagyon, nagyon jelentőségteljesen nézett
Ghoulra. Olyannyira, hogy az kezdte igencsak kényelmetlenül érezni magát.
- Most mi van?!
- Tudod te azt nagyon jól.
- Nem fogok tőle bocsánatot kérni!
Erre már Kobra is felkapta a fejét, Jet Star pedig le nem
vette volna a szemét Ghoulról. Ez már több volt, mint kényelmetlen érzés.
- Baszd meg, ne bámulj már!
Jet Star csak derűsen pislogott.
- Jó, baszd meg, megyek…
- És bocsánatot kérsz. – Nem kérdés volt, inkább utasítás.
- Jól van már! – dühöngött Ghoul. - Mondom, hogy megyek, és bocsánatot kérek!
- Helyes.
- De igazából marhára neki kéne!
- Indíts!
Ghoul kedvetlenül felkászálódott a székéről, és sántikálva
kicammogott az ajtó elé. Egyáltalán nem siette el. Ennek ellenére Jet Star nem
követte. Biztos volt benne, hogy a fiú megteszi, amit meg kell tennie. És abban
is biztos volt, hogy úgy intézi, hogy ők is hallják. Különben az egésznek
semmi, de semmi értelme… Összenézett Kobrával. A fiú szemmel láthatólag annyira
meglepődött, hogy még most sem tudta hová tenni a dolgot.
- Most… Most ez komolyan kiment bocsánatot kérni? – súgta
halkan. Jet Star büszkén kihúzta magát.
- Persze.
- Poison! – Ghoul
hangja vidáman csengett odakint, és Jet Star abban a pillanatban tudta, hogy
óriási hibát követett el. Valamit figyelmen kívül hagyott, valami kiskaput nem
vett észre…
- Poison! – harsogta Ghoul újra, szinte már lelkesen. Nem
lehet igaz, hogy arra sem veszi a fáradtságot, hogy megkeresse azt a
szerencsétlent, képes inkább ordítani…
- POISON!
- Mi van már?!
- Semmi. Csak bocs, hogy kivételesen nagyobb tapló voltam
nálad!
- Kabbe!
Jet Star reménytelenül megrázta a fejét, de nem szólt
semmit, Kobra viszont cseppet sem maradt szótlan.
- Ez több mint szemét volt, Ghoul! – kiáltotta villogó
szemekkel, de a fiú csak unottan megvonta a vállát, és kényeskedve
visszahuppant a helyére.
- Nem én kezdtem.
- Akkor is állítsd le magad, világos?!
- Állítsa le magát ő!
- Utoljára szóltam, Ghoul!
- Most mi bajod van?!
- Az, hogy a bátyámat cseszteted!
- Na és?! Attól, hogy a bátyád, már mindent szabad neki?!
- Igen! – vágta rá Kobra gondolkozás nélkül, de látszott az
arcán, hogy nagyon is tudja, mit beszél. Ez már sok volt Ghoulnak.
- Ne csináld már, Kobra! Téged készít ki legjobban!
- Az az én dolgom.
- Nem, az az én
dolgom!
- Az mindannyiunk
dolga – jegyezte meg Jet Star békítőleg. A másik kettő egyszerre nézett rá,
dühösen, és meglepetten is egyszerre, de ez nem zavarta. - Lezárhatnánk végre a
témát? Korséról volt szó, nem Poisonról.
Ettől még Ghoul is elszégyellte magát egy kissé. Hallgatott
egy darabig, de mivel senki sem szólalt meg, végül mégiscsak erőt vett magán.
- Mondom. Hasba rúgott, és ennyi – mondta. Kobra jelentőségteljesen
nézett Jet Starra.
- Aznap volt ez, amikor Lorainne átlépte a határt.
Ghoul szeme megvillant. Jet Star bólintott.
- Valószínű…
- Lorainne? Az a
Lorainne? – kérdezte Ghoul feszülten. Kobra bólintott.
- És ezt mégis mikor akartad közölni velem?!
- Igazából nem állt szándékomban közölni… - felelte a fiú
somolyogva. Ghoul arca, ha lehet, még jobban elsötétült, és már szóra nyitotta
a száját, de Jet Star szerencsére megelőzte.
- Itt volt, és beszélt Defyinggal, de már elment, úgyhogy
tökmindegy.
- És mit akart?
- Poisont.
- Ja, akkor minden rendben… - nyugodott meg Ghoul.
- Rohadj meg! – csattant fel Kobra mérgesen, de a fiú csak
rávigyorgott. Aztán inkább abba is hagyta, amikor rájött, hogy a másik kettő
nem teszi. Kobra fújt egyet, hogy lehiggadjon egy kissé.
- Akkor is gyanús – jelentette ki végül.
- Mármint mi? – értetlenkedett Jet Star.
- Nem tudom. Az egész. Először felbukkan Poison, aztán
Lorainne, aztán Korse őrül meg…
- Kihagytad a géppisztolyost - vigyorgott Ghoul. Aztán
megcsillant a szeme. – Teee, mi van, ha Lorainne volt az?!
Kobra úgy nézett rá, mint egy őrültre.
- Lorainne-ről sokmindent el lehet mondani, de nem ölne meg
egy Killjoyt.
- Hiszed te…
- Ghoul!
Megint csend lett egy percre, míg mindannyian a
gondolataikba mélyedtek. Odakintről behallatszott Poison és Bungler hangja, de
a szavakat nem lehetett érteni. Aztán Ghoul egyszercsak hátradőlt a támlának,
és hintázni kezdett a széke két hátsó lábán.
- Fel nem bírom fogni, mi köze lehetne Korsénak ahhoz a ribanchoz…
- Ghoul!
- Most mi van már megint! Tényleg ribanc!
Kobra reménytelenül megrázta a fejét.
Az igazat megvallva erre neki sem volt ötlete, de valamiért
mégis biztos volt benne, hogy igaza van. Egyszerűen érezte! És ha úgy vesszük…
Korsénak kellett beengednie Lorainnet a Zónákba. És nyilván kifelé is nála
fordul meg, már, ha kijut innen egyáltalán. Igaz, az engedéllyel a kezében ez
nem jelenthet problémát. Korse nyilván utasította már az embereit, hogy hagyják
békén azt a nőszemélyt. Nem kockáztatná meg, hogy baja essen.
Mi a fenére készülhet Lorainne, ami megérte neki, hogy
lepaktáljon a BL/I-vel? Mert egy ilyen papírt nem osztogatnak csak úgy az utcán…
Mibe kerülhetett neki? Vagyis inkább az Ellenállásnak… Arra eszmélt, hogy
valaki a nevén szólítja. Összerezzent, és ijedten kapta fel a fejét.
- Nincs dolgod? – A hang mérges volt, egyenesen követelőző,
és Defyinghoz tartozott. Kobra nem is tudta hirtelen, mit várnak tőle? Defying
szúrósan méregette magának.
- Hol a bátyád?
- Kint…
- Akkor vonszold be őt is jelenteni!
A fenébe! Ez teljesen kiment a fejéből! Előbb Jet, aztán
Weeny, most meg Ghoul és Korse…
- Nincs nagyon mit jelenteni – felelte, mentve, ami még
menthető, de azért sietve feltápászkodott a székről. Defying lustán végigmérte,
és bár most sem vette le a szemüvegét, valósággal áradt belőle a megvetés.
- Ezt értsem úgy, hogy nem jártál a Veremnél?
- Nem, de porrá égett az egész, nem…
- Warbe?
- Nem volt ott.
- Nyomok?
- Semmi.
- Befelé.
Kobra bűnbánó arccal, bocsánatkérően nézett rá, de nem
mozdult. Nem szívesen rángatta volna vissza Poisont odakintről. Ki tudja, mit
szólna hozzá, hogy megint egy nyomorék ugráltatja... Defying megérezhette, mi jár
a fejében.
- Azt mondtam befelé!
Kobra ijedten surrant el mellette, hátra a hátsó szobába. A
Doki dünnyögve nézett utána.
Eltűnik egy Killjoy, leég a legjobb bázis, de ennek nincs
mit jelentenie…
Tekintete hirtelen Ghoulra tévedt.
- Te meg?
- Én meg?
- Az ágyban kéne rohadnod.
- Jól vagyok.
Defying felemelte egy kissé a fejét, mintha azt latolgatná,
mennyire bízhat a hallottak igazában, de nem tétovázott soká.
- Akkor tűnés a dolgodra. Leváltod Ferricet a Szikláknál.
- Fáj a lábam! – vágta rá Ghoul azonnal. Jet Star
elmosolyodott. Defying nem.
- Helyes, akkor legalább tudjuk, hogy van még mit edzeni
rajta. Na takarodj. Jet, te meg keltsd fel Grinéket, szükségem van rájuk… Na!
Mire vártok még!
Defying elégedetlenül megvárta, míg a két fiú eltűnik az
ajtóban, csak akkor nézett körbe a boltban. Végül megállapította, hogy nincs
ott sok minden. Holnap estére végeznek is a pakolással, addig meg kitart még a
víz. Remélhetőleg a CalFlowban sem merültek még ki a tartalékok.
Semmi kedve nem lett volna egy hét múlva onnan is tovább
állni!
A délután csöndesen telt. Poison tisztes távolságból
figyelte a Fordot bütykölő Jet Start, ami nem kis erőfeszítésébe került.
Legszívesebben ordított volna, amiért a férfi annyi mindet összehordott neki
Lorainneről, de végül egy szót sem szólt. Miért is tette volna? Hülyeség az
egész. Baromság. Képtelenség, lehetetlen, egész egyszerűen nem igaz! Minek
idegesítse magát rajta? Ha pedig mégis igaz… Akkor mégannyira sem kell tudnia
semmit! Elvégre is választhat. Vagy a Killjoyok és Ghoul, vagy az Ellenállás és
Lorainne… Nem, az a legokosabb, ha úgy tesz, mintha nem történt volna semmi! Nem
veszítheti el a Lorainne-be vetett bizalmát, nem most! Különben mit mond majd
Mikeynak? Gyere, öcsi, kiviszlek innen, igaz, az Ellenálás se jobb, mint a
BL/I, ki tudja, mire készülnek, de azért te csak gyere?...
Áldotta az eget - nameg Defyingot -, amiért lényegében kiürítette
a benzinkutat. Ghoul valóban leváltotta Geeboy Ferricet a Szikláknál - persze,
Kobra is vele ment, ahogy ő mondta „elkísérte”, de Poison sejtette, hogy azért,
mert minden látszat ellenére nagyon is félti a fiút. Rawforce Isten tudja,
merre járt Piggel, alighanem lőni tanította valahol jó messze a kúttól,
biztonságos távolságra Ghoultól, Candy pedig szokásához híven eltűnt valahol
Tequilával.
Egy darabig elmélyülten figyelte hát Jet Star munkáját, de a
világért sem állt volna be segíteni neki, aztán unatkozott egy sort a boltban,
a rádiót hallgatva, de végül nem bírta tovább. Úgy döntött, bekukkant egy
percre Defyinghoz. Illedelmesen kopogott az ajtófélfán, de ismerte már annyira
itt a járást, hogy nem várta be a választ
- Weeny? – kérdezte, ahogy átlépte a küszöböt. Defying épp
csak rápillantott a válla fölött az asztal mellől, aztán hanyagul a sarokba
bökött a fejével. Weeny ott ült egy széken a fal mellett, immáron teljesen
felöltözve, csukott szemmel, mozdulatlanul. De lélegzett. Poisonnak elszorult a
torka.
- Még mindig nem tért magához?
- Dehogyisnem – felelte a Doki. – A gyógyszer ütötte ki.
Pihennie kell.
- És nem lenne neki jobb ágyban? Üres a betegszoba.
Defying szúrósan nézett rá.
- És ki vigyáz rá, te idióta? Itt marad. Jobb, ha szemmel
tartom.
- Majd én.
- He?
- Mondom, majd én vigyázok rá.
Nem várt választ, csak a székhez lépett, és óvatosan
felemelte a kislányt. Nehéz volt, sokkal nehezebb, mint számított rá, ahogy
ernyedten, szinte élettelenül simult a karjaiba. Nyomasztó, kellemetlenül
bizsergető érzés…
Defying még a szemüvegét is levette meglepetésében.
- Képes lennél virrasztani vele?
- Korán van még – felelte Poison kitérőn, és önkéntelenül is
lepillantott a kislányra. Weeny meg sem rezdült, sápadt, homoktól maszatos kis
arcába hulló haja, lehunyt szemei valamiért az anyjára emlékeztették Poisont.
Ugyanilyen gyenge volt az utolsó időkben, ugyanilyen elesett, kiszolgáltatott,
ugyanilyen sovány, élettelen kis porcelánbaba…
- Poison.
Poison felemelte a fejét. Defying fürkészően nézett az
arcába.
- Ez az első alkalom, hogy bármit is teszel egy Killjoyért,
észrevetted?
- Weeny nem Killjoy, csak egy kislány – felelte Poison
határozottan. Defying szemöldöke felszaladt, de ő mégsem kezdte el magyarázni
neki, honnan tudja, hogy Weeny lány. Ahogyan azt sem, hogy messze nem ez az
első alkalom. Ott van például Ghoul, Wonaguth biztosan lelőtte volna, ha ő nem
teszi le a fegyvert, hogy csak egyet említsünk a sok közül. Vagy amikor fedezte
menekülésnél. Vagy… Mindegy.
- Szólok, ha felébredt – mondta, azzal kilépett az ajtón.
Jól számított rá, hogy Defying nem tartja majd vissza.
A betegszobába érve aztán óvatosan az ágyra fektette a kislányt.
Weeny még mindig nem mozdult, de Poison most már nem is bánta. Feszülten
figyelt még egy pillanatig, de a gyerek egyenletesen lélegzett, és mikor Poison
végigsimított a homlokán, megrezzent a szempillája. Tehát tényleg csak alszik…
Poison megnyugodott. Lehuppant a földre az ágy mellé, és körbenézett. Ghoulnak
volt annyi esze, hogy békén hagyja az ajtót, mert azért Defying tényleg megölte volna, ha tönkreteszi a
zárat, így az ablak esett neki áldozatul. Ráment ugyan a napja, de szépen
kivágta a helyéről, tokostul, mindenestül, a bicskája összes pengéjét
elkoptatva, amit rövid kis élete hátralévő néhány hónapjában többször is
felhánytorgatott Jet Starnak. Mintha
bizony ő tehetne az egészről… Poison azonban még mit sem tudott minderről. Egy
percig csak nézte a csöndesen szuszogó kislányt, és igyekezett meggyőzni magát,
hogy semmi értelme nem lenne felkelteni őt, csak hogy a szavát hallja.
A gyereket.
Egy kislányt!
Hogy a fenébe kerül ide egy kislány?!
Poison mélyet sóhajtott, és megpróbálta összeszedni a
gondolatait.
Akárhogy is keveredett ide, nem ezt érdemli. Holtbiztos,
hogy nem ezt érdemli… Miért hozták ide? A szüleivel jött? Akkor hol vannak? Meghaltak?
És…
Megrázta a fejét. Nem, Weeny most az utolsó, akinek a
sorsával törődnie kell! Elég, hogy nem valami vadember Killjoy vigyáz rá, hanem
ő… De sokkal fontosabb, hogy megtalálja Mikeyt. És Squealer gyilkosát, aki
minden bizonnyal rá is vadászik…
Squealer…
Miért?! A fenébe is, miért lökte fel? Miért csinálta?... Egyáltalán,
tudta, hogy mit csinál?... Poison, így két nap távlatából már egyáltalán nem
volt meggyőződve erről. Ahogyan arról sem, hogy Jet Star tudja, mit csinál…
nem, hiába, hogy úgy tűnik, ő itt a legnormálisabb, az az ember is teljesen
bolond! Méghogy Lorainne… Itt? Itt?!
Ki van zárva! Képtelenség! Jet Star őrült, és őrültségeket hord össze!
Egyáltalán honnan tudnak itt ezek Lorainne-ről? Előbb Mikey,
most meg Lorainne… Ennyire utána néztek volna a múltjának?... Mégis hogyan? És
legfőképpen – miért…? Nem, szó sincs erről! Véletlen egybeesés, rosszindulatú
tréfa, Ghoultól kitelik, hogy mindenkit belerángasson egy ilyen színjátékba… Lorainne
nem lehet az a Lorainne, és kész!
Ahogy Kobráról is kiderült, hogy nem Mikey…
De miért akarják újra és újra átverni? Azok után is, hogy ő
sorban leplezi le a hazugságaikat… Mit akarnak tőle? És ami még fontosabb… - kik
akarják tőle? A BL/I? A Killjoyok? És Korse?... Ghoul azt mondta, hullazsákban
hozták vissza. Hogy Korse hozta vissza. Persze, ez is abszurdum, baromság, ilyen
nincs, ez teljességgel értelmetlen lépés lett volna, még a BL/I-től is. Ha már
egyszer a markukba került, bolondok lettek volna elengedni!
Erről aztán eszébe jutottak Warble szavai. Nem tudom, miért
vigyáznak rád ennyire, Poison… Vigyáznak rá? Squealer, Korse, és most
Lorainne?... Aki ugye persze nem az a Lorainne… Hogyne. Hát persze, hogy nem. És
Korse sem tett semmit, és Squealer is véletlenül halt meg helyette, mi?...
Poison már képtelen volt külön választani magában, mi a
manipuláció, és mi a valóság. Hol a határ? Miért történtek úgy a dolgok, ahogy?
Márpedig tisztán kell látnia, ha meg akarja találni Mikeyt…
Mi van, ha már nem is él?
És mi van, ha Lorainne tényleg minden követ megmozgatott,
hogy őt kihozza innen? Innen, a Zónákból, amiről pontosan tudta, hogy létezik,
tudott a Killjoyokról is, talán hetek, hónapok, sőt évek óta, neki mégsem szólt! Miről nem szólt még neki? Arról sem,
hogy ismeri Jet Start, Defyingot, Kobrát, meg a többieket... Azt mondta, nem
tehetek érted semmit, Poison, most meg jönnek itt ezzel az engedéllyel…
Poison mély sóhajjal, reménytelenül a felhúzott térdeibe
temette az arcát. Túl sok a kérdés, túl sok a véletlen, a bizonytalan
félinformáció és hazugság, és sehol semmi összefüggés. Semmi, ami indokolná ezt
az egész… őrületet…
Megpróbálta maga elé idézni Lorainne arcát, a ritka, szigorú
mosolyát, amit úgy szeretett benne, a hűvös, kemény tekintetét, sötét szemeit,
amik mögött annyi, de annyi keserűség és halál bujkál, ami száz embernek is sok
volna… Igen, Lorainne még mindig szilárdan, megingathatatlanul bukkant fel
előtte, mint olyasvalaki, akire mindig lehet számítani. Aki a legkeményebb
viharok idején is kiáll a sziklaszirtre, szemközt a tenger háborgó, fekete
vizével, és akit nem tud elsodorni a legnagyobb hullám sem. Igaz, ő sem
csendesítheti le a vihart. De állja a szelet és az esőt, akkor is, ha a
hullámok lassan kimossák a lába alól a földet…
És amikor a vihar a legnagyobb erővel tombol, elnyomva a
vijjogó sirályok hangját, a vadul cikázó villámok újra és újra kirajzolják
alakját a fekete égre. Apró, vékony kis szilánk a fekete szirteken, talán ott
sincs, eltűnik, feloldódik a sötétben, de a következő villám még mindig ott
találja, egyenesen, mozdulatlanul, mintha örökre csak a viharral akarna
dacolni. Aztán lassan megfordul, tekintetében az elszántság dühödt lángja
lobban. Most egész olyan, mint a vihar, sőt, ő maga a vihar. Közelebb lép, még
közelebb, egészen közel, érezni langyos leheletét a levegőben, de mintha valami
furcsa varázs szállna rá, egyszerre megváltozik az arca. Nem szól semmit, csak
lassan elmosolyodik. Egyre sötétebbnek tűnik a szeme, ahogy szélesedik a
mosolya, a gúnyos, pimasz mosolya…
Poison hirtelen rádöbbent, hogy már nem is Lorainne, hanem
Ghoul arcát látja. Fel akart kiáltani, de a másik mintha csak megérezte volna a
szándékát, hirtelen előre lépett, és hatalmasat lökött rajta. Poison felnyögött
ijedtében, mert valami sűrű, meleg folyadékba zuhant, mintha pocsolya lett
volna. Egyik pillanatról a másikra mély feketeség vette körül, egyedül Ghoul
alakja látszott tisztán, ahogy fölé hajolt. Már nem mosolygott, inkább
vérszomjasnak tűnt. Valami megvillant a kezében, és Poison felismerni vélte az
apja vadászkését, amivel egyszer véletlenül majdnem sikerült kiszúrnia Mikey
szemét.
- Nem segítettél! – kiáltotta Ghoul dühödten, és teljes erőből
Poison lábszárába vágta a kést. Poison
felüvöltött a fájdalomtól, mire Ghoul arcán vérfagyasztó vigyor terült szét.
Újra lesújtott, aztán újra, és újra, és újra, és Poison hiába próbálta meg
ellökni magától, moccanni sem tudott. Mintha minden tagját a földhöz szögezték
volna… A következő pillanatban Ghoul elhajította a kést, és rávetette magát, de
már nem Ghoul volt, hanem Mikey. Zokogott, egyre csak zokogott, arcát a bátyja
vállába fúrva, mint egy kisgyerek. Poison a döbbenettől megkövülten meredt rá még
egy pillanatig, aztán magához szorította az öccsét, hogy megnyugtassa egy
kicsit. Szerette volna látni az arcát, a szemét, de a fiú olyan görcsösen
kapaszkodott belé, hogy képtelen volt lefejteni a karjait a nyakáról.
Ugyanebben a pillanatban valahonnan a háta mögül mintha a nevét hallotta volna.
Felkapta a fejét. Néhány lépésre tőle Squealer állt, alakja sápadtan derengett
a sötétben, mint a filmeken a szellemek, mintha belülről világítana; kezében
csillogó, fekete géppisztoly pihent. Könnyedén emelte fel, és fogta a földön
kuporgó két fiúra.
- Nem segítettél rajtam! – mondta a haldoklók megtört, üres,
mégis vádló hangján, és meghúzta a ravaszt. Poison érezte, ahogy a golyók
átjárják a mellkasát, hallotta könyörtelen kattanást, ahogy az első golyót kiköpi
a torkolat, aztán az éles, monoton kattogását, Mikey, és talán a saját sikolyát
is, aztán mindent, mindent elmosott a fájdalom…
- Nem segítettél rajtam! – ordította Squealer eszelősen
újra, ki tudja hányadszor, és csak lőtt és lőtt. Aztán, egy örökkévalóságnak
tűnő idő múlva abbahagyta, és leengedte a fegyvert, hogy tisztán érthessék a
szavait.
- Most megtudod, mit műveltél Warble-el – mondta, és a
földre hajította a géppisztolyt. Ugyanebben a pillanatban Poison érezte, hogy
Mikey megvonaglik a keze közt. Ösztönösen pillantott le rá, és önkéntelenül is
újra felordított. Ő már nem vérzett, sőt, egyetlen karcolás sem volt a testén,
Mikeyt viszont jóformán a felismerhetetlenségig szétszaggatták a golyók. Karja,
mellkasa egyetlen véres hústömeg, és az arca… Felakadt szemekkel hörögve kapott
a levegő után, torkából valósággal dőlt a vér. Rándult még egy utolsót,
görcsös, kifacsart pózba meredve, aztán nem mozdult többé. Poison most már
végképp eszét vesztve ordított, pontosabban csak akart, mert nem jött ki hang a
torkán, moccanni sem tudott, még csak a fejét sem tudta elfordítani. Aztán
hirtelen Kobra termett mellette a semmiből, és megérintette a vállát, mire
azonnal felengedett a dermedtsége.
- Állj fel! Mennünk kell Poison, állj fel! – sürgette a fiú,
és felrántotta a földről, olyan hirtelen, hogy Mikey kicsúszott a kezei közül.
Arra sem volt ideje, hogy megszédüljön, Kobra máris vonszolta magával, egy
szűk, sötét folyosón, ahol csak egy-egy gyenge égő adott némi fényt, épp csak
annyit, hogy kivehesse a kétoldalt sűrűn sorakozó, csukott, fekete ajtókat.
Hátranézett a válla fölött, és még látta Mikey mozdulatlan testét a földön, és
hirtelen megértette, mi volt az a pocsolya, mert innen már látszott, hogy
vörös, vörös, csupa vér, vér mindenhol…
- Mikey! – kiáltotta kétségbeesetten, és megpróbálta kitépni
magát Kobra szorításából, de a fiú csak még jobban markolta a karját.
- Megkeressük. Mikey él, és megkeressük – mondta, de Poison
tudta, hogy hazudik. Még ott érezte a kezén az öccse síkos vérét, úristen,
mennyi vér volt ott, kinek a vére, kinek a vére? Kobra azonban nem hagyott időt
neki a kétségbeesésre, rohantak tovább, egyik ajtón ki, a másikon be, de Poison
akárhányszor nézett hátra, még mindig látta Mikeyt és azt a tengernyi vért.
Mintha követné őket, mintha lebegne… Szúrt a tüdeje, fáj, fáj, miért van ő itt?
Mikey, Mikey, Mikey mellett a helye! Megint szabadulni próbált, de Kobra még
mindig vasmarokkal tartotta maga mellett, ajtó, ajtó, ajtók, üres, fekete
terem, úristen, nem is hallani a lépteiket! Mikey, Mikey, megkeressük, Mikey,
Mikey, mennünk kell Gerard, nem, nem, Mikey! Én vagyok Mikey, Gerard, nem, az
nem lehet, mi ez a sok tükör, miért van itt ennyi tükör? Mikey él, Gerard, megkeressük, nem, az a
temérdek vér, én vagyok Mikey, nem te vagy Mikey, nem lehet igaz, mennyi tükör,
hol a tükörképem hol van Mikey, hol vagyok, nem lehet igaz, mindenütt tükör hol
a tükörképem, minden tükörben Kobra áll, Mikey él, én vagyok Mikey nem nem igaz
takarodj innen én vagyok Mikey Gerard nem minden tükörben Kobra nem pedig Mikey
úristen beszélő tükörképek több száz több ezer tükörkép én vagyok Mikey úristen
megőrülök én vagyok Mikey te vagy Mikey nem te vagy Mikey Mikey él én vagyok
Mikey nem nem énvagyokmikey NEM!
Hirtelen riadt fel, egy percig még azt sem tudta, hol van? Verejtékben
úszva, egész testében remegve kapkodott a levegő után, mintha valóban futott
volna. De nem futott, az ágy mellett ült, térdét felhúzva, úgy, ahogy elaludt.
Tudta, hogy elaludt, el kellett
aludnia, mert odakint már korom sötét volt. Álom, valami eszement lázálom, az
lehetett… Egy pillanatig komolyan megfordult a fejében, hogy megőrült. Lehunyta
a szemét, de rögtön ki is nyitotta, mert megszédült, és úgy érezte, iszonyatos
sebességgel zuhan valami mélységes feketeségbe, olyan élesen maga előtt látta újra
azt a sokezer csillogó, lebegő tükröt, mindben Kobra alakjával, ahogy
szomorúan, szinte reménytelenül ismételgeti: én vagyok Mikey, Gerard…
Megpróbált úrrá lenni a remegésén, és felállni, de azonnal
beléhasított a fájdalom, mert minden tagja elgémberedett. Őrület. Őrület!
Lassacskán aztán mégiscsak összeszedte magát. Az álom nem
halványult el, kristálytisztán emlékezett minden iszonyatos pillanatára, de
lassan megnyugtatta a tudat, hogy mindez már csak emlék. Emlék, ami semmivel
sem lesz rosszabb, mint annak a napnak az emléke, amikor Mikey eltűnt. Vagy az
azelőttiek. Vagy az azutániak… Ezen is túl fog esni. Az ember sokmindenen
túlesik, amit nem akar, amik csak úgy megtörténnek vele, és szerencsésnek
mondhatja magát, ha majd a halál nem csak úgy megtörténik vele…
Felkapta a fejét. Nem mert volna megesküdni rá, de mintha
valami elfojtott nyögést hallott volna. Fülelt még egy percig, de nem tévedett.
Odakintről, a kivágott ablakon át alig hallhatóan, de újra meg újra hangok
szűrődtek be a szobába, mintha valaki motozna a fal mellett. Poison
megmerevedett. Egyetlen lehetőséget tudott elképzelni, miért motozna valaki
ilyen óvatosan a fal mellett. Azért, mert BL/I-s.
És rájuk vadászik.
Lassan, hangtalanul állt fel és húzta elő a pisztolyát. Késő
lehetett , a hold már magasan járt, így nem világított be a szobába, de ennek
most csak örülni tudott. Legalább nem árulja el őt a csalóka fény. Türelmesen
kivárta, míg csillapodik a zsibbadtság fájdalmas bizsergése a lábában, és
imádkozott, hogy még időben ura legyen az izmainak. Aztán nesztelenül az
ajtóhoz osont, és tüzelésre készen maga elé emelve a pisztolyát, kinyitotta.
Nem történt semmi. Poison kilesett a résen, de mivel senkit sem látott,
kilépett a szabadba. Most már tisztában ki tudta venni a nyöszörgést – pontosan
olyan tompa, halk hang volt, mint amikor valakinek befogják a száját… Óvatosan
megindult a hang irányába. Szerencséje volt, mert szemből sütött a hold, így
mikor a sarokra ért, az árnyéka háta mögé vetült, így nem árulhatta el őt.
Óvatosan kilesett a fal takarásából. A benzinkút előtt ott állt a Pontiac,
mögötte a Ford, de egyetlen BL/I-st sem látott.
Remekül megszervezett kis rajtaütés, az már egyszer biztos!
Megtorpant egy pillanatra, aztán egy hirtelen ötlettől
vezérelve levette a csizmáját, nehogy a talpa zajt csapjon a sötétben, és
megindult az autók felé. A Pontiac üres volt, a Ford azonban nem. Kobra ott ült
az anyósülésen, fejét az üvegnek döntve, mellette Ghoul, mellkasa előtt összefont
karral, lehajtott fejjel, mint valami mogorva indián. Aludt mind a kettő. Poison
agyán átvillant a gondolat, hogy felébreszti őket, jól jöhet még az erősítés,
de be kellett látnia, hogy ha sikerül is hangtalanul életet vernie beléjük, az
ajtót aligha nyithatják ki anélkül, hogy zajt csapnának. Felesleges volna
kockáztatni. A BL/I-sek nem lehetnek túl sokan, mert itt nincs hol megbújni,
hang pedig csak egy irányból jön… Kétségbeesett, tompa nyöszörgés, mintha
valami állat esett volna csapdába, ami az utolsókat rúgja… A következő
pillanatban azonnal el is vetette az ötletet, mert horkantás hallatszott, majd
fojtott szitkozódás…
- Nyughass már! Nem… au! Harapsz, te kis…
Poison nem vesztegette tovább az
idejét. Tőle telhetőleg halkan otthagyta a két kocsit, és a benzinkút
túloldalára kerülve felemelte a pisztolyát. Aztán döbbenten le is engedte.
Néhány lépésre a faltól valóban egy ember körvonala rajzolódott ki a selymes
holdfényben, de nem volt rajta sem egyenruha, sem maszk. Ahogy meghallotta a
lépteket, villámgyorsan feltérdelt a homokban, és megfordult. A holdfény
ráesett az arcára, és Poison azonnal felismerte. Bungler volt. Mellette pedig,
jobban mondva inkább alatta, Weeny hevert a homokban, és szánalmasan ijedt
arccal igyekezett letépni a szájáról a férfi tenyerét. Egyikükön sem volt
nadrág. Poison egyszerűen képtelen volt felfogni a látványt.
- Mi a…
Egy pillanat alatt történt az egész. Bungler szeme
megvillant, és mielőtt még Poison bármit reagálhatott volna, a pisztolya után
kapott, de elvétette, mert a nagy sietségben elfelejtkezett a baljáról. Ugyanebben
a pillanatban Weeny felszegte a fejét, és félig ösztönösen a férfi tenyere
élébe harapott. Bungler feljajdult, és reflexből elrántotta a kezét, aminek az
lett a következménye, hogy vele mozdult az egész teste, így az első lövése
jóval Poison feje mellett süvített el. Poison ugyanúgy ösztönből húzta meg a
ravaszt, de – talán csak a gyakorlatlanság, a reflex, talán a tudatalattija
vette át az irányítást, ki tudja – felkapta a pisztoly csövét. Ha eltalálta
volna Bunglert, aki lényegében még mindig a kislányon térdelt, azzal Weenyt is
megöli…
- Ghoul! – Weenynek annyi ideje is alig volt, hogy kiejtse,
jobban mondva elsikkantsa a nevet, mert Bungler iszonyatos erővel vágott az
arcába, hogy eleredt az orra vére. Ez azonban elég volt Poisonnak, hogy
mellette teremjen. Egyetlen mozdulattal kiütötte a pisztolyt a férfi kezéből,
azonban nem ismerte még eléggé a Killjoyokat... Bungler a villámnál is
sebesebben ugrott fel a földről, kis híján feldöntve Poisont. A fiú nem
számított ilyen heves támadásra védekezés helyett, így egyszerűen nem maradt
ideje reagálni. Feljajdult, és ő is elejtette a pisztolyát. Egy fémes villanás,
egy nyögés…
- Nesze!
Poison megtántorodott, és önkéntelenül is az oldalához
kapott. Ez volt a szerencséje, mert az újra lecsapni készülő Bungler karja az
övének ütközött, a kezében lévő kés így nem ért a mellkasáig. Poison hátrált
még egy lépést, arcán a döbbenet keveredett a halálfélelemmel.
- Ne! Meg… - Azt akarta mondani, „megvesztél?”, de nem tudta
befejezni. A kész szisszenve hasított a levegőbe, olyan hirtelen, hogy nem
tudott rendesen kitérni előle; ezúttal a vállát érte a vágás. A következő
pillanatban Bungler ököllel a gyomrába vágott. Poison összegörnyedt a
fájdalomtól, pedig tudta, ez végzetes hiba ilyenkor, de egyszerűen képtelen
volt parancsolni magának… Bungler nagyot lökött rajta, hogy a háta a benzinkút
falának vágódott. Kapkodva felemelte a kezét, hogy tompítsa a következő ütést,
de már késő volt… Bungler megint az oldalát találta el, zihálva, vágytól és
féktelen dühtől megrészegülten vágta bele a kést, aztán megint… A harmadik
csapásra azonban már nem maradt ideje. Valami elemi erővel vágódott neki, egy
pillanat alatt ledöntve a lábáról. Megpróbált megkapaszkodni, de ujjai csak a
levegőbe markoltak, a benzinkút fala itt sima volt, egy ártatlanul kiálló szög
sem akadt rajta.
Poison legalább annyira nem tudta, mi történt, mint ő. Az
egész teste lüktetett a fájdalomtól, hogy levegőt venni is képtelenségnek tűnt
előtte. Lerogyott a fal tövébe, és ha valami, hát amikor csak az a gondolat fordult
meg a fejében, hogy talán meg sem érzi már a halálos döfést ennyi fájdalom után…
Nem tudta, ő hunyta-e le a szemét, vagy tényleg ennyire sötét van? A karját sem
érezte, csak a lüktetést, meg valami melegséget, valami fájdalmas, mégis jóleső
melegséget, ahogy lassan szétterjed az egész testén…
- Poison!
A hang furcsán ismerősnek tűnt, és ő meg mert volna esküdni
rá, hogy a saját nevét hallja… Röhej. Őt nem is Poisonnak hívják, hanem
Gerardnak! Ezen a kis félreértésen különös módon rettentően nevethetnékje
támadt, de csak valami fullasztó hörgésre futotta tőle.
- Poison mi a fene… mi… te vérzel?...
Vér. Az a temérdek vér. Tükrök. Kobra. Mikey. Mikey… Mikey!
- Gerard! Gerard hallasz engem?!
Érezte, hogy valaki az arcát paskolja, bizonyára Kobra.
Kínlódva felemelte a fejét, és valóban, egészen tisztán kivehető volt Kobra
arca, alig néhány centivel az orra előtt.
- Mit csinált veled?
Mit csinált veled…
- Gerard! Mi történt?! Kés?
Kés…
Nem tudta, hogy fennhangon motyogja vissza a válaszokat.
- Jól van. Kés… - Érezte, hogy Kobra tenyere az oldalának
feszül, hogy elszorítsa a vérzést, és rákiált Weenyre, de hogy mit mond neki,
azt már nem fogta fel. Lüktetett az egész teste, alattomosan, hullámokban tört
rá a fájdalom, egyre kevésbé volt képes uralkodni magán, és mégis levegőt
venni. Aztán vakítóan fehér fény hatolt át újra lecsukott szemhéján, és valami
furcsa, bizsergető érzés lett úrrá rajta – ez már a túlvilág… Hallotta, jobban
mondva inkább érezte, hogy Kobra felugrik mellőle.
- Ghoul, ne! Hagyd abba! Megölöd!
Még azt is hallotta, hogy Ghoul visszaordít valamit, de hogy
mit, azt már végképp képtelen volt felfogni. Kellemetlenül éles volt az a fény,
és mély dübörgés kísérte, ami lassan betöltötte a tudatát, kitörölve minden
kósza érzést vagy gondolatot belőle, csak a fájdalmat hagyva meg neki. Aztán az
is enyhülni kezdett, és végül teljesen megszűnt.
Gravity, don’t mean
too much to me…
Poison már nem érezhette, amikor oldalvást elterült a
homokban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése