28. Szilánkok

A nap első sugaraival együtt aztán Ghoul is visszatért, és Poison azonnal látta rajta, hogy megkapta végre a napi cigiadagját, ugyanis teli szájjal vigyorgott, és első dolga volt azonnal belékötni.

- Nem úgy volt, hogy te elhúztál?

- Nem úgy volt, hogy te megdöglesz?

Ghoul színpadiasan széttárta a két karját.

- De hát ha egyszerűen nem megy!

- Majd segítek! – dünnyögte Poison sötéten. Az ajtó mellett ücsörgött, a rozzant vasszékek egyikén, és próbált nem megőrülni. Ghoul arcán még szélesebb lett a vigyor, és már éppen válaszolni akart valamit, de nem maradt rá ideje, mert Jet Star egy erőteljes mozdulattal hátba taszította.

- Gyerünk.

- Szállj már le rólam!

- Örömmel, de akkor Defying száll rád – felelte a férfi nyugodtan. Ghoul gyilkos pillantást vetett rá, de közel sem annyira gyilkosat, mint tizenkét órával korábban tette volna, és végül minden további akadékoskodás nélkül engedelmeskedett. Poison megkönnyebbülten sóhajtott fel.

Kobra járt az eszében. Pontosabban amit mondott, hogy Korse figyelteti a Vermet. Ez elég logikusnak tűnt, mondhatni, evidensnek – csakhogy így visszagondolva elég hihetetlen volt, hogy ennek ellenére senki sem vette észre az éjjel. Ahogy Kobrát sem. Hol voltak a drakuloidok? Vagy Korse egyedül, magánszorgalomból gyújtotta volna fel a Vermet? De miért?

Ha viszont Warble volt, ő miért tette? És akkor mit keresett ott Korse? És a legfontosabb kérdés… Hol van most? És hol van Warble?...

Megrázta a fejét. Túl sok ember hollétéről akar tudni. Egyszerre egy is elég. A legokosabb, ha most csak Mikeyval törődik… Kész szerencse, hogy nem hitt már a Végzetben, meg hasonlókban, mert ellenkező esetben igencsak kényes kérdésekkel került volna szembe. Példának okáért azzal, hogy miért van még mindig itt? Miért indult vissza Warbleért? Egyáltalán, hogy-hogy nem jutott még ki? Lassan egy hónap alatt…

Először Kobra hozta vissza. Aztán Korse, már ha igaz a mese. Most pedig… Nos, most magától jött vissza, és ha megölik, de tudta volna most újra levezetni magának, hogy pontosan miért is? Mintha megszállta volna az ördög…

Valaki nagyon nem akarja, hogy kikerüljön innen! Ez már elég intő jel kéne, hogy legyen. Több, mint elég…

Másfelől viszont ez itt mégiscsak a Zónák, egy szigorúan őrzött terület, ahonnan nyilván nem olyan egyszerű kisétálni, és ahol ki tudja, miféle titkos és sötét üzelmek folynak, amiket ő még csak nem is sejt. Mint például a mikrochipek… Ez is elég abszurd, de legalább annyira logikus is. Igen, a BL/I-től még ez is kitelik. Sőt!

De ha már a végzetnél meg az abszurditásnál tartunk, vegyünk egy sokkal kézzelfoghatóbb dolgot – ha Mikey él is, mennyi az esélye, hogy pont összefutnak? Pont itt? Pont jó helyen, pont jó időben, pont jó körülmények közt… Egyáltalán, egy olyan ember, mint Mikey, a Zónákban?... Nem, ő nem lehet itt! Nem bírta volna ki! Még ha Ghoult ki is hagyja a számításból, Mikey akkor sem bírta volna ki!

De tegyük fel, tényleg csak a példa kedvéért, hogy mégiscsak Killjoy lett belőle. A Zónák hatalmas, a fenébe is, mennyi az esélye, hogy pont belé botlik? Hogy az első ember, aki szembejön vele, az Mikey? Igaz, már az is csoda, hogy ezek itt egyáltalán tudnak a létezéséről. Ennyi erővel akár még…

Poison még mindig nem tett le teljesen az összeesküvés-elméletéről. Mert tényleg. Mennyi az esélye, hogy ezek közül itt bárki is legalább ismeri Mikeyt? Itt, a Nagy Számok Törvénye országban? Nulla! Semmi! Zéro! És mégis…!

Nagyon is nyugtalanító kérdések voltak ezek. Kérdések, amik egyre csak szaporodnak, egyre nagyobb vihart kavarnak, egyre magasabbra csaptak körülötte a hullámok, és ő egyre messzebb sodródott a parttól… És egyre bizonytalanabbnak tűnt, hogy valaha is kiúszhat még, hogy nem húzza a mélybe az örvény. Hogy találhat válaszokat…

Arra eszmélt, hogy Kobra lép ki a benzinkút elé, kezében egy szál cigarettával, meg az öngyújtójával. Szemmel láthatóan annyira elmerült a gondolataiban, hogy észre sem vette őt. Poisont elöntötte valami furcsa melegség. Kobra olyan rosszkedvűnek tűnt, már-már egyenesen dühösnek, hogy ő hirtelen nagyon szerette volna, ha mosolyogna. Kibírhatatlanul hasonlított a mosolyuk Mikeyval…

- Kobra!

Kobra felkapta a fejét, és – mit ad isten – azonnal elmosolyodott. Poisonnak összeugrott a gyomra, de hogy ez jó vagy rossz, az örömtől vagy a szomorúságtól fájdalmas érzés-e, azt képtelen volt eldönteni. Kobra néhány pillanatig még tétovázni látszott, aztán ő is lehuppant mellé a legközelebbi székre. Poison nem bánta.

- Nem lesz gond belőle, hogy elmentek? – kérdezte. A másik értetlenül nézett rá, mire gyorsan hozzátette. - Ghoulék.

- Majd megmondom Defyingnak, hogy rosszul volt.

- És el fogja hinni?

Kobra vállat vont.

- Fogadok, hogy most is lázas. Mármint, Ghoul.

- De jól volt.

- Ghoulnál ilyen… furcsán működik ez.

- Ghoulnál mi nem működik furcsán?

Kobra megint elmosolyodott.

- Jogos…

Egy darabig csöndben üldögéltek egymás mellett. Lassan egész világos lett, de a sivatag ugyanolyan néma volt, mint egy órával azelőtt. Mintha a maradék élet is kihalt volna belőle. A benzinkút is néptelen volt, és Poison ebből kitalálhatta, hogy mindenki alszik – valószínűleg Kobra egyedül volt őrségben az éjjel.

Oldalt sandított a fiúra. Nem tudta volna megmondani, pontosan mikor és hogy alakult ez így, de határozottan megkedvelte. Pedig semmit sem tett érte, sőt! Hazudott neki Mikeyról, és nem is akármilyet. Éppen róla!... Mégis, egy cseppet sem zavarta a jelenléte. Valahogy sokkal elviselhetőbbnek tűnt vele az élet, sokkal… élhetőbbnek. Kibírhatóbbnak. Kobra nem egyszerűen társaság volt, hanem emberi társaság. Lehetett vele beszélgetni. Pontosabban lehetett volna, ha megteszi. Poisonnak pedig egyelőre a lehetőség is elég volt, a tudat, hogy megtehetné, ha akarná. Igen, határozottan megkedvelte ezt a fiút… Talán egyenesen hiányzott volna, ha most nincs ott.

Kobra hangjára eszmélt.

- Te miért utálod ennyire Ghoult?

Poison egy pillanatig sem gondolkozott a válaszon.

- Mert egy öntelt, szadista, rosszindulatú, erőszakos, hazug…

- Jó-jó-jó, nem kérdeztem semmit! – mondta gyorsan Kobra békítőleg. Aztán minden átmenet nélkül nevetni kezdett. Poison értetlenül pislogott rá.

- Mi van?

- Semmi. Csak vicces. Én pont ugyanezért szeretem.

Poison most már egészen elképedt.

- Azért szereted, mert egy szemétláda?

- Tudod, Poison, ez is lehet előnyös tulajdonság. Például ha a BL/I ellen harcolsz. És azért Ghoul sem szörnyeteg. Igaz, hogy elég nehéz természete van, de ha kedvesen fordulsz felé, ő is reflexből kedvesebb lesz veled.

- Persze – dünnyögte Poison sötéten, és arra gondolt, amikor cigivel kínálta a fiút.

- De tényleg – bizonygatta Kobra. – Ő… ő nem nagyon ért az ilyen… lelki dolgokhoz.

- Azt látom.

- Úgy értem, azt hiszem, fél, és nem is igen tudja, hogy kéne rendesen viselkedni, úgyhogy nagyjából azt adja vissza, amit te közvetítesz felé. Persze, csak a maga módján. Amit megért belőle. De azért nem rossz ember…

Poison szinte sajnálkozva nézte a mellette ücsörgő fiú arcán felsejlő elnéző, bárgyú mosolyt. Persze. Ghoul a csiszolatlan gyémánt, mi? Kobra… Javíthatatlan idealista vagy! Vagy egyszerűen csak teljesen hülye…

Ez esetben viszont rejtély, hogy maradhatott életben eddig.

- Ilyenkor milyen nyelven ordít?

- Mi?

- Tegnap is, meg most éjjel is. Egy szót sem értettem belőle.

- Ja… Szerintem arabul, de fene se tudja. Senki se érti.

- Aha… - Poison hirtelen rádöbbent, hogy tulajdonképpen nem érdekli, hogy arab, vagy héber, vagy hottentotta nyelven kiabál-e Ghoul. A lényeg, hogy nem lehet mellette nyugodtan aludni. – És gyakran csinálja?

Kobra megrázta a fejét.

- Csak ha ideges, ha felzaklatta valami.

Poison megütközve meredt rá. Ghoult? Felzaklatni?...

- Mi zaklatta volna fel?

- Gondolom, Squealer.

- Squealer?

- Ghoul elég sokra tartotta, ha nem is mindig jöttek ki jól.

- Mi?

- Minden esetre többre, mint Warblet.

- Aha…

Szóval a híres-neves Fun Ghoul szörnyű rémálmokkal küszködik, ha egy Killjoy meghal. Szegény.

Kobra észrevehette az arcán a méla megvetést, mert folytatta.

- Tényleg nem szokott baj lenni vele. Fel-felébred néha, de összehasonlíthatatlanul ritkábban, mint mi, többiek, és akkor is legföljebb csak Jetet kelti fel. Utoljára Killjoy miatt bukott ki ennyire, annak meg lassan három éve már.

Poison próbált nagyon megértő lenni, de hiába. Ghoul, a nagy és sérthetetlen Fun Ghoul sírva ébred álmából… Nem, efölött képtelen volt napirendre térni! Röhejes ez az egész… Nem, mintha neki nem lennének pocsék éjszakái, és nem is szökőévente egyszer, de soha, senkit nem vert még fel vele. Ez a különbség kettejük közt. Ő tudja kezelni a dolgokat.

- És miről álmodik? – kérdezte inkább illedelmesen, mint kíváncsian. Kobra vállat vont.

- Erről Jetet kérdezd.

- Azt hittem, te vagy a legjobb barátja.

- Ilyenkor nem – felelte Kobra könnyedén, de Poison mégis mintha némi csalódottságot és szomorúságot vélt volna felfedezni a hangjában. A jelek szerint nem is tévedett, mert Kobra a földre pöccintette a félig elszívott csikket, és szinte bocsánatkérően nézett rá.

- Figyelj, Poison.

- Figyelek.

- Jó lenne, ha ma nem mennél sehova. – Poison szemöldöke felszaladt. - Korse valószínűleg nem csak a Vermet figyelteti.

- Azt gondoltam.

- Szóval megígéred?

- Mármint…

- Hogy ma még ittmaradsz.

- Megígérem – somolygott Poison.

- Jó… - Kobra elnyomott egy ásítást. - Rohadt hideg van…

Poison bólintott. Valóban hideg volt, legalább is a nappalhoz képest.

- De holnap elmegyek.

Kobra már csak egy lemondó sóhajjal nyugtázta a mondatot. Poison is rágyújtott mellette.

- De tényleg – mondta magabiztosan.

- Jól van…

- Velem jössz?

Kobra kis híján lenyelte a cigit ijedtében, és majd’ megfulladt a hirtelen rátörő köhögéstől.

- M-m-mi van…?

- Csak gondoltam jobbat érdemelsz, mint Ghoul, meg ez az egész szarság.

- Ez az egész szarság történetesen az életem!

- Ezaz! – Poison hanyagul vállat vont. - Ezért viszlek ki innen.

- Hogyne… - dünnyögte Kobra kedvetlenül. Poison élesen oldalt sandított rá.

- Azért gondold meg. Messze nem mindenkinek ajánlanám fel itt.

Kobra most már komolyan dühös lett. Poison úgy mondja ezt az egészet, mintha valami fene nagy kegy volna! Kitüntetés! Mintha lenne bármi beleszólása a dolgokba…!

- Te magadat se tudod kivakarni ebből a szarságból, nem hogy engem.

Poison arca megfeszült egy percre a visszafojtott haragtól.

- Jó – mondta hűvösen. Kobra persze azonnal megsajnálta. Megint. Szerencsétlen idióta…

- Jó, oké, Poison, nem a te hibád, de lássuk be, hogy akárhányszor…

- Felejtsd el. Nem mondtam semmit.

Kobra komolyan elgondolkozott rajta, hogy ezúttal végre csakazértis végigmondja a mondatot, sőt, egyenesen bocsánatot kér, de aztán úgy döntött, nem éri meg. Nem is csinált semmit! Ha meg Poison ennyire hülye… Hát, az az ő baja! És amíg nem annyira hülye, hogy elkapják, addig…

Úristen, csak el ne kapják!

Steel Grin álmos hangja szakította félbe a gondolatait. Épp csak a fejét dugta ki az ajtón.

- Hé! Kobra!

- Mi van?

- Nemt’om, Doki akar valamit…

Kobra kedvetlenül a homokba pöckölte az alig szívott cigit, mert Defying gyűlölte a füstöt a szobájában, aztán a szeme előtt elterülő végtelen sivatagra meredt. A nap már egészen felkelt, a levegő meg se rezdült, a reggeli csöndben egyenesen félelmetesnek tetszett a táj. Néma volt minden, üres, és halott.

- Basszameg – jelentetten ki keményen. Poison meglepetten nézett rá, a fiú azonban pillantásra sem méltatta, csak sarkon fordult, és kelletlenül eltűnt az ajtóban.

Defying tényleg nagyon várhatta már, mert kivételesen nem babrált semmivel, így minden figyelmét a fiúnak szentelhette. Azonnal tudta, hogy nincs jó kedve. Persze, mitől is lenne…

- Mi bajod? – kérdezte több ingerültséggel, mint kíváncsisággal. Kobra hátra sandított a válla fölött, aztán megnyugodva behúzta maga mögött az ajtót.

- Semmi. Mi a francnak kellett bezárni Ghoult?

- Mert ön - és közveszélyes.

- Mindig az.

- Ketrecben is kéne tartani!

- És állatkertben mutogatni, mi?

- Vagy vándorcirkuszban. – Defying már majdnem mosolygott. – Ha elintéztük a BL/I-t, Ghoulon gazdagszunk meg.

Kobra kuncogott.

- Most komolyan. Tudod, hogy utálja, ha bezárják… Csak mégjobban megőrül.

- Squealer halála után túl veszélyes lenne hagyni, hogy szabadon garázdálkodjon – felelte Defying egy pillanat alatt visszanyerve a mogorvaságát. Tökéletesen tisztában volt vele, hova tűnik Ghoul éjjelente, és kivel. Ghoul persze nem tudta ezt. – Különben is, sebesült.

- Az meg se kottyan neki…

- Ezért nem merted hazahozni, mi? – vágta rá Defying élesen. Kobra elhúzta a száját, de végül nem felelt. Erre nemigen tudott volna mit mondani. Defying elmélyülten méregette még egy darabig.

- Mi van a bátyáddal? – kérdezte végül. Kobra vállat vont.

- Semmi. Holnap szökik.

- Megint?

Defying mintha mulatott volna magában a dolgon. Kobra, ha észre is vette, nem törődött vele, mert folytatta.

- Megkérdezte, akarok-e vele menni.

- Mire te?

- Finoman tudattam vele, hogy elmehet a fenébe.

- És megérette?

- Megsértődött.

- Az is jobb, mintha fel se fogta volna.

Kobra bólintott, és elmélyülten nézelődött az asztalon széthányt kacatok közt, csak hogy ne kelljen a férfire néznie. Defying jól ismerte már ezt.

- Ne most ess szét, Kobra – mondta halkan, szinte sajnálkozva. - Bírd ki még egy kicsit.

A fiú végre ránézett.

- Mindig csak még egy kicsit, mi?

Defying lassan bólintott, és le nem vette volna róla a szemét.

- Lehetne rosszabb is – mondta.

- Tudom.

- Poison például lehetne halott Squealer helyett. Vagy vele együtt. Meg Ghoullal és Coyote-al együtt…

- Tudom! – csattant fel Kobra élesen. Defying megint hosszan nézett rá.

- Akarsz pár nap szabadságot?

A fiú egy pillanatnyi gondolkodás után megrázta a fejét. Nem volt túl magabiztos fejrázás.

- Pedig jót tenne neked.

- De nem old meg semmit.

- Az is igaz…

Defying megint hallgatott egy percig, aztán egy fokkal könnyedebb hangon folytatta.

- Na jó, akkor munkára! Irass össze Ghoullal mindent, amit tud arról a Wonaguthról. Erőltesse meg azt a tyúkagyát, minden utolsó kis baromság fontos.

- Jó, de…

- De?

- Elég szar éjszakája volt…

- Én meg szarok rá, ha szar éjszakája volt! – vágta rá Defying szinte mérgesen. – Nem őt rángatta el az idióta bátyja, hogy Korséval bújócskázzon!

Kobra mintha elmosolyodott volna végre, de Defying vagy nem vette észre, vagy nem akarta észrevenni.

- Fogod magad, visszamész a Verembe, és mindent kiderítesz, amit lehet, aztán azt is, amit nem. Tudnunk kell, számíthatunk-e még Warblere.

- Jó.

- És marhára sietsz. Estére itt akarlak látni.

- Az ki van zárva. Dél lesz, mire…

- Ha nem értek vissza, akkor a BL/I kísér haza – vágott közbe Defying jelentőségteljesen. – Korse tudja, hogy egy lépést sem tehetünk, amíg nem tudjuk, mi történt pontosan. Várni fognak rátok.

Kobra nem ellenkezett tovább.

- Grinéket is vigyük?

- Nem. Se Ghoult, se Jetet. Túl sok a taknyos itt, kell a tapasztalt Killjoy, ha rajtunk ütnek. Csak Poisonnal mész.

Kobra rábámult.

- Poisonnal…?

Defying bólintott, és szinte vidáman nézett rá.

- Úgysem ülne meg a seggén, és Lorainneről sem tudunk semmit. Veszélyben lehet, ha itt marad. Minél többet mozog, annál jobb. Egyébként… - Kajánul sandított fel a fiúra. – Legalább lesz időd meggyőzni róla, hogy mégis a bátyád.

Kobra gyilkos pillantást vetett rá, mire Defying vállat vont..

- Nekem aztán édesmindegy. A lényeg, hogy nem tökölsz itt tovább. A…

- Doki.

- He?

- Állati szemét tudsz lenni.

- Ne feleselj, takarodj! – felelte Defying szinte szelíden. Kobra erre már csak reménytelenül megrázta a fejét, aztán elköszönt, és kitrappolt az ajtón, vissza a benzinkút elé.

Szerencséje volt. Poison még mindig ott ücsörgött a fal mellett, így nem kellett hosszasan keresnie.

- Gyere, Poison, indulunk. Megnézzük, mi lett a Veremmel.

Poison meglepetten és igencsak bosszúsan fordult felé.

- Eszemben sincs! Megmondtam, hogy holnap elmegyek!

- Estére úgyis visszajövünk.

- Azt mondtam, nem!

Kobra aprót sóhajtott. Máris utálta az egész napot. De aztán úgy döntött, nem fog megint vitatkozni.

- Egyedül nem mehetek, másra pedig most nem számíthatok. – mondta. –Velem kell jönnöd, Poison. Kérlek.

Poison némán, szinte felsőbbségesen mérte végig. Valami különös büszkeség költözött a tekintetébe, és Kobra keserűen nyugtázta magában, mennyire egyszerű lélek is az ő szem bátyja. Elég csak azt mondani, „segíts”, és ő gondolkodás nélkül indul is… Annyira kiszámítható, annyira egyszerű rávenni bármire ezzel, hogy az már komolyan életveszélyes… És annyira ocsmány dolog tőle, hogy ő meg így visszaél ezzel! Csak kijátssza. A saját testvérét!

De hát Defying már csak Defying marad. Akinek mindig igaza van. És akinek csöppet sem okos dolog ellenszegülni.

Poison egy pillanatig még merőn nézett a szemébe, aztán elmosolyodott. Apró, leheletnyi kis mosoly volt, de bántóan magabiztos és lesajnáló is egyszerre. Mintha bizony valóban csak az ő kegyén múlna az egész, és nem lett volna a legelejétől egyértelmű, hogy mi lesz a válasza…

- Jó, de estére itt vagyunk, ha a fene fenét eszik is!

- Persze – bólintott Kobra, és némán szentségelve azt kívánta magában, bár ne tudná, hogy kell hatni a bátyjára. Úgy könnyebb lenne a lelkiismerete. Már, ami még megmaradt belőle…

Nagyjából egy percbe telt, mire kocsiba ültek. Kobra fogott hat doboz sört, meg egy-egy konzervet, csak a biztonság kedvéért, hátha mégis közbejön valami, a hátsó ülésre vágta őket, aztán odébb rugdosta Poisont a volán mögül.

- Én vezetek.

- Fenét!

- Én aludtam többet tegnap.

Poison duzzogva összeszorította a száját, és kibámult az ablakon, de nem ellenkezett tovább. Mit is ért volna vele? Mi értelme tiltakozni? Mi értelme itt bárminek is?... Egyvalaminek van még értelme. Egyetlen egynek. Mikey.

- Kobra.

- Tessék – dünnyögte Kobra fáradtan, és indított.

- Mikeyról is hazudtál?

A fiú összerezzent a név hallatán.

- M-mi?...

- Akkor is hazudtál, amikor azt mondtad, Mikey él?

- Nem – vágta rá Kobra villámgyorsan, és keményen a kormányra markolt. Poison ránézett.

- Egészen biztos?

- Hidd el, hogy tudnék róla, ha halott lenne.

Vicces is lenne nem észrevenni, tette hozzá keserűen, persze csak magában. Bár, lehet, hogy úgy is jobban járt volna…

- És Arizonában van?

- Talán.

- De ha azt sem tudod biztosan, hol van, honnan tudhatod, hogy…

Nem fejezhette be a mondatot, mert Kobra tüntetőleg bekapcsolta a rádiót.

Jet Star csöndben figyelte a két fiút a bolt ajtajának takarásából. Nem, mintha leskelődni akart volna Kobra vagy Poison után, de ha már így alakult, miért ne? Ghoult sikeresen visszazárta az elkülönítőbe, így tőle remélhetőleg nyugta lesz egy időre. Leült hát a boltban a sarokba, az ablak elé, a napszítta műanyagasztal jólesően melengette a bőrét, ahogy rákönyökölt, hogy kényelmesen megreggelizhessen. Még csak hallgatóznia sem kellett, így is minden szót hallott. És meglehetősen jól el is szórakozott a hallottakon. Különösen Poison Ghoullal kapcsolatos kirohanásán, és Kobra rögtönzött kis védőbeszédén…

Jet Star sokat tudott Ghoulról. Túlságosan is sokat. De közel sem mindent. Amit Ghoul nem mondott el neki, azt elmondta viszont Kobrának. Persze, innentől kezdve igazán egyszerű a dolog, gondolhatnánk, csakhogy Jet Starnak esze ágában nem volt megtárgyalni a dolgot Kobrával. Az a tökkelütött azonnal kiborulna, ha megtudná, amit ő tud… Akkor pedig képtelen lenne úgy viszonyulni Ghoulhoz, mint most. Ghoulnak pedig semmi szüksége rá, hogy sajnálják, hogy szánakozzanak rajta, milyen mostoha is volt vele a sors, arra meg pláne nem, hogy megpróbáljanak segíteni rajta. Jó ez így neki, ezerszer is elmondta, méghozzá elég meggyőzően. Egyszerűen nincs szüksége másra, többre. Még ha Kobra is az a több. Márpedig akire Ghoulnak nincs szüksége… Nos, igen. Az nem egészséges. Már, ha az ember várható élethosszát vesszük alapul…

Steel Grin huppant le a vele szembeni székre.

- Jó étvágyat! –kiáltotta vidáman. Jet Star épp csak egy biccentéssel válaszolt, némán kanalazta tovább a kutyakonzervet. Steel Grin elfintorodott.

- Hogy bírod megenni…

- Nem vészes.

- Valamelyik nap hoztunk szendvicset a Calflowból.

- Penészes?

- Csak a széle.

- Ez meg lejárt.

Steel Grin röhögött egy sort, aztán még mindig hamiskás mosollyal az arcán sandított a férfire.

- Mi hír a kedvenc méregkeverőnk háza táján?

Jet Star vállat vont.

- Semmi. Kobra szenved, mint a kutya, Poisont meg nem érdekli.

Steel Grin rosszallóan megrázta a fejét.

- Ostoba egy kölyök az a Poison.

- Az.

- Szegény Kobra…

Jet Star hümmögött, és unottan megvakarta a kanalával a lassanként kiürülő konzervdobozt. Zselészerű gombócokban állt az alján az emészthetetlen, büdös zsír. Sehogy sem akaródzott azt is kikaparnia. Pedig még mindig éhes volt. Steel Grin álmodozva az asztalra könyökölt, és a bolt kínálatát nézegette.

- Nekem is van ám egy bátyám.

- Hm.

- Valami biztosítónál dolgozott, mikor utoljára hallottam felőle. Nem… nem voltunk túl jóban, mióta nyíltam közöltem a családdal, hogy a BL/I egy nagy szar.

Kuncogott. Valami furcsa, keserű sóvárgás volt abban a kuncogásban. Jet Star még mindig nem felelt. Rég megszokta már, hogy általában ő az, akinek végig kell hallgatnia mindenki nyavajáit. Na, nem mintha olyan remek lelki szemetesláda lett volna – szinte sosem adott tanácsot, sőt, nem is igen reagált. Nem nagyon érdekelték az ilyen dolgok. De legalább hallgatni tudott, és a legtöbbször ez elég is volt. Steel Grin hirtelen megint ránézett.

- Valamit csinálni kéne Poisonnal, nem? Hogy összehozzuk Kobrával.

- Majd megoldom.

Steel Grin szemében izgalom csillant.

- Van ötleted?

- Van.

- Mi?

- Majd ha Defying rábólintott, megmondom.

A másik erre csak kedvetlenül elhúzta a száját. Jet Star most először nézett rá.

- A többiek?

- Alszanak.

- Aha…

Jet Star lassan, komótosan felállt, fogta a konzervdobozt, és kiballagott vele a benzinkút elé, a földre kotorta a szírt, aztán elkiáltotta magát.

- Tequila! Kaja!

Fél perc sem telt belé, és a kutya máris előkerült. Megszaglászta egy kissé a zsírkupacot, aztán értetlenül Jet Starra nézett. A férfi szemöldöke felszaladt.

- Na. Tied.

A kutya gyanakodva újra a konzerv maradéka fölé dugta az orrát. Téblábolt egy sort, aztán csalódottan eloldalgott. Jet Star kuncogott. Steel Grin is, aki az ajtóból nézte végig a jelenetet.

- Mondtam, hogy van szendvics.

- Kösz, elment az étvágyam.

Steel Grin megint nevetett, Jet Star pedig némi homokot rugdosott a kupacra, hogy ne büdösödjön tovább, aztán visszaindult az épületbe. A hajdani pénztárpult alá vágta a konzervdobozt a többi közé – ki tudja, mire lesz még jó, azt meg pláne nem akarta tudni, kié lesz a nemes feladat, hogy elmosogassa őket -, és mit sem törődve többé Steel Grinnel, Defying felé vette az irányt.

Nem volt szerencséje. A Dokinak a Kobrával való beszélgetés után egy cseppnyi jókedve sem maradt. Jet Star mindazonáltal úgy döntött, nem halogatja a dolgot. Kopogott, de nem várt választ, azonnal átlépte a küszöböt.

- Ráérsz? – kérdezte.

- Mire? – mordult rá Defying.

- Beszélni.

- Mondd.

- Nincs sör holnapra.

- Isztok vizet.

- Van még?

- Egy-két napig elég.

- De szürcsög a tartály.

- Egy-két napig elég – ismételte Defying szárazon. Nem fordult hátra, nem is nézett Jet Starra, de ez nem zavarta a férfit. Őt soha, semmi nem zavarta...

Egy darabig csend volt. Defying némán ügyködött a rádión, Jet Star meg maga alá húzott egy széket, úgy bámulta a falat. Kedvelte Defyingot, és az is őt, valahogy úgy, mint ahogy a szomszédait kedveli az ember, de Jet Star azt is tudta, ha nincs a Zónák, aligha jutottak volna tovább a köszönőviszonynál.

- Elég furcsa egy ember ez a Party Poison – mondta végül.

- Az – hagyta helyben Defying. – Az öccse után mit vártál?

Jet Star nem felelt. A világ minden kincséért sem vette volna le a szemét a falról. Kisvártatva megint Defying szólalt meg.

- Csinálhatnál valamit Ghoullal. Túl sokszor lő túl a célon mostanság.

- Csak nyugtalan.

- Ne legyen az.

- Mindenki nyugtalan, Doki. Túl nagy a csend. Ő meg tudod, hogy nem bírja a semmittevést.

- Majd mindjárt megsajnálom! – vágta rá Defying élesen. Jet Star elszégyellte magát. Hol van Ghoul tehetetlensége egy kerekesszékhez kötött ember tehetetlenségéhez képest?

- Poison is elég kezelhetetlen – jegyezte meg csöndesen. Defying felhorkant.

- És mit csináljak vele?

A másik vállat vont.

- Csak mondtam.

Hallgattak.

- Nincs jó hatással Kobrára sem...

- És mi a francot kezdjek vele?! – csattant fel Defying most már mérgesen, de Jet Star megint csak a vállát vonogatta.

- Semmit, én csak szóltam...

- Ghoulnak szólj! Neki kéne rendbe szedni!

- Ghoul szereti.

- Mert egyformán idióta mind a kettő!

- De Poison nagyon nem szereti...

Defying hirtelen, hevesen fordult meg a székkel.

- Mégis mi a francot akarsz tőlem, Jet?

Jet Star lustán rápillantott.

- Van egy ötletem, hogy a helyükre kerüljenek a dolgok.

- Akkor csináld!

- De kell a jóváhagyásod.

- Megkaptad – vágta rá a férfi mogorván, és visszafordult a rádióhoz. Jet Star arcán hamiskás, elégedett mosoly derengett fel, de azonnal el is tűnt.

- Nem is érdekel, mit találtam ki?

- Mit bánom én! Működjön!

- Jó.

Jet Star felállt és menni készült, de Defying az utolsó pillanatban megállította.

- Jet!

- Hm?

- Kobrát ne keverd bele.

- Persze.

- Ő legyen az első. Nem lehet baja, világos?

- Nem lesz.

Defying alig észrevehetően biccentett, és megint visszafordult a rádió felé, Jet Star pedig tökéletes megelégedéssel lépett ki az ajtón.

Korse is elégedett volt. Nagyon is. Lorainne remegett a dühtől, amikor ő közölte vele, hogy sajnos nem áll módjában eltávolítani a chipet a testéből, mert a seb behegedt, és csak műtéti úton orvosolható a probléma anélkül, hogy a miniatürizált robbanószerkezet működésbe lépne. De a hatástalanítást természetesen elvégzi…

- Azt mondtad, kiszeditek! – sziszegte Lorainne a dühtől villogó szemekkel. Korse gonoszul elmosolyodott.

- Sajnálatos módon tévedtem. De ahogy elnézem, kegyed is… – Színpadiasan körbenézett a motelszobában. – Csak nem… elcsatangolt valamerre az a szegény Party Poison?...

Lorainne dühödten az ajkába harapott.

- Kell még negyvennyolc óra.

- Lehetetlen.

- Jogom van…

- Kössünk alkut – lépett közelebb Korse. Most már egyáltalán nem nevetett. – Tudd meg nekem, kicsoda Christopher Wonaguth, és én a kezedre adom a drágalátós Poisonod, épen és egészségesen.

Lorainne szeme összeszűkült. Gyanakodva hátrált egy fél lépést.

- Teljesen hülyének nézel, Korse?

- Megsértesz…

- Nem fogok alkudozni veled!

- Nem jutsz vissza élve a Zónákba.

- Jogom van…

- Nekem pedig jogom van megvétózni az engedélyed. Mint az Ellenállás egyik vezéralakja, a személyed önmagában elég indok az elutasításhoz – felelte Korse keményen, aztán szinte kajánul ismételte meg. – Nem jutsz vissza élve.

Lorainne nem tudta eldönteni, a férfi igazat mond-e? Elvégre is akkor miért engedélyezte az elmúlt negyvennyolc órát?... Egyáltalán, ki az a Wonaguth?

- Ismétlem, Lorainne. Megkapod Poisont, épen és egészségesen. Nekem már nincs szükségem itt rá.

- Chip nélkül?

- Tessék?

- Poison. Chip nélkül?

- Természetesen – bólintott Korse.

- Semmi megfigyelés?

- Semmi megfigyelés.

- És miért higgyek neked? – kérdezte Lorainne mézesmázosan, és kedveskedve félrebiccentette a fejét. Tekintetéből valósággal áradt a gúny. Korse hűvösen visszamosolygott rá.

- Jelen pillanatban nagyobb szükségem van a Wonaguth-tal kapcsolatos információkra, mint Poisonra.

Lorainne tettetett csodálkozással nézett rá.

- Nahát…

Korse nem felelt. Nem sürgette, nem fenyegette, és ebből Lorainne megértette, hogy komolyan beszél. Partnert keres valami sajátos tervhez, ami talán… talán tényleg megéri neki Poisont.

Ki lehet az a Wonaguth, hogy így felborította Korse gondosan építgetett kártyavárát?

- Akkor kapod meg az információkat, ha Poison kijutott.

- Nem.

- Akkor nincs alku.

Korse színpadiasan széttárta a karját.

- Kérem! Ahogy gondolja, kisasszony.

Lorainne állta a pillantását, de már nem mosolygott. Ahhoz túlságosan fekete volt az a két szem…

- Nincs alku – ismételte keményen. Korse leengedte a kezét.

- Ez esetben kérem, haladéktalanul távozzon a Zónák területéről.

- Rohadj meg, Korse…

- Mark!

Mark Walsh azonnal ottermett a szobában, fegyverrel a kezében. Nem fogta Lorainne-re, de azért jól láthatóan ott volt a kezében.

- Uram?

- Mark, a hölgy távozni készül. Gondoskodj róla, hogy kényelmesen utazzon a határig.

- Igen, uram.

Lorainne mondani akart még valamit, de nem maradt rá ideje, mert a drakuloid, arcán a maszkjával, máris a karja után kapott. Lorainne vadul csapott le rá.

- Hozzám ne érj!

- Nade Miss Brooks… - somolygott Korse elnézően. - Biztosíthatom, hogy nem áll szándékomban veszélyeztetni a kegyed testi épségét…

Mark valószínűleg nem teljesen így gondolta, mert vasmarokkal szorította a lány karját. Lorainne önkéntelenül is felszisszent a fájdalomtól.

- Engedj el, te szemét, mert…!

- Ne akarja, hogy bármire is kényszerítsük, Miss Brooks! – vágott közbe Korse élesen, ezúttal már-már fenyegetően. – Ne feledje, a Zónák az én hatáskörömbe tartozik. Amennyiben nem engedelmeskedik, jogomban áll drasztikus eszközökhöz folyamodni, hogy megőrizzem a Zónák… békéjét. – Megint mosolygott, kedvesen, szinte barátságosan, hogy Lorainne ereiben megfagyott a vér. Ő is tudta persze, hogy esélye sincs. Egyáltalán, ez az egész őrült ötlet, hogy idejöjjön, hogy éppen ő jöjjön ide… Abszurdum az egész! Hirtelen, mintha valóban csak most döbbent volna rá, mekkora veszélyben van, semmi más vágya nem volt, mint hogy élve kijusson innen. És minden pillanatban egyre kevesebb reményt látott erre…

Korse elégedetten somolyogva nézte, ahogy Mark elvezeti a lányt, aztán rutinszerűen körbenézett a szobában. Tudta, hogy Lorainne itt várakozott rá, tudta, hogy egyedül volt, mert Mark csak az ajtón kívülre állított őrséget, ahogy ő meghagyta neki. És azt is tudta, hogy Lorainne nem ült tétlenül, míg rá várt. Valószínűleg az utolsó négyzetcentiméterig átkutatta a szobát… Persze, semmit sem találhatott, erről Korse gondoskodott, most mégis, egy nyomozó figyelmességével siklott végig a tekintete a szobán, hogy a legapróbb változást is észrevegye. Nem is tévedett. A komód felső fiókja mindig is nehezen csukódott, és aki nem tudta, milyen trükkel zárja be, az bizony nem is csukhatta be teljesen. Korse persze tudta. Lorainne viszont nyilván nem, így aztán most ott sötétlett az a hajszálnyi kis rés az oldallap és a fiók deszkája közt… Korsét egy hangyányit mintha bosszúsággal töltötte volna el, hogy valaki az alsóneműi közt turkál, egy nő, ráadásul éppen Lorainne… De aztán csak megrázta a fejét. Tulajdonképpen még mulatságos is az egész. Mint valami féltékeny szerelmespár.

Persze, Lorainne aligha van tisztában vele, mi az a szerelem… És ami azt illeti, lassan ő maga is elfelejti.

Ez megintcsak mosolyogni való gondolat volt, és Korse meglehetősen vidáman lépett ki a szobából, és indult meg a folyosón. Várt még rá egy kellemetlen beszélgetés. Ami remélhetőleg nem neki lesz kellemetlen.

Nem kopogott, hanem egyenesen benyitott a szomszéd szobába. Wonaguth épp ez ágyon ült, az asztal fölé görnyedve, amin egy rakat sűrűn teleírt papír hevert. Az ajtó nyílására azonnal felkapta a fejét. Aztán arcán a pillanatnyi feszültséget felváltotta a meglepetés öröme.

- Korse!

Korse nem viszonozta a satnya köszönést, csak halkan behúzta maga mögött az ajtót, aztán Wonaguthra nézett.

- Beszélni fogunk.

Wonaguth arcán egy árnyalatnyival mintha halványabb lett volna a mosoly.

- Tényleg?

- A Squealer Thunder kivégzése önkéntes akciód volt, mely…

- Mióta tegeződünk?

- Pofa be – mondta Korse nyugodtan, mégis halálos elszántsággal. Wonaguth zöld szemében mintha sértett harag lobbant volna, de ha akart is mondani valamit, nem maradt rá ideje, mert a másik folytatta.

- Megegyeztünk, hogy nem teszel keresztbe nekem.

- Nem látom be, egy Killjoy ártalmatlanítása miért tenne keresztbe a BL/I egyik vezetőjének? – felelte Wonaguth szárazon, jelentőségteljesen felvonva a jobb szemöldökét. Korse tett egy lépést felé.

- Utoljára mondom el, fiam. A Zónák az én hatásköröm, és te levegőt sem vehetsz a személyes engedélyem nélkül, világos?

Wonaguth megint szóra nyitotta a száját, de Korse megint megelőzte.

- Po-fa-be! A fegyvereid lefoglalom, a…

- Miért ne ölhettem volna meg azt az embert? – ismételte Wonaguth kimérten. Szemmel láthatólag egy cseppet sem rettent meg Korsétől. A férfi fürkészően nézett az arcába egy pillanatig, aztán úgy döntött, egyszerűbb, ha Wonaguthot meg sem próbálja újra megfélemlíteni. Egyelőre.

- Nem ismered még az itteni viszonyokat. Squealernek volt egy bátyja.

- Ó. – Egészen gúnyos hang volt, szinte lenéző. – Szegény…

- Kettejük kapcsolata kiszámíthatóvá tette őket, kezelhető ellenféllé. Squealer nélkül Warble könnyen gondot okozhatott volna.

- Volna?

- Gondoskodtam róla, hogy ez ne következhessen be.

Wonaguth gunyoros elégedettséggel bólintott.

- Akkor végképp nem értem a problémát.

- A probléma abban áll, hogy a baklövésed miatt kettős gyilkosságra kényszerültem – felelte Korse fagyosan. – Thunderék rendkívüli jelentőséggel bírtak a Killjoyok szemében, a haláluk a kelleténél jobban felszítja bennük a harci vágyat, ez pedig kellemetlen nyomást gyakorol majd ránk is. Megsokszorozódnak a harcok és a veszteségek. A feletteseim pedig nem szeretik, ha veszteségesen működöm. – Egy pillanatra elhallgatott. – Nem fogom miattad tartani a hátam. Az első és utolsó alkalom volt, hogy elnézem, hogy önkényesen cselekszel, a személyes jóváhagyásom nélkül, világos?

Wonaguth nem felelt egy pillanatig. Valami különös, hideg elszántság és düh villant a szemében.

- Túl sokat ügyelsz a Killjoyaid épségére, Korse – mondta halkan. - Ez az, ami szembemegy a Vezetőség akaratával.

- A Vezetőség rendet akar a Zónákban, semmi mást. És én rendet is tartok. És nem tűröm, hogy megkérdőjelezd a módszereim.

- Módszereid? A Ki…

- Még egy stikli, és véged, Wonaguth. Így érthető?

Korse hangjában most már egyértelmű fenyegetés csengett, ami nem kerülte el Wonaguth figyelmét. No lám csak. Korse máris a helyét félti?... Vagy valami másról van szó? Felrémlett előtte a beszélgetés, amikor rajtakapta Ghoullal, és az a pillanat, amikor a hullazsákba csomagolt Poisont vitték vissza arra a benzinkútra, és Korse kicsavarta a kezéből a pisztolyát, nehogy lelőjje azt a szőke fiút. Aki történetesen folyamatosan őket lőtte… Igaz, hogy célozni nem tudott, de attól még jogos önvédelem volt!

Mi folyik itt? Miféle játékot űzhet Korse, ahol nincs helye a halálnak? Pontosabban bizonyos emberek halálának…

- Mégvalami, Wonaguth. – Wonaguth felemelte a fejét. - Emlékeim szerint ígéretet tettél arra, hogy nem használod a fegyvereidet.

- Tényleg? Egész ki is ment a fejemből…

- Nos, ez többé nem fordulhat elő. Teljes elzárás, és…

- Túllősz a célon, Korse – vágott közbe Wonaguth élesen, és most az ő hangjában csengett mérhetetlen fenyegetés. – Nem vagyok drakuloid, és nem tartozom engedelmességgel neked.

- Mivel már nem az Ellenőrzési Hivatal…

- Okland nevében vagyok itt. – Korse szemöldöke felszaladt.

- Valóban?

- Valóban. Ha bizonyítékot akarsz, hívd föl Los Angelest.

Korse nem felelt. Erre nem számított.

Ki a fene lehet Wonaguth, hogy ekkora hatalmat adtak a kezébe? Ilyen fiatalon, ilyen… ilyen mentalitással? Mindegy. Hamarosan ezt is megtudja…

Áldotta az eszét, amiért az ösztöneire hallgatott, és megegyezett Lorainne-el. Persze, a lány még nem tudja, hogy belement az alkuba, de majd megtudja. Majd ha rájön, mennyire szüksége van Poisonra. Pontosabban, hogy a BL/I-nek mennyire szüksége van rá… Korse sejtette, hogy nem ismeri hozzá eléggé Poison ügyét, hogy minden okkal tisztában legyen, a Vezetőség miért tart igényt rá, de neki maga a tény is elég volt. Lorainne-nek is az lesz. Kénytelen lesz tehát elfogadni az ajánlatát, ha élve akarja viszont látni Poisont. Akkor pedig Wonaguth személyéről is lehull a lepel végre. Addig viszont…

Addig viszont Christopher Wonaguth jobb, ha tudomásul veszi, hogy egyetlen rossz mozdulat, és akkor is vége a drága életének, ha ő maga az Atyaúristen.