Nyolcésfél

Mikey hangtalanul lépkedett végig a folyosón, mintha félne, ki hallja meg a közeledtét. Pedig jelen pillanatban egyetlen dologtól tartott. Hogy bántani fogja Gerardot. Megint. Mint a közösségi ház erkélyén is tette.

Pedig mennyire megérdemelné, úristen!

Megtorpant a próbaterem ajtaja előtt és fülelt, de hiába. Odabentről semmiféle zaj nem szűrődött ki. Hát persze. Arra tervezték, hogy a hangosítást is a falakon belül tartsa, miért is várja, hogy bármit is halljon egy egyszerű beszélgetésből? Mélyet sóhajtott, és benyitott.

Egyáltalán nem erre számított.

Matt és Bob tétován ácsorogtak a keverőpult mellett, és meglehetősen ijedt és értetlen arccal hallgatták Rayt. Halkan magyarázott, sietve, mégis erőtlenül; háta meggörnyedt, és leszegte a fejét. Gerard nem volt vele.

Ott ült a fal mellett a földön, nem messze az ajtótól, felhúzott lábakkal, arcát a térdén keresztbe font karjába temetve. Mikeynak belesajdult a szíve, amiért így kell látnia őt. Óvatosan lépett mellé, és megérintette a karját.

- Gerard.

Gerard felemelte a fejét. Vörös volt a szeme, de már nem sírt. Üres tekintettel, egy kissé talán várakozva nézett az öccsére, és Mikey hirtelen rádöbbent, hogy fogalma sincs, mit mondjon neki? Csak állt ott ostobán, és nézte, nézte azt a jól ismert, holtsápadt arcot. Gerard hirtelen leszegte a fejét.

- Ne haragudj – mondta. Üresen csengett a hangja is, mintha tényleg üres lenne ő maga is.

- Nem haragszom.

- Hagyjuk abba.

Mikeynak fogalma sem volt, miről beszélhet.

- Mit?

Gerard nem felelt.

- Mit hagyjunk abba, Gerard?

- Az egészet. A zenekart. – Megint az öccsére pillantott, futólag, mégis eltökélten.

- Nem akarok énekelni.

Mikey egyszerűen képtelen volt megszólalni.

- Bocs. Tényleg, de nekem ez nem megy. Nem akarom tovább csinálni.

- Gerard…

Ennyi. Ennyi telik tőle. Ennyit tud mondani a bátyjának. A saját bátyjának! Amikor életében először tényleg szüksége lenne rá, akkor ennyit tud mondani! A nevét!

De hát mi mást mondhatna? Hogy ez hülyeség? Hogy ne csináld, Gerard, hiszen ez az életed? Hogy nyugodj meg, Gerard, minden rendben lesz? Mikor mindketten pontosan tudják, hogy nem lesz rendben semmi - főleg nem Gerard.

- Sajnálom, Mikey. Keressetek új énekest, ha akartok, addig Bert beugrik helyettem, vagy valami, majd…

- Gerard!

- De tényleg – erősködött Gegrard. – Beszélek vele, biztos vállalja a jövőheti bált is, meg…

- Hagyd már abba!

Mikey hangjában inkább kétségbeesés csengett, mint harag. Erre már Ray is elhallgatott, és hátra fordult. Mindenki őket nézte. Gerard megint lehajtotta a fejét.

- Igazad van. Bocs – mondta halkan. Egy percre síri csend szakadt rájuk.

- Frank?

Gerard hangja tompának és élettelennek tűnt ebben a különös, fájdalmas és feszült némaságban.

- Hazament – felelte Mikey halkan, szinte suttogva.

- Elmondtad neki?

- Szerinted?

Gerard még összébb húzódott a földön, és idegesen a hajába túrt. Mikey csöndben nézte még egy pillanatig.

- Beszélned kell vele. Bocsánatot kérni.

- Tudom, csak…

- Csak?

- Semmi, csak… - Megállt a keze. – Félek, Mikey.

Sokadszorra nézett fel az öccse arcába, talán hogy erőt merítsen belőle, talán hogy lássa, még ott van, hogy nem hagyta faképnél, vagy egyszerűen csak azért, mert éppen ő volt ott.

- Annyi mindent vágtam a fejéhez. Iszonyú dolgokat.

- Meg fogja érteni, Gerard.

- De nem érted?! – kiáltott fel Gerard kétségbeesetten. – Nem csak a mostaniról van szó! Azt… azt mondtam neki, hogy szarok rá, ha kilép! Hogy úgyis annyi bandája volt már, meg hogy mindig csak a szart hagyja maga után, ha valami nem jön össze!

Mikey hallgatott.

Frank nem mondta el neki, sem senki másnak, hogy min vesztek össze Gerarddal a közösségi házban. De tudta, hogy a fiú valójában nem haragszik. Egyszerűen csak nem érti az egészet, és iszonyatosan félti Gerardot. Csak szemtől-szemben hűvös vele. És Mikey azt is tudta, hogy Frank nem aludt az éjjel. Onnan tudta, hogy őt hívta fel elsőnek, azzal, hogy Gerard nem ment haza. Érte ment kocsival, az éjszaka közepén, együtt keresték a városban, együtt járták végig az összes szóba jöhető kocsmát, parkot és sikátort, és Frank ötlete volt a telefon bemérése is.

- Pont ezért kell bocsánatot kérned tőle – mondta. Gerard hevesen megrázta a fejét.

- Jó, majd… Majd ha megnyugodott egy kicsit, felhívom, és…

- Most hívd fel.

- De… Majd… Holnap, ha…

- És ha addigra késő lesz?

Gerard kisírt szemében mintha a maradék fény is kihunyt volna egy pillanatra.

- Igazad van – felelte lassan. – Lehet, hogy nekem holnapra már késő.

Mikey ugyan nem úgy értette a „késő”-t, mint Gerard - igazság szerint ez eszébe sem jutott –, de a célját elérte vele. Egy „majd mindent megmagyarázok”-kal elbúcsúztak a többiektől, és nekivágtak a délelőtti csúcsforgalomnak. Mikey vezetett, egyszerűen azért, mert egyáltalán nem volt meggyőződve róla, hogy Gerardban lesz annyi bátorság, hogy Frank elé álljon. Most ott parkoltak a krémsárga, földszintes kis ház előtt, és nézték a behúzott függönyöket. Nagyjából tizenöt perce.

- Tényleg ki kéne szállnod, Gee – jegyezte meg Mikey, immáron harmadszorra. Gerard idegesen megvakarta az orrát.

- De biztos, hogy hazajött?

- A kocsija itt van.

Gerard ezúttal az ajkát harapdálta, úgy bámulta a házat. Nem volt kerítése, sem gondozott kertje frissen nyesett bokrokkal és illatos virágokkal, és a füvet sem nyírták le hetente. Nőtt minden, ahogy akart, Franket egyáltalán nem érdekelte. Csak és kizárólag azért bérelt kertes házat, hogy akkor és úgy üvöltethesse a zenét, ahogy akarja, anélkül, hogy a szomszédok rátörnék az ajtót.

- Gyerünk, Gerard.

Gerard még egy utolsó, kétségbeesett pillantást vetett az öccsére, aztán mély sóhajjal kiszállt az autóból. Megtorpant, aztán egy hirtelen ötlettől vezérelve visszafordult, és megkocogtatta az üveget. Mikey engedelmesen le is húzta az ablakot.

- Mi van?

- Nem jössz be inkább mégis?

- Tényleg akarod?

Gerard mintha elbizonytalanodott volna egy percre, aztán megrázta a fejét. Mikey halványan rámosolygott.

- Gyerünk bratyó. Ez csak Frank, nem az elnök.

És Gerard ment.

Egészen az ajtóig.

A csengőt viszont képtelen volt megnyomni. Csak állt ott, kétségbeesetten meredve az apró, fehér kis gombra a falon, és iszonyú szerencsétlennek érezte magát. És iszonyúan félt.

Mi van, ha Frank meglátja, és rácsapja az ajtót? És teljes joggal tenné… Semmi másra nem tudott gondolni.

Megrezzent a mobilja. Villámgyorsan kapta elő a zsebéből, de csak egy SMS volt. Megcsörgessem, hogy kijöjjön, vagy megnyomod végre azt a kurva csengőt?

Gerardnak elszorult a torka, de hogy az örömtől vagy a bánattól, azt maga sem tudta hirtelen. Nem érdemel olyan testvért, mint Mikey. Egyszerűen nem érdemli meg.

És nem érdemelt olyan barátot, mint Frank.

Egy mély sóhajjal kísérve végre megnyomta a csengőt. Halk bim-bamm hallatszott, aztán csend. Gerard úgy érezte, menten megfullad. A szíve a torkában dobogott, ő meg legszívesebben elfutott volna… Utoljára akkor érezte ilyen pocsékul magát, mikor Roxanet akarta elhívni a bálra a suliban… Vagyis, nem. Hanem amikor a doki berendelte kontrollra, és azt mondta, jó lenne megismételni néhány vizsgálatot, csak hogy biztosan kizárják azokat a bizonyos eshetőségeket….

Lépteket hallott, csattogó lépteket, és Gerard lelki szemei előtt felrémlett, ahogy Frank meztelen talppal trappol végig az előszoba fehér kövezetén. A következő pillanatban kattant a zár, és nyílt az ajtó. Gerard önkéntelenül is hátrált egy lépést, és kis híján tényleg elrohant, de végül erőt vett magán. Frank egy pillanatig még legalább olyan tanácstalanul nézett vissza rá. De csak egy pillanatig. Aztán nagyot harapott a kezében tartott sonkáspizzába.

- Fhia – mondta teli szájjal. Gerardnak kellett egy pillanat, mire felfogta, hogy nem vágták rá az ajtót.

- Szia.

Csend.

- Én…

Csend.

- Finom?

Frank még rágni is elfelejtett meglepetésében, de aztán sietve lenyelte a falatot.

- Ja, a pizza? Az mindig.

Üresen csengett a hangja, és ő maga sem tűnt dühösnek vagy csalódottnak, de nyoma sem volt rajta a megszokott jókedvének sem. Ez a furcsa, idegen közömbösség végképp Gerardba fojtotta a szót. Hallgattak mindketten.

- Nem csesztetésből, de vágj bele, mert kurva hideg van így.

Gerard hirtelen észrevette, hogy Franken csak egy pálmafás halásznadrág van, semmi más.

- Bocs, én csak… - elakadt, és nem állhatta meg, hogy hátra ne pillantson a válla fölött a járda mellett parkoló Audira. Frank épp csak egy pillanatig követte a tekintetét, de ez is elég volt, hogy megismerje az autót.

- Te csak bocsánatot akarsz kérni, mert Mikey azt mondta.

Gerard azonnal leszegte a fejét, és szinte észrevétlenül hátrált egy fél lépést.

- Nem miatta.

Ha lett volna bátorsága felnézni, láthatta volna, hogy Frank arcán felvillan a régi mosoly.

- Te totál hülye vagy – jelentette ki szilárdan. Gerard még mindig nem nézett rá, így valósággal megijedt, amikor egyszercsak azt érezte, hogy Frank szorosan magához öleli, és szabad kezével megveregeti a vállát. Egy pillanatig még nem is értette az egészet, annyira váratlanul érte a dolog. Aztán elborította a mérhetetlen öröm és megkönnyebbülés. Félig öntudatlanul ős is megölelte Franket, de alig ért hozzá, a fiú felszisszent a fájdalomtól.  Gerard ijedten engedte el.

- Mi van?

- Semmi – vágta rá Frank egy kicsit talán túlságosan is gyorsan. - Na gyere be, te idióta, mert tényleg megfagyok.

Elállt az ajtóból, utat engedve a barátjának, de ahogy megfordult, Gerard azonnal észrevette a horzsolásokat a hátán.

- Jézus, te mit csináltál a hátaddal?

Frank ránézett. Nem volt vádló vagy dühös a tekintete, inkább csak jelentőségteljes. Gerard azonnal megértette. Elsápadt.

- Úristen… Frank, ne haragudj, én…

- Nem gond, csak kicsit… kemény volt a fal.

- Annyira sajnálom!

- Elhiszem. Különben meg az én hibám. – Rávigyorgott Gerardra. – Jó vastag pulóvert kellett volna vennem…

- Frank, én nem akartam!

- Tudom! – nevetett a fiú. - Na gyere, még meleg a pizza... Hé! Cipőt le, tegnap volt itt a takarítónő!

Gerard engedelmesen nekilátott kibogozni a bakancsa fűzőjét, aztán sietve követte Franket a nappaliba.

Nem volt túlságosan nagy szoba, és csak egy ablaka volt, de azért kényelmesen el lehetett férni benne. A falak sárgák, a függöny téglavörös, a padlón sárga alapon fekete mintás szőnyeg. Középen, a sötétbarna kanapé előtti kis dohányzóasztalon vagy féltucat üveg állt, gin, whiskey, meg még ki tudja, mi, mellettük négy doboz sör. Gerard elszörnyedve torpant meg.

- Jajj, Frank, ne…

- Mit ne? – pislogott Frank tettetett értetlenséggel, amíg áthúzta a nyakán a pólóját, hogy Gerard véletlenül se láthassa meg újra a hátát. Gerard az asztalra bökött.

- A pia. Nem éri meg.

- Egyszer én is megtehetem, nem?

- Mindig így kezdődik…

- Én nem vagyok te – felelte Frank komolyan, azzal levetette magát a kanapéra, és azonnal a távirányító után nyúlt. Tudta, hogy Gerard erre már nem fog tudni mit mondani, és igaza is lett.

- Te főzőműsort nézel? – kérdezte a fiú, aki sehogyan sem tudta rászánni magát, hogy belevágjon, amiért jött, azzal ő is leereszkedett egy vörös és egy Mikiegeres párna közé.

- Részegen is elég vicces tud lenni, nem hogy betépve – vigyorgott Frank. Gerard nem felelt. Hirtelen rádöbbent, mi volt olyan furcsa, mióta betette ide a lábát. A szag. Édeskés, félreismerhetetlen szag…

- Frank!

- Hm?

- Te komolyan alkoholra szívsz?!

- Tudod, elég durva volt, amiket Mikey mondott, úgyhogy… jah – felelte Frank kimérten, és gondosan leverte a hamut a csengő miatt magára hagyott cigarettájáról. Gerard bűnbánó arccal nézett rá.

- Sajnálom.

- Énis, de téged nem kínállak meg vele – vágta rá Frank, és élvezettel megszívta a csikket. – Bocs.

Gerard elmosolyodott.

- Én nem azt sajnálom.

- Tudom.

- Ez az egész…

- Gerard.

Frank szokatlanul komoly arccal fordult felé.

- Mikey tényleg elmondott mindent, úgyhogy te csak akkor beszélj, ha tényleg akarsz. – Gerard hálásan nézett rá, mire a fiú megint megszívta a cigit, aztán újra az asztal sarkán egyensúlyozó hamutálkának támasztotta.

- Különben meg elég jó ez a cucc, meg a pia is, úgyhogy én egy fél óra múlva úgy be leszek állva, hogy a nevemre sem fogok emlékezni, nem hogy arra, te miket karattyoltál itt nekem összevissza.

Gerard kuncogott, Frank ellenben már majdnem bűnbánóan nézett rá.

- Bocs, hogy elbasztam neked a pillanatot, de nem hittem, hogy már ma beállítasz.

- Én se.

- Király! - Frank vidáman csatornát váltott. – Na, mit nézzünk?

- Ne főzőműsort.

Frank röhögött.

Végül az Ördögűzőt nézték, nagyjából egymilliomodszorra, de ez egyiküket sem zavarta. Némán, majdhogynem feszülten meredtek a képernyőre. Aztán Frank mégiscsak megszólalt.

- Gerard. – Igencsak furcsán csillogott már a szeme.

- Hm?

- Egyet azért kérdezek.

- Kérdezz.

- Ki a faszom mondta neked, hogy megteheted, hogy nem szeded be azt a kurva gyógyszert?