Poison legnagyobb meglepetésére DeeDee nem is volt teljesen
részeg. Legalább is nem tűnt annak, amikor Jet Star nyomában kilépett az ajtón,
és akkor sem, amikor némi alkudozás és fenyegetőzés után végül kerített egy
fekete Fordot a Cadillac helyett. Állítása szerint ugyan ez is igencsak
szerelésre szorult volna még, de legalább a benzin nem folyt belőle. Kaptak
továbbá három liter vizet, egy fél doboz – mellesleg lejárt – lázcsillapítót
Ghoulnak, meg egy fenyegetést, hogy ha még egyszer ilyen állapotban hoznak haza
egy ilyen „gyönyörűséget”, akkor mindenki lassan és fájdalmasan meg lesz ölve.
Kobra már nem figyelt rá. Kiszállt, aztán Jet Star segítségével Ghoult is
megpróbálta kiszedni a kocsiból. Persze azonnal hányt, ahogy megmozdították,
amit Poison nem állhatott meg röhögés nélkül, hiszen mégiscsak arról a
Cadillacről van szó, de Kobra dühében erőből bokán rúgtam, úgyhogy gyorsan abba
is hagyta. DeeDee gyanakodva nézte őket, időnként meg-meghúzta a kezében
tartott fekete üveget. Borosüveg volt, de Poison meg mert volna esküdni rá,
hogy nem egyszerű bor van benne…
- Miért nem vittétek Defyinghoz? – kérdezte a férfi, de a világért sem segített
volna a Fordba tuszkolni Ghoult. - Annyit még kibírt volna a tank.
- Mert! – csattant fel Kobra.
- Jól van, csak kérdeztem…
- Ne kérdezd!
- Jól van na!
- És DeeDee.
DeeDee morcosan felmordult, jelezve, hogy figyel. Kobra végre Ghoulra csapta az
ajtót, és nagyon komoly arccal fordult vissza a férfi felé.
- Te is hallgatsz róla Defyingnak.
DeeDee szemöldöke felszaladt.
- Hogyne…
- Komolyan mondom. Ha rajtad keres minket, megmondod, hogy kint maradtunk
őrségben a Szikláknál, és kutya bajunk.
DeeDee hosszan fürkészte az arcát, de végül lesütötte a szemét egy pillanatra,
és bólintott. Nem, most nem éri meg szórakozni Kobrával… Kobra halványan
rámosolygott.
- Kösz. Jet, vezetsz?
- Persze.
- Hé-hé-hé!
Kobra Csodálkozva fordult vissza DeeDee felé.
- Mi van?
- Fizetni ki fog?!
- Az egész kasszát kipucoltad reggel, úgyhogy még a következő kocsi is ingyen
van! – vágta rá Kobra szilárdan. DeeDee dörmögött valamit az orra alatt, amit
Poison nem értett, de az igazat megvallva nem is különösebben érdekelte.
Tizenegy felé járhatott az idő, ő pedig fáradt volt, dühös, és elkeseredett.
Mikey, Squealer, Warble, meg ez az egész rohadt sivatag… DeeDee is így lehetett
vele, mert a szokásosnál is hosszabban ivott az üvegéből, aztán sarkon fordult,
és visszaballagott a rosszul megvilágított kis műhelyébe. Még csak el sem
köszönt. Poison sajnálkozva nézett utána. Hirtelen elöntötte a mélységes
szánalom érzése. Szegény ember… Egyedül a sivatagban, az egy szem fia, aki
alighanem az egyetlen ember volt, aki még számított neki, halott. Megölték. Valaki,
akin még bosszút sem állhat… DeeDee már tényleg csak akkor lenne boldog, ha
egész életében részeg lehetne…Vagy talán még akkor sem. Az ilyennek már tényleg
megváltás a halál…
Egy pillanatra már majdnem csodálta DeeDeet, amiért mégsem akasztotta fel magát,
de aztán eszébe jutott saját maga. És Mikey… DeeDee legalább eltemethette a
fiát, legalább tudta, mi történt vele, de ő?
Miért kell ma mindenről Mikeynak eszébe jutnia?!
Jet Star hangja szakította félbe a gondolatait.
- Merre, Kobra?
- Mondtam. A Sziklákhoz.
Jet Star rásandított a tükörben.
- Tényleg nem akarod hazavinni Ghoult?
- Tudod, hogy nem lehet!
Jet Star nem felelt egy pillanatig.
- Te hülye vagy, Kobra.
Poison döbbenten nézett rá, de a férfi nem viszonozta a pillantását, csak
beindította a motort.
Nem mentek messzire, talán ha húsz percnyire. Letértek az aszfaltútról, és az
utolsó két mérföldet valami régi bekötőút maradékán tették meg. Aztán
egyszercsak megálltak. Poison szinte már kíváncsian bámult ki a letekert
ablakon, de alig látott valamit a sötétben.
- Ez a „Sziklák?” – kérdezte.
Jet Star leállította a motort, és bólintott.
- A háború előtt magánrepülőtér volt, de felrobbantották.
- Aha…
- Ez az egyik állandó őrposztunk a benzinkút körül. A törmelékek közt könnyen
el lehet rejteni a kocsit, és a főépületnek is áll még egy része. A tetejéről
messzire látni. Mármint világosban.
Poison elgondolkozott ezen egy pillanatra.
- Akkor miért nem kell a BL/I-nek?
- Kellett volna. De sok erre a Killjoy. Nem nagyon hagytuk nekik, hogy
berendezkedjenek.
- Aha…
Csend lett. Poison megint kibámult a sötétbe. A feketén ásító, néma sivatag
olyan halottnak tűnt, hogy már nem is volt fenyegető. Lehunyta a szemét. Aludni
akart, nem is csak azért, mert fáradt volt, hanem mert gyűlölte ezt a csendet.
Gyűlölte, hogy nem tud beszélgetni, hogy itt ül vele három vadidegen ember –
najó, kettő, mert Ghoul kivételesen nem beszámítható -, és semmi, de semmi
közös nincs bennük. Ő nem akar hozzájuk tartozni, és ők sem hozzá. Persze,
kérdések lennének… tengernyi kérdés! De Poison már gyűlölt kérdezni is.
Túlságosan idegen válaszokat kapott, bosszantó, vagy éppen fájdalmas
válaszokat, olyanokat, amik csak szították a dühét és az elkeseredését. És
minél többet tudott a Killjoyokról, az életükről, a BL/I-ről, annál
fájdalmasabb volt Mikey hiánya is… Így hát jött a csend. A súlyos, nyomasztó,
fekete, eszelősen a fülébe kacagó, harsogó csend…
Ghoul mellett sosem érezte így magát.
Ghoult már annyira gyűlölte, hogy egyszerűen nem maradt sem ideje, sem
energiája bármi mással is törődni. Igen, a fiú lefoglalta annyira, hogy ne is
akarjon gondolkozni… Persze, nem is nagyon lehetett volna, Ghoul egyszerűen nem
hagyta. Túlságosan irritáló volt, túlságosan vad, hangos és kiszámíthatatlan…
De legalább éreztette az emberrel, hogy él. A bosszantásai, a vigyora, minden
mozdulata cselekvésre késztetett, visszavágásra, mi több, egyenesen bosszúra.
Egy pillanat nyugtot nem hagyott senkinek, mindenre volt válasza, ahol
megjelent, ott holtbiztos, hogy bajt is kevert, és… na jó. Valljuk be. Minden
kiállhatatlanságával együtt ő volt az, aki nem hagyta, hogy az ember elmerüljön
a reménytelenségben.
Poison megrezzent az ülésen, mert elfogta valami különös, nyugtalanító érzés.
Árnyék borult a szívére, ahogy mondani szokás, a torkáig kúszott a fenyegető,
baljós előérzet, mérhetetlen várakozással töltve el őt. Az a fajta várakozás
volt ez, amit az elítélt érezhet, amikor a nyakára hurkolják a kötelet.
Feszült, reménytelen várakozás, félelemmel és bizonytalansággal teli… Mert
tulajdonképpen mi ez az egész? A Zónák? Egyetlen hatalmas, nyitott temető, ahol
nincs semmi, csak a pusztító napfény, ami kiszívja az emberből az életet. És a
Halál, ami egy örökkévalóságig várat magára… Nincsenek hősök, nincsenek célok,
legfőképpen pedig remény nincs, egy egészen halovány, talán csak képzelt kis
reménysugár sem, hogy egyszer még vége lehet az egésznek, hogy egyszer még jobb
lesz...
Ghoul azonban, aki egyszerűen hozzá tartozik a Zónák életéhez, akár a levegő,
mindeddig elnyomta ezt a különös érzést, még benne is. Elterelte a figyelmet
minden bajról és nyomorúságról, egyszerűen azzal, hogy ő maga volt a
megtestesült baj és nyomorúság. Szeretik vagy utálják – mindegy volt neki, a
puszta létezése elegendő volt hozzá, hogy a környezete értelmet találjon az
életének ebben a…. vegetálásban. Hogy azt higgye, tehet valamit, és ne akassza
föl magát az első fára.
Velem, vagy ellenem, ez volt Ghoul. Mintha bizony lenne bármi jelentősége is a
dolognak…
Poison dühös volt magára, amiért ő is belesétált a csapdába. Mert hát neki
aztán semmi szüksége Ghoulra! Tökéletesen rendben van a lelkivilága, tudja, mit
akar, és meg is fogja csinálni! Ki fog jutni innen, ha a fene fenét eszik is!
De mégis, most, hogy a fiú nem volt magánál, a többiek nyomasztó lehangoltsága,
jobban mondva fásultsága, a reménytelenség, amivel egyedül Ghoul miatt nem
tudott törődni eddig, mostanra őt is kikezdte. Ráadásul még csak rá se kellett
néznie Jet Starra vagy Kobrára, szinte érezte a belőlük áradó lemondást. Mintha
Ghoul halálával ők is meghalnának…
Hülyeség! Ghoul nem fog meghalni! Ez egyszerűen nem történhet meg! Ez olyan…
természetellenes! Tökéletesen a természet mindenkori törvényei ellen való, hogy
Ghoul nem vigyorog és nem kínoz senkit a baromságaival! Pont, mintha
nyáron esne a hó. Vagy egyszercsak ugatni kezdenének a macskák. Vagy nem kéne
adót fizetni… Igen, Ghoul hozzá tartozik a Zónákhoz, sőt, ő maga a Zónák,
akárcsak a nap, homok, a kibírhatatlan meleg…
Poison újra lehunyta a szemét.
Pontosan tudta, micsoda Ghoul. Amikor az ember agya nem hajlandó felfogni a
valóságot, mert az túl nagy teher volna, akkor megszűri az információkat.
Egyszerűen nem veszünk észre dolgokat, legföljebb csak a hatásukat – akkor,
amikor már késő. Eddig Ghoul volt ez a szűrő. Ő volt az akadály, a probléma, a
nagybetűs Gond, nem a Zónák. Legalább is úgy tűnt…
Lorainne egyszer azt mondta, a Los Angelesi Ellenállás alapköve ő, Party
Poison. Elég veszélyes akcióra készültek akkor, egy pénzszállító autó
kirablására, ami a BL/I központjába tartott. Persze nem maga a pénz volt a lényeg,
hanem hogy ne jusson el a Központig… Ő persze azonnal önként
jelentkezett az akcióra, de Lorainne nem engedte el. Nagyjából ez volt az
egyetlen alkalom, amikor élt a rangjával vele szemben – Lorainne hivatalosan
ezredes volt, ő pedig csak közlegény. Akkor azt mondta, nem kockáztathatja,
hogy megöljék a körzet alapkövét. Pontosan ezt a szót használta. Poison
iszonyúan dühös volt rá, és nem is értette, miről beszél. Egyáltalán nem érezte
magát alapkőnek. Nem érezte magát különlegesnek. Nem tudott jobban lőni, mint a
többi veterán, nem voltak különleges fegyverei vagy képességei, nem volt
kitartóbb, okosabb a társainál, és nem vétett kevesebb hibát sem. Tette, amit
mindenki más, amit mondtak neki, a legjobb tudása szerint. Semmi több. Nem
voltak besúgói, nem volt igazán ismeretsége a BL/I soraiban, és sem Albata, sem
Lorainne, sem más soha nem kérdezte a véleményét, ha egy akcióról döntöttek - ő
csak a parancsokat kapta. És azokat rendre teljesítette is. Persze, sokszor
előfordult, hogy teljes egészében rábíztak egy-egy küldetést, és akkor tényleg
ő volt a főnök, az Isten, legalább is annak a maroknyi szerencsétlennek a
szemében, akit a keze alá osztottak, de ez csak alkalmanként esett meg. És nem
csak vele; a legtöbb olyan ember, aki már évek óta az Ellenállásnak dolgozott,
és még élt, ugyanilyen feladatokat kapott. Felelősséget. Egyszerűen azért, mert
elég megbízhatóak és rutinosak voltak hozzá, hogy megbirkózzanak a feladattal.
Most már másképp látta. Most már értette, mire gondolt Lorainne azzal az
alapkővel. Ő volt az Ellenállás Ghoulja. Röhej, mi?... Az, de igaz is. Mert így
visszagondolva, ebben az utolsó akcióban is ő maradt észnél egyedül. Ő volt,
aki képes volt az utolsó utáni pillanatban is mérlegelni, és maga mellé venni
legalább Hadhatet. Megpróbálkozott szervezetten véghezvinni a lehetetlent… Ő
volt az egyetlen, akinek az elejétől fogva nem tetszett Albata őrült ötlete a
raktár kipakolásáról, és mégis teljes erőbedobással dolgozott az ügyön. Ritka
tulajdonság ez – olyasvalami mellett állni ki szívvel-lélekkel, amivel egy
fikarcnyit sem értünk egyet… De ami még fontosabb – mindig is tudott bánni az
emberekkel. Igen, erre gondolt Lorainne... Sokmindenre rávette a társait,
szavak nélkül, egyáltalán, anélkül, hogy ő maga tudott volna róla. Olyan
dolgokra, amiket maguktól soha nem tettek volna meg. Merészebbek, mégis
megfontoltabbak lettek az ő keze alatt, képesek voltak úrrá lenni a félelmükön,
és engedelmeskedni. Mintha csak az ő akarata hajtaná őket előre, hogy a saját
korlátaikat is túllépjék, és ettől igazán sikeresek és veszélyesek… Többet
jelentett önmagánál. Pont, mint Ghoul.
Aki csak a közelébe kerül, az automatikusan a hatása alá is kerül. Mint a köd,
körbeveszi, átjárja az embert a jelenléte, és máris kicsit más színben
tündöklik minden. Nem nagyon, de egy kicsit igen… És ez elég, hogy semmi se
tűnjön annyira szörnyűnek, annyira reménytelennek, mint amennyire valójában az.
Poison szinte érezte, ahogy a mellette ülő Jet Starból minden lélegzetvételével
kiszáll a remény és a magabiztosság.
Ha tényleg olyan neki Ghoul, mint ő volt az Ellenállásnak, akkor nagyon nagy
baj van!
Egy pillanatra újra a tükörre sandított, és hirtelen az egész elmélet
nevetségesnek tűnt. Ghoul nagyjából egy nagyra nőtt kisgyereknek tűnt,
csimbókos hajjal és tökéletesen véletlenszerű ruhakölteményben, egy kamasznak,
aki sikeresen kiütötte magát egy keményebb péntek esti buli után. Egyszerűen
nem lehetett komolyan venni…
Amíg meg nem szólal.
Lehet, hogy ezért idegesíti annyira Ghoul?... Mert egyetlen dologban
hasonlítanak, abban, hogy a vérükben van mások irányításának képessége? És két
dudás nem fér meg egy csárdában, ugyebár… Nem. Azért utálja, mert egy nagyképű,
rosszindulatú barom, bunkó és erőszakos, megrögzött hazudozó, egy közveszélyes
elmebeteg! És mert ő is hazudott neki Mikeyról…
Poisonban egy pillanat alatt szertefoszlott minden részvét és szánalom, és csak
az utálat és megvetés maradt benne. Ghoul azt sem érdemli meg, hogy
gondolkozzon rajta!
- Megvan még a pisztolyod, ugye? – kérdezte hirtelen Jet Star, és ránézett.
Poison döbbenten pislogott rá, de aztán felfogta a mondatot.
- Persze.
Még mindig nála volt a motelben szerzett fegyver. Igaz, hogy BL/I-s, de azért
lőni lő…
- Jó – mondta Jet Star nyugodtan.
- Miért?
- Mi?
- Miért kérdezed?
- Kellhet még.
Nem volt semmi nyugtalanság a hangjában, Poison lelki szemei előtt mégis
azonnal felrémlett vagy egy tucat fehér Pontiac, amint csak úgy ontják magukból
a drakuloidokat. Aztán meghallotta. Egyre erősödő hang, mély és monoton, pont,
mint egy motor hangja… Hallotta, hogy Kobra kibiztosítja a fegyverét a háta
mögött, aztán érezte, ahogy a fiú előre hajol a füle mellett.
- Azért ezt is tedd el – súgta halkan, és a kezébe nyomott egy másik, hófehér
pisztolyt. Poison döbbenten nézett rá.
- Honnan szedted?
- Ghoulnál volt.
- Ja…
Elhallgattak. A motorzaj erősödött, és bár a Ford egyetlen lámpája sem égett,
Poison mégis egyre inkább biztosra vette, hogy észreveszik őket… A következő
pillanatban fényszórók éles fénye villant az úton, gyors egymásutánban
háromszor. Jet Star erre hanyagul bepöccintette a motort, és megismételte a
jeleket. Poison ránézett.
- Killjoy?
- Valószínű.
- Valószínű?!
- Amíg pisztolyod van, nem kell félni.
Poison válasz helyett csak kedvetlenül elhúzta a száját.
Látta, ahogy a titokzatos autó lekanyarodik az útról, fényszórói sárgás fénye
néhány pillanatra megvilágította a környéket. Valóban mindenütt betontáblák
hevertek, némelyik egész faldarabnak tűnt, itt-ott még kiálltak belőlük a
vastag, rozsdálló merevítőrudak.
Az autó egészen szembefordult velük, elvakítva őket, hogy kénytelenek voltak
lehunyni a szemüket egy pillanatra. Aztán a sofőr lekapcsolta a világítást, és
Poison hallotta, hogy a motor is leáll. Egy kicsit megnyugodott. Ha a BL/I
lenne, már lőnének, nem?...
Ajtócsapódás, a köveken csikorgó léptek zaja, és egy vidám „haló”… Poison egy
pillanatra elgondolkozott, hol hallotta már ezt a hangot, de mielőtt rájöhetett
volna, Jet Star kiszállt.
- Jössz? – nézett rá, és Poison úgy döntött, megy. Elvégre is, miért ne?
Az első dolog, amit érzékelt, az arcába világító zseblámpa volt.
- Hé, megvagytok??
A hang Rawforce-é volt. Poison megkönnyebbülten fújta ki a levegőt.
- Igen. Warble? – tette fel a kérdést Jet Star.
- Ők is rendben megjöttek. Mindhárman. Defying eléggé kiakadt.
Poison látta, hogy Rawforce idegesen méregeti őket.
- A többiek?
Jet Star vállat vont.
- A kocsiban. Ghoul kicsit kimerült.
Rawforce szemében megvillant valami.
- És Kobra?
- Semmi baja.
- Defying nagyon látni akarja már.
Jet Star nem felelt, és Poison hirtelen észrevette, hogy kerüli a másik
tekintetét. Rawforce hirtelen ránézett, és nem átallotta a zseblámpát is felé
fordítani.
- És te?
- Jól lennék, ha kivennéd ezt a szart a képemből! – csattant fel Poison
dühösen, és heves mozdulattal csapott a másik keze után, de elvétette. Rawforce
vigyorogva fordította el róla a lámpát, a Fordhoz lépett, és bekönyökölt az
ablakon. Elhúzta a száját, ahogy megpillantotta Ghoult.
- Kicsit kikészült, mi?...
- Rendben lesz – felelte Kobra szilárdan, és felnézett rá. Minden szót hallott
eddig is. Rawforce megvonta a vállát.
- Ha te mondod…
Nem kapott választ.
- Defying hiányol.
- Honnan tudtátok, hogy itt vagyunk?
- DeeDee szólt rádión, hogy ne aggódjunk.
Kobra arca elsötétült.
- Megölöm…
- Hé, Ghoulról egy szót sem szólt!
- Akkor is megölöm!
Csend.
- Jönnöd kéne, Kobra – mondta Rawforce. Eléggé ismerte hozzá Kobrát is és
Ghoult is, hogy kitalálja, miért nem egyenesen Defyinghoz gurultak, így nem is
pedzegette a dolgot. Kobra hevesen megrázta a fejét.
- Nem hagyom itt.
- És a Doki?
- Akkor sem hagyom itt.
- Majd én maradok – mondta gyorsan Jet Star. Kobra szinte gyanakodva nézett rá,
aztán a mozdulatlan Ghoulra. Egyszeriben borzasztóan szomorúnak tűnt.
- Ki lesz akadva, ha nem talál itt…
- Nem lesz baj – mondta Jet Star nem túl nagy együttérzéssel. Kobra nem felelt.
Egyáltalán nem tartotta jó ötletnek most magára hagyni Ghoult. Ilyen
állapotban… Mikor azt sem tudják, mi baja! Korse akármit csinálhatott vele!
Mi van, ha meghal?...
Rawforce látványosan felemelte a két kezét.
- Oké, én szóltam…
- Ne tetézd a bajt, Kobra – mondta hirtelen Jet Star szelíden. Kobra tekintete
oldalt rebbent, aztán Poisonra nézett, mintha tőle várná a végső választ, de a
fiúnak szemmel láthatóan esze ágában nem volt belefolyni a beszélgetésbe. Kobra
szája széle fájdalmasan megrándult. Mikor, mikor fogja már fel végre, hogy nem
tekintheti örökké kívülállónak magát?...
- Jó, de ha mégis kibukik…
- Akkor majd le is nyugszik.
- Defying tényleg nagyon látni akar – jegyezte meg Rawforce is csöndesen. -
Eléggé sűrű napja volt.
- Kinek nem…
- Járt nála a Hercegnő. - Kobra felkapta a fejét. – Úgyhogy tényleg nincs túl
jó hangulatban.
- El is ment?
- El.
Kobra szemmel láthatólag nem volt meggyőzve, de Defying haragja elég
fenyegetésnek bizonyult, hogy végül mégis beadja a derekát.
- Jó… de akkor maradj Jettel.
- Persze.
- Jó…
Kobra kedvetlenül kikászálódott az ülésről, és feltűnő óvatossággal csapta be
maga után az ajtót. Aztán Poisonra nézett.
- Jössz?
Poison felrezzent, és bizonytalanul pillantott rá. Az igazat megvallva, ha már
mindenáron választani kell, szívesebben maradt volna Jet Starral, mint az
egyetlen, értelmesnek nevezhető létformával Kaliforniában, de Ghoul… Ghoul is
nem sokára magához tér.
Vagy meghal.
Egyik állapotában sem az a társaság volt, amelyre vágyott. Megadóan bólintott
hát, és követte Kobrát a kissé távolabb parkoló kocsihoz.
Thunderék Jaguárja volt, és nem volt rajta golyónyom. Ezek szerint Korse csak
rájuk vadászott… Poisonnak hirtelen eszébe jutott, hogy mit mondott neki Ghoul.
Korse hozta vissza, hullazsákban… Most mégis, valaki rálőtt, és ha Squealer
nincs… És azt a kocsit követték, amiben ő ült. Véletlen? Aligha… Korse nem őt
védi. Épp ellenkezőleg! Bármit megtesz, hogy levadássza…
- Milyen hercegnő? – kérdezte, mihelyst elhelyezkedtek az ülésen. Remélte, hogy
Kobra felel, és ez eltereli egy kicsit a gondolatait, de nem volt szerencséje.
A fiú csak legyintett.
- Nem lényeg. Mi volt ez ma a motelnál?
- Jet Star nem mondta?
- De, de tőled is hallani akarom.
Poison nagyon csúnyán nézett rá.
- Valaki ránk lőtt, Squealer meg meghalt. Ennyi.
- És előtte?
- Előtte?
- Coyote mesélt valamit, hogy elkaptak titeket, de amilyen lelkes volt, nem sok
értelme volt a mondókájának.
Poison lejjebb csúszott az ülésen, és kedvetlenül elhúzta a száját.
- Ghoul kitalálta, hogy meglátogatjuk azt a fickót, és…
- Milyen fickót?
- Mit tudom én! Nem emlékszem a nevére.
Kobra nem felelt, így Poison folytatta.
- Ghoul feltúrta az egész szobáját, de a fickó rajtakapta. Leütötte, elvette a
fegyvereinket, és bezárt a szobába.
Élesen pillantott Kobrára, de a fiú még csak el se mosolyodott. Pedig ez
igencsak nevetségesen hangzott, így elmondva…
- Minek adtátok neki a fegyvereiteket?
- Nem volt más választásunk.
- Miért, hányan voltak?
- Egyedül volt.
Kobra értetlenül sandított rá.
- És nem volt más választásotok?
- Pisztolyt tartott Ghoul fejéhez.
Kobra hallgatott egy pillanatig.
- És Ghoul tudja?
- Mit?
- Hogy megmentetted.
Poisonnak nem tűnt fel, hogy Kobra még csak nem is feltételezi Coyote
közreműködését a dologban. Megrázta a fejét.
- Nem hiszem.
- Jó. Addig örülj…
- Eszembe se jutott lealázni vele. Azonnal meglincselne.
Kobra biccentett, és mintha elmosolyodott volna egy pillanatra.
- És aztán mi volt?
- Semmi – felelte Poison unottan. - Eszméletre pofoztuk Ghoult, kitörtük az
ajtót, kinyírtuk az őrt, és meg akartunk lépni. Akkor jöttetek ti.
- Aha…
- Minek jöttetek?
- Mi?
- Honnan tudtátok, hogy baj van?
- Megérzés – felelte Kobra hanyagul, de nem nézett rá. – És Squealer?
- Mi van vele?
- Jet mondta, hogy fellökött. Tényleg helyetted kapta azt a sorozatot?
Poison nem felelt. Kobra folytatta.
- De rád is lőttek, nem?
- De.
- És?
- Itt vagyok, nem? – dünnyögte Poison sötéten. Kobra nem felelt egy pillanatig.
- Warble biztosan ki lesz borulva...
- Ki ne lenne a helyében? Testvérek voltak.
Kobra túl gyorsan kapta oldalt a fejét.
- Te is kivagy?
- He?
- Mikey miatt.
- Az régen volt.
- Hat éve.
- Te már csak tudod – vágta rá Poison élesen. Hangjában egyértelműen
ellenségesség csengett, így hát Kobra jobbnak látta, ha inkább gyorsan témát
vált.
- És Ghoul?
Poison képtelen volt szabadulni az érzéstől, hogy Kobrát valójában ez az
egyetlen kérdés foglalkoztatja.
- Na, vele mi van?
- Mit csinált a lábával?
- Semmit. Gondolom, még nem jött neki teljesen rendbe, az a rohadék meg
belerúgott.
- Honnan tudta, hogy fáj a lába? – kérdezte Kobra döbbenten.
- Nem hiszem, hogy tudta. Véletlenül találta el pont ott.
- Verekedtetek? - Poison bólintott. - Miért nem lőttetek inkább?
- Ezt Ghoultól kérdezd…
Kobra egy ideig némán vezetett tovább.
- Örülök, hogy te azért jól vagy – mondta végül. Poison nem felelt, csak
kibámult az ablakon. Kobra újra meg újra oldalt pillantott rá. Mi a fene járhat
ilyenkor a fejében? Squealer? Mikey?... Vagyis, ő… A fenébe is, lassan már ő is
elhiszi, hogy van valahol egy Mikey Way, aki Arizonába menekült a BL/I elől!
- Poison.
Félhangos mordulás volt a válasz.
- Defyingnak nem szólsz, ugye?
Poison ránézett. Egy cseppet sem volt barátságos az arca.
- Baromság ez az egész cécó Ghoul körül. Le kéne adni Defyingnál, hogy el tudja
látni rendesen a sebét, és kutya baja se lenne!
- Nem lehet.
- Miért ne lehetne?
Kobra nem felelt azonnal, de Poison olyan várakozva függesztette rá a
tekintetét, hogy végül mégiscsak kénytelen volt megszólalni.
- Defying holtbiztos szobafogságra ítélné egy jó időre, ő meg nem nagyon
szereti, ha belepiszkálnak a megszokott kis életébe. Elég kibírhatatlan tud
lenni tőle.
- Miért, most nem az? – hördült fel Poison dühösen, de Kobra csak halványan
elmosolyodott.
- Azért lehet bánni vele…
- Hát persze.
- Csak a megfelelő eréllyel kell megközelíteni a dolgokat. Ghoul elég…
tekintélyelvű nevelést kapott.
Poisonnak erről persze azonnal eszébe jutottak a Tónál történtek.
- Katona volt, mi?
- Az.
- De nem húsz éves?
- De.
- És négy éve van itt, nem?
- De.
- Akkor hogy lehetett katona?
- Rakd össze. Okos fiú vagy te.
Poison válasz helyett dühösen újra kibámult az ablakon.
Alig egy perc múlva el is érték a benzinkutat – a Sziklák sem volt sokkal
messzebb, mint DeeDee. Kobra az épület mellé kormányozta a Jaguárt, mert az
oszlopok közt már két autó is állt, így ez volt a kényelmesebb megoldás, aztán
leállította a motort, és Poisonra nézett.
- Tényleg ne szólj Deathnek, jó?
- Jólvanna…
Kobra futólag rámosolygott, aztán megfordult, és matatott valamit a hátsó
ülésen. Poison nem várta meg, hogy megtudja, mit csinál. Kiszállt, és
kedvetlenül nyújtózkodott egyet. Nagyjából egész nap autóban ült, így igencsak
jól esett végre úgy kiszállnia, hogy nem lőttek rá azonnal… Erről valamiért az
jutott eszébe, hogy milyen rettenetesen éhes is ő valójában. Megindult a
benzinkút felé.
Azt azonnal látta, hogy Steel Grinék is itt vannak, mert a Pontiac ott állt a
bejáratnál, egy méregzöld Ford előtt, ezúttal sárga csillagokkal és karikákkal
ékesítve. Poison reménytelenül megrázta a fejét. Idióták… Tett még egy lépést
az ajtó felé, de azonnal megtorpant. A küszöbön Warble állt, kezében egy félig
még teli üveg sörrel. Sötét haján megcsillant a boltból áradó sárgás lámpafény,
ahogy felvetette a fejét, hogy a vele szemben hevesen gesztikulálva magyarázó
Steel Grinre nézzen, és nevetett.
Nevetett!
Poisont valósággal kővé dermesztette a döbbenet. Warble… Warble nem tudja,
hogy… hogy… Dehogyisnem tudja! Ott volt. Tudnia kell!... Warble hirtelen
rápillantott. Tényleg épp csak egy pillanat volt, egy másodperc… Valami
megvillant azokban a mindig nyugodt, sötét szemekben, a fájdalom, a keserűség,
az engesztelhetetlen gyűlölet és bosszúvágy szikrája, hogy Poison önkéntelenül
is hátrált egy lépést. Egy kéz óvatosan megérintette a karját. Összerezzent, de
csak Kobra volt.
- Ne félj - súgta halkan. – Nem fog bántani. Előbb-utóbb megemészti.
Poison nem is tudta hirtelen, örüljön-e, vagy inkább kétségbe essen, amiért
Kobra ilyen könnyedén átlátott rajta? De Warble időközben elkapta róla a
tekintetét, és mikor újra feléjük fordult, mert Kobra hangosan ráköszönt, már
csak a fáradt üresség fénylett a tekintetében. Kobra azonban nem hagyott időt a
bámészkodásra.
- Doki?
Steel Grin hanyagul a bolt felé bökött a fejével.
- Odabent, mint mindig. Hol lenne másutt?
- Jogos…
Ebben a pillanatban Defying vészjósló hangja harsant.
- Kobra! Befelé!
Kobra bocsánatkérően Grinre mosolygott, aztán sietős létekkel indult meg
befelé. Poison némán követte.
Defying a jelek szerint már nagyon várhatta őket, mert kivételesen nem babrált
semmivel.
- Hol a fenébe jártál, te idióta?! – támadt Kobrának.
- Elugrottunk a motelbe a… - kezdte volna Kobra, de Defying nem volt hajlandó
végighallgatni.
- Tudtommal egy kamiont kellett volna kirámolnod az utolsó szálkáig!
- Kevesen voltunk rá…
- Nélkületek meg még kevesebben!
Poisonnak nem nagyon akaródzott Defyingra néznie, mert nem volt rajta a
szemüvege. És nagyon, nagyon dühösen villogott a tekintete… Kobra azonban
bátran állta a pillantását.
- Megérte. Ha nem megyünk el értük, nem élik túl.
- Ezt Warblenek mondd!
- Jó, de Squealer csak egy Killjoy, nem három.
Defying mérgesen horkantott, és jelentőségteljesen Poisonra nézet. A fiú
azonnal heves bólogatásba kezdett.
- Nem úsztuk volna meg, ha nem jön segítség.
Vagy ha igen, azt Defyingnak nem kell tudni, tette hozzá magában. Defying
szemmel láthatólag nem ezt a választ akarta hallani, de azért témát váltott.
- És Jet meg Ghoul?
- Kint maradtak a Szikláknál éjjelre. Nem akartam, hogy meglepjenek minket.
- És be se köszöntek?
- Siettünk – felelte Kobra olyan természetességgel, mintha azt sem tudná, mit
jelent a hazugság. Defying hátra dőlt a székében, és Poisonra nézett.
- A pénz?
- A péééénz…
- Pénzért mentetek, nem?
Kobra mondani akart valamit, de Poison megelőzte.
- Ja! Az Ghoulnál van.
Vagy legalább is nála kell, hogy legyenek. Ha emlékei nem csalnak, zsebre vágta
mindet, és az üres dobozt hurcibálta magával, nyilván álcázásként, szóval ha a
nagy kavarodásban meg harcban el nem szórta, akkor…
Csend.
Aztán Defying szemöldöke lassan a homloka közepéig csúszott.
- Mit csináltatok Ghoullal?
Poison értetlenül nézett rá, aztán Kobrára, de a fiú majdnem olyan dühösnek
tűnt, mint Defying.
- Mondom mit csináltatok vele!
- Semmit!
- Meghalt?
- Dehogy halt meg! – csattant fel Poison mérgesen.
- Akkor hol a pénz?
- Mondom, hogy…
- Nem képzeled, hogy beveszem, hogy soktízezer dollárral a zsebében kockáztat
egy egész éjszakás őrjáratot egy ilyen nap után?
Poison segélykérően nézett Kobrára, de a fiú csak megvonta a vállát.
- Jó, egy kicsit túlhajszolta magát, és…
- Túlhajszolta?
- De Jet vele van, és…
- Életben van még?
- Amikor otthagytam, még élt.
Kobra mesterien könnyed hangjába most először mintha némi bizonytalanság
keveredett volna. Defying hosszan fürkészte az arcát, de nem kérdezett többet.
Tekintete végül Poisonon állapodott meg.
- Szedd rendbe magad. Tíz perc múlva indultok haza Warble-el. Lelépni!
Poison mukkanni se mert, csak villámgyorsan kitrappolt a szobából. Kobra
döbbenten nézett utána.
- Ki se hallgatod?
- Inkább téged hallgatlak ki! – csattant fel Defying. Kobra fel sem vette a
mondatot.
- De nem biztonságos most Warblere bízni. Squealer…
- Itt sincs biztonságban – felelte a Doki hanyagul, azzal gyakorlott
mozdulattal megfordította a székét, és nemes egyszerűséggel nekilátott
összeszerelni egy régi rádiót.
- Lorainne járt itt az este – mondta. Kobra arca elsötétült.
- Tudom, Rawforce mondta. Hogy talált meg?
- Olcsón megúszta. Csak hatezer dollárjába került a Calflowban. De a Büfés
rögtön átszólt rádión, amint lelépett onnan.
- És mit akart?
- Poisont.
- Tudtam!
Defying szúrósan nézett rá.
- Akkor minek hoztad haza?
- Gondoltam, ha már Rawforcet küldöd értem, Lorainne sem lehet a közelben.
Jobb, ha Poison szem előtt van, és sokan vagyunk körülötte.
Defying gondterhelten bólintott.
- Igen. Lorainne veszélyes. – Felpillantott Kobrára. Már nem tűnt dühösnek,
inkább csak elszántnak. - Engedélye van, hogy kivihesse Poisont a Zónákból.
Kobra ostobán bámult vissza rá.
- E-engedélye?...
Soha, senki nem hallott még olyat, hogy valakit csak úgy kiengedjenek a
Zónákból… Defying azonban nem tűnt meglepettnek.
- Az bizony – mondta unottan. – Méghozzá hamisítatlan BL/I-engedély. Valami
biztonsági szolgálat feje írta alá.
- De… - Kobra nagyot nyelt, hogy folytatni tudja. – Poison nem BL/I-s. Te is
tudod, hogy…
- Tudom.
Defying halk koppanással az asztalra tette a szebb napokat látott rádió
darabjait, és nagyon komoly arccal fordult Kobra felé.
- De Lorainne sem hazudott a múltkor. Nem az Ellenállás, hanem a BL/I tart
igényt Poisonra. Egy rövid pillanatra elhallgatott, hogy elég súlya legyen a
szavainak.
- Úgyhogy rohadt nagy szarban vagyunk, Way.
Aznap éjjel senki sem aludt a Veremben.
Poison tényleg félt egy kicsit Defyingtól, így igyekezett nem a szeme elé
kerülni az indulásig, és ez sikerült is. Lefürdött, de ez nem segített – még
mindig magán érezte Squealer megfeketedett vérét. Ettől megint borzalmas kedve
lett, amin még az sem segített, hogy legalább Warblet is az utolsó pillanatig
el tudta kerülni – fogalma sem volt, mit mondana neki. Miattam nyírták ki az
öcséd, bocsi érte?...
Megrázta a fejét, azzal lehuppant a fürdő ajtaja melletti hordóra, és
előkotorta a zsebéből a cigisdobozt. Rég nem a sajátja volt, a Verem
készletéből kapta, és nem is volt túl jó, de most ez is megteszi… Coyote
penderült mellé, akinek még most is szokatlan tűzzel csillogott a szeme, és
azonnal Ghoul után érdeklődött, de Poison válaszra se méltatta. Nem akarta még
jobban bajba keverni Kobrát.
Meg magát se…
Coyote viszont túlságosan lelkes volt hozzá, hogy elhajthassa, így Poison
hamarosan megtudta, hogy Defying már kihallgatta, kétszer is, így mindent tud –
ez megmagyarázta, miért engedte el őt olyan hamar. Hiszen majdnem végig együtt
voltak Coyote-al. Majdnem. Kivéve, amikor Squealer…
Mire Warble is előkerült, az indulásra kész Candyvel az oldalán, Poison már
egyenesen szégyellte magát. Ennek megfelelően mihelyst magára csapta a Jaguár
ajtaját – Warble vezetett, természetesen-, azonnal belekezdett a
hosszas bocsánatkérésbe és magyarázkodásba, de Warble röviden és tömören
tudatta vele, hogy fogja be a kurva száját. Ezzel nagyjából el is vágott minden
további kommunikációs lehetőséget kettejük között.
Néma csendben hajtottak haza, és Poison akármilyen fáradt is volt, képtelen
volt aludni. Ebben nagy szerepet játszott a lelkiismerete mellet a halálfélelem
is, ugyanis Warble nem volt hajlandó felkapcsolni a lámpákat, alighanem azon
megfontolásból, hogy az, korom sötétben, a marslakóknak is elárulná, hol
vannak, nem hogy a BL/I-nek. És bár az igaz, hogy forgalomtól nem kellett
tartaniuk, de azért vérfagyasztó élmény volt száguldani a fekete semmiben.
Mintha megszűnt volna a tér, az idő, a sebesség, sőt, az egész világ…
Elővigyázatosságból kissé távolabb álltak meg a háztól, de a Verem szerencsére
nem került a BL/I kezére a délután folyamán. Tequila kitörő örömmel fogadta
őket, alig kissebbel, mint Candy őt. Mindenkit körbeugrált, és a házba is
követte őket, úgy csóválva a farkát, mintha legalább is orkánt akarna kavarni.
De nyugtalan volt, és még Poison is észrevette, aki aztán igazán nem értett a
kutyákhoz, hogy minduntalan kifelé fülel. Aztán hallotta, ahogy Candy
kiparancsolja a házból, ki a verandára. Percekig ültek odakint a lépcsőn,
kettesben. Tequila, a nyugtalanságtól valószerűtlenül halk, magas hangon
nyüszögött, és alighanem csak azért nem eredt neki az éjszakának, mert Candy
szorosan ölelte a nyakát. Aztán Poison hallotta, ahogy a fiú, arcát a kutya
piszkos szőrébe fúrva, suttogva egyre csak azt ismételgeti a fülébe – nem fog
hazajönni már. Görcsbe rándult a gyomra, és inkább gyorsan otthagyta a
verandát.
Jóideig bóklászott a sötétben, még a felszínre is kimerészkedett. Egyszerűen
nem mert visszamenni a házba. Warble… De hideg volt az éjszaka, így végül
kénytelen volt visszaóvakodni legalább egy kabátért, ha nem akart halálra
fagyni. Candy akkor már nem volt a verandán, és Warblet sem látta sehol, így
hát végül csak lehuppant a lépcsőre, és rágyújtott. Itt azért mégiscsak biztonságosabb,
mint odakint, a nyílt téren. Ha a BL/I-seknek egy csöpp eszük van, nem hagynak
nekik nyugtot ma éjjel…
Egymás után szívta a cigit, mintha eltökélte volna, hogy a füstbe fojtja a feje
fölött hunyorgó csillagokat. Pocsékul érezte magát. És már nem is csak Squealer
miatt, hanem az elmúlt hat év miatt. Azért, mert meg sem próbálta megkeresni
Mikeyt. Pedig szerette, tényleg szerette, ahogy csak szeretheti valaki az
öccsét, de egyszerűen… Albata megtiltotta neki, hogy kutasson utána, ő pedig,
ha fogcsikorgatva is, de így is tett. Egy darabig emésztette ugyan a dolog, de
aztán erőt vett magán. Az önmarcangolás sosem vezet jóra, és neki feladata
volt. Mindent meg kellett tennie, hogy az Ellenállás a BL/I fölé kerekedjen
végre, és semmi más nem érdekelte, mint hogy részt vegyen ebben a harcban, ami
– most már tudta – nem hogy reménytelen, de egyenesen a BL/I terveinek felel
meg. Úristen, és ő az életét tette fel rá!
De Albata vajon tudta, ezt? Tudta, mi folyik a háttérben? Ezért nem engedte
Mikey után, ezért verte ki a fejéből, ezért kényszerítette ki, hogy halottnak
tekintse az öccsét? Hogy jó kis katona legyen, irányítható, csöndes, és
veszélyes? Mint valami terminátor… És a legriasztóbb az egészben, hogy bár most
a közelében sincs a Szervezetnek, hogy Albata halott, hogy Lorainne is
lemondott róla – mégis, ha Kobra nem hozta volna fel a dolgot, most sem jutna
eszébe, hogy megkeresse Mikeyt… Pedig lehet, hogy jobb lett volna, ha akkor,
hat éve otthagyja a Szervezetet. Végül is, felnőtt ember volt már, majdnem húsz
éves.
A fenébe is!
Hirtelen mérhetetlenül irigy lett Warblera, amiért akármilyen poklon is ment át
itt az elmúlt években, legalább Squealer ott volt neki. Lehet, hogy ez tényleg
többet ér mindennél. Még a túlélésnél is, az államérdeknél is, nem? Mint a
filmekben…
Azokban a filmekben, amiket a BL/I réges-rég betiltott már.
Végre derengeni kezdett a hajnal. A sivatag megint elnémult egy percre, ahogy
elültek az éjszakai neszek, átadva helyüket a nappal első néhány hűvösebb
óráját kihasználó állatok motozásának. Új nap, új esélyek… Még Poison is egy
árnyalatnyit mintha megkönnyebbült volna. A tegnap egyre távolabbinak tűnt,
egyre valószínűtlenebbnek, és mintha a sötétséggel együtt a halál fojtogató,
fekete árnyéka is visszahúzódott volna a szívéről. Igen, túlélte az éjszakát,
és még csak nem is látott BL/I-st.
Ott ült hát a lépcsőn, hátát félig a tetőt tartó faoszlopnak támasztva, és
csöndben figyelte, hogy válik a feketéből ibolyává, majd rózsaszínné az ég, és
szinte elcsodálkozott rajta, milyen gyönyörű. Évek óta nem látott már
napfelkeltét. Persze, Los Angeles félig romba dőlt házai közt, a piszkos, sötét
utcákat róva, patkányokat és holttesteket kerülgetve nem is nagyon volt kedve
az eget kémlelni. Itt viszont tiszta volt a levegő, az erőtlen, gyenge szellő
kavarta táncoló porszemek parányi csillagokként szikráztak a vérvörös nap meleg
sugarainak ölelésében. Poisont valami furcsa megnyugvással töltötte el a
látvány. Igen, csend, béke, nyugalom…
Lehet, hogy Mikey is épp a napfelkeltét nézi most.
A gondolattól azonnal összeugrott a gyomra, de már fel sem vette. Úgyis elmúlik
egyszer. Nemsokára. Nemsokára, mert elmegy, és kideríti, mi történt Mikeyval.
Addig nem nyugszik, amíg meg nem tudja! És ha még él, akkor akármit is
csináltak vele… Ha él, akkor hazaviszi, bármi áron! Vagyis… Vissza az
Ellenálláshoz, mert máshova nem mehet. A „haza” elég relatív fogalom mostanában
a magafajtának… Legszívesebben most azonnal neki is vágott volna az útnak, de
türtőztette magát. Annyi év után egy-két nap már igazán nem számít semmit, nem
igaz?... Persze, ő is tudta, hogy ez hülyeség, nagyon is számíthat. Mi van, ha
Mikey börtönben van, vagy kínozzák, vagy… vagy egyszerűen csak beteg, vagy
valami… De Squealer… Ott akart lenni a temetésén. Ennyivel tartozik neki. Sőt,
még sokkal többel is. És ott van Warble is. Nem lett volna nyugodt a
lelkiismerete, ha most egyszerűen faképnél hagyja Warblet.
Szegény fiú…
Ekkor, mintha csak megérezte volna, hogy róla van szó, Warble bukkant fel a
háta mögött.
- Poison.
Poison hátra fordult ültében, úgy nézett fel rá.
- Gyere be – mondta a férfi, azzal máris el is tűnt az ajtóban. Poison némán
engedelmeskedett.
Warble leültette az asztal mellé, aztán elővett a hűtőből két doboz sört, és az
egyiket felé nyújtotta.
- Kösz – mondta Poison automatikusan, de nem kapott választ. Warble nehézkesen
lehuppant a szemközti székre. Fáradtnak tűnt és szomorúan, de egy cseppet sem
kétségbeesettnek. Ez meglepte egy kissé Poisont.
- Poison.
- Hm?
- Biztos, hogy Squealer meghalt?
Poison egy pillanatig nem is értette a kérdést, de aztán felrémlett előtte a
fiú arca, az ijedtségtől és csodálkozástól tágra nyílt két szeme, a vér…
Gyorsan bólintott, hátha azzal elhessegetheti a képet. Warble kinyitotta a
sörét.
- És vele voltál?
- Vele.
- Akkor el tudod mondani, hogy pontosan mi történt vele.
Nem kérdés volt, kijelentés. Poison megint bólintott.
- Persze.
- Ki lőtte le?
- Azt nem tudom.
- Itt nem lőnek le senkit csak úgy egy gépfegyverrel.
- Akkor sem tudom. Nem láttam.
Hallgattak. Aztán ittak, és megint hallgattak.
- Sajnálom, Warble, hogy..
Warble hirtelen, hevesen zökkent hátra a székén, és hárítólag maga elé
nyújtotta a karját, mintha így akarná távol tartani magától a szavakat.
- Csak mondd el!
Poison mély levegőt vett, de végül belevágott.
Elmesélte, hogy magára maradt az ajtó előtt, hogy Squealer hogy talált rá, hogy
baj nélkül jutottak vissza a szobába, hogy Jet Star sem sejtett semmit, hiszen
ott várt rájuk, hogy hogy másztak ki az ablakon, azt gondolva, biztonságban
vannak, és mert magából indult ki, elmesélte, hogyan lökte őt félre Squealer a
golyók útjából, hadd vigasztalja Warblet a gondolat, hogy az öccse egy igazi
hős volt. Warble csöndben hallgatta, de csak a történet elején nézett Poisonra,
azóta már csak a sörét bámulta rendületlenül. Tudta, hogy képtelen volna
uralkodni a vonásain.
- Nem akartam otthagyni, Warble, esküszöm, de Jet Star ült a volánnál, és
nagyon lőttek, úgyhogy elhajtott, mielőtt megszólalhattam volna. Nem tehettünk
mást.
Elhallgatott. Warble végre rásandított.
- Ennyi?
Poison bólintott.
- Ennyi. Felszedtük Ghoulékat, és hazaindultunk. Volt még egy kis gond a…
- De annak már semmi köze Squealerhez.
- Semmi.
- Nem is nagyon érdekel most. Már bocs.
- Semmi baj.
Megint hallgattak, de ezúttal Poison nem bírta már soká.
- Figyelj, Warble, tényleg sajnálom. De ott volt Jet is, halál nyugodtan
ücsörgött a kocsiban, eszünkbe sem jutott, hogy….
- Nem érdekes.
- Nem tudom, Squealer miért csinálta. Tényleg nem tudom – mondta Poison
őszintén. Warble arca megrándult. Ő nagyon is tudta.
- Mindegy. Mondom, hogy nem érdekes már.
- De igen, az – vágta rá Poison keményen. – Megmentett.
Warble felemelte a fejét, és végre ránézett.
- Az ő döntése volt, Poison. Neked nincs mit sajnálnod.
Poison döbbenten nézett rá még egy pillanatig. Azt persze ő is tudta, hogy nem
tehet semmiről, de Warble helyében azért nem pont így gondolná…
- Tényleg, őszintén sa…
- Jól van, tudom! Nem kell többször elmondani!
Megint rájuk szakadt a csend. Poison kezdte igencsak kínosan érezni magát, de
Warble nem vette észre. Sötéten bámulta a kiürült sörösdoboz.
Miért csináltad ezt, Squealer? Miért?
Warble pontosan tudta a választ. Apróság volt, ostobaság, és cseppet sem
Killjoyhoz méltó... Squealer eleget mondta neki, amikor kettesben voltak, hogy
mennyire nem bír a lelkiismeretével, amiért rávette Kobrát, hogy hagyja elmenni
Poisont. Gyakorlatilag hagyja meghalni… Ha Korse nem hozza vissza, ha nem
vigyáz rá… Squealer így sem tudta túltenni magát a dolgon, hogy Poisonnak végül
kutya baja nem lett. Mihez kezdett volna, ha tényleg meg is hal?... Persze ő,
Warble elmondta ezt neki százszor, ezerszer, kérte, könyörgött, hogy verje már
ki ezt a baromságot a fejéből, de Squealer erre csak a száját húzogatta, és
közölte, mekkora érzéketlen, tahó egy bátyja van, és milyen jó, hogy igazából
nem is rokonok.
Hát persze, hogy fedezi Poisont. Hogy megvédi. Mert azt hiszi, tartozik
Kobrának. Warble már akkor is tudta, hogy Kobrának az egészről fogalma sincs,
hogy egyedül Squealer problémázik ezen napok óta, de egyszerűen képtelen volt
leállítani őt.
Az az idióta tényleg azt hitte, tartozik bárkinek is!
Érzete, hogy ég a szeme a visszafojtott sírástól.
Idióta kölyök! Hülye, idióta kölyök!
Poison észrevehette rajta, hogy milyen erőfeszítésébe kerül visszatartani a
könnyeit, mert halványan rámosolygott, és azt mondta, visszamegy őrködni. Ő
csak bólintott.
- De szólj, ha kellek.
- Kösz, megleszek – felelte Warble szárazon. Poison megint rámosolygott, egy
fokkal talán még bizonytalanabbul, mint az imént, aztán felállt, és halkan
kilépett a szabadba. Warble nem nézett utána.
Ostoba kölyök! Miért van olyan jó szíve?! Miért nem képes magával is törődni?!
Warble egyszerűen képtelen volt múlt időben gondolni az öcsére. Nem, amikor
tegnap még…
Nem bírta tovább, egyetlen mozdulattal a falhoz vágta a sörösdobozt. A fém
olyan erővel csattant a falnak, hogy megreccsent a deszka, de ez Warblen nem
segített. Ahelyett, hogy levezette volna egy kissé a dühét, az csak
sokszorosára növekedett benne, hogy szinte szétfeszítette a mellkasát. Mintha
ez az egyetlen mozdulat rést ütött volna az önuralmán, és most minden dühe és
gyűlölete annak az apró, befoltozott kis lyuknak feszült volna a szívében.
Tudta, hogy ezt nem fogja sokáig bírni. Egyszerűen nem fog menni.
Azt is tudta, hogy Poison nem tehet semmiről. Hogy minden, de minden Squealer
döntésén múlt. Mégsem bírt a dühévvel. Valamit csinálnia kell.
És azt is tudta, mit fog tenni.
Meg fogja ölni Party Poisont.
- Hé Poison! Segíts már!
Poison döbbenten fordult meg a homokban, de sehol sem látta Warblet.
- Itt vagyok!
Poison felemelte a fejét, és kezét a szeme fölé emelve, hogy ne vakítsa el
annyira a napfény, hunyorogva hátrált néhány lépést, úgy nézett fel a magasba.
Warble ott térdelt a raktár tetején, onnan kiáltozott neki.
- Mi a fenét keresel te ott?
- Ki kell cserélni pár deszkát a tetőn, mert beázik!
- Aha…
Poison megállapította magában, hogy Warblenek alighanem agyára ment a gyász, ha
az esőtől félti a házát a sivatag kellős közepén…
Vagy csak egyszerűen nem talált mást, amivel lefoglalhatná a gondolatait.
- Akkor segítesz? – sürgette Warble türelmetlenül.
- Persze – sietett a válasszal Poison.
- Kösz. Ott a létra oldalt.
Poison kissé imbolyogva vágott neki a fokoknak, mert a létra korántsem állt
valami biztosan a homokban, ráadásul minden lépése alatt hol a jobb, hol a bal
oldala süllyedt meg egy kicsit, félpillanatonként a frászt hozva rá. De azért
csak sikerült felmásznia a tetőre. Warble valószínűleg remekül elszórakozott az
ügyetlenkedésén, mert vidáman nézett rá, és egészen jól láthatóan mosolygott.
Poison mérges lett.
- Meg n e szólalj!
- Eszemben sincs – felelte Warble gyorsan, és egy pillanat alatt leolvadt a
mosoly az arcáról, de a szeme ugyanolyan maradt. – Ide gyere mellém… Kösz.
Nesze. Emeljük ki.
Együttes erővel nagy nehezen kiszedték a két deszkát a többi közül, és újat
szögelltek a helyükre. Poison meglepődött, mennyire egyszerűen is épült fel ez
a tető. Csak egy egyszerű váz, amire hatalmas szögekkel ütötték fel az
összecsiszolt tetődeszkákat. Ahol mégis rés maradt, ott lakkal töltötték ki a
hézagot.
- Vízálló? – kérdezte Poison. Warble értetlenül pillantott fel. Mulatságos
látványt nyújtott, ahogy a fogai közt vagy egy tucat szöget rágcsálva megállt a
kezében a kalapács.
- Hm?
- A lakk. Vízálló?
Warble vállat vont, és megrázta a fejét, aztán kikapta a szögeket a szájából.
- Fogalmam sincs. Mert?
- Azt mondtad, beázik.
- Mikor láttál te itt utoljára esőt, he? Na most tartsd meg…
Poison engedelmesen nekifeszült a deszkának, hogy a másik a helyére szögezhesse.
- Ez az. Itt sose esik…
- Akkor is meg kell csinálni. Utálom, ha egy homokvihar után két napig
rázogathatom a ruháimból a homokot – felelte Warble nyugodtan. Ebben volt
valami, mert a két deszka valóban pont a raktárban gondosan összehajtogatott
ruhák felett volt. Ettől függetlenül Poison nem látta át az összefüggést.
- Itt úgyis minden csupa homok…
- Tényleg mindenbe belekötsz?!
Poison vállat vont, de Warble így is elégedettnek tűnt. Komótosan folytatta a
munkát.
Igazság szerint legszívesebben fejbe vágta volna Poisont a kalapáccsal, vagy
lerugdosta volna a tetőről, hogy a nyakát szegje, és akkor abba még Ghoul sem
tudott volna belekötni, mert hát ugye balesetek mindig előfordulhatnak – de
legalább ugyanennyire nem akarta megtenni.
Poison nem csinált semmit.
De ami még fontosabb, ő sem tehet semmit, amivel visszahozza Squealert.
Halkan dúdolni kezdett, aznap már sokadszorra, mert ez mindig megnyugtatta egy
kicsit. Poison, aki egész délelőtt ezt hallgatta, nem bírta tovább.
- Mi ez?
- Mi?
- Ez a dal.
- Ja… Nem ismered?
- Szerinted akkor kérdezném?
- A Nothing else matters.
Poison meglehetősen ostoba képpel bámult rá.
- Komolyan nem ismered?
- Nem tanultam zenét.
- De ezt mindenki ismeri!
Poison vállat vont.
- Lehet.
- Hány éves is vagy? – kérdezte Warble hirtelen.
- Huszonhat.
- Akkor neked is ismerned kell! Pólyás kölyök korodban is már ezt adta minden
rádió!
- Nem éppen zenebarát gyerekkorom volt – felelte Poison túlságosan is
közömbösen. Warble szinte már sajnálkozva nézett rá.
- Akkor majd megmutatom. A Doki biztosan lejátssza majd.
- Honnan veszed?
- Ez volt Squealer kedvence. Defying nem fogja kihagyni.
Poison nem felelt. Squealer… Lassan többet gondol rá, mint Mikeyra!
Mikey.
Meg kell keresnie… Nem, meg kell találnia! Mert…
Felkapta a fejét. Távolról mintha motorzúgás hangja ütötte volna meg a fülét.
És valóban, innen föntről jól látszott az egyre csak feléjük közeledő porfelhő.
- Warble.
- Hm?
Poison szó nélkül a porfelhőre bökött. Warble engedelmesen fordult a megadott
irányba. Egy pillanatig még mindketten dermedten bámulták a látványt, aztán
Warble kiadta a parancsot.
- Lefelé innen.
- A BL/I?
- Lehet.
Poisonnak nem kellett többet mondani. Némán követte a férfit lefelé a létrán,
és most különös módon eszébe sem jutott azon aggódni, mikor esik le róla.
A BL/I tud Squealerről. Tudja, hogy a Verem üres volt tegnap. Talán arra
számítanak, most is az még, hogy ők Defyingnál maradtak éjszakára.
Mire végre újra szilárd talajt érzett a lába alatt – már amennyire a homokot
szilárdnak nevezhetjük -, Candy is előkerült. Legalább olyan jól el tudott
tűnni az ember szeme elől egy gyufásdobozban is, mint Jet Star.
- Sky.
A két fiú egyszerre nézett Warblere.
- Nem lősz, amíg nem adok jelt, és…
- Itt kint akarod bevárni őket? – vágott közbe Poison hirtelen. – Mikor itt a
ház is?
Warble meghökkenten meredt rá. Mindeddig nem úgy tűnt neki, mintha Poison az a
nagyon kezdeményező fajta volna, bármit is hordott össze róla Kobra.
- Ott csapdában vagyunk.
- De fedezék is.
- És ha ránk gyújtják? A pisztolyok égetnek, ez meg az egész fa!
- Ráérünk akkor kitörni, nem? – felelte Poison nyugodtan. Candy fürkészően
nézett hol az egyikre, hol a másikra, de most már csak Poisont méregette
magának. Őt is meglepte egy kissé, hogy a fiú kivételesen nem puszta dacból,
hanem gondos megfontolásból ellenkezik; hogy vannak érvei. Warble mondani akart
valamit, de Poison nem várta meg. Máris hátrált egy lépést a ház felé. Innen
lentről még nem láthatták a járművet - vagy járműveket -, de a motorhang egyre
közelebbről szólt. Nem volt sok idejük. Warble bólintott, és Candyre nézett.
- Befelé.
Olyan volt az egész, mint a régi western-filmekben. Bezárták az ajtót, rátolták
a reteszt, aztán meglapultak az ablak alatt, és vártak. Poison szavak nélkül is
tudta, érezte, hogy a másik kettő rá vár, lesi minden mozdulatát. Warble neki
adta át a parancsnokságot, és vele együtt a felelősséget is. Nem volt túl
kellemes érzés, hiszen nem ismerte valami jól a körülményeket, sem ami a
BL/I-t, sem a társait illetőleg, és fogalma sem volt, mire számíthat. De mégis.
Valahol megnyugtató érzés is volt, ismerős, mintha hirtelen a helyükre kerültek
volna a dolgok. Az ellenség adott, neki pedig ott vannak a katonái, akik
teljesítik a parancsait…
Tequila, aki valahogy beszökött mellettük, most izgatottan téblábolt köztük,
ablaktól ablakig – rá is átragadt az emberek izgalma. De nem ugatott. Halkan,
valószerűtlenül magas hangon nyüszített. Néha már majdnem kirobbant belőle az
ösztön, a vad, dühös ugatás, de Candy az utolsó pillanatban mindig rászólt.
- Silencio!
Warble pattanásig feszült idegekkel meredt a kutyára. Ha Candy egyszer,
véletlenül egy pillanattal később szól, mint kellene, lelövi azt a kutyát. És
ha már lőtt, minek állna meg egynél? Nem fog megállni. Lelövi Poisont is. És Candyt
is, mert nem hagyhat tanúkat. Aztán magát, amiért ezt megtette… Arra eszmélt,
hogy Poison leengedi a fegyverét.
- Csak Jet Star az.
Warble megkönnyebbülten, de a hirtelen újra rákényszerített tehetetlenségtől
mégis dühösen nézett ki az ablakon.
Valóban, a fekete Ford épp akkor gurult le a lejtőn, szélvédőjen vakítóan
megcsillant a napfény. Aztán megállt.
Poison fesztelenül lépett ki az ajtón, legalább is látszólag, de Warble
észrevette, hogy nem tette el a pisztolyt. És még mindig ki volt biztosítva.
Szóval, tényleg megcsinálta volna. Ha a BL/I szállt volna rájuk, tényleg
levezényelte volna az egész akciót. Eltökélten, az utolsó vérig, hadd szóljon…!
Egy pillanatra fellobbant benne a forró szeretet Poison iránt. Pontosan olyan
lett volna, mint akármelyik Killjoy-al. Mint Squealerrel… Némán követte a fiút,
ki a szabadba, gondosan maga elé engedve az örömtől megvadult Tequilát, meg a
kiabálva utána vetődő Cyanide Candyt.
Jet Star éppen akkor szállt ki a kocsiból. Mosolygott, de furcsán tompa,
fénytelen volt az a mosoly.
- Warble!
- Szevasz, Jet.
Soha nem kedvelték egymást, tényleg, Jet Star most mégis átkozta a sorsot,
amiért rá hárult a feladat, hogy elvégezze, ami most következik.
- Megtaláltuk Squealert.
Poison azonnal ugrott, hogy segítsen Jet Starnak kiemelni Squealer holttestét a
kocsiból, de Warble durván félrelökte, mondván, hogy ez nem az ő dolga. Poison
illedelmesen elállt hát az útból, úgy figyelte, ahogy a fehér BL/I-s zsák a
homokra kerül. Lapos pillantást vetett az autó belseje felé. Ghoul ott ült a
hátsó ülésen, de meg se moccant. Poison Jet Starra nézett.
- Ghoul?
A férfi nem felelt, csak felegyenesedett, és hanyagul a kocsi felé bökött a
fejével.
- De jobban van?
- Kutya baja.
Poison persze rögtön bekönyökölt az ablakon, hogy a saját szemével győződjön
meg a dolog igazáról.
Nos, a „kutya baja” igen erős kijelentésnek bizonyult Ghoulra nézve... Csendben
ült a helyén, fejét az üvegnek támasztva, és Poison a túloldalon állva is
látta, milyen sápadt az arca. De legalább magánál volt… Fekete volt a keze a
rászáradt vértől, és Poison máris megértette, miért nem Jet Star mellett ült.
Nem akarták, hogy Squealer hullája méltatlanul a két üléssor közé szoruljon út
közben. Valakinek tartania kellett…
Poisont megint elborította a mélységes sajnálat érzése.
- Jól vagy? – kérdezte együttérzően, de Ghoul rá se nézett.
- Anyád.
Poison természetesen azonnal megbánta a pillanatnyi gyengeségét, és már
egyáltalán nem sajnálta Ghoult. Megfordult, mert Jet Star hangjára eszmélt.
- A tiéd, Warble.
- Defying látta már?
- Nem, de pár golyót kiszedtem belőle, úgyhogy nem is lesz rá szükség.
Poison végre megértette, hogy a másik kettő Squealerről beszél.
- És? – kérdezte Warble.
- Kilences kaliber, Thompsonnak vagy Savage-nak nézném. De a lövedékek nem
torzultak el. Valami új fejlesztés lehet.
Warble nem felelt. Leguggolt a zsák mellé, és végig lehúzta a speciális
cipzárt. Poison azonnal mellette termett.
- Warble, szerintem ne…
- Te ne pofázz bele – felelte a fiú furcsán fenyegető hangon, és felnézett rá.
Most nem lobbant gyűlölet a szemében, mint az éjjel, csak mérhetetlen düh és
kétségbeesés, de Poisonnak így is torkára forrt a szó. Aztán elfordult, és be
kellett hunynia a szemét, mert Warble széthajtotta a zsákot.
Squealer pontosan olyan volt, mint amilyenre Poison emlékezett. Az arcáról
ugyan úgy-ahogy letörölték a vért – alighanem Jet Star volt az illető -, de a
csapzott, szőke haja, és üres, kék szemei pontosan ugyanolyanok voltak. Csak
sokkal, sokkal halottabbak…
- Nem csuktam le a szemét helyetted – mondta Jet Star. Warble bólintott.
- Kösz.
- De ha akarod…
- Nem, kösz, jó ez így – felelte Warble türelmetlenül, és megtette ő. Nem
remegett a keze, ahogy Squealer napfénytől langyos bőréhez ért. Egy pillanatra
mindenki megdermedt, ahogy örökre lecsukódott az a két gyönyörű szem. Végül
megint Jet Star szólalt meg.
- Segítsek ásni?
- Nem kell.
- Biztos?
- Egy hullával még egyedül is el tudok bánni! – csattant fel Warble dühösen.
Jet Star szeme haragosan összeszűkült, de végül nem tett megjegyzést.
- Jó.
Egy pillanatig csend volt.
- Köszönöm, hogy hazahoztad, Jet.
Poison fülét megütötte a szóhasználat. Köszönöm… Jet Star alig
észrevehetően vállat vont.
- Nincs mit, útba esett – hazudta.
- Hol találtátok meg?
- A bányánál. Akarsz még valamit, vagy mehetünk?
- Ami azt illeti, akarok – állt fel Warble, és – Jet Star legnagyobb
meglepetésére – még mindig nyugodt volt a hangja. – Megtennéd nekem, hogy
magaddal viszed Skyt és Poisont?
- Mi? – hökkent meg Poison. Jet Star is értetlenül pislogott.
- Biztos, hogy…
- Nem megyek én sehova!
- Poison, te fogd be – felelte Warble még mindig nyugodtan, de nem sokat ért
vele.
- Maradok!
- Nem.
- De!
- Azt mondtam, hogy nem!
- Én meg azt, hogy de! Segítek eltemetni Squealert, és…
Elakadt, mert Warble sötét szemében megint fellobbant a gyűlölet.
- Nem tűrlek meg itt, Poison. Érthető?
- A Doki rád bízta – jegyezte meg Jet Star csöndesen, de Warble egyetlen
szemvillanása elég volt hozzá, hogy végleg elhallgasson. Poisonnak azonban
ettől megint megjött a hangja.
- Igen! Különben is, tartozom annyival Squealernek is, hogy…
- Tisztázzunk valamit! – mennydörögte Warble hirtelen, tökéletesen beléfojtva a
szót. – Egy! Neked semmi közöd Squealerhez, világos? Kettő! Elhiszem, hogy
rohadtul tudod, mit akarsz, de nem vagy Killjoy, következésképp se Defying nem
parancsol neked, se nekem sincs hozzád közöm, úgyhogy csináld egyedül! Három.
Attól, hogy Ghoul meg Korse kitalálta, hogy vigyázni kell rád, nem vagy jobb a
többieknél! Csak újabb bábu a táblán!
Egy fokkal halkabban folytatta.
- Nem tudom, mit akarnak tőled, Poison, miért akarnak élve ennyire, és nem is
érdekel. Nem akarom tudni. De azt tudom, hogy nem Squealernek kellett volna
meghalnia, hanem neked. Már aznap, mikor ide kerültél. Amikor Korse érted ment
a Tóhoz. Amikor a határról szedett össze. Neked kéne halottnak lenni, nem neki!
És ezt nyugodtan megmondhatod Kobrának!
Egy pillanatra elhallgatott, mert képtelen lett volna folytatni anélkül, hogy
neki ne essen a kővé dermedt Poisonnak.
- Csak egyszer halhatsz meg valakiért, ezt jól jegyezd meg! És közlöm, ha eddig
nem esett volna le, hogy Squealer nem érted csinálta, csak miattad. Pedig
kurvára nem volt semmi értelme. Kurvára nem érdemelted jobban az életed, mint
ő. Két évvel volt fiatalabb nálad. Kettővel! – Elfulladt a hangja. - Úgyhogy
azt ajánlom, hogy egy életre takarodj el a közelemből, mert nem akarok egy
reggel arra ébredni, hogy elvágtam a torkod. Így már tiszta?
Csend. Csak a Ford rádiója szólt halkan, mintha anélkül összeomlana a világ.
Aztán Ghoul kárörvendő hangja csendült tompán a kocsiból.
- Én megmondtam, hogy ez lesz, Jet…
- Te kussolsz! – dörrent rá Jet Star mérgesen, és meg mert volna esküdni rá,
hogy Ghoul csak kuncog ezen. Poison azonban alig hallotta a szavaikat.
Elképedten bámult Warble arcába. Erre nem számított. Arra igen, hogy a fiú
kiakad, hogy őt hibáztatja majd, de erre, ilyen szintű gyűlöletre és
tisztánlátásra is egyszerre, erre… erre nem!
Különben meg mi köze ennek az egésznek Kobrához?...
- Jól van, akkor te pakolj össze, Poison – mondta hirtelen Jet Star. – Sky?
- Gondolom, a dögjét basztatja megint – felelte Warble félvállról, és
lepillantott Squealerre. – Segítesz? Árnyékba kéne vinni.
Jet Star bólintott.
Zsákostul felemelték a holttestet, és bevitték a házba. Poison még mindig
dermedten bámulta a jelenetet. Nem igazán volt képes összeszedni a gondolatait
annyira, hogy kezdjen magával valamit. Valahol, elméje egy eldugott részén ott
motoszkált a sanda gyanú, hogy nem túl okos dolog egyedül hagyni Warblet ilyen
állapotban, még valami hülyeséget csinál; de azt is tudta, hogy komolyan
beszélt az előbb. Minden valószínűség szerint tényleg képes lenne megölni őt.
Nyilván, ez érthető… Legalább is egy ilyen helyen, ahol minden van, csak
civilizáció nincs…
De azért az biztató volt, hogy legalább előre szólt. Vagyis, nyilván mégsem
akarja annyira megtenni…
Nagyjából idáig jutott a rendkívül mélyenszántó elmélkedésben, amikor Candy
rontott ki a házból. Dühösnek tűnt, legalább is hatalmasat rúgott a homokba, és
ahogy kisvártatva Jet Star is kijött utána, szemmel láthatólag összevesztek.
Poison elcsípett egy felháborodott „meg vagy huzatva?”-t Candy szájából, néhány
„nyugi már”-t Jet Startól, Warble viszont nem került elő. Poison sejtette, hogy
nem is fog, amíg ők, pontosabban ő, el nem tűnik innen…
Nem tudta volna megmondani, miért nézett a még mindig a kocsiban ülő Ghoulra.
Talán mert a fiú is őt bámulta, talán mert ő volt az egyetlen élőlény a
környezetében, talán valami másért, tényleg nem tudta. Egyszerűen csak
ránézett.
Azonnal megbánta.
Ghoul sötét szemében most még a rosszindulat kárörvendő melegsége sem
csillogott – fagyos volt, kifürkészhetetlen, és nem is egészen emberi. A
tekintetében ugyanaz az üres, néma könyörtelenség csillogott, mint a
természetfilmekben a cápákéban – üres, vérfagyasztó, fekete kráter… Poison
mégis képtelen volt levenni róla a tekintetét. Aztán végre, végre valami
különös öröm költözött abba a vérfagyasztó szempárba. A bizonyosság, a
bennfentesség elégedettsége.
A rádióból még mindig halkan szólt a zene, és Poison megborzongott, mert
hirtelen eljutott az agyáig a szöveg.
…Forever trusting who we are
And nothing else matters…
Aztán Ghoul hirtelen előrébb hajolt, de nem szólt semmit, csak mutatóujját
jelentőségteljesen elhúzta a torka előtt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése