Gyönyörű volt. Egész egyszerűen gyönyörű. Finom metszésű, szabályos arcán mintha mindig öntudatlan mosoly bujkált volna, hosszúkás, kissé talán keleties formákat idéző szemében fekete tűz lobogott, amitől tekintete egyszerre volt megnyugtató és borzongató, szelíd és vakmerő. Mintha a természet, az ösztön minden elsöprő ereje benne éledt volna újjá. Igéző, ez a jó szó. Igéző minden pillantása, a természetesen hosszú, fekete pillák keretezte sötét szempár minden rebbenése… Felvetette a fejét, tökéletes ajkai elnyíltak kissé, ahogy szomjasan a magával hozott ásványzozesüveg után nyúlt, fénylő, hullámos, fekete haján megcsillant a kora délutáni napfény. Egy halk, pihegő sóhaj az üvegben maradt utolsó néhány korty után… Egy picikét mozdul, fekete csizmájának sarka mégis szokatlanul erőteljesen koppan a padlón. Hegyes orrú, szűk csizma, tökéletes viselet a testhez simuló nadrág és bugyinak se igen nevezhető fekete, fénylő bőr miniszoknyához, de méginkább a bőrkabáthoz, amin félig lehúzva pihen a cipzár, tökéletesen kiemelve a már-már valószerűtlenül keskeny és feszes csípőt és formás melleket. Minden bőr, sima és fényes, és fekete, minden fekete! Mintha valami démon szállt volna a földre, mintha egyenesen a pokolból jött volna, olyannyira tökéletes minden forma és hajlat, a vékony, kinyújtott lábak, a hosszú ujjak végén vöröslő körmök, a hibátlan bőr természetes barnasága, és azok a szemek… Ray képtelen volt levenni róla a tekintetét. Szerencsére a nő rájuk se nézett. Alighanem megszokta már, hogy mindenki megbámulja. Legalább is Ray ezt gondolta, és nem is igen gondolhatott volna mást, mikor egy ilyen, egy ilyen nőt hidegen hagy, ha négy férfi mered rá néma csöndben… Igen, még Mikey is, aki ugyan imádja a nőket bámulni, de utálja, ha észreveszik, és esetleg visszamosolyognak rá, ezért többnyire mégsem teszi, szóval, még Mikey is újra és újra felé pillant, és Gerard! Gerard mindig, mindenkiben tanulmányozni valót talál, a tekintete minduntalan félre siklik, megnézi az orrot, a szájat, a lábat, a ruhát, a táskát, és figyel, mindent, mert így tanul, így rögzíti magában a képet, hogy aztán ha rajzolni kezd, legyen, amiből ihletet meríthet. Igen, Gerard mindig csak elemez, mindig a részletek érdeklik, számára nem szép, legföljebb érdekes egy arc, egy alak, de most… Most nem tud koncentrálni, egyre csak azt a nőt bámulja… Hány éves lehet? Ray képtelen volt még csak megtippelni is. Ugyanúgy lehetett volna tizenkilenc, mint harminckilenc, mert bár smink alig volt rajta, épp csak a szeme fölött egy leheletnyi ezüst, hogy menjen a szegecselt övhöz meg a bőrkabáthoz, meg némi szájfény, talán inkább a kiszáradás ellen, mint a divat kedvéért, szóval, igen, Ray képtelen volt összefüggően gondolni bármire is. Végül feladta, mert a nő visszatette az asztalra az üveget, és rájuk nézett.
Rayt azonnal kiverte a víz. Döbbenet, a saját felesége soha ilyen hatással nem volt rá, de… hirtelen eszébe jutott Krista, és abban a pillanatban azt is tudta, hogy bár az életét adná, csak el ne vegyék tőle ezt a pillanatot, hogy itt lehet ennek a… tüneménynek a közelében, sohasem tudna a közelében is maradni. Olyan ez, mint az erdőtűz. Gyönyörű, hogy az ember képtelen szabadulni a látványtól, de végzetes.
Leszegte a fejét, és csöndben megszidta magát. Toro, teee, Toro, te javíthatatlan romantikus! Mély, mérhetetlenül szelíd és kedves hang csendült, mégis, volt benne valami, ami megdermesztette a szívét, ahogy elhangzott az első mondat.
- Idegenek errefelé?
Senki sem felelt. Bob pislogás nélkül meredt a nőre, aztán lassan, nagyon lassan a szájához emelte az üvegét, úgy ivott, de véletlenül sem vette volna le a szemét róla. Végül Gerard tért magához először.
- Eléggé. Egy kicsit eltévedtünk.
- Előfordul.
Csend. Ray meglehetősen kínosnak érezte. Volt valami megfoghatatlan, sűrű és nehéz a levegőben, amit nem tudott szavakba önteni. És még csak nem is a nőből áradt, sokkal inkább… Nem is tudta, honnan.
Persze, az igazsághoz hozzátartozik, hogy elég hatásosra sikerült a belépő.
A telefon odakint volt, és közös megegyezéssel Franknek engedték át a lehetőséget, hogy a szerviz (és Brian után, akit Bob hívott fel), beszéljen Jamiával, nehogy aggódni kezdjen az ő állapotában. Egyszóval, Frank nem volt ott, így kissé elakadt a társalgás a furcsa nővel a pult mögött, ezért Gerard vette át az irányítást, és próbált érdeklődni, hogy tulajdonképpen hol is vannak? Ám szavait éktelen ordítás szakította félbe. Pillanatokon belül Malcolm rontott be az ajtón. Ragyogott az arca, egész testében remegett, és úgy hadonászott, mintha a világ összes szúnyogja őt támadta volna meg. Észre sem vette, hogy kis híján a polcot is felborítja az ajtó mellett, úgy viharzott át a kis bolton, mint a forgószél.
- Megjött! Megjött!
- Ki jött meg? – kérdezte a boltos inkább bosszúsan, mint kíváncsian.
- Hát Ő! Sa… Sa… Destroya!
Gerard pislogott néhányat, a nő viszont szemmel láthatólag nem különösebben örült a fejleményeknek.
- Már csak ez hiányzott… Mit is mondott, hány cukorral kéri a teát?
Gerardnak kellett egy pillanat, mire megértette, hogy a kérdés neki szól, de nem maradt ideje válaszolni, mert belépett a lány… Egyszerre fordultak felé, és egyszerre hagyott ki még a szívük is, ahogy a karcsú alak valószerűtlenül kecses léptekkel megindult az ablak alatti műanyagasztalok egyike felé. A nap a háta mögül sütött, így nem lehetett tisztán kivenni a vonásait, de mosolygott. Fesztelennek tűnt, szinte boldognak, és olyannak, aki pontosan tisztában van az adottságaival. Finoman mozdult, mintha csak arra vigyázna, nehogy lesodorjon valamit a polcokról, mintha ő lenne a szemérmesség és jólneveltség mintaképe, de egy avatott férfiszem láthatta, mindent megtesz, hogy mindent megmutasson… és a négy avatott férfiszem önkéntelenül nézte is, amit mutatott. Ray agyán átvillant a szó – ribanc, de egyszerűen képtelen volt foglalkozni vele. Ilyen… ilyen ember egyszerűen nincs... Ez nem lehet igazi. Ez photoshop. Háromdében.
És most a lány ott ült velük szemben, rájuk mosolygott, és beszélgetni akart. És nem ismerte fel őket. Bár jelen pillanatban egyikük sem gondolt arra, hogy ők tulajdonképpen zenészek…
- Nagyon szerencsések – mondta a nő, és semmiképpen sem volt hajlandó tudomást venni a mögötte ugráló Malcolmról. – Vittoria kiváló benzinkutas.
A pult mögötti nő felhorkant, és mondott valami olyasmit, hogy Malcolm, kifelé, nincs neked dolgod? De a fiú meg sem hallotta. Óvatosan megbökte az előtte ülő nő vállát.
- Sasa…
Senki sem figyelt rá.
- Biztos vagyok benne, hogy segíteni fog. Mit is mondtak, merre tartanak?
Malcolm egyre idegesebben bökdöste, de nem sokat ért vele.
- Csak kirándulgattunk – felelte Gerard, és mosolygott. Kínjában, örömében, vagy reflexből, azt maga sem tudta, de mosolygott, mintha fotózáson lenne.
- Ó. Errefelé szép a környék… A sziklákat látták már?
- Tudja, Miss…
- Chayline.
- Chayline – Gerard egy kissé talán összeráncolt szemöldökkel ízlelgette a szót. Furcsa hangzása volt. Chayline…
- Lerobbantunk, és…
- Malcolm! Mit mondtam neked?! – Vittoria hangja ostorgént csattant, és Malcolm, aki hirtelen egész közel hajolt Chayline-hoz, most ijedten ugrott hátra.
- D-d-d-de é-é-én se-se-sem-mit…
- Mars ki innen!
Ray meghökkenten pislantott. Kedvelte Malcolmot, ez a Vittoria pedig határozottan szomorú és megtört asszonynak látszott, nem olyannak, akinek így villog a szeme, és ilyen erélyesen parancsol egy felnőtt fiúnak… Akivel ugyan valami nagyon nem stimmel, de mégis… Chayline arcán azonban undorodó fintor jelent meg, ahogy megrázta egy kissé a fejét.
- Bocsássanak meg neki, teljesen őrült…
- Nem őrült! – csattant fel Vittoria, és most már tényleg sziklákat szórt a szeme. Chayline angyali mosollyal fordult hátra felé, de Ray, aki így is láthatta valamennyire az arcát, észrevette, hogy egy pillanat alatt kihűlt a szeme.
- Bocsánat. Mindig elfelejtem, hogy csak szellemileg visszamaradott.
Vittoria elvörösödött, de ezúttal megállta, hogy ne válaszoljon. Összeszorított szájjal lépett ki a pult mögül egy ezüstszínű tálcával, rajta három csésze kávéval, és sietve Gerardék asztalára tette.
- Tessék, ez itt a szélén az édesítős.
- Köszönjük – bólogatott Gerard készségesen, és megint mosolygott. Ray egy pillanatra eltöprengett rajta, vajon hogy csinálja, de aztán úgy döntött, Gerardnál még ez a legkevésbé furcsa… És mit ad isten, igaza is lett! A fiú még bele se szagolt a kávéjába, máris Chayline felé fordult.
- Őn nem rendel? – kérdezte olyan hangon, hogy abból Vittoria is érthette, hogy valójában neki szól a kérdés.
- A hölgy majd kiszolgálja magát, higgye el nekem! – felelte élesen. Hangjában valami furcsa, elkeseredett düh csengett. Mikey és Ray összenéztek a csészéjük fölött. Chayline bohókásan vállat vont, és rájuk mosolygott, és ettől mintha máris szebb lett volna a világ.
- Szóval, mit is mondtak, hová mennek?
Gerard megint szóra nyitotta a száját, de megint nem fejezhette be, mert ebben a pillanatban Frank bukkant fel a küszöbön, természetesen most is fülig érő szájjal, mint mindig, ha hazatelefonált.
- Képzeljétek, Jamia…! Hű.
Ray kuncogott.
Soha, senki nem tudta még rávenni Franket, hogy félbehagyjon egy mondatot, amiben az imádott Jamia neve is szerepel, de most egyszerűen torkára forrt a szó, ahogy meglátta Chayline-t.
- Hű - ismételte ostobán, aztán gyorsan pislogott néhányat, hogy visszanyerje a lelki nyugalmát. Nem köszönt a lánynak, csak lehuppant Gerard mellé a legközelebbi szabad helyre, és folytatta.
- Szóval, Jamia azt mondta, már több, mint egy kiló mindkettő!
- Az szép…
- Ugye?! Az kávé?
Gerard reménytelenül bólintott. Frank azonban kivételesen nem érezte úgy, hogy belepusztul, ha nem kóstolhat bele, helyette inkább Chayline felé sandított. A lány kedvesen rámosolygott. Frank azonnal elpirult - ami aztán tényleg nem volt szokása, elvégre is mégiscsak tizenöt éve a színpadnak élt -, és elkapta róla a tekintetét. Meglehetősen kétségbe esetten nézett Gerardra.
- Ki a tököm ez? – Inkább tátogott már, mint suttogott, de Gerard így is csak megrázta a fejét.
- De ismernem kéne?
- Nem hiszem.
- Akkor minek bámul annyira?!
Ray prüszkölve felröhögött, Gerard viszont nagyon is komolyan nézett a barátjára.
- Inkább azon gondolkozz, mi mi a francnak bámuljuk őt!
- Jó, hát dögös, na…
Óvatosan hátrasandított a válla fölött. Chayline még mindig őket nézte, egészen pontosan Gerardot, már amennyire ezt meg lehetett állapítani, és mosolygott. Frank képtelen volt szabadulni az érzéstől, hogy a hiéna röhög így a félig megfojtott gazellára.
- Nem tetszik nekem ez a nő, Gee. - Gerard szemöldöke felszaladt. - Vagyis… Nem úgy nem tetszik, de…
- Inkább mégis inkább idd meg, jó? – vágott közbe Gerard együttérzően, és felé tolta a kávét az asztalon.
Rayt azonnal kiverte a víz. Döbbenet, a saját felesége soha ilyen hatással nem volt rá, de… hirtelen eszébe jutott Krista, és abban a pillanatban azt is tudta, hogy bár az életét adná, csak el ne vegyék tőle ezt a pillanatot, hogy itt lehet ennek a… tüneménynek a közelében, sohasem tudna a közelében is maradni. Olyan ez, mint az erdőtűz. Gyönyörű, hogy az ember képtelen szabadulni a látványtól, de végzetes.
Leszegte a fejét, és csöndben megszidta magát. Toro, teee, Toro, te javíthatatlan romantikus! Mély, mérhetetlenül szelíd és kedves hang csendült, mégis, volt benne valami, ami megdermesztette a szívét, ahogy elhangzott az első mondat.
- Idegenek errefelé?
Senki sem felelt. Bob pislogás nélkül meredt a nőre, aztán lassan, nagyon lassan a szájához emelte az üvegét, úgy ivott, de véletlenül sem vette volna le a szemét róla. Végül Gerard tért magához először.
- Eléggé. Egy kicsit eltévedtünk.
- Előfordul.
Csend. Ray meglehetősen kínosnak érezte. Volt valami megfoghatatlan, sűrű és nehéz a levegőben, amit nem tudott szavakba önteni. És még csak nem is a nőből áradt, sokkal inkább… Nem is tudta, honnan.
Persze, az igazsághoz hozzátartozik, hogy elég hatásosra sikerült a belépő.
A telefon odakint volt, és közös megegyezéssel Franknek engedték át a lehetőséget, hogy a szerviz (és Brian után, akit Bob hívott fel), beszéljen Jamiával, nehogy aggódni kezdjen az ő állapotában. Egyszóval, Frank nem volt ott, így kissé elakadt a társalgás a furcsa nővel a pult mögött, ezért Gerard vette át az irányítást, és próbált érdeklődni, hogy tulajdonképpen hol is vannak? Ám szavait éktelen ordítás szakította félbe. Pillanatokon belül Malcolm rontott be az ajtón. Ragyogott az arca, egész testében remegett, és úgy hadonászott, mintha a világ összes szúnyogja őt támadta volna meg. Észre sem vette, hogy kis híján a polcot is felborítja az ajtó mellett, úgy viharzott át a kis bolton, mint a forgószél.
- Megjött! Megjött!
- Ki jött meg? – kérdezte a boltos inkább bosszúsan, mint kíváncsian.
- Hát Ő! Sa… Sa… Destroya!
Gerard pislogott néhányat, a nő viszont szemmel láthatólag nem különösebben örült a fejleményeknek.
- Már csak ez hiányzott… Mit is mondott, hány cukorral kéri a teát?
Gerardnak kellett egy pillanat, mire megértette, hogy a kérdés neki szól, de nem maradt ideje válaszolni, mert belépett a lány… Egyszerre fordultak felé, és egyszerre hagyott ki még a szívük is, ahogy a karcsú alak valószerűtlenül kecses léptekkel megindult az ablak alatti műanyagasztalok egyike felé. A nap a háta mögül sütött, így nem lehetett tisztán kivenni a vonásait, de mosolygott. Fesztelennek tűnt, szinte boldognak, és olyannak, aki pontosan tisztában van az adottságaival. Finoman mozdult, mintha csak arra vigyázna, nehogy lesodorjon valamit a polcokról, mintha ő lenne a szemérmesség és jólneveltség mintaképe, de egy avatott férfiszem láthatta, mindent megtesz, hogy mindent megmutasson… és a négy avatott férfiszem önkéntelenül nézte is, amit mutatott. Ray agyán átvillant a szó – ribanc, de egyszerűen képtelen volt foglalkozni vele. Ilyen… ilyen ember egyszerűen nincs... Ez nem lehet igazi. Ez photoshop. Háromdében.
És most a lány ott ült velük szemben, rájuk mosolygott, és beszélgetni akart. És nem ismerte fel őket. Bár jelen pillanatban egyikük sem gondolt arra, hogy ők tulajdonképpen zenészek…
- Nagyon szerencsések – mondta a nő, és semmiképpen sem volt hajlandó tudomást venni a mögötte ugráló Malcolmról. – Vittoria kiváló benzinkutas.
A pult mögötti nő felhorkant, és mondott valami olyasmit, hogy Malcolm, kifelé, nincs neked dolgod? De a fiú meg sem hallotta. Óvatosan megbökte az előtte ülő nő vállát.
- Sasa…
Senki sem figyelt rá.
- Biztos vagyok benne, hogy segíteni fog. Mit is mondtak, merre tartanak?
Malcolm egyre idegesebben bökdöste, de nem sokat ért vele.
- Csak kirándulgattunk – felelte Gerard, és mosolygott. Kínjában, örömében, vagy reflexből, azt maga sem tudta, de mosolygott, mintha fotózáson lenne.
- Ó. Errefelé szép a környék… A sziklákat látták már?
- Tudja, Miss…
- Chayline.
- Chayline – Gerard egy kissé talán összeráncolt szemöldökkel ízlelgette a szót. Furcsa hangzása volt. Chayline…
- Lerobbantunk, és…
- Malcolm! Mit mondtam neked?! – Vittoria hangja ostorgént csattant, és Malcolm, aki hirtelen egész közel hajolt Chayline-hoz, most ijedten ugrott hátra.
- D-d-d-de é-é-én se-se-sem-mit…
- Mars ki innen!
Ray meghökkenten pislantott. Kedvelte Malcolmot, ez a Vittoria pedig határozottan szomorú és megtört asszonynak látszott, nem olyannak, akinek így villog a szeme, és ilyen erélyesen parancsol egy felnőtt fiúnak… Akivel ugyan valami nagyon nem stimmel, de mégis… Chayline arcán azonban undorodó fintor jelent meg, ahogy megrázta egy kissé a fejét.
- Bocsássanak meg neki, teljesen őrült…
- Nem őrült! – csattant fel Vittoria, és most már tényleg sziklákat szórt a szeme. Chayline angyali mosollyal fordult hátra felé, de Ray, aki így is láthatta valamennyire az arcát, észrevette, hogy egy pillanat alatt kihűlt a szeme.
- Bocsánat. Mindig elfelejtem, hogy csak szellemileg visszamaradott.
Vittoria elvörösödött, de ezúttal megállta, hogy ne válaszoljon. Összeszorított szájjal lépett ki a pult mögül egy ezüstszínű tálcával, rajta három csésze kávéval, és sietve Gerardék asztalára tette.
- Tessék, ez itt a szélén az édesítős.
- Köszönjük – bólogatott Gerard készségesen, és megint mosolygott. Ray egy pillanatra eltöprengett rajta, vajon hogy csinálja, de aztán úgy döntött, Gerardnál még ez a legkevésbé furcsa… És mit ad isten, igaza is lett! A fiú még bele se szagolt a kávéjába, máris Chayline felé fordult.
- Őn nem rendel? – kérdezte olyan hangon, hogy abból Vittoria is érthette, hogy valójában neki szól a kérdés.
- A hölgy majd kiszolgálja magát, higgye el nekem! – felelte élesen. Hangjában valami furcsa, elkeseredett düh csengett. Mikey és Ray összenéztek a csészéjük fölött. Chayline bohókásan vállat vont, és rájuk mosolygott, és ettől mintha máris szebb lett volna a világ.
- Szóval, mit is mondtak, hová mennek?
Gerard megint szóra nyitotta a száját, de megint nem fejezhette be, mert ebben a pillanatban Frank bukkant fel a küszöbön, természetesen most is fülig érő szájjal, mint mindig, ha hazatelefonált.
- Képzeljétek, Jamia…! Hű.
Ray kuncogott.
Soha, senki nem tudta még rávenni Franket, hogy félbehagyjon egy mondatot, amiben az imádott Jamia neve is szerepel, de most egyszerűen torkára forrt a szó, ahogy meglátta Chayline-t.
- Hű - ismételte ostobán, aztán gyorsan pislogott néhányat, hogy visszanyerje a lelki nyugalmát. Nem köszönt a lánynak, csak lehuppant Gerard mellé a legközelebbi szabad helyre, és folytatta.
- Szóval, Jamia azt mondta, már több, mint egy kiló mindkettő!
- Az szép…
- Ugye?! Az kávé?
Gerard reménytelenül bólintott. Frank azonban kivételesen nem érezte úgy, hogy belepusztul, ha nem kóstolhat bele, helyette inkább Chayline felé sandított. A lány kedvesen rámosolygott. Frank azonnal elpirult - ami aztán tényleg nem volt szokása, elvégre is mégiscsak tizenöt éve a színpadnak élt -, és elkapta róla a tekintetét. Meglehetősen kétségbe esetten nézett Gerardra.
- Ki a tököm ez? – Inkább tátogott már, mint suttogott, de Gerard így is csak megrázta a fejét.
- De ismernem kéne?
- Nem hiszem.
- Akkor minek bámul annyira?!
Ray prüszkölve felröhögött, Gerard viszont nagyon is komolyan nézett a barátjára.
- Inkább azon gondolkozz, mi mi a francnak bámuljuk őt!
- Jó, hát dögös, na…
Óvatosan hátrasandított a válla fölött. Chayline még mindig őket nézte, egészen pontosan Gerardot, már amennyire ezt meg lehetett állapítani, és mosolygott. Frank képtelen volt szabadulni az érzéstől, hogy a hiéna röhög így a félig megfojtott gazellára.
- Nem tetszik nekem ez a nő, Gee. - Gerard szemöldöke felszaladt. - Vagyis… Nem úgy nem tetszik, de…
- Inkább mégis inkább idd meg, jó? – vágott közbe Gerard együttérzően, és felé tolta a kávét az asztalon.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése