Halálosan unatkozott.
Mióta tisztázta Kobrával, hogy
tudja, hogy nem ő Mikey, meglepő fordulatot vett a tulajdonképpen eddig se
nagyon létező kapcsolatuk. Először is, kiderült, hogy Kobra nem is annyira
verte át, mert most, hogy már nem kellett színészkednie, mit sem változott. A
mozdulatai, a reakciói, a nevetése, és sok más apróság néha még mindig annyira
Mikeys volt, hogy Poison hamar levonta a következtetést – rengeteg időt
tölthettek együtt, hogy így átvette a szokásait… Valóban jól ismerhette.
Szerette is volna alaposan
kérdezni a fiút a dologról, de végül nem tette meg. Egyáltalán nem volt benne
biztos, hogy akarja tudni, milyen poklon ment át itt Mikey, mielőtt… szóval,
mielőtt eltűnt volna.
Már, ha tényleg csak eltűnt.
Poison erről még mindig messze nem volt meggyőződve.
Pillanatnyilag azonban nagyobb
baj volt, hogy senki sem törődött vele. Kobrával most, hogy vadidegen volt, nem
talált közös témát, minden túl személyesnek tűnt, arról meg mégse
kérdezgetheti, hogy milyen zenét szeret, vagy hova járt iskolába… Meg nem is
nagyon akarta kérdezgetni. Valahogy furcsán jött volna ki. A fiú is így
érezhetett, mert nem különösebben kereste a társaságát. Inkább leült az
időközben ki tudja, honnan előkerült Warble-ékkel kártyázni. Pénzben
játszottak, és illedelmesen őt is hívták, de neki esze ágában nem volt beszállni.
Már csak azért sem, mert nem hordott magánál pénzt.
Egyáltalán, minek ide a Zónákba
pénz? Meg különben sem volt túl jó pókerjátékos.
Tényleg szinte már hiányzott neki
Ghoul. Őt legalább utálhatta volna… Kínjában vagy tízszer körbesétálta a
benzinkutat, de nem mert messzire menni, nehogy meglepjék, meg különben is már
egész sötét lett. Közben persze a lassacskán esedékes szökési tervén
gondolkozott, de ez sem tartott soká, mert hát túl sok tervezni való nem akadt
rajta. Fogja magát, elindul, és majd a határnál meglátja, mi a helyzet. Minden
attól függ, mit lép a BL/I… Gondolta, kikérdezi a dologról Defyingot is, de a
férfi most, hogy ennyien voltak körülötte, kihasználta az alkalmat, és hangosan
szuszogva aludt a kerekesszékében, így Poison inkább nem kockáztatta meg, hogy
felébressze. Kedvetlenül visszament a boltba. Warble felkapta a fejét a
lépteire.
- Most sem szállsz be? Úgyis új
parti jön.
- Kösz nem – rázta a fejét
Poison, és szinte megkönnyebbült, mert míg ő próbálta elütni valahogy az időt,
Jet Star telepedett le az ajtóhoz legközelebb eső asztalhoz, Weeny és Candy
társaságában.
Remek!
Úgyse beszélt még egyikkel se,
itt az alkalom!
Határozott léptekkel indult meg
feléjük, de ez is kevésnek bizonyult, de mert a trió csak az utolsó pillanatban
vette észre a közeledtét.
- Bocs, nem zavarok?
- Nem, gyere csak – felelte Jet
Star egy árnyalatnyit talán meglepetten, de előzékenyen odébb csúszott egy
széknyit, hogy Poison is leülhessen. A fiú szinte hálásan huppant le közéjük.
- Mi jót műveltek?
- Leckét írunk – felelte Candy
pontosan olyan utálkozó arccal, ahogy sokmillió hozzá hasonló korú gyerek is
tenné egy normális világban. Poison döbbenten meredt rá, mire szinte
felháborodottan folytatta. – Ugye, hogy baromság! Semmi értelme, hogy…
- Sky – szólt rá Jet Star egy
csöppet sem mérgesen, mire a fiú gyilkos pillantást vetett rá, de aztán újra az
előtte heverő papírja fölé görnyedt. Weeny fel se nézett a sajátjából, így
Poison nem láthatta az arcát. Pedig igencsak kíváncsi lett volna rá…
- Itt van iskola?
Jet Star megvonta a vállát.
- Nincs, de megtesszük, amit
lehet. Ha ennek az egésznek vége, és kijutunk innen végre, nem lenne jó, ha
évekkel lennének lemaradva az anyagtól. Így is lesz mit pótolniuk.
Poison rámeredt. Ez volt a
legabszurdabb dolog, amit valaha hallott az életben. A Zónákban iskola…
Ebben a pillanatban odakintről
fényszórók fénye csillant az üvegen át, és egy betegesen pöfögő motor hangja
bőgött fel, aztán elhallgatott. Gyors ajtócsapódás hallatszott, és egy perc
múlva máris Ghoul toppant be az éjszakai hűvös levegő miatt kitárt ajtón át,
akit szemel láthatólag majd’ szétvetett az életöröm. Nameg a füvescigi…
- Mi ez a síri csend, emberek! –
harsogta egy hadsereget is megszégyenítő hangerővel.
Poison hirtelen észrevette, hogy
tényleg gyanúsan csöndes mindenki, még Kobráék sem nagyon beszélgetnek, pedig
kártya közben szokás…
- Semmi – felelte Jet Star jóval
halkabban, épp csak egy biccentéssel üdvözölve a barátját. Ghoul vidáman lépett
beljebb, és villámgyorsan beletúrt Candy amúgy is kócos hajába.
- Megint ezzel a szarsággal
nyúznak?
- Szállj le rólam! – csattant fel
a fiú mérgesen, és Jet Star is igencsak csúnya pillantásokat lövellt felé.
- Neked se ártana néha leülni
velük, mert már Weeny is lepipál! – jegyezte meg élesen, de mielőtt még Ghoul
felelhetett vagy megsértődhetett volna, Kobra vonta magára a figyelmét.
- Coyote? – Ghoul arca azonnal
maga volt a megtestesült gyász és fájdalom.
- Hősiesen küzdött de… Túl sokan
voltak…
Poison szíve megdobbant, de Kobra
csak sötéten mérte végig a fiút. Látszott rajta, hogy egy szavát sem hiszi
- Mintha azt mondtad volna
utoljára, hogy ezentúl finomabban bánsz velük!
- Jól van na…
- Mit műveltél azzal a
szerencsétlennel?
- Semmit! Elküldtem aludni…
Kobra egész megenyhült.
- Jó. Nem volt gond?
- Nem, csak az a pöcs pattogott
megint, de Korse elintézte.
Kobra szúrósan nézett rá.
- Nem unod még, hogy ő játssza az
őrangyalod?
- Mi másért tartanám? –
vigyorgott Ghoul, és ügyet sem vetve többé Candyre, lehuppant melléjük a
székre. – Osszatok nekem is.
- Még nincs vége a körnek! –
felelte Squealer felháborodottan, ami persze nem hatotta meg Ghoult.
- Na és?
- Majd ha végeztünk.
- Neeemááár…
- Ossz neki – sóhajtotta Kobra
reménytelenül. – Különben reggelig sír itt nekem.
A társaság kedvetlenül dobta az
asztal közepére a kártyákat.
- Ilyen lapjaim se lesznek többet
– dünnyögte Warble dühösen – Utállak, Ghoul!
Ghoul leplezetlen elégedettséggel
nézett rá, mintha legalább is hízelegne neki, amit hallott.
Poison hirtelen úgy érezte,
évezredek választják el attól a pillanattól, amikor már majdnem úgy gondolta,
hiányzik neki Ghoul. Megrázta a fejét, és inkább visszafordult Jet Starhoz.
- Szóval iskola?
- Nem egészen. Inkább csak
amolyan… Korrepetálás.
- És ki tanítja őket?
- Többnyire én, de aki épp akad…
- felelte a férfi. - Tanárnak készültem egy ideig – tette hozzá magyarázatképp,
mert Poison már-már zavarba ejtően ostoba képpel nézett vissza rá.
- Tényleg?
Jet Star bólintott.
- Csak egy ideig?
- Nem úgy jöttek össze a dolgok,
ahogy számítottam.
- És akkor mivel foglalkozol?
Vagyis… mielőtt ide kerültél?
A férfi nemes egyszerűséggel
figyelmen kívül hagyta a kérdést és nem felelt, Poison pedig szintén szó nélkül
vette tudomásul, hogy Jet Start meg a múltját nem szabad bolygatni. Talán majd
később. Ha már egy kicsit jobban összebarátkoztak…
Aztán eszébe jutott, hogy ez
hülyeség, mert másfél hét múlva ő elmegy.
Weeny hirtelen az asztalra csapta
a ceruzáját, és elégedetten lökte a tanárrá avanzsált férfi elé a papírt. Az
szó nélkül olvasni kezdte a sorokat. Poison kíváncsian közelebb dugta a fejét,
de csak néhány egyszerű egyenletet látott. Semmi érdekes. Lopva Weenyre
pillantott. A kisfiú megérezhette magán a pillantását, mert hirtelen ránézett.
Rejtelmesen csillogó, kékesszürke szemei voltak, de hiányzott belőlük minden
gyermeki melegség vagy csintalanság. Poison hirtelen mélységes sajnálatot
érzett iránta. Önkéntelenül is rámosolygott. Weeny nem viszonozta, csak elkapta
a fejét, és úgy nézett Jet Starra, mint aki nagyon szuggerálja valamiért… A
férfi azonban úgy tűnt, észre sem vette, elmélyülten ellenőrizte az
eredményeket. Végül nagy sokára elégedetten leengedte a papírt.
- Jól van, mehetsz… Sky, te nem!
Candy csalódottan huppant vissza
a székére, és szomorúan nézett az ajtón kipenderülő Weeny után. A következő
pillanatban már hallották is, ahogy odakint Tequila nevét kiabálja.
Poison agyában megfordult a
gondolat, hogy mekkora őrültség egy tíz éves gyereket egyedül kiengedni ilyen
későn, korom sötétben, inkább ágyban lenne már a helye, de aztán eszébe jutott,
hogy ez itt mégiscsak a Zónák. Nem túl okos dolog realitást keresni itt az
emberekben… És különben is. Még a gondolat is röhejes, hogy holmi kóbor
gyerekrablók éppen itt bukkanjanak fel, a semmi közepén… Arra eszmélt, hogy
valami számára tökéletesen érthetetlen nyelven zajlik mellette a társalgás,
mert csak úgy röpködtek a rövidítések és a számok.
- M2 HB?
- Browning, ötvenes,
ötötven-per-kilencharminc, száztizes szalagtár.
- Sturmgewehr 44?
- Hétegészkilenc,
ötszáz-per-hatszázötven, harmincas.
- M1928?
- Thompson, hétszáz-per-kettőnyolcvan,
ötvenes.
- Dobtár, vagy szalagtár?
Candy mintha elbizonytalanodott
volna egy kissé, de ebben a pillanatban Defying bukkant fel a folyosón, és egy
cseppet sem barátságos arccal dörrent rá.
- Sky! Idejössz!
Candy egy kicsit talán ijedten nézett
Jet Starra, de a férfi csak bólintott. Erre aztán a fiú felállt, és követte
Defyingot. Jet Star azért még utána szólt.
- És dobtár! Jegyezd meg végre!
Poison csodálkozva nézett utána.
Annyit értett ugyan, hogy fegyverekről volt szó, de hogy milyen fegyverekről,
arról már fogalma sem volt. Jet Star észrevehette a zavarát, mert gyorsan
magyarázni kezdett.
- Kölyök koromban érdekeltek a
fegyverek, meg a világháború, úgyhogy szépen megtanultam az összes műszaki
adatait.
Poison döbbenten pislogott.
- És Sky is fejből tudja őket?
Jet Star büszkén bólintott.
- Mióta Ghoul megpendítette neki,
hogy jó katona lehet belőle, azóta a haditengerészetnél akar szolgálni. Még jól
jöhet neki, ha tudja.
Poison megütközve nézett rá.
Pályaválasztás? Itt?... Persze, fontos, hogy az embernek legyen jövőképe, meg
minden… Nade itt?...
- Hány éves? – kérdezte, mikor
végre szóhoz jutott.
- Ghoul?
- Sky.
- Lassan tizenhat – felelte Jet
Star.
- És mióta van itt?
- Úgy másfél éve.
- És mégis katona akar lenni?
Jet Star kedvetlenül megvonta a
vállát.
- Most is az.
Hallgattak egy percig.
- Poison.
- Hm?
- Tudod, ha túl korán adnak
fegyvert a kezedbe, ha túl fiatalon ölsz először embert, akkor felnővén már nem
is akarod lemosni a kezedről a vért.
Kobra kerülte a bátyját. Már amennyire
ez lehetséges volt egy a semmi közepére pottyantott benzinkúton összezárva… Na
nem mintha Poison olyan különösen elviselhetetlen lett volna, legalább is nem
jobban, mint eddig, csak Kobra nem tudott mit kezdeni a helyzettel. Ghoul ugyan
próbált a lelkére beszélni a maga módján, de hát ő nem az a fajta ember volt,
aki olyan jó lenne az ilyesmiben… meg különben se nagyon érdekelte a dolog.
Kobra viszont félt. Nagyon félt.
Állandóan Poison körül jártak a gondolatai, és ezen az sem segített, hogy a fiú
újra és újra úgy bámult rá egy-egy szava, mozdulata, pillantása után, mint aki
szellemet lát. És Kobrának nem kellett nagyon megerőltetnie az agyát, hogy
rájöjjön – túlságosan is Mikeys.
De hát a fenébe is, hogy is ne
lenne ő Mikeys?!
Még az is megfordult a fejében,
hogy megint beszél Poisonnal, hogy lekötözi a legközelebbi székre, hogy biztos
lehessen benne, hogy meghallgatja őt, és addig mondja neki a magáét, amíg be
nem bizonyítja neki, kicsoda is valójában. Csak az volt a bökkenő, hogy tudta,
hogy úgysem sikerülhet. Poison soha nem fog hinni neki. Egyszerűen azért, mert
nem akar hinni… És ami azt illeti, ez így is van jól.
Kobrának esze ágában nem volt
megint az engedelmes kisöcsit játszani, mint gyerekkorukban. Nem akart azon
aggódni, Poison mikor dönt úgy, hogy megint leüti, bevágja a csomagtartóba, és
meg se áll vele a határig, mert ott aztán holtbiztos, hogy megállna… Ahhoz
pedig még kevésbé, hogy azt kelljen hallgatnia, mennyire megváltozott ez alatt
a pár év alatt. Tudta ő azt magától is. És ő maga sem örült neki, sőt…
De a francba is, nem ő van itt
eltévelyedve, hanem Poison! És különben is… Különben is!
Félt, hogy mit kéne mondania.
Hogy mit tudna mondani? Ha elmesélné, mi minden történt vele… Fogalma sem volt,
Poison hogyan reagálna rá… Nem, jobb ez így! Jobb, ha kerülik egymást.
Eleinte azért még próbált jóban
lenni vele. Hívta kártyázni, kérdezgette, éhes-e, kimennek-e cigizni, de Poison
mogorva volt, és szemmel láthatólag nem vágyott senki társaságára, így hát
hamar feladta. Végül is, nyilván ő sem szívesen bájcsevegne valakivel, aki
Gerardnak adta ki magát…
Meglehetősen reménytelen volt hát
a helyzet.
A következő nap még rosszabb
volt.
Taylor megint álmodott éjjel, és
kiabált egy sort, így Poison is rosszul aludt, aki még mindig nem volt hajlandó
a feltétlenül szükségesnél több időt tölteni Ghoul közelében, így maradt a
betegszobában a földön. A reggelinek szánt kutyakonzerv (hozzáadott kálciummal,
hogy kedvence fogai épek, erősek és fehérek
maradjanak – a BL/Ind) persze nem javított a kedélyén, ráadásul mint kiderült,
az utóbbi napok megerőltetése nem tett jót a meglőtt karjának sem, hogy a fájós
hátáról ne is beszéljünk. Defying csúnyán le is hordta, amiért nem vigyázott
magára, Poison pedig összeveszett vele, mert szerinte az egész a BL/I, de méginkább
Ghoul hibája volt.
Egyáltalán, minden Ghoul hibája
volt, és kész!
Kobra titkon igazat adott neki,
de mikor ezt neki is megmondta, csak hogy ne érezze magát olyan pocsékul
szegény fiú, Poison közölte vele, hogy felesleges jópofiznia, ő akkor sem Mikey,
és akkor is hazamegy, és különben is tehetnek neki egy szivességet, egyébként
meg hagyják békén. Ghoul persze azonnal lecsapott rá, mert hát mikor a
legélvezetesebb idegesíteni valakit, ha nem akkor, amikor egyébként is ott
lebeg előtte a vörös kendő, aminek következtében kis híján megint
összeverekedtek, ha Warble nincs a közelben. Candy és Weeny egész napos
elfoglaltságra leltek Tequilában, Coyote örült, hogy él, és Defying parancsának
eleget téve ki nem mozdult volna a szobájából.
Mindennek a tetejébe Thunderék
vállalták a nappali őrséget északon, Defying meg végre ráparancsolt Ghoulra,
hogy menjen Jet Starral délre, addig se Poison idegein táncol, így az az
abszurd helyzet állt elő, hogy reggel tíz óra környékére Kobra lényegében
kettesben maradt a bátyjával, aki ugyebár nem is a bátyja…
Irtózatosan hosszú napnak
ígérkezett.
Egy darabig elszöszmötölt a
benzinkút különböző pontjain, olyan rendkívüli jelentőségű dolgokkal töltve az
idejét, minthogy leellenőrizze, valóban méret szerint vannak-e a ruhák a raktárban
(igen), tényleg nem maradt-e több salátásszendvics (nem), és leszámolta a sört
a rekeszekben, aminek az lett az eredménye, hogy megállapította, azzal is ideje
lenne takarékoskodni kissé. Még az is megfordult a fejében, hogy nekilát
takarítani, de mikor besomfordált Defyinghoz, és megkérdezte, hogy hová is
tették utoljára a söprűt, a férfi mérgesen kizavarta a szobából, azzal, hogy
menjen a kurva anyjába.
Kobra ekkor jóindulatúan
megállapította magában, hogy mindenki egyre nehezebben viseli ezt a pokoli
meleget…
Végül megint csak a boltban
kötött ki. Hatezredszerre is átlapozta az összes lehetséges autós és
pornómagazint, de most egyik sem tudta lekötni. Odakintről behallatszott a két
gyerek lármázása, legyek döngtek lustán a levegőben, iszonyúan nagy volt a
meleg, és Poison, fittyet hányva a józan észnek, a legközelebbi töltőoszlop
tövében cigarettázott, ezt Kobra még az újságok mellől is tisztán láthatta.
Egy ideig tűrte a gyomrát
szorongató görcsöt, de amikor Poison a harmadik cigit vette elő, nem bírta
tovább, és kicsörtetett hozzá.
- Itt nem lehet rágyújtani –
jelentette ki határozottan. Poison döbbenten pislogott fel rá.
- Mi?
- Ez egy benzinkút. Ha nem bírod
ki anélkül a szar nélkül, menj odébb.
- De ott nap van.
- Pech.
Poison vállat vont, és elnyomta a
csikket – a töltőoszlop oldalán. Kobra szinte ösztönösen kapott a keze után.
- Meg akarsz halni?!
- Akar a halál…
- Pedig rohadt jó úton haladsz!
- Most mi van?
- Az van, hogy egy idóta vagy!
Poison rámeredt. Meglepettnek
tűnt az arca, de a szemében inkább csak harag és gyanakvás csillant.
- Miért csinálod ezt velem?
- Mit? – hökkent meg Kobra.
- Pont úgy viselkedsz, mint
Mikey.
- Fenét…
- Ugyanezzel a hangsúllyal hívott
mindig idiótának.
Csend.
- Miért csinálod ezt velem?
Kobra kezdett tényleg dühös
lenni.
- Mert… mert… Baszd meg, mert
tényleg egy idióta vagy!
Mi lett volna, ha most kimondja?
Poison valószínűleg mégjobban kiakad, és neki is behúz egyet, mint Ghoulnak…
A másik hosszan nézett rá.
- Akkor is hagyd ezt abba.
- Te hagyd abba! Ha cigizni
akarsz, ne itt!
- Jól van már…
Poison kedvetlenül
feltápászkodott a földről, és tett néhány lépést előre, aztán elégedetlenül
meggyújtotta a cigit. Nem nézett Korára, a fiú mégis villogó szemekkel
méregette magának.
Ő ezt nem bírja sokáig. Az
biztos!
Mégiscsak Poison fejébe kéne
verni valahogy, hogy ő Mikey, úgyhogy szedje össze magát, és ne játssza tovább
a mártírt, aki ellen összeesküdött a világ, hanem… hanem… Nem is tudta
hirtelen, mit kéne inkább csinálnia Poisonnak. Killjoynak lenni? Itt, a semmi közepén?...
Kobra, ha egészen őszinte akart lenni magával, még a BL/I-seknek se igen
kívánta ezt az életet, nem hogy a testvérének… Egy pillanatra felvillant benne
a gondolat, hogy talán mégis jobb lenne elmenni, de hamar elhessegette magától…
Nem sok sikerrel, mert visszatért, és egészen határozottan kezdett gyökeret
verni benne.
Végül is, még akár össze is
jöhet, nem? Csak meg kell szervezni… Ha szépen összeszedik magukat, ők,
Killjoyok itt a környező Zónákban, és egyszerre vonulnak a határra, simán
áttörhetik azt a kis védelmet… lennének vagy százan, nem? Teljesen jól
kivitelezhető…
Dühösen megrázta a fejét, és
észre sem vette, hogy időközben ott is hagyta Poisont. Ment, amerre a lába
vitte, mit sem törődve a néma sivataggal.
Nem, nem, nem! Még ha mindenki benne
is lenne, túl sok áldozattal járna, és a BL/I sem hagyná annyiban. Méginkább
vadásznának rájuk, nem lenne többé ez a viszonylagos biztonság, amit Korse
jelent, és ami még rosszabb, újabb szerencsétlenek tucatjait telepítené ide a
BL/I, akik mit sem tudnának róla, mi folyik itt, és hogy úszhatják meg… Rájuk
Korse se vigyázna, ráadásul kezdhetnének mindent elölről kitalálni, a maguk
kárán kitanulni itt a dolgokat. Hogyan lássák el, hogyan védjék meg magukat
Johanssontól, a BL/I-től, meg a többiektől… Újra felbukkannának a hősieskedő
lázadozók, mint Poison is, és csak vinnék a halálba azokat, akik lennének olyan
bolondok, és hallgatnának rájuk, mert nem lenne Ghoul, nem lenne Defying, aki
gatyába rázná őket… Kobra jól emlékezett még rá, amikor ő maga is hasonló
helyzetben volt három éve. Pedig addigra a többiek nagyjából letisztázták a
dolgokat, majdnem kész volt már ez az egész rendszer. De ha akkor Korse nincs,
ha Killjoy nincs, ha Ghoul nincs…
Nem, ezt nem vállalhatja magára!
Egy rakat rémült újonc a tapasztalt Killjoyok helyett… Levágásra ítélt csirkék
a futószalagon.
De mégis. Poisonnak talán igaza
van, és odakintről többet segíthetnének… Végül is, ez is logikus…
Hirtelen dühös lett Poisonra. Ha
ő nincs, soha eszébe nem jutna ilyen baromság. Elmenni! Méghogy elmenni innen!
Mi a fenéhez kezdjen most?
Egy kicsit talán meg is ijedt,
amiért ilyeneken agyal. Amiért néhány nap összezárva a hőn szeretetett
bátyjával, és máris meginog a három év alatt olyan gondosan felépített kis
meggyőződése. Ha Ghoul ezt megtudja…
Még jó, hogy nem nagyon szokta
észrevenni, ha valakinek baj van a pici lelkivilágával…
Mi a francot kezdjen Poisonnal?
Tegyük fel, hogy megint beszél
vele, és színt vall. És tegyük fel, hogy Poison még el is hiszi neki, hogy ő
Mikey. Azzal sem lesz előrébb. És miért nem? Hát persze, hogy Ghoul miatt! Mert
az a barom megegyezett vele arról a két hétről! Poison nyilván nem fog
lemondani róla, inkább őt is vinné. És ha ő nemet mond, mert nem akar menni…
Kobra szerette volna azt hinni,
hogy akkor Gerard ittmarad vele, de ismerte már annyira, hogy tudja – a fiú sokkal
keményebb nála. Márpedig ő sem menne vele, inkább vállalja, hogy megint
elválnak egymástól. Poison miért maradna? Mikor meggyőződése, hogy kijut, aztán
hősként tér vissza a barátai élén, és megmenti őt…
Nem, esze ágában nem lenne
maradni. Márpedig ha elmegy, megölik. Holtbiztos, hogy megölik… Ha viszont nem
hiszi el neki, hogy ő Mikey, ha nem tudja meggyőzni… akkor méginkább csak
elmegy!
Kobra egyre gyorsabban lépkedett
a homokban az orra után, és észre sem vette, hogy már egész maga mögött hagyta
a benzinkutat.
Nem győzködheti Poisont, mert
azzal csak felhergeli. És ha felhergeli, akkor méginkább el akar csak menni. A
legokosabb, ha szépen megül a seggén, és kidekkolja ezt a maradék másfél hetet.
Ha szerencséje van, nameg ha Ghoul ügyes, Poison belekeveredik itt annyira a
dolgokba, hogy magától is rájön, nem okos dolog meglépni, mert szükség van itt
rá… Jó, erre elég kicsi az esély, hogy ezt belássa, de ez is jobb, mint a
semmi…
Hirtelen azon kapta magát, hogy
valaki a nevén szólítja. Szinte ijedten nézett körbe, és Weenyt pillantotta
meg, ahogy teljes erejéből futva bukdácsol felé a néhol bokáig érő homokban.
- Kobra!
Kobra aggodalmaskodva indult
felé.
- Mi történt? Hol van Sky?
A kisfiú, amikor látta, hogy
észrevették, lassított egy kicsit az iramon. Lihegve igyekezett összeszedni
magát, hogy válaszolhasson.
- Találtunk egyet!
- Mit? – kérdezte Kobra
döbbenten, és végre mellé ért.
- Egy… BL/I-st!
Kobra rábámult.
- Hol?
- A Stonehenge-nél!
Stonehenge-nek nevezték a
benzinkúttól pár száz méterre eső kis mélyedést. Körülbelül egy ember mély
volt, és viszonylag széles, hogy akár nyolcan is elfértek benne. Hajdanán
pihenő volt, és azért ásták, hogy az éjszakai tábortűz lángja ne látszódjon, és
ne csalja oda a prérifarkasokat. Oldalát kövekkel rakták körbe, hogy a falról
ne csússzon a lyukba folyton a homok, innen kapta a nevét. Ez volt Weeny és
Candy kedvenc játszótere, mert közel volt a benzinkúthoz, így biztonságos,
mégis elbújhattak egy kicsit a felnőttek elől.
Kobra elsápadt egy kicsit.
- Jól vagytok? – A gyerek hevesen
bólintott.
- Felemelte a kezét, és azt
mondta, alkut akar kötni. Meg fegyvere se volt.
Kobra azonnal megindult a gödör
felé. Alku? Egy BL/I-stől? Röhej…
Persze, ha a tegnapi mészárlás
két túlélője közül ő az egyik, akkor nem is annyi váratlan a dolog… Warbleék
még a délután megkeresték a négy Pontiacot, és mindegyiket kiégették, szóval ha
menekült is az a két rohadék, csak gyalog tehette…
Naná, hogy alkut akar!
Valószínűleg vízért cserébe…
Alig egy perc telt belé, és
elérték a gödröt. Odalent Candy ücsörgött a kövek közt, egyenes háttal, célra
tartott pisztollyal a kezében, a szintén ugrásra kész Tequilával az oldalán, és
nagyon szúrósan méregette magának a vele szemben magába roskadt férfit. Nem
volt rajta maszk, de Kobra így is csak a sötét haját láthatta, mert a férfi a
tenyerébe temette az arcát.
- Sky!
Candy felpillantott, és mintha
megkönnyebbült volna egy kissé. – Mi a szar folyik itt?
- Itt találtunk rá a gödörben –
felelte a fiú hanyagul. – Szarul nézett ki, se maszk, se pisztoly, és rögtön
megadta magát, úgyhogy gondoltam, ki lehetne hallgatni…
- Ghoul nincs itt – jegyezte meg
Kobra sötéten. Jobb szerette, ha Ghoul végzi az ilyesmit, értett hozzá. Meg
gyomra is volt hozzá. Mert hát nem mindig tiszta munka ez, ugyebár… Candy
vállat vont.
- Felőlem… Csak szerintem ez
beszélne.
A BL/I-s hirtelen felemelte a
fejét. Harminc év körülül járhatott, kék szemében leplezetlen félelem csillant.
- Beszélek én, beszélek! –
kiáltotta ijedten. Kobra utálkozva mérte végig.
- Hogyne… Kifelé onnan.
A férfi engedelmesen már ugrott
is fel. Egy pillanatra mintha megtántorodott volna, ami nem kerülte el Kobra
figyelmét.
- Itt voltál egész éjjel?
A másik bólintott.
- Víz nélkül, mi?
A másik megint bólintott, de nem
mert felnézni.
- Mondom kifelé onnan. Neved?
- Alex Steetherm. 1926 az
azonosítóm.
- Nem kérdeztem – felelte Kobra
mogorván. Alex összerezzent, de azért mintha összeszedte volna magát egy
kicsit, mert nekilátott, hogy felmásszon a köveken át a felszínre. Nem sok
hiányzott már, amikor megbotlott, és kis híján visszacsúszott. Kobra
önkéntelenül is utána nyúlt és elkapta a karját, mielőtt még visszazuhant
volna, úgy húzta fel magához. Alex hálásan rámosolygott.
- Köszönöm – mondta, és
bizonyítékképp megszorította kissé a kezét. Egész őszintének tűnt.
- Nincs mit - felelte Kobra
gépiesen. Poison miért nem tudja ezt mondani neki? Félholt volt, amikor
rátaláltak, és még csak egy köszt sem… Hirtelen érezte, hogy valaki őrületes
erővel rántja hátra a karjánál fogva, hogy kis híján felbukott, de a háta
szerencsére egy vállba ütközött, így nem zuhant hanyatt. A következő
pillanatban valami kemény nyomódott a halántékának. Weeny felsikoltott, Kobra
mégsem fogta fel, hogy mi az, amíg meg nem hallotta maga mellett Alex hangját.
Most semmi kedvesség vagy félszegség nem volt benne, inkább csak határozottság.
- Na jó. Tehát alku. Egy kocsi,
tele tank, plusz a kulcsok, és Killjoymentes előny. Ha ez megvan, tíz
mérföldnél élve lököm ki a kis barátotokat az ülésről.
Kobra nem mozdult, képtelen volt
bármit is tenni, annyira meglepte a dolog. Elégszer szorítottak már fegyvert a
fejéhez, hogy tudja, ez nem olyan, mint a filmeken. Ha megmoccan, neki vége…
Candy zavarba ejtően kifejezéstelen arccal meredt rájuk, pontosan úgy, mint Ghoul
tette volna, kezében még mindig ott volt a pisztoly. Kobra agyán átvillant,
hogy a fiú mindig is remekül célzott, de ez mégiscsak egy sugárpisztoly, és ha
most lő, még ha Alexet is találja el, az áramütés őt is éri, amíg a férfi
szorítja a karját…
Egy végtelenül hosszúnak tűnő
másodpercig néma csend volt, aztán Candy kissé félre biccentette a fejét, és
meghúzta a ravaszt.
Kobrának elakadt a lélegzete, és
a következő pillanatban érezte, hogy valami égető, bizsergető fájdalom villan
minden porcikájában, amitől görcsösen összerándul minden izma. Aztán sötét
lett.
Nem ájult el teljesen, mert
hallotta, ahogy Weeny ijedten kiabál mellette, aztán azt is, ahogy Candy is
felmászik a köveken, és alighanem ő is mellette kötött ki, mert hirtelen nagyon
közelről hallotta a hangját. Érezte, hogy valamelyikük az arcát püföli, hogy
magához térítse, de képtelen volt megmozdulni, vagy akár csak a szemét
kinyitni. Nem akart örökre így maradni, dehogyis, szeretett volna még élni, de
most mégis annyira kimondhatatlanul jól esett ez a feketeség… Legalább nem fájt
semmi…
Végül arra eszmélt, hogy Tequila
jóindulatúan képen nyalja.
Az első gondolata az volt, hogy
inkább öntsék le egy kanna sósavval, minthogy mégegyszer érintkeznie kelljen
ennek a dögnek a nyálával, de ez a kívánsága sehogyan sem akart teljesülni,
mert a kutya úgy döntött, addig nem hagyja békén, míg meg nem bizonyosodik
róla, hogy él, így kénytelen volt erőt venni magán, és tőle telhetőleg
ellökdösni Tequila pofáját, ha nem akarta halálra nyalogatott gumicsontként
végezni.
- Haggyámá, Tequila…
Candy szemmel láthatólag örült,
hogy a szavát hallja, mert azonnal maga mellé parancsolta a kutyát, aztán
szinte aggodalmaskodva hajolt közelebb.
- Jól vagy?
Kobra megpróbált felülni, de
túlságosan is hányingere volt, és forgott vele a világ, ezért inkább újra
elterült a földön.
- Nem…
Candy kuncogott.
- Bocs. Mindjárt jobb lesz.
Kobra nem felelt. Jó lenne tudni,
ez már a túlvilág-e, ahol ugyanonnan folytatja az életét, ahol abbahagyta
(ekkora szívást!) vagy… vagy mi a franc történt?
- Mi a franc történt?
Hunyorogva megint kinyitotta a
szemét, és a mellette térdeplő Candyre sandított.
- Weenyvel idefele jövet láttunk
egy sebesült nyulat – felelte a fiú -, arra lövöldöztünk, aztán meg a bokrokra,
szóval csak egyesen volt a pisztoly. – Elvigyorodott. – Le se tagadhatod, hogy
Ghoullal vagy összezárva, te is minden szart megúszol!
- Ja…
Candy arca hirtelen mérhetetlenül
dühössé vált.
- De basszus, mi a franc ütött
beléd? Úgy vette el a pisztolyod, hogy meg se moccantál!
Kobra nem felelt. Mit mondhatott
volna? Hogy megint Poisonon járt az esze? Meg tegnap is? Ha Ghoul nem bukkan
fel az ablakon át, neki annyi…
Baromira nincs ez így jól!
Nehézkesen újra megpróbálkozott a
felüléssel, és a még mindig az ijedtségtől sápadt Weeny segítségével ez
sikerült is. Szerencsére még a hányingerén is uralkodni tudott valahogy. Oldalt
sandított a mellette heverő Alexre. A férfi szemmel láthatólag nem volt
eszméletén. Persze, jogos, elvégre is ő kapta a lövést, a többi csak
mellékhatás… Meg aztán, őt aligha nyalogatta Tequila... Undorodva letörölte a
nyálat az arcáról, és nagyon csúnyán nézett a kutyára, aztán még csúnyábban
Alexre. Candy észrevette a pillantását.
- Mi legyen vele? – kérdezte.
Kobra utálkozva mérte végig a testet.
- Nyírd ki! Az életben többet nem
akarom látni…
Candy vigyorgott, aztán matatott
egy kicsit a pisztollyal, a megfelelő állásba lökve a kapcsolót, és kétszer is
mellkason lőtte Alexet, szénfekete folttá változtatva az inge jó részét. Aztán
gondosan ellenőrizte a pulzusát. Nem volt. Kobra elfintorodott, ahogy orrát
megcsapta a megpörkölődött hús és az égett pamut szaga, és odébb kúszott egy
kicsit, ahol frissebb volt a levegő. Weeny követte a példáját, de egy cseppet
sem látszott rajta, hogy megijedt, vagy legalább megilletődött volna a
gyilkosság láttán. Candy elmélyülten tanulmányozta a holttestet.
- Azért kicsit sajnálom…
- Hm? – nézett rá Kobra
értetlenül.
- Egész ügyes húzás volt tőle.
- Ja, az… Sky.
Candy oldalt kapta a fejét.
- Ne merészelj leszokni a bokrok
lövöldözéséről, jó?
Candy megint vigyorgott. Legalább
olyan tenyérbemászó vigyort tudott produkálni, mint Ghoul.
- Igenis főnök!
- És Sky.
- Igen?
- Defyingnak kurvára hallgatsz az
egészről, világos?
Single Coyote nem akart
felébredni. Egy örökkévalóságnak tűnő ideig lebegett abban a különös,
félálomszerű állapotban, amikor olyan furcsán tompák az ember érzékei, és nem
lehet teljes bizonyossággal tudni, az álmok nem a valóságot jelentik-e, és nem
azok a távoli hangok-e a képzelete szüleményei, mint például az, amikor valaki
belép az ajtón…
Az a valaki Fun Ghoul volt, és
miután jó hangosan, kétszer is megkérdezte, hogy „Coyote, alszol még?”, mire
végre kapott egy morgást, úgy döntött, ezt nemnek veszi, tehát gyorsan
lehuppant mellé az ágy szélére.
- Hogy vagy? – kérdezte
együttérzően.
Coyote nem nézett rá. Hogy
lehetne? Szarul! Vagyis… Úgy kéne lennie, nem?... Mégsem érzett különösebben
semmit. Csak hagyják békén.
Valahol egyszer azt olvasta, ha
valami feldolgozhatatlanul intenzív élmény éri az agyat, akkor az arra nem emlékszik,
így védve az ember józan eszét. Lehet, hogy nála is ez van, nem?... Biztos
sokkal több dolog történt, mint pár hulla ledobálása egy teherautóról. Ja, meg
hogy meg akarták ölni, de nem jött össze, mert Poison, meg Ghoul, meg az a
kölyök résen volt…
Coyote szinte elszégyellte magát,
amiért annyira használhatatlan volt. Milyen férfi az ilyen? Pedig ő is volt
katona, hiba nélkül le is töltötte az egy éves gyakorlatát!
Ghoul úgy tűnt, megértette, hogy
nem kap választ, mert nem erőltette tovább a dolgot.
- Ideje lenne felkelned.
- Miért, megint nincs kedved
egyedül hullákat pakolni?
Sosem volt cinikus ember, de most
őt magát is meglepte, mennyire jól esett kimondani ezt a mondatot. Ghoul
őszinte megbánással az arcán, szinte szomorúan nézett rá.
- Ne haragudj. Túllőttem a célon
tegnap. Tényleg sajnálom.
Coyote pislogott egy sort
meglepetésében. Nem mintha bármiféle elképzelése lett volna róla, milyen ember
is Fun Ghoul, azon kívül, hogy egy szadista, pszichopata állat, de ezt akkor
sem nézte volna ki belőle.
Mit lehet erre mondani? Semmi
baj, felejtsük el?... Ghoul folytatta.
- De délután fél öt van, és már a
Doki is aggódik. Meg… enned is kéne… - Ghoul úgy ejtette a szót, szinte félve,
hogy Coyote-ban nem maradhatott kétség – a kutyakajáról beszél.
- Kösz, inkább nem! – felelte
morcosan.
Miért nincsen most kényszere rá,
hogy pánikba essen és sírógörcsöt kapjon? Pedig ugyanott van, ahol tegnap,
ergo, nyakig a szarban, és még lötyög is… Ghoul bánatosan folytatta.
- De ha nem eszel, legyengülsz,
és…
- Mit érdekel az téged?
- Megígértem, hogy kijuttatlak
innen, emlékszel?
Coyote rábámult. Csapdát sejtett.
Egészen biztos, hogy ez csapda… De Ghoul hatalmasra tágult szemeiben csak a
szinte már gyermeki ártatlanság és tömény jóindulat csillogott, nyoma sem volt
benne a jól ismert kárörvendésnek.
- Komolyan?
A fiú hevesen bólintott.
Coyote még mindig gyanakodva
méregette magának. Ez túl szép ahhoz, hogy igaz legyen.
- És a BL/I?
Ghoul szemmel láthatólag habozott
egy pillanatig, mint aki nem tudja, hogy is fogalmazzon.
- Hát… Ők nyilván nem nagyon
akarják már engedni, szóval… Szóval, nem lesz olyan egyszerű... De megoldjuk! –
tette hozzá vidáman. - Majd megtanítok mindent, és akkor seperc alatt kint
leszel!
Coyote szemmel láthatólag nem
volt meggyőzve.
- Mire kell engem megtanítani?
Ghoul lelkesen magyarázni kezdte,
mi mindenben más itt a BL/I, mekkora rohadék mindegyik, közben hosszasan
ecsetelte néhány emlékezetesebb párharcukat, mindezt olyan tempóban és olyan
zavarosan adva elő, hogy Coyote pillanatok alatt elvesztette a fonalat. Ghoul
azonban a jelek szerint csak késve vette ezt észre, de végül abbahagyta a
verbális ámokfutást, és kijelentette, hogy jobb, ha mindenek előtt vesz egy
fürdőt ez a szegény fiú.
Az elkövetkezendő fél óra azzal
telt, hogy Deying újra megvizsgálta és lefertőtlenítette a „taknyos” sebeit.
Aztán Coyote megpróbálta helyretenni magában Ghoul furcsa viselkedést, miközben
áztatta magát a hűsítően langyos víz alatt a fürdőben, egészen addig, míg Ghoul
be nem kopogott neki, és szabadkozva nem jelezte, hogy spórolni kell a vízzel,
úgyhogy siessen. Coyote szomorúan el is zárta a csapot.
Kapott tiszta ruhát és cipőt, és
legnagyobb megelégedésére mire mindennel végzett, Ghoul csillogó szemekkel
jelentette, hogy „tett egy kis kirándulást”, és szerzett neki néhány
salátásszendvicset. Azt gondosan nem tette hozzá, hogy előre megfontolt
szándékkal, még délelőtt az őrségben lógott el Jet Star mellől, egyenesen a
Calflowba, onnan hozta el az egész tálat, és hogy lassan egy hetes volt az a
szendvics. Szerencsére nem tűnt ennyire öregnek, mert nagyrészt hűtőben
tárolták…
Coyote el se hitte, hogy ez a
Ghoul ugyanaz, mint akivel egy nappal korábban sikerült a poklok-poklát
megjárnia, mire a fiú mesterien játszott pironkodással kijelentette, hogy be
volt szívva, és újra bocsánatot kért. Kobra ekkor bukkant fel a boltban, és
csodálkozva hallgatta a kétség kívül mélyen szívből jövő szavakat, aztán
rosszallóan megrázta a fejét. Ez volt az egyetlen nyugtalanító megnyilvánulás a
délután folyamán, de Coyote észre sem vette. Pontosabban nem akarta észrevenni.
Kezdett hinni Ghoulnak. Ha csak
színészkedik, akkor túl jól játssza a szerepét…
Ghoulnak viszont egyre nehezebb
feladat volt a cukrosbácsi szerep, ezért úgy döntött, itt az ideje a tettek
mezejére lépni.
Gondosan eltüntette a maradék
salátásszendvicset – nehogymár Poison kaparintsa meg magának! – aztán
szemlesütögetve, rettentő tétován kijelentette, hogy amennyiben Coyote is
beleegyezik, akkor elkezdhetnék a felkészülést, mert hát, ugyebár, minél
hamarabb megtanul mindent, annál hamarabb szabadul. Coyote bólintott.
Mit tehetett volna?
Kimentek a benzinkút mellé a
rögtönzött lőtérre, ahol már újra a hordónak támasztva pihent a céltábla, aztán
Ghoul, csintalan mosollyal az arcán eltűnt egy percre, és végül egy fekete
pisztollyal tért vissza. Coyote elsápadt egy kicsit, ahogy meglátta a fegyvert,
mire a fiú gyorsan megnyugtatta.
- Ne félj, ez meg van buherálva,
csak gyakorolni jó.
- De én…
- Tudom, hogy nem akarsz bántani
senkit, de ez nem is bántás, ez… önvédelem.
Coyote megújult gyanakvással
nézett rá, mire Ghoul inkább felé nyújtotta a fegyvert.
- Na tessék… Mit is mondtál, mi a
foglalkozásod? – tette fel a kérdést ártatlanul.
- Biomérnök.
Ghoul azonnal elkapta előle a
pisztolyt, és gyilkos szemeket vetett rá.
- Szóval tényleg te vagy az a
szemét, aki azokat a rohadt chipeket legyártotta!
A férfi döbbenten meredt rá.
Alaposan meglepte ez a hirtelen hangulatváltás.
- Mi?... Chip?... Ember, én mást
se csináltam életemben, mint a paradicsomok szolanin értékét mértem!
Ghoul leplezetlen gyanakvással az
arcán méregette magának, mire hozzátette.
- Tudod, az az az anyag, ami…
- Nem érdekel! – vágott közbe
Ghoul türelmetlenül, és hanyagul a kezébe lökte a pisztolyt. – Célzol, és lősz.
- De…
- Mit de?
Coyote nem felelt, de nem is
vette el a pisztolyt. Ghoul végképp elvesztette a türelmét.
- Most mi van?
- Én… szóval én még... sose
lőttem még, és…
- BL/I-s létedre nem lőttél még?
- Én csak egy laboros vagyok!
Ghoul arcán nem látszott harag
vagy meglepetés, de hosszan nézett a férfire. Olyan hosszan, hogy az kénytelen
volt lesütni a szemét.
- Tényleg… - motyogta, és
valamiért borzasztóan szégyellte magát. Pedig hát nem az a normális, ha az
embernek nem kerül pisztoly a kezébe?...
Ghoul még mindig hallgatott.
Jobbnak látta, ha nem mond, pláne nem tesz semmit, mert azt Coyote most nem
úszná meg ép csontokkal…
- El nem mozdulsz innen, világos?
– jelentette ki végül, azzal sarkon fordult, és meg sem állt Defying szobájáig.
A férfi szinte kíváncsian fordult felé, ahogy meghallotta a lépteit.
- Mi az, Ghoul?
- Ugye ezt nem gondoltátok
komolyan?
- Mit?
- Coyote.
- Te nevezted el…
- Nem a neve, baszd meg!
Defying mérgesen összeráncolta a
szemöldökét a hangnem hallatán, de végül nem tett megjegyzést.
- Mit csináltál vele?
- Semmit! – csattant fel Ghoul. -
De basszus, ez még vizipisztollyal se lőtt soha életében!
- És?
- És?! Mondom nem lőtt! Fingja nincs se BL/I-ről, se
másról a rohadt paradicsomain kívül! Ez egy beszélő céltábla! El se lehet
téveszteni! Hogy a fenébe…
- Baszd meg Ghoul!
Ghoul elakadt. Nem pont erre a
válaszra számított. Defying mérgesen folytatta.
- Poison nem jó, mert profi,
Coyote nem jó, mert amatőr! Eldönthetnéd végre, mi a fenét akarsz! Egyáltalán,
mi az Isten bajod van neked, he?!
Ghoul összeszorította a száját és
dühödten a falba bokszolt, de nem nézett a férfire. Defying viszont nagyon is
szúrós szemekkel méregette magának.
- Lefaraghatnál végre az
arcodból, és csinálhatnád a dolgod! Most pedig kimész, és helyre pofozod azt a
szerencsétlent, mielőtt még a BL/I veri ki belőle a szart!
- Tök fölösleges, nem…
- Most!
Ghoul nem mozdult. Defying
kihúzta magát a székében.
- Ne kelljen mégegyszer
elmondanom, Ghoul!
- Előbb Poison, most meg…
- Kifelé!
- Nem vagyok óvóbácsi, hogy
napközisekkel szarakodjak!
- Tudtommal ez még az én Zónám! –
vágott közbe Defying fenyegetően. Nem emelte fel túlságosan a hangját, mégis
mennydörgésnek tűnt. – És amíg ez így van, addig te pontosan azt csinálod, amit
mondok! Ha meg nem tetszik, akkor eltakarodsz innen!
Ghoul megint nem felelt. Defying
várt egy kicsit, hogy elég súlya legyen a szavainak, aztán egy fokkal
halkabban, de ugyanolyan határozottsággal folytatta.
- És most kifelé.
Ghoul perszelő pillantást vetett
rá, de végre engedelmeskedett, és némán kicsörtetett az ajtón. Defying
nyugtalanul nézett utána.
Ez nem sokon múlott.
Ghoul ritkán ellenkezett vele
nyíltan, sőt, ami azt illeti, nem nyíltan is. Ha mégis megtette, annak
általában komoly oka volt… És most is igaza van. Könnyen elképzelhető, hogy nem
lesz idő rendesen kiképezni Coyote-ot. Már Poison is alaposan felkavarta itt a
szart, és most még ő is… Ha Korse most rájuk száll, esélye sem lesz felzárkózni
a többiekhez annyira, hogy képes legyen megvédeni magát. Főleg így, hogy lőni
sem tud… De hát minden emberre szükség van. És bármennyire is kicsi az esélye,
egy próbát megér…
Persze, két zöldfülű tényleg sok
egyszerre. Már egy is komoly kockázatot jelent, hiszen nem ismerik őket,
kiszámíthatatlan a viselkedésük, éles helyzetben meg pláne, ráadásul most itt
van kettő… Igen, Ghoulnak igaza van.
De hát nincs kire bízni
Coyote-ot. Candy gyerek még, és fele annyira se kemény, mint Ghoul volt ennyi
idős korában, Thunderék mellett senki sem húzza sokáig, Steel Grinék nem
tudnának mit kezdeni egy amatőrrel… Legföljebb Kobra jöhetne szóba, de ő sincs
sokkal jobb idegállapotban a bátyja miatt, mint Ghoul. Jet Star meg… Jet Star
sosem vett még senkit a szárnyai alá. Nem most kéne elkezdenie, amikor ilyen
feszített a tempó. És nem teljesen amatőrrel.
Defying mérgesen szuszogott.
Rohadtul nem hiányzik most Ghoul
balhézása! De az is igaz, ha már ő kezd el lázongani, akkor ott tényleg baj
van…
Végül mégis Kobra oldotta meg a
helyzetet.
Alig egy órával az után, hogy
Ghoul se szó, se beszéd elviharzott, ő lépkedett végig a hátsó szobába vezető
sötét folyosón. Defying meglepetten fordult hátra, de a fiú komor arcába nézve
értetlenségét felváltotta a gyanakvás.
- Mi van?
- Semmi. Csak gondolkoztam… -
felelte Kobra kedvetlenül, és kivételesen most nem az ajtóban torpant meg,
hanem egész Defying mellé sétált, és félig az asztalra ülve matatni kezdett az
első dologgal, ami a keze ügyébe került. Defying ismerte már ezt a viselkedést.
Azt jelentette, hogy Kobra döntésre jutott, de még nem teljesen biztos a
dolgában. Még nem mondta ki – de amit kimondja, az visszavonhatatlan és megkérdőjelezhetetlen
lesz. Legalább is az ő számára.
- És min?
Kobra hanyagul visszahajította az
asztalra a szárnyascsavart, és végre Defyingra nézett.
- Nem akarom többé itt látni
Poisont.
Defying szemöldöke felszaladt.
Aztán úgy döntött, ez már megér annyit, hogy levegye a szemüvegét.
- Tessék?
- Azt akarom, hogy eltűnjön
innen.
- Majd megbékél, Kobra. Adj neki
időt… - Kobra hevesen megrázta a fejét.
- Nem érted. Kikészít. Idegesít,
dühít, és megőrülök tőle. Már csak a tudattól is, hogy itt van.
Defying hümmögött.
- Szép dolog a testvéri szeretet…
- Nem tekint a testvérének.
- Hallottam róla…
- De amíg annak tartott, addig is
ez volt. Ennek soha semmi nem volt jó, folyton csak a maga barom elméleteivel
volt elfoglalva, állandóan nekem kellett játszani a kisöcsit, akinek ő
megmondja, mit csináljon, de azt véletlenül se hallotta meg, hogy én mit mondok
neki, vagy bárki más, ha meg mégis, akkor is még neki állt feljebb, és nem
lehet leállítani. Most még rosszabb. Én meg dühös vagyok rá, érted? Állandóan
csak dühös, és nem akarom meggyűlölni. Pedig már most legszívesebben addig
ütném, amíg mozog! És ez így nem egészséges.
Lehajtotta a fejét.
- Nem tudok koncentrálni, amíg
itt van. Semmi hasznom nem veszitek. És ez mindenkire nézve veszélyes.
Defying nem felelt azonnal.
- És mit akarsz vele? Meg nem
ölheted.
Kobra felháborodottan kapta fel a
fejét.
- Franc akarja megölni! A bátyám,
és szeretem, csak… távolról. Sokkal jobb volt, míg odakint volt, én meg
aggódhattam miatta.
Defying szemöldöke felszaladt. Ez
még neki is új volt. Hogy valaki inkább aggódik a bátyjáért, ahelyett, hogy
örülne, hogy végre vele lehet.
- Te aggódtál?
Kobra dühösen legyintett.
- Az a lényeg, hogy nem bírom
tovább elviselni. Úgy néz rám, mintha… nem is tudom, valami fertőző vírus
lennék! Aztán meg azt látom rajta, hogy bizonytalan. Hogy nem tudja, mit
gondoljon rólam. Nekem meg semmi kedvem eljátszani előtte, hogy nem én vagyok
én, csak hogy ne úgy bámuljon rám, mintha arra várna, hogy mikor állok neki
győzködni, hogy mégis én vagyok én.
- És mikor állsz neki?
Kobra reménytelenül megrázta a
fejét.
- Nincs értelme. Ha sikerül se
nyerek vele semmit, csak még nagyobb bajt csinál, mert tuti, hogy megint szökni
akarna velem. Nekem meg eszemben sincs megint lepuffogtatni… Lehet, hogy túl se
élné.
Defying megértően bólogatott.
- Akkor mi legyen vele?
- Vigyék Thunderék. – Defying nem
tűnt meglepettnek. Kezdettől fogva sejtette, hogy ez lesz a dolog vége, de
tapasztalatból tudta, Kobrán, aki még hozzá képest is zárkózottnak számított,
mennyit segít, ha ráveszi magát, hogy kibökje, ami a szívét nyomja. Ezért
beszéltette annyit.
- Warble nem lesz elragadtatva az
ötlettől – mondta komolyan. - Tudod, hogy nem bízik meg könnyen senkiben, főleg
nem újoncokban.
- Poisonnal nem lesz baja. Végül
is, profi.
- De nem Killjoy.
Kobra vállat vont, és megint a
csavar után nyúlt.
- Viszont ha Poison, meg mondjuk
Candy velük megy, akkor újra övék lehet a Verem. Négyen elegek rá, ő meg úgyis
csak ezt akarja. Nem fog ellent mondani.
Defying laposan pillantott fel
rá.
- És Ghoul?
- Ghoul sem.
- De kipécézte magának a bátyád.
- Tudom. De majd beszélek vele.
Vagy Poison, vagy én. Nem fog hezitálni.
Defying kedvetlenül megrázta a
fejét.
- Jól kitervelted…
Kobra vállat vont.
- Akkor mit mondasz?
- Mit mondhatnék? - Defying odébb
gurult néhány métert a söréért. – A te bátyád, nem az enyém.
- Jó, de a te Zónád. Neked kell
kimondanod a végső szót. – A férfi szinte vidáman pillantott rá.
- És ha nemet mondok, akkor mi a
francot csinálsz, Kobra?
- Megyek én Thunderékkel.
- Ghoult meg itthagyod nekem a
szar közepén.
- Ha mindketten maradunk, csak
még nagyobb szarba kerül. Különben is, te sem akarod itt tartani Poisont, nem?
Defying nem felelt azonnal. Nem,
valóban nem akarta, éppen Kobra miatt, nehogy túlféltsék egymást. Igaz, ez a
veszély egyelőre nem fenyeget… De mégis, Poison ide illik leginkább a
mentalitása és a felkészültsége alapján. Ezt nyilván Ghoul is érzi, ezért is akarja
annyira magának. Még akkor is, ha Kobrát nem pótolhatja a szemében.
Defying tudta, hogy bár csak
három éve, hogy ismerik egymást, és ez a három év sem volt éppen felhőtlen,
sőt… Mégis. Ghoul Kobra nélkül már nem lenne Ghoul. Valószínűleg nem is élné
túl az első külön töltött hetet.
- Ghoul nélküled szart se ér már.
Te is tudod.
Kobra látszólag figyelmen kívül
hagyta a megjegyzést, de Defying mintha némi büszkeséget látott volna csillanni
a szemében.
- Akkor benne vagy?
- Van más választásom? –
dünnyögte a Doki kedvetlenül.
Kobra megkönnyebbülten, szinte
vidáman csúszott le a földre.
- Kösz.
- De gyorsan csináljátok, nem
akarom, hogy még este is itt sírjatok az ablak alatt.
- Persze.
- És engem hagyjatok ki belőle.
Intézzétek el egymás közt.
Kobra mosolygott, és fürgén máris
az ajtónál termett, de Defying utána szólt.
- Kobra!
- Hm?
- Rohadtul nem jó ötlet ám!
- Dehogyisnem…
- Rohadtul igazam lesz, hogy nem
jó ötlet!
- Annál jobb, mint hogy ha
egymásnak esünk, nem?
Defying sötéten nézett rá, de
végül nem szólt semmit. Ezzel még ő sem tudott vitába szállni.
És végül is, pillanatnyilag
kétség kívül ez a legjobb megoldás. Thunderék hazamehetnek, a Verem nem kerül a
BL/I kezére, Ghoulnak egy pátyolgatni való kis ölebe marad csak, Kobra újra a
régi lesz, és Poisont sem idegesíti majd annyira a dolog. Mindenki nyer.
Kérdés, hogy meddig marad ez így…
Defying kényelmesen rágyújtott.
Mondjuk egy hét.
Egy hét alatt Thunderék
kikészülnek Poison a szabályok iránti konok ellenállása miatt, Ghoul rájön,
mennyivel egyszerűbb dolga volt vele, mint Coyote-tal, Kobrában feltámad a
lelkiismeret meg a testvéri aggodalom, Poison meg… Hát, valami csak lesz vele
is. Persze, jó lenne tudni, mire számíthatnak tőle… De ha csak egy kicsit is
hasonlít az öccsére, akkor még Ghoul is csak a felszínt kapargatja. Vagyis,
tényleg bármi lehet még belőle. Akármi. Talán kezesbárány, talán időzített bomba,
de hogy robban-e vagy hatástalanítják, megeszi-e a farkas, vagy ő tér át a
farkashúsra, az már csak nevelés kérdése.
Elmélyülten zöttyent hátra a
székében, és rágyújtott. Egy darabig elmélázva bámult ki a mocskos ablaküvegen,
aztán a hűtő melletti asztalhoz gurult, és kihúzta az asztallap alá eszkábált
fiókot. Nem kellett soká kínlódnia, hamarosan megtalálta, amit keresett. Egy
gemkapoccsal összefűzött rögtönzött kis mappa volt, felső lapján a már jól
ismert fantomképpel – Party Poison, huszonegy éves korában. Defying somolyogva
nézte még egy percig a képet. Nem is nagyon hasonlít… Egy kissé hátrább
navigálta a székét, lapozott egyet, és olvasni kezdte a sorokat.
Alig jutott az oldal feléig,
amikor odakintről nevetés harsant, aztán Kobra vidáman Ghoulért kiáltott.
Defying egy pillanatig még fülelt, de aztán belátta, nem tévedett. Rég nem
hallott hang csendült, és kisvártatva furcsa, mély dübörgés hallatszott, mígnem
egy görkorcsolyás fiú bukkant fel az ajtóban. Fehér nadrág volt rajta és fehér
atléta, kezén fekete bőrkesztyű, épp csak az ing és a maszk hiányzott, hogy
BL/I-snek tűnjön. Defying kényelmesen hátradőlt a székében, de azért
önkéntelenül is kihúzta magát egy kissé.
- Nahát! Te is hazataláltál?
A fiú egész az asztal mellé
gurult, és leemelte a fejéről a kék csillagos bukósisakját. Egészen hosszú,
fekete haja volt, amit most kissé összekócolt a sisak. Épp csak egy halvány
mosollyal nyugtázta a mondatot.
- Persze.
- És?
- Nem volt egyszerű, de megvan.
Három szám – mondta, és Defying felé nyújtott egy méretes borítékot. A férfi
elégedetten vette el tőle.
- Szép munka volt, kölyök.
- Kösz.
Defying gyorsan az ölébe engedte
Poison aktáit, amiket még Kobra felbukkanásakor gyűjtetett be magának Ghoullal
meg Korséval, aztán gyakorlott mozdulattal feltépte a borítékot. Egy régi,
fekete lemez volt benne, amit gyorsan az asztalra tett a többi kacat mellé,
aztán minden figyelmét a boríték alján lapuló papírnak szentelte. Gyorsan
széthajtotta, és olvasni kezdett. Egyre komorabb lett az arca.
- Mi az? – kérdezte a fiú inkább
kíváncsian, mint ijedten.
- Frank Ierot Lancasterbe
helyezték át – felelte Defying elégedetlenül, és mérgesen szusszantott, de
folytatta az olvasást. Egy percre csend lett. Aztán a fiú az asztalra
könyökölve a tenyerébe támasztotta az állát.
- Apa…
Defying felpillantott azokba a
mindig nyugodt, fekete szemekbe. Most mérhetetlen szomorúság csillogott bennük. - Van más is…
- Ennél rosszabb?
A fiú bólintott.
- Állítólag a múlt héten
Chicagoban lelőtték Mikey Wayt.
