John Taylornak – aki semmiképpen sem merte volna megmondani, hogy valójában Jacob Reynolds a neve – nem volt szerencséje. Magányosan ücsörgött az ágyán és várt, de hiába… Poisont olyannyira lefoglalta Warble, az ebéd, ami ugyebár egy doboz kutyakonzerv volt csupán, a Kobrával való beszélgetés meg főleg, hogy tökéletesen megfeledkezett róla. Taylor nem is tudta, mit gondoljon hirtelen. Újult erővel támadt fel benne a gyanú, ami az első napokban sem hagyta nyugton.
Taylornak meggyőződése volt, hogy őt ismeretlen tettesek elrabolták, mert a megtakarításaira fájt a foguk. Ez persze elég képtelen ötletnek tűnt, de még mindig hihetőbb volt, minthogy gyorshajtásért majdnem agyon verik… De aztán az utóbbi három nap eseményei elérték, hogy belássa – ha ez emberrablás, akkor nagyon máshogy működik a világ, mint ahogy azt ő eddig gondolta…
A dolog ott kezdődött, hogy mióta összeszedték a sivatagban – ez a rész elég homályosan derengett csak neki, hogy pontosan ki is és miért - nem bántották, sőt, határozottan úgy érezte, hogy jól titkolt aggodalommal és sajnálkozással közelítenek felé. Előbb az a két fura fazon, most meg ez a Poison, meg a kis barátai…
Nem, ha azok a maszkos barmok el is rabolták, most nem az ő fogjuk. Ez megnyugtatta kissé.
Óvatosan lecsusszant az ágyról, és megkereste a cipőjét. Jóféle, fekete félcipő volt, csak most kissé… piszkos. Utálkozva elhúzta a száját. Egy hónapja sincs, hogy megvette, és máris…
De azért csak a lábára húzta, és felállt.
Egy kicsit megszédült, és fájt mindene, de azért talpon maradt. Lehetne rosszabb is, nem igaz? Megindult az ajtó felé, és megtorpant a deszka előtt. Egy ideig hallgatózott, de mivel odakintről semmi zajt nem hallott, végül lassan, nagyon óvatosan lenyomta a kilincset. Egy pillanatra a lélegzete is elakadt, mert a zár nem akart engedni, de szerencsére kiderült, hogy csak szorul, de nincs bezárva. Egy fokkal bátrabban kukucskált ki a résen, de senkit sem látott.
Hát. Most legalább már biztos, hogy akárkik is ezek, nem akarják itt tartani.
Egy kicsit azért még mindig gyanakodva surrant ki az ajtón, és úgy nézett körbe, mint aki attól tart, menten kommandósok támadnak neki, de tényleg nem volt itt senki. Ettől függetlenül úgy érezte, túl nagy a csend… Nesztelen léptekkel osont a benzinkút sarkáig, és kilesett a fal mögül. Sehol egy fehér ruhás elmebeteg, vagy bármi hasonló, csak egy tolókocsis, fiatal fiú cigarettázott az ajtó előtt. Remek, egy nyomoréktól csak nem kell már félnie… Megcsillant a szeme. A benzinkút oszlopai közt ott állt egy régi, mélyvörös autó. Ha azt megszerezné… Aztán reménytelenül megrázta a fejét. Esélytelen. Fogalma sincs, hol vannak a kulcsok, sőt, ami azt illeti arról se nagyon, ő maga hol van. És különben is, ha a nyomorék nem is, a társai még elintézhetik érte… Tétován pillantott körbe. Sehol semmi más épület, csak a benzinkút, meg körülötte a sivatag… Tényleg Kaliforniában lenne?
- Hé!
Taylor önkéntelenül is összerezzent, de aztán kimért léptekkel a tolókocsis felé indult.
- Nahát, Csipkerózsika, tudsz te járni a saját lábadon is?
Taylor azonnal úgy érezte, egy cseppet sem kedveli ezt az idiótán vigyorgó kölyköt. Legszívesebben csak annyit kérdezett volna tőle, hol van Poison, de belátta, ez túlságosan is bunkó megnyilvánulás lenne… Előbb illene bemutatkoznia, mondania pár szót magáról…
Nem akarta megmondani a nevét ennek az embernek. Se az igazit, se a hamisat. Legnagyobb meglepetésére azonban a másik sem érzett késztetést erre, mert csevegés helyett csak a benzinkút felé bökött a fejével.
- Menj be, végig a folyosón, ott lesz Defying.
- Kicsoda?
- Doki. Majd segít, hogy talpon is maradj.
- Értem.
A másik nem felelt. Taylor végre összeszedte magát egy kicsit.
- Ismersz egy Gera… Poison nevű embert?
Ghoul rendkívül pimasz mosollyal az arcán fordult el, mint akinek épp most lett halaszthatatlanul fontos áttanulmányozni a sivatag minden apró kis négyzetcentiméterét.
- Talán – mondta végül pontosan olyan hangsúllyal, ahogy a kocsmárosok szokták ezt a banditát kereső főhősnek a régi westernfilmekben. Taylor értetlenül pislogott rá, de aztán megértette. Egy kicsit talán elsápadt, de nem remegett a hangja, amikor megszólalt.
- Nincs pénzem.
- De cigid van.
Taylor meghökkent.
- Honnan tudod?
- Van, vagy nincs? – nézett rá Ghoul vidáman. Taylor tétován megtapogatta az igencsak ramaty állapotban lévő vászonnadrágja zsebét, aztán végül megnyugodva húzta elő a cigisdobozt, és a fiú felé nyújtotta. Ghoul arcán széles mosoly villant, ahogy elvette tőle.
- Te csak menj be Defyinghoz, ott lesz valahol Poison is.
Taylor gyilkos pillantást vettet rá, de végül úgy döntött, nem éri meg veszekedni. Ki tudja, mire képesek ezek itt… És különben is. Inkább egy doboz cigi legyen a tanulópénz, mint az élete!
Belépett a boltba, és egy kissé csodálkozva nézett körbe a félig üres polcokon. Hozzá volt szokva, hogy odahaza, Philadelphiában minden készenléti helyzet ellenére is szinte élvezet bevásárolni… Megrázta a fejét. Jobb lesz mihamarabb eltűnni innen…
Önkéntelenül is óvatos léptekkel vágott át a bolton, keresztül a sötét folyosón, és máris Defying szobájában találta magát.
- Vársz!
Taylor meghökkenten torpant meg az ajtóban. A szemközti asztal előtt egy másik tolókocsis ült, de nem fordult hátra, ahogy rámordult. Csend volt, csak valami halk, fémes pengés hallatszott néha Defying felől. Taylor hirtelen nagyon kíváncsi lett, hogy mit művelhet a férfi az asztalnál, de nem mert közelebb menni.
Eltelt még néhány perc így, és már komolyan fontolgatta, hogy kopog egy sort az ajtófélfán, mert szemmel láthatólag egészen megfeledkeztek róla, amikor is Defying végre megfordult és ránézett. Taylor legalább olyan nagy csodálkozással mérte végig, mint Poison tette néhány nappal azelőtt, és csak arra tért magához, hogy a férfi kissé talán rekedt hangon ráparancsol.
- Gyere ide.
Taylor tétován engedelmeskedett.
- Ülj le. Hogy érzed magad?
- Jól…
- Vedd le az inged.
A másik meghökkenten nézett rá, de mikor az asztalon uralkodó káoszból előkerült egy sztetoszkóp, végül csak engedelmeskedett.
Létezik, hogy ez a rozzant hippi tényleg orvos lenne?...
Defying segített neki kibújni a ruhából, mert fájdalmas volt a mozgás, aztán szenvtelen arccal mérte végig. Taylor követte a pillantását – és kis híján felkiáltott ijedtében.
Minden porcikája kék-zöld foltokkal volt tele, csupa véraláfutás; oldalán hosszú, egyenes csíkokban felrepedt a bőre, és feketéllett a rászáradt vértől. Ez utóbbiakat Defying különös alapossággal méregette magának.
- Ez minek a nyoma?
Nem kapott választ.
- Ostor?
Taylor megvonta a vállát.
- Olyasmi…
- Mit műveltél, hogy ennyire ki akartak csinálni?
- Fogalmam sincs. Semmit. – Defying furcsán éles pillantást vetett rá, mire hozzátette. – Gyorshajtásért vittek be a rendőrségre.
Defying szusszantott, és nem szólt többet.
Az elkövetkezendő tíz perc néma csendben telt. Nem mintha Taylornak nem lett volna ezernyi kérdése, de volt valami a Doki látványában, fekete szemüveg mögé rejtett arcában, amitől valósággal elnémult. Pedig nem volt ez félelmetes, vagy ellenséges arc – de nem is barátságos. Leginkább semmilyen. Taylor csak egy fájdalmas sóhajjal nyugtázta ezt.
Defying alaposan megvizsgálta, aztán fertőtlenítette és bekötötte a nagyobb sebeit, kapott három szem fájdalomcsillapítót másnapig, egy üveg hideg sört, és egy fenyegetést, hogy a mai napot még az ágyban töltse, ha jót akar magának. Közben Poison is felbukkant, és az ajtófélfának támaszkodva várta, hogy vége legyen a vizsgálatnak. Együtt baktatta vissza a boltba, és Poison attól kezdve egy pillanatra sem tágított mellőle. Találkoztak Candyvel, aki jól láthatólag csak egy gyerek volt, de Taylor mégis azonnal észrevette, hogy ő is pisztolyt hord. Ez meglehetősen félelmetes felfedezés volt… Aztán leültek ebédelni. Candy kerített egy tál gőzölgő… valamit, amire azt mondta, nem finom, de ehető, aztán megint eltűnt. Taylor segélykérően pillantott a vele szemben ülő Poisonra, de az csak bólintott. Taylor újra a tányérjára halmozott kotyvalékra nézett. Büdös volt. Nagyon büdös.
- Ez mi? – kérdezte.
- Hidd el, nem annyira rossz, mint most tűnik – felelte Poison nagyon, nagyon meggyőzően, de most ez is kevésnek bizonyult.
- Nem képzeled, hogy én ezt megeszem?
- Mondom, hogy nem olyan rossz…
- Kóstoltad?
- Nagyobb adagot ettem meg, mint ez.
- Na persze…
Poison ezt hallva próbált nem nagyon utálkozó arcot vágni, amikor kikapott egy falat húst a tányérról, és a szájába tömte. Szinte büszkén nézett Taylorra, és azt akarta mondani, hogy „tessék, látod, hogy nem halok bele”, de a fiú halottfehér arcába nézve inkább letett róla.
- Te tudod mi ez, Poison?
- Nem, de ehető… - felelte a fiú tőle telhetőleg érthetően ejtve a szavakat.
- Ez kutyakaja.
Poison majdnem félrenyelt, de végül csak egy szolid kis köhögőrohamot kellett visszatartania, amitől viszont rájött a csuklás.
- Ugyan már, nem képzeled, hogy…
- Két kutyám van otthon, úgyhogy tudom. Kilenc éve minden nap legalább egyszer kikotrom nekik ezt a szart a tálkájukba.
Poison pislogott rá még egy pillanatig, aztán úgy döntött, ez már túl nagy falat neki.
- Ghoul!
Taylor sötéten nézett rá.
- Ghoul!
- Az ki?
Poison egy pillanatig megzavarodva nézett rá.
- Ő… Fun Ghoul. És ha rám hallgatsz, messze elkerülöd, mert akkora egy idegesítő állat, hogy olyat te még nem láttál… Ghoul!
- Jól van már, baszd meg… - hallatszott odakintről Ghoul tompa puffogása. – Hogy te se bírj meglenni nélkülem öt percig…
Poison most az egyszer szívből örült neki, amikor a fiú végre begördült az ajtón.
- Mi van?
- Az van, hogy ő is rájött.
- Ki? Mire? – kérdezte Ghoul döbbenten, és értetlenül nézett végig a pároson.
- A kajára.
Ghoulnak kellett egy pillanat, mire összerakta a dolgokat. Elvigyorodott.
- Az szar ügy.
- Meg akartok mérgezni?! – csattant fel Taylor hirtelen, egy fokkal talán hangosabban a kelleténél, de Ghoul csak lekezelően végigmérte.
- Ugyan már, senki nem halt még bele…
- Ez kutyakaja!
A fiú vállat vont.
- Nincs más.
Taylor rámeredt.
- Mi? Hogy érted, hogy…
- Mondom, ha éhes vagy, ezt eszed.
- De…
- Itt nincs más – ismételte Ghoul nyugodtan. Taylor hosszan emésztette az információt.
- Mi ez a hely? Valami… koncentrációs tábor?
- Olyasmi, csak nagyobb, meg legális – felelte Ghoul hanyagul, és az asztalhoz navigálta a székét. Poison hirtelen észrevette, milyen otthonosan forgolódik vele. Majdnem annyira, mint Defying… Mikor tanulta meg vajon? Taylor nem tért magához.
- De... Ez…
Ghoul nem túl nagy lelkesedéssel vágott közbe.
- Ezt a barmot leszámítva itt mellettem mi mind Killjoyok vagyunk, akiknek az a feladata, hogy szétszívassák a BL/I-t. Ezrét zártak be minket ide, a Zónák területére, és ezért akarnak állandóan kinyírni. És ennek legjobb módja, ha éhen döglesztenek, úgyhogy itt nincsenek puccos áruházláncok, kínai gyorsétterem meg pizzafutár. Ha enni akarsz, neked kell megszerezned a BL/I-től a kaját. Ha mázlid van, konzervet, tésztát, vagy ilyesmit találsz, ha nincs, akkor kutyakaját. Úgyhogy jó étvágyat.
Taylor olyan ostoba képpel bámult vissza rá, hogy szinte megsajnálta.
- Najó, ha nem kéred, megeszem…
- Ez igazán kedves tőled – dünnyögte Poison gúnyosan, de Taylor fel sem nagyon fogta a dolgot.
- Killjoyok?
- Modern hippik.
- Zónák?!
- A négy évvel ezelőtt elzárt terület a mexikói határtól északra.
Taylor kétségbeesetten felnyögött. Úristen, de hiszen az fertőzés miatt lett lezárva!
- Meg fogunk halni! Mind meg…
- Az több mint valószínű – vigyorgott Ghoul –, de ha nem eszel, akkor te hamarabb, mint az egészséges.
Taylor kétségbeesetten pillantott Poisonora, de az csak reménytelenül megrázta a fejét. Ghoul kedélyesen hátba veregette, és újra feltette a kérdést.
- Akkor nem eszel?
Taylor már válaszolni akart, de Poison megelőzte.
- Nincs inkább valami halaszthatatlan dolgod, Ghoul?
- Hé, te hívtál ide! – csattant fel a fiú mérgesen.
- Jó, de most már elintézem egyedül is!
Taylor ijedten kapkodta köztük a tekintetét.
- Ti tényleg ennyire utáljátok egymást?
- Nem! – vágta rá a két fiú egyszerre, aztán döbbenten néztek össze.
- Annyira nem, mint a BL/I-t – javította ki magát Ghoul.
- Csak a magad nevében beszélj… – dünnyögte Poison sötéten. Ghoul már szóra nyitotta a száját, hogy valami nagyon frappánsat válaszoljon erre, de ebben a pillanatban valami puha és meleg dörgölődzött a lábának. Ijedten ugrott fel, majdnem Poisonra borítva az asztalt.
- Azanyádat, Tequila!
Valóban Tequila bűnbánó pofája bukkant fel az asztal mellett, és a jelek szerint próbálta jóvátenni a dolgot, mert farokcsóválva addig téblábolt Ghoul körül, minduntalan a combjának dörgölve a fejét, míg csak kapott egy satnya kis simogatást.
- A te kutyád? – kérdezte Taylor egy kissé csodálkozva és már majdnem barátságosan, de Ghoult úgy tűnt, nem túlságosan lelkesedik a feltételezésért.
- Isten őrizz! – felelte sötéten. – Skyé.
- Sky? Ki az a Sky?
- Mindegy – legyintett Ghoul.
- Aki a kaját adta – segítette ki Poison, de rossz ötlet volt, mert Taylor szörnyen gyilkos pillantást vetett rá.
- Úgy érted, ezt – bökött a tányérjára.
- Jó, hát…
- Tényleg nekem adhatod, ha nem kell – mondta gyorsan Ghoul, és próbált nagyon, de nagyon kedvesen mosolyogva ülni vissza a székébe.
- A tied - felelte a fiú utálkozva. – Miért ülsz tolókocsiban, ha tudsz járni?
- Mert jó poén – vágta rá Ghoul, és boldogan maga elé húzta a tányért. Poison reménytelenül megrázta a fejét. Hogy lehet ebből a szarból ennyit enni?... Taylor viszont egyik döbbenetből esett a másikba.
- Poén?
- Volt egy kis balesetem, és Defying szerint most kímélnem kell, ez meg jobb, mint egész nap az ágyban rohadni. És te? Mit keresel itt?
Taylor sóhajtott, és újra elmesélte, hogyan állították meg a rendőrök, hogyan vitték be az őrsre, és hogyan nem tudja, hogy került ide… Közben Candy is előkerült, matatott valamit a polcok közt, aztán egy műanyagtálban vizet lökött Tequila elé, és minden különösebb illedelmeskedés nélkül lehuppant Ghoul mellé a földre, hogy épp csak a feje búbja látszott ki az asztal mögül. Ghoul minden figyelmét a tányérjának szentelte, és úgy tűnt, se a beszámolót, se Candy felbukkanását nem fogja fel, de amikor Taylor befejezte, mégis rögtön felpillantott rá.
- Mázlista vagy, tudod? - A fiú értetlenül nézett rá, mire folytatta. - Warble mesélte, hogy a barátodat le kellett lőnie.
Taylor arca elsápadt.
- Az té-tényleg megtörtént...?
Ghoul bólintott. Nem volt különösebben együttérző bólintás.
- Őt honnan ismerted?
Taylor megtörten hajtotta le a fejét.
- Együtt dolgoztunk a laborban.
- Labor?
- Igen, én biomérnök vagyok, és...
Ghoul kezében megállt a villa egy percre. Összenézett Poisonnal. Taylor a jelek szerint nem vette észre, mert folytatta. – Már két éve, hogy együtt dolgoztunk, egyszer még vacsoráztam is náluk. Volt két kicsi fia, és…
- Aha, biztos. És mit csináltatok, hogy itt kötöttetek ki?
- Nem csináltunk semmit…
- Ide senki nem kerül ok nélkül – jegyezte meg Poison csöndesen.
- De én nem csináltam semmit! Esküszöm! Még csak tilosban sem parkoltam soha!
- Jó – mondta Ghoul hűvösen, és gyanúsan keményen vágta a műanyagvillát a tányérjába. - A lényeg, hogy élsz, és most itt vagy, úgyhogy visszavághatsz nekik.
- Kiknek?
- A BL/I-nek.
- Hogy mi?... Visszavágni a BL/I-nek?
- Mindig ilyen lassú a felfogásod?
Taylor nem vette fel a megjegyzést.
- Miért akarnék én visszavágni a BL/I-nek? – kérdezte még mindig döbbenten. Erre már Ghoul is letette a villáját.
- Mondjuk mert kis híján agyonvertek!
Taylor rábámult.
- Most viccelsz, ugye?
Ghoul jelentőségteljesen pislogott. Taylor önkéntelenül is hátrahőkölt egy kissé.
- Na ne...
- Na de.
- Figyelj, nem tudom, neked mi bajod van, de…
- A BL/I. Az a bajom. – Hirtelen egész közel hajolt a fiúhoz. Most nem mosolygott. – És jobban teszed, ha neked is nagyon gyorsan bajod lesz velük, mert ha nem, akkor nem csak ők, hanem én is rád fogok vadászni. És én sokkal hatékonyabb vagyok náluk, hidd el.
- Jól van, most már elég a keménykedésből – vágott közbe Poison gyorsan, de Ghoul egy pillantással belé fojtotta a szót.
- Ez egy kibaszott biomérnök, felfogtad?!
Taylor csak tátogott ijedtében. Egy pillanatra csend lett, aztán Candy hangja hallatszott.
- De már nem BL/I-s.
- Ezért él még! – vágta rá Ghoul dühösen.
Megint csend lett. Ghoul némán eltüntette a maradék néhány falatnyi húst is a tányérjáról, aztán újra Taylorhoz fordult.
- Nem mész sehova az engedélyem nélkül és ügyelsz rá, hogy mindig a szemem előtt légy. Világos?
Taylor nem tudta nem észrevenni a gyökeres változást a stílusában, de nem mert ellenkezni. Bólintott.
- Jó.
- Ghoul, ez…
- Tudom mit csinálok, Poison! – Poison megvonta a vállát, és sajnálkozva nézett a halálra rémült Taylorra. Szegény fiú… De azért egy kicsit megnyugodott, hogy ezek szerint Ghoul őt nem tartja ellenségnek, mert sose mondott neki ilyeneket, annak pedig kifejezetten örült, hogy ezentúl nem csak az ő nyakán fog lógni…
Taylor nagy nehezen összeszedte magát egy kicsit.
- Én nem fogok bántani senkit – jelentette ki tőle telhetőleg határozottan.
Erre aztán három döbben szempár meredt rá.
- Ez most honnan jött? – kérdezte Ghoul értetlenül. Taylor tekintete önkéntelenül is a pisztolyára tévedt. Ghoul megértette.
- Ja. Hát persze… A kis szent…
Poison igyekezett a lelkére beszélni.
- John, a BL/I nem fog teketóriázni, ha megtudja, hogy élsz, és…
- A BL/I! - Taylor felnevetett. - Na ide figyeljetek. Az oké, hogy van pár elmebeteg, aki kitalálta, hogy mindenről a csúnya-rossz BL/I tehet… – Most már Poison is nagyon szúrósan nézett rá. Elmebeteg? Ő? Meg Lorainne? – De az istenért, mit törődnének ők velem?
Ghoul vállat vont.
- Ez nem értem én se…
- Meg a kormány! Mit törődnek azok énvelem? Mikor azt se tudnák, hogy a világon vagyok, ha nem fizetném az adót!
- Mi azt se fizetünk, mégse szállnak le rólunk – felelte Ghoul, aki ezt olyannyira szórakoztatónak tartotta, hogy már megint vigyorgott. Taylor viszont a jelek szerint most már tényleg dühös lett.
- Ez az egész állítólagos kaliforniai… zónák, ez… ez őrület! A katonaság őrzi a határokat, nem?
- De.
- Hát akkor mégis, hogy a fenébe lehetnék én a határokon belül?!
Ghoul szemöldöke felszaladt.
- Mondjuk úgy, hogy befelé engednek, de kifelé nem.
- De…
- Te most komolyan nem hiszed el nekem, hogy téged is a BL/I fingatott meg?
- Nem hát!
- Pedig rád vadásznak.
Egy pillanatra csend lett.
- De… De ez abszurdum! Erre nincs semmiféle bizonyíték!
Ghoul szinte sajnálkozva rázta meg a fejét.
- Hát te tényleg teljesen hülye vagy.
Taylor válaszolni is elfelejtett meglepetésében.
A pillanatnyi beálló csendben Tequila felmordult, de senki sem figyelt fel rá. Poison nagyon komolyan nézett Taylorra.
- Hány éves vagy?
- Hogy jön ez ide?
- Legföljebb harminc lehetsz…
- Huszonhét.
- És neked tényleg nem gyanús itt semmi? Nem emlékszel, milyen más volt az élet gyerekkorodban?
- De! Csakhogy azóta úgy mellékesen túléltünk egy világvégét!
- És ezért most…
- Nem éltük túl – vágott közbe Ghoul hirtelen. – Ez csak vegetáció.
- Az is jobb, mint a halál! – csattant fel Taylor szinte szenvedélyesen. - A BL/I nélkül még mindig egymás torkát harapnánk!
Megint csend lett egy percre.
- Hát nem értitek?! Nem mehet minden ugyanúgy tovább, mint eddig! Más gazdaságpolitika, más társadalmi berendezkedés kell, mert…
- Egerek – mondta hirtelen Candy. Taylor rámeredt.
- Hogy mi?...
- Egereknek hívjuk a BL/I kocsijait – felelte Poison készségesen, de amikor látta, hogy Taylor arca eltorzul a kitörni készülő szóáradattól, gyorsan hozzátette. – Igazad van, nem mehet minden ugyanúgy, de…
- Mondom egerek! – csattant fel Candy mérgesen. Poison rásandított.
- Mi van velük?
- Az van, hogy jönnek.
Poison rábámult.
- Mi?
Candy szó nélkül az ajtó felé bökött. Tequila ott állt a küszöbön, mozdulatlanul, mint egy szobor, és valószerűtlenül halk hangon morgott.
- De…
- Igaza van, Poison – felelte Ghoul nyugodtan. – Az állatok mindig megérzik a bajt, Tequila meg ki is van tanítva rá, hogy jelezzen.
- Komolyan?
- Szerinted Defying megtűrt volna itt mégegy éhes szájat, ha nem veszi hasznát?
Ez elég meggyőző válasz lehetett, mert Poison hallgatott. Taylor viszont ideges volt.
- Most... mi van?
- Most az van, hogy meglátogat minket a BL/I – felelte Ghoul, és leplezetlen élvezettel nézte a másik vergődését.
- De…
- Majd eztán mondd, hogy nem basztatnak senkit!
Egy darabig mindenki fülelt és Tequilát figyelte, amikor is a kutya hirtelen ügetve eltűnt az ajtóból.
- Most hova ment? – kérdezte Taylor ijedten.
- Biztos hallott valamit – felelte Candy tettetett nyugalommal.
- De…
- Kussolj már el! – csattant fel Ghoul mérgesen.
Egy percig megint hallgattak. Tequila nem jött vissza, és motorzúgás sem hallatszott sehonnan. Poison kezdte azt hinni, hogy csak vaklárma volt az egész. Vagy nem erre jönnek… Hülyeség, mérföldekre semmi más itt, hova mennének?...
- Meg kéne nézni, hogy most mi van – jegyzete meg Candy halkan. Ghoul vállat vont.
- Akkor menj, és lövesd le magad, ha akarod.
- Le-lelőni?... – sipította Taylor egy oktávval magasabb hangon, mint eddig beszélt. Ghoul a biztos prédát szagoló ragadózó nyugalmával az arcán, lustán felé fordította a fejét.
- Igeeen. Tudod, a pisztoly alapvetően nem gyilkossághoz, hanem önvédelemhez kell.
Megint csend lett, csak Taylor ziháló lélegzetvétele hallatszott.
- Ghoul…
- Mi van már, Sky!
- Most meddig ülünk még itt?
Poison, bár alig beszélt még két percet a fiúval, most mégis úgy érezte, a hanyagul kiejtett szavak mögött idegesség remeg. Ghoul nem felelt. Unottan belekotort a tányérjába, és lenyalta az ujjáról a szaftot. Odakintről még mindig nem hallatszott semmi nesz.
- Komolyan mondom! – Igen, Candy határozottan ideges volt… Ghoul persze még véletlenül se.
- Nyugi már. Csak meg akarom mutatni a kis barátunknak, hogy milyen is mifelénk a BL/I…
Az utolsó szót egy kicsit talán hangosabban mondta, mert közben felugrott, hogy elérje Poisont, és félig ő maga is hasalva az asztalra rántotta a fejét. Poisonnak még meglepődni sem maradt ideje, a homloka máris a műanyagon koppant. A következő pillanatban éles fénysugár hasított a levegőbe, és az ablak fülsiketítő csörömpöléssel ripityára tört a háta mögött, vastagon beterítve üvegszilánkkal mindent és mindenkit. Ghoul még mindig az asztalra szorította a fejét, de Poison ilyen szögből is látta, ahogy pisztolyt ránt, aztán hallotta, hogy elsül a fegyver. Taylor felordított, mire Candy termett mellette, és gyakorlatilag a földre rántotta maga mellé.
- Mondtam, hogy húzzunk innen! – sziszegte dühösen.
- Jól van már, faszom se hitte, hogy nem kocsiból támadnak! – vágta rá Ghoul dühödten, és egyetlen mozdulattal oldalt lökte Poisont, amennyire ez fél kézzel lehetséges volt. - Le! - Poison persze értett a szóból, és esze ágában nem volt felállni, hanem villámgyorsan Candyék mellé kúszott. Odakintről máris lábdobogás hallatszott, és a következő pillanatban Ghoul felborította az asztalt, pillanatnyi fedezéket biztosítva maguknak. Aztán valaki felordított, és egy újabb, alighanem vaktában leadott lövés a maradék üveget is kiütötte a hajdani ablakkeret bal sarkából.
- Tequila!
Candy hangjában már nyoma sem volt az idegességnek. Poison szinte ösztönösen nézett rá, aztán a többiekre. Taylor és Ghoul kapott ugyan néhány karcolást a szétrepülő szilánkoktól, de úgy tűnt, senkinek sem esett komoly baja.
Ez is valami.
De hogy ha ennek vége, akkor Ghoulnak is vége, az is biztos! Gondoskodik róla!
Egy másodpercre mintha megsüketültek volna, néma csend lett, aztán újra felhangzott az a jellegzetes, süvítő hang, de ezúttal nem ők voltak a célpontok, mert lövések helyett csak Tequilra rontott be az ajtón, egyenesen Candy felé véve az irányt. A fiú megkönnyebbülten szorította magához a kutyát.
- Te hülye…
Újabb kiáltás odakintről.
- De akkor kire lőnek? – tette fel a kérdést Poison. Mindenki Ghoulra nézett. A fiú mintha elsápadt volna egy kissé.
- Kobrára.
Újabb örökkévalóságnak tetsző másodperc. Candy azt akarta mondani, hogy az jó, mert Kobra majd feltartja őket még egy kicsit, de ebben a pillanatban felbukkant az első drakuloid az ajtóban. Poison, Candy és Ghoul egyszerre lőttek rá, egy pillanat alatt fekete masszává változtatva a hófehér inget. Az alak hangtalanul csuklott össze, és a levegő megtelt az égett hús undorító szagával. Taylor felsikoltott, Candy vadul kapaszkodott Tequila nyakába, nehogy a kutya megint futásnak eredjen, Poison pedig az ablakot fürkészte. Persze, könnyű lett volna tartani a helyzetüket és egyesével leszedni az ellenséget, ha mindenhonnan fal vette volna körül őket, de így… ha elég sok a drakuloid, pillanatok alatt megölik mindannyiukat… Hirtelen Defying távoli, mégis erős hangja hasított a levegőbe.
- Ghoul! Négy!
- A rohadt életbe… - Poison értetlenül pillantott a fogát csikorgató Ghoulra, de az nem törődött vele.
- Sky, keresd meg Weenyt, Poison, te vidd ki hátul a taknyost, én megyek Kobráért!
- De…
- Húzzál már, Poison!
- Hol hátul?
- Defyingnál. Tűnés! Fedezlek titeket.
Poison nem szólt többet, csak még egyszer, utoljára körbenézett. A túloldali kirakat előtt mintha elsuhanó egyenruhásokat látott volna, de tudta, ha így is van, innen bentről esélytelen bármelyiket is lelőnie, ahhoz túl gyorsan mozognak… El kell tűnnie innen, mielőtt bejutnak! Mert ha bejutnak…
Hát, Ghoulért végül is nem kár, nem igaz…?
Egy pillanatra felvillant benne a gondolat, hogy egy héttel ezelőtt maga az Úristen sem vette volna rá, hogy bárkit is magára hagyjon, de nem törődött vele. Gyorsan Taylorhoz fordult.
- Gyere! – Taylor nem felelt. Tátott szájjal, üveges szemekkel meredt maga elé, és remegett, mint a nyárfalevél.
Na ne!
Egy sokkos fabábút kéne kijuttatnia innen?... A következő pillanatban Ghoul teljes erőből pofon vágta a fiút, hogy az ültében is elesett, de a kétségbeesett kiáltásából Poison tudta, hogy a hatás nem marad el… Ghoul gyilkos pillantást vetett rá.
- Húzzatok már!
Poisonnak most már nem kellett kétszer mondani. Valósággal felrántotta Taylort a földről és a folyosó felé taszította, míg ő maga pisztollyal a kezében hátrált utána. Candy már sehol sem volt, se Tequila, és Poison alig lépett kettőt, amikor látta, hogy Ghoul is odahagyja az asztal nyújtotta fedezéket, aztán gyorsan, és a lehetőségekhez képest halkan az ablakon mászik ki…
Remek! Ennyit arról, hogy fedezi őket!
Három lövést adott le, mire elérték Defying szobáját, és hála annak, hogy a folyosó szűk volt és nem volt ablaka sem, a félhomályban a neki címzett lövések sem találták el. Ennek ellenére kalapáló szívvel esett át a küszöbön, de legnagyobb megkönnyebbülésére Defyingnak szemmel láthatólag kutya baja nem volt.
- Ghoul?
- Odakint – lihegte Poison.
- Jó. Négy egér van, úgyhogy vigyázni. – Poison önkéntelenül is bólintott, de még mindig a folyosót fürkészte. Szerencsére senki sem követte őket…
Miért nem követi őket senki?
- Ne ácsorogj ott, húzd el az asztalt!
- Mi? – Poison megzavarodva meredt Deyfingra, de az csak a szoba bal sarkában álló asztalra bökött, miközben két pisztollyal a kezében szembefordult a fekete folyosóval.
- Húzd el az asztalt, mögötte lesz az ajtó.
Poison kapkodva engedelmeskedett. Maga felé rántotta a deszkát, és legnagyobb meglepetésére sokkal könnyebb volt, mint azt elsőre gondolta. Mintha nem is fából lenne… Persze, az összes lehetséges kacat hangos csörömpöléssel landolt róla a földön, de ez most a legkevésbé sem zavarta.
Az asztal mögött, a deszka takarásában egy tolóretesz pihent a falhoz szögezve. Pontosabban az ajtóhoz, de az olyan tökéletesen illeszkedett a deszkafalhoz, hogy aki nem tudta, mit keres, az aligha vette volna észre. Poison azonnal nekiesett a kis kallantyúnak. Szerencsére a retesz egész újnak tűnt, legalább is nem volt rozsdás, és elsőre engedett. Még egy pillanat, és kivágódott az ajtó…
Poison önkéntelenül is megtorpant, és átvillant az agyán, hogy mekkora ostobaság is volt csak úgy kirontani, de szerencsére senki sem lőtt rá. A hátsó rész üres volt.
Gyanúsak nagy a szerencséje mostanság… meglesz még ennek a böjtje!
Visszaugrott a szobába, és megragadta Taylor csuklóját, mert sejtette, a fiú aligha van olyan állapotban, hogy magától is tudja, mi a teendő. A Doki viszont nem mozdult. Poison dühösen ordított rá.
- Defying!
- Nem, kölyök, én nem megyek innen sehova – felelte a férfi nyugodtan, még csak rájuk sem nézve. Poison egy pillanatig még eljátszott a gondolattal, hogy erőszakkal viszi magával, de végül letett róla. Épp elég lesz Taylorral bajlódni… Meg különben is! Aki mártírt akar játszani, az csinálja egyedül!
- Gyere!
Nem túl finoman szorította meg Taylor kezét, és már vonszolta is ki maga után a szabadba.
Futottak.
Az első néhány másodpercben Poison még fel sem fogta, hogy hiába, mert itt sehol sincs fedezék, legföljebb az a néhány régi hordó a házfal mellett… De azzal meg nem sokra mennek. Négy Pontiac van, az legjobb esetben is tizenkét BL/I-s, de inkább négyesével-ötösével ülnek kocsiba, ha ilyen akciót terveznek… A fenébe is, el kell tűnniük innen! Kell egy kocsi… Csakhogy a Cadillac a benzinkút túloldalán áll, és… Egy árnyalatnyit lassított a tempón, mert ekkor megpillantotta maga előtt a két friss földkupacot – Hadhat és Flaggy Bear sírját. Nagyot lökött Tayloron, hogy a fiú bukdácsolva tett még néhány lépést, mielőtt még visszanyerte volna az egyensúlyát.
- Hasra! Taylor! Mondom hasra!
Taylor végre felfogta a szavak értelmét, és úgy zuhant a két hant közé, mintha ő is halott lenne már. Poison nem törődött vele. Megfordult, és a hordók felé vette az irányt.
Megint minden olyan volt, mint régen. Egyedül, a BL/I ellen, amikor egy bajtársát kell megvédenie. Az egyetlen különbség az volt, hogy ez a bajtárs körülbelül annyira volt képben, mint ő az atomfizika terén… De hát mindegy.
Tudta, hogy már nem a düh vagy az ijedtség miatt ver olyan szaporán a szíve, hanem hogy minden rendben legyen. Szinte érezte, ahogy az adrenalin szétárad a testében, kitörölve minden zavarodottságot és pánikot belőle. Már nem zihált, egyenletesen vette a levegőt, egész teste felkészült rá, hogy precízen, tökéletesen hajtsa végre a feladatát. Nem érezte a hátában a fájdalmat, érzékei kiélesedtek, a legapróbb részlet sem kerülte el a figyelmét, és ami még fontosabb – újra tudott gondolkozni. Hát ezért vágott neki most a benzinkút sarkához vezető néhány méternek. Ha túl akarja élni, fedezék kell neki, és erre a céltáblának használt deszka éppen megfelelő lesz. Ha minden igaz, most is ott pihen a hordónak támasztva. A kérdés csak az, el tudja-e hozni?...
Megint szerencséje volt.
Igaz ugyan, hogy Ghoul is ezen az oldalon mászott ki az ablakon az imént, de már sehol sem volt, és akármerre is indult innen, a jelek szerint maga után csalta a BL/I-t is, mert két, az ablak alatt leskelődő egyenruhást leszámítva egy lélek nem volt itt. Poison úgy lőtte le őket, alig tíz méterről, hogy észre sem vették őt. Elmosolyodott magában. Ghoulnak igaza volt. Ez a maszk megöli a periférikus látást... És nem mellesleg a hallást is, ha nem hallották meg a trappolását…
Villámgyorsan felkapta a deszkát. Nehéz volt. Poison elengedett egy dühös káromkodást, és tőle telhetőleg gyors léptekkel újra futásnak eredt a magára hagyott Taylor felé. Szegény fiú, ugyanúgy feküdt a földön, ahogy fél perccel azelőtt. Poison ráordított.
- Fel! Mondom, Fel!
Taylor megpróbált felülni, de annyira remegett, hogy elsőre nem is nagyon sikerült neki. A lábait viszont maga alá húzta, és egész a földhányások mögé kúszott, így Poison teljes lelki nyugalommal vághatta a táblát a két sír közé. Hála annak, hogy mindkettő friss volt, a deszka éle elég mélyen hatolt a földbe, jobban mondva a kavicsos homokba ahhoz, hogy megálljon, de azért Poison még teljes súlyával ránehezedett néhányszor, csak a biztonság kedvéért, mielőtt lebukott volna mögé. Elégedetten nyugtázta, hogy nem tévedett – a minap a deszkára égetett lyukak nem ütötték át a fát, bár Poison gyanította, ez csak a lakknak köszönhető, elvégre is a fa gyúlékony. De hát ez most végképp mindegy volt. A lényeg az, hogy ezt aztán nyugodtan lőhetik… Tökéletes pajzs volt ott a földbe ágyazva!
Ettől függetlenül meglehetősen pocsék volt ott hasalni a földön, a benzinkút hátuljával szemben, és nem tudni semmit… Poison újra meg újra nyugtalanul lesett ki a fedezéke mögül, de hiába. Hallotta, hogy minduntalan parancsszavak röpködnek, néha egy-egy fájdalmas kiáltás is harsant, de senkit sem látott. Az ajtó, amin ők kirontottak, még mindig nyitva volt, de Defying nem bukkant fel, sem a többiek – igaz, a BL/I sem.
Létezik, hogy még mindig a bolt körül folyik a harc?...
Gondolatban azt latolgatta, mik az esélyeik. Legalább egy tucat BL/I-sre itt van ő, Ghoul, Kobra, Defying, meg Candy. Jet Star ki tudja, merre jár, az az idegesítő Warble meg… Poisonnak felrémlett valami olyasmi, hogy a fiú aludni akart, mielőtt ő elküldte volna a búsba, ami szintén nem volt túl megnyugtató dolog. Álmából felriadva egy ilyen rajtaütésre… Kicsi az esélye, hogy előbb magához tér, mint hogy rárontsanak…
Megrázta a fejét. Ez semmiképpen sem egyenlő küzdelem. Főleg nem úgy, hogy ő is itt kuksol, ahelyett, hogy segítene nekik…
Ez a gondolat megint felkorbácsolta a dühét. Mégis, mit képzel az a Ghoul, kicsoda ő, hogy csak úgy pattog neki?! Oldalt pillantott Taylorra. A fiú úgy remegett, mint akit a görcs ráz, és sápadtabb volt, mint egy halott. Poison nem is tudta hirtelen, megvetést, vagy inkább szánalmat érez-e iránta? De nem is volt ideje ezen gondolkozni, mert ebben a pillanatban éktelen fékcsikorgás közepette egy Pontiac farolt a benzinkút mögötti kis térre, és öt drakuloid ugrott ki belőle.
- A fenébe! – sziszegte Poison dühösen. Ha észreveszik...
Észrevették. Legalább is a rögtönzött kis erődítményt biztosan, mert Poison hallotta, ahogy közelednek a lépteik.
Úgy látszik, eddig tartott a szerencséje. Hogy fogja leszedni mind az ötöt?... Persze, ha Taylornak is lenne pisztolya… De ha lenne is, ki garantálja, hogy lőni is tudna vele?
- A fenébe! – sziszegte újra, ha lehet, még dühösebben. Ha most kidugja a fejét emögül a szar mögül, egyet-kettőt még leszedhet, de aztán?... Holtbiztos, hogy őt is eltalálnák…
Na, de mindegy. Itt mégse várhatja be őket, menekülni meg nincs hová. Kísértsük meg a szerencsét…
- Taylor. Taylor! – Megrázta a fiút, hogy magához térítse egy kissé, és erőszakosan maga felé fordította a fejét.
- Ha lelőnek, fogod a pisztolyt, és lősz helyettem. Világos?
Nem kapott választ. Taylor fekete szemei hatalmasra tágultak a félelemtől, és egy cseppet sem tűntek most emberinek. Poison egy pillanatra meg is jegyzete magának, hogy élete legpocsékabb ötlete volt magával cipelni ezt a szarzsákot… De aztán nem tétovázott tovább. Minek nagy levegőt venni, meg felkészülni, mikor nincs más dolga, csak lőni, nem igaz?... Feltérdelt a homokban, épp csak annyira, hogy megtámaszkodhasson a bal oldali síron, kinézett a deszka mögül, és lőtt. Kétszer is, de csak az egyik talált. A következő pillanatban már újra a tábla fedezékében volt, de így is érezte a feje mellett elsüvítő lövést. Taylor megint sikított, de ő nem is vette észre.
A francba is, ezek csak nem felejtettek el célozni!
Tudta, mit kéne most csinálnia, de egyszerűen képtelen volt rá. Ha most megint kidugja a fejét, azt nem ússza meg… Várt. Taylor még mindig ordított, úgyhogy villámgyorsan befogta a száját. Még csak az kéne, hogy ne hallja meg tőle, ha közelednek!
Közeledtek. Poison még mindig várt. Körülbelül a csodára…
A csoda aztán meg is érkezett, Cyanide Candy személyében, mert a következő pillanatban az ő hangja harsant.
- Tequila! Matas!*
Poison most már nem gondolkozott. Fogalma sem volt, mit akarhat a fiú, de az, hogy a benzinkút felől jött a hangja, egyértelművé tette, hogy ott van a közvetlen környezetében, vagyis, az a minimum, hogy megzavarta a négy BL/I-st. Feltérdelt, és a deszkára támasztva a csuklóját lőtt.
Jól számított. Candy ott állt a Defying szobájába vezető ajtóban, szintén pisztollyal a kezében, így gyakorlatilag kereszttűz alá vehették a négy megzavarodott drakuloidot. A tetejébe még Tequila is felbukkant, és eszeveszett tempóban, egyetlen hang nélkül vetette magát a legközelebbi egyenruhásra. Poison újra tüzelt, de ugyanebben a pillanatban érzete, hogy eltalálták a táblát, mert az megbillent a keze alatt, olyan szerencsétlen szögben találva el őt, hogy hirtelen nem kapott levegőt.
Egyetlen pillanat alatt elfogta a pánik. Tátogva próbált mégis lélegzethez jutni valahogy, de csak annyira telt tőle, hogy a deszka mögé görnyedjen. Hallotta, hogy Candy a nevét kiáltja, de képtelen volt válaszolni. Aztán azt is hallotta, hogy futó léptek közelednek felé…
- Matas!
Poison még mindig nem kapott rendesen levegőt, így képtelen volt koordináltan felemelni a pisztolyát, amikor az a gyűlölt maszk felbukkant a látómezejében. Lőtt, de nem talált… A következő pillanatban a drakuloid szabályosan átbukott a síron, majdnem Poisonra zuhanva. Egy barna villanás, egy éles sikoly, aztán csend, és temérdek vér… Poison becsukta a szemét, és próbált semmi másra sem koncentrálni, csak a levegővételre. Valamiért az a képtelen ötlete támadt, hogy amíg levegőt vesz, addig nem halhat meg, tehát nincs más dolga, mint lélegezni… Eltelt még néhány pillanat, mire végre újra megtelt a tüdeje oxigénnel, és úgy-ahogy helyreállt körülötte a világ. Taylor ott térdelt mellette, és karjával átkulcsolva a fejét sírt és ordított is egyszerre. Csupa vér volt az arca. Poison dermedten bámulta még egy pillanatig, és csak Candy hangja térítette magához.
- Tequila, basta… basta!**
Poison szinte ijedten nézett maga mellé. Alig karnyújtásnyira ott feküdt tőle a BL/I-s, a hófehér egyenruha - már amennyit látott belőle a fölötte izgő-mozgó kutyától - most vörös foltokkal volt tele, az átharapott torokból még mindig lüktetve, sugárban szökött a vér.
- Mi a…
Candy csak ekkor ért melléjük.
- Basta, Tequila, basta!
Tequila végre elengedte az áldozatát. Csupa vér volt az ő szőre is, de Candyt ez egy pillanatig sem zavarta. Szinte kétségbeesetten ölelte magához a kutyát, és nem győzte dicsérni. Poison elképedten meredt rájuk még egy pillanatig, de aztán észrevette, hogy Taylor még mindig sír. Közelebb húzódott hozzá, és próbált némi meggyőzőnek szánt együttérzéssel a lelkére beszélni, állandóan csak azt ismételgetve, hogy minden rendben, most már vége, de sejtette, hogy nem sokat ér vele… Végül is, éppen most nézte végig öt ember halálát, akik mellesleg őt akarták megölni, ráadásul egyikük félliternyi meleg vére folyik végig most is az arcán… Egy hirtelen ötlettől vezérelve magához húzta és megölelte a fiút. Taylor úgy kapott utána és mart a karjába kétségbeesésében, hogy Poison felszisszent.
- Jól van… Nyugi… - Röhej! Komolyan itt drámáznak, mikor még közel sincs vége az egésznek?!
Igaza is volt, mert bár itt hátul pillanatnyilag nem volt több BL/I-s, a hangok egyértelművé tették, hogy a benzinkút túloldalán még tart a harc. Poison nem kis bosszúságára.
Ott kéne lennie, nem ezt a nagyra nőtt csecsemőt ölelgetnie…
- Megöllek Ghoul…
Candy felkapta a fejét.
- Mit csinált már megint?
- Soroljam?! - Candy elvigyorodott. – Rohadtul nem ezt a… Taylort kéne itt pesztrálnom!
- Azért bízta rád, mert a srác is benned bízott egyedül – felelte Candy békítőleg. Poison meghökkent ezen egy pillanatra.
- Ez baromság!
- Nézz rá.
Poison horkantott mérgében. Való igaz, Taylor még mindig úgy szorította a karját, hogy kiserkent a vére… Kedvetlenül elhúzta a száját, és megpróbálta lefejteni magáról a fiút, de ez csak nagy nehézségek árán sikerült. De legalább már nem ordított, csak folytak a könnyei. Civilek…
Candy feszülten figyelte a benzinkutat.
- Hallod ezt?
- Mit?
- A csendet.
Poison is fülelt egy pillanatig.
- Aha.
- Szerintem vége.
- És ki nyert?
- Mi.
- Honnan tudod?
- Onnan – felelte Candy, és somolyogva a benzinkút felé bökött.
Valóban, ebben a percben Ghoul köpcös alakja bukkant fel a sarkon, háta mögött vonszolva valamit a földön. Poison meglepetten konstatálta, hogy egy hófehér egyenruha söpri a homokot…
- Gyere – mondta Candy, és már állt is fel, hogy Ghoulhoz szaladjon. Poison lassabban követte, és nem csak azért, mert nem volt szíve magára hagyni Taylort. Ami azt illeti, talán nem is nagyon sikerült volna…
- Po-Poison…
Poison meglepetten fordult vissza felé. Taylor nagyot nyelt, és minden igyekezetével azon volt, hogy összeszedje magát a beszédhez.
- Tényleg… vége?
Poison ránevetett.
- Igen. Előjöhetsz.
Taylor mellkasából megkönnyebbült sóhaj szakadt fel, de azért még mindig remegő térdekkel tápászkodott fel és bizonytalanul indult utána.
Ghoul bezzeg egy cseppet sem tűnt bizonytalannak. Sőt, ami azt illeti, Poison rég látta ennyire jókedvűnek, és ilyen… izgatottnak. Legföljebb amikor a minap a mederben lesték Korsét… Ghoul tényleg ennyire élvezi ezt?
- Nahát, ti is megvagytok? – kiáltotta a fiú vidáman, de Poison nem osztozott az örömében.
- Nincs akkora szerencséd, hogy elintézzenek… Veszteségek?
- Tizenhárom, plusz amit ti leszedtetek. A többi meglépett.
- Úgy értem, nálunk.
Ghoul mérgesen nézett rá, olyan mérgesen, hogy a fiú el is csodálkozott rajta egy kissé.
- Ide figyelj, Poison! Itt rajtad kívül mindenki Killjoy! És nem azért küzdöttem velük újonc korukban, hogy most ilyen könnyen eltegyék őket láb alól!
- Jól van már, na…
- Fel is akasztanám magam, ha…
- Szóval nincs?
- Nincs!
- Jó. Ennyi volt a kérdés.
Ghoul sötéten mérte végig, de ő nem törődött vele. Megindult a bejárat felé.
- De egy paraszt vagy te, Poison!
Poison úgy pördült meg a tengelye körül, mint akit kígyó mart meg.
- Én?! Te tűntél el!
- Dolgom volt.
- Azt mondtad, fedezel!
- És? Nem azt, hogy lelövetem magam miattad!
- De odakintről?!
- Mégse várhattam meg, míg bejönnek!
- De én számítottam rád!
- Mondtam már, hogy szoktam hazudni, nem? – védekezett Ghoul szinte felháborodottan.
Poison arca vészjóslóan elszürkült a haragtól, mire inkább gyorsan hozzátette. – Jó, bocs… de túlélted nem?
- Azt se neked köszönhetem!
- Save yourself, baby – vigyorgott Ghoul, és rákacsintott. Poison komolyan elgondolkozott rajta, hogy megüti. Úgy istenesen. Mondjuk, hogy fel se keljen többet.
Aztán úgy döntött, elég az álmodozásból, és inkább meg is tette.
Kobra véres arcát törölgette a mosdóban, amikor meghallotta a kiabálást. Egy pillanatra azt hitte, megint a BL/I találta meg őket, de aztán felismerte Poison hangját, ahogy Ghoul nevét ordítja. Dühös és ijedt kiáltás is volt egyben, hogy Kobrának összeugrott a gyomra.
- A fenébe!
A csapra vágta a törülközőnek használt pólót, és sietve kilépett a fürdőből. A sarokra érve aztán meglehetősen szokatlan látványban lehetett része… Candy a falnál, a még mindig halálra rémült Taylor társaságában. A másik két fiú ott állt egymással szemben, Ghoul kezében bicska, és mosolygott. De most az egyszer inkább a düh és a kárörvendés szülte azt a mosolyt, nem a jókedv… Poison hangjában visszafojtott idegesség csengett, ahogy megszólalt.
- Dobd azt el, Ghoul…
- Dehogy dobom! Túl jó barátok vagyunk mi ahhoz!
- Ne hülyülj…
- Ghoul!
Kobra már ugrott is volna közéjük, de Candy elkapta a karját.
- Várj. Hadd intézzék el.
- De mi a francot kell elintézni?!
- Poison kibukott, és kiütötte Ghoult, de teljesen – felelte Candy halkan, de Ghoul így is meghallhatta, mert gyilkos pillantást küldött felé. Aztán letörölte az arcáról a vért. Igazság szerint szerencséje volt, mert majdnem időben tért ki Poison ökle elől, így az az arcát találta el, és nem telibe az orrát, de azért így is vérzett. A szája is. Ráadásul el is esett az ütés erejétől, ami már több volt, mint megalázó…
Soha életében senki nem ütötte még meg így. Najó, legalább is az utóbbi négy évben nem…
- Na mi lesz, Poison!
- Tedd már le azt a szart…
- Félsz? – vigyorgott Ghoul. Úgy beszélt, mintha legalább is valami szörnyen élvezetes játékról lenne szó. Vagy mintha valami filmből vette volna a szöveget. – Naaa! Gyere-gyere-gyere, ne félj…
Hirtelen megindult Poison felé, aki ösztönösen hátrált egy lépést a kés elől. Kobra nem bírta tovább. Egy ugrással Ghoul mellett termett, és megpróbálta lefogni a kést tartó karát, de a fiú meglepő erővel és durvasággal lökte el magától.
- Kopj le, vagy téged is kicsinállak! – Kobra érezte, hogy elönti a döbbenet és a harag, de szerencsére Candy megint kéznél volt, és visszarángatta a fal tövébe.
- Hagyd már – mondta halkan. - Tudod, hogy úgysem bántaná Poisont.
- És fordítva?!
Candy egy kissé talán elbizonytalanodva vonta meg a vállát.
- Szerintem most is megússza…
Ghoul már nem törődött vele, mit beszélnek. Minden figyelmét Poisonnak szentelte.
- Gyerünk már, hova lett az a fene nagy lendület?
- Hagyd már abba baszd meg, tedd már…
- Vagy nem visz rá a lélek, hogy az öcsikéd előtt belezzelek ki?
Ez volt az a pillanat, amikor Poisonnál végképp elszakadt a cérna.
- Na menj a picsába, Ghoul… - mondta inkább unottan, mint dühösen, és szinte természetes mozdulattal vonta elő és húzta fel a pisztolyát. Ghoul megdermedt, arcára kiült az őszinte meglepetés. A következő pillanatban azonban Kobra termett köztük, immáron harmadszorra, és valóban egy kígyót megszégyenítő mozdulattal tépte ki Poison kezéből a pisztolyt.
- Megvesztél, Poison?!
- Majdnem meghaltam miatta! – csattant fel a fiú dühösen, vadul ellökve magától a másikat, de az nem hagyta magát.
- Komolyan neki kellett volna megmentenie a segged?!
Poisonnak kellett egy pillanat, mire felfogta a mondatot. Kobra egy fokkal nyugodtabban, de még mindig villogó szemekkel meredt rá. – Élsz, és kutya bajod! Ez a lényeg!
Poison nem kevésbé gyilkos pillantást vetett rá, aztán Ghoulra, de legnagyobb meglepetésére a fiú lassan leengedte a kést. Poison nem tudta, azért-e, mert észhez tért, vagy mert nem akarja bántani Kobrát? Egyik sem vallott volna túlságosan rá… Kobra végre elengedte őt, és lökött rajta egyet, hogy minél messzebb kerüljön Ghoultól, mielőtt mégis valami hülyeség jutna az eszébe, aztán mérhetetlenül dühös pillantást küldött a háta mögött álló fiúra is,
- Lenyugodtatok végre?!
Egy pillanatig csend volt.
- Én nem is voltam ideges – felelte Ghoul hanyagul, azzal bekattintotta és a zsebébe tette a bicskáját. Zavarba ejtően hitelesnek hangzott minden szava.
- Jó! Akkor te elhúzol jobbra, te meg Poison balra, és kerülitek egymást, mint a tüzet!
Senki sem felelt. Végül mégis Poison mozdult elsőnek. Nagyon csúnyán nézett Kobrára.
- Most sem én kezdtem, öcsi! – mondta, jó adag gúnnyal hangsúlyozva ki az utolsó szót, azzal felemelte a pisztolyát a földről, és kimért léptekkel eltűnt Defying szobájában. Kobra dermedten bámult utána. Ez most… Ez most mi volt…?
Arra eszmélt, hogy Ghoul lép mellé, és megérinti a karját.
- Ilyet soha többet ne csinálj – mondta halkan.
- Milyet? – kérdezte Kobra egy kissé megzavarodva.
- Hogy csak így közénk ugrasz.
- És ha lőtt volna?!
- Pontosan ezért ne csináld – felelte Ghoul szinte már suttogva, de nagyon komolyan, és egy pillanatra mélyen a szemébe nézett. Aztán sietős léptekkel ő is eltűnt az ajtóban, hogy részletesen beszámoljon a történtekről Defyingnak.
* matas - jelentése ölj! (spanyol)
**basta - jelentése elég (spanyol)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése