22. Oh. Hello.

Korse egyáltalán nem volt meggyőződve róla, hogy a BL/I a boldog jövő kulcsa, sőt, a maga részéről meg is vetette ezt az egész gyerekes, néphülyítő ideológiát – már, ha megvetésnek nevezhetjük azt az állapotot, amikor merő érdektelenséggel nézünk valamire, amivel pusztán elméleti szempontból nem értünk egyet. De az érzelmeivel együtt a lelkiismeretet is kiirtották belőle, így nem okozott túl nagy fejtörést neki, hogy mihez kezdjen magával, amikor Killjoy elég egyértelműen a tudomására hozta, hogy egy ilyen kütyüvel a testében nincs helye köztük. Mert ő küldte el…

Korse tudta, hogy ez illene, hogy fájjon neki, hiszen mégiscsak a legjobb barátjáról van szó, és néha már-már el is hitte, hogy keserűséget érez, de valójában ez csak emlék volt. Elmélet. Hogy milyen érzés lenne, ha akkor, két és fél éve csalódott volna. De hát nem csalódott…

Miután elfogták és elvégezték rajta a műtétet (amiről persze akkor még nem kérdezték meg, akarja-e), visszavitték Los Angelesből a Zónákba, és nemes egyszerűséggel elengedték a sivatag közepén, elég meggyőzően meghagyva neki, hogy ha megpróbálja kiszedetni a chipet, az felrobban. Persze, eszébe nem jutott volna ezek után megpiszkálni. Érzelem kell ahhoz is, hogy az ember azt mondja magának, van, ami helyett inkább a halált választja… szívből jövő elkeseredés, elkötelezettség, vagy legalább szeretet, ami önfeláldozáshoz vezet... Nála egyik sem játszott már szerepet. Még csak a BL/I-t sem gyűlölte már.

De hát a megszokás nagy úr, így Korse az egyetlen dolgot tette, ami logikusnak tűnt. Hazament.

A társai persze őrületes örömmel fogadták, egészen addig, amíg ki nem derült, mit csináltak vele. Killjoy akkor kijelentette, hogy így nem megbízható, és mennie kell.  Defying, meg az akkoriban őt körülvevő Killjoyok egyetértettek vele, sőt, az igazat megvallva még ő maga is, legalább is nemigen tudott használható érveket felhozni a maga javára; de Ghoul keményen kiállt érte mindkettejük helyett is. Minden szempontból gyerek volt még, lelkes, összehasonlíthatatlanul lelkesebb, mint most, sokkal bizakodóbb, és sokkal meggondolatlanabb; de kiállt érte.

Nagyon csúnyán összevesztek Killjoy-al, annyira, hogy végül úgy tűnt, Ghoulnak is mennie kell, mert Defying félt, hogy a kettejük ellenségeskedése tönkreteszi a Killjoyokat. Igazából már azelőtt sem jöttek ki valami jól, mert Ghoul, minden Killjoy iránti tisztelete ellenére is  tökéletesen kezelhetetlen volt már akkor is, de hála a neveltetésének, Korsénak, nameg a Zónákban uralkodó hierarchiának, nem nagyon volt más választása, mint elfogadni őt felettesének, így az ellentétek sosem kerülhettek igazán felszínre.

Ghoult tehát nem különösebben rázta meg az eset, hogy érzékeny búcsút kell vennie a társaitól, és azonnal Korse mellé csapódott, de a férfi – lelkiismeret híján – úgy döntött, visszamegy inkább a BL/I-hez. Ha már harcolni nem harcolhat ellenük - elvégre is ez itt a Zónák, és barátok, de méginkább bizalom nélkül halálra van ítélve -, akkor legalább a közelükben legyen, hogy ha alkalom adódik, megszabadulhasson a chiptől. És különben is. A BL/I-nél a hatalom, és lelkiismeret híján egyetlen érv sem szólt amellett, hogy továbbra is a lázadók életét élje. Lancasterbe ment hát, de egyedül – Ghoul oda már nem követte.

Amnesztiát kapott, fegyvereket, és egy szerződést, miszerint a Zónák kipucolása és a nemzetközi helyzet megoldása után azonnali hatállyal eltávolítják belőle a mikrochipet. Korse persze tudta, hogy ez gyerekmesének is túlzás, de ez nem is volt fontos. Azt akarta, hogy biztonságban legyen az élete. Hogy a BL/I-nek szüksége legyen rá, hogy számoljanak vele, vigyázzanak rá, mert ez tűnt a legjárhatóbb útnak. Minél tovább marad életben, annál nagyobb az esélye, hogy széthullik a rendszer, és ha jókor van jó helyen, soron kívül megszabadulhat attól az átokverte szerkezettől… Ezért vállalta önként a kísérleti alany szerepét az előző két alkalommal, amikor a chipek új fejlesztését akarta letesztelni a BL/I, és ezért ment bele ebbe a mostani, szám szerint negyedik beavatkozásba is. Minél többet költ rá a BL/I, minél fontosabb lesz nekik, annál jobbak az esélyei.

De nem volt BL/I-s. Ölt, ha kellett, és tényleg mindegy volt neki, Killjoyokat-e, vagy sem, de kényesen ügyelt rá, hogy még véletlenül se tegyen olyat, amivel megint magára haragítja őket. Épp elég volt Killjoy-al végeznie… Killjoynak addigra akkora befolyása lett a társaival szemben, annyira hallgattak rá, vakon követve minden szavát, hogy az már veszélyesen hatékonnyá tette őket, így Korse lényegében csak megelőzet a bajt. A nyílt, mindent elsöprő lázadást, a tervet, amit még ketten agyaltak ki Killjoy-al… És amiről persze a BL/I-nek sohasem szólt egy árva szót sem. Megtartotta az előnyét velük szemben, amiért ő jól ismerte az ellenségeit.

De Killjoyt muszáj volt megölnie.

Alighanem Ghoul volt az egyetlen, aki megértette, miért volt ez szükséges lépés, mert ő nem vett részt egyetlen – mellesleg sikertelen – bosszúhadjáratban sem. Még Kobra is belekeveredett, pedig ő aztán tényleg csak egy pondró volt még akkoriban… De Ghoul más eset volt. Megértette őt, és Korse sejtette, hogy azért, mert a fiú is tökéletesen tisztában van vele, milyen is az, amikor szív nélkül él az ember… Ettől függetlenül Korse nemigen hitte, hogy idáig fajulnak a dolgok.

Sejtelme sem volt róla, hogy mit gondol róla Ghoul, egy, mert sosem látszott rajta, hogy bármit is gondolna, kettő, mert mindegy volt, amíg tette a dolgát; és eleinte azt sem értette, miért ragaszkodik a fiú annyira Kobrához, akit szívből utált? Hiszen Ghoul kísértetiesen hasonlított egy tökéletesen megtervezett robotra, ami nem tesz mást, mint gondolkodás és ellenkezés nélkül, tűzön-vízen át teljesíti az ő, Korse parancsát.

Az utolsó parancs történetesen úgy szólt, hogy egy ujjal hozzá ne merjen érni Kobrához, különben le lesz törve a keze, egyébként meg - csak hogy rendhez szokjon végre – rajta verik el a port, ha lelövik azt a kölyköt. Ghoul attól kezdve élőnek tekintette a parancsot, függetlenül attól, hogy Korse azóta a Killjoyok egyik fővezéréből a BL/I fővezére lett. Meg attól, hogy mostanra tökéletesen megbarátkozott Kobrával…

Korsénak időbe telt, mire megfejtette ezt a rejtvényt, de így legalább értelmet nyert a többi is. Példának okáért az, hogy Ghoul miért nem vállal tűzharcot ellene, miért nem öli meg, és miért intézi úgy, hogy a társai se tehessék? És Korse azt is megértette, jobban mondva észrevette végre, Ghoul milyen rendkívüli színész és manipulátor, és mennyire jól kiismerte őt. Ez viszont fordítva is így volt, és nem sok kellett hozzá, hogy Korse arra is rádöbbenjen – Gholnak esze ágában sincs megsemmisíteni a BL/I-t. Ahogyan neki sem a Killjoyokat.

Azt nem pontosan értette, Ghoul miért döntött így, de volt annyi esze, hogy megbecsüljön egy ilyen társat az ellenfél soraiban. Egy ilyen tapasztalt és befolyásos társat…

Féltő figyelemmel kísérte hát a sorsát, gondosan ügyelve Ghoul testi épségére, és szó nélkül vette tudomásul minden esztelen döntését, példának okáért azt, hogy Jet Start jóformán a felbukkanásakor azonnal maga mellé láncolta. Bár az okát akkor még nem értette, így igencsak nyugtalanította a dolog, ha egészen őszinte akart lenni magával, sokmindent nem értett, és sokminden nyugtalanította Ghoullal kapcsolatban… Továbbra is éberen figyelte tehát, és különös felfedezést tett.

Eleinte úgy tűnt, Killjoy halála után Fun Ghoul komolyan gondolta, hogy feladja a csapatban is mindig magányos farkas szerepét. Otthagyta Steel Grint, és - Korse legnagyobb meglepetésére – Kobrával állt össze, egyenrangú félként kezelve a fiút. Korse egyáltalán nem értett egyet vele. Ghoulnak pontosan az volt a legnagyobb előnye, amit annakidején annyiszor a szemére hányt, ő is, Killjoy is, Defying is, meg a többiek is, és amit most már, chippel a fejében, egyértelmű erénynek könyvelt el – hogy nem érdekli senki és semmi. Korse egy cseppet sem tartotta jó ötletnek változtatni ezen a hozzáálláson. Nála jobban senki sem tudta, hogy mekkora visszatartó ereje van a személyes kapcsolatokból fakadó szimpátiának – mert Ghoul esetében még mindig nem mert volna barátságról beszélni. Defying viszont szemmel láthatólag örült neki, hogy a fiú végre hajlandó csapatban dolgozni, és úgy tűnt, fog is így működni a dolog.

Persze, két fő a Killjoyok közt túlságosan is kis csapatnak számított, és Defying időről időre megpróbálkozott vele, hogy feltöltse a megüresedett helyeket, hogy legalább négyen legyenek. Ghoul azonban keményen megválogatta, kit tűr meg maga mellett – ami aztán gyakorlatilag csak Jet Start jelentette -, és ha a mellé osztott újoncok túl jónak bizonyultak, hogysem a BL/I rövid úton lemorzsolhassa őket, akkor ő tett róla, hogy hősi halált haljanak. Persze kényesen ügyelt rá, hogy a szándékosságnak még csak az árnyéka se vetülhessen rá, de Korse épp eléggé átlátott már rajta, hogy észrevegye az ügyeskedéseit, és a maga részéről leplezetlen megnyugvással könyvelte el magában, hogy Ghoul mit sem változott – csak a módszerei mások.

Az a kevés szerencsés kiválasztott, aki valamilyen oknál fogva túlélte Ghoul ámokfutásait, mint például Geeboy Ferric, az vagy pánikszerűen menekült a közeléből, vagy ő küldte el,  így lassan Defying is inkább csak egyfajta kiképzőcsoportnak tekintette az időközben Jet Starral kiegészült triót, állandóan változó negyedik, esetenként ötödik taggal. Minden szép volt és jó tehát, már ami Ghoult és Korsét illeti, és a lehetőségekhez képest kiegyenlített harc folyt a Zónákban, ami állandó készenlétet jelentett a BL/I-nek, így Korse biztonságban tudhatta magát, Ghoul pedig... Korsénak volt egy olyan érzése, hogy a fiúnak fogalma sincs, mit akar valójában az élettől.

Ők ketten remekül kiegészítették hát egymást, és fenntartották az igencsak kényes egyensúlyt a Zónákban, mígnem valami olyan történt, amire egyikük sem számított.

Korsénak megvoltak a kapcsolatai, így sok olyan dolgot is hallott, ami még a minden lében kanál Li Wangot is elkerülte. Példának okáért hamarabb tudott a Vezetőség kisebb pánikrohamáról, mint Li, és némi utánajárással kiderítette, hogy ennek oka Harold Sunnister, ismertebb nevén Harold Wonaguth öngyilkossága volt. Korsét igencsak meglepte a hír, nem is csak azért, mert öngyilkosság volt – miért lenne az Ellenőrzési Hivatal feje öngyilkos? -, hanem mert az eset alapjaiban rázta meg a szervezetet. A nagy igyekezettel, hogy eltussolják az ügyet, a Vezetőség csak azt érte el, hogy az egyébként teljes egészében a BL/I kezében lévő média megneszelt valamit, és néhány nap alatt a világon mindenki tudta, hogy Harold Sunnister halott. Azt viszont már senki sem tudta, honnan szivárgott ki az információ, sem azt, ez szabotázsnak minősíthető-e, vagy egyszerű véletlennek, egy rossz helyen elejtett mondatnak? Az egyetlen, ami biztos volt, az az, hogy hiába a minden újság, tévé, rádió, és egyéb amerikai hírközlési csatorna feletti felügyelet, az eladdig mindenben engedelmes média mégiscsak egy szenzációra éhes ezerfejű hydra, amit képtelenség akarata ellenére hatékonyan cenzúrázni. Különkiadások, álnéven íródott cikkek, tudósítások, minden előzetes egyeztetés nélkül leadott riportok tucatjai borították el Amerikát, vadabbnál vadabb elméleteket szőve Harold Sunnister halálának körülményei köré. A BL/I mindent tagadott, ugyanakkor riadókészültségbe helyezte az egységeit, és Korse egy nap leforgása alatt tizenkétszer kapott parancsot a Zónák végleges felszámolására, amit még aznap tizenkétszer vissza is vontak.

Megdöbbentette, és mélységes megvetéssel töltötte el ez a fejetlenség egy ilyen jelentéktelen ügy kapcsán, ami csak napok alatt csitult el, és jó egy hónap kellett hozzá, hogy minden végleg visszazökkenjen a rendes kerékvágásba. De Korse akkor már nem bánta. Most már tudta, hol kezdheti ki a rendszert…

Party Poison felbukkanása olyan kártyát adott a kezébe, amit egyenesen bűn lett volna nem kihasználni!

Tökéletesen tisztában volt vele, kicsoda Poison, és milyen fontos szerepet töltött be az Ellenállás soraiban, ugyanakkor azt is tudta, hogy a BL/I évek óta C-minősítésű megfigyelés alatt tartja, azaz fokozottan ügyelnek rá, de likvidálására soha nem adtak engedélyt. Nem kellett sokat gondolkoznia rajta, hogy miért. Ő is pontosan tudta, hogy a BL/I számára legalább annyira létfontosságú, ha nem még fontosabb az Ellenállás életben tartása, mint a Zónák rendje. Ha Poison meg a társai nincsenek, akkor képtelenség volna hosszútávon meggyőzni a civileket, hogy a megszorítások szükségesek. Ha nincsenek mindennapos robbantások, ha nincsenek nyílt lázadások, fegyveres összecsapások az utcákon, fényes nappal, ha nincs kire kenni a katonaság állandó jelenlétét a városokban, a kijárási tilalmat, az élelmiszer-monopóliumot, és a többit, akkor előbb-utóbb azok kezdenek háborogni, akik most még a BL/I fennhatóságát hirdetik. A civilek. Azok, akik még emlékeznek a kétezres évek őrült dőzsöléseire, akik réges-rég kiábrándultak már a társadalomból, az emberekből, saját magukból, és akik nagyon is veszélyes ellenfelek lehetnek, ha egyszer úgy érzik, nincs már mit veszteniük. Akik most még nehéz szívvel ugyan, de mosolyogva húzzák a gyerekeik fejére a hófehér maszkot, mert elhiszik, hogy meg kell védeni a terroristáktól, a bűnözőktől azt, ami még megmaradt a világból. És az tény és való, hogy az Ellenállás legnagyobb részét azok a bűnözők teszik ki, akik csak a törvény elől menekülnek, vagy egyszerűen nem elég nagy a vétkük hozzá, hogy a Zónákba küldjék őket… Erőszakosak, személyes célok vezetik őket, így képtelenek hatékonyan együtt dolgozni azokkal, akik valóban a BL/I ellen szervezkednek. Igen, ha nincs az Ellenállás, ami csak valami homályos, szerteágazó és bűnözők agyában eltorzult utópia alapján hirdeti a maga keresztes háborúját, akkor sokkal nagyobb tömegek mozdulnának meg helyette, olyan emberek, akiknek viszont nagyon is határozott elképzeléseik lennének róla, hogy mit akarnak. Pontosabban hogy mit nem akarnak…

Korse tudta, hogy Party Poison se nem bűnöző, se nem ostoba, és ő is tökéletesen tisztában van vele, hogy mit akar. Semmi mást, csak egy kis biztonságos nyugalmat, csak épp sokakkal ellentétben ő ölni is kész érte. Már csak önmagában ezért is Killjoynak tekinthető. Ezen kívül okos, tapasztalt, elkötelezett, és van annyira biztos a dolgában, önmagában, hogy ez kellőképpen kellemetlen alakká tegye - vagyis Ghoul sem öleti majd meg, legalább is addig nem, amíg ki nem szórakozta magát. Ráadásul Poison Kobra bátyja, és mint ilyen, Korse egészen biztos volt benne, hogy az oly régóta szilárdnak tűnő kis trió hamarosan újabb taggal bővül… Ha pedig így lesz, az egyet jelent azzal, hogy az Ellenállás és a Killjoyok végre érdemben is kapcsolatba léphetnek egymással. Korse persze nem számított rá, hogy ennek bármiféle érzékelhető nyoma is lehet majd, elvégre is Poison most már a Zónákban marad, míg vagy ő, vagy a BL/I végleg el nem tűnik a föld színéről, de a jelenléte önmagában is felért egy kihívással. A BL/I egyik kiemelt megfigyeltje a Killjoyok közt… Korse számított rá, hogy Poison megreformálja végre egy kicsit a Zónákat, és a Los Angelesi Ellenállást is megrázza annyira az elvesztése, hogy új stratégiákat dolgoz ki, ezzel pedig már a Vezetőség is kénytelen lesz foglalkozni. És ismerve egy egyszerű haláleset miatt bekövetkezett fejetlenségüket, mégegy ilyen jelentős változás fél éven belül újra lépésre kényszeríti majd őket. Megint megremeg majd a torony… És minél többet remeg, annál nagyobb az esélye, hogy a következő csapás végképp a földre dönti. Egyszóval nem hagyhatja, hogy Poisont megöljék. Most még nem!

Persze, végül úgyis ez következik majd, és Korse egyáltalán nem volt benne biztos, hogy ez nem lesz túl nagy csapás a Killjoyokra, jobban mondva Kobrára, és így Ghoulra nézve, ez pedig az ő kényelmes helyzetére is kellemetlen hatásokat gyakorolna; de ennyi kockázatot megért a dolog. Ha Ghoult sikerül időben elválasztani Kobrától, és újra eszébe juttatni, hol a helye, akkor nem lesz semmi baj. Korse sejtette, hogy a fiú nem felejtette még el, amit a fejébe vertek Szudánban, és a BL/I soraiban. Az ilyet nem felejti el csak úgy az ember…

De hát ez még a jövő zenéje.

Korse elmosolyodott, ahogy elfordította a kulcsát a zárban, és lenyomta a szobája kilincsét. Igen. Tulajdonképpen minden a tervei szerint halad. Most már hamarosan vége lesz. Még egy-két év talán, és mindennek vége…

- Korse!

Beletelt egy pillanatba, mire Korse felfogta, hogy a saját nevét hallja. A folyosón Wonaguth lépkedett felé vidáman, nagyjából olyan arccal, mint aki most nyert egy nagy zsák gumicukrot. Kezében néhány gyanúsan sok pecséttel ellátott papírt lengetett, de amikor észrevette, hogy a férfi azokat figyeli, villámgyorsan a háta mögé rejtette őket.

- Később – mondta jelentőségteljesen, de még mindig vigyorogva. - Bemehetnénk?

- Csak tessék – felelte Korse, és előzékenyen előre engedte az ajtóban.

- Csak néhány kérdés… - kedélyeskedett Wonaguth. Korse bólintott, és gondosan becsukta maguk után az ajtót, újra elfordítva a kulcsot a zárban. Rég nem bízott Wonaguthban. Wonaguth egy pillanatig még alaposan körbenézett a szobában, mintha csak azt mérné fel, merre keressen kiutat szükség esetén, aztán egy táncost is megszégyenítő kecsességgel pördült meg a sarkán a tengelye körül.

- Merre jártál az éjjel?

Korse szúrósan nézett rá.

- Úgy gondolom, erre a kérdésre nem vagyok köteles vá…

- Szórakoztató egy ember ez a Fun Ghoul.

Korse arca meg sem rezdült. Ez mintha egy árnyalatnyit a kedvét szegte volna Wonaguthnak. – Már, úgy értem, ha szóba áll valakivel. Velem aligha csevegett volna… Szerencsés vagy!

- Valóban? – felelte Korse olyan hangsúllyal, amiből egyértelmű volt, hogy egy cseppet sem villanyozta fel a kérdés. A felügyelő fontoskodva megigazította az orrán a szemüvegét.

- Valóban. Minden esetre azért érdekelne, miért hitetted el velem, hogy Poison halott?

Korsénak még a szeme sem rebbent.

- Emlékeim szerint ezt egy szóval sem említettem önnek. Amennyiben mégis erre a következtetésre jutott a viselkedésemből, úgy kérem, tekintse az én mulasztásomnak.

- Úgy lesz – somolygott Wonaguth. Nem tűnt mérgesnek, inkább felettébb boldognak. Szemel láthatólag tetszett neki, hogy Korse nem hadovál összevissza holmi félreértésekről.

- Bár igazad van, egy hullazsákba varrt test nem jelenti automatikusan, hogy holttest… Nem igaz? – Hirtelen fagyos lett a tekintete, ahogy felpillantott az ajtó előtt mozdulatlanul álló férfire.

- Valóban.

- Korse.

Wonaguth várt egy fél percet, de Korse nem úgy tűnt, mint akinek beszámolni valója akadt, végül folytatta.

- Volt néhány dolog, amit nem teljesen értettem a beszélgetésetekben.

- Valóban?

Korse hangja még mindig idegesítően nyugodt volt, és Wonaguth sejtette, hogy ennek egyetlen oka, hogy ő az, aki. Ha nem az Ellenőrzési Hivatal feje lenne, valószínűleg már nem élne. Ami azt illeti, így sem fog soká, elvégre is itt, a semmi közepén mindig történhetnek az emberrel balesetek… Jobb lesz mielőbb tisztázni a dolgokat!

- Valóban – felelte, gondosan megnyomva a szót. – Mind említettem volt, van némi tapasztalatom katonai téren, és tudod, hogy van ez, ha egyszer elkezdi az ember, szenvedélye lesz a fegyergyűjteménye… Nos, nekem történetesen akadt még itt a zsákom egy félreeső zsebének mélyén néhány ócska poloskám, amit bátorkodtam használatba venni, miután te voltál olyan szíves épségben elengedni Fun Ghoult a minap. Nem is sejtettem, hogy ilyen hosszú idő után is működnek még! – Egy pillanatra valóban úgy tűnt, mintha csodálkozna. – Már egész meg is feledkeztem róluk, úgyhogy ha megengeded… visszakaphatnám?

Korse nem felelt.

- A zsebedben vannak – tette hozzá Wonaguth, bátortalanul Korse kabátjára bökve. A férfi lassan levette a ruhadarabot, és szó nélkül átnyújtotta neki. A felügyelő melegen ránevetett.

- Köszönöm. Nos…

Az ágyra hajította a kabátot, és felemelte a fejét, úgy nézett Korséra. Egy kissé talán ki is húzta magát, ezt nem lehetett eldönteni, de egyszeriben nem tűnt már olyan törékeny kis aktakukacnak.

- Valószínűsítem, hogy nem tudsz kielégítő magyarázattal szolgálni az esetre. Igazam van?

- Szükség van még magyarázatra? – kérdezte Korse szinte már derűsen. Wonaguth fürkészően nézett az arcába, aztán lassan megrázta a fejét.

- Nincs. A tényállás egyértelmű. Több ponton is megszegted a szerződésed.

- Valóban.

- Valóban. Ez pedig kíváncsivá tesz. Úgy döntöttem, maradok.

Korse szemében mintha meglepetés csillant volna. Wonaguth agyának egyik rejttet zugában megszólalt a vészcsengő, hogy ezt elvileg nem szabadna engedni a chipnek, de végül úgy döntött, nem vesz róla tudomást. Korse bizonyára nem számított ilyen fordulatra, és egyszerűen csak túl heves volt a rekació…

- Beadom a felmondásom, és kérelmezem az áthelyezésem a Zónákba.

- Nem írom alá – vágta rá Korse gondolkodás nélkül.

- Gondoltam – felelte Wonaguth vidáman, és meglobogtatta előtte a papírokat – Éppen ezért bátorkodtam én magam aláírni a nevedben, elvégre is mégiscsak én volnék a Központi Ellenőrzési Hivatal feje...

Korse arcán látszott, hogy most az egyszer komoly önfegyelemre van szüksége, hogy ne tegyen semmi meggondolatlanságot, ez pedig Wonaguth arcáról is leolvasztotta a mosolyt. Az ágyra hajította a papírokat is.

- Mielőtt még beleélnéd magad, jelzem, hogy már elküldtem minden papírt, úgyhogy nem akadályozhatod meg.

Korse hallgatott egy pillanatig. Nem tudta nem észrevenni, hogy Wonaguth hangja mennyire megváltozott. Hűvös volt és tartózkodó.

- Úgy véli, megpróbálnám megakadályozni? – kérdezte, immáron teljesen visszanyerve a nyugalmát.

- Úgy.

- Jól véli.

- Mindjárt gondoltam…

- Nem vállalhatom a felelősséget a testi épsé…

- Nem is kell.

Egy pillanatra csend lett.

- Nem tartom valószínűnek, Mr. Wonaguth, hogy a Vezetőség elfogadná a lemondását.

A felügyelő arcán mérhetetlenül gúnyos mosoly villant.

- Megvannak a kapcsolataim.

- Értem.

- Mégvalami – folytatta Wonaguth, és fejével az ágyra hajított papírok felé bökött. – A jelentésem is köztük van rólad. Semmi terhelő, természetesen. Még ma írd alá.

Korse nem felelt. Wonaguth ránézett. Nagyon határozott volt az arca.

- Nekem jó így. Érdekel, mit művelsz mostanság, úgyhogy nem fogok keresztbe tenni neked, Korse.

Korse még mindig nem felelt, csak rezzenéstelen arccal meredt a férfire. Wonaguth állta a tekintetét.

- Megegyeztünk? – kérdezte végül, és hirtelen zavarba ejtően barátságos lett az arca. A kezét nyújtotta. – Csak semmi spicliskedés. Esküszöm.

Korse hirtelen, nagyon határozottan szorította meg a karját. Nem úgy tűnt, mint aki egy szót is elhisz Wonaguthnak.

- Természetesen – mondta. - Biztosíthatom, hogy minden erőmmel azon leszek, hogy viszonozzam a jóindulatát.

- Lenne is valami… - mondta gyorsan Wonaguth. Korse azonnal gyilkos pillantást vetett rá, de ez szemmel láthatólag egy pillanatig sem zavarta a férfit.

- Leszokhatnál végre a magázódásról, mert kezd rohadtul idegesíteni…

Poison később nem emlékezett sem a Ghoullal való beszélgetésére, sem Kobrára, sem Rawforce-ra, sem arra, miket vágott a fejéhez az enyhén spicces állapotban lévő Warble, amikor ellökdöste a Jaguárig, és hazavitte - igazából arra sem, hogy magához tért. Ennek következtében aztán másnap reggel azzal a szent meggyőződéssel ébredt fel a Veremben, hogy ő bizony ma megszökik. Szerencsére Thunderék tanultak az elmúlt két nap eseményeiből, és egy pillanatra sem hagyták magára, míg meg nem értették vele, hogy ma nem tegnapelőtt van.

Ez nem volt egyszerű dolog.

Poison most, hogy a szer, akármi is volt az, végre kiürült a szervezetéből, teljesen visszanyerte az erejét, ami egyet jelentett azzal, hogy az állhatatos hevességét és ellenkezését is. Warble és Squealer felváltva próbálták bizonygatni neki, hogy demárpedig ő járt már a határnál, és rá is fázott, de Poison egyszerűen nem hitt nekik. Még azzal sem lehetett meggyőzni, hogy ha olyan biztos benne, hogy titokban ment el, akkor ugyan honnan tudná mindenki, hogy hová indult? Poison az életét merte volna tenni rá, hogy ebben is Ghoul keze van. Úgyis folyton jár a szája… Végül Squealer unta meg előbb a dolgot, és kijelentette, hogy van jobb dolga is, mint egy agyhalottat győzködni arról, hogy ugyan, legyen kedves már végre nem lelövetni magát, aztán kivonult Candy mellé cigizni, magára hagyva a bátyját a morcos Posionnal. Egy darabig csend volt a szobában. Warble a széken ült, Poison az ágyon, és cseppet sem barátságosan méregették egymást.

- Nem lehetsz ennyire hülye – mondta végül Warble. Poison nem reagált.

- Mi a francért hazudnánk mi neked?
- Miért ne?

- Nem mi loptuk el a kocsit!

- Nem én tartok foglyokat!

- Nem vagy fogoly…

- Akkor miért is nem mehetek?

- Mert me…

- Kurvára nem kell az engedélyetek!

- Jó, de a kocsi marad.

Erre Poison nemigen tudott mit mondani. Elvégre is, a Jaguár tényleg Thunderék tulajdona volt – legalább is ők használják már egy ideje, mert a forgalmi aligha az ő nevükre szól… egyáltalán, bármiféle irat, ami az autóhoz tartozik, és egészen véletlenül, merő csoda folytán még megvan. Kocsi nélkül viszont a benzinkútig elsétálni is kész öngyilkosság. Az nemhogy húsz mérföld, mint amit Ghoullal tettek meg vagy két hete, hanem kétszáz…

- Korse. Hullazsák. – Poison már szinte utálkozva köpte a szavakat. - Valld be, hogy te se hinnéd el!

- Cifrábbat is, ha a BL/I-ről van szó…

Poison hirtelen előre dőlt, és hanyagul a combjára támasztotta a karját, úgy felelt.

- Baromira unom már ezt az egész szarságot, úgyhogy a saját, meg a drága öcsikéd érdekedben mondom, hogy jobban jársz, ha nem állsz az utamba!

Warble reménytelenül megrázta a fejét. Kezdte érteni, Kobra miért volt olyan megkönnyebbült, amikor Poison elkerült a közeléből…

De miért pont ő? Miért pont rá kellett bízni? Ezért még nagyon megfizet Kobrának!

Egy percre még az is megfordult a fejében, hogy hagyja az egészet a fenébe, csináljon Poison amit akar, de végül belátta, hogy ez nem éppen a legjárhatóbb út. A maga lelkiismeretével még csak-csak elbírna, de nem tudna Kobra szemébe nézni… Megaztán, Poisonban megvolt az az elszántság, az a veszedelmes, már-már önpusztító eltökéltség, ami még a Killjoyokból is hiányzott – ki akart jutni. Hitt  benne, hogy sikerül, és bármit megtett volna érte. Akármit. Ráadásul, ha hihet az ember Kobrának, nameg a BL/I adatbázisának, akkor minden tudása, képessége és önfegyelme megvan hozzá, hogy megállja itt a helyét... Szükség van már egy ilyen… lelkes emberre. Nagyon nagy szükség. Csak jó irányba kell terelni azt a fene nagy lelkesedését…

De hát hogy a fenébe vegye rá ő bármire is, ha ez még Ghoulnak, Defyingnak, vagy éppen Kobrának, a saját testvérének sem sikerült?

- Egyezzünk meg, Po…

- Nem, nincs több egyesség! – kiáltotta Poison hevesen, és nyomatékosan kiegyenesedett az ágyon. – Se két hét, se két perc!

- Jó – mondta Warble halkan. – De azért egyezzünk meg, hogy…

- Nem egyezek meg én veletek semmiben!

Warble egy pillanatig még meredten nézett rá, mintha nem tudná eldönteni, nekiugorjon-e, de végül nem tette meg. Felállt, és az ajtó felé indult. Poison azonnal felpattant.

- Hova mész?!

- Ha menni akarsz, kell a pisztolyod.

- Van pisztolyom.

- A Glock.

Poison meglepődött egy kissé. Most akkor mégis mehet? Megkapja a kocsit?... Igaz, úgyis csak a benzinkútig viszi, mert hát Ghoul végülis nekiadta a Cadillacet, nem igaz? Minek ezen ennyit aggódni?

Warble kiment, ő pedig gyorsan körbenézett a szobában, és megállapította, hogy semmit sem hagy itt. Persze, hiszen a ruháján kívül gyakorlatilag semmi sem volt nála, mikor először ide vetette a balsors… Alig egy perc telt belé, és Warble visszajött, ezúttal Squealer társaságában. Komornak tűntek mindketten, Squealer egyenesen dühösnek. Warble Poisonnak nyújtotta a pisztolyt.

- Tessék. Vigyázz rá, mert jó széria volt…

- Kösz – felelte a fiú egy kissé értetlenül, mert Warble közben elővett egy régi, forgótáras revolvert is.

- Az?

Warble felkapta a fejét egy pillanatra.

- Ez? Ez a mi kis egyességünk.

Felkattintotta a tárat. Üres colt.

- Tudod, nagy szerencsejátékos voltam. A nagybátyám volt Wietnamban, ott tanulták meg, hogy kell ezt játszani. Mindig is ki akartam próbálni…

Poison dermedten állt a helyén. Warble halálos nyugalommal töltötte meg a fegyvert, és kattintotta a helyére a tárat. Csak egy golyó volt benne.

- Hiszel Istenben, Poison?

- Mi?...

- Isten. Sors. Végzet. Ilyesmi.

Poison nem felelt egy pillanatig. Nem igazán tudta volna megmondani hirtelen, miben hisz… főleg, ami mások józan eszét illeti. Warble rendületlen nyugalommal folytatta.

- Én katolikus vagyok, és hiszem, hogy semmi sem véletlen, hogy Isten tudja mit csinál, és megóvja a híveit. Szóval, bízzuk rá ezt a dolgot. Ha én nyerek, nem kell elhinned egy szavam sem, de kivered a fejedből, hogy megszöksz. Ha te nyersz, mehetsz, amerre látsz, senki sem fog tartóztatni.

- Akkor jobb is, ha mész, mert kinyírlak! – tette hozzá Squealer sötéten. Poisonban egy ideje már élt ugyan a sanda gyanú, hogy minden látszat ellenére Thunderék sem normálisak, de ez már túl volt a tűrőképessége határán.

- Te megvesztél…

- Ugyan, ez csak játék! – felelte Warble szinte vidáman, és könnyedén felemelte a pisztolyt.

- Csak egy kör megy le, úgyhogy mindketten megú…

Nem fejezhette be a mondatot, mert Poison villámgyorsan lecsapott rá, és kicsavarta a pisztolyt a kezéből. Azaz, csak csavarta volna, mert Warble számított erre, és keményen szorította a markolatot. Néhány pillanatig még küzdöttek így egymással, aztán bekövetkezett az, amit Poison mindenáron el kart kerülni… Warble meghúzta a ravaszt…

Éles kattanás hallatszott. Nem volt túl hangos, és a közelébe sem ért egy valódi lövésnek, Poison mégis megdermedt egy pillanatra. Warble arca ott lebegett előtte alig néhány centire, és mosolygott.

- Nyertem – mondta vidáman. Poisonnak beletelt még egy pillanatba, mire felfogta a mondatot. Dühödten elengedte a fiút.

- Baszd meg!

Warble rendületlenül mosolygott.

- Egy a hathoz volt az esélye – mondta vidáman. – Úgyhogy nem mondhatod, hogy nem volt tisztességes ajánlat.

- Baszd meg!

- Most már maradnod kell…

- Egy fenét!

- Végülis, az öt az egyhez is jó arány. Húsz százalék… - Újra a halántékához emelte a pisztolyt. Posion szinte kétségbeesetten vetette magát utána, és észre sem vette, hogy Squealer legalább olyan holtra vált arccal terem a bátyja mellett.

- Ne-ne-ne-ne-ne! – kiáltotta Poison. - Te… Megvesztél, baszd meg?! – Zihálva meredt Warble-ra. A fiú most már nem mosolygott.

- Fogd fel végre, Poison. Itt mindenkinek pisztolyt tartanak a fejéhez, és annak tele a tára. Ne kísértsd meg, hogy a te fejed lőjék szét először, mert abból könnyen sortűz lesz.

Poison értetlenül nézett rá, nagyjából úgy, mintha egy őrültek házában beszélgetne egy ápolttal, aki szerint piros a hó, de Warble ezt a pillanatot választotta, hogy távozzon. Így volt elég hatásos… Squealer követte, épp csak egy vérfagyasztó pillantást lövellve Poisonra, de így is csak a verandán érte utol a bátyját.

- Tudod, kurvára igaza van, Allan!! Te megvesztél!

- Tudtam, hogy úgysem fogja hagyni – felelte Warble könnyedén - Hőstípus. Megvéd mindenkit.

- És ha nem?!

Warble oldalt sandított rá.

- Nem állítottál meg.

- Mert azt mondtad, rég nem működik az a pisztoly!

Warble csak somolygott, és kényelmesen rágyújtott. Remegett a keze. Squealer dühödten hallgatott mellette.

Jól emlékezett rá, mit mondott nem is olyan régen Kobrának. Hogy rábízza Warble-re, hogy azt tegye, amit jónak lát. Meghagyja neki a teljes döntési szabadságot. És ez eddig működött is. De Warble az előbb majdnem…

Squealer most keservesen megtanulta, milyen is az, ha végig kell nézned, ahogy a testvéred

módszeresen mindent elkövet, hogy ne érje meg a másnapot, és te semmit sem tehetsz ellene. Semmit, csak azt, hogy megállítod… Igen. Az erőszak ilyenkor az egyetlen megoldás. Egyetlen és ideiglenes megoldás…

Rossz tanácsot adott. Iszonyú rosszat! Borzalmasan, kibírhatatlanul ostoba és kegyetlen tanácsot… Sose bocsátja meg magának!

De Kobra talán igen…

Talán.

Ghoul elégedett volt. Idejét sem tudta már, hogy mikor fordult ez elő vele utoljára, de most élvezte minden percét. Igaz ugyan, hogy megint két napja talpon volt (Defyingnak volt egy elmélete, miszerint Ghoult kiskorában mindig túl hamar dugták ágyba, és most éli ki magát),  és most, hogy többször is átjutott a holtponton, már nem érzett fáradtságot sem. Az éjjeli kis kiruccanásáról senki sem tudott, kivéve Jet Start, akivel elvileg együtt kellett volna őrködnie, de ő sem nagyon pedzegette tovább, merre járt, miután Ghoul kacsintgatva a kezébe nyomta a Cadillac kulcsait. Ráadásul most, hogy Poison épségben előkerült, aztán gyorsan el is tűnt, Kobra is újra a régi lett, és Ghoul legszívesebben körbeugrálta volna ezért örömében. Igen, minden visszazökkent a rendes kerékvágásba… Azt leszámítva, hogy Defying megfeledkezett a sérült lábáról. Ghoul nem is bánta. Még mindig élénken élt benne az emlék, amikor a Doki összevarrta a sebét – történetesen tényleg fájdalomcsillapító nélkül, mert aki ennyire hülye, hogy focizik egy mázsás kővel, az ugyebár viselje a következményeit, nem pocsékoljuk a gyógyszert… Ghoulnak esze ágában nem volt hát újra jelentkezni nála.

Nem törődött a fájdalommal – sose törődött semmivel -, az meg valamiért senkinek sem tűnt fel, hogy túl sokat ücsörög... Igazából tett róla, hogy ne tűnjön föl. Egy perc nyugtot nem hagyott senkinek a bámészkodásra… De még a cigit is ülve szívta.

Akkor is odakint lebzselt a döglesztő melegben a legyek meghitt társaságában, amikor Fairy Pig kicsoszogott mellé az árnyékba.

Fairy Pig szőke volt, egy kicsivel alacsonyabb Ghoulnál, és körülbelül százötven kiló. Rawforce-al érkezett, aki ragaszkodott hozzá, hogy nevet is kapjon, mert állítása szerint annak ellenére, hogy a sivatagban bukkant rá, a férfi egy cseppet sem tekinthető civilnek. Ghoul egyáltalán nem értett egyet vele. Meg is jegyezte, hogy disznókat nem vállal, legföljebb levágni, mire Rawforce megfenyegette, hogy kitépi a beleit, ha akár csak egy szóval is bántani merészeli a férfit. Ghoul azóta korántsem volt biztos benne, hogy Rawforce találta Piget a sivatagban, és nem fordítva…

- Szép napunk van.

Ghoul hirtelen furcsa késztetést érzett rá, hogy lenyomja Fairy Pig torkán a frissen gyújtott cigit. Egyébként sem volt éppen előítéletektől mentes figura, de egy ilyen tizenöt fokban is litereket izzadó, rengő tokájú zsírkupacnak már csak a jelenléte is megőrjítette volna a sivatagban, nem hogy a benzinkúton. Nem felelt, de a másik szemmel láthatóan nem zavartatta magát emiatt.

- Még be se mutatkoztam. A nevem Halfax Ashbury. Örvendek.

Ghoul emlékei ködén át halványan felrémlett egy kissé nyávogós, női hang, ahogy idegesen próbálja megértetni vele, hogy mindig jobb kézzel kell kezet fogni, és lehetőleg fogni, nem egy döglött halat imitálni a tenyerével. Gondosan ügyelt rá tehát, hogy a balját nyújtsa viszonzásul. A másik egy pillanatig még szúrósan nézett rá, aztán gyorsan ő is megcserélte a kezét.

Aztán Halfax Ashbury, alias Fairy Hole – Ghoulnak továbbra is Fairy Pig – elérkezettnek látta az időt, hogy kedélyes csevegésbe kezdjen, hátha megnyílik előtte egy kicsit ez a marcona fiú.

- Nagy a meleg.

Ghoul horkantott.

- Olvastam, hogy itt csak néhány évente van egy kis eső. Ez igaz?

- Ja.

- Érdekes. Hogy pont itt alakult ki sivatag. Pedig közel az óceán.

- Mióta te kimásztál belőle, az is mérföldeket húzódott vissza – dörmögte Ghoul nem minden kajánság nélkül. Fairy Pig azonban vagy nem értette, mit mond, vagy nem akart tudomást venni róla, mert egy arcima sem rezdült.

- Fiatalabb koromban többször is jártam erre. Sose hittem, hogy egyszer néhány napnál többet is itt kell majd töltenem…

Ghoul kedvetlenül elhúzta a száját. Szóval ez a pojáca marad is…

- Mr. Rawforce igazán rendes ember – próbálkozott tovább Fairy Pig. Ghoul felröhögött.

- Valami rosszat mondtam talán?

- Neeheeem… – zihálta a fiú, aki kedélyesen fulladozott már a visszafojtott nevetéstől a mister megszólítás hallatán. (Visszafogni is csak azért fogta vissza magát, nehogy már véletlenül valaki azt higgye, jól érzi magát ennek a fickónak a közelében.)

Mister Rawforce… Mégiscsak meg kéne tartani ezt a disznót udvari bohócnak, mert még rajta is túltesz!

- Hogy a francba kerültél te ide?

Fairy Pig szinte büszkén húzta ki magát.

- Manapság már senki sincs biztonságban – jelentette ki drámai hangon. – Mindent elborít a pénz… Tudod – rendben, tegeződjünk, ha így akarod, bár azt hiszem, én vagyok az idősebb -, nem mindenki tudja elviselni a vereséget! Én persze nem tehetek róla, hogy olyan jól kiismertem magam a…

- Szóval másnak is útban voltál – vágott közbe Ghoul unottan. Fairy Pig lesújtó pillantást vetett rá, de azért bólintott.

- Én tisztességes üzletpolitikával és kemény munkával verekedtem magam oda, ahol vagyok, de… - Ghoul szemöldöke felszaladt, mire a férfi is elbizonytalanodott egy pillanatra. – Illetve, ahol voltam... Tudod, volt egy kis cégem. Részvényekkel foglalkoztunk.

Ghoul szemében mintha érdeklődés csillant volna. Az újabb válság elkerülése érdekében az amerikai tőzsdéket évek óta a BL/I felügyelte, keményen a kezében tartva a pénzeket és árfolyamokat, így nem kevés befolyásuk volt Európára is. Ha Pig ebbe akart belepiszkálni, és aztán itt kötött ki, akkor tényleg értheti a dolgát…

Fairy Pig már éppen kezdte volna hosszasan ecsetelni, hogy hogyan is került az ő cége Franciaországban bejegyzésre, és hogy találta meg a „rést” a BL/I üzletpolitikáján, de Ghoul nagyjából az első mondatnál elvesztette a fonalat, és olyan üres tekintettel nézett rá, hogy végül is letett róla. Egy kissé talán mérgesen hallgatott el – szeretett mások titkos irigységének fényében fürdeni.

Hogy milyen primitív egy banda ez itt!...

- És mit csesztél el? – kérdezte Ghoul hirtelen.

- Én?! Nem én, kérem! A korrupció! Mert kérdem én, hát nem szabad országban élünk?! A…

Ghoulból erre már tényleg elemi erővel tört ki a röhögés, hogy a másik kénytelen volt elhallgatni.

- Szabad országban… Abban, baszd meg! Itt aztán szabad lehetsz! Azt lősz le, akit csak akarsz! – kiáltotta vidáman, és nyomatékul a pisztolya agyára csapott. Igazság szerint azt várta, hogy a férfi megijed egy kissé, talán el is sápad, és ő megint röhöghet egy jót, de Fairy arcán ehelyett csak némi bosszúság látszott.

- Hallottam róla… Barbárok!

Ghoul döbbenten nézett rá.

- Méghogy mi?!

- Már megbocsáss, de nem lehetsz több húsz évesnél, és aki ilyen fiatalon, engedély nélkül tart fegyvert, és még használja is, azt én nem nevezném másnak, mint barbárnak.

- Hé, ez önvédelem!

- Tisztában vagyok a helyzet… nehézségével, de nem csak az erőszak jelenthet megoldást. Én már csak tudom. Nyolc évig voltam biztonsági őr. Utoljára egy bankban. – Egy pillanatra elhallgatott, és elmélázva bámult valahová a távolba. - Ott jelentkeztem először pénzügyi továbbképzésre. Ha az nincs, a cégem sincs, és….

Ghoul hallgatott. Nem tudta eldönteni hirtelen, a stílus idegesíti-e jobban, vagy amit hall? Végül úgy döntött, mindegy, mert úgyis pillanatokon belül megfojtja ezt a majmot… Az égiek azonban Fairy Pig mellett álltak, mert hirtelen motorzúgás hangja ütötte meg a fülüket. És valóban, alig egy perc telt belé, és a tarka Pontiac gördült be eléjük az oszlopok közé. Steel Grin szállt ki elsőnek, és Ghoullal ellentétben kivételesen nem vigyorgott.

- Kinyírlak, hallod?! – kiáltotta köszönés helyett.

Ghoul arcáról menten leolvadt a mosoly, átadva helyét az őszinte döbbenetnek.

- Mit csináltam már megint?

- A kocsi!

Ghoul pislogott még néhányat, aztán megértette.

Basszus!

Az éjjel elfelejtette megtankolni a kis kirándulása után!

Steel Grin vészjóslóan kimért léptekkel indult meg felé.

- Ghoul, esküszöm, te nem vagy normális!

- De mit csináltam? – tette fel a kérdést Ghoul újra, mesteri ártatlansággal. Steel Grin egész fölé tornyosult, és csípőre vágta a kezét.

- Elvitted a kocsit!

- Éééén?

- Te!

- A közelébe se mentem a ko…

- Belőled nézem ki egyedül!

Ghoul elhúzta a száját.

- Kösz…

Steel Grin fújt egyet, és egy fokkal nyugodtabban folytatta.

- Azt mondtad, csak a biztonság kedvéért kell, mert nem akarsz Jettel annyit gyalogolni, ha már úgyis egész éjjel ti őrködtök!

- Naugye. Te adtad oda…

- De nem üres tankkal! – csattant fel Grin dühösen. – Tíz mérföld alatt nem folyik el húsz liter benzin!

- Jól van na…

- És ha összefutottunk volna a BL/I-vel?! Ez meg leáll?!

- De nem futottatok össze, nem? – vigyorgott Ghoul. Steel Grin dühösen megrázta a fejét.

- Egyáltalán, hova a francba vitted?

- Mondom, hogy sehova!

- Menj a fenébe…

Ghoul rendületlenül vigyorgott. Grin megint fújt egyet, hogy megnyugodjon kissé.

- Amúgy jött szállítmány.

- Mi?

- Nem tudom, de Warble szólt rádión, hogy két utánfutós kamiont is láttak, úgyhogy ha mázlink van, mindent kapunk.

Ghoul mintha elgondolkozott volna egy pillanatra.

- Arra kevesen vagyunk ennyien…

Steel Grin bólintott. Már egy cseppet sem tűnt dühösnek.

- Tudom. De szóltam Fopcatnek, meg jönnek Thunderék is.

- Mikor?

- Most, csak beugrottak DeeDeehez olajért.

- Aha…

- És tankold fel a kocsim. – Ghoul felkapta a fejét.

- Miért én?!

- Mert a te hibád, hogy nincs benne benzin!

- Nem tehetek róla, hogy folyik a tankod…

- Nem folyik!

- Akkor hol a benzin belőle?

Steel Grin nem is felelt, inkább dühösen legyintett, és otthagyta. Ghoullal úgysem lehet vitatkozni…

DeeDee nem így gondolta.

Néhány perccel később érkezett a Jaguárral, és cseppet sem kedvesebb arccal toppant Ghoul elé, mint az imént Grin is tette, épp csak egy lenéző pillantást küldve az azóta is taktikusan hallgató Fairy Pig felé.

- Hol a pénzem?

- A mid? – pislogott Ghoul értetlenül.

- Már két hete, hogy kinyírtad a Fordot, és…

- Hé, az nem az én saram!

- A Cadillac sincs kifizetve.

- Nem én vettem.

- Az lehet, de neked vette Kobra.

- De nekem nem kell.

- Nem érdekel. Ha miattatok jutok csődbe, nem lesz több kocsi. Akkor aztán nézhettek!

- Jól van már…

Ghoul kedvetlenül feltápászkodott a székéről, és beballagott a boltba, aztán némi csapkodás és szentségelés után nagy nehezen kinyitotta az ajtó melletti pulton heverő ócska kasszát.

- Nesze, szolgáld ki magad!

DeeDee elégedetten kotort bele a kötegnyi százdolláros közé, aztán kajánul Ghoulra pillantott.

- És a kártérítés?

Ghoul dühödten legyintett.

DeeDee az utolsó centig kipucolta a kasszát, aztán sokkal jobb kedvvel jelentette ki, hogy beszélni valója akadt Defyinggal. Ghoul sötéten nézett utána. Most szerezhet pénzt is…

Az égvilágon semmi kedve nem volt most megint kocsiba vágni magát! Pocsék egy nap lesz ez!

Aztán eszébe jutott, hogy tulajdonképpen borzasztóan élvezetes is lehet még, csak a megfelelő ember kell hozzá…

- Poison!

Party Poison persze egy cseppet sem volt nyugodt és kiegyensúlyozott Warble revolveres akciója után, de a lényeget megértette belőle. Nevezetesen azt, hogy tökéletesen kiszámíthatatlan ez a két barom (Candyvel együtt három), úgyhogy jobban teszi, ha egy-két napig meghúzza magát, amíg lecsendesülnek a kedélyek. Aztán majd amikor már lankad egy kicsit az éberségük, akkor lehet próbálkozni bármivel is…

Ennek jegyében ki nem mozdult volna a szobából egész nap. Persze, halálosan unalmas volt, mint az elmúlt másfél hétben mindig – ki kell találnia valamit, mert ezt nem lehet kibírni!

Ezen elhatározás jegyében Party Poison egyetlen délelőtt alatt a tökélyre fejlesztette a „semmire sem gondolni órákon át” és a „lassan gondolkozni” technikáját, olyannyira, hogy egyetlen emlék, mondjuk egy születésnapi ajándék kicsomagolásának pontos elképzelésével remekül el tudott ütni egy órácskát. Olyannyira belejött ebbe, hogy már-már bosszús lett miatta, amikor odakintről egy autó hangja, majd ajtócsapódás és beszélgetés zaja szűrődött be hozzá. Aztán csend lett, de nem sokáig. Kisvártatva Squealer tört rá, azzal, hogy szedje össze magát, mert indulnak.

- Hova? – kérdezte Poison kedvetlenül, mire azt a választ kapta, hogy „szétrúgni végre a BL/I seggét.”

Poison hirtelen úgy érezte, senki az égvilágon nem érdemli meg, hogy ő személyesen rúgja szét a seggét. Ezt meg is mondta Squealernek. A fiú válasz helyett ránevetett, aztán kihátrált az ajtón, de menten le is olvadt a mosoly az arcáról. Elkomorodva lépkedett ki az udvarra, ahol Steel Grin éppen Warblenek mesélt valamit, amin mindketten jót mulattak, míg ő a közelükbe nem ért.

- Mi van? – kérdezte Warble, ahogy meglátta az öccse arcát.

- Semmi. Poison.

- Mi van vele?

- Most éli a „szarok bele” korszakát.

Egy pillanatra csend lett. Aztán Steel Grin mindenttudón megrázta a fejét.

- Mindenki átesik ezen…

- Jó, de Poison makacsabb még Defyingnál is! Neki csak most jön a neheze.

Ez igaz volt. Az ember társas lény, ahogy mondani szokták, és nehezen tűri a semmittevést és a kiszolgáltatottságot, márpedig itt, a Zónákban aligha ura a sorsának… Kemény felismerés ez, amire kétféleképpen lehet reagálni. Az egyik, hogy szép csöndben beletörődik az illető, és alkalmazkodik a helyzethez, a másik, hogy az önpusztításig megpróbál változtatni rajta. Nem volt kérdéses, hogy Poison melyik táborhoz tartozik.

- Vigyázzatok rá – mondta hirtelen Steel Grin tőle szokatlan komolysággal. A két testvér bólintott. Aztán Warbe erőt vett magán, és visszaballagott, hogy kiverje az ágyból Poisont.

Most, három órával később, a benzinkúton ülve már egyikük sem látta ilyen tragikusan a dolgokat. Poison legföljebb a kedvetlenségének adott hangot, de nem ellenkezett, amikor beparancsolták a Jaguárba, és most már egyenesen elégedettnek tűnt, ahogy a hűvös sörét kortyolgathatta a jól ismert műanyagasztal mellett, Thunderék és Jet Star társaságában. Ennek alighanem az volt az oka, hogy megúszta a találkozást Ghoullal, akit DeeDee azonnal lefoglalt, ahogy megérkeztek. Egészen mostanáig…

- Poison!

Squealer, aki szemben ült vele, tisztán látta, hogy Poison összerezzen a neve hallatán, és dühös fintorba torzul az arca. Ez meglepte kissé a fiút. Azzal tisztában volt, hogy Poison nem kedveli Ghoult - őt általában nem kedvelték az újoncok, és később is legföljebb megszokták -, de ilyen fokú utálatra nem számított.

- Poison!

- Mi van már!

Ghoul úgy csörtetett be az ajtón, mintha legalább is az övé lenne az egész benzinkút. Kaliforniástul.

- Gyere ki!

- Minek?

- Gyere ki!

Poison szentségelt egy sort, de a helyén maradt. Ghoul megelégelhette a dolgot, mert kedveskedve belerúgott a székébe.

- Azt mondtam gyere ki!

- Megy a kurva anyád, Ghoul!

Warble ezt a pillanatot választotta a közbelépésre.

- Hé-hé-hé, nyugi… menj már ki vele, Poison, úgyse hagy békén. Te meg tanulj meg végre rendesen hozzászólni, világos? – tette hozzá szigorúan, és Ghoulra nézett, aki - Poison legnagyobb meglepetésére - bűnbánóan le is hunyta a szemét egy pillanatra.

- Bocs… Gyere ki Poison, légyszives.

Poison egy kissé talán bizonytalanul nézett Squealerre, de az csak bólintott. Világosan leolvasható volt az arcáról, hogy ilyen szívélyes kérésnek sértés nem eleget tenni a szemében… Poison nehézkesen feltápászkodott hát az asztal mellől, gondosan magánál tartva a sörét is, és követte a szélesen vigyorgó Ghoult az udvarra.

- Mit akarsz?

- Mindjárt megtudod… Coyote! – Coyote, aki benzinkút sarkánál cigarettázott, erre azonnal eldobta a csikket, és futólépésben indult meg feléjük, messziről odaintve Poisonnak köszönésképp. Egy cseppet sem tűnt már civilnek, minden mozdulata tudatos volt és magabiztos. Poison alig hitte el, hogy ugyanazt az embert látja, aki nem is olyan régen még sírva fetrengett a földön a félelemtől.

Persze, most nem lövöldöz senki a feje fölött…

- Indulunk!- harsogta Ghoul vidáman, és Poisonra kacsintott.

- Hova? – kérdezte a fiú döbbenten.

- A bankba. És te vezetsz!

- Hogy hova?...

- Vagy van most így hirtelen huszonötezer dollárod?

Poison olyan ostoba képpel bámult rá, hogy azt már Coyote sem állhatta meg kacagás nélkül, pedig ő sem sokat értett a dologból.

- Felveszed szépen a hitelt a Cadillacre – folytatta Ghoul, ördögi vigyorral a képén, míg az időközben hazafurikázott Cadillac felé lökte. - Nem képzelted, hogy hagyom, hogy Kobra fizesse ki, amit te összehánytál…

- Mi?...

- Melyik felét nem érted? – érdeklődött Ghoul szarkasztikusan. – Kifizetni. Szörnyű időket élünk, manapság már egy kocsit sem adnak ingyen!

Poison kezdte azt hinni, hogy valami baj van a fülével, és minden egyes szót félrehall, de Ghoul megunhatta az értetlenkedését, mert nem törődött vele tovább, csak jó hangosan bekiáltott a boltba.

- Kobra!

A fiú a közelben lehetett, mert kisvártatva kidugta a fejét az ajtón.

- Mi van?

- Jössz bankba?

Kobra bizonytalanul nézett rá, aztán tekintette Poisonra tévedt. Megrázta a fejét. Ghoul bosszúsan vállat vont.

- Jól van… Jet?

- Ő sem megy sehova – vágta rá Kobra határozottan. Ghoul megint vállat vont. Gyanúsan egykedvű mozdulat volt.

- Jó… nekem nyolc. Unjátok halálra magatokat! Gyerünk!

Coyote azonnal becsusszant a hátsó ülésre, de Poisont végül Kobrának kellett beparancsolnia a volán mögé, aki ugyan szintén nem értette, miért nem Ghoul vezet, de betudta az általános „hogyan szivassuk meg Poisont” hozzáállásának. Igazából meg is lepődött, hogy Poison hallgat rá – mindezidáig kerülte, amennyire csak lehet, nem igaz?

Poison is meglepődött rajta. Jobban mondva inkább azon, hogy egy cseppet sem dühös már Kobrára Mikey miatt. Nem, ahhoz túlságosan kedves és figyelmes volt, és annyira látszott rajta, hogy nagyon szeretne a kedvében járni, de visszafogja magát, nehogy gondoskodó kisöcsinek tűnjön, hogy egyszerűen képtelenség volt haragudni rá. Így fordult elő az az abszurd helyzet, hogy egy „jajj, Poison, ne csináld már te is a fesztivált”, vagy valami hasonló mégiscsak a volán mögé varázsolta.

Három órával később már keservesen bánta.

Ghoul indulás előtt még besurrant egy percre Defyinghoz, és szörnyen vidám képpel jött ki, aztán egyenesen a motelhez navigálta magukat, gondosan végigordítva az összes addig elhangzó számot a rádióban. Poison fásultan hallgatta, olyannyira fásultan, hogy szó szerint csak az utolsó pillanatban vezette észre, hogy merre járnak, amikor már látszott a motel hófehérre festett fala. Satufékkel állt meg az út közepén, majdnem kirepítve Ghoult a szélvédőn.

- Megvesztél, baszd meg?! – csattant fel a fiú mérgesen, és villámló szemekkel meredt rá.

- Beszélhetnénk róla, hogy ki van itt megveszve… - dünnyögte Poison sötéten. - Mi a francot keresünk mi itt?

- Mondtam már! Pénzt!

- Itt?!

Coyote riadtan hallgatott a hátuk mögött. Meglehetősen abszurd dolognak tartotta, hogy bárki is nyíltan vitatkozni merészeljen Ghoullal, és túlélje… Márpedig Poisonnak a jelek szerint igencsak nagy gyakorlata volt már benne.

Ghoul csak legyintett.

- Menj tovább.

- Eszemben sincs!

- Töküres az egész!

- Honnan veszed?!

- Tudom – vigyorgott Ghoul. Poison megint komoly kísértést érzett rá, hogy agyonverje, de végül megelégedett annyival, hogy tolatni kezdett. Ghoul villámgyorsan félre rántotta a kormányt, alaposan belemarva a fiú karjába.

- Aú! Az anyád…

- Mondom előre!

- Van fogalmad róla, hol a szarban vagyunk?! A BL/I…

- Főhadiszállásán – fejezte be Ghoul nyugodtan. Poison rámeredt. – Ezért biztos, hogy üres.

Poisonnak kellett egy pillanat, mire megértette, hogy ennek így tényleg nincs semmi értelme…

- Üres…

Ghoul türelmetlenül bólintott. Poison most már egyenesen gyanakodva méregette magának. Az egy dolog, hogy Ghoul szokott hazudni, de azért nem tűnt úgy, mint aki csoportos öngyilkosságokat szokott szervezni. Legalább is nem ennyire biztos öngyilkosságokat…

- És a kis drakuláid? Meg Korse?

- Korse sincs itt.

- Honnan tudod?

- Nem mindegy?

- Nem!

- Gondoskodtam róla, hogy most épp utánunk kajtasson a Tónál.

Poison sötéten nézett rá, olyannyira, hogy Ghoul inkább gyorsan hozzátette.

- Bemondattam Defyinggal rádión, hogy oda kérek segítséget, meg hogy te is ott vagy, úgyhogy holtbiztos, hogy oda indult.

- A rádióban…

- Szoktunk Defyingon keresztül kommunikálni! Tudja, hogyan adagolja az infókat, hogy a BL/I is elhiggye. Úgyhogy se Korse, se senki sem foghat gyanút.

- Végig hallgattuk a rádiót! Egy szót sem szólt!

- De, csak te nem értetted – felelte Ghoul kajánul – de majd ha nagy leszel…

- Ti tényleg ennyire utáljátok egymást – szólalt meg hirtelen Coyote csodálkozva, de mérhetetlen határozottsággal a hangjában. A másik kettő egyszerre fordult felé. Aztán egymásra néztek.

- Ez is a te hibád, Ghoul! – sziszegte Poison dühösen, az ujjával fenyegetve meg a fiút. Ghoul dühösen nézett utána, ahogy kikászálódik az ülésről.

- Kendd rám… - dünnyögte, és ő is kiszállt.

Senki sem lőtt rájuk, ami egy kissé megnyugtatta Poisont.

- Tényleg nincs itt senki?

- Hát… Valami őrséget biztos hagytak... – felelte Ghoul elmélázva, de a másik olyan csúnyán nézett rá, hogy hirtelen úgy érezte, muszáj mentegetőznie.

- Hé, csak így izgalmas!

Poison úgy döntött, nem éri meg tovább vitatkozni vele. Sóhajtott, és reménytelenül megrázta a fejét.

- Milyen bankról beszéltél?

- Csak figyelj! – felelte Ghoul rendületlenül vigyorogva, és megindult a motel felé.

Szerencséjük volt. Az épület körül csak két őr cirkált, de egyikük sem élte túl a találkozást. Poison kissé kedvetlenül vette tudomásul, hogy mindkettőt Ghoul vette észre előbb, ahogy a fal mögül leskelődnek, a megfelelő alkalomra várva, így mindkettőért ő aratta le a babérokat is. Azt viszont el kellett ismernie, hogy jó embertől tanult lőni – Ghoul halálos pontossággal célzott. Szó szerint halálossal…

Ennek ellenére túl egyszerű volt az egész. Szinte már nevetségesen egyszerű…

Bemasíroztak a motelba, aztán Ghoul türelmetlenül verni kezdte a csengőt a recepción, mire előkerült Larry, a tulajdonos. Ghoul könnyedén ráfogta a pisztolyát, csak a biztonság kedvéért, de úgy tűnt, az apró kis emberkét ez egy cseppet sem hatja meg.

- Mit akarsz már megint? – kérdezte kedvetlenül. Ghoul rá is villantott egyet abból a híres-neves mosolyából.

- Csak a szokásos.

Larry elhúzta a száját, aztán lehajolt a pult mögé, és egy pillanat múlva a deszkára csapott egy fehérre festett vasdobozt.

- Figyelmeztetlek, hogy ezt is hozzáírom a listához.

- Milyen listához? – kérdezte Poison, aki el nem maradt volna Ghoul mellől egy percre sem, annak ellenére, hogy az ajtóban kellett volna őrködnie. Larry laposan oldalt pillantott rá, aztán vissza Ghoulra.

- Ez ki?

- Nem lényeg – legyintett a fiú. – Ne húzd az időt, úgysem úszod meg.

Larry megint fintorgott, aztán némi matatás után felcsapta a doboz tetejét. Ghoul elégedetten csettintett a nyelvével.

- Mennyi?

- Nagyjából kilencvenezer.

- Jó, az elég lesz.

Kényelmesen maga felé fordította a dobozt, és nekilátott, hogy a zsebeibe gyűrje a pénzt. Volt ott minden, az aprótól a frissen nyomott százdollárosig. Poison dermedten bámulta a jelenetet. Hát tényleg ennyi? Ennyit tud felmutatni a BL/I? Két álarcos kisfiút, meg egy kivénhedt horrorfilmstatisztát?...

Hirtelen nagyon szerette volna, ha most azonnal rájuk törik az ajtót, és halomra lövik őket. Csak hogy tudja, nem valami ócska paródiát játszatnak vele… Ő még mindig jól felszerelt, tizenkét fős kommandós csoportokhoz volt szokva, fegyelmezett, engedelmes katonákhoz, akik egyszerre lépve masíroznak végig az utcán, akik sötétített üvegű, hófehér terepjárókkal vágnak neki a városnak, páncéltörőkkel, gránátokkal felszerelve, akik üvegből épült felhőkarcolók mélyén tanulják, hogy hogyan kell módszeresen, kíméletlenül ölni és pusztítani, ami csak az útjukba kerül… Akiket komolyan lehet venni…

Egy homoksivatag kellős közepén düledező, lepukkant motelt nem tudott komolyan venni. Sem a pénztárnak használt vasdobozt. Sem Larryt, akinek persze ő nem tudta a nevét, de nem is akarta tudni. Sem a BL/I-t. Igen, a BL/I-t határozottan nem tudta most komolyan venni…

Mi van, ha nem is ugyanarról a BL/I-ről beszélnek itt a Zónákban, mint odakint? Ha ez az egész csak valami…. Félreértés? És ő tulajdonképpen csak valami helyi kis bandaháborúba keveredett?....

Arra eszmélt, hogy Ghoul nagyon szúrósan méregeti magának.

- Nem hallod?

- Mi-mit?...

- Hívd be Coyote-ot.

- Mi?....

- Meglátogatjuk Wonaguthot!

Minden ember életében eljön az a pont, amikor nem akar több rejtvényt megoldani. Amikor már nem érdekli, mi miért történik, talán az sem, hogy vele mi lesz. Party Poison életében most jött el ez a pillanat.

Nem akarta tudni, ki az a Wonaguth. A legkevésbé sem érdekelte, hogy itt van-e vagy nincs, hogy Ghoul ismeri-e vagy sem, egyáltalán, hogy fiú-e vagy lány, BL/I-s vagy sem. Unottan, a halálraítéltek egykedvűségével követte a másik kettőt végig a sötét folyosón a Larry által megadott ajtóig, és ugyanolyan egykedvűen figyelte, ahogy Ghoul izgatottan kacsingava megküzd a zárral. Már meg sem lepődött rajta, hogy odabent nincs senki, hogy nem lő rájuk senki, egyáltalán, hogy nem történik semmi. Itt soha nem történik semmi…

Valami különös fáradtság kerítette hatalmába, aminek következtében csak annyi telt tőle, hogy feje alá téve a karját hanyatt vágta magát az ágyon. Hallotta, hogy Ghoul vidáman vihorászva nekilát feltúrni az egész szobát, minden lehetséges fiókot kirángatva a helyéről. Lehunyta a szemét.

Jó volna meghalni. Mint Mikey…

Hülyeség, Mikey nem is halt meg!

Aztán eszébe jutott, hogy ha meg mégis, akkor az sem változtat semmin. Holnap ugyanúgy felkel az az átokverte nap, és ugyanúgy megöli azt a néhány kóbor szerencsétlent ott a sivatagban a sugaraival, mint ma. Vagy tegnap. Vagy holnapután.

Tulajdonképpen mi a francot keres ő itt? Néhány köteg papírfecnit? Komolyan? Minek…? Mikor tökéletesen értelmetlen ez az egész. Mikor…

- Ó. Hello.

Poison villámgyorsan pattant fel az ágyon. Az ajtóban Wonaguth állt, kezében a katonazsákjával, és egész meghökkentnek tűnt. Egy másodpercig dermedten bámultak egymásra. Aztán Ghoul megmoccant, és máris Wonaguth mellett termett. Poison nem tudta volna megmondani, hol állt eddig a fiú, és míg ezen gondolkozott, újabb értékes másodperc veszett el, mielőtt előkapta volna a pisztolyát. Ez azonban már végzetes hibának bizonyult…

Wonaguthnak nem marad ideje rendesen kitérni Ghoul támadása elől, de az arcának szánt ütést sikerült félrelöknie. Villámgyorsan előre lendítette a lábát, hogy elgáncsolja a fiút, és sikeresen el is találta – épp a sérült lábát. Ghoul felkiáltott fájdalmában, de a lendülettől vezérelve már nem tudott megállni. Ösztönösen kapott a félig nyitott ajtó után. Wonaguth ezt kihasználva lökött rajta mégegyet, teljes erőből a falhoz csapva a fejét. A fiú eszméletlenül csuklott össze. A következő pillanatban Wonaguthnak már a pisztolya is a kezében volt, alig néhány centire Ghoul halántékától. Nem kellett felnéznie, hogy tudja, a másik kettő is tüzelésre készen áll vele szemben.

- Fegyvert le – mondta halkan.

- Tedd le te!

Wonaguth felpillantott. Poison arcán leplezetlen gyűlölet izzott, és a felügyelő tudta, hogy nem lesz rest lőni sem, ha egy szemernyi indokot is ad rá neki. Persze, kérdés, eddig miért nem tette meg? A Killjoyoknak ez a szokása, nem igaz…? Felhúzta a pisztolyát. A halk kattanás most valamiért kristálytisztán dörrent a levegőben, mintha legalább is ágyú hangja lett volna.

- Hidd el, hogy lesz időm meghúzni a ravaszt. Le a fegyvert.

Coyote, aki néhány lépéssel odébb állt Poisontól, nyugtalanul nézett rá. Wonaguthnak elég volt egy pillantást vetnie rá, hogy tudja - kezdő. Nem fog lőni. Parancsra talán igen, de anélkül biztosan nem.

- Utoljára mondom, Poison.

Poisonnak nem volt ideje azon gondolkozni, hogy vajon honnan tudják a nevét. Azon sem kellett megerőltetni magát, hogy kitalálja, Ghoul mit tenne a helyében? Már réges-rég lőtt volna. Azonnal.

Csakhogy ő nem Ghoul.

Lassan leengedte a fegyverét, és maga mellé hajította az ágyra. Wonaguth nem tűnt elégedettnek.

- Te is – nézett Coyote-ra, de a fiú nem mozdult.

- Mondom te is.

- Gyerünk már! – csattant fel Poison dühösen. Coyote végre engedelmeskedett.

- Helyes.

Wonaguth arcán most sem látszott elégedettség, ahogy elvette a pisztolyt Ghoul fejétől, pedig nagyon is megkönnyebbült volt. Igazából blöffölt. Esze ágában nem volt lelőni Ghoult – Korse azonnal ki is végezné érte -, de a jelek szerint ezzel rajta kívül senki más nem volt tisztában a jelen lévők közt. A nem eszméletlen jelen lévők közt… Mert az több mint elgondolkoztató, hogy Ghoul vajon tudta-e? Ezért az öklét használta, és nem a fegyverét? Mi lehetett vajon a terve? Valóban egyszerű civilnek nézte őt, ahogy Korsénak is mondta az éjjel? Mire kellhet Ghoulnak egy civil?

Határozottan érdekes dolgok vannak itt a Zónákban… Élvezet lesz kideríteni mindent!

Némán emelte fel a két pisztolyt az ágyról, aztán Ghoultól is elszedte az övét, és kedvetlenül nézett szét a feldúlt szobában. Még jó, hogy nem tart fegyvert az alsóneműi közt… Tekintete végül újra a két fiúra rebbent.

- Akkor ti most szépen itt maradtok, és megvárjátok Korsét – jelentette ki minden különösebb harag vagy felháborodás nélkül, azzal fogta a kulcsot, kilépett az ajtón, és gondosan bezárta maga mögött. Poison hallotta, ahogy odakint Larryért kiált, aztán kisvártatva azt is, ahogy meghagyja neki, hogy szerezzen valakit az ajtó elé, őrnek. Poison azonnal tudta, hogy ott nem juthatnak ki. Tekintete ösztönösen az ablakra tévedt. Két lépéssel ott termett, de legnagyobb csalódására rács volt rajta. Sűrű, masszív vasrács…

- A jó kurva életbe is már…

Hallotta, hogy Coyote Ghoult ébresztgeti, egyelőre kevés sikerrel. Ettől egy pillanatra mintha még rosszul is érezte volna magát. Elvégre is, akármilyen barom is ez a Ghoul, mégiscsak egy ember, vagy legalább is olyasmi… Ő is letérdelt hát mellé a földre, de kettejük pofozgatása is csak nagy nehezen ért célt. Jó tíz percbe telt, mire Ghoul kinyitotta a szemét. Azonnal felszisszent a fájdalomtól, és a tarkójához kapott, de nemigen tudta még tisztességgel koordinálni a mozdulatait, így csak a falat találta el.

- Basszus…

- Jól vagy? - kérdezte Coyote aggódva, mire Ghoul gyilkos pillantást vetett rá.

- Ja, kurvára! Mi a franc volt ez?

A másik kettő összenézett. Végül Coyote úgy döntött, nem éri meg hazudni.

- Wonaguth csúnyán a falhoz kent.

- A picsába…

- Mondtam, hogy nem kéne idejönnünk! – csattant fel Poison. Ghoul válaszra se méltatta.

- Hol van?

Coyote vállat vont.

- Wonaguth? Nem tudom.

- He?

- Elment.

- Hagytad elmenni?! ÁU!

Ghoul elkövette azt a hibát, hogy megpróbál felállni, de azonnal éles fájdalom hasított a lábába. Poison igyekezett megnyugtatni.

- Majd visszajön, nyugi, nincs akkora mázlink, hogy…

- Hol a pisztolyom?

Poison megint összenézett Coyote-tal. Ghoul szeme összeszűkült.

- Hol-a-pisztolyom? – ismételte vészjóslóan.

- Wonaguthnál – felelte Poison, és valamiért nagyon szeretett volna most nagyon messze lenni innen. Legnagyobb meglepetésére azonban Ghoul vagy túlságosan kába volt még, vagy valóban ráfért már egy alapos fejbe verés, mert nem kezdett el dühöngeni. Sőt, szinte derűsen pillantott végig rajtuk.

- Jó. Akkor Coyote. Jöhet a B-terv.

A fiú csodálkozva nézett vissza rá.

- Mi? Milyen B-terv?

- Nem tudom, de gyorsan találj ki valamit, mert ha nem jutunk ki innen nagyon gyorsan, akkor nekünk lőttek.

Coyote elsápadt kissé, de nem felelt. Ghoul kérdőn nézett Poisonra, de az csak dühösen megrázta a fejét.

- Az jó – felelte Ghoul hanyagul, de most nem mosolygott. – Mert nekem sincs ötletem.

21. Isteni Színjáték

Deszka.

Poison becsukta a szemét, aztán újra kinyitotta. Megint deszka. Remélhetőleg nem Defying betegszobájának plafonja… persze, más nem nagyon lehet. Nem, mintha másutt nem lehetne deszkából a plafon, de egyedül csak ennek az ócska tákolmánynak van ilyen szaga a világon, ebben Poison egészen biztos volt. Egy pillanatra meghökkent a felfedezéstől. Nem is gondolta volna, hogy ennyire meghatározó az ember szaglása… Egyáltalán, hogy ennek a szobának ilyen különleges szaga lenne. Nem büdös, nem faszagú, nem is porszagú, olyan… nem is tudta, milyen, de jellegzetes, azonnal felismerhető.

Egy pillanatra elgondolkozott rajta, hogy miért nem dühös most, de végül úgy döntött, alighanem túl fáradt hozzá, hogy kiakadjon, amiért már megint itt van. Vagy még mindig?... Nem, arra határozottan emlékezett, hogy elhajtott, remélhetőleg végképp belefojtva Ghoult abba a kellemes kis por és benzingőzfelhőbe. De hogy aztán mi történt… Valami komoly dolognak kellett lennie, mert magától aztán az életben többet vissza nem jött volna ide!

Lehet, hogy a Killjoyok mégiscsak utána mentek? Ez a gondolat már némi kis bosszúsággal töltötte el, de még mindig túlságosan érdekesnek találta a plafont, hogysem komolyabban is elgondolkozhatott volna rajta. Különben is, szomjas volt… Ez végre rávette, hogy oldalt fordítsa a fejét, hátha most is ott pihen a széken egy flakon. Nem volt egyszerű mutatvány, mert úgy érezte, minden tagja ólomból van. Ráadásul amit látott, az sem egy vizespalack volt, viszont méginkább meggyőzte róla, hogy jobb, ha az ágyában marad. Az ablak előtt ugyanis Ghoul ült lovaglóülésben a széken, a támlára támasztott két karján pihentetve az állát, és meredten bámulta őt.

- Szia – mondta végül. Posion meghökkenten pislogott vissza rá, de nem maradt ideje válaszolni, mert Ghoul folytatta.

- Jól vagy?

Poison lassan bólintott.

- Tudsz beszélni?

Tényleg. Ezt azért nem ártana kipróbálni. Bár amennyire ki van száradva a szája… Egy kicsit megköszörülte a torkát. Fog ez menni…

- Tudok.

- Jó. Mire emlékszel?

Poison meglepetten konstatálta, hogy Ghoul határozottan hűvösen ejti a szavakat, hangjában nyoma sincs annak a jól megszokott piszkálódó hangsúlynak. Egy kicsit talán félelmetes is volt így, a mosolya meg a cinizmusa nélkül, de Poison nemigen volt olyan állapotban, hogy észrevegye ezt.

- Nem tudom – felelte, és megpróbálta összeszedni a gondolatait. Egész jól sikerült is.

- Defyingnál vagyok, mi? – Ghoul bólintott. Poison unottan mérte végig.

- Akkor semmire.

Ghoul rezzenéstelen arccal nézett rá, mire hozzátette.

- Csak arra, hogy elhajtok innen.

- Jó. Ülj föl.

Poison valamiért jobbnak látta, ha engedelmeskedik. Lassan mintha kezdett volna eltűnni a fáradtsága, de azért még messze nem érezte magát a réginek – ennek ellenére minden különösebb imbolygás és kínlódás nélkül ült fel az ágyon. Egy hangyányit mintha szédült volna, de nem volt biztos benne. Ezt leszámítva viszont határozottan úgy tűnt, nincs semmi baja.

De ha semmi baja sincs, akkor mi a francot keres itt?

Tétován nézett körbe a szobában, és ha Ghoul jelenléte nem is, ez már meg kellett hogy győzze – tényleg a benzinkúton van. Megint.

- A fenébe!

- Üdv újra itthon – felelte Ghoul élesen, mintha pontosan tudná, mi jár a fejében. Nem volt túl kedves mondat, inkább megvető. Poison sötéten nézett rá.

- Te hoztál ide, mi?

- Nem emlékszel?

- Mondom, hogy nem!

Ghoul lassan kihúzta magát egy kissé a széken.

- Jó, akkor majd én elmondom. Tegnap alighogy leléptél, Korse máris hajított ide vissza nekünk egy hullazsákban. Most se rémlik semmi?

Most már határozottan követelőző és ellenséges volt a hangja, és Poison hirtelen rádöbbent, hogy a fiú nem hisz neki. De hát a fenébe is, miért hazudná, hogy nem emlékszik? Miért hazudna egyáltalán bármiben is?

- Mióta ülsz itt? – kérdezte.

- Nem válaszoltál! – csattant fel Ghoul.

- Mert nem emlékszem!

- Korséra se?

- Nem!

Ghoul megvetően oldalt biccentette a fejét.

- Most jön az, hogy amnéziás lettél hirtelen, mi?

- Nem vagyok amnéziás, csak nem emlékszem!

Ghoul nem felelt, csak kifürkészhetetlen arccal nézte őt, mintha azt latolgatná, fokhagymával, vagy anélkül süsse meg vacsorára? Poison állta a tekintetét, és közben azon gondolkozott, hogy tulajdonképpen most mit is csinálnak? Na és persze azon, hogy miért zagyvál itt összevissza Ghoul? Korse? Hullazsák?...

Kisvártatva mintha léptek zaja hallatszott volna odakintről, aztán Kobra nyitott be.

- Ghoul. - A fiú meg se rezzent a széken.

- Mi van?

- Megjött Rawforce.

- Megyek.

Egy pillanatig még ugyanolyan rezzenéstelen tekintettel meredt Poisonra, mint eddig. Aztán felfoghatta a mondatot, mert úgy ugrott fel, mint akit kígyó mart meg.

- Mi?! Rawforce?!

Kobra mintha elmosolyodott volna egy kissé.

- Látom, figyelsz…

- Hol a picsába’ járt?!

- Honnan tudjam? – felelte Kobra a vállát vonogatva, de Ghoul nem úgy tűnt, mint aki valóban választ várt. Sebesen kiviharzott a szobából, majdnem feldöntve az ajtófélfának támaszkodó fiút. Poison döbbenten bámult utána, és a jelek szerint Kobra is szemmel követhette, míg el nem tűnt a sarkon, mert nem fordította el a fejét. Aztán végre Poisonra nézett.

- Jól vagy?

- Aha.

- Az jó.

Poison kezdte igencsak kényelmetlenül érezni magát. Kobra szinte szomorúan, mégis halálos nyugalommal fürkészte az arcát, és ő valamiért hirtelen nagyon szerette volna, ha most is az az eszelős féltés csillogna azokban a zöldes szemekben, amit már úgy megszokott. Ami úgy idegesítette…

- Figyelj, Poison… - kezdte Kobra halkan, de ugyanolyan nyugodtan. - Nem volt túl jó ötlet elmenni.

- Tudom.

- Akkor nem csinálod többet, ugye?

Poison egy pillanatig sem gondolkozott a válaszon.

- Dehogyisnem. Ki fogok jutni innen.

Nem volt egy cseppet sem elszánt vagy dühös az a néhány szó - egyszerű kijelentés volt. Tény. És Kobra szemmel láthatólag nem is nagyon akart ellenkezni vele.

- Jó, de egy darabig azért nem kéne ugrálnod.

- Egy darabig.

- Jó.

Kobra leszegte a fejét, úgy bólintott.

- Enned viszont kéne valamit.

Poisont hirtelen elfogta az undor. Kutyakonzervet? Az ki van zárva! Kobra megérezhette, mi jár a fejében, mert gyorsan hozzátette.

- Ghoul szerzett szendvicset. Tettem... Tettünk félre neked.

Poison már majdnem elmosolyodott. A mindig gondoskodó, kedves kis Kobra... Néha már majdnem Mikey…

- Kösz.

- Hozok hozzá sört i…

- Kobra.

- Tessék.

- Ki tudok menni érte én is.

Kobra mintha elpirult volna egy kissé, de azért gyorsan bólintott.

- Jó, csak gondoltam… Defying is azt mondta, ágyban kéne maradnod…

- Jól vagyok.

- Persze, jó, az… az jó.

Kobra eddigre már olyan szinten nem tudta, mihez kezdjen magával, hogy Poisonnak komolyan nevethetnékje támadt. Hirtelen nagyon szerette volna, ha Kobra megint mosolyog.

- Segítesz? – kérdezte hirtelen.

- Mi?... Mit?

- Nincs meg a csizmám.

Kobra rábámult. Még a száját is eltátotta meglepetésében, mire Poison jelentőségteljesen hozzátette.

- Lehet, hogy az ágy alá csúszott.

Kobra még mindig elképedten meredt rá, úgyhogy inkább feladta. Na, így akarja majd ő legközelebb hasznossá tenni ezt a kölyköt!

- Semmi… - legyintett lemondóan. - De azt igazán elárulhatnád, hogy mi a francot keresek én itt – mondta, és lejjebb csúszott az ágyon, hogy a talpa a padlóhoz ért, aztán nekilátott felvenni a csizmáját – ami történetesen tényleg az ágy alatt volt. Kobra végre magához tért.

- Ja, az… igazából nem tudom. Korse hozott vissza. Nem voltál magadná…

- Hullazsákban?

Kobra összerezzent, de szerencsére Poison nem vette észre.

- Aha…

Poison elgondolkozva hajolt előre, hogy a másik lábára is felhúzza a csizmát.

- Szóval most azt hiszik, meghaltam?

- Dehogy.

- Akkor meg mi a francnak csinálták?

- Nem tudom – felelte Kobra, és ügyelt rá, hogy nagyon természetesen csengjen a hangja. Létezik, hogy… hogy Poison nem is emlékszik rá, mi történt?... Kobra nem tudta, örüljön-e ennek, vagy ne. Szerencsétlen... Poison vidáman toppant a két lábára.

- Nnna. Hol az a szendvics?

Kobra döbbenten és gyanakodva is egyszerre mérte végig. Egy biztos. Akármit is kapott a BL/I-től, az még nem ürült ki teljesen a szervezetéből, mert akkor már őrjöngene… nem pedig vigyorogna!

Úristen, és ő még azt hitte, túl vannak már a nehezén!

- Gyere.

Kiléptek az ajtón. Poison önkéntelenül is azonnal megtorpant, és a homlokához kapta a karját, mert elvakult a hirtelen napfénytől.

- Hány óra?

- Olyan három körül lehet. – felelte Kobra közömbösen, de a fiú meg se hallotta. Túlságosan is lefoglalta a szeme elé tárult látvány. A benzinkút sarkánál Ghoul ácsorgott, és teli szájjal vigyorgott a vele szemben álló, jó egy fejel magasabb férfire. Poison sejtette, hogy az is Killjoy lehet, mert bár sötét pólót és nadrágot viselt, tetovált karja tele volt a legkülönfélébb elpiszkolódott karkötővel, nyakában vérvörös kendő díszelgett, és övén ott lógott a már jól ismert lézerpisztoly. Csak ez is vörösre volt festve.

- Az ott Rawforce? – kérdezte.

Kobra felkapta a fejét.

- Mi? … Ja, igen. Rawforce Angel.

- Aha. Mit kell tudni róla? - Kobra megvonta a vállát

- Semmit. Candy rajában volt, és lassan két hete semmit sem tudtunk róla. Szerintem nagyobb túlélő, mint Ghoul.– Elgondolkozott egy pillanatra. – Kíváncsi rád.

Poison egész meghökkent.

- Rám?

- Bemutatlak…

- Kösz ne! – vágta rá Poison gyorsan, de már késő volt… Ghoul észrevette őket, és vadul integetve odakiáltott nekik, hogy ugyan, vonszolják már oda a seggüket, nem akar ő rájuk várni egész nap. Kobra elmosolyodott, és cinkosan Poisonra kacsintott.

- Menj, én szerzek kaját.

- De…

- Legalább mutatkozz be neki. Ghoul addig úgyse hagy békén.

Ebben volt valami, és Poison kedvetlenül meg is indult a páros felé. Ghoul, úgy tűnt, már nem neheztel rá, mert a szokásosnál is ragyogóbb mosollyal fogadta.

- Hát heeello Csipkerózsika!

Poison sötéten nyugtázta magában, hogy még mindig lelkiismeret-furdalás nélkül meg tudná fojtani ezt az embert.

- Anyád…

- Rawforce, ismerd meg minden idők legidegesítőbb Killjoyát, a híres neves Party Poisont, teljes életnagyságban!

- Nem vagyok Killjoy – felelte Poison reflexből, ez viszont nem szegte Ghoul kedvét. – Hát persze, el is…

- Fogd már be – vágott közbe Rawforce egy cseppet sem dühösen, aztán barátságosan Posionra pillantott, és a kezét nyújtotta. Poison elfogadta, és míg kezet ráztak, kihasználta az alkalmat, és alaposan megnézte magának a férfit. Rawforce-nak rövidre nyírt, sötétbarna haja volt, és barna szeme. Egyáltalán, a bőre, borostás arca, és mindene barna volt, látszott rajta, hogy bizony nem kímélte a nap. Nem sokkal lehetett idősebb harmincnál, de legalább negyvennek tűnt, homlokára máris férfias ráncokat vájt a Zónákban eltöltött másfél év. Poison mégis meg kellett hogy állapítsa magában, hogy még így is egész jóképű fickó. Volt ugyan benne valami furcsa keménység, valami idegen erő és fenyegetés, de határozottan jól állt neki…  Igen, Rawforce az a fajta férfi volt, akin egyszerűen látszott, hogy biztosan akadt már dolga a rendőrséggel, mégsem süllyedt túl mélyre; akire tapadnak a nők, mert izgalmas és veszélyes. Vagyis, tapadnának, ha nem itt senyvedne most…

- Hallom, összeakadtál Korséval – mondta Rawforce. Kissé reszelősnek tűnt a hangja, mint a nagyon erős dohányosoknak. Poison elhúzta a száját, és gyilkos pillantást vetett Ghoulra, de a fiú csak pimaszul rávigyorgott. Poisont ez persze egy cseppet sem boldogította.

- Hallom, eltűntél két hétre – vágott vissza egy árnyalatnyit talán mérgesen.

- Naigen… - Rawforce szemében leplezetlen vidámság és büszkeség csillant. – Johansson kitartóbb, mint a BL/I.

- Johansson?

Rawforce meglepetten fordult Ghoulhoz.

- Te semmit nem mondtál el neki?

- Hülye hozzá, hogy felfogja! – vágta rá a fiú védekezőleg, mire Poison villámgyorsan felé fordult. Azaz, fordult volna… Azt is akarta mondani, hogy „kabbe, Ghoul”, de hirtelen megfordult vele a világ, hogy azt sem tudta, merre van a fent és a lent. Aztán érezte, hogy nagyot koppan a feje a földön…

Arra eszmélt, hogy valaki az arcát paskolja.

- Hé!

Poison érezte, hogy iszonyatosan szédül, de azért kinyitotta a szemét. Meglepően könnyen ment. Rawforce arcát látta maga fölött.

- Megvagy, kölyök?

Poison motyogott valamit az orra alatt, ami akár igen is lehetett, bár nem túl meggyőző, de Rawforce a jelek szerint nem volt túlságosan aggodalmas fajta.

- Mit ittál, he? Remélem, hagytál belőle, rámfér…

Poison bosszúsan összeráncolta a szemöldökét. Kuncogás hallatszott, és ahogy kicsit odébb fordította a fejét, a törökülésben ülő Ghoult pillantotta meg maga mellett. Remek… Rawforce nem hagyta annyiban a dolgot.

- Baszd meg, sörtől csak nem lehetsz már ennyire részeg…

- Nem vagyok részeg! – csattant fel Poison, jobban mondva csak akart volna felcsattanni, mert furcsán összeakadt a nyelve egy ilyen egyszerű mondattól is. Ghoul megint kuncogott, de a másik csak bosszúsan elhúzta a száját.

- Azt látom… na gyere.

Felállt, és a kezét nyújtotta a lassanként felülő Poisonnak. Az készséggel elfogadta. Valamiért szimpatikus volt neki Rawforce. Annak ellenére, hogy neki sem éppen túl illedelmes a stílusa. És hogy a jelek szerint nagyon is jóban van Ghoullal… Poison szemében komoly hátránnyal indult szimpatikusság terén, aki egyáltalán szóba állt Ghoullal. De Rawforce legalább jóindulatból piszkálta az imént…

Ő is felállt hát, és kissé imbolyogva igyekezett leporolni magától a homokot, ami elég egyesélyes játszmának tűnt egy Kalifornia méretű homokozóban. Rawforce derült is ezen egy jót magában, de végül nem tette szóvá a dolgot. Minden különösebb bizonytalankodás nélkül, szinte természetes mozdulattal szorította a fiú karját, hogy megtartsa, úgy tette fel a kérdést.

- Komolyan. Mit ittál?

- Semmit! – ismételte Poison mérgesen. Kezdte úgy érezni, hogy mégsem kedveli a férfit… De Ghoul gyanúsan vidáman kuncogott magában. Rawforce szúrósan le is pillantott rá.

- Mi van?

- Semmi…

- Te adtál neki valamit, mi?

- Hé, a közelébe se mentem! – kiáltotta Ghoul egész felháborodottan.

- Akkor Korse.

Oldalt pillantott Poisonra, megerősítésre várva, de az csak értetlenül megrázta a fejét.

- Nem emlékszik semmire – kotyogott közbe Ghoul nem kevés kajánsággal a hangjában. Rawforce arca elsötétült.

- Aha. Világos… Akkor jobb, ha a seggeden maradsz, Poison.

- Semmi ba…

- A BL/I nem szórakozik. Ha beadtak neked valamit, és véletlenül túléled, az se lesz könnyű menet.

Poison szóra nyitotta a száját, de végül be is csukta. Erre nem nagyon tudott mit mondani. Létezik, hogy tényleg Korse hozta volna vissza?...

Nem ellenkezett tovább, hagyta, hogy Rawforce, aki valami különös oknál fogva egy pillanatra sem engedte el a karját, visszavezesse a szobába. Talán túl sok kérdése lett volna most így egyszerre, mert hirtelenjében egy sem jutott az eszébe. Vagyis, egy igen, az, hogy mi történt vele? De hát sejtette, hogy erre itt aligha tudja bárki is a választ. Valószínűleg Ghoul is csak ugratta. Elvégre is, saját bevallása szerint szokása összevissza hazudozni, nem igaz? Mert hát azért mégis. Méghogy Korse… Csak az az egy nyugtalanította egy kissé, hogy tényleg nem emlékszik semmire. Ezt viszont jóindulatúan betudta a fáradtságnak, vagy akárminek, így megfelelő alibije volt önmaga előtt is, amiért nem a történteken gondolkozik. Mert hát normális esetben ezt tenné, nemigaz? Meg lenne veszve, amiért semmit sem ért… És rohadtul aggódna, hogy egyetlen hirtelen mozdulattól is elájul!

Ghoul vidáman nézett utánuk, aztán egy hirtelen ötlettől vezérelve hanyatt vágódott a homokban. Magasan a feje fölött valószerűtlenül kéken ragyogott az ég, sehol egy felhő, még csak egy egészen apró, áttetsző foszlányka sem. Szép volt. Viszont kísértetiesen olyan, mint Szudánban… Lehunyta a szemét.

Poén lesz ez így. Ha Poison tényleg nem emlékszik semmire, akkor ez azt jelenti, hogy semmi értelmeset nem lehet kiszedni belőle. Ráadásul az se nagyon derülhet ki, hogy mit adtak be neki pontosan, és vérvizsgálat híján esélyük sincs máshogy megtudni… Így meg kezelni se nagyon lehet. Mondjuk, Defying egyébként se igen vállalná a kockázatot, hogy belepiszkál egy BL/I-s szer hatásába, de legalább azt tudnák, mire számítsanak a közeljövőben. Észhez tér-e még Poison, vagy sem?... De ami még fontosabb… Ő, Fun Ghoul sem kaphat válaszokat a kérdéseire. Na, nem mintha magától ne tudná kitalálni őket, de akkor is. Poisonnál sose lehet tudni…

Az viszont biztos, hogy Korse személyesen állta útját a kapunál. Holtbiztos, különben nem ő hozta volna vissza. És az is holtbiztos, hogy nem állhatta meg szó nélkül ezt a kis… randevút. Márpedig ha Korse kinyitja a száját, akkor érdemes odafigyelni rá… Ghoul elfintorodott. Hát jó. Akkor nem maradt más választása, mint…

- Hé.

Ghoul fél szemét kinyitva felsandított a hang irányába. Kobra állt mellette, karcsú alakja furcsán élesnek tűnt a vakítóan kék ég előtt. - Poison?

- Lefeküdt – felelte Ghoul, és kedvetlenül újra ülő helyzetbe tornázta magát.

- És Rawforce?

- Vele van.

Kobrából azonnal kitört a röhögés, mire Ghoul is felfogta végre, mit mondott.

- Akkora egy barom vagy! – csattant fel mérgesen, és ültében is Kobra csizmájára csapott az öklével. A fiú fel se vette a mozdulatot.

- Méghogy én? – vigyorogta, de Ghoul olyan arccal nézett fel rá, hogy jobbnak látta, ha mihamarabb rendezi a vonásait.

- Jó, bocs… És?

- Mit és?

- Hogy haladsz vele? Mármint Poisonnal.

- Fene tudja. Még nem kérdezett semmit, hogy mi volt vele tegnap, meg el is ájult az előbb, úgyhogy nincs még teljesen rendben.

- Elájult?

- Kábé egy fél percre.

Kobra nyugtalanul bólintott. Igazából legszívesebben azonnal berohant volna Poisonhoz, vagy legalább letámadta volna Ghoult, hogy mi is történt pontosan, de a tegnapi nap után úgy érezte, nem lenne túl okos dolog megint kiborulni…

- Aha…

- De jó, hogy Rawforce felbukkant – jegyezte meg Ghoul elmélázva. - Jól kijönnek majd. Hasonlítanak.

- Lehet… és most?

Ghoul vállat vont.

- Semmi. Defying beszélt Warble-el. Megígérte, hogy este átugrik Poisonért.

- Ma? – kérdezte Kobra döbbenten.

- Ma.

- Minek?

- Mert nem tűröm meg itt.

- De… - Ghoul hirtelen felemelte a fejét, és nagyon komoly arccal nézett fel rá.

- Megőrülsz, ha a közeledben van, úgyhogy megy, és kész.

- De… De Defying rád bízta!

- Te meg Thunderékre, és a Doki belement. Úgyhogy most hozzájuk tartozik.

Kobra bosszúsan horkantott.

- De most már más a helyzet! Megígérte, hogy nem próbálkozik semmivel!

Ghoul szemöldöke felszaladt.

- Megígérte…

- Igen, megígérte!

- Jól van, felfogtam elsőre is.

- Nem mindenki olyan, mint te, Ghoul!

- Hé, mikor hazudtam én neked, he?!

Kobra jobbnak látta, ha erre inkább nem felel. Nem szeretett szembesülni vele, mennyire kibírhatatlan is tud lenni Ghoul… A fiú megint nagyon komoly képet vágott, ahogy ránézett.

- Ez meg a másik, Kobra. Amióta ez itt van, mást nem hallok tőled, csak ellenkezést.

- Persze, mert a bátyám, te meg állandóan csak bajba kevered!

- Én?!

- Ha öt percig békén hagynád, semmi go…

- Nem én mondtam neki, hogy menjen el – vágott közbe Ghoul keményen. – És téged sem én vettelek rá, hogy a fejedhez tartsd a pisztolyt, vagy hogy Korséra lőjj. Senki más nem vett volna rá, csak ő. És ez így rohadtul nem fog működni.

Kobra dühösen megrázta a fejét, de kerülte a fiú tekintetét. Egy darabig nem is felelt.

- Nem lesz több ilyen – mondta végül egy fokkal nyugodtabban, de szokatlanul eltökélten. Ghoul megint hanyatt vágódott a földön.

- Na, ebben egyetértünk!

- De nem kell… - kezdte volna Kobra újra, de elakadt, mert ebben a pillanatban Rawforce bukkant fel a sarkon a betegszoba felől, és meglehetősen sötét ábrázattal közeledett feléjük.

- Ghoul!

Ghoul halkan szentségelve megint felült a homokban.

- Mi van?

- Mér’ utál téged ennyire ez a szerencsétlen kölyök?

Kobra ezt már nem állhatta meg kuncogás nélkül, de Ghoul csak megvonta a vállát.

- Mer’ egy barom. Miért?

- Mert nem akart visszafeküdni. Mondtam neki, hogy nem jár jól, ha te parancsolsz rá, mire megesketett, hogy nem engedlek a közelébe.

- Gyáva. Úgyse bántom…

- Ő nem akar bántani téged.

Kobra erre már képtelen volt visszafogni magát, és kitört belőle a hangos nevetés, Ghoul azonban csak mérgesen megvonta a vállát.

- Mondom, hogy barom…

Rawforce rosszallóan megcsóválta a fejét.

- Nálad biztos nem nagyobb… - mondta, aztán figyelmeztetően megveregette Kobra hátát, és eltűnt vele a boltban, hogy egy üveg sör mellett találjanak vigaszt a bátyusok és Ghoulok kibírhatatlan természetére.

Jócskán elmúlt már éjfél, amikor Korse kilépett a motel rosszul megvilágított bejáratán, és felnézett az égre. Odafent milliárdnyi csillag hunyorgott a langyos, augusztusi éjszakában, puha, ezüstös fényük mégis elenyészett a sivatag néma feketeségében. Ez nem is volt csoda, hiszen újhold volt, így a szokásosnál is sötétebb. Korse nem is bánta. Halkan, mintha attól kéne félnie, meghallják, előhúzott egy szál vékony, hosszú cigarettát, és meggyújtotta. Apró sercenés hallatszott, és a férfi csöndesen nézte, ahogy a narancsos láng a papírba kap. Ez volt az egyetlen dolog, ami nem változott. A cigi. Mert semmi más nem volt már ugyanaz…

Pedig régen szerette az éjszakát. Azt a furcsa, nyomasztó, megsemmisítő érzést, amikor a sötétség úgy telepszik az emberre, mint valami néma, fojtogató takaró, mintha össze akarná nyomni, darabokra törni… Mégis. Van valami fájdalmasan gyönyörű és felszabadító abban, amikor az ember felnéz ilyenkor a csillagokra. Mindegy, hogy egy kollégium piszkos ablakán át teszi-e, egy szerelemtől túlfűtött szoba erkélyén állva, míg bőrét lágyan cirógatja a könnyű selyemfüggöny és a sós tengeri szél, vagy éppen itt, a Mojave sivatag puszta kövei közt… Mindenütt ugyanolyan érzés. Egy pillanat alatt kitárul a világ, hogy beleszédül az ember, és hirtelen úgy rézi, mintha nem is volna súlya többé, mintha egy gondolaton múlna csak, hogy elemelkedjen a földről és repüljön, mintha ellenállhatatlanul vonná magához az a felfoghatatlanul távoli fény… Korse jól emlékezett erre az érzésre, de jóideje hiába idézte már fel azt rosszul záródó ablakot vagy a függöny csiklandozó érintését. A csillagok távolinak és közömbösnek tűntek már, nem akarták magukhoz emelni őt… és ő sem érzett már vágyódást, sem késztetést rá, hogy menjen.

Mélyet szívott a cigaretta végén, és hosszan letüdőzte a füstöt, aztán megindult a szemközti benzinkút felé. Az oszlopok előtt ott állt a Cadillac, ablakai gondosan felhúzva, oldalán máris a BL/I riasztóan önfeledt, fekete mosolyt villantó logójával. Még egy kínosan precíz, gyöngybetűkkel kitöltött és kétszeresen is lepecsételt űrlapot is tűztek a szélvédőre, amin az állt, hogy az autó immáron a BL/I kizárólagos tulajdona, használati joga át nem ruházható, és a Los Angelesi raktárba szállításáig külön engedéllyel sem használható. Korse azonban nem zavartatta magát. Nála voltak a kulcsok.

Beszállt, a lehetőségekhez képest halkan magára csukta az ajtót, aztán a fényszórókat gondosan nem felkapcsolva elhajtott. Nem kellett félnie tőle, hogy bárki is kellemetlen kérdéseket tenne fel neki. Igaz ugyan, hogy Walsh saját kezűleg vette leltárba az autót, de hát az ő, Korse kezén megy át minden hasonló dokumentum. Igazán nem lesz nehéz eltüntetni a nyomát, hogy egyáltalán létezett ez a vörös csoda…

Különben is. Ki merészelne kérdezősködni utána, ha kiderül, hogy ő vitte el? Legföljebb Wonaguth, aki viszont remélhetőleg már az igazak álmát alussza…

Korse azonban azt is tudta, hogy ha a férfi valóban volt katona, akkor hiába a zárt ajtó, elképzelhető, hogy felébred a motorhangra. Ez ellen viszont semmit sem tehetett. Minden esetre csak akkor kapcsolta fel a lámpákat, amikor a motel fényei egész eltűntek már a háta mögött.

Nem ment túlságosan messzire, már ami Kalifornia viszonylatait illeti. Alig egy órányi kényelmes kocsikázás után egyszercsak az út szélére kormányozta a Cadillacet, és leállította a motort. Aztán kiszállt, kényelmesen a kocsi még nem kellemetlenül meleg motorháztetejének támaszkodott, és jobb híján újra rágyújtott. Remélte, hogy nem kell soká várnia, és ez a vágya teljesült is.

Alig fél órával később két bizonytalanul imbolygó pont bukkant fel a sötétben, és gyorsan közeledett. Korse várt még egy kicsit, aztán visszasétált az ajtóhoz, és az ablakon át benyúlva felkattintotta néhányszor a lámpákat. A jelek szerint nem is hiába, mert nem sokkal később egy hajdanán még fehér, mostanra már a felismerhetetlenségig tarka Pontiac állt meg mellette a szemközti oldalon. Korse önkéntelenül elmosolyodott. Egészen biztos volt benne, hogy nem jött ma ide hiába, most mégis valami furcsa elégedettséget érzett. Aztán eszébe jutott, hogy alighanem csak azért furcsa, mert érez.

A Pontiac ajtaja kinyílt, és Ghoul szállt ki az ülésről. Egyedül volt, és amennyire Korse a fényszórók torz fényében meg tudta állapítani, egy cseppet sem volt jó kedve. Könnyedén, szinte elegánsan a földre pöckölte a cigit.

- Szervusz, Fun Ghoul.

- Muszáj állandóan a teljes nevemet kimondani? – dünnyögte a fiú kedvetlenül, és becsapta maga mögött az ajtót. – Neked is csak egy van!

Korse mosolygott. Ha Ghoul bosszús, az számára csakis jót jelenthet…

- Sejtettem, hogy itt talállak ma.

- Sejtettem, hogy megint nem te fogsz három órát autókázni! – vágta rá Ghoul élesen. Valójában ő nem hogy sejtette, de egészen biztos volt benne, hogy Korse itt lesz valahol az út mentén. Hiszen ő is nagyon jól tudja, hogy csak akkor lehet meglépni a benzinkútról egyedül, engedély nélkül, ha őrségben van az ember; ilyenkor augusztusban pedig este tíz előtt még nincs elég sötét hozzá, hogy magára hagyhassa az ember a kijelölt posztját. Aztán még ott van az a hosszú kocsiút… Igen, Korse mindig hamarabb ér a találkozó helyére.

Na, nem mintha valódi találkozó lenne ez, hiszen sohasem volt lehetőségük rá, hogy helyszínt vagy időpontot egyeztessenek – valamikor valahol, ez volt minden konkrétum. Valamikor, amikor mindkettejüknek kérdése volt a másikhoz, és valahol a régi szervízút mentén, ahol közel s távol semmi, csak a sivatag, így nem lephetik meg őket… Ghoul tisztában volt vele, hogy elég jól ismeri hozzá Korsét, hogy tudja, mikor szánja rá magát egy ilyen cseppet sem veszélytelen kirándulásra, és ez visszafelé is igaz volt. Egyetlen egy alkalommal esett meg, hogy hiába várt hajnalig.

- Pusztán biztonsági okokból nem óhajtok túlságosan közel merészkedni a területetekhez – felelte Korse nyugodtan. Ghoul mérgesen zsebre vágta a kezeit, és jólnevelten eltaposta Korse parázsló cigijét a homokban.

- Mert nekem olyan rohadt biztonságos idejönni…

Korse elgondolkozva félrebiccentette kissé a fejét.

- Feszültnek tűnsz – állapította meg tökéletesen megjátszott aggodalommal a hangjában. Ghoul gyilkos pillantást vetett rá, de végül felelt.

- Az is vagyok! Mi a franc volt ez?

- Amennyiben Party Poisont érted az „ez” alatt, akkor baráti szívesség.

- Hullazsákban?

- Nem voltak ideálisak a körülmények.

- A civil miatt?

Korse egy pillanatig úgy tűnt, alaposan megfontolja, mit feleljen.

- Erre a kérdésre nem áll módomban kielégítő választ adni.

Ghoul szemében mintha valami pajkos elégedettség csillant volna.

- Ki az?

- Kicsoda?

- Aki veled volt.

- A Better Living Industries alkalmazottja.

- Valami fejes, mi?

- Fejes?

- Nem volt álarcban.

Korse megint hallgatott egy pillanatig.

- Az úr az Ellenőrzési Hivatal munkatársa.

Ghoul csodálkozva nézett rá.

- Ellenőrzés? Mi a francot akarnak azok tőlünk?

- Összekeversz valamelyik besúgóddal, Ghoul – felelte Korse szinte fenyegetően, egy pillanatra kiesve a szerepéből. Ghoul persze nem ijedt meg, csak elvigyorodott.

- Ezerbocs. Csak a kíváncsiság, tudod…

- Megértelek.

- De abban a szerelésben lehetetlenség volt nem kiszúrni őt. Adhattál volna rá legalább egy maszkot.

- Mint mondottam, az Ellenőrzési Hivatal munkatársa, nem pedig a miénk, így nem jogosult egyenruhát hordani.

- Csak fegyvert?

- Természetesen.

- Majdnem rálőtt Kobrára.

- Majdnem.

- Minek fogtad le?

- Túlerőben voltatok, Fun Ghoul.

Ghoul mérgesen pillantott fel rá a név hallatán, de Korse arcán látszott, hogy valószínűleg az sem érdekelné, ha pisztolyt fogna rá érte, így végül letett róla, hogy megint szóvá tegye a dolgot.

- Nem szóltam Kobrának, hogy megmentetted.

- Köszönöm.

- Jet Star se fog.

- Köszönöm. Van még kérdésed?

Ghoul egy pillanatig még fürkészően nézett az arcába, de végül nem pedzegette a dolgot.

- Van. A kis kalauzodnak neve is van?

- Christopher Wonaguth.

- Nem ismerős…

- Remek. Most én kérdezek.

Ghoul bólintott.

- Mi történt Party Poisonnal?

- Neki is elég lenne, ha simán csak Poisonnak hívnád… - dörmögte Ghoul mérgesen, mire Korse egyszerűen csak megismételte a kérdést.

- Mi történt Party Poisonnal?

- Fingom sincs, veled volt!

- Életben van?

- Nem – vágta rá Ghoul szemrebbenés nélkül. – Nem tudom, mit adtatok be neki, de nem bírta ki.

Korse kissé összeráncolta a szemöldökét. Szemmel láthatólag nem tudta eldönteni, hogy hihet-e Ghoulnak, avagy sem.

- Értem – mondta végül. - Ez esetben felesleges volt idefáradnod…

- Nekem aztán nem! – vigyorgott Ghoul – Kaptam egy nevet!

- Mr. Wonaguth nem szerepel a Better Livin Industries egyetlen nyilvántartásban sem – felelte Korse egy árnyalatnyi elégtétellel a hangjában, mire Ghoul arcáról azonnal leolvadt a mosoly.

- Komolyan?

- Természetesen. Már ellenőriztem.

Valóban ellenőrizte, már aznap, amikor Wonaguth felbukkant nála a kis csomagjaival, és olyan kedélyesen elbeszélgetett vele, feltartva őt a hullarakodásban… És valóban. Mostanában tartják azoknak a szerencsétleneknek a temetését… Ghoul hangjára eszmélt.

- Kösz, hogy nem hagytad, hogy lelője Kobrát.

- Ez természetes. Mint említettem már, túlerőben voltatok. Nem lett volna kedvező kimenetelű tűzharc.

- Hát persze – vigyorgott Ghoul. Szerette, hogy Korse ilyen kiszámítható. Mindig lehetett tudni, meddig ellenség, és mikor barát. És pontosan azért lehetett tudni, mert nem érzelmek, hanem érdekek alapján döntött. Kobra pedig túl nagy veszteség lett volna most.

Ettől függetlenül Ghoul szerette, ha megköszönhet valamit Korsénak, mert az már majdnem olyan volt, mint régen…

- Gyere vissza hozzánk – mondta hirtelen. Korse mintha egy hajszálnyit meglepődött volna.

- Tessék?

- Mondom gyere vissza hozzánk. Szükség van rád.

- Ti küldtetek el.

- De nem a BL/I-hez, baszd meg!

- Valóban. – Egy pillanatra elhallgatott, és elgondolkozva nézett Ghoulra. – Te mit tettél volna a helyemben?

Ghoul dühösen kapta fel a fejét.

- Tudod, hogy akárhova veled mentem volna, csak a BL/I-hez nem!

- Tudod, hogy akárhol máshol megöltek volna.

- Jó, de most már nincs Killjoy. Úgyhogy akár vissza is jöhetnél.

Korse bocsánatkérően elmosolyodott.

- Sajnálom, Fun Ghoul, de ez lehetetlen. Tudod… - Vidáman megkocogtatta a tarkóját. Ghoul leszegte a fejét, és elkeseredetten belerúgott a homokba.

- Kurvára tudtam, hogy ez lesz…

- Tessék?

- Semmi… Minek neked Poison?

- Neked minek?

Ghoul nem felelt. Tekintete a Cadillacre tévedt.

- Azért volt képed ezzel eljönni…

Korse úgy döntött, nem vesz tudomást a másik hirtelen témaváltoztatásairól.

- Úgy gondoltam, ez kevésbé feltűnő.

- De a mi kocsink.

- Természetesen – felelte Korse, és helyeslően bólintott. Ghoul felkapta a fejét, mire hozzátette. - Amennyiben hajlandó vagy visszavinni a motelhez.

- És a Cadillac?

- Bizonyára rendkívül ügyes autótolvaj vagy…

Ghoul egy pillanatig még döbbenten nézett rá, aztán megértette. Elvigyorodott.

- Kösz. Rendes tőled.

- Pusztán csak élek a kínálkozó lehetőséggel. Kellemetlenül sok a papírmunka egy zsákmányolt autó körül.

Hirtelen könnyedén Ghoul felé hajította a kulcsot. A fiú ösztönösen kapott utána, és nem is vétette el.

- A reflexeid a régiek – jegyezte meg Korse szinte már elismerően.

- Naná, mit vártál! – vigyorgott Ghoul, és előzékenyen még a Pontiac ajtaját is kinyitotta. – Na szállj be.

Korse némán engedelmeskedett.

Ő vezetett, persze csak a biztonság kedvéért, elvégre is ez a terület inkább már a BL/I fennhatósága alatt állt, így ha megállította volna őket valami kóbor őrszem, igencsak kellemetlen lett volna, ha nem ő ül a volánnál… Azt mégsem mondhatta volna, hogy hagyja a rabot vezetni, feltűnés nélkül megölni egy posztoló drakuloidot pedig egyenesen őrültség lett volna, hiszen legkésőbb reggel úgyis kiderül. Ráadásul ő írta a beosztásukat… Elmosolyodott. Ghoul fesztelenül csusszant mellé az anyósülésre, és Korse tudta, hogy a fiú máris a holnapon gondolkozik. Reggel első dolga lesz egy rakat Killjoyt küldeni erre, akik aztán majd szépen megtalálják a sorsára hagyott Cadillacet; valószínűleg Jet Star kapja majd meg, akinek a hőn szeretett Fordja óta nincs állandó járműve. Aztán persze Ghoul mindent tagadni fog, azt, hogy tudta volna, hogy ott van az autó, azt meg főleg, hogy hogyan került oda… Zavarba ejtően egyszerű ember ez a Fun Ghoul…

Oldalt sandított a fiúra. Ghoul elégedetten dőlt hátra az ülésen, és Korse sokadszorra jegyezte meg magában, hogy veszélyesen magabiztos ez a kölyök.

És veszélyesen bízik benne.

Mert ez a találkozó önmagában is életveszélyes. Nem is csak azért, mert ellenséges oldalon állnak (mellesleg Korse egyáltalán nem volt biztos ebben), hanem mert mindketten rajta veszthetnek, ha ez kiderül. Őt eltávolítják a Zónákból, még rosszabbat tesznek vele, mint ez a chip… Korse látott már elég valóban robottá változtatott embert ahhoz, hogy tudja, isteni áldás az, hogy ő szabadon mozoghat legalább a Zónákon belül. Hogy képes gondolkozni, képes döntéseket hozni, van szabad akarata. Úgy-ahogy szabad… Ghoul meg… Ha Defying, vagy bárki más rájön az ilyesféle üzelmeire, alighanem őt is kizárják a Killjoyok közül, talán ki is végzik. Sőt, biztosan kivégzik. Csak ez a mai alkalom is már minden szempontból információcserének, így árulásnak minősül, még ha kölcsönösen nyernek is vele…

Akármikor feladhatná Ghoult Defyingnak, megölhetné, leüthetné, kiszolgáltathatná a BL/I-nek, vagy akármi, és ő mégis szó nélkül, fesztelenül ül itt mellette… Korse nem teljesen értette, honnan ez a bizalom.

Tehát Ghoul nem csak egyszerű lélek, de ostoba is.

Mennyibe telne most szépen előhúznia a pisztolyát és apró cafatokra szaggatni vele Ghoul agyát? Valószínűleg fel sem fogná, nemhogy védekezne… Meggyőződése, hogy biztonságban van, holott ez koránt sincs így. Mert az igaz ugyan, hogy őt, Miroslav Korsét semmilyen érdek nem fűzi a halálához, de még csak a foglyul ejtéséhez sem, így akár még jogos is lehetne a bizalom, de a dolgok változhatnak egy pillanat alatt… Ha például most valóban felbukkanna egy őrszem, ő gondolkodás nélkül Ghoul fejéhez tartaná a pisztolyt, mintha fogoly lenne – és attól a pillanattól kezdve valóban az is volna. Igen, minden különösebb aggodalom nélkül nézné végig, ahogy őrizetbe veszik. Még arról is gondoskodna, hogy ne tehessen kárt magában. Mert Ghoul képes lenne rá… mint Flaggy Bear is. Ez nem is kérdés…

Persze, nem fog felbukkanni egy őrszem sem. Ghoullal egyszerűen nem történnek ilyen dolgok.

- Miért küldted vissza nekünk Poisont? – kérdezte Ghoul hirtelen.

- Mint már mondottam, baráti szívesség volt.

- Aha…

Ghoul arcán látszott, hogy tökéletesen tisztában van a válasz hamiságával.

- Szóval miért?

Korse válasz helyett inkább bekapcsolta a rádiót.

Naiv? Ostoba? Vagy csak túlságosan öntelt?

Ghoul ránézett.

- Najó, igazából nem halt meg. De azt most közlöm, hogy ő meg én kurvára nem vagyunk egy súlycsoport!

Korse némán elmosolyodott, és elégedetten nyugtázta, hogy a kedvenc kis tanítványa tulajdonképpen egy cseppet sem naiv vagy ostoba.