20. Summertime

Korse is meghallgatta aznap a Na Na Na-t. És ha maradt volna egy cseppnyi jóérzés benne a műtét után, akkor minden bizonnyal ezt az eredeti verziót is kedvelte volna, így azonban inkább csak megszokásból dobolta az ujjával a ritmust a kormányon. Hiába, túlságosan vad és pörgős volt ez a szám ahhoz, hogy érzelmekből adódó személyes kötődés nélkül ne unja meg. Márpedig az eltelt másfél hét alatt Defying legalább ötvenszer lejátszotta, ami önmagában még nem is lett volna baj, csakhogy Korse korántsem volt már olyan derűs és kiegyensúlyozott, mint akkor… Ennek oka pedig nem más, mint Christopher Wonaguth volt.

Wonaguth rettentően élvezte a Zónákban eltöltött időt. Árnyékként követte Korsét mindenhová, de sohasem jegyzetelt, nem készített felvételeket vagy hasonlókat, és amikor Korse átkutattatta a szobáját, ott sem talált semmit, ami a felügyelő munkájával lett volna kapcsolatos. Ez tulajdonképpen nem is volt meglepő, tekintetbe véve, hogy Wonaguthnak esze ágában nem volt jelentést írni – ráér azt otthon is, az irodája fogságában, nem igaz? Így aztán Korse hamar rájött, hogy a férfi nem éppen a BL/I gyöngyszeme, hanem legalább annyira a maga feje után megy, mint ő. Ez meglehetősen pozitív jellemvonása volt, és Korse egyszeriben kedvesebb is lett vele, most, hogy tudta, hányadán is állnak.

Hiba volt.

Wonaguth az Ellenőrzésre hivatkozva minden percét vele töltötte, függetlenül attól, hogy ő küldetésre ment, gyakorlatra, vagy a sziesztáját töltötte. Képtelenség volt megszökni előle. Mindenre rákérdezett, Korse múltjára, a szedett gyógyszereire, Fun Ghoulra, arra, hogy miért is nem lőhették le, amikor a hullákat fuvarozta a motelhez, és sohasem elégedett meg a kapott válaszokkal, akármilyen diplomatikusak is voltak. És ami még fontosabb – az Ellenőrzési Hivatal megbízottjaként tejhatalommal rendelkezett minden drakuloid felett. Egyenrangú volt Korséval, a legmagasabb rangú tiszt, a BL/I vezérkarának élő megtestesülése a Zónákban, és ezt pontosan tudta is. Sőt, amennyiben a BL/I érdekeit látta csorbulni, akár felül is bírálhatta volna Korse döntéseit.

Erre azonban mindezidáig nem volt példa. Wonaguth, úgy tűnt, megelégszik azzal, hogy feladatához híven csendes szemlélő marad, és bár a zsákjától sohasem vált meg, azt is megígérte, hogy nem használ majd golyós fegyvereket, ha esetleg mégis harcra kerül a sor. Korse ennek ellenére kínosan ügyelt rá, hogy soha ne is keveredhessen harcba a Killjoyokkal.

Mostanra már mérhetetlenül idegesítette Wonaguth. A felhőtlen nyugalom és magabiztosság máza alatt, közel két hét elteltével is ugyanolyan kiismerhetetlen volt. Idegesítően nyugodt volt mindig és idegesítően egyszerű, mégis fontos kérdéseket tett fel, ahol ritkán nyílt alkalom a mellébeszélésre. Igen, Wonaguth okos volt, remek logikával megáldott, és semmi sem kerülte el a figyelmét. De sohasem látszott rajta, hogy egyetért-e a hallottakkal, mindig szörnyen elégedettnek tűnt, ezért aztán Korse képtelen volt eldönteni, valójában mennyire veszélyes rá nézve? Azt is sejtette, hogy a felügyelőnek komoly katonai tapasztalata lehet, mert eleve képtelenség volt kihozni a sodrából, ha pedig küldetésen voltak, látszott az arcán az őszinte vágyakozás... Ez volt az egyetlen, amit Korse felismert, amiben biztos lehetett Wonaguthtal kapcsolatban – hogy szívesen ölne embert végre…

Éppen ezért esze ágában nem volt Ghoul közelébe vinni őt - elvégre is Ghoulnál sosem lehet tudni -, így aztán békén hagyta a benzinkutat, de mivel azt a látszatot kellett keltenie, hogy itt valódi harc folyik, kénytelen volt másutt kisebb rajtaütéseket szervezni, méghozzá látható eredménnyel. Persze - Wonaguth testi épségének érdekében -, ők ketten többnyire ezeket is messziről nézték végig, legföljebb rádión irányítva a drakuloidokat, ami rendkívül nevetséges helyzet volt. Korse szerette, ha kézben tarthatja a dolgokat…

Most azonban változott a helyzet.

Korse tökéletesen tisztában volt vele, kicsoda is Party Poison valójában és milyen ember, ezért aztán azt is pontosan tudta, mire számítson tőle, miután meghallgatta a rádióbeszélgetése második felét, amit sikerült befogniuk. Azt is tudta, ha most a fiú megszökik, ráadásul Wonaguth orra előtt, az az ő számára végzetes is lehet, de legalább is laposan aláásná Li belé fektetett bizalmát - ezt pedig nem kockáztathatta. De nem bízott a katonáiban - jobb, ha személyesen intézi az ilyesmit… A legnagyobb problémája azonban ekkor sem Poison volt, hanem Wonaguth, akit képtelenség volt lebeszélni róla, hogy - saját felelősségére - vele tartson. A férfin látszott, hogy alig várja már, hogy végre vér folyjon a közvetlen környezetében, és most, hogy végre reális esély is volt erre, Korse látta a szemében az elsöprő vágyat, és tudta, hogy nincs az a hatalom, ami visszatarthatja Wonaguthot.

Még jó, hogy Ghoulnak van annyi esze, hogy ne menjen a kapu közelébe… Wonaguth még a  végén képes lenne vele is végezni, akkor pedig újra elszabadulna a pokol, mint Killjoy halála után… Nem, semmi szükség rá, hogy Ghoul kivégzésével megint felborzolják a kedélyeket!

Meglehetősen kényes volt hát a helyzet, már ami Korsé illeti, ami cseppet sem javított a felügyelő miatt amúgy is meglehetősen zord kedvén, ezt azonban Wonaguth úgy tűnt, nem veszi észre.

- Party Poison azonos a Li Wang által köröztetett személlyel, így van? – kérdezte vidáman.

- Így – felelte Korse. Az álcázás kedvéért egy fehér Pontiacban ültek, Mark Walsh, Korse jobbkeze vezetett, Wonaguth pedig jólnevelt potyautasként a hátsó ülésen terpeszkedett el, az elmaradhatatlan katonazsákja meghitt társaságában.

- Mióta is van itt?

- Két hete.

- Miért nem indítottak ellene hajtóvadászatot?

- Miss Wang utasítását követtem – felelte Korse nyugodtan, de valójában egy cseppet sem volt nyugodt. Hála az új chipnek, az érzelmeinek egy részét visszakapta – tudott dühös lenni, gyűlölködő, türelmetlen és feszült. Még örömöt is érzett, elégedettséget, de pozitív érzelmek híján ez legföljebb a bosszú öröme, vagy egyszerű káröröm lehetett. Az agyát stimuláló chip pedig gondoskodott róla, hogy állandóan ott lappangjon benne a visszafojtott düh, épp csak annyira, hogy a legkisebb szikra is fellobbantsa a tüzet. Wonaguth jelenléte, a kifürkészhetetlensége és a mézesmázos stílusa pedig nemhogy szikra, de egyenesen tábortűz volt a szemében. Ha nincsenek azok a nyugtatók…

Korse már régen nem tudott volna létezni a nyugtatói nélkül.

- Li Wang nem adott utasítást a likvidálására? – érdeklődött Wonaguth ugyanolyan vidáman, mint eddig bármikor.

- Természetesen adott.

- Miért nem teljesítetted a parancsát?

- Nem volt rá megfelelő alkalom.

- Alkalom? – Wonaguth szemöldöke felszaladt.

- Mind mondottam volt, Miss Wang nem engedélyezett semmiféle nagyobb akciót, a Killjoyok pedig nem adták ki Poisont. Nem tehettem semmit.

- Értem – felelte Wonaguth vidáman. Korse nem szólt többet. Érezte, hogy Mark kényelmetlenül feszeng mellette a volán mögött. Ez nem is volt csoda. Soha nem ültetett még senkit a nyakára az Ellenőrzés, és ami azt illeti, titkos parancsot sem kapott még Korsétől, olyat meg pláne nem, hogy vonja vissza a Kapu őrségét, mindezt úgy, hogy Wonaguth még véletlenül se tudja meg… Fogalma sem volt, hogy mire készülhet Korse.

Ötven mérföldre onnan Party Poison mégannyira sem tudta.

Az igazat megvallva kevés dologra merte volna azt mondani, hogy tudja. Hiszen a Szervezetről is azt hitte, ismeri már. Lorainne-ről is. Azt is tudta, hogy a Zónák kihalt, hogy csak a sivatag van ott, semmi más. Mind tévedésnek bizonyult.

Mi van, ha a BL/I-vel szemben is tévedett?... Nem! Ebben az egyben biztosan nem! A BL/I az ellenség, semmi más! Ha valami, akkor ez megkérdőjelezhetetlen tény! Mélyet sóhajtott, és hanyagul a visszapillantóra sandított. Senki sem követte. Sem a BL/I, sem a Killjoyok. Persze, lehet, hogy ők ismernek rövidebb utat a Kapuhoz, mint amin most ő hajt, de azért megnyugtató volt, hogy senki sincs a nyomában. Különben is. Ha le is hallgatták a beszélgetését, valószínűleg a BL/I is azt hiszi, marad a Zónákban. Vagy ha megy is, nem ma. Nem azonnal… Ez pedig azt jelenti, hogy bár egyedül van, vagyis nyilván nagy lesz a túlerő, de nála a meglepetés ereje. Úgyhogy ki fog jutni. Ki kell jutnia! Hogy aztán mi lesz… Nyilván visszamegy az Ellenálláshoz. Egy, mert nem nagyon tud máshová menni, ahol lenne egy szemernyi kis esélye is a túlélésre, kettő, mert most, hogy már tudja a kis titkaikat, aligha fogják az orránál fogva vezetni. Három…

Három, hogy ott van Lorainne.

Poison, ha nagyon, nagyon rossz passzban volt, ha éppen azt érezte, hogy értelmetlen ez az egész harc, hogy könnyebb lenne az élete, ha feladná magát, a társait, mindent, és inkább szép csöndesen, lehajtott fejjel beállna a sorba, szóval, az ilyen időszakokban mindig arról álmodott, hogy feleségül veszi Lorainnet, és boldogan élnek, míg meg nem halnak. Persze ezt nem mondta meg se neki, se másnak, mert lényegében nem volt fontos – sokkal kevesebb volt a nő a lázadók közt, mint férfi, Lorainne pedig még tiszt is volt, egy élő Lara Croft, úgyhogy nyilván mindenki beleszeretett. Mindenesetre az ilyen álmok, amiken felébredvén ő is csak mosolyogni tudott, azért segítettek valamelyest összeszednie magát. Na és persze maga Lorainne is, aki isten tudja, honnan szerzett annyi erőt, hogy még másoknak is jusson belőle… De az biztos, hogy nagyon is tudta, kinek mikor mire van szüksége. Poisonnak elég volt, ha nagy néha kettesben lehetnek, ha csak az övé lehet az a két meleg, barna szem, ha egy kicsit csak rá figyel valahol, valami olcsó kocsmai asztal túloldaláról. Igen, az… jó volt… Összeugrott a gyomra.

Milyen lesz újra látni őt? Biztosan ugyanolyan… Valahol a szíve mélyén azért szerette volna, sőt, talán egyenesen hitt is benne, hogy Lorainne mégiscsak érte jön ma a kapuhoz. Pedig tudta, hogy nem így lesz. Segítség nélkül kell majd eljutnia Oaklandbe. Persze, ha a Kapun túl lesz, máris drasztikusan javulnak majd az esélyei… Már, ha a Killjoyok nem hazudtak neki, és tényleg annyira őrzik azt a kaput…

Ilyen gondolatokkal övezve hajtott hát a kihalt tizennégyes úton észak felé. Nem tudta pontosan, hogy merre jár, mert persze nem volt kitáblázva itt semmi, a rádiót pedig elvből nem kapcsolta be – bőven elég volt ennyi is a Killjoyokból! Így aztán nem is igen tudta, mennyi még ide a határ.

A Nyolcas Kapu – ugyanaz, amin át ő érkezett, akkor még Hadhattel együtt – ugyanis egyáltalán nem volt kapu. Még csak egy őrbódé sem jelezte a határt. A határbázis egy, a Sierra Nevada oldalába vájt mesterséges barlangban volt, jól elrejtve, hogy lehetetlenség volt az útról vagy a környékéről észrevenni, sőt, még a levegőből is csak egy sziklahalomnak tűnt. Ráadásul Poison azt sem tudta pontosan, hogy mit is keressen… Ettől függetlenül egyre nyugtalanabbul fürkészte a tájat, egyszer még meg is állt, a motort is leállította – de hiába. Sehol sem látott vagy hallott semmi gyanúsat, a levegő sem rezdült. Mégis. Tudta, hogy baj van. Érezte. Az ember ennyi év tapasztalattal a háta mögött már megérzi az ilyet…

Egy kissé talán kalapáló szívvel szállt vissza a kocsiba, és folytatta az utat a Sierra Nevada kopár sziklái közt.

Akkor még nem tudta, hogy már átlépte a határt.

Korse nem magyarázott. Esze ágában nem volt beavatni Markot a tervébe, Wonaguthot pedig még kevésbé. Meggyőződése volt, hogy egyikük sem tolerálná ezt a kis…. közjátékot. Nem törődött hát a másik kettő értetlenkedésével amikor áthajtottak a határon, és akkor sem, amikor húsz mérföldre onnét egyszercsak megálljt parancsolt, és megfordíttatta az autót. Egy, valószínűleg csak az országút miatt vágott mesterséges szoros mélyén parkoltak le, a két sáv kellős közepén, kétoldalt tízméteres magasságban meredezett körülöttük a hegy. Lehetetlen volt tehát kikerülni őket. Wonaguth persze azonnal, kíváncsian nyújtogatni kezdte a nyakát.

- Miért álltunk meg? – kérdezte.

- Úgy vélem, itt biztonsággal megállíthatjuk a menekülőket.

- Többen vannak?

- Nem valószínű, hogy bárki is Poisonnal tartana a Killjoyok közül, de sosem árt az óvatosság – felelte Korse nyugodtan. Kivételesen tényleg nyugodtnak érezte magát, szinte izgatottnak. Party Poison… Kobra rengetget mesélt neki róla annakidején, amikor ide került. Most bizonyára borzasztóan érzi magát… Korse valamiért úgy érezte, nem helyes, ha Kobra rosszul érzi magát, különösen, ha a bátyja miatt. Jobb lesz tehát mihamarabb letudni ezt a dolgot, aztán mindenki emésztheti az emészteni valóját. Tulajdonképpen még szívességet is tesz nekik, nem? Különösen Poisonnak.

Wonaguth kérdezett még valamit, amire nem is figyelt, ezért válaszolni sem tudott rá, így tehát a jólbevált módszerhez folyamodott.

- Mr. Wonaguth, kérem, ne tegyen fel felesleges kérdéseket ilyen veszélyes helyzetben. Amennyiben a munkám vagy a felkészültségem ellen szándékozik ezzel kifogást emelni, azt írja bele a jelentésébe.

Wonaguth egy kissé mintha meglepődött volna ezen.

- Csak azt kérdeztem, miért nem kértünk erősítést, ha ennyire veszélyes ez a Poison?

- Mint láthatja, aligha férne itt el több autó.

- A határon belül bőven lett volna lehetőség rá.

- A határon belül nem vehettük még biztosra, hogy Party Poison elhagyni óhajtja a Zónákat.

- És?

- Nem Killjoy.

- De határszegés nélkül is likvidálható.

- Miss Wang utasítása szerint, amennyiben lehetőség van rá, élve kell a Központba juttatni.

Wonaguth kedvetlenül elhúzta a száját.

- Li Wangnak elég sok van a rovásán. Komoly mulasztások…

- Én csak a parancsot teljesítem – vágott közbe Korse vidáman. Persze Li sosem említette, hogy élve akarja Poisont, de Korse szerette a kedveszegett Wonaguth arcát figyelni. Elégtétel volt egy kissé az idegesítő viselkedéséért.

- Az is parancs volt, hogy engedjük ki a Zónákból?

- Mr. Wonaguth, amennyiben a munkám ellen van kifogása…

- Tudom, beleírom a jelentésembe! Tudom.

Korse elégedetten biccentett. Most először sikerült nyíltan felingerelnie Wonaguthot. Hát persze, elvette a lehetőséget tőle, hogy vérbe márthassa végre a kezét…

Egy darabig csöndben ültek, aztán Korse lehúzta az ablakot. Ugyanebben a pillanatban motorzúgás hangját hozta feléjük a forró, sivatagi szél. Korse még elégedettebb mosolyra húzta a száját.

- Mr. Wonaguth, kérem, a saját érdekében minden körülmények közt maradjon az autóban.

- Persze – felelte Wonaguth élesen, de Korse most nem törődött vele. Kiszállt, elrőe sétált kissé, és kényelmesen a Pontiac orrára ült. Várt. A motorzaj erősödött, de a hegyre vezető szerpentin, és a lejtő, ahol ők álltak, még mindig nem engedte látni, miféle autó is közeledik. Wonaguth kidugta a fejét az ablakon.

- Mire készülsz?

- Mint mondottam, Miss Wang lehetőség szerint kihallgatható állapotban akarja a Központba szállítani Party Poisont.

- Értem. De most mire készülsz?

- Tárgyalok vele.

Wonaguth egészen meghökkent egy pillanatra.

- Tényleg?

Korse bólintott.

- Hallani akarom! – kiáltotta a férfi lelkesen.

- Az lehetetlen.

- Az Ellenőrzési Hivatal…

- Sajnálom, Mr. Wonaguth, de a biztonsága érdekében ezt nem engedhetem meg.

Wonaguth megint elhúzta a száját, és sértődötten visszahúzta a fejét a kocsiba. Ha eddig nem is, most már hivatalosan is gyűlölte a munkáját. El is határozta, hogy felmond, és inkább letelepszik itt a Zónákban. Ez igazán neki való. De jó is lenne…

Korse, bár háttal állt neki, le merte volna fogadni, hogy most megint alaposan elvette a kedvét.

Kitapintotta a pisztolyát az övén. Party Poison… Remélhetőleg Ghoul beléd nevelte már, mit jelent Killjoynak lenni…

Alig egy fél perc telt belé, és egy régi, borvörös Cadillac bukkant fel a legközelebbi kanyarban. Azonnal lassított, és vagy tíz méterre tőlük állt meg. Korse elmosolyodott. Az első próbát kiállta a fiú. Akármekkora is volt a hőség, nem hajtotta le a ponyvát. Nagyon helyes. Valamennyi védelmet az is ad a lövések elől… Látványosan a motorháztetőre tette a pisztolyát, aztán felemelte a kezét, ellökte magát a Pontiactól, és lassú, határozott léptekkel megindult a kocsi felé, hogy véletlenül se tegyen semmiféle hirtelen mozdulatot. Poison gyanakodva méregette magának. Azt azonnal látta, hogy innen legföljebb hátrafelé menekülhet, de hát farral lefelé vajmi kevés esélye lett volna… Különben is. Amikor utoljára látta ezt a mozdulatot Korsétől, akkor alkut akart kötni velük. Cserét.…

Most vajon mit akar? Csak nem Mikeyt…

Gyorsan megrázta a fejét. Nem, Mikey minden bizonnyal már halott. A gondolattól önkéntelenül is megszorult a keze a kormányon. De jó neked, Mikey…

Éberen figyelte Korse minden mozdulatát, de nem szállt ki a kocsiból. Azt aztán leshetik! Korse egész az autó mellé sétált, és széthajtotta a kabátját, jelezvén, hogy ott sem rejteget fegyvert. Aztán megkocogtatta az üveget. Poison engedelmesen le is tekerte, de épp csak annyira, hogy érthesse a szavakat. Ő nem tette le a pisztolyát a kezéből.

- Beszélni szeretnék veled – mondta Korse köszönés nélkül. Poison szemöldöke felszaladt.

- Nincs mit beszélnünk.

Korse óvatosan hátra sandított a válla fölött a Pontiacra. A nap nem sokkal volt túl a delelésen, így a szélvédő annyira csillogott, hogy nem lehetett átlátni rajta. Remek.

- Azok ott ketten a vesztedet akarják, Party Poison.

- Nahát…

- Én nem.

Poisonnak fogalma sem volt, miért hallgatja ezt a süketelést, és miért nem lövi inkább le Korsét. Talán azért, amit Ghoul mondott róla? Hogy csak áldozat? Vagy méginkább azért, mert azok a rohadékok ott a kocsiban azonnal végeznének vele érte? Alighanem. Pedig megérné, nem?... Így is, úgy is megölik, legalább vinné magával Korsét is…

De mi van, ha Korse valami egészen mást akar tőle? Mondjuk, hogy adja fel nekik Ghoult. Ennyi még beleférne a szabadulásért, nem igaz?... Azonnal elszégyellte magát a gondolattól. Most, hogy Ghoul nem volt mellette, és nem is lesz többé, már nem is tűnt olyan elviselhetetlennek.

- Tudok a chipedről – mondta hirtelen. Nem tudta pontosan, miért. Talán hogy tudatosítsa magában, hogy kivel áll szemben. Egy volt Killjoy-al. Valakivel, aki alighanem őrületes áldozatok árán is felvette a harcot a BL/I-vel, akit még Ghoul is tisztel. Meg Defying. Szóval, valaki olyannal, aki igazi példakép is lehetne, ha egy csöppet szerencsésebb… Korse elmosolyodott.

- Akkor mindent tudsz.

- És mit akarsz?

- Beszélni.

Poison még mindig gyanakodva nézett az arcába.

- Beszélj.

- Itt kint nem biztonságos – felelte Korse, azzal se szó, se beszéd, megkerülte a kocsit, és nemes egyszerűséggel becsusszant az anyósülésre, aztán magára csapta az ajtót. Az első, amit érzékelt, a halántékának csapódó pisztoly volt, és Poison fagyos hangja, ahogy azt mondja.

- Kifelé.

Korse nem ijedt meg. A teste egyszerűen figyelmen kívül hagyta a tényt, hogy másodpercek választják el a haláltól. Nem félt, nem akadt el a lélegzete, nem vert hevesebben a szíve, nem akart kiáltani, menekülni, még csak össze sem rezzent – nem változott semmi… Úgy tűnik, valamire mégiscsak jó az a chip! Kedélyesen biccentett egy kissé, de nem próbálta meg elhúzni a fejét a pisztoly útjából.

- Engem nem zavar, ha te ettől komfortosabban érzed magad. A kérdés az…

Poison rámeredt. Az egy dolog, hogy mikrochip, meg miegyéb, nade ez…

- …A kérdés az, mit keresel itt?

- Mi közöd hozzá?

- A Zónákat csak a BL/I alkalmazásában állók hagyhatják el szabadon.

Poisonnak nem kevés erőfeszítésébe telt, hogy ne röhögje el magát a helyzeten. Mint egy rossz vígjáték…

- Nahát…

- Amennyiben ragaszkodsz a távozáshoz, lehetőség van rá, hogy a csatlakozási szándékod írásba adásával...

Poison nem bírta tovább, kitört belőle a hangos röhögés.

Úrsiten! És ő még azt hitte, Ghoul az, aki teljesen megőrült itt! Korse persze nem mulatott vele, de türelmesen kivárta, míg abbahagyja a nevetést.

- Valószínűsítem, hogy nem áll szándékodban csatlakozni a Better Living Indu…

- Jól valószínűsíted, baszd meg! – röhögte Poison furcsán hisztérikus hangon. Korse megint megvárta, míg a fiú úgy-ahogy képes rá figyelni.

- Amennyiben ez a végleges válaszod, úgy minden eszközzel kötelességem visszatartani téged.

- Nálam van pisztoly seggfej!

- Valóban.

Egy pillanatra csend lett.

- Ez esetben csak egy kérésem lenne hozzád.

Poison most már végképp nem tudta, mi folyik itt. Korse őrült meg, vagy ő? Lehet, hogy megint hallucinál, mint anno a sivatagban?...

- Kérés…

- Baráti kérés – felelte Korse. - De vedd fenyegetésnek, ha úgy jobban tetszik. – Hirtelen Poisonra nézett. Semmi melegség nem volt a tekintetében.

- Ne keverd bele az ügyeidbe Fun Ghoult.

Poison rámeredt. Mi a franc köze van itt bárminek is Ghoulhoz?!

- Semmi közöm Ghoulhoz!

- Valóban? Ezt örömmel hallom.

Poison nem vette észre, hogy időközben már nem olyan keményen fogja Korséra a fegyverét, most pedig már késő volt. A férfi jobb kezével a villámnál is sebesebben csapott le a pisztolyra, míg ballal hátulról elkapta a fiú nyakát, és a meglepetés erejét kihasználva teljes erőből a kormányba vágta a fejét. Poison felnyögött a fájdalomtól, és önkéntelenül is meghúzta a ravaszt, de csak az üveget sikerült eltalálnia Korse háta mögött. A következő pillanatban a homloka újra a kormánynak csapódott. Megszédült, és szinte már hallani vélte, ahogy felreped a bőre. Vér ízét érezte a szájában, és eszmélete maradékával még tudatosult benne, hogy Korse megszorítja az ideget a nyakán, amitől egy pillanat alatt elhomályosult előtte a világ. Korse akkor előkotort egy méretes, kék kapszulát a zsebéből, és Poison szájába nyomta. A fiú nem volt teljesen magánál, de azért ösztönösen megpróbálta kiköpni. Korse nem hagyta.

- Nyeld le.

Poison megint megpróbálta ellökni magától a férfi kezét, de ez nemigen sikerült. Elfogta a pánik. Fekete foltok táncoltak a szeme előtt, hevesen vert a szíve, és ahogy a másik hátra feszítette a fejét, levegőt sem kapott rendesen. Korse megint a szájába lökte a kapszulát, ő pedig ösztönösen harapott… A kis műanyaghenger szinte hangtalan roppanással tört ketté a fogai közt. Poison egy pillanatra égető fájdalmat érzett az állkapcsában, aztán végképp elsötétült előtte a világ. Feje oldalt bicsaklott, teste magatehetetlenül ernyedt el az ülésen. Korse bosszúsan engedte el őt.

A fenébe… Ezt rohadtul nem így tervezte!

- Hülye kölyök… - dünnyögte mérgesen, és kedve lett volna inkább otthagyni a fiút, de végül nem tette meg.

Kiszállt, és gyorsan megkerülte a kocsit, aztán nehézkesen Poisont testét is kirángatta az ülésről. A Pontiacra pillantott. Wonaguth már derékig lógott ki az ablakon, hogy minél többet lásson, és Mark is kidugta a fejét a maga oldalán. Korse intett neki, hogy jöjjön oda. Aztán ő is megindult a kocsi felé, a földön vonszolva maga után Poisont. Wonaguth nem bírta tovább, és kiszállt.

- Nem volt túl sikeres a tárgyalás, igazam van?

Korse rá se nézett.

- Walsh.

A BL/I-s azonnal vigyázzba vágta magát.

- Uram?

- Vidd a motelhez a Cadillacet.

- Igenis.

- Egy ujjal sem nyúlhattok hozzá, csak vegyétek leltárba.

- Igenis.

- Este nyolc órára postakészen kérem a napi beszámolót is.

- Igenis.

- És Walsh.

- Igen?

- Keríts egy hullazsákot.

Mihelyst Poison elhajtott, Ghoulnak első dolga volt becammogni Defyinghoz. A férfi rá se nézett, csak unottan annyit kérdezett.

- Elment?

- El.

- Hm.

- Mit mondtál neki?

- Semmit. Mit lehet mondani az ilyennek?

Ghoul kuncogott, és hátát a falnak vetve fáradtan lecsúszott a földre. Semmi kedve nem volt elmenni a székig.

- Kobra ki lesz akadva… - mondta szinte ábrándozva. Defying megvonta a vállát

- Kobra mindenen ki van akadva, aminek a legkisebb köze is van Poisonhoz.

- Akkor is.

- Legalább megedződik egy kicsit.

Ghoul nem felelt egy ideig. Aztán megint kuncogott.

- Ezt jól megcsináltuk!

Defying értetlenül sandított rá.

- He?

- Azért küldtem hozzád az előbb, mert egész meggyőző tudsz lenni az ilyen barmokkal.

- Én meg azért bíztam rád, mert mindig időben meg tudod nevelni őket! – csattant fel Defying egy kicsit talán sértődötten.

- Mondom én, hogy jól megcsináltuk! – röhögött Ghoul, de aztán nagyon hirtelen hallgatott el. Defying nem szerette, ha csöndben van, az sohasem jelentett semmi jót… Gyanakodva fordult hátra. Ghoul még mindig ott ült a földön, fejét a falnak döntve, felhúzott lábbakkal, két karját összefonva a térdén. Csukva volt a szeme.

- Mi van? – kérdezte Defying.

- Hm?

- Mondom, mi bajod?

- Semmi.

- Beteg vagy?

- Nem.

Ghoul még mindig nem nyitotta ki a szemét.

- Hát?

- Mondom, hogy semmi.

Defying mérges lett. Alapszabály volt, hogy a keze alá beosztott Killjoyok minden rezdüléséről tudnia kell, akármilyen bizalmas, kellemetlen, vagy szégyenletes dologról is legyen szó. Különösen, ha személyes az ügy, hiszen nem engedhetik meg maguknak a legkisebb széthúzást sem…

- Még mindig próbaidőn vagy, Ghoul! – jelentette ki szinte fenyegetően. Ghoul fél szemmel rásandított.

- Mondom, hogy semmi bajom! – vágta rá egy kissé ingerülten, de Defying úgy nézett rá, hogy inkább meggondolta magát, és a karjára támasztotta az állát.

- Igazából én se tudom… - Egy pillanatra mintha komolyan elgondolkozott volna valamin. - Hiányozni fog.

- He?

- Poison.

- Nem kellett volna elüldöznöd.

- Nem is csináltam semmit! – csattant fel a fiú sértődötten.

Defying jelentőségteljesen hallgatott, Ghoul pedig tüntetőleg nem vett róla tudomást, így aztán egy darabig egyikük sem szólt semmit. Végül megint Ghoul törte meg a csendet.

- De most komolyan. Mit mondtál neki?

- Mondom, hogy semmit. Hazatelefonált. Azt hittem, ha ők közlik vele, hogy maradjon csak a seggén, észbe kap, de csak szart rájuk is.

- Mer’ egy barom.

- Mégis utána sírsz.

- Csak jól lehetett piszkálni.

Defying nem tiltakozott. Ghoul megintcsak elgondolkozott egy percre.

- Kobra nagyon ki lesz bukva… - dünnyögte végül újra. - Már most is teljesen kész van.

- Ezért tartsd szemmel éjjel-nappal, mielőtt még valami hülyeséget csinál.

- Úgysem megy Poison után – felelte a fiú hanyagul.

- Dehogyisnem.

- Dehogyis….

- Neked nincs testvéred, Ghoul, úgyhogy nem értheted.

- Jó, de Kobra meg jó Killjoy, és tudja rangsorolni a dolgokat.

Defying nem tűnt úgy, mint akit meggyőztek.

- Azért csak figyelj rá.

- Persze.

Csend.

- Mondom figyelj rá!

- Jól van, figyelek…

- Most!

- Jól van már, na… - Ghoul kedvetlenül feltápászkodott a földről, és kiballagott az ajtón. Volt egy olyan érzése, hogy Kobra most éppen egy doboz cigivel alkudozik egy hirtelen lefolyású tüdőrákra…

Igaza volt. A fiú ott fújta a füstöt a benzinkút előtt a napon, és remegett az idegességtől. Iszonyatosan dühös volt, és iszonyatosan féltette a bátyját.

Úristen, hogy engedhette el Poisont?! Mikor pontosan tudja, hogy mit csinálnak vele, ha csak a közelébe megy a határnak... Hogy engedhette el?! Ez az egyetlen gondolat dübörgött az agyában, semmi más. Nem is várta meg hát, míg Ghoul mellé lép, és megint ontani kezdi a hülyeségeit, inkább villámgyorsan eltűnt a benzinkút másik végén. Ghoul kivételesen nem ment utána. Annyit azért még ő is értett, hogy jobb, ha most nem piszkálja Kobrát, ha nem akar két monoklit a szeme alá… vagy még rosszabbat.

Elnézegette egy ideig a Jaguárt, és remekül mulatott magában azon, hogy milyen képet fog vágni Warble, amikor észreveszi, hogy eltűnt. Meg Poison is... Vissza kéne vinni nekik… Csakhogy semmi kedve nem volt most vezetni. Viszont különös módon máshoz se, így aztán végül csak rágyújtott. Abból nem lehet baj, nem? Aztán eszébe jutott, hogy Coyote még mindig hátul vár rá, hogy folytassák a gyakorlást.

Natessék! Egy perc nyugta nincs az embernek… Ghoul elégedetten elmosolyodott. Coyote meglepően jól haladt, és meglepően hamar összeszedte magát a hullarakodás után. Egyáltalán nem lett kiégett, megtört, vagy ilyesmi, sőt, idegesítően kedves és törődő maradt, rendíthetetlen optimista. De az elszántsága még Ghoult is meglepte. Alighanem őt magát is… Igen, rendkívüli akaraterő szorult belé, ez most már világosan látszott. Mindent elkövetett, hogy megtanulja, amit meg kell, fáradhatatlanul gyakorolt, olyannyira, hogy néha már Ghoul szólt rá, hogy pihenjen is egy kicsit. És Poionnal ellentétben feltétel nélkül azt tette, amit mondtak neki. Igen, Ghoul határozottan elégedett lehetett vele.

Hirtelen, mintha csak megérezte volna, hogy rá gondolnak, Coyote bukkant fel a benzinkút sarkán, és zsebre vágott kézzel indult meg a nyugodtan cigarettázó fiú felé. Újabban rászokott, hogy mindig a zsebében legyen a keze.

- Ghoul…

- Hm?

- Mi történt Kobrával?

- Mert?

- Mert elég idegesnek tűnik… Szabályosan elzavart maga mellől.

Ghoul mosolygott.

- Semmi. Személyes ügy.

- Aha…

Egy pillanatig csend volt.

- És Poison mit keresett itt?

Ghoul unottan kivette a cigit a szájából, és szúrós pillantást vetett a férfire.

- Nem akarsz innen is eltűnni inkább?

Coyote bocsánatkérően megvonta a vállát.

- Jól van, csak kérdeztem…

- Ne kérdezz egy darabig.

- Jól van…

Megint csend lett egy percre.

- Mikor gyakorolunk Ghoul?

- Most nem érek rá – felelte a fiú halálos nyugalommal, és újra a szájába lökte a csikket. Coyote egy kissé talán haragos arccal nézett rá, de nem ellenkezett. Kicsoda ő, hogy ellenkezzék?... Ácsorgott még ott egy kicsit, de mivel Ghoul nem szólt többet, végül csak eloldalgott valamerre, ahol nincs szem előtt. Ghoul akkor bevonult a boltba, felkapott egy adag májas konzervet, jóízűen megreggelizett – mellesleg, harmadszorra aznap -, aztán türelmesen ücsörgött tovább a székén, és várt. Ha megkérdezték volna tőle, mire, legföljebb csak elnézően mosolygott volna. Nem egyértelmű? Mit lehet itt csinálni, ha nem ücsörögni, és várni, hogy történjen valami? Idebent legalább nem tűz a nap…

Aztán tényleg történt valami.

Alig tíz perc telt belé, és Kobra zuttyant le a szemközti székre. Feldúltnak tűnt, egyenesen dühösnek.

- Utána akarok menni!

Ghoul laposan felpillantott rá. Nem volt szükség rá, hogy megkérdezze, kiről van szó.

- Tudom – felelte nyugodtan.

- Beszélj le róla!

- He?

- Beszélj le róla!

Ghoul meglepetten pislogott még néhányat.

- Magadtól nem megy?

- Nem! Mondom, hogy utána akarok menni!

- Mondom, hogy tudom, de tök hülyeség lenne. Csak téged is megölnének. - Kobra szeme megvillant.

- Ezaz, hogy megölik!

Ghoul megint pislogott. Kobra arca túlságosan is elszánt volt…

- Nem mehetsz utána! – kiáltotta, és hangjában ijedtség csengett, mert megértette, hogy a fiú halálosan komolyan gondolja, amit mond.

- De a bátyám…

- Kobra!

Ghoul egyszerre volt döbbent és felháborodott. A fenébe is már! Rég ki kellett volna nyírnia azt a Poisont, akkor most nem lenne ez a balhé! Kezdte komolyan dühíteni a dolog, hogy újabban minden Poison körül forog.

- Kobra, gondolkozz már!

A fiú válasz helyett csak keményen az ajkába harapott, és ökölbe szorult a keze. Ghoul látta rajta, hogy menten felugrik az asztal mellől…

- Kobra! Rád itt van szükség, nem a kibaszott bátyád után kell rohangásznod!

- Tudom, de…

- Épp elég baj volt vele eddig is!

- De megölik!

- Épp ezért nem mész sehova! Így is egy emberrel többet vesztünk, mint kéne. Nem fog téged is magával rántani!

- De a bátyám!

- Szarok rá! Ez nem rólatok szól! Hanem rólam, Defyingról, Jet Starról, Candyről…

- Tudom!

Kobra dühödten elfordította a fejét, és idegesen dobolni kezdett az asztalon. Ghoul várt. És nem is hiába, mert Kobra egy kis csönd után hirtelen megint rápillantott.

- Nem győztél meg, tudod? – jelentette ki szinte követelőzve.

Ghoul duzzogva dőlt hátra a székén.

- Nem érdekel. Akkor se mész sehova, ezt én garantálom neked!

Kobra sötéten nézett rá.

- Na látod, ezt elhiszem neked…

- Mégis meggyőztelek? – vigyorgott a fiú.

- Menj a fenébe! – csattant fel Kobra, azzal felállt, és még egy utolsó, különösen gyilkos pillantást követően döngő léptekkel eltűnt a folyosó félhomályában. Ghoul nem minden nyugtalanság nélkül nézett utána. A fenébe is, még a végén igaza lesz Defyingnak…

Ide segítség kell.

Felállt, megkereste Coyote-ot, meghagyta neki, hogy semmilyen körülmények közt ne engedje, hogy Kobra elhagyja a benzinkutat, aztán bevágta magát a Jaguárba, és nekivágott a sivatagnak. Nemigen volt tapasztalata benne, hogy kell helyretenni Kobra lelkivilágát, egyáltalán, bárki lelkivilágát, de ismert valakit, akinek ez nem lehetett probléma – hiszen még az övével is boldogult… Jet Star. Igen, ő tudni fogja, mit kell tenni…

Jet Star jó tíz mérföldre onnét őrködött Ferric társaságában (Steel Grin és Jornal Bungler még az igazak álmát aludta az éjjeli műszak után), kocsi híján a homokban ücsörögve, és igencsak meglepődött, amikor a Jaguár lefékezett mellette, és Ghoul pattant ki belőle. Szerencsére nem tűnt túl feldúltnak, amikor odaintette magához, hogy Ferric ne hallhassa, amit beszélnek, így nem lehetett nagy baj… Jet Star ennek ellenére nem kevés nyugtalansággal a hangjában tette fel a kérdést.

- Mi van?

- Semmi – vágta rá Ghoul reflexből, és kényelmesen nekidőlve a kocsinak összefonta a karját a mellkasa előtt. Aztán megcsillant a szeme. – Hallottad?

- Mit?

- Állítólag Wayt is elkapták.

Jet Star hümmögött, de ez egy cseppet sem szegte Ghoul kedvét. - Poén lehetett…

- Igazából ez egyáltalán nem vicces.

- Úgy értem, milyen már, hogy a BL/I egy lepukkant rocker után kajtat, csak mert a fél világ médiumnak hiszi ?

Jet Star nagyon szúrós pillantást vetett rá, mire megvonta a vállát.

- Jó, lehet, hogy nem rocker…

- Mikey Way jelkép.

- Volt – tette hozzá Ghoul nem minden kajánság nélkül.

- És ez már biztos?

- Tony mondta.

- Hogy?

- Hogy állítólag lelőtték.

- Állítólag.

- Jó, akkor csak állítólag! – csattant fel Ghoul szinte már mérgesen. - Inkább Kobrával csinálj valamit. Totál kivan, mert Poison meglépett.

- Hm.

Jet Star nem tűnt meglepettnek.

- Tudod, hogy ugyanúgy hívják? – kérdezte, mintha meg sem hallotta volna a mondatot.

- Mi?

- Kobrát. Michael Way az igazi neve. Poisoné meg Gerard Way.

- Ja, azt tudom. Idióta egy szüleik lehettek… - Ghoul kuncogott. Meglehetősen mókásnak tartotta, hogy egy szülőpár híres zenészekről nevezze el a gyerekeit. Az pedig külön is vicces volt, hogy mindketten ugyanezen zenekar ócska konceptalbuma után kapták a becenevüket is… Najó, nem ócska, nagyon is jó… de akkoris. Van ebben valami beteges, nem? Persze, nyilván nem véletlen ez a névegyezés sem, adta magát a dolog… Ahogy náluk is. Ghoul… Defying… Jet Star… Mindezt Kaliforniában… Ki hagyna ki ilyet?

Persze, az ötlet még Killjoy idejéből való, aki egyenesen meg odavolt azért a lemezért… Megaztán, ott van Korse is... Jó, neki mondjuk ez az igazi neve, de hát ez már lényegtelen.

Ghoul elégedetten újra megállapította, hogy név ide vagy oda, ő Fun Ghoul, nem pedig az az agyontetovált barom, aki minden bizonnyal most is lelkesen gyakorol a következő BL/I-koncertre. Nem, ők aztán egy napot nem bírnának ki itt!

Arra eszmélt, hogy Jet Star a nevén szólítja.

- Hm?

- Azt kérdeztem, hogy mi van Kobrával?

- Ja, semmi. Nem tudom. Kivan Poison miatt.

- Ez érthető…

- Beszélsz vele?

Jet Star megvonta a vállát.

- Beszéljek?

- Jó lenne, mielőtt még merő véletlenségből kinyírja magát.

Jet Star bólintott.

- De most kéne – mondta Ghoul, és hirtelen nagyon komoly lett a hangja. Jet Star megint bólintott.

- Hol van?

- Otthon.

- Ott hagytad?

- Coyote vigyáz rá.

- Aha…

Jet Star, bár az égvilágon semmi baja nem volt Coyote-tal, Ghoullal ellentétben egy cseppet sem tartotta megbízhatónak. Túl kevés időt töltött még el itt ahhoz, hogy bármit is rá merjen bízni, nem hogy Kobrát… de hát Ghoul sose volt normális, nem igaz?

- Menjünk – mondta.

- Ferric?

- Eddig se volt semmi, megoldja egyedül.

Ghoul elvigyorodott, azzal széles mosolyt villantott a tisztes távolban értetlenül ácsorgó fiúra is, és beszállt a kocsiba. Jet Star követte a példáját.

- Te Ghoul – kezdte, míg magára csapta az ajtót.

- Hm?

- Azt azért most megmondom. Ha megtudom, hogy piszkálni merted Kobrát a bátyja miatt, elevenen megnyúzlak.

Ghoul válasz helyett vigyorogva beindította a motort.

Kobra nem tudta volna megmondani, mit érez a félelmen és a kétségbeesésen kívül. Mert hát akárhogy is – Poison elment, és a BL/I nem fogja megkímélni az életét a két szép szeméért. Nem lett volna szabad elengednie! De hát mit tehetett volna?...

Minden pillanatban százszor is feltette magának ezt a kérdést, és mindig ugyanaz volt rá a válasz. Bármit. Valamit! Mindent! El kellett volna érnie, hogy ne mehessen el. Megkötözni, bezárni, eltörni a lábát, vagy akármi! Az is jobb, mint a halál! Persze, mondhatja az ember, hogy ez nem járható út, de a fenébe is, legalább élne!

Kobra képtelen volt figyelmen kívül hagyni a tényt, hogy gyakorlatilag megölte a bátyját azzal, hogy nem tartotta vissza. Azzal, hogy Squealerre hallgatott, és megpróbálta ésszel, türelemmel, erőszakoskodás nélkül vezetni őt, megpróbált bízni benne, hogy Poison jól dönt majd… pedig Ghoulnak volt igaza. Semmit sem használt azzal, hogy ráhagyta a dolgokat.

Úristen, és még el is küldte innen, csak mert nem bírta elviselni, hogy Poison mindenféle hülyeségeket hord össze róla! Róluk. Hát normális ő?! És most késő…

Tudta, mit kéne tennie. Pontosan tudta. Szépen kocsiba ülni, és utána menni, aztán meghalni vele, mert ez… Úristen, mint valami gennyes filmben! De mégis… Mennyivel jobb az, ha egész hátralévő életében azzal kell élnie, hogy Poison azért halt meg, mert ő képtelen volt normálisan rendezni köztük a dolgokat? Még jó, hogy nem lesz túl hosszú élet…

Egyetlen dolog miatt nem ült mégsem autóba. Félt. Tudta, hogy Defyingnak igaza van, és ha őt megölik, akkor Ghoult is magával rántja. Ez holtbiztos. Az pedig túlságosan nagy csapás lenne a Killjoyok számára. Sose hevernék ki… Mert még ha ez nincs is így kimondva, azért mindenki érzi, hogy Ghoul itt a legnagyobb húzóerő, ő van valamennyire Killjoy helyén. Nem is a személye miatt, hanem mert bármit megtehet, hiszen kivételezett helye van Korse szemében… Ha Ghoul nincs, a Killjoyoknak is vége, ez csak idő kérdése. Vége mindennek… Ez a fajta felelősség még hatalmasabb, még borzalmasabb félelemként telepedett a szívére, mint a Poison iránti féltés. Ezért már végképp nem vállalhatta a felelősséget. Ennyi ember életéért nem! De Poison… Ezzel a tudattal sem lehet élni!

Miért, miért, miért? Mivel érdemelte ő ezt ki?!

Dühödten a falba vágta az öklét, ki tudja, hanyadszorra már aznap. Ott ült a földön, a fürdő mellett, hátát a deszkának vetve, és egymást után szívta a cigit. Jet Star a délután folyamán többször is megpróbált már beszélni vele, de Kobra csúnyán elküldte a fenébe. Semmi kedve nem volt senki prédikációját hallgatni. Nem akart semmit, csak Poisont. Még úgy is, ha az utálja őt, ha szóba se állnak, ha nem is látja, csak tudja, hogy él… Mert mostanra már halott. Ha nem tévedt el a sivatagban, vagy nem robbant le a kocsi, hanem elérte a határt, akkor halott…

- Kobra.

- Hagyjál már békén!

Jet Star ezúttal sem sértődött meg, csak lehuppant mellé a földre.

- Ezt Ghoullal beszéld meg, ő rágja a fülemet.

Kobra dühösen horkantott, de Jet Start szemmel láthatólag ez sem zavarta.

- Defying most szólt, hogy riasztott a kapu.

Kobra megrándult. Szóval Poison tényleg odament! Már, ha valóban ő volt az…

De hát mennyi az esélye, hogy valaki pont most téved arra?

- Kobra…

- Mi van?

- Lehet, hogy beszélned kéne róla…

- Nem akarok beszélni!

- Úgy értem, úgy általánosságban. Poisonról.

Csend.

- Azt mondják, az segít.

- Nincs mit mondani róla – felelte Kobra mogorván.

Jet Star hallgatott egy percig.

- Ugyan már.

Kobra nem felelt. Jet Star a kezébe nyomott egy üveg jó hűvös sört, és ettől egyszeriben borzasztóan érezte magát. Mert hát nem akart ő bunkó lenni senkivel, főleg nem Jet Starral, aki aztán igazán nem szolgált rá. Márpedig igencsak az volt egész délután… De hát miért nem lehet megérteni, hogy most hagyják őt békén?!

- Nem magaddal teszed a legrosszabbat, ha nem lépsz gyorsan túl ezen, hanem velünk – jegyzete meg Jet Star csöndesen. – Szükség van rád.

- Tudom – mondta Kobra szinte már bűnbánóan, mégis türelmetlenül. Persze, hogy tudja, hogy is ne tudná?!

De hát ezen nem lehet csak úgy túllépni!

- Igazából csodálkozom, hogy még itt vagy. – Kobra felkapta a fejét. Jet Star nem nézett rá, elmélázva bámult valahová a távolba. Neki is sör volt a kezében, viszont nem dohányzott. – Defying nem hitte el Ghoulnak, hogy maradsz.

- Elég egyértelműen megmondta, hogy nem mehetek el.

- Defying?

- Ghoul.

- Igaza is van.

- Tudom.

Csend. Jet Star nagyot kortyolt a söréből.

- Hidd el, hogy segít, ha végiggondolod ezt. Mármint Poisont. Csomó minden eszedbe jut, hogy miket csináltatok együtt, és…

- Nem nagyon voltunk mi együtt – vágott közbe Kobra szinte már közömbösen. Jet Star meglepetten pillantott rá.

- Tényleg?

- Tényleg.

- Nem kérdezem meg, hogy miért.

- Jó.

- Majd elmondod, ha akarod.

- Jó.

Megint hosszas csend ereszkedett rájuk.

- Rohadt nehéz ám életet verni beléd, Kobra…

Kobra keserűen felnevetett.

- Poisonba még nehezebb lenne, hidd el!

- Arról te tehetsz a legkevésbé.

- Hát persze…

Jet Star egész felé fordult.

- Azt ugye tudod, hogy ha Poisont megölik, akkor a BL/I azt is tudni fogja, hogy te is magad alatt vagy? És akkor rád fognak vadászni.

Kobra dühösen az ajkába harapott. Hát persze, hogy ezt is tudta. Ő most könnyű préda, úgyhogy muszáj összeszednie magát. Milyen jó lenne, ha Jet Star tudna segíteni ebben… De hát nem tud. Próbálkozhat szerencsétlen az ítéletnapig, de nem tud…

- Te is sokat gondolkodsz Kevinéken?

Jet Star mintha elmosolyodott volna egy pillanatra.

- Persze.

- De ők élnek.

- Ezt nem tudhatom. De ha élnek is, valószínűleg a BL/I hívei. Az se jobb.

Kobra hümmögött. Hát, legalább ettől megkímélte a sors Poisont… Remélhetőleg…

Úristen, mivan, ha belőle lesz a második Korse?!

Még a lélegzete is elakadt. Aztán megint, amikor felfogta, hogy a következő gondolata az volt, hogy akkor inkább haljon meg. Összerezzent. Jet Star nyugodtan pillantott rá.

- Mi van?

- Semmi.

Mi mást lehetne erre mondani?...

- Jet Star…

- Hm?

- Lehet, hogy Poison… Hogy ő is kap egy chipet?

- A BL/I-nél sose lehet tudni. 

Na ennyit arról, hogy Jet Star lelket önt belé!

- …De ha így is lenne, Korse akkor is megölné valahogy. Nem nagyon hiszem, hogy elviselné a konkurenciát.

Kobra iszonyodva jegyezte meg magában, hogy van ebben a mondatban valami megnyugtató. A fenébe is, azt már végképp nem tudná elviselni, ha Gerardból is terminátor lenne! Jet Star folytatta.

- Egyébként meg a BL/I sem vágja csak úgy az ember után az ilyen technológiát. Korse különleges eset volt.

Ez megintcsak igaz volt. És megintcsak megnyugtató.

- Igaz. Annyi befolyásuk talán még nincs, hogy hadsereget csináljanak a Korse-félékből.

- Amilyen mocsok egy rendszert csináltak ezek, az sincs messze…– dünnyögte Jet Star sötéten.

- Nem a rendszerrel van a baj, hanem azzal, hogy nem akarják abbahagyni – felelte Kobra nyugodtan, mégis rettentő határozottan. Jet Star szinte érdeklődve felé fordította a fejét.

- Na, ez új.

- Mi?

- Hogy egyetértesz velük.

- Nem egyetértek, csak megértem. Valamit csinálni kellett, hogy rend legyen végre.

- És téged nem is zavar, hogy így tettek rendet?

Kobra megvonta a vállát.

- Tudod, hogy én is voltam BL/I-s.

- És?

- Annyira nem volt rossz.

- De most mégis Killjoy vagy.

- Volt más választásom?

Jet Star mosolygott. Ő ugyan nem volt még itt akkoriban, de eleget hallotta, hogy Ghoul mit össze kínozta szegény Kobrát, mire tisztességes Killjoyt faragott belőle. Igen, Ghoul az a fajta, aki ha egyszer az ember nyakára ül, akkor onnantól kezdve nincs választás…

- És Poison is tudta ezt? – kérdezte. - Mármint, hogy BL/I-s voltál.

Kobra szomorúan megrázta a fejét. Jet Star egész elcsodálkozott ezen.

- Tényleg?

- Nem mertem elmondani neki.

- Aha…

Egy darabig megint csöndben iszogattak. Jet Star nem igazán tudta, Kobra valóban megnyugodott-e végre egy kissé, és azért lett közlékenyebb, vagy ez már a vihar előtti csend? De végül úgy döntött, kockáztat.

- És hogy lettél BL/I-s?

Kobra nem felelt azonnal, de amikor megszólalt, feltűnően könnyed volt a hangja.

- Elraboltak.

Jet Star rámeredt.

- Mi?

- Fogtak, bevágtak egy kocsiba, és elvittek a központba. Akkor még nem hívták BL/I-nek őket, de már minden kész volt.

- És aztán?

- Semmi. Kaptam nevelőszülőket, csak hétvégente lehettem apámmal. Iskolába jártam, és már megvolt a helyem, hogy hol fogok dolgozni, a BL/I melyik részlegénél, ha letettem a vizsgáimat.

- Hm. Hány éves voltál akkor?

- Tizenöt.

- És előre leprogramozták az életed?

Kobra bólintott. Jet Star hitetlenkedve megrázta a fejét.

- És Poison?

- Ő megúszta. Maradt az Ellenállásnál. – Kobra arca megfeszült a visszafojtott haragtól. - Érted? Én a leckémet írtam délutánonként, míg ő azt tanulta, hogyan kell embert ölni. Nem én jártam rosszabbul. Nem engem neveltek állatnak.

Mély csend lett. Jet Star úgy érezte, erre nincsenek válaszai. Kobra azonban szerencsére nem is nagyon várt tőle semmit. Riasztó sebességgel szívta el a cigarettáját, és máris gyújtotta meg a következőt. Jet Star sajnálkozva nézte. Valójában el sem tudta képzelni, hogy mit érezhet most, és az igazat megvallva nem is nagyon akarta. Az rendben van, hogy barátok, és segítenek egymáson, ahol csak tudnak, de épp elég mindenkinek a maga baja is…

Ghoul mentette meg a helyzetet. Vidáman trappolt ki a benzinkút mindig nyitott ajtaján, és teljes hangerőre tekerte a Jaguár rádióját. A következő pillanatban Defying hangja csendült a hangszóróból, hogy ők is tisztán hallották.

- …asvalakinek ajánlva, akinek igazán pocsék napja volt ma. De semmi vész, a holnap még lehet jobb, úgyhogy talpra, Kobra Kid! Csak neked szól most a Summertime!

A két fiú összenézett. Aztán Kobra arcára kiült az az egész napi dühös és elkeseredett kifejezés.

- Na ez most kurvára nem hiányzott! - dünnyögte dühösen.

- Örülj neki, hogy Defying törődik veled.

- Nem kell a sajnálata!

Jet Star somolygott.

- Kétlem, hogy sajnálatból játszaná le.

…Through six years down in crowded rooms

And highways I call home…

Kobra keserűen elhúzta a száját. A rádió mindig is a legnagyobb motivációs erőnek számított a Killjoyok között, és nem ritkán csapott át személyeskedésbe, de most igazán nem volt hangulata ehhez…

- Jet Star!

Jet Star felemelte a fejét. Ghoul lelkesen kalimpálva a kezeivel a feje fölött, vigyorogva integetett neki a benzinkút sarka felől, hogy menjen oda hozzá. A fú bocsánatkérően nézett Kobrára, de az csak alig észrevehetően bólintott, így hát végül felállt, és kényelmesen megindult Ghoul felé. Kobra egy pillanatig még elmerengve bámulta a hátát, de aztán inkább felhúzta a lábát, és a térdére fektetett karjába temette az arcát.

…How long

Until we find our way

In the dark and out of harm…

Bárcsak Poison is hallhatná még ezt. Biztosan ő is eszébe jutna… Vagyis, nyilván nem ő, mint Kobra, hanem Mikey, de hát az ugyanaz…

Tényleg ugyanaz? Van még benne akár csak egy szemernyi is Mikey Wayből? Vagy a sivatag, a Zónák, Ghoul, Korse, a BL/I, a harc, az élet tényleg Kobrát csinált belőle, aki már nem tud máshogy létezni, csak ha öl? Ha hagyja meghalni a saját bátyját, pusztán csak azért, mert az jelenti a legkisebb veszteséget?...

…Terrified of what I'd be

As a kid from what I've seen…

Röhej, hogy ez egy szerelmes szám!

…Every single day

When people try

And put the pieces back together…

Éles dudaszó hasított a levegőbe, hogy még a zene sem tudta elnyomni a hangját. Három rövid, harsogó dudaszó… Kobra ereiben megfagyott a vér. Felugrott, és kirohant az úttestre.

Nem tévedett.

Az út közepén ott állt egy hófehér Pontiac. A szélvédő valósággal ragyogott a késő délutáni napfényben, egy pillanatra elvakítva a fiút. A sugarak megcsillantak az ajtó üvegén is, ahogy az kinyílt, és két alak szállt ki az ülésről, aztán egy hosszú, vakítóan fehér csomag került elő. Nehéz, esetlen csomag, oldalán a három utálatos, fekete betű – BL/I. És akkor, abban a pillanatban Kobra meglátta az arcot…

Nem érzett különösebben semmit, se dühöt, se kétségbeesést, csak azt, hogy nem akarja ezt látni. Egyáltalán, semmit sem akar látni. Soha többé. Előhúzta, és a halántékához emelte a pisztolyát.

- Ne! – Kobra nem fogta fel a szót, de Jet Star hangja megzavarta. A következő pillanatban iszonyú erővel borította el a düh és a gyűlölet. Nem, nem magát akarja ő megölni, dehogyis! Korsét! Nem célzott, csak lőtt, újra és újra. A fehér fénysugarak hatalmas porfelhőt kavartak, ahogy a földbe csapódtak, de ez sem érdekelte. Megindult előre, hogy biztosan eltalálja a kavargó homokon át felsejlő két alakot. Hirtelen érezte, hogy két kéz fogja le a pisztolyt tartó karját, de az első pillanatban nem fogta fel, hogy kihez tartoznak. Aztán valaki elgáncsolta. Elvesztette az egyensúlyát, és a földre zuhant. A fájdalom egy pillanat alatt magához térítette.

- Megvesztél, baszd meg?! – ordította Ghoul, és teljes erőből pofon vágta.

Kobra zihálva köpte ki a szájába kerül homokot. Alig két méterre tőle ott feküdt a zsák. Ott feküdt Gerard… Az arca nyugodt volt és kifejezéstelen, haja kócosan hullott lehunyt szeme elé. Kobra valószínűleg felordíthatott, mert Ghoul újra pofon vágta, és rákiáltott, hogy fogja be, miközben próbálta egy fokkal biztosabban maga alá szorítani a földre. Kobra érezte, hogy lassan erőt vesz rajta valami különös gyengeség. Gerard…

- Mit tudunk a BL/I-s hullazsákokról?

Abszurd, értelmetlen, tökéletesen irreális kérdés volt, de Ghoul hangjában olyan mérhetetlen düh csengett, hogy biztos volt, hogy valóban feltette a kérdést.

- Kobra! Mit tudsz a zsákokról!

Kobrát megújult erővel kerítette hatalmába a düh. Megpróbálta lelökni magáról Ghoult, és olyan erővel fordult oldalt, hogy ez elsőre sikerült is.

- Légmentesen záródnak, baszd meg!

Kobra már talpon volt, amikor felfogta a mondatot. Egy pillanatig még döbbenten meredt maga elé, aztán megértette. Poisonnak látszott az arca, vagyis nem zárták le a zsákot.

Miért nem zárták le a zsákot?

- Használd az agyad, ha már van! – sziszegte Ghoul dühösen, és feltérdelt a homokban, hogy letörölje a szájáról a vért. Kobra rámeredt. Ekkorát kapott volna az előbb?... Ghoul szikrázó szemekkel nézett vissza rá.

- Kurva nagy mázlid van, hogy nem találtad el egyiket se! – kiáltotta, és fejével a Pontiac felé bökött. Kobrának csak most tűnt fel, hogy az autó már nincs a helyén.

- Ne most, Ghoul! – hallatszott Jet Star hangja valahonnan nagyon közelről. Kobra összerezzent. Jet Star ott állt szorosan a háta mögött, és ő hirtelenjében két dolgot érzékelt vele kapcsolatban. Az egyik, hogy nála van mindkettejük pisztolya, a másik, hogy a fiú keményen szorítja a csuklóját.

Ghoul nem felelt, csak sietve Poison mellé kúszott, és első dolga volt a fiú nyakára tenni az ujját.

- Jet, szólj Defyingnak! – mondta, és oldalt fordította Poison fejét, hogy a tarkójához férjen. Nem volt rajta vágás. - Mi a franc…

Kobra lassan magához tért annyira, hogy felfogja, mi történik körülötte.

- Ghoul, mi…

- Nyugi, él. Csak tudnám, mi a francért…

Tényleg nem tudta. Illetve amire gondolt, az… Arra jobb inkább mégsem gondolni!

De ki a fene lehetett az a másik fickó Korse mellett? Se álarc nem volt rajta, se egyenruha… És mi vehette rá Korsét, hogy így becsomagolja Poisont? Kit akart átverni? Mikor pontosan tudja, hogy Defying minden hullát megvizsgál… Tényleg csak Kobrára akarta ráhozni a frászt?

De ami a legfontosabb – miért nem halott még Poison?

Kobra segítségével pillanatok alatt lehámozta a zsákot a fiúról, és egy kiadós pofozkodással megpróbálta magához téríteni, de nem járt sikerrel.

Hirtelen Defying gördült mellé. Nehézkesen mozgott a tolókocsival a homokban, de az aszfalton már semmi sem akadályozhatta meg. Ghoul gyorsan felpillantott rá.

- Él, de nem jelölték meg. Korse hozta, meg egy másik majom, akit még nem láttam itt. Civilnek tűnt.

Defying arcán átfutott az értetlenség árnyéka, de végül nem kérdezett vissza. Lepillantott a még mindig eszméletlen Poisonra.

- Megsérült?

- Nem. Nem hiszem

- Akkor hozzátok be. Nem, Kobra, te maradsz!

- Dehogyi…

- Azt mondtam, maradsz! - mennydörögte Defying olyan hangon, amitől még Ghoulnak is torkán akadt a szó. – Gyerünk!

Ghoul egy pillanatnyi tétovázás után feltápászkodott a földről, és összenézett az időközben visszatért Jet Starral. Egyáltalán nem tartotta jó ötletnek, hogy csak úgy becipeljék Poisont. Ki tudja, mit csináltak vele… De Defyingnak nem mert ellent mondani. Szerencsére a férfi nem is figyelt rájuk, túlságosan is lefoglalta, hogy a benzinkút előtt tartsa Kobrát.

- Ha meglátlak a bátyád közelében, annyi neked. Világos?

Kobra bólintott. Sokkal egyszerűbb volt most mindent másra hagyni, és csak következmények nélkül tenni, amit mondanak…

Igazából már tényleg minden mindegy volt neki, csak Gerardnak ne legyen baja. Már az sem zavarta, hogy az egészből semmit sem ért.

Csöndben nézte, ahogy a többiek eltűnnek a benzinkút ajtajában, aztán kimerülten rogyott a legközelebbi töltőoszlop árnyékába. Üres volt az agya. De nem is igazán akart gondolkozni semmin, félt, hogy csak még borzalmasabb következtetésekre jutna, mint amik ma már annyiszor megfordultak a fejében. Mérhetetlenül fáradtnak érezte magát.

Hallotta, hogy odabent Defying magyaráz valamit, de nem értette, hogy mit. Aztán néhány perc múlva Ghoul egy üveg sörrel a kezében visszajött. Sokkal nyugodtabbnak tűnt, és látszott az arcán, hogy most aztán igazán nagyon kedves akar lenni.

- Mi volt ez?

Kobra felnézett rá egy pillanatra, de végül csak reménytelenül megrázta a fejét. Mit is mondhatna erre? Ghoul barátságosan megpaskolta a feje búbját, aztán felé nyújtotta az üveget.

- Kérsz? Jó hideg.

- Nem.

Ghoul kivételesen megjegyzés nélkül vette tudomásul a választ.

- Annyira hülye vagy… Akkor nem gondolkozol soha, amikor igazán kéne. - Ivott néhány kortyot. - Pontosan tudod, hogy nyitott zsákban sosem szállítanak hullát. Itt meleg van, hamar…

- …jönnek a bogarak, meg a fertőzések – fejezte be Kobra fáradtan. – Tudom.

Ghoul fürkészően nézett rá.

- Lövöldözni is tilos. Magadra amúgy is, de ilyenkor rájuk is.

- Tudom. Defying mit mondott?

Ghoul leguggolt elé a homokba.

- Poisonról? Nagyjából semmit. – Megint meghúzta az üveget. - Valamit beadhattak neki, amitől kikészült, de amúgy nem csináltak vele semmit. Ha engem kérdezel, ez is Korse magánakciója volt. De nem nekünk szólt ez a kis színjáték. Valamiért azt akarta, hogy az a tag halottnak higgye Poisont.

- Milyen tag?

- Mittudomén! Akit úgy sikerült majdnem lepuffogtatnod, hogy föl se tűnt, hogy ott van – felelte Ghoul egy csöppet talán élesen. – Mellesleg civil, és csak ő volt Korséval, úgyhogy maximum őt akarhatta átvágni... Biztos nem kérsz?

- Hagyj békén a kurva söröddel – felelte Kobra furcsán mézesmázos hangon. A fú megvonta a vállát, és egy pillanatra elnézett a sivatag vöröslő kövei fölött.

- Korse sem jön ilyen közel soha. Észre kellett volna venned, hogy valami nem stimmel.

- Bocs, ha Poisonnal voltam elfoglalva! – csattant fel Kobra hirtelen. Ghoul tekintete megvillant, de végül nem tette szóvá a hangnemet.

- Jó, csak mondtam. Neked is fele ennyire lett volna szar, és Killjoyként se buktál volna ilyen csúnyát.

Kobra nem felelt. Az igazat megvallva csak fél füllel figyelt a másik szavaira, a gondolatai valahol Poison és a miért között kavarogtak összefüggéstelenül. Mert hát ennek mi értelme így? Miért kivételeznének Poisonnal? Miért pont vele? Miért hagynák életben következmények nélkül? Se jeladó, se chip, se semmi…? Miért tenne ilyet a BL/I?

- Ghoul…

- Hm?

- Miért nem ölték meg Poisont?

Kobra nemigen hitte, hogy Ghoul válaszolni tud, de legnagyobb meglepetésére a fiú azonnal felelt.

- Mert se nem Killjoy se nem elítélt, a Zónák területén kívül pedig tilos a gyilkosság.

- De ha átlépi a határt…

- Legyen elég ennyi!

Kobra elhallgatott. Most először tűnt fel neki, hogy Ghoul nem mosolyog, és nem is gúnyolódik. Sőt. Egy cseppet sem vágott barátságos arcot… A fiú folytatta.

- Sokkal jobban érdekel az, hogy Korse miért üríttette ki a kapu környékét, miért engedte ki, és miért ide hozta vissza, ahelyett, hogy kilökte volna a sivatagba.

Kobra nem felelt. Erre egyetlen lehetséges magyarázat volt…

A másik még mindig nem nézett rá, de Kobrát mégis szinte égette a belőle áradó düh. Pedig nem is rá irányult. Poison…

Ghoul az utolsó kortyig kiitta a sörét, azzal se szó, se beszéd, felállt, Kobra kezébe nyomta az üveget, és a bejárat felé indult.

Mardosta a düh és a féltékenység. Eddig Korse egyes-egyedül vele csinálta ezt! Olyan remekül elszórakoztatták egymást. Persze, vérre ment a dolog, de hát mikor nem, hiszen ott az a rengeteg albínó drakula… de mégis. Korse sohasem ölte volna meg őt a saját kezével. Nem, amíg betartja a szabályokat. Nameg persze amíg ott vannak a BL/I katonái, akikkel elvégeztetheti a munkát… Olyan játék volt ez, amit rajtuk kettejükön kívül senki sem játszott. Nem játszhatott! Még Kobra sem. Ő, Fun Ghoul volt az, aki azzal, hogy mindig a közelében tartotta a fiút, egyértelművé tette, hogy igényt tart rá, így megkötötte Korse kezét is. Íratlan szabály volt, hogy Korse Kobrát sem bánthatja, amíg nem feltétlenül szükséges. Ahogyan Jet Start és Defyingot sem, még ha ők nem is tudtak erről. De akkor is ő, Fun Ghoul volt az, aki ezt a szabályt hozta, ő volt a középpontban, nem a többiek! Ez nem róluk szólt, hanem róla! Korse csak elfogadta őket, mint valami kiegészítő cikkelyt.

De Poisont most ő hozta játékba. Olyan alapvető szabályokat hágott át, amik még köztük kettejük közt is tabunak számítottak. Kiengedni valakit a Zónák területéről, csak hogy aztán visszavihesse? Röhej! Persze, így a BL/I vezérkara nem róhatja meg érte, amiért nem végzett Poisonnal. Legalább is nem annyira, mintha egyszerűen csak elengedte volna, amit nyilván még Korse sem tenne meg soha.

De miért nem állította inkább meg?

A válasz egyszerű - mindenáron életben akarja tudni Poisont. Bármibe is kerül. Még ha ezzel a saját helyét kockáztatja is a szervezetben… Mert Poison Killjoynak született, és ezt Korse is pontosan tudja. Nincs ember, aki nála biztosabban kiszagolná a Killjoyokat…

Ghoul tudta, hogy ez számára egyetlen dolgot jelenthet. Konkurenciája akadt.

És a jelek szerint sokkal jobban érdekli Korsét, mint ő!