Deszka.
Poison becsukta a szemét, aztán újra kinyitotta. Megint
deszka. Remélhetőleg nem Defying betegszobájának plafonja… persze, más nem
nagyon lehet. Nem, mintha másutt nem lehetne deszkából a plafon, de egyedül
csak ennek az ócska tákolmánynak van ilyen szaga a világon, ebben Poison
egészen biztos volt. Egy pillanatra meghökkent a felfedezéstől. Nem is gondolta
volna, hogy ennyire meghatározó az ember szaglása… Egyáltalán, hogy ennek a
szobának ilyen különleges szaga lenne. Nem büdös, nem faszagú, nem is porszagú,
olyan… nem is tudta, milyen, de jellegzetes, azonnal felismerhető.
Egy pillanatra elgondolkozott rajta, hogy miért nem dühös
most, de végül úgy döntött, alighanem túl fáradt hozzá, hogy kiakadjon, amiért
már megint itt van. Vagy még mindig?... Nem, arra határozottan emlékezett, hogy
elhajtott, remélhetőleg végképp belefojtva Ghoult abba a kellemes kis por és
benzingőzfelhőbe. De hogy aztán mi történt… Valami komoly dolognak kellett
lennie, mert magától aztán az életben többet vissza nem jött volna ide!
Lehet, hogy a Killjoyok mégiscsak utána mentek? Ez a
gondolat már némi kis bosszúsággal töltötte el, de még mindig túlságosan érdekesnek
találta a plafont, hogysem komolyabban is elgondolkozhatott volna rajta.
Különben is, szomjas volt… Ez végre rávette, hogy oldalt fordítsa a fejét,
hátha most is ott pihen a széken egy flakon. Nem volt egyszerű mutatvány, mert
úgy érezte, minden tagja ólomból van. Ráadásul amit látott, az sem egy
vizespalack volt, viszont méginkább meggyőzte róla, hogy jobb, ha az ágyában
marad. Az ablak előtt ugyanis Ghoul ült lovaglóülésben a széken, a támlára
támasztott két karján pihentetve az állát, és meredten bámulta őt.
- Szia – mondta végül. Posion meghökkenten pislogott vissza
rá, de nem maradt ideje válaszolni, mert Ghoul folytatta.
- Jól vagy?
Poison lassan bólintott.
- Tudsz beszélni?
Tényleg. Ezt azért nem ártana kipróbálni. Bár amennyire ki
van száradva a szája… Egy kicsit megköszörülte a torkát. Fog ez menni…
- Tudok.
- Jó. Mire emlékszel?
Poison meglepetten konstatálta, hogy Ghoul határozottan
hűvösen ejti a szavakat, hangjában nyoma sincs annak a jól megszokott
piszkálódó hangsúlynak. Egy kicsit talán félelmetes is volt így, a mosolya meg
a cinizmusa nélkül, de Poison nemigen volt olyan állapotban, hogy észrevegye
ezt.
- Nem tudom – felelte, és megpróbálta összeszedni a
gondolatait. Egész jól sikerült is.
- Defyingnál vagyok, mi? – Ghoul bólintott. Poison unottan
mérte végig.
- Akkor semmire.
Ghoul rezzenéstelen arccal nézett rá, mire hozzátette.
- Csak arra, hogy elhajtok innen.
- Jó. Ülj föl.
Poison valamiért jobbnak látta, ha engedelmeskedik. Lassan
mintha kezdett volna eltűnni a fáradtsága, de azért még messze nem érezte magát
a réginek – ennek ellenére minden különösebb imbolygás és kínlódás nélkül ült
fel az ágyon. Egy hangyányit mintha szédült volna, de nem volt biztos benne.
Ezt leszámítva viszont határozottan úgy tűnt, nincs semmi baja.
De ha semmi baja sincs, akkor mi a francot keres itt?
Tétován nézett körbe a szobában, és ha Ghoul jelenléte nem
is, ez már meg kellett hogy győzze – tényleg a benzinkúton van. Megint.
- A fenébe!
- Üdv újra itthon – felelte Ghoul élesen, mintha pontosan
tudná, mi jár a fejében. Nem volt túl kedves mondat, inkább megvető. Poison
sötéten nézett rá.
- Te hoztál ide, mi?
- Nem emlékszel?
- Mondom, hogy nem!
Ghoul lassan kihúzta magát egy kissé a széken.
- Jó, akkor majd én elmondom. Tegnap alighogy leléptél,
Korse máris hajított ide vissza nekünk egy hullazsákban. Most se rémlik semmi?
Most már határozottan követelőző és ellenséges volt a
hangja, és Poison hirtelen rádöbbent, hogy a fiú nem hisz neki. De hát a fenébe
is, miért hazudná, hogy nem emlékszik? Miért hazudna egyáltalán bármiben is?
- Mióta ülsz itt? – kérdezte.
- Nem válaszoltál! – csattant fel Ghoul.
- Mert nem emlékszem!
- Korséra se?
- Nem!
Ghoul megvetően oldalt biccentette a fejét.
- Most jön az, hogy amnéziás lettél hirtelen, mi?
- Nem vagyok amnéziás, csak nem emlékszem!
Ghoul nem felelt, csak kifürkészhetetlen arccal nézte őt,
mintha azt latolgatná, fokhagymával, vagy anélkül süsse meg vacsorára? Poison
állta a tekintetét, és közben azon gondolkozott, hogy tulajdonképpen most mit
is csinálnak? Na és persze azon, hogy miért zagyvál itt összevissza Ghoul?
Korse? Hullazsák?...
Kisvártatva mintha léptek zaja hallatszott volna odakintről,
aztán Kobra nyitott be.
- Ghoul. - A fiú meg se rezzent a széken.
- Mi van?
- Megjött Rawforce.
- Megyek.
Egy pillanatig még ugyanolyan rezzenéstelen tekintettel meredt
Poisonra, mint eddig. Aztán felfoghatta a mondatot, mert úgy ugrott fel, mint
akit kígyó mart meg.
- Mi?! Rawforce?!
Kobra mintha elmosolyodott volna egy kissé.
- Látom, figyelsz…
- Hol a picsába’ járt?!
- Honnan tudjam? – felelte Kobra a vállát vonogatva, de Ghoul
nem úgy tűnt, mint aki valóban választ várt. Sebesen kiviharzott a szobából,
majdnem feldöntve az ajtófélfának támaszkodó fiút. Poison döbbenten bámult
utána, és a jelek szerint Kobra is szemmel követhette, míg el nem tűnt a
sarkon, mert nem fordította el a fejét. Aztán végre Poisonra nézett.
- Jól vagy?
- Aha.
- Az jó.
Poison kezdte igencsak kényelmetlenül érezni magát. Kobra
szinte szomorúan, mégis halálos nyugalommal fürkészte az arcát, és ő valamiért
hirtelen nagyon szerette volna, ha most is az az eszelős féltés csillogna
azokban a zöldes szemekben, amit már úgy megszokott. Ami úgy idegesítette…
- Figyelj, Poison… - kezdte Kobra halkan, de ugyanolyan
nyugodtan. - Nem volt túl jó ötlet elmenni.
- Tudom.
- Akkor nem csinálod többet, ugye?
Poison egy pillanatig sem gondolkozott a válaszon.
- Dehogyisnem. Ki fogok jutni innen.
Nem volt egy cseppet sem elszánt vagy dühös az a néhány szó
- egyszerű kijelentés volt. Tény. És Kobra szemmel láthatólag nem is nagyon
akart ellenkezni vele.
- Jó, de egy darabig azért nem kéne ugrálnod.
- Egy darabig.
- Jó.
Kobra leszegte a fejét, úgy bólintott.
- Enned viszont kéne valamit.
Poisont hirtelen elfogta az undor. Kutyakonzervet? Az ki van
zárva! Kobra megérezhette, mi jár a fejében, mert gyorsan hozzátette.
- Ghoul szerzett szendvicset. Tettem... Tettünk félre neked.
Poison már majdnem elmosolyodott. A mindig gondoskodó,
kedves kis Kobra... Néha már majdnem Mikey…
- Kösz.
- Hozok hozzá sört i…
- Kobra.
- Tessék.
- Ki tudok menni érte én is.
Kobra mintha elpirult volna egy kissé, de azért gyorsan
bólintott.
- Jó, csak gondoltam… Defying is azt mondta, ágyban kéne
maradnod…
- Jól vagyok.
- Persze, jó, az… az jó.
Kobra eddigre már olyan szinten nem tudta, mihez kezdjen
magával, hogy Poisonnak komolyan nevethetnékje támadt. Hirtelen nagyon szerette
volna, ha Kobra megint mosolyog.
- Segítesz? – kérdezte hirtelen.
- Mi?... Mit?
- Nincs meg a csizmám.
Kobra rábámult. Még a száját is eltátotta meglepetésében,
mire Poison jelentőségteljesen hozzátette.
- Lehet, hogy az ágy alá csúszott.
Kobra még mindig elképedten meredt rá, úgyhogy inkább
feladta. Na, így akarja majd ő legközelebb hasznossá tenni ezt a kölyköt!
- Semmi… - legyintett lemondóan. - De azt igazán
elárulhatnád, hogy mi a francot keresek én itt – mondta, és lejjebb csúszott az
ágyon, hogy a talpa a padlóhoz ért, aztán nekilátott felvenni a csizmáját – ami
történetesen tényleg az ágy alatt volt. Kobra végre magához tért.
- Ja, az… igazából nem tudom. Korse hozott vissza. Nem
voltál magadná…
- Hullazsákban?
Kobra összerezzent, de szerencsére Poison nem vette észre.
- Aha…
Poison elgondolkozva hajolt előre, hogy a másik lábára is
felhúzza a csizmát.
- Szóval most azt hiszik, meghaltam?
- Dehogy.
- Akkor meg mi a francnak csinálták?
- Nem tudom – felelte Kobra, és ügyelt rá, hogy nagyon
természetesen csengjen a hangja. Létezik, hogy… hogy Poison nem is emlékszik
rá, mi történt?... Kobra nem tudta, örüljön-e ennek, vagy ne. Szerencsétlen...
Poison vidáman toppant a két lábára.
- Nnna. Hol az a szendvics?
Kobra döbbenten és gyanakodva is egyszerre mérte végig. Egy
biztos. Akármit is kapott a BL/I-től, az még nem ürült ki teljesen a
szervezetéből, mert akkor már őrjöngene… nem pedig vigyorogna!
Úristen, és ő még azt hitte, túl vannak már a nehezén!
- Gyere.
Kiléptek az ajtón. Poison önkéntelenül is azonnal
megtorpant, és a homlokához kapta a karját, mert elvakult a hirtelen
napfénytől.
- Hány óra?
- Olyan három körül lehet. – felelte Kobra közömbösen, de a
fiú meg se hallotta. Túlságosan is lefoglalta a szeme elé tárult látvány. A
benzinkút sarkánál Ghoul ácsorgott, és teli szájjal vigyorgott a vele szemben
álló, jó egy fejel magasabb férfire. Poison sejtette, hogy az is Killjoy lehet,
mert bár sötét pólót és nadrágot viselt, tetovált karja tele volt a
legkülönfélébb elpiszkolódott karkötővel, nyakában vérvörös kendő díszelgett,
és övén ott lógott a már jól ismert lézerpisztoly. Csak ez is vörösre volt
festve.
- Az ott Rawforce? – kérdezte.
Kobra felkapta a fejét.
- Mi? … Ja, igen. Rawforce Angel.
- Aha. Mit kell tudni róla? - Kobra megvonta a vállát
- Semmit. Candy rajában volt, és lassan két hete semmit sem
tudtunk róla. Szerintem nagyobb túlélő, mint Ghoul.– Elgondolkozott egy
pillanatra. – Kíváncsi rád.
Poison egész meghökkent.
- Rám?
- Bemutatlak…
- Kösz ne! – vágta rá Poison gyorsan, de már késő volt…
Ghoul észrevette őket, és vadul integetve odakiáltott nekik, hogy ugyan,
vonszolják már oda a seggüket, nem akar ő rájuk várni egész nap. Kobra
elmosolyodott, és cinkosan Poisonra kacsintott.
- Menj, én szerzek kaját.
- De…
- Legalább mutatkozz be neki. Ghoul addig úgyse hagy békén.
Ebben volt valami, és Poison kedvetlenül meg is indult a
páros felé. Ghoul, úgy tűnt, már nem neheztel rá, mert a szokásosnál is
ragyogóbb mosollyal fogadta.
- Hát heeello Csipkerózsika!
Poison sötéten nyugtázta magában, hogy még mindig
lelkiismeret-furdalás nélkül meg tudná fojtani ezt az embert.
- Anyád…
- Rawforce, ismerd meg minden idők legidegesítőbb Killjoyát,
a híres neves Party Poisont, teljes életnagyságban!
- Nem vagyok Killjoy – felelte Poison reflexből, ez viszont
nem szegte Ghoul kedvét. – Hát persze, el is…
- Fogd már be – vágott közbe Rawforce egy cseppet sem
dühösen, aztán barátságosan Posionra pillantott, és a kezét nyújtotta. Poison
elfogadta, és míg kezet ráztak, kihasználta az alkalmat, és alaposan megnézte
magának a férfit. Rawforce-nak rövidre nyírt, sötétbarna haja volt, és barna
szeme. Egyáltalán, a bőre, borostás arca, és mindene barna volt, látszott
rajta, hogy bizony nem kímélte a nap. Nem sokkal lehetett idősebb harmincnál,
de legalább negyvennek tűnt, homlokára máris férfias ráncokat vájt a Zónákban
eltöltött másfél év. Poison mégis meg kellett hogy állapítsa magában, hogy még
így is egész jóképű fickó. Volt ugyan benne valami furcsa keménység, valami
idegen erő és fenyegetés, de határozottan jól állt neki… Igen, Rawforce az a fajta férfi volt, akin
egyszerűen látszott, hogy biztosan akadt már dolga a rendőrséggel, mégsem
süllyedt túl mélyre; akire tapadnak a nők, mert izgalmas és veszélyes. Vagyis,
tapadnának, ha nem itt senyvedne most…
- Hallom, összeakadtál Korséval – mondta Rawforce. Kissé
reszelősnek tűnt a hangja, mint a nagyon erős dohányosoknak. Poison elhúzta a
száját, és gyilkos pillantást vetett Ghoulra, de a fiú csak pimaszul
rávigyorgott. Poisont ez persze egy cseppet sem boldogította.
- Hallom, eltűntél két hétre – vágott vissza egy
árnyalatnyit talán mérgesen.
- Naigen… - Rawforce szemében leplezetlen vidámság és
büszkeség csillant. – Johansson kitartóbb, mint a BL/I.
- Johansson?
Rawforce meglepetten fordult Ghoulhoz.
- Te semmit nem mondtál el neki?
- Hülye hozzá, hogy felfogja! – vágta rá a fiú védekezőleg,
mire Poison villámgyorsan felé fordult. Azaz, fordult volna… Azt is akarta
mondani, hogy „kabbe, Ghoul”, de hirtelen megfordult vele a világ, hogy azt sem
tudta, merre van a fent és a lent. Aztán érezte, hogy nagyot koppan a feje a
földön…
Arra eszmélt, hogy valaki az arcát paskolja.
- Hé!
Poison érezte, hogy iszonyatosan szédül, de azért kinyitotta
a szemét. Meglepően könnyen ment. Rawforce arcát látta maga fölött.
- Megvagy, kölyök?
Poison motyogott valamit az orra alatt, ami akár igen is
lehetett, bár nem túl meggyőző, de Rawforce a jelek szerint nem volt túlságosan
aggodalmas fajta.
- Mit ittál, he? Remélem, hagytál belőle, rámfér…
Poison bosszúsan összeráncolta a szemöldökét. Kuncogás hallatszott,
és ahogy kicsit odébb fordította a fejét, a törökülésben ülő Ghoult pillantotta
meg maga mellett. Remek… Rawforce nem hagyta annyiban a dolgot.
- Baszd meg, sörtől csak nem lehetsz már ennyire részeg…
- Nem vagyok részeg! – csattant fel Poison, jobban mondva csak
akart volna felcsattanni, mert furcsán összeakadt a nyelve egy ilyen egyszerű
mondattól is. Ghoul megint kuncogott, de a másik csak bosszúsan elhúzta a
száját.
- Azt látom… na gyere.
Felállt, és a kezét nyújtotta a lassanként felülő Poisonnak.
Az készséggel elfogadta. Valamiért szimpatikus volt neki Rawforce. Annak
ellenére, hogy neki sem éppen túl illedelmes a stílusa. És hogy a jelek szerint
nagyon is jóban van Ghoullal… Poison szemében komoly hátránnyal indult
szimpatikusság terén, aki egyáltalán szóba állt Ghoullal. De Rawforce legalább
jóindulatból piszkálta az imént…
Ő is felállt hát, és kissé imbolyogva igyekezett leporolni
magától a homokot, ami elég egyesélyes játszmának tűnt egy Kalifornia méretű
homokozóban. Rawforce derült is ezen egy jót magában, de végül nem tette szóvá
a dolgot. Minden különösebb bizonytalankodás nélkül, szinte természetes
mozdulattal szorította a fiú karját, hogy megtartsa, úgy tette fel a kérdést.
- Komolyan. Mit ittál?
- Semmit! – ismételte Poison mérgesen. Kezdte úgy érezni,
hogy mégsem kedveli a férfit… De Ghoul gyanúsan vidáman kuncogott magában.
Rawforce szúrósan le is pillantott rá.
- Mi van?
- Semmi…
- Te adtál neki valamit, mi?
- Hé, a közelébe se mentem! – kiáltotta Ghoul egész
felháborodottan.
- Akkor Korse.
Oldalt pillantott Poisonra, megerősítésre várva, de az csak
értetlenül megrázta a fejét.
- Nem emlékszik semmire – kotyogott közbe Ghoul nem kevés
kajánsággal a hangjában. Rawforce arca elsötétült.
- Aha. Világos… Akkor jobb, ha a seggeden maradsz, Poison.
- Semmi ba…
- A BL/I nem szórakozik. Ha beadtak neked valamit, és
véletlenül túléled, az se lesz könnyű menet.
Poison szóra nyitotta a száját, de végül be is csukta. Erre
nem nagyon tudott mit mondani. Létezik, hogy tényleg Korse hozta volna
vissza?...
Nem ellenkezett tovább, hagyta, hogy Rawforce, aki valami
különös oknál fogva egy pillanatra sem engedte el a karját, visszavezesse a
szobába. Talán túl sok kérdése lett volna most így egyszerre, mert
hirtelenjében egy sem jutott az eszébe. Vagyis, egy igen, az, hogy mi történt
vele? De hát sejtette, hogy erre itt aligha tudja bárki is a választ.
Valószínűleg Ghoul is csak ugratta. Elvégre is, saját bevallása szerint szokása
összevissza hazudozni, nem igaz? Mert hát azért mégis. Méghogy Korse… Csak az
az egy nyugtalanította egy kissé, hogy tényleg nem emlékszik semmire. Ezt
viszont jóindulatúan betudta a fáradtságnak, vagy akárminek, így megfelelő
alibije volt önmaga előtt is, amiért nem a történteken gondolkozik. Mert hát
normális esetben ezt tenné, nemigaz? Meg lenne veszve, amiért semmit sem ért…
És rohadtul aggódna, hogy egyetlen hirtelen mozdulattól is elájul!
Ghoul vidáman nézett utánuk, aztán egy hirtelen ötlettől
vezérelve hanyatt vágódott a homokban. Magasan a feje fölött valószerűtlenül
kéken ragyogott az ég, sehol egy felhő, még csak egy egészen apró, áttetsző
foszlányka sem. Szép volt. Viszont kísértetiesen olyan, mint Szudánban…
Lehunyta a szemét.
Poén lesz ez így. Ha Poison tényleg nem emlékszik semmire,
akkor ez azt jelenti, hogy semmi értelmeset nem lehet kiszedni belőle. Ráadásul
az se nagyon derülhet ki, hogy mit adtak be neki pontosan, és vérvizsgálat
híján esélyük sincs máshogy megtudni… Így meg kezelni se nagyon lehet. Mondjuk,
Defying egyébként se igen vállalná a kockázatot, hogy belepiszkál egy BL/I-s
szer hatásába, de legalább azt tudnák, mire számítsanak a közeljövőben. Észhez
tér-e még Poison, vagy sem?... De ami még fontosabb… Ő, Fun Ghoul sem kaphat
válaszokat a kérdéseire. Na, nem mintha magától ne tudná kitalálni őket, de
akkor is. Poisonnál sose lehet tudni…
Az viszont biztos, hogy Korse személyesen állta útját a
kapunál. Holtbiztos, különben nem ő hozta volna vissza. És az is holtbiztos,
hogy nem állhatta meg szó nélkül ezt a kis… randevút. Márpedig ha Korse
kinyitja a száját, akkor érdemes odafigyelni rá… Ghoul elfintorodott. Hát jó.
Akkor nem maradt más választása, mint…
- Hé.
Ghoul fél szemét kinyitva felsandított a hang irányába.
Kobra állt mellette, karcsú alakja furcsán élesnek tűnt a vakítóan kék ég
előtt. - Poison?
- Lefeküdt – felelte Ghoul, és kedvetlenül újra ülő
helyzetbe tornázta magát.
- És Rawforce?
- Vele van.
Kobrából azonnal kitört a röhögés, mire Ghoul is felfogta
végre, mit mondott.
- Akkora egy barom vagy! – csattant fel mérgesen, és ültében
is Kobra csizmájára csapott az öklével. A fiú fel se vette a mozdulatot.
- Méghogy én? – vigyorogta, de Ghoul olyan arccal nézett fel
rá, hogy jobbnak látta, ha mihamarabb rendezi a vonásait.
- Jó, bocs… És?
- Mit és?
- Hogy haladsz vele? Mármint Poisonnal.
- Fene tudja. Még nem kérdezett semmit, hogy mi volt vele
tegnap, meg el is ájult az előbb, úgyhogy nincs még teljesen rendben.
- Elájult?
- Kábé egy fél percre.
Kobra nyugtalanul bólintott. Igazából legszívesebben azonnal
berohant volna Poisonhoz, vagy legalább letámadta volna Ghoult, hogy mi is
történt pontosan, de a tegnapi nap után úgy érezte, nem lenne túl okos dolog
megint kiborulni…
- Aha…
- De jó, hogy Rawforce felbukkant – jegyezte meg Ghoul
elmélázva. - Jól kijönnek majd. Hasonlítanak.
- Lehet… és most?
Ghoul vállat vont.
- Semmi. Defying beszélt Warble-el. Megígérte, hogy este
átugrik Poisonért.
- Ma? – kérdezte Kobra döbbenten.
- Ma.
- Minek?
- Mert nem tűröm meg itt.
- De… - Ghoul hirtelen felemelte a fejét, és nagyon komoly
arccal nézett fel rá.
- Megőrülsz, ha a közeledben van, úgyhogy megy, és kész.
- De… De Defying rád bízta!
- Te meg Thunderékre, és a Doki belement. Úgyhogy most
hozzájuk tartozik.
Kobra bosszúsan horkantott.
- De most már más a helyzet! Megígérte, hogy nem próbálkozik
semmivel!
Ghoul szemöldöke felszaladt.
- Megígérte…
- Igen, megígérte!
- Jól van, felfogtam elsőre is.
- Nem mindenki olyan, mint te, Ghoul!
- Hé, mikor hazudtam én neked, he?!
Kobra jobbnak látta, ha erre inkább nem felel. Nem szeretett
szembesülni vele, mennyire kibírhatatlan is tud lenni Ghoul… A fiú megint
nagyon komoly képet vágott, ahogy ránézett.
- Ez meg a másik, Kobra. Amióta ez itt van, mást nem hallok
tőled, csak ellenkezést.
- Persze, mert a bátyám, te meg állandóan csak bajba
kevered!
- Én?!
- Ha öt percig békén hagynád, semmi go…
- Nem én mondtam neki, hogy menjen el – vágott közbe Ghoul
keményen. – És téged sem én vettelek rá, hogy a fejedhez tartsd a pisztolyt,
vagy hogy Korséra lőjj. Senki más nem vett volna rá, csak ő. És ez így rohadtul
nem fog működni.
Kobra dühösen megrázta a fejét, de kerülte a fiú tekintetét.
Egy darabig nem is felelt.
- Nem lesz több ilyen – mondta végül egy fokkal nyugodtabban,
de szokatlanul eltökélten. Ghoul megint hanyatt vágódott a földön.
- Na, ebben egyetértünk!
- De nem kell… - kezdte volna Kobra újra, de elakadt, mert
ebben a pillanatban Rawforce bukkant fel a sarkon a betegszoba felől, és
meglehetősen sötét ábrázattal közeledett feléjük.
- Ghoul!
Ghoul halkan szentségelve megint felült a homokban.
- Mi van?
- Mér’ utál téged ennyire ez a szerencsétlen kölyök?
Kobra ezt már nem állhatta meg kuncogás nélkül, de Ghoul
csak megvonta a vállát.
- Mer’ egy barom. Miért?
- Mert nem akart visszafeküdni. Mondtam neki, hogy nem jár
jól, ha te parancsolsz rá, mire megesketett, hogy nem engedlek a közelébe.
- Gyáva. Úgyse bántom…
- Ő nem akar bántani téged.
Kobra erre már képtelen volt visszafogni magát, és kitört
belőle a hangos nevetés, Ghoul azonban csak mérgesen megvonta a vállát.
- Mondom, hogy barom…
Rawforce rosszallóan megcsóválta a fejét.
- Nálad biztos nem nagyobb… - mondta, aztán figyelmeztetően
megveregette Kobra hátát, és eltűnt vele a boltban, hogy egy üveg sör mellett
találjanak vigaszt a bátyusok és Ghoulok kibírhatatlan természetére.
Jócskán elmúlt már éjfél, amikor Korse kilépett a motel rosszul
megvilágított bejáratán, és felnézett az égre. Odafent milliárdnyi csillag
hunyorgott a langyos, augusztusi éjszakában, puha, ezüstös fényük mégis
elenyészett a sivatag néma feketeségében. Ez nem is volt csoda, hiszen újhold
volt, így a szokásosnál is sötétebb. Korse nem is bánta. Halkan, mintha attól
kéne félnie, meghallják, előhúzott egy szál vékony, hosszú cigarettát, és
meggyújtotta. Apró sercenés hallatszott, és a férfi csöndesen nézte, ahogy a
narancsos láng a papírba kap. Ez volt az egyetlen dolog, ami nem változott. A
cigi. Mert semmi más nem volt már ugyanaz…
Pedig régen szerette az éjszakát. Azt a furcsa, nyomasztó,
megsemmisítő érzést, amikor a sötétség úgy telepszik az emberre, mint valami
néma, fojtogató takaró, mintha össze akarná nyomni, darabokra törni… Mégis. Van
valami fájdalmasan gyönyörű és felszabadító abban, amikor az ember felnéz ilyenkor
a csillagokra. Mindegy, hogy egy kollégium piszkos ablakán át teszi-e, egy
szerelemtől túlfűtött szoba erkélyén állva, míg bőrét lágyan cirógatja a könnyű
selyemfüggöny és a sós tengeri szél, vagy éppen itt, a Mojave sivatag puszta
kövei közt… Mindenütt ugyanolyan érzés. Egy pillanat alatt kitárul a világ,
hogy beleszédül az ember, és hirtelen úgy rézi, mintha nem is volna súlya
többé, mintha egy gondolaton múlna csak, hogy elemelkedjen a földről és
repüljön, mintha ellenállhatatlanul vonná magához az a felfoghatatlanul távoli
fény… Korse jól emlékezett erre az érzésre, de jóideje hiába idézte már fel azt
rosszul záródó ablakot vagy a függöny csiklandozó érintését. A csillagok
távolinak és közömbösnek tűntek már, nem akarták magukhoz emelni őt… és ő sem
érzett már vágyódást, sem késztetést rá, hogy menjen.
Mélyet szívott a cigaretta végén, és hosszan letüdőzte a füstöt,
aztán megindult a szemközti benzinkút felé. Az oszlopok előtt ott állt a Cadillac,
ablakai gondosan felhúzva, oldalán máris a BL/I riasztóan önfeledt, fekete
mosolyt villantó logójával. Még egy kínosan precíz, gyöngybetűkkel kitöltött és
kétszeresen is lepecsételt űrlapot is tűztek a szélvédőre, amin az állt, hogy
az autó immáron a BL/I kizárólagos tulajdona, használati joga át nem ruházható,
és a Los Angelesi raktárba szállításáig külön engedéllyel sem használható.
Korse azonban nem zavartatta magát. Nála voltak a kulcsok.
Beszállt, a lehetőségekhez képest halkan magára csukta az
ajtót, aztán a fényszórókat gondosan nem felkapcsolva elhajtott. Nem kellett
félnie tőle, hogy bárki is kellemetlen kérdéseket tenne fel neki. Igaz ugyan,
hogy Walsh saját kezűleg vette leltárba az autót, de hát az ő, Korse kezén megy
át minden hasonló dokumentum. Igazán nem lesz nehéz eltüntetni a nyomát, hogy
egyáltalán létezett ez a vörös csoda…
Különben is. Ki merészelne kérdezősködni utána, ha kiderül,
hogy ő vitte el? Legföljebb Wonaguth, aki viszont remélhetőleg már az igazak
álmát alussza…
Korse azonban azt is tudta, hogy ha a férfi valóban volt
katona, akkor hiába a zárt ajtó, elképzelhető, hogy felébred a motorhangra. Ez
ellen viszont semmit sem tehetett. Minden esetre csak akkor kapcsolta fel a lámpákat,
amikor a motel fényei egész eltűntek már a háta mögött.
Nem ment túlságosan messzire, már ami Kalifornia
viszonylatait illeti. Alig egy órányi kényelmes kocsikázás után egyszercsak az
út szélére kormányozta a Cadillacet, és leállította a motort. Aztán kiszállt,
kényelmesen a kocsi még nem kellemetlenül meleg motorháztetejének támaszkodott,
és jobb híján újra rágyújtott. Remélte, hogy nem kell soká várnia, és ez a
vágya teljesült is.
Alig fél órával később két bizonytalanul imbolygó pont
bukkant fel a sötétben, és gyorsan közeledett. Korse várt még egy kicsit, aztán
visszasétált az ajtóhoz, és az ablakon át benyúlva felkattintotta néhányszor a
lámpákat. A jelek szerint nem is hiába, mert nem sokkal később egy hajdanán még
fehér, mostanra már a felismerhetetlenségig tarka Pontiac állt meg mellette a
szemközti oldalon. Korse önkéntelenül elmosolyodott. Egészen biztos volt benne,
hogy nem jött ma ide hiába, most mégis valami furcsa elégedettséget érzett.
Aztán eszébe jutott, hogy alighanem csak azért furcsa, mert érez.
A Pontiac ajtaja kinyílt, és Ghoul szállt ki az ülésről.
Egyedül volt, és amennyire Korse a fényszórók torz fényében meg tudta
állapítani, egy cseppet sem volt jó kedve. Könnyedén, szinte elegánsan a földre
pöckölte a cigit.
- Szervusz, Fun Ghoul.
- Muszáj állandóan a teljes nevemet kimondani? – dünnyögte a
fiú kedvetlenül, és becsapta maga mögött az ajtót. – Neked is csak egy van!
Korse mosolygott. Ha Ghoul bosszús, az számára csakis jót
jelenthet…
- Sejtettem, hogy itt talállak ma.
- Sejtettem, hogy megint nem te fogsz három órát autókázni!
– vágta rá Ghoul élesen. Valójában ő nem hogy sejtette, de egészen biztos volt
benne, hogy Korse itt lesz valahol az út mentén. Hiszen ő is nagyon jól tudja,
hogy csak akkor lehet meglépni a benzinkútról egyedül, engedély nélkül, ha
őrségben van az ember; ilyenkor augusztusban pedig este tíz előtt még nincs
elég sötét hozzá, hogy magára hagyhassa az ember a kijelölt posztját. Aztán még
ott van az a hosszú kocsiút… Igen, Korse mindig hamarabb ér a találkozó
helyére.
Na, nem mintha valódi találkozó lenne ez, hiszen sohasem
volt lehetőségük rá, hogy helyszínt vagy időpontot egyeztessenek – valamikor
valahol, ez volt minden konkrétum. Valamikor, amikor mindkettejüknek kérdése
volt a másikhoz, és valahol a régi szervízút mentén, ahol közel s távol semmi,
csak a sivatag, így nem lephetik meg őket… Ghoul tisztában volt vele, hogy elég
jól ismeri hozzá Korsét, hogy tudja, mikor szánja rá magát egy ilyen cseppet
sem veszélytelen kirándulásra, és ez visszafelé is igaz volt. Egyetlen egy
alkalommal esett meg, hogy hiába várt hajnalig.
- Pusztán biztonsági okokból nem óhajtok túlságosan közel
merészkedni a területetekhez – felelte Korse nyugodtan. Ghoul mérgesen zsebre
vágta a kezeit, és jólnevelten eltaposta Korse parázsló cigijét a homokban.
- Mert nekem olyan rohadt biztonságos idejönni…
Korse elgondolkozva félrebiccentette kissé a fejét.
- Feszültnek tűnsz – állapította meg tökéletesen megjátszott
aggodalommal a hangjában. Ghoul gyilkos pillantást vetett rá, de végül felelt.
- Az is vagyok! Mi a franc volt ez?
- Amennyiben Party Poisont érted az „ez” alatt, akkor baráti
szívesség.
- Hullazsákban?
- Nem voltak ideálisak a körülmények.
- A civil miatt?
Korse egy pillanatig úgy tűnt, alaposan megfontolja, mit
feleljen.
- Erre a kérdésre nem áll módomban kielégítő választ adni.
Ghoul szemében mintha valami pajkos elégedettség csillant
volna.
- Ki az?
- Kicsoda?
- Aki veled volt.
- A Better Living Industries alkalmazottja.
- Valami fejes, mi?
- Fejes?
- Nem volt álarcban.
Korse megint hallgatott egy pillanatig.
- Az úr az Ellenőrzési Hivatal munkatársa.
Ghoul csodálkozva nézett rá.
- Ellenőrzés? Mi a francot akarnak azok tőlünk?
- Összekeversz valamelyik besúgóddal, Ghoul – felelte Korse szinte
fenyegetően, egy pillanatra kiesve a szerepéből. Ghoul persze nem ijedt meg,
csak elvigyorodott.
- Ezerbocs. Csak a kíváncsiság, tudod…
- Megértelek.
- De abban a szerelésben lehetetlenség volt nem kiszúrni őt.
Adhattál volna rá legalább egy maszkot.
- Mint mondottam, az Ellenőrzési Hivatal munkatársa, nem
pedig a miénk, így nem jogosult egyenruhát hordani.
- Csak fegyvert?
- Természetesen.
- Majdnem rálőtt Kobrára.
- Majdnem.
- Minek fogtad le?
- Túlerőben voltatok, Fun Ghoul.
Ghoul mérgesen pillantott fel rá a név hallatán, de Korse
arcán látszott, hogy valószínűleg az sem érdekelné, ha pisztolyt fogna rá érte,
így végül letett róla, hogy megint szóvá tegye a dolgot.
- Nem szóltam Kobrának, hogy megmentetted.
- Köszönöm.
- Jet Star se fog.
- Köszönöm. Van még kérdésed?
Ghoul egy pillanatig még fürkészően nézett az arcába, de
végül nem pedzegette a dolgot.
- Van. A kis kalauzodnak neve is van?
- Christopher Wonaguth.
- Nem ismerős…
- Remek. Most én kérdezek.
Ghoul bólintott.
- Mi történt Party Poisonnal?
- Neki is elég lenne, ha simán csak Poisonnak hívnád… -
dörmögte Ghoul mérgesen, mire Korse egyszerűen csak megismételte a kérdést.
- Mi történt Party Poisonnal?
- Fingom sincs, veled volt!
- Életben van?
- Nem – vágta rá Ghoul szemrebbenés nélkül. – Nem tudom, mit
adtatok be neki, de nem bírta ki.
Korse kissé összeráncolta a szemöldökét. Szemmel láthatólag
nem tudta eldönteni, hogy hihet-e Ghoulnak, avagy sem.
- Értem – mondta végül. - Ez esetben felesleges volt idefáradnod…
- Nekem aztán nem! – vigyorgott Ghoul – Kaptam egy nevet!
- Mr. Wonaguth nem szerepel a Better Livin Industries
egyetlen nyilvántartásban sem – felelte Korse egy árnyalatnyi elégtétellel a
hangjában, mire Ghoul arcáról azonnal leolvadt a mosoly.
- Komolyan?
- Természetesen. Már ellenőriztem.
Valóban ellenőrizte, már aznap, amikor Wonaguth felbukkant
nála a kis csomagjaival, és olyan kedélyesen elbeszélgetett vele, feltartva őt
a hullarakodásban… És valóban. Mostanában tartják azoknak a szerencsétleneknek
a temetését… Ghoul hangjára eszmélt.
- Kösz, hogy nem hagytad, hogy lelője Kobrát.
- Ez természetes. Mint említettem már, túlerőben voltatok.
Nem lett volna kedvező kimenetelű tűzharc.
- Hát persze – vigyorgott Ghoul. Szerette, hogy Korse ilyen
kiszámítható. Mindig lehetett tudni, meddig ellenség, és mikor barát. És
pontosan azért lehetett tudni, mert nem érzelmek, hanem érdekek alapján
döntött. Kobra pedig túl nagy veszteség lett volna most.
Ettől függetlenül Ghoul szerette, ha megköszönhet valamit
Korsénak, mert az már majdnem olyan volt, mint régen…
- Gyere vissza hozzánk – mondta hirtelen. Korse mintha egy
hajszálnyit meglepődött volna.
- Tessék?
- Mondom gyere vissza hozzánk. Szükség van rád.
- Ti küldtetek el.
- De nem a BL/I-hez, baszd meg!
- Valóban. – Egy pillanatra elhallgatott, és elgondolkozva nézett
Ghoulra. – Te mit tettél volna a helyemben?
Ghoul dühösen kapta fel a fejét.
- Tudod, hogy akárhova veled mentem volna, csak a BL/I-hez
nem!
- Tudod, hogy akárhol máshol megöltek volna.
- Jó, de most már nincs Killjoy. Úgyhogy akár vissza is
jöhetnél.
Korse bocsánatkérően elmosolyodott.
- Sajnálom, Fun Ghoul, de ez lehetetlen. Tudod… - Vidáman
megkocogtatta a tarkóját. Ghoul leszegte a fejét, és elkeseredetten belerúgott
a homokba.
- Kurvára tudtam, hogy ez lesz…
- Tessék?
- Semmi… Minek neked Poison?
- Neked minek?
Ghoul nem felelt. Tekintete a Cadillacre tévedt.
- Azért volt képed ezzel eljönni…
Korse úgy döntött, nem vesz tudomást a másik hirtelen
témaváltoztatásairól.
- Úgy gondoltam, ez kevésbé feltűnő.
- De a mi kocsink.
- Természetesen – felelte Korse, és helyeslően bólintott.
Ghoul felkapta a fejét, mire hozzátette. - Amennyiben hajlandó vagy visszavinni
a motelhez.
- És a Cadillac?
- Bizonyára rendkívül
ügyes autótolvaj vagy…
Ghoul egy pillanatig még döbbenten nézett rá, aztán
megértette. Elvigyorodott.
- Kösz. Rendes tőled.
- Pusztán csak élek a kínálkozó lehetőséggel. Kellemetlenül
sok a papírmunka egy zsákmányolt autó körül.
Hirtelen könnyedén Ghoul felé hajította a kulcsot. A fiú ösztönösen
kapott utána, és nem is vétette el.
- A reflexeid a régiek – jegyezte meg Korse szinte már
elismerően.
- Naná, mit vártál! – vigyorgott Ghoul, és előzékenyen még a
Pontiac ajtaját is kinyitotta. – Na szállj be.
Korse némán engedelmeskedett.
Ő vezetett, persze csak a biztonság kedvéért, elvégre is ez
a terület inkább már a BL/I fennhatósága alatt állt, így ha megállította volna
őket valami kóbor őrszem, igencsak kellemetlen lett volna, ha nem ő ül a
volánnál… Azt mégsem mondhatta volna, hogy hagyja a rabot vezetni, feltűnés
nélkül megölni egy posztoló drakuloidot pedig egyenesen őrültség lett volna,
hiszen legkésőbb reggel úgyis kiderül. Ráadásul ő írta a beosztásukat…
Elmosolyodott. Ghoul fesztelenül csusszant mellé az anyósülésre, és Korse
tudta, hogy a fiú máris a holnapon gondolkozik. Reggel első dolga lesz egy
rakat Killjoyt küldeni erre, akik aztán majd szépen megtalálják a sorsára
hagyott Cadillacet; valószínűleg Jet Star kapja majd meg, akinek a hőn
szeretett Fordja óta nincs állandó járműve. Aztán persze Ghoul mindent tagadni
fog, azt, hogy tudta volna, hogy ott van az autó, azt meg főleg, hogy hogyan
került oda… Zavarba ejtően egyszerű ember ez a Fun Ghoul…
Oldalt sandított a fiúra. Ghoul elégedetten dőlt hátra az
ülésen, és Korse sokadszorra jegyezte meg magában, hogy veszélyesen magabiztos
ez a kölyök.
És veszélyesen bízik benne.
Mert ez a találkozó önmagában is életveszélyes. Nem is csak azért,
mert ellenséges oldalon állnak (mellesleg Korse egyáltalán nem volt biztos ebben),
hanem mert mindketten rajta veszthetnek, ha ez kiderül. Őt eltávolítják a
Zónákból, még rosszabbat tesznek vele, mint ez a chip… Korse látott már elég
valóban robottá változtatott embert ahhoz, hogy tudja, isteni áldás az, hogy ő
szabadon mozoghat legalább a Zónákon belül. Hogy képes gondolkozni, képes
döntéseket hozni, van szabad akarata. Úgy-ahogy szabad… Ghoul meg… Ha Defying,
vagy bárki más rájön az ilyesféle üzelmeire, alighanem őt is kizárják a
Killjoyok közül, talán ki is végzik. Sőt, biztosan kivégzik. Csak ez a mai
alkalom is már minden szempontból információcserének, így árulásnak minősül,
még ha kölcsönösen nyernek is vele…
Akármikor feladhatná Ghoult Defyingnak, megölhetné,
leüthetné, kiszolgáltathatná a BL/I-nek, vagy akármi, és ő mégis szó nélkül,
fesztelenül ül itt mellette… Korse nem teljesen értette, honnan ez a bizalom.
Tehát Ghoul nem csak egyszerű lélek, de ostoba is.
Mennyibe telne most szépen előhúznia a pisztolyát és apró
cafatokra szaggatni vele Ghoul agyát? Valószínűleg fel sem fogná, nemhogy
védekezne… Meggyőződése, hogy biztonságban van, holott ez koránt sincs így.
Mert az igaz ugyan, hogy őt, Miroslav Korsét semmilyen érdek nem fűzi a
halálához, de még csak a foglyul ejtéséhez sem, így akár még jogos is lehetne a
bizalom, de a dolgok változhatnak egy pillanat alatt… Ha például most valóban
felbukkanna egy őrszem, ő gondolkodás nélkül Ghoul fejéhez tartaná a pisztolyt,
mintha fogoly lenne – és attól a pillanattól kezdve valóban az is volna. Igen,
minden különösebb aggodalom nélkül nézné végig, ahogy őrizetbe veszik. Még
arról is gondoskodna, hogy ne tehessen kárt magában. Mert Ghoul képes lenne rá…
mint Flaggy Bear is. Ez nem is kérdés…
Persze, nem fog felbukkanni egy őrszem sem. Ghoullal
egyszerűen nem történnek ilyen dolgok.
- Miért küldted vissza nekünk Poisont? – kérdezte Ghoul
hirtelen.
- Mint már mondottam, baráti szívesség volt.
- Aha…
Ghoul arcán látszott, hogy tökéletesen tisztában van a
válasz hamiságával.
- Szóval miért?
Korse válasz helyett inkább bekapcsolta a rádiót.
Naiv? Ostoba? Vagy
csak túlságosan öntelt?
Ghoul ránézett.
- Najó, igazából nem halt meg. De azt most közlöm, hogy ő
meg én kurvára nem vagyunk egy súlycsoport!
Korse némán elmosolyodott, és elégedetten nyugtázta, hogy a kedvenc kis
tanítványa tulajdonképpen egy cseppet sem naiv vagy ostoba.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése