Ghoulban igazából fel sem merült, hogy lelőhetik. Nem mintha
nem lett volna tisztában a helyzetével, de legalább ennyire biztos volt abban
is, hogy nem lehet baja. Másoknak persze tényleg veszélyes lenne nyílt terepen,
fegyvertelenül rohangászni, de vele egyszerűen nem történhet meg, hogy eltalálják…
Igaza lett. Baj nélkül ért a benzinkút fedezékébe. Persze,
nagyban belejátszott a sikerébe az is, hogy mihelyst ő megmoccant, és az első
lövés eldördült, pontosabban felvillant, a benzinkút felől rögtön meg is érkezett
rá a válasz.
Ghoul meglepődött ezen egy pillanatra, de aztán észrevette
Kobrát a fal mellett, Candy és Warble társaságában. Elvigyorodott. Aztán
gyorsan abba is hagyta, amikor Coyote még szélesebben vigyorgó képe bukkant fel
a többiek háta mögött.
Kinyírja ezt a kölyköt!
A lehetőségekhez képest épen érkezett meg és térdelt le a
többiek mellé a homokba, és Kobra máris szóra is nyitotta a száját, hogy Poison
után érdeklődjön nála, de Ghoul egy pillantással elhallgattatta, aztán villogó
szemekkel támadt Coyote-nak.
- Mit mondtam neked?! - A fiú arcán egy hangyányit sem
szelídült a mosoly.
- Hé, inkább köszönd meg!
- Kösz, hogy szívinfarktust kapok miatta, hogy mikor lövik
szét a segged, te idióta!
- Úgyis megúszom, nem? – vágta rá Coyote vidáman. – Tőled
tanultam!
Ghoul sötéten mérte végig.
- Barom! – jelentette ki végül mérgesen, és végre Kobrához
fordult, hogy alaposan lehordja, amiért erre keveredett, de a fiú megelőzte.
- Poison?
- Még bent – felelte Ghoul, fejével a motel felé bökve.
Kobra szemében harag lobbant, ahogy felugrott a helyéről.
- Otthagytad?!
- Hé, ő találta ki, hogy…
- Nyugi – vágott közbe mellettük térdeplő Warble, még épp
időben kapva el Kobra karját, mielőtt az elrohant volna. – Squealer meg Jet
majd kihozzák.
- Akkor is tűnjünk el innen!
A többiek egymásra néztek, de egyikük sem tiltakozott.
Valóban nem volt egy életbiztosítás itt térdepelni a homokban, hiszen csak egy
rozoga fal választotta el őket a BL/I-től. Ha sokáig húzzák az időt, a
Drakuloidok megkaparintják a kocsikat, és akkor tényleg végük… Szerencsére
Kobrának erre is volt terve.
Áldotta Poison eszét, amiért nem a motel közvetlen közelében
parkolt le a Cadillac-el. Így ugyanis a BL/I sem különösebben törődött az
autóval, amíg Wonaguth szobájában tudták a Killjoyokat, hiszen ha ki is törnek,
ilyen hosszú távon, nyílt terepen könnyű célpontot nyújtottak volna. Kobrának
első dolga volt hát Squealerre és Jet Starra bízni a kocsit őrző két álarcost,
míg ők a Jaguárral a benzinkutat vették célba, mint az egyetlen, védekezésre alkalmas
helyet a motellel szemben. Eredetileg tényleg az volt a terve, hogy
kicsalogatja a drakuloidokat, vagy legalább is eltereli a figyelmüket, míg Jet
Starék megkeresik odabent Ghoulékat. Ez viszonylag egyszerűen sikerült is, mert
épp elég feltűnő volt az a tarkára festett Pontiac ahhoz, hogy az egész motel
őket lődözze… Csak aztán alighogy eljutottak a benzinkútig, vagy négy
drakuloidot küldve egy szebb világba, amikor egyszercsak Coyote bukkant fel, és
rohant feléjük, mint aki megveszett, aztán meg Ghoul…
Ez már nem volt a terv része!
Kobra most óvatosan, a falhoz lapulva kilesett a sarkon. A
motel és a benzinkút közti kis téren egy lélek nem volt, ez pedig egy cseppet
sem volt megnyugtató…
- Menjünk. Ghoul, te maradsz Coyote-al, a…
- Hova akarsz te menni? – kérdezte Ghoul döbbenten, aki már
kezdte beleélni magát, hogy végre nyugton hagyják egy kicsit. Egyre jobban fájt
a lába, de persze esze ágában nem volt ezt Kobra tudomására hozni. Azonnal
kétségbeesne…
- Összeszedjük Poisonékat.
- De Warble az előbb…
- Most az egyszer pofa be, Ghoul! – csattant fel Kobra
dühösen, mire Ghoul duzzogva összeharapta az ajkát
- Rohadj meg!
- Csak utánad!
- Álljatok már le… - vágott közbe Candy fáradtan, és ő is
feltápászkodott a földről, úgy nézett Kobrára.
- Merre?
Kobra nem felelt azonnal. Megint kilesett a sarkon. Még
mindig senkit sem látott.
Nem lesz ez így jó…
Az a különös, szorító érzés a szíve körül ahelyett, hogy
enyhült volna, amiért a bátyja közelében van, csak egyre elviselhetetlenebbül
kínozta.
- Vissza a kocsihoz – mondta végül, mert jobb nem jutott az
eszébe. Ghoul bizonytalanul sandított a háta mögé. Jó húsz méterre tőlük állt a
Jaguár, gyakorlatilag a semmi közepén, így a BL/I meg sem kockáztathatta, hogy
megszerezze magának, mert lehetetlen lett volna észrevétlenül a közelébe jutni.
Viszont nekik is lehetetlen volt.
Ghoulnak semmi kedve nem volt megint ennyit rohanni. Sokkal
jobb lenne, ha csak egyikük kockáztatná a bőrét, és ideállna a kocsival…
Biztonságosabb. Najó. Kényelmesebb…
Erről valamiért Wonaguth jutott eszébe. Nem igazán tisztázta
még magával, hogy kicsoda is lehet Wonaguth, de abban egészen biztos volt, hogy
veszélyes. Elfogta a nyugtalanság.
- Inkább segíteni kéne Jetéknek – nézett fel Kobrára. A fiú
mérgesen horkantott.
- Ezt mondtam az előbb!
- Jó de most én mondom – vont vállat Ghoul – Az más.
Kobra úgy döntött, mindenki jobban jár, ha erre inkább nem
felel most semmit.
Ebben a pillanatban a motel túloldala felől fegyverropogás
hallatszott. Hosszú, elnyújtott, kattogó hang, pontosan olyan, amilyen egy
géppuska hangja… Egy pillanatra mindenki megdermedt.
- Squealer!
- Gerard!
Warble és Kobra egyszerre kiáltott fel és indult meg a hang
irányába, és Ghoul csak az utolsó pillanatban kapott utánuk, mélyen a karjukba
marva, hogy ha nem is erővel, de valahogy visszatartsa őket.
- Megvesztetek?! – sziszegte dühösen. - Meg akartok halni?!
Nem folytathatta, mert újra lövések dördültek, elnyomva a
felbőgő motor hangját, néhány pillanat múlva pedig a Cadillac bukkant fel a
motel takarásából. Csak Jet Star ült benne a volánnál.
Ghoul hallotta, hogy Kobra kétségbeesetten felnyög mellette,
de nem törődött vele. Egy másodperc törtrésze erejéig Candyre pillantott. A fiú
szerencsére most is úgy volt vele, mint mindig – itta minden szavát, így nem
esett nehezére kitalálni, mit is akarnak tőle. Nem is lett volna rá idő...
Ghoul elengedte Warblet, és még szorosabban marva Kobra karjába, nehogy valami
hülyeség jusson eszébe, újra visszarántotta maga mellé a falhoz. A szeme
sarkából még látta, hogy Candy a Jaguár felé vonszolja Warblet, legalább is
megpróbálja, és nincs egyszerű dolga vele, de nem volt ideje megszólalni, vagy
bármit is tenni, mert Jet Star pillanatok alatt melléjük ért.
- Én vezetek! – kiáltotta Ghoul, és még mindig nem engedte
el Kobra karját. Nem lehetett biztos benne, hogy Jet Star meghallotta a
szavait, mert ebben a pillanatban a motelből is kirontott az a néhány BL/I-s,
akikhez már volt szerencséje az imént, és azonnal tűz alá vették őket.
Szerencsére a Cadillac már közöttük állt, így baj nélkül szállhattak be a
kocsiba.
Ghoul a hátsó ajtó felé lökte Kobrát, miközben újra
rákiáltott Jet Starra.
- Mondom én vezetek! - A férfi kivételesen nem tiltakozott,
hanem azonnal odébb csúszott az ülésen. Az autó remegett alatta a belé csapódó
lövedékektől, így ő is tudta, hogy nem bírja már soká a fényezés. Hiába, nem
éppen ez a legjobb szigetelőanyag a BL/I lövedékeivel szemben… Ghoul vadul
magára csapta az ajtót, és rögtön a gázra taposott, egy hirtelen ötlettől
vezérelve nem hátra, hanem előrefelé indulva, gondosan áthajtva az egyik
BL/I-sen, aki túl későn próbált elugrani előlük. Elfojtott kiáltás harsant, és a
kocsi nagyot zökkenve gyűrte maga alá a testet. Ghoul csak ekkor nézett körbe.
Lassított, és megfordult a motel bejárata előtt.
- Fejeket le! - kiáltotta. Kobra azonnal engedelmeskedett,
de Jet Star dühösen kapott a kormány után.
- Megvesztél?!
Ghoul fél kézzel, vadul a műszerfal felé lökte a fejét.
- Idő kell - felelte inkább elszántan, mint mérgesen, és
tekintetével Candyéket kereste. Muszáj volt időt nyernie. Muszáj volt
kikényszerítenie, hogy őket lőjjék, amíg a többiek el nem érik a Jaguárt…
Életében először volt teljesen biztos benne, hogy iszonyú
hülyeséget csinál, hogy nem hajt el innen azonnal, kockáztatva, hogy egy
eltévedt lövés felrobbantja az egész autót, de hát egyszer élünk, nemigaz?...
Még néhány másodperc, és látta, hogy Warbleék elérik a kocsit.
Gondolkodás nélkül újra a gázra taposott. A motor erőlködve felhördült, de
engedelmeskedett. Ghoul meg is lepődött egy kissé, hogy ilyen teljesítményre is
képes ez a tragacs…
Nem nézett Jet Starra, úgy tette fel a kérdést.
- Mi a fene volt ez?
A férfi a homlokát dörzsölgetve egyenesedett fel az ülésen.
Alaposan bevágta a fejét az előbb a műszerfalba.
- Fogalmam sincs, de nem a BL/I. Géppisztoly…
- A többiek?
- Poison hátul, Squealer halott.
Ghoul önkéntelenül is a visszapillantóba nézett. Kobra feje
éppen akkor bukkant fel az ülésről. Épp csak egy szempillantással jelezte, hogy
semmi baja, és máris a mellette gubbasztó Poisonhoz fordult.
- Jól vagy?
Poison lassan, nagyon lassan bólintott. Igazából egyáltalán
nem volt jól…
Nem értette az egészet. Megszokta már, hogy a BL/I nem
használ hagyományos fegyvereket, most mégis azzal támadtak rájuk. Minden olyan
zavaros volt… Egyik pillanatról a másikra egyszercsak felugatott az a rohadt
géppisztoly, és Squealer… Squealer, aki ugyebár mögötte mászott ki az ablakon,
észrevehetett valamit, mert szó szerint az utolsó pillanatban lökte őt félre,
egyenesen a homokba, mielőtt az első sorozat eldördült volna... Poison már
most, a kocsiban ülve, az adrenalintól félig még szédülten is tudta, hogy soha
nem fogja elfelejteni azt a pillanatot. Ahogy Suealer rákiált, ahogy
megbicsaklik a hangja, az egész teste, ahogy valósággal szétszaggatja az a
sokszáz lövedék… Pánikszerűen kapott az arcához, hogy letörölje róla Squealer
vérét.
Ha Jet Star nincs, ha nem gurul mellé, ha nem kiált rá, hogy
szálljon már be, hogy húzza le a fejét… Squealer.
Squealer, Squealer, Squealer…
Squealer killjoy. Akiben nem lehet bízni. Valaki, aki a nagy
számok törvénye alapján játszik, akiben nem lehet semmi tisztesség vagy
hősiesség… A fenébe is, nem is ismerték egymást! Az a két hét, amit együtt
töltöttek ott a Veremben, élete legmagányosabb és legcsöndesebb két hete volt!
Squealer sohasem adta jelét, hogy legalább valami egészen minimális mértékben
kedvelte volna; sohasem kérdezett semmit, sohasem próbált legalább az
illendőség szintjén jó kapcsolatba kerülni vele, és viszont is így volt ez.
Soha, egyetlen egyszer sem.
De akkor… Akkor most miért?...
Nem tudhatta, hogy Kobra aggodalmas tekintete mögött
rejtőzik a válasz.
Kobrának egyelőre még fogalma sem volt, hogy mi történt, de
nem ez ijesztette meg igazán, hanem Poison. Úgy tűnt, nem sérült meg, az arcára
kenődött vérhez sem tartozott seb, mégis, olyan furcsán üres volt a tekintete,
annyira… ismerős. Olyan, mint gyerekkorában, ha nem értett valamit, nem pedig
olyan, mint egy tíz év alatt gyilkossá edződött valakié, akit már semmi sem tud
meglepni. Kobra nem látta még ilyen zavarodottnak, még a legelső napokon sem,
amikor ide került. Ghoul azonban nem úgy tűnt, mint aki ilyenekkel törődik.
Minduntalan a visszapillantót leste, hogy követik-e őket, de azért egy perc nyugtot
sem hagyott Poisonnak.
- Mi a francot műveltél, he?
- Mi?...
- Úgy hagytalak ott, hogy a közeledben nem volt senki, erre…
- Fingom sincs, hogy mi volt ez, oké?! - csattant fel Poison
dühösen, és rögtön eltűnt belőle minden értetlenség. Ghoul egy pillanatig még
farkasszemet nézett vele a tükörben, de végül vállat vont.
- Akkor rohadt nagy szarban vagyunk.
Egy pillanatra csend lett.
- Jet. Mit tudsz mondani a fegyverről?
Jet Star megvonta a vállát.
- Semmit. A hangjából ítélve nem lehetett túl nagy darab, de
komoly tűzereje volt. Valami új fejlesztés lehet. Ha Squealer meglesz, többet
tudunk majd.
Megint csend lett. Poisonnak időbe telt összerakni a
hallottakat. Ha meglesz Squealer, meglesznek a golyók is… Megborzongott.
Squealer…
- Add a rádiót.
Jet Star engedelmesen az ülése alá kotort, és kisvártatva
Ghoul kezébe nyomott egy valaha alighanem walky talkyként üzemelő maroknyi kis
készüléket. Ghoul nem köszönte meg, csak fél kézzel a kormányra támaszkodva
bekapcsolta, és tekergetett rajta egy sort, míg megtalálta a megfelelő
frekvenciát, aztán valami szabadon lógó kábel segítségével az autórádióhoz
kapcsolta.
- Sky!
Senki sem felelt.
- Coyote! Warble!
Jó fél percig tekergetett és ismételgette a neveket, mire
végre választ kapott.
- Mi van? - Candy
hangjában leplezetlen türelmetlenség és harag csengett.
- Megvagytok?
- Meg.
- Warble? - A rádió szisszent egyet, ahogy Candy mély
levegőt vett.
- Ő is. A többiek?
- Poison megvan, Squealer meg már nem szomjas többet.
Candy megint feltűnően lassan szívta be a levegőt, mire
Ghoul illedelmesen hozzátette.
- Sajnálom.
- Ja. Énis.
Hirtelen Kobra hajolt előre, és kikapta Ghoul kezéből a
rádiót.
- Warble.
Újabb, ezúttal kicsit hosszabb sistergés hallatszott, aztán
Warble furcsán nyugodt hangja.
- Mi van?
- Mi a terved?
Csend.
- Warble!
- Semmi különös.
- Ne csinálj
hülyeséget.
- Persze.
- Komolyan mondom. Dél felé kerüljetek, úgy menjetek haza.
Defying…
- Nem fogom otthagyni!
- vágott közbe Warble szinte hisztérikusan. Kobrának nem voltak kétségei
felőle, hogy Squealerről beszél. Vagyis, ami megmaradt belőle…
- Nem kérdeztelek. Parancs volt, Warble.
Egy pillanatig csend volt.
Aztán Warble kikapcsolta a rádiót. Kobra ösztönösen Ghoulra
pillantott. A fiú megértette.
- Warble jó Killjoy. Megcsinálja, amit mondasz neki.
- Ha nem Squealerről van szó…
- Mondom, hogy jó Killjoy. Nem lesz baj.
Kobra idegesen fordult el tőle, és kibámult az ablakon.
Hosszas csend szakadt rájuk, mert kivételesen Poison is megtartotta magának,
amit gondolt, és Ghoul sem szólt többet. Némán hajtottak a nyílegyenes úton,
hátuk mögött a remegő láthatár lassan elnyelte a motel alacsony épületét. Senki
sem követte őket. Ez Jet Starnak is feltűnt.
- Valami nem stimmel - mondta. Ghoul bólintott.
- Kilőtték a tartályt.
Jet Star rámeredt.
- Mi?..
- Mondom folyik a benzintartály. Még kábé húsz mérföldünk
van.
Poison hirtelen észrevette, hogy a fiú szokatlanul lassan és
nyugodtan beszél, szinte nehézkesen.
- Úgy értem, ezen kívül nem sti…
- És erről mikor óhajtottál tájékoztatni minket?! - vágott
közbe Poison dühödten. Ghoul sötéten nézett rá a tükörben.
- Kuss.
- Nem, te kussolsz! Kurvára neked kellett volna megdögleni,
nem Squealernek!
- Azt mondtam, kuss!
- Miattad van az egész!
- Igaza van, Ghoul - mondta hirtelen Kobra. Ghoul szeme
megvillant.
- Te is kezded?!
- Nem volt jó ötlet különválni Warble-éktől sem - folytatta
Kobra kíméletlenül.
- Tudsz jobbat?!
- Warble nem beszámítható Squealer miatt, Coyote meg egy
senki.
- Sky is velük van.
- Sky nem tudja leállítani Warblet. Nem elég erős hozzá.
- Akkor majd Warble állítja le magát! – vágta rá Ghoul dühösen.
- Legalább rákényszerül, hogy használja a fejét!
- Velük kellett volna mennem.
- Itt van rád szükségem.
Kobra szóra nyitotta a száját, hogy válaszoljon, de végül be
is csukta. Ez túlságosan is őszinte mondat volt, különösen Ghoultól. A jelek
szerint Poison is megérezhette ezt, mert tökéletesen új kérdéskörbe csapott.
- Tulajdonképpen kettőtök közül ki a főnök?
Kobra bizonytalanul nézett Ghoulra, de az gondolkodás nélkül
rávágta a választ.
- Kobra.
- Aha…
- Nálunk ez nem ilyen egyszerű - kezdte Kobra. - Általában
az a főnök, akinek van ötlete az adott helyzetre, csak végszükség esetén
alapozunk a hierarchiára, mint most, amikor Wa…
- Nem fognátok be végre, basszátok meg?! - csattant fel
Ghoul dühösen, és erőből a kormányra vágott. Kobra összerezzent, mert nem
számított a hangra, és döbbenten nézett Ghoulra. Hirtelen észrevette, hogy
remeg a keze.
Mi a franc baja lehet Ghoulnak?...
- Vezessek? - kérdezte halkan.
Ghoul nem nézett rá, és egy pillanatig úgy tűnt, meg sem
hallotta a mondatot. De aztán némán bólintott. Egészen apró mozdulat volt,
szinte észrevétlen, mintha szégyellné. Kobra aggodalmaskodva és gyanakodva is
egyszerre ráncolta össze a szemöldökét, de Ghoul a jelek szerint nem vette
észre.
- Fogd a kormányt - mondta Jet Starnak.
- Majd vezetek én, ne…
- Nem. Kobra vezessen - vágott közbe Ghoul, azzal lejjebb
hajtotta az ülését.
Poison nem volt éppenséggel szívbajos, de az elkövetkezendő
fél perc tényleg halálfélelemmel töltötte el. Jet Star félig a kormányra
hajolva nyomta a gázt és tartotta az úton a kocsit, mindezt az anyósülésről,
míg Ghoul hátramászott az ülésre, Kobrának engedve át a volánt. A jelek szerint
nem először csinálták ezt meg, mert egy pillanatig sem voltak egymás útjában,
Poison mégsem nagyon mert még levegőt se venni. Igaz, hogy se házak nem voltak
körülöttük, se forgalom, de hát ilyen sebességnél már attól is felborulnak, ha
egy ártatlan kavics pattan eléjük az útra...
Kobrát ez nem zavarta. Egészen más miatt aggódott. Valami
nagyon nem stimmelt Ghoullal… Átvette a kormányt Jet Startól, és rögtön Ghoulra
nézett a visszapillantóban. A fiú olyan messze húzódott Poisontól, amennyire
csak lehet. Ez kissé megnyugtatta Kobrát. Legalább balhézni nem akar tovább… A műszerfalra nézett.
- Húsz mérföld? - Megint a tükörre emelte a tekintetét.
Ghoul bólintott. - Jó, és akkor hová?
- Nem tudom.
- A régi aranybánya itt van közel - mondta Jet Star
hirtelen. Kobra megrázta a fejét.
- Jó, de számítanak rá, hogy arra me…
Nem fejezte be a mondatot, csak hirtelen teljes erejéből a
fékre taposott.
A Cadillac csikorogva, rángatózva torpant meg az út közepén,
alaposan a támlába verve a hátul ülő két fiú fejét.
- Baszd meg! - ordította Ghoul dühödten, de Kobra nem vette
magára a mondatot.
- Ezt Korsénak mondd… - felelte, és jelentőségteljesen a
szélvédőre bökött. Mindenki követte a tekintetét.
Egy néhány méteres kis emelkedő tetején álltak, szemközt
velük, a szinte észrevétlenül enyhe lejtő alján pedig ott állt a fekete
Pontiac.
- Óóó, hogy rohadna ki a beled, Korse… - sziszegte Ghoul
dühösen. Poison szinte kíváncsian fordult felé, de a fiú arcába nézve inkább
nem kérdezett semmit.
Nem úgy Kobra!
- Szóval?
- Szóval.
- Mi legyen?
- Mindent én mondjak meg?!
- A te házőrződ – felelte Kobra nem minden kajánság nélkül.
Poison persze azonnal lecsapott a mondatra.
- Mi? Milyen házőrző?
Senki sem felelt neki. Ghoul elgondolkozva rágta az ajkát,
aztán hirtelen Kobrára nézett.
- Tényleg nincs olyan messze az a bánya…
Christopher Wonaguth egyáltalán nem volt elégedett. Korse
még mindig ellenségnek tekintette, pedig valójában nem voltak ellenségek.
Legföljebb nem teljesen értettek egyet bizonyos dolgokban… Például abban, hogy
a „nem lesz gond velem” kijelentésben mit is takar pontosan a „gond” szó? Korse
nyilvánvalóan úgy értelmezte, hogy ő,
Wonaguth mindenben követi majd az utasításait, ami nyilván nevetséges feltételezés volt. Az ő szemszögéből viszont a
„gond” szó eleve nem is létezett. Vele sohasem volt gondja senkinek. Ha mégis,
akkor az illetőt hamar megszabadította az élet szenvedéseitől, persze, pusztán
emberbaráti szeretetből…
Korsét azonban igencsak problémás lett volna
ártalmatlanítani. Minden szempontból.
Sajnos.
Wonaguth kénytelen volt tehát definiálni magának a „gond”
szót, és végül arra jutott, bőven elég, ha tiszteletben tartja Korse személyes
igényeit, azaz nem piszkálja Fun Ghoult, akárki is legyen az, és akármit is
csináljon. A másik, akire Korse a jelek szerint igényt tart, az Party Poison.
Ez már kissé nehezebb falat volt Wonaguth mindig vérre éhes gyomrának, de azért
lenyelte. Azt viszont már semmiképpen sem hagyhatta, hogy a Killjoyok miatt a
személyes tárgyaitól is megfosszák… A világért sem vált volna meg a
fegyvereitől, bármennyire is praktikusabbnak tűntek az új technológiával
fejlesztett lézerpisztolyok. Wonaguth nem egyszerűen csak idegenkedett tőlük –
nem érték el azt a hatásfokot, amit ő elvárt a fegyverektől. De ami még
fontosabb… Nem voltak valódi
fegyverek.
Wonaguth szerette a pisztolya hűvös érintését, a sima,
fényes csövet, a vadászkését, amiben mint valami tükörben, láthatta az arcát,
szerette a töltények furcsa csilingelését, a biztonsági zár kattanását, a
ravasz könnyű, alig hallható hangját, ami a halál hívószava volt, szerette a
vas, az acél nehéz szagát, a géppisztoly nehézkességét… de amit a legjobban
szeretett, az a vér.
Egy lézerpisztoly egy tizedmásodperc alatt végez valakivel,
csak azt az undorító bűzt, meg a fekete foltot hagyva maga után… Még célozni
sem kell tudni vele, mindenütt halálos! Hol itt a kihívás, hol itt a kifinomultság,
a szenvedély?... Christopher Wonaguth a fair játék híve volt. Töltény, golyó,
aki az ügyesebb, aki a gyorsabb, az nyer…
Nem lőtt Poisonra. Iszonyú nehéz volt megállnia, de nem lőtt
rá. Az a másik kölyök viszont… Hát, az valósággal felkínálta magát! Túl nagy
volt a kísértés, egyszerűen túl nagy…
És különben is, nem őt küldte vissza Korse élve a
Killjoyoknak. Bizonyára nem zavarja meg a köreit, ha kiéli magát egy kicsit…
Wonaguth, amint megtudta, hogy a trió kijutott a szobából,
úgy érezte, megmenekült. Végre történik valami! És mivel már nem volt
felügyelői tisztségben - amit Korse nagyon gyorsan ki is használt, és nélküle
ült kocsiba délelőtt -, ő volt az egész bázis ura. Hát bolond lett volna nem
kiszórakozni magát!
De túl egyszerű volt. Túlságosan könnyű… A piszkos függöny
mögött állt, amikor a szomszéd szobában Poison és Squealer kimászott az
ablakon. Nem számítottak rá, eszükbe sem jutott, hogy ellenség lehet a
közelben… A préda nem neszelte meg a vadászt. Wonaguth elmosolyodott. Hallotta
a hangjukat, a rájuk váró Cadillac motorjának hangját, és remegett a tudattól,
hogy hamarosan odakint lesznek. Odakint, ahol tiszta célpont lesz mindkettő…
Az egész tárat kilőtte. Nem akart vérfürdőt rendezni,
dehogyis – nem mészárszék ez, és különben is, drága a töltény mostanság – de
miután az első golyót kiköpte a Thompson, egyszerűen képtelen volt leemelni az
ujját a ravaszról. Egyedül volt, biztonságban, a szoba sötétjében, agyában ott
visszhangzott a fegyver fülsiketítő kattogása, és ő egész megrészegült ettől a
hangtól. És persze a látvány! Gyönyörű volt, egyszerűen… gyönyörű, ahogy az a
szerencsétlen fiú újra és újra megvonaglott, amikor a golyók feltépték a húsát,
az a bizonytalan, lendület vezérelte utolsó lépés, mielőtt felbukott a
homokban... Wonaguth szinte érezte a friss, meleg vér szagát, ízét, úgy érezte,
övé az a test mindenestül, hogy ezért a pillanatért teremtetett, ezért a
gyönyörű, iszonyatos pillanatért… Úristen, mennyire, de mennyire hiányzott már
ez!
Ekkor fogyott ki a tár.
Wonaguth az iménti élménytől még mindig bódultan kapta ki,
és kattintotta a helyére a következőt. Minden mozdulata gyakorlott volt,
megfontolt és természetes, mint ahogy az ember levegőt vesz. Élet és halál…
igen, minden így természetes.
Elborították az élvezet hullámai. Már nem érdekelte, hogy
Poison tiltott célpont számára, lőtt. Sajnos addigra az az ostoba sofőr
kettejük közé navigálta a Cadillacet, ami egy pillanatra megzavarta őt.
Szerette az ilyen régi autókat, nem szívesen tette tönkre őket… De már késő
volt. A Thompson módszeresen feltépte a borítást az ajtón, apró lyukakkal
szórva tele a vakítóan fényesre suvickolt karosszériát - de az ablakokra
vigyázott. Nem szerette, ha csatateret hagy maga után, az sosem stílusos,
márpedig ha szétlövi a szélvétőt, akkor aztán tényleg mindenhol üvegszilánkok
lesznek… A Cadillac viszont jobban állta a sarat, mint gondolta. Újra kifogyott
a tár, és a lövedékek még mindig nem tettek kárt a sofőrben. Ezt Wonaguth onnan
tudta, hogy elhajtott…
Dühösen engedte le a fegyverét.
Ez nem volt fair játék!
Ő gyönyörűen becserkészte azt a kettőt, pontosabban hármat,
egyik sem sejtett semmit, és gyönyörűen le is szedhette volna mindet, ha nem
buherálják meg az autót. Mert az biztos, hogy megbuherálták! Egy ilyen kaliberű
Thompson kacagva kéne hogy kettészedjen egy ilyen tragacsot! Biztos, hogy
megbuherálták!
Ki fogja deríteni, hogy ki volt az. Kideríti. És megöli.
Aztán megöli azt a kettőt is. És ha Korse akár csak egy szót is mer szólni
ellene, akkor megöli őt is!
Dühösen csörtetett ki a motel főbejárata elé. A két menekülő
autó nyomában még most is sűrű por kavargott a levegőben, hogy alig lehetett
látni. Wonaguth dühösen, büszkén felszegett fejjel nézett utánuk. Mindet
megöli. Mindet!
Csak akkor nyugodott meg, amikor Squealer holttestét az
árnyékba vonszolva végre a bőrén érezte a síkos, meleg vérét.
Korsét Larry értesítette, hogy a motelt megtámadták a
Killjoyok, és Fun Ghoul is köztük van. Korse nem lepődött meg.
Igazából Korsét az lepte volna meg, ha nem csapda ez az
egész burkolt segítségkérés a rádióban. Jól ismerte Defyingot, tudta, milyen
logikára építhet vele kapcsolatban, de rendkívül szórakoztatónak tartotta, hogy
újra és újra belemenjen a játékba. Már csak azért is, mert nem mindig volt
játék… Elvégre is az ilyen ötletek általában Ghoul fejéből pattantak ki, nála
pedig sohasem lehet tudni…
Azt viszont már Mark Walsh jelentette, hogy Squealer
Thundert megölték, és Korse ezt már egy cseppet sem tartotta szórakoztatónak.
Ez túlságosan is komoly dolog volt, túlságosan veszélyes. Squealer nélkül
Warble kiszámíthatatlanná válik. Ön- és közveszélyessé… A probléma egyetlen
módon kezelhető. Warblet is mihamarabb likvidálni kell.
Ugyanakkor Korse tisztában volt vele, hogy a Thunder
testvérek halála majdnem annyira felkavarná a port, mint Ghoulé, ami jelen
pillanatban semmiképpen sem lehetett volna előnyös számára. Az egyetlen
lehetséges megoldást választotta hát – kiadta a parancsot Warble kézre
kerítésére, aztán mindent Ghoulra bízott.
Tudta, hogy hol keresse a fiút. Mark beszámolója szerint két
autóval menekültek, márpedig a motel környékén egyetlen számba vehető út vezet,
aminek ugyebár csak két vége van. Ghoul természetesen a rövidebb, így
nyilvánvalóbb utat választja majd – úgy izgalmas. Főleg a minden bizonnyal
teljesen eszét vesztett Thunderrel a nyakán…
Korse álmában sem gondolta volna, hogy Warble nincs a
kocsiban. És azt sem, hogy Ghoul hajlandó lesz felvenni vele a harcot…
Amikor a Cadillac felbukkant végre az úton és megállt, Korse
elégedetten elmosolyodott magában. Csak akkor lobbant fel benne a gyanú, amikor
a kocsi jobbra fordult, és nekivágott a homoksivatagnak. Korse arcán átsuhant a
bosszúság árnyéka.
- Kövesd – adta ki az utasítást a mellette ülő drakuloidnak.
Ő vezetett, mert Korse munkaköri leírásában szerepelt, hogy nem ülhet a volán
mögé, ő pedig semmi akadályát nem látta, hogy ne tartsa be a szerződése egy
ilyen jelentéktelen pontját. Nyugtalanul figyelte az előtte nehézkesen küszködő
Cadillacet. Fogalma sem volt, mire készülhet Ghoul…
Ghoul azonban nem volt nyugtalan. Hátrafoldult az ülésen, és
elégedetten nyugtázta, hogy a Pontiac a nyomukba ered. Elvigyorodott. Kellemes
kis meglepetésben lesz része a díszes BL/I-nek a bányánál…
Kobrát ugyan egy kissé idegesítette, hogy Korse ott lohol a
nyomukban, de igyekezett meggyőzni magát, hogy minden a terv szerint halad.
Korse nem veszélyes, amíg Ghoul a közelben van. Persze, Korse csak Korse, és ha
ő nem is, az emberei még simán levadászhatják őket… De másik autót sem látott,
így nem volt oka feltételezni, hogy bárki is lesne rájuk.
Hiba volt nem feltételezni.
Egyszer sem akadtak el a kocsival, ami nem is volt annyira
meglepő, tekintve, hogy errefelé már több volt a kavics, mint a homok. Ennek
ellenére jó tíz perbe telt, mire elérték a bányához vezető régi, már-már a
felismerhetetlenségig elvadult utat. A Cadillac kerekei fájdalmasan
megcsikordultak a széthordott murvaköveken, de legalább a talaj egyenes volt
már, így nem rázott annyira. Kobra gyorsított, nyerve egy kis időt maguknak,
amíg Korse Pontiacja az utolsó méterekkel küszködött, hogy elérje az utat.
Négy mérfölddel később, amikor elérték a bányát, még mindig
megvolt az előnyük, csakhogy egyiküknek sem akaródzott örülni ennek…
Jobb kéz felől néhány nagyobbacska sziklákból álló domb
emelkedett, köveiket benőtte a kiszáradt gyom. Egyikük meredek oldalába vájva
még most is ott állt a bányászok építette fatorony maradványa, kidőlt, korhatag
deszkái félig betemetve, szanaszét hevertek a földön, ahová az utóbbi évek
homokviharai hajigálták őket. Itt-ott egy-egy rozsdától vöröslő, nehéz fémhordó
meredezett elő a földből, távolabb, az egyre szelídebben emelkedő dombok
tövében egy régi, szétszerelt mozdony maradványai. Nagyjából ez jelentette a
bányát. Csöndes volt minden, üres és halott… Kivéve most.
A torony tövében két fehér Pontiac várakozott, járó
motorral, felhúzott ablakokkal, a lassanként lemenő nap fényében csillogott a
két szélvédő, így nem lehetett kivenni, hányan ülnek bennük.
- A fenébe! – sziszegte Kobra dühösen, és összenézett Jet
Starral. A következő pillanatban, mintha a BL/I-sek csak erre vártak volna,
mindenünnen lövések kezdtek záporozni feléjük.
- A fenébe! – kiáltott fel Kobra ha lehet, még dühösebben
mint az előbb, miközben rátaposott a gázra. – Honnan a fenéből kerültek elő
ezek?!
Ghoul vállat vont.
- Gondolom Korse rájött, ho… Hova a fenébe mész?!
Kobra nem felelt. Teljes sebességgel hajtott át a torony
rozoga oszlopai közt, aztán félrerántotta a kormányt. A Cadillac gumijai éles
sikoltással adták tudtára, hogy egy cseppet sem tetszik nekik a manőver. A
kocsi nekicsapódott a két szélső tartóoszlopnak, kiszakítva őket a helyükről. A
torony hangos recsegés-ropogás közepette megroggyant, és Kobra szó szerint az
utolsó pillanatban száguldott ki alóla, mielőtt rájuk omlott volna. Iszonyú
porfelhő kerekedett, hogy a motorháztetőt sem lehetett látni. Poison levegőt
venni is elfelejtett, és észre sem vette, hogy úgy szorítja az előtte levő ülés
támláját, hogy elfehérednek az ujjai. Mondani akart valamit, de nem maradt rá
ideje, mert Kobra rájuk kiáltott.
- Kifelé!
Poisonnak kellett egy pillanat, mire észbe kapott.
Villámgyorsan kicsapta az ajtaját, de azonnal megbánta. Odakint nem lehetett
levegőt venni, akkora volt a por. Prüszkölve, köhögve kászálódtak ki az
ülésről. Poison érezte, hogy egy kéz megragadja a karját, és húzni kezdi
valamerre ebben a vöröslő pokolban. Botladozva engedett a szorításnak, és
közben próbálta visszatartani a lélegzetét, amíg csak tudta, de ez elég
lehetetlen feladatnak bizonyult a folyamatos köhögésrohamok közt.
Végül aztán mégiscsak kezdett elülni körülöttük a por, és ő
realizálta végre, hogy felfelé haladnak az egyik domboldalon – de hogy
melyiken, pláne hogy miért, arról fogalma sem volt. De Kobra még mindig nem
engedte el a karját, és ez némiképp idegesítette.
Tettek még néhány lépést, aztán megtorpantak. A hátuk mögül
odahallatszott a megzavarodott BL/I-sek hangja, de a szavakat egyikük sem tudta
kivenni. Poison vett néhány mély levegőt, mielőtt megszólalt volna.
- Akkora egy barom vagy te, Kobra…
Kobra sértődötten nézett rá.
- Hé, de bevált! Leráztuk őket!
- Meddig…? – dörmögte Poison sötéten. Kobra már éppen
válaszolni akart, amikor Ghoul felháborodott hangja harsant a háta mögött.
- Akkora egy barom vagy te, Kobra! – kiáltotta, és
nyomatékül könnyedén tarkón vágta a barátját. Kobra kuncogott, de azért behúzta
a nyakát.
- Legalább szólhattál volna! – háborgott Ghoul.
- Jól van na, nem volt rá idő… Jet?
- Itt vagyok.
Poison valamiért egész megkönnyebbült, hogy mindenki
épségben van. Annak ellenére, hogy igencsak furcsán érezte magát. Furcsán…
Kívülállónak.
De hát ez legyen a legkisebb baja!
- Hogyan tovább? – érdeklődött Jet Star szinte már vidáman.
Kobra vállat vont.
- Meglátjuk. Egyelőre menjünk feljebb.
- Feljebb?
- Van itt valami fészer is az egyik dombtetőn, az…
- Nem jó. Bekerítenek – vágott közbe Ghoul, akinek még
élénken élt az emlékezetében, hogy nem is olyan régen kénytelen volt egy hegyen
tölteni az éjszakát. Valahogy nem érzett különösebben késztetést rá, hogy
megismételje az élményt. Kobra azonban nagyon szúrósan nézett rá.
- Van jobb ötleted?
Ghoul tüntető érdektelenséggel az arcán megvonta a vállát.
- Csak mondtam…
Ebben maradtak.
Kobra vezetésével megmászták a maradék néhány métert felfelé
a dombtetőig. A fészer már nem volt meg, csak a helye, egy szabálytalan
formájú, mésztől fehérlő homokkal teleszórt mélyedés. Itt húzták meg magukat, a
földre hasalva, visszafelé lesve a lejtőn.
Nem volt túl szívderítő látvány.
Amint elült a por, láthatóvá vált a pusztítás is. A fatorony
oldalt dőlve, jó embernyi magasra halmozott romokban hevert, csupán egyetlen
hajdani oszlopa maradt a helyén, ami most úgy meredt az ég felé, mint valami
hatalmas, vádló ujj. Kissé távolabb ott állt a homoktól sárgálló Cadillac, amit
éppen két drakuloid kerülgetett, mintha csak attól félnének, harap. Kobra
elvigyorodott ezen, de menten le is olvadt a mosoly az arcáról, ahogy Ghoul
figyelmeztetően oldalba bökte, és az ellenkező irányba bökött a fejével. Kobra
követte a tekintett.
Korse éppen akkor szállt ki a kocsiból, és meglehetősen
kedvetlenül nézett körbe. Tekintete végülis a Cadillacen állapodott meg. Aztán lassan, nagyon lassan felemelte a
fejét, és... Rájuk nézett!
Kobrának elakadt a lélegzete. Aztán megértette.
Hát persze!
A lábnyomaik világosan látszottak a puha talajban – csak a
bolond nem tudta volna megmondani, hol vannak!
- A francba…
- El kell tűnnünk innen – mondta hirtelen Poison. Kobra
bólintott.
- Tudom, de a… - Elakadt, mert Korse tapsolt néhányat
odalent.
A BL/I-sek, mint a kisiskolások, egy perc alatt köré
gyűltek, és némán hallgatták minden szavát. Kobra majd’ meghalt a
kíváncsiságtól, hogy miről lehet szó odalent, de persze semmit sem hallott.
Aztán egy fél perc múlva a társaság szétszéledt, Korse pedig kényelmes tempóban
visszasétált az autójához.
A négy homokban lapító fiú összenézett.
- Rohadtul nem tetszik ez nekem… - jegyezte meg Jet Star.
Poison csak bőszen bólogatott. Kobra az ajkába harapott.
- Nekem se, elhiheted…
Egy percig még csöndben figyelt, aztán oldalt fordította a
fejét.
- Ghoul?
Ghoul nem felelt. Rezzenéstelen tekintettel meredt Korséra.
Ez az egész helyzet kezdett kísértetiesen hasonlítani arra,
amikor a Tónál rekedt Poisonnal. Igaz, hogy most csak két autó volt, ők pedig
négyen voltak, viszont most itt volt Korse is. És abból kiindulva, amilyen
elégedetten támaszkodik annak a kocsinak, marad is… Kobra hangja csendült
mellette.
- Jól mondtad. Bekerítenek.
Ghoul még mindig nem felelt. Kobrának igaza volt. Az egyik
Pontiac éppen ekkor hajtott el, gondosan megkerülve a dombot, hogy a túloldalon
elvághassa a menekülési útvonalat, míg a másik autó legénysége a ledőlt oszlop
fedezékében várta a sorsát. Aztán, mintegy vezényszóra, megindultak felfelé.
Kobra elhúzta a száját.
- Najó. Ezek maximum tízen lehetnek, úgyhogy elég, ha párat
leszedünk, és meglépünk innen…
- Megfeledkezel Korséról – jegyezte meg Jet Star csöndesen.
Kobra épp csak egy pillantást vetett rá.
- Tudsz jobbat?!
Jet Star nem felelt. Poison reménytelenül megrázta a fejét.
Miért kell minden rendes tervet azonnal lehurrogni?... Ilyen helyzetben legjobb
védekezés a támadás, nem igaz?... De bölcsen belátta, mindenki jobban jár, ha
mostantól befogja a száját. Legfőképpen ő. Nem kap idegösszeroppanást, amiért
ez a csürhe képtelen belátni, mi lenne a helyes döntés…
Azt viszont senki sem várhatja tőle, hogy ölbe tett kézzel
várja meg, míg agyonlövik!
Kibiztosította a pisztolyát, és előrébb kúszott egy kissé,
hogy kényelmesebben lőhessen, de elkésett. A drakuloidok, bár nem láthatták
őket, hiszen takarta őket a mélyedés fala, mégis tüzet nyitottak rájuk. Poison
ijedten csusszant vissza a helyére a többiek mellé. Érezte, hogy minden
lövéssel megremeg alatta a föld, mintha csak a domb oldala akarna kiszakadni a
helyéről, valóságos porfelhőt zúdítva rájuk. Poison azonnal úgy érezte,
megfullad. Elég volt a homokból, elég!
Tudta, mire megy ki a játék. Hiába, hogy ők vannak a
magaslati pozícióban, ha nem látnak rendesen, nem is jutnak le innen
észrevétlenül. Ráadásul a fegyverüket sem tudják használni. Ha kimozdulnak
ebből az átkozott veremből, úgy lövik le őket, egyesével, mint az
agyaggalambokat. Ha viszont nem mozdulnak, akkor végképp bekerítik őket.
Érezte, hogy Ghoul megfeszül mellette fektében.
- Márpedig itt ma nem döglik meg senki! – sziszegte a fiú
dühödten, és felugrott a helyéről.
- Ghoul ne! – Kobra ijedten kapott utána, de már késő volt.
Nem érhette el. – A fenébe is már! Ghoul!
Ghoult azonban addigra elnyelte a vörösen kavargó porfelhő.
Korsét furdalta a kíváncsiság.
Először is, nem teljesen értette, mire fel ez az állandó
cécó itt a homokkal – a porfelhő ugyan pillanatnyi fedezéket ad, de nehezíti a
harcot és a tájékozódást, nem csak nekik, hanem Kobráék számára is. Valóban
kíváncsi volt hát, miért vetik be kétszer is egy nap alatt?
A másik, ami nagyon szeretett volna már tudni, hogy Warble
is a Cadillacben ül-e? És ha nem – akkor hol van? És hol van Ghoul?...
Korse arra számított, hogy a fiú egy izgalmas autósüldözést
követően, valami hajmeresztő őrültséggel végül lerázza őt, aztán hosszasan
ünnepeltetve magát hazagurul. Ehhez képest most itt lapít valahol egy
dombtetőn, gyakorlatilag önként potenciális célponttá válva… Legalább is a
látszat ezt mutatja. Csakhogy Ghoul ennél okosabb…
Korse tudta, hogy baj van. Méghozzá nagyon is komoly baj,
mert Ghoul felszívódott. Ha a Cadillacben ült is, most nem érzékelhető a
jelenléte. Semmi őrült ötlet, semmi gátlástalan hülyeség, semmi kihívás a sors,
a halál, a szerencse ellen…
Rezzenéstelen arccal fürkészte a szeme előtt kavargó
porfelhőt. Kevesen vannak, nagyon kevesen… Mindösszesen kilencen! Ezért is
adott parancsot rá, hogy lőjjék azt a nyomorult domboldalt, hátha ezzel
kiugrasztója a nyulat a bokorból. Vagy legalább is megzavarja… Eddig azonban
nem járt sikerrel. A Killjoyok még csak vissza sem lőttek.
Türelmetlenül dobolt a kocsi tetején. Egyedül volt,
biztonságos távolságban a harctól, így nem volt oka bárkitől is tartani. Azaz,
oka éppenséggel lett volna, de hát a Zónákban ez mindig is természetesnek
számított… Minden esetre, amíg a csatárlánc megmarad a domb körül, addig
biztonsá…
- Korse.
Kedves, vidám hang volt, Korse mégis a villámnál is
sebesebben pördült meg a tengelye körül. Alig néhány lépésre tőle Ghoul állt a
ledőlt fatorony maradványainak árnyékában, kezében célra tartott pisztoly, ujja
a ravaszon pihent. Korse egy másodpercig még döbbenten meredt rá, aztán
elmosolyodott.
- Ugyan, Ghoul… Te sose lőnél le engem.
Ghoul cinkosan visszanevetett rá.
- Jó, de ezt ők nem tudják – felelte sejtelmesen, és fejével
a kocsi felé bökött. Korse egy hosszú pillanatig még merőn nézett az arcába,
aztán az ablakon át benyúlva a szája elé emelte a rádió mikrofonját.
- Minden egységnek. Akció lefújva. Ismétlem. Akció lefújva.
Ghoul elégedetten engedte lejjebb a pisztolyt, de nem tette
el.
- Ezt most megnyertem! – jelentette ki vidáman. Korse
bólintott. - Valld be, hogy szép húzás volt!
- Inkább ostoba.
- Jó, de akkoris!
Korse szinte szánakozva nézett rá, valahogy úgy, mint egy
gyerekre. Ghoul pedig tényleg úgy érezte magát, mint egy gyerek, ha a felnőttek
ráhagyják a dolgait, és ő azt hiheti, igazat adnak neki.
- Te sem számítottál rám!
- Ismerjük el, hogy meglehetősen vakmerő vállalkozás volt ide jönnöd – felelte Korse rendületlen
nyugalommal. Ghoul ezt alighanem dicséretnek vette, mert még szélesebb lett a
mosoly az arcán.
- De megérte! Nyertem!
A férfi szinte fájdalmas arccal hunyta le a szemét egy
pillanatra. Nem volt ez valódi érzelem, de harmincöt év megszokása még mindig
képes volt a megfelelő pillanatban a megfelelő kifejezést az arcára varázsolni.
- Nyertél – mondta halkan. - De légy őszinte magadhoz. Ér
neked ennyit Kobra Kid?
Ghoul arcán egy árnyalatnyival mintha halványabb lett volna
a mosoly.
- Hé! Te nem hagytad anno, hogy kinyírjam!
- Valóban. De azt is tanítottam, a ragaszkodás könnyen
megöli a Killjoyokat. – Felpillantott. – Megállnál még a lábadon Kobra Kid
nélkül is, Fun Ghoul?
Költői kérdés volt, szinte fellengzős, az élet egyik nagy
kérdése, Ghoul mégsem tudta most gúnynak venni. Nem felelt azonnal. Idegesen
megnyalta a száját. Korse olyan hirtelen termett előtte, hogy arra sem volt
ideje, hogy a pisztolyát felemelje, máris a torkán érezte a férfi ujjat. A
következő pillanatban Korse teljes erejéből, kétszer a gyomrába vágta a térdét.
Ghoul felnyögött fájdalmában, és kiesett a pisztoly a kezéből. Korse szinte
utálkozva engedte el, és ő azonnal a földre csuklott.
- Nem, úgy látom már nem állsz meg a lábadon – mondta a
férfi egy árnyalatnyi haraggal a hangjában.
Ghoul megpróbált felállni, de egyelőre még levegőt sem
kapott. Vér ízét érezte a szájában, a fádalom minden szívdobbanásával újra és
újra, égő nyilakként áradt szét a testében. De azért csak sikerül kipréselnie
magából egy halk „anyád”-at. Korse azonban úgy tűnt, meg se hallotta.
- Igazán sajnálom, Fun Ghoul. És bár teljes szívemből úgy
érzem, viszonoznom kell a kedvességed, amiért az imént megkímélted az életem,
de meg kell értened, hogy nekem ilyen téren igencsak korlátozottak a lehetőségeim… Mindazonáltal te is tudod, hogy nem
szeretek tartozni…
Ghoul nagy nehezen négykézlábra állt. Korse kényelmesen fél
térdre ereszkedett mellette.
- Remélem, öt perc elegendő lesz, hogy összeszedd magad meg
a kis barátaid, mert aztán sajnos nem áll módomban továbbra is a kedvedre tenni
- mondta egészen őszintének tűnő sajnálkozással a hangjában, és szinte
barátilag megpaskolta Ghoul arcát. Elmosolyodott, ahogy a fiú megpróbálta
elütni a kezét, de nemigen találta el.
- Öt perc.
Felemelte Ghoul pisztolyát a földről, aztán felállt, és
visszasétált a rádióhoz.
- Minden egységnek. Megfigyelőállást felvenni. Ismétlem.
Megfigyelőállást felvenni.
Kikapcsolta a rádiót, és somolyogva Ghoulra pillantott.
- Ha megengeded, azt javaslom, egyezzünk ki most egy
döntetlenben, barátom. De ne
csüggedj, legközelebb már biztosan ügyesebb leszel… - Alig észrevehetően
biccentett. - Örültem.
Nem várt választ, csak még egyszer, utoljára Ghoulra
villantott egy derűs mosolyt, aztán beült a Pontiacba, magára csapta az ajtót,
és elhajtott, hogy a domb túloldalán fújjon gyülekezőt. Ghoul kimerülten újra
elterült a földön, és lehunyta a szemét.
Forgott vele a világ, hogy fektében is hányingere lett tőle.
Érezte, hogy alig észrevehetően remeg minden porcikája, de ez ellen sem tudott
mit tenni.
Öt perc…
A tompa fájdalom a gyomra körül ahelyett, hogy segített
volna elfelejteni, csak még jobban felhívta a figyelmét a lábára. Iszonyúan
fájt, hogy sírni tudott volna. Persze, eddig alig érezte – az ember sokmindent
kibír, ha rákényszerül, de most egyszerűen képtelen volt megmozdulni. Csak
feküdt a homokban, minden levegővétellel újra és újra végigvágott a gerincén az
a különös, égető érzés, az a perzselő fájdalom…
Öt perc.
Agyában ez az egyetlen mondat visszhangzott. Öt perc. Tudta,
valahol mélyen pontosan tudta, hogy Korse most komolyan beszélt. Öt perc…
Talán nem is akar ő felkelni innen. Talán nem volna okos
dolog. Hiszen nem éri meg. Miért is érné meg…?
Hullámokban tört rá a fájdalom, hogy újra és újra elakadt a
lélegzete. Bőrét égette a forró homok, és hirtelen erőt vett rajta valami
különös, nagyon, nagyon régen érzett érzés – a fáradtság. A testét-lelkét
átható, fekete óceánként hömpölygő, selymes tudatlanságot ígérő, halálos
fáradtság…
Öt perc.
Öt perc, és vége.
Vége, végre vége, és végre nem marad már más, csak a semmi.
