- Beszélhetnénk?
Kobra döbbenten pislogott a mellé csoszogó Squealerre, aztán
illedelmesen elnézést kért a benzinkút árnyékában nagyban füstölő Steel
Grintől, és követte a fiút a boltba.
- Mi van?
Squealer eléhúzta a száját, és kerülte a tekintetét, ahogy
lehuppant a legközelebbi székre Kobrával szemben.
- Semmi. Csak bocsánatot akartam kérni.
Kobra rámeredt. Még a szája is tátva maradt a meglepetéstől.
- Te? Mi-miért?...
- Amiért baromságokat mondtam Poisonról.
Kobra még mindig nem értette, mire a fiú folytatta.
- Figyelj… Hülyeség volt azt mondani, hogy hagyd rá a
dolgait, és…
Kobra hevesen megrázta a fejét.
- Nem. Igazad volt.
- Nem, mert…
- Poisonnal úgysem lehet mit kezdeni. Túl makacs hozzá, hogy
Killjoy legyen, nekem viszont itt a helyem, veletek, úgyhogy… Úgyhogy kösz.
Segítettél. Tényleg.
Squealer hallgatott egy pillanatig.
- Szóval hagynád meghalni is?
Kobra bizonytalanul megvonta a vállát.
- Az a baj, hogy ez egy fikarcnyit sem rajtam múlik.
Squealer már éppen válaszolni akart valamit, de ebben a
pillanatban Defying bukkant fel az ajtóban. Most nem volt rajta a szemüvege,
ami már önmagában sem sok jót jelentett, ráadásul a szokásosnál is sötétebb
volt az arca.
- Kobra. Gyere be.
A két fiú összenézett.
- Mondd, hogy bejössz velem…
Squealer elmosolyodott, de azonnal bólintott.
Defying türelmesen megvárta, míg a másik kettő kegyeskedik
feltápászkodni a helyéről, csak akkor gördült vissza a szobájába. A rádió
persze most is be volt kapcsolva, de kivételesen nem zene szólt…
- Kussoltok és figyeltek – mondta Defying nagyon, nagyon
komolyan, mire a két fiú csak megszeppenten bólintott. Értetlenül néztek
egymásra, de a férfi már nem törődött velük. Maga elé vette a mikrofont, aztán
megnyomta a piros gombot a rádión.
- Itt Dr. Death Defying.
- Végre!
Fiatal, női hang volt, egy kissé talán dühös is.
- Azt hittem, sosem
érlek el…
- Nincs erre időnk. Mit akarsz, Lorainne?
- Poisont.
Kobra szemei elkerekedtek a döbbenettől. Defying
figyelmeztető pillantást lövellt felé, de egy pillanatig sem tétovázott a
válasszal.
- Minek?
- Nem érdekes. Jövő
héten érte megyünk.
Defying megint Kobrára pillantott, kérdőn, mintha tőle
várná, mi legyen a válasz. Kobra megértette. Némán megrázta a fejét. Defying
újra a mikrofonhoz hajolt.
- Poison most már hozzánk tartozik.
Lorainne kuncogott.
- Hát persze…
Fogalmatok sincs, hogy kicsoda, igazam van?
- Épp eleget tudu…
- Meglépett, mi?
Defying hallgatott egy pillanatig, mert erre a kérdésre nem
volt felkészülve. Kobra megint megrázta a fejét.
- Fogalmatok sincs,
hogy milyen embe…
- Poison Killjoy. Törődj bele.
Most Lorainne hallgatott egy pillanatig.
- Lehet, de nem
tudjátok, mire képes. Nem tudtok bánni vele.
Defying arca megfeszült a visszafojtott haragtól.
- Poison mara…
- Poison veszélyes.
Különösen rátok nézve.
- Ránk csak te vagy veszélyes. - Lorainne nem vette fel a
megjegyzést.
- A BL/I is igényt
tart rá.
- Majd megunják – felelte Defying vidáman. Csend lett egy
időre.
- Beszélni akarok vele
– mondta végül Lorainne. Kobra azonnal, hevesen megrázta a fejét, de
Defyingnak ezúttal nem volt szüksége a segítségére.
- Poison most már a miénk. Szállj le róla Lynn.
Lorainne egyetlen pillanat alatt elvesztette a türelmét.
- Van fogalmad róla,
mibe került nekem elintézni, hogy kihozhassam onnan?! Nem fogom hagyni, ho…
- Poison marad – ismételte Defying sokadszorra, még tőle is
szokatlan határozottsággal a hangjában.
- Igazából nem
osztottunk neked lapot, Defying. Érte megyünk, a…
- Utoljára mondom el, Lorainne. Vedd le a mocskos mancsod
Poisonról. És takarodj a Zónám közeléből, amíg még a saját lábadon jársz.
Lorainne megint hallgatott egy pillanatig.
- Meglátjuk –
mondta végül hűvösen. Aztán megszakadt a vonal.
Defying nagyon, nagyon lassan dőlt hátra a székében, úgy
nézett Kobrára.
- Ezt hallanod kellett.
Kobra alig észrevehetően bólintott.
- Itt vannak?
- Lancasteri hívás volt. A BL/I hálózatáról.
Megint hallgattak. Végül Squealer mondta ki, amire
mindhárman gondoltak.
- Valakinek alaposan meg kéne már kúrni ezt a ribancot, hogy
a seggén maradjon végre…
Kobra szája mosolyra rándult, de végül türtőztette magát,
mert Defying szemmel láthatólag nem különösebben díjazta a megjegyzését.
Szúrósan nézett Squealerre, aztán vissza Kobrára.
- Egyvalamiben igaza volt. Nem tudunk bánni Poisonnal.
Kobra leszegte a fejét.
- Tudom.
- Mindenkinek jobb lenne, ha nem lenne itt.
- Igen, de… De Lorainne csak a BL/I kezére adná!
- Tudom – felelte Defying nyugodtan. – Ezért hívtalak be. A
te bátyád.
- Kösz.! Mármint… Hogy megkérdeztél…
- Kobra.
Kobra végre felemelte a fejét. Defying nagyon komolyan
nézett rá.
- Ezek nem fognak leállni. Eljönnek Poisonért.
- Tudom.
- És mi a terved?
A fiú bizonytalanul nézett rá.
- Hát… Egyelőre semmi – bökte ki végül. Defying
összeráncolta a szemöldökét.
- Semmi?
- Poison nem az a fajta, aki…
- Lehet, hogy Ghoul neveltje, de a te testvéred, Kobra. Ha
marad, te tartozol felelősséggel érte.
- Nem tekint a testvérének.
Defying szemöldöke felszaladt.
- Akkor győzd meg róla.
Kobra elhúzta a száját.
- Jó, persze…
- Komolyan mondom, Kobra. Csinálj vele valamit, vagy én
fogok. És annak nem fogsz örülni.
Kobra feszengve elfordította a fejét. Defying megsajnálta.
- Na tűnjetek innen. Meg ne lássak itt senkit anélkül a
kamion nélkül, világos?
- Persze – vágta rá Squealer egy kicsit talán túlságosan is
gyorsan, és aggodalmaskodva Kobrára sandított, de a fiú szemmel láthatólag
örült, hogy végre elhagyhatja a szobát. Sietve kitrappoltak hát a benzinkút
elé. Warble, Steel Grin meg a többiek igencsak türelmetlenül vártak már rájuk.
- Na? – kérdezte Jet Star türelmetlenül, akinek a jelek
szerint igencsak mehetnékje volt már. Kobra lemondóan legyintett.
- Semmi… Hol van Fopcat?
- Mindjárt itt lesznek – felelte Steel Grin vidáman, de
menten le is olvadt a mosoly az arcáról. – Szarul festesz, öcsi!
Kobra gyilkos pillantást lövellt felé, de végül nem felelt.
Pillanatok alatt kiosztotta a feladatokat, miszerint ő meg Jet Star Thunderék
Jaguárjával megy, a többieknek ott a Pontiac, egyedül Rawforce marad a
benzinkúton Fairy Hole-al. Csak a biztonság kedvéért, ugye… Aztán ahogy Steel
Grinék eltűntek Candyvel valahol a hűtőben pihenő sörök környékén, hogy
elviselhetővé tegyék még azt a néhány percnyi várakozást, Kobra kijelentette,
hogy indulnak. Warble rámeredt.
- Hova?
A fiúnak szemmel láthatólag nem nagyon akaródzott ránézni.
- Összeszedjük Ghoulékat.
Warble méginkább elcsodálkozott ezen.
- De Kobra! Nekünk rohadtul másfele van ám dolgunk!
Kobra vállat vont.
- Majd sietünk.
- De…
- Rossz érzésem van, úgyhogy megyünk. Ennyi. – Ez
történetesen igaz volt. Rettenetes rossz érzése volt… Nem, mintha nem bízott
volna Ghoulban, mármint úgy általában, hogy tud vigyázni magára, Poisonban meg
főleg, de a kettő együtt valahogy már nem volt ilyen egyértelmű… Warble
szemöldöke felszaladt.
- Neked mindig rossz érzésed van, ha Ghoul nélküled tesz egy
fél lépést…
- Ez most más!
- De két kocsi kevés egy…
- Hagyd már – mondta hirtelen Squealer, félbeszakítva a
bátyját. – Egyszer kibírunk egy kis kitérőt.
Kobra csodálkozva nézett rá. Aztán megértette. Squealer
egyszerűen túl jó ember hozzá, hogy beérje egy egyszerű bocsánatkéréssel, ha
úgy érzi, hibázott…
És Kobra hirtelen borzasztó embernek érezte magát, amiért
Squealer miatta mondott ellent a bátyjának.
Aki látott már ketrecben frissen befogott oroszlánt, annak
esetleg lehet némi fogalma róla, hogy festett most Party Poison. Egyetlen
pillanatig sem volt képes nyugton maradni, és ha lett volna bármi törékeny a
szobában, az holtbiztos, hogy már régen apró szilánkokra törve végezte volna a
padlón. De hát nem volt, így maradt a járkálás, meg a kiabálás…
- Kell lennie kiútnak!
- Tudod, Poison az emberek erre a célra általában az ajtót
használják…
- Az ajtó előtt őr van!
Ghoul szemöldöke felszaladt.
- És? Ez mióta jelent akadályt?
- Fegyvere van!
- Naigen, ez már probléma...
- Pedig máshogy nem jutunk ki – jegyezte meg Coyote gyorsan,
mert Poison arca megint vészjóslóan elsötétült. Ghoul szinte büszkén nézett rá
egy pillanatra.
- Ott az ész, kölyök…
- Mondom, hogy fegyvere van! – csattant fel Poison dühösen,
mire Ghoul arcáról menten leolvadt a mosoly.
- És ez most nem is lenne gond, ha nem szaroztál volna
annyit Wonaguthtal…
- Te kussolsz, és kurvára hálás vagy az életedért! –
mennydörögte Poison. – Miattad van az egész!
- Persze-persze…
Ghoul igyekezett szörnyen bűnbánó és hálás képet vágni, de a
pimasz vigyor az arcán meglehetősen sokat rontott az összképen. Poison ezt
látva már csak dühösen legyintett. Miért, miért is nem hagyta inkább, hogy
szétlőjék a fejét?!
Semmi kedve nem volt fegyvertelenül rátörni valakire az
ajtót, aki alighanem minden szavát hallja. Pislogni sem maradna ideje, és máris
ropogósra sütnék… Az ilyet egyszerűen nem lehet megúszni!
Coyote azonban a jelek szerint nem így gondolta.
Felállt az ágyról, az ajtóhoz lépett, és alaposan
megvizsgálta. Aztán szinte vidáman fordult a társai felé.
- Ez csak egy egyszerű zár.
Ghoul biccentett.
- Ki tudod törni?
Coyote kissé elbizonytalanodva pillantott vissza az ajtóra,
de végül bólintott. Inkább elszánt, mint határozott bólintás volt, de Ghoulnak
a jelek szerint ez is megfelelt most.
- Jó. Akkor tudod a dolgod.
Coyote arcán egy pillanatra mintha átsuhant volna az
ijedtség árnyéka, de hamar összeszedte magát.
- Háromra – mondta. Ghoul vidáman nézett rá.
- Háromra.
- Hé-hé-hé álljatok le! - csattan fel Poison, és a biztonság
kedvéért megragadta Coyote karját, mielőtt még nekiesne az ajtónak. –
Megvesztél?! Mondom, hogy fegy-ve-re-van!
- Jó, de ha el is talál, csak egyikün…
- Ki az, hogy ha?! Ezek nem amatőrök! Ráadásul minden
szavunkat hallja!
Ghoul megelégelte a vitát.
- Ki akarsz jutni, vagy nem? – kérdezte egy kissé talán
türelmetlenül. Még mindig ott ücsörgött az ajtó mellett, és szemmel láthatólag
a világért sem állt volna fel.
- Persze, hogy ki akarok! És ki is fo…
- Jó. Az ablakon rács van, a falak téglafalak, úgyhogy az
ajtó a leggyengébb pont. Van még ellenvetés?
Poison dühödten fújtatott, és perszelő pillantást vetett rá,
de végül hallgatott. Ghoulnak most az egyszer igaza volt. Teljesen. Ezzel
szemmel láthatólag ő is tisztában volt, mert elégedetten nézett Poisonra, aztán
még elégedettebben Coyote-ra.
- Na gyerünk. Háromra.
Coyote bólintott, de Poison megint megragadta a karját.
- Fenéket! – kiáltotta ingerülten. - Azonnal lelövik!
- Ezért megy ő – felelte Ghoul halálos nyugalommal. - Kobra
elevenen megnyúz, ha valami bajod lesz.
- Kobra csak ne…
- Nem az a lényeg, hogy az öcséd vagy nem. Az a lényeg, hogy
valamiért kurvára szeret téged az a barom, és bármit megtenne, hogy neked ne
legyen bajod. Különben meg sokkal tapasztaltabb vagy nála. – Fejével Coyote
felé bökött. - Érted nagyobb kár lenne. Bocs, de ez van – tette hozzá gyorsan,
szinte bocsánatkérően nézve a fiúra.
- Áh, semmi… - dünnyögte Coyote, és reménytelenül megrázta a
fejét.
Igazából már nem vette zokon Ghoul megjegyzéseit, és őt
magát lepte meg legjobban, hogy nem azért, mert félt tőle. Nem. Egyáltalán nem
félt, egyszerűen csak nem akart az útjába kerülni. Az nem ugyanaz… Sőt, ha már
itt tartunk, mostanra már egyenesen csodálta. Ghoul mindig valószerűtlenül
kiegyensúlyozottnak és magabiztosnak tűnt, mindig tudta, mikor mi a teendő, és
minden csipkelődése ellenére is rendkívül szórakoztató társaság tudott lenni.
Lehetetlenség volt mellette unatkozni… Ez eleinte persze egyáltalán nem
tetszett Coyote-nak. Először rettegett, és nem értette az egészet, aztán
hullákat pakolt, ami után úgy érezte, üres lett ő is, akárcsak a sivatag… Aztán
már félni sem félt, annyira nem érdekelte semmi. Aztán kétségbeesett, amikor
rájött, hogy ő sem érdekel senkit. Aztán feladta, hogy kijut innen, egyáltalán,
hogy életben marad, és megpróbálta felakasztani magát a szobájában, de mikor
rájött, hogy itt tényleg annyira nincs semmi, hogy még a lepedőt sincs mihez
kötnie, sírt egy sort, majd újra letargiába esett. Végül persze feltámadt benne
a túlélési ösztön, és eldöntötte, hogy azértis megcsinálja. Ki fog jutni innen!
Aztán rájött, hogy ez nem ilyen egyszerű, és a hirtelen támadt lelkesedése
lelohadt, átadva a helyét valami különös akaratosságnak. Kezdte végre reálisan
látni a dolgokat és önmagát. Se nem jobbnak, se nem rosszabbnak, csak olyannak,
amilyen...
Nagyjából ezzel aztán el is telt az elmúlt másfél hete, és
Ghoul, aki végig mellette volt, és végig mást sem csinált, mint azt sulykolta
belé, mit kéne tennie, ha nem lenne ilyen nagy rakás szar, ezt láthatólag
örömmel fogadta. Ettől függetlenül esze ágában nem volt visszafogni magát, és
ötpercenként a fiú tudomására hozta, mennyire jelentéktelen is ő valójában.
Coyote-nak ez persze egy cseppet sem esett jól, de a megbántottságát lassan
valami egészen más érzés váltotta fel.
Tudta, hogy Ghoulnak igaza van. Egyszerűen nem lehetett nem
tudnia, hogy a közelébe nem érhet akármelyik Killjoynak sem – még… És mostanra
eljutott odáig, hogy egyetlen dolog lebegett a szeme előtt – bizonyítani akart
Ghoulnak.
És most itt volt az alkalom!
Nem félt túlságosan, főleg, miután Ghoul odavetette
Poisonnak, hogy „dehogy lövik le, úgyis megússza”. Igen. Megússza. Pont úgy,
mint Ghoul… Végül is, tőle tanult mindent, nem? Hogy hogyan legyen bátor,
hogyan ne veszítse el a fejét, hogy hogyan legyen úrrá a kétségbeesésén, a
menekülési ösztönén, hogyan tegye azt, és csakis azt, amit a helyzet, a túlélés
megkövetel… Tudta, mi vár rá odakint, és embert ugyan még nem ölt, de hát
annyian csinálják… Nem lehet olyan nehéz… Nyelt egyet, aztán Ghoulra sandított.
- Mehet.
A következő pillanatban rádöbbent, hogy tényleg most írta
alá a halálos ítéletét. De már nem maradt ideje tiltakozni, mert Ghoul hangja
harsant.
- Három!
Coyote pontosan tudta, mire készüljön. Hogy odakint valóban
hallják minden szavukat, és számítanak rá, hogy ő háromra kitör. Valószínűleg
arra is, hogy cselezni akar, és már kettőre indulni fog… Arra viszont aligha,
hogy Ghoul egyig számol el, és azt is háromnak mondja. Igen, ez mindenképpen
megzavarja az embert egy pillanatra, a matematika már csak ilyen dolog… És ha
egy fegyverest megzavarnak, akkor nő a reakcióideje. És ha nő a reakcióideje,
akkor meg lehet lepni… Teljes erejéből nekivágódott az ajtónak, nem kímélve a
vállát, hiszen csak egyetlen dobása van. Ha nem sikerül elsőre kiszakítani a
zárat a helyéről, akkor esélye sem lesz többé kicselezni azt a rohadékot
odakint… Éles reccsenés hallatszott, ahogy az ajtó zökkent egyet és megfeszült
a tokjában, de a helyén maradt. A következő pillanatban Coyote érezte, hogy
Poison is a deszkának csapódik mellette.
Coyote lába alól kiszaladt a talaj, ahogy a zsanérok
kiszakadnak a helyükről. Ösztönösen kapott az ajtófélfa után, az utolsó
pillanatban nyerve vissza az egyensúlyát. Egy másodpercig még fel sem fogta, mi
történt. Aztán arra eszmélt, hogy Poison máris a folyosón terem…
Éles, fehér fény süvített el a feje mellett, hogy érezte a
forróságát, aztán már csak annyit látott, hogy Poison egy tökéletesre sikerült
balegyenessel a padlóra küldi a drakuloidot. Egymásra néztek. Beletelt egy pár
másodpercre, mire összeszedték magukat.
- Hülye – jelentette ki Poison, és próbált nagyon szigorúan
nézni Coyote-ra, de a szemében büszkeség csillant. – Honnan a fenéből vetted,
hogy ki tudsz törni egy ajtót egyedül?
Coyote rávigyorgott.
- Tudtam, hogy segíteni fogsz! - vágta rá Coyote reflexből.
Aha. Szóval így csinálja Ghoul is? Nem magabiztos, és nem is
tud előre semmit, csak hazudik? Elvégre is, honnan kellett volna tudnia, hogy
Poison segít neki?...
- A zsanérról kell leszedni. Nem a zárral szarakodni –
oktatta ki Poison. Coyote nem felelt, csak ő is kilépett a folyosóra, és
elégedetten nézett végig a romhalmazon.
Tényleg romhalmaz volt. Az ajtót gyakorlatilag tokostul
tépték ki a falból, ami így egyenesen a folyosóra zuhant, jobban mondta a
szemközti szoba ajtajának, lehetetlen szögben támaszkodva neki. De a zár még
mindig tartott, és Coyote most már tudta, hogy esélye sem lett volna puszta
erővel tönkretenni… De ha sikerült is volna, azzal sem jártak volna jól. Az
őrnek kirendelt drakuloid most jobboldalt feküdt a földön, így ha sikerül is
kinyitni az ajtót, ő annak takarásában állt volna, a lehető legnagyobb
biztonságban. Lehetetlenség lett volna időben leszerelni. Bárkit könnyűszerrel
agyonlőtt volna, aki csak kiteszi a lábát a folyosóra… Poison gyorsan lehajolt,
és felkapta a BL/I-s elejtett fegyverét, aztán elégedetten egyenesedett fel.
- Na. Máris jobb…
- Add Coyote-nak.
A másik kettő egyszerre fordult hátra. Ghoul ott állt az
ajtóban, a megcsúfított ajtófélfa maradékának támaszkodva, és egy cseppet sem
tűnt elégedettnek.
- Mondom add Coyote-nak.
Poison értetlenül nézett rá.
- He?
- Majd ő elintézi – mondta Ghoul, fejével hanyagul a földön
eszméletlenül fekvő alakra bökve, aztán Coyote-ra pillantott. – Igaz?
A fiú elsápadt egy kissé, mire Ghoul szemében mintha harag
lobbant volna.
- Egyszer túl kell esni rajta.
- De…
- Ez legalább nem lő vissza, ha elbénázod.
Coyote segélykérően pillantott Poisonra, de az legalább
olyan tétovának tűnt, mint ő.
- Gyerünk már! – csattant fel Ghoul. Coyote összerezzent, és
szinte bocsánatkérően pillantva fel Poisonra kivette a kezéből a fegyvert,
aztán a drakuloidra célzott vele. Megnyalta a száját. Érezte, hogy remeg a
keze, és csak remélni merte, hogy csak az adrenalin teszi… nameg hogy Ghoul nem
veszi észre… Nyelt egyet, és ujját a ravaszra téve újra megnyalta a száját.
- Maszkot le – mondta Ghoul hirtelen. Coyote rámeredt.
- Mondom vedd le a maszkját.
- De…
- Utoljára szóltam, Coyote!
Coyote végre megmozdult, és letérdelt az eszméletlen férfi
mellé, hogy leszedje a maszkot az arcáról, aztán megint Poisonra nézett.
Szemében néma könyörgés csillogott, de a fiú nem szólt semmit. Egy cseppet sem
tetszett neki, amit lát, de tudta, hogy Ghoulnak igaza van. Ha Coyote valóban
nem ölt még embert, akkor jobb, ha most esik túl rajta, amikor nem fenyeget az
a veszély, hogy a tétovázása az életébe kerül. Ráadásul egy eszméletlen, vagyis
magatehetetlen emberről van szó… Akinek látja az arcát. Aki nem csak egy
drakuloid, hanem ugyanolyan ember, mint ő…. Poison jól emlékezett az első
arcra, az első ellenfelére, akinek ő oltotta ki az életét. Az ilyet nem felejti
el olyan könnyen az ember... Ha Coyote ezt most megcsinálja, ennél már csak
könnyebb lehet majd. Kemény lecke ez így, ez igaz, nagyon kemény, és egy
cseppet sem fair játék…
De hát a BL/I sem fair soha.
- Coyote.
Ghoul hangjában most nem csengett düh vagy türelmetlenség,
de együttérzés sem. – Mondom gyerünk.
Coyote nem felelt.
Csak egy másodperc az egész…
Csak egy másodpercig kell erősnek lennie, amíg meghúzza a
ravaszt. Aztán már minden mindegy… De a fenébe is, ez csak egy rongybaba! Nem
ölhet meg valakit úgy, hogy az nincs is magánál!
Felállt, és önkéntelenül is megszorította a pisztolyt. Most…
Most…
- Be ne merd csukni a szemed.
A fenébe, hogy Ghoul mindig kitalálja, mire gondol!
- Ne kelljen visszaszámolnom.
Coyote-ot azonnal kiverte a víz a hangtól. Hűvös, ellenséges
hang volt, az a fajta, amitől megfagyott a vér az ereiben. Újra megnyalta a száját.
Aztán meghúzta a ravaszt.
Egy pillanatra megijedt, ahogy a fegyver elsült, és az éles,
fehér fény fekete foltot égetett a hófehér ingre. A BL/I-s megrándult, ahogy
izmait átjárta az elektromosság, aztán újra elernyedt a földön. Szája szegletén
vékony csíkban kibuggyant a vér. Coyote-ot hirtelen elöntötték a büszkeség és
az öröm hullámai. Megcsinálta.
Megcsinálta!
Egy pillanatra felvillant benne a gondolat, hogy egyáltalán
nem természetes dolog örülni annak, ha gyilkos lesz az emberből, de ezt a
kellemetlen érzést elnyomta a kárörvendés és a gyűlölet. Igen, ahogy lenézett
arra a vékony, borostás arcra, a barna hajra, semmi mást nem érzett, mint
elégedettséget.
Megcsinálta! Ő nyert! Ő élte túl! Szinte büszkén pillantott
Ghoulra, a fiú azonban nem tűnt túlságosan elégedettnek.
- Na végre! Nézd meg, hogy meghalt-e.
- Most már állj le, Ghoul! – csattant fel Poison. – Bőven
elég volt neki ennyi is!
Coyote értetlenül nézett rá, de ahogy a fiú letérdelt, hogy
a halott nyakára tegye a kezét, hogy megbizonyosodjon róla, nincs pulzusa,
elfogta a düh. Tudni akarta, érezni, hogy valóban megtette. Hogy hatalmában
állt dönteni valakinek az életéről, és a halála mellett döntött. Félrecsapta
Poison karját.
- Hé! Megoldom, jó?! – Poison döbbenten huppant hátra a
földön. Mondani akart valamit, de ebben a pillanatban hallotta, hogy léptek
közelednek a folyosón. Nem volt kérdés, hogy kiknek a léptei… Felpattant, és
szikrázó szemekkel meredt Ghoulra.
- Mintha azt mondtad volna, nincs itt senki?
Ghoul vállat vont.
- Hát, úgy látszik, hazudtam.
Poison nem várta be a végét, villámgyorsan kikapta Coyote
kezéből a pisztolyt. A fiú felháborodottan kiáltott rá, de Poison egy
pillantással belé fojtotta a szót.
- Én biztosabban lövök! – Sebtiben oldalt sandított Ghoulra.
– Hogy jutunk ki?
- Én sehogy – felelte Ghoul, és jelentőségteljesen a lábára
bökött. – Fáj.
- Helyes – vágta rá Poison dühödten, és a karja után kapott,
hogy erőszakkal vonszolja magával, de Ghoul számíthatott rá, mert időben
hátrált egy lépést.
- Hé, a franc se fog szökdécselni melletted! Menjetek előre.
- Nincs is fegyvered!
- Van bicskám.
Poison rámeredt és nagyon úgy tűnt, hogy mondani akar
valamit, amit Ghoul biztosan nem tesz zsebre, de végül csak dühösen megrázta a
fejét. Nem, ma egyszer már kirángatta a seggét a bajból, annak is csak még
nagyobb szar lett a vége! Ha Ghoulnak fontosabb egy kis kényelem, mint az
élete... hát, lelke rajta!
- Gyerünk Coyote! – kiáltotta, és vissza se nézve nekivágott
a folyosónak a kijárat felé. Coyote mintha tétovázott volna még egy pillanatig,
de végül követte. Ghoul csöndesen nézett utánuk, aztán ahogy eltűntek a
fordulóban, lecsusszant a fal tövébe.
Nem túl okos kölyök ez a Poison. Naná, hogy egy ilyen tetves
főhadiszállás soha sincs teljesen magára hagyva! Már csak azért sem, mert itt
van Larry, hogy leadja a drótot a BL/I-nek. Meg Wonaguth. Aki nyilván nem
civil, ha képes volt leszerelni őt... Nem mellesleg meg, hiába forgatta fel a
szobáját, sehol egy fénykép, egy papírfecni, egy doboz cigi, vagy bármi más
személyes tárgy – Wonaguth nyilván megszokta, hogy minden szükséges dolgot
magánál tartson. Ráadásul váltásruhából is csak két garnitúra volt a fiókokban,
az is szabályosan élére hajtva, mint a katonaságnál. Igen, Wonaguth holtbiztos,
hogy katona. Vagy legalább is az volt. Ez megmagyarázza, mit keresett olyan
francos nagy nyugalomban Korse mellett…
De ki a fene lehet valójában? És mit keres itt?
Odakintről kiáltozás hallatszott, aztán az a furcsa, süvítő
hang, ami a lövéseket jelezte. Ghoul rágyújtott.
Rohadtul el kéne tűnnie innen.
Felhúzta a nadrágját, hogy alaposabban is megszemlélje a
sebét. Szerencsére nem szakadt fel nagyon – végül is, egészen szépen összeforrt
már – de azért vérzett egy kicsit, és ami még rosszabb – tényleg fájt.
Pedig rohadtul el kell tűnnie innen!
Felállt, és fülelt még egy percig. Fogalma sem volt, honnan
került elő ennyi drakuloid – mert a hangokból ítélve nem kevesen voltak – de
nem is különösebben érdekelte. A lényeg, hogy most mind odakint tolong, hogy
levadássza azt a két ütődöttet, vagyis neki van néhány perce felszívódni.
Feltéve, ha Wonaguth nem valami fejes, akinek feltűnik, hogy csak két Killjoyra
lövöldöz a kis csürhéje…
Ghoulnak egy pillanatig sem volt lelkiismeret-furdalása,
amiért gyakorlatilag csalinak használta a társait. Végül is, úgysem maradhattak
volna örökre a szobában, nem? Az ajtó meg akkora robajjal zuhant ki a helyéről,
hogy csak a holtak nem keltek fel rá, egyszóval mindenképpen felhívták magukra
a figyelmet. Ő csak kihasználta helyzetet… Meg különben is. Poison tud vigyázni
magára. Állítólag. Coyote meg…
Hát, legföljebb most megtanulja!
Fülelt még egy percig, aztán tett egy óvatos lépést előre.
Felszisszent a fájdalomtól. Egyáltalán nem volt kellemes ránehezedni a sérült
lábára.
- Ezért még kiheréllek! – sziszegte maga elé dühösen, a
cigit rágva, és gondolatban máris ezernyi kínnal sújtotta Wonaguthot. Még jó,
hogy ezt Poison nem látja… vagy Korse.
A legkevésbé sem volt most hangulata Korséhez.
Nehézkesen bicegve visszasántikált a szobába, megkereste a
kék kis fémládát, amiben a pénz volt, aztán újra az ajtó felé vette az irányt.
Hirtelen megtorpant, mert mintha hangokat hallott volna az ajtó felől.
Máris levadászták Poisonékat?... Nem, az nem lehet, odakint
még mindig röpködnek a parancsszavak…
De nem tévedett. Valóban léptek dobbantak a motel sötét
folyosónak fapadlóján. Ghoul számára túlságosan is ismerős léptek…
Poisonnak körülbelül két egész lépés után fordult meg
először a fejében, hogy mégsem hagyhatja csak úgy magára Ghoult, de egyelőre
győzött a józan ész. Ki kell jutnia innen!
Aztán amikor óvatosan kidugta a fejét a folyosó végén a
fordulóban, és meglátta a négy, ajtó előtt posztoló drakuloidot, már tudta,
hogy most már semmiképpen sem juthat el észrevétlenül a kocsiig...
És azt is tudta, hogy ha sikerülhetne is, akkor sem csinálná
meg.
A fenébe is, nem fogja otthagyni Ghoult! Egyedül semmi esélye!
De hármuknak talán még van…
Megdermedt egy pillanatra, mert odakintről motorzúgás hangja
ütötte meg a fülét. Sebtiben intett hát Coyote-nak, hogy kövesse, és nesztelen
léptekkel megindult a kijárat felé. Szerencséjük volt, mert Larry most nem állt
a vendégpult mögött, sem senki más, de nem tartott sokáig az öröme. Ahogy
óvatosan kilesett a nyitott ajtón át, már nem is négy, hanem hét álarcost
számolt a motel előtt. Szóval őket hallotta az előbb... Egy kissé ugyan
tanácstalannak tűntek, ahogy ott ácsorogtak összeverődve, mint a verebek, de
mindnek volt fegyvere. Persze, miért is ne lett volna…
- A francba… - sziszegte Poison halkan.
Mégiscsak kelleni fog ide Ghoul. Most már biztos. Vagy
legalább is a bicskája…
Poison valamiért úgy érezte, maga az atyaúisten sem tudná
kiimádkozni Ghoul kezéből a bicskáját, még kölcsönbe sem, nem hogy ő…
Alig hallhatóan suttogva meghagyta Coyote-nak, hogy
figyeljen, és el ne mozduljon az ajtó mellől, csak ha feltétlenül szükséges,
aztán visszaosont Wonaguth szobájába.
Legnagyobb meglepetésére Ghoul már talpon volt, és a jelek
szerint egészen jól összeszedte magát, mert nemhogy járni tudott, de
piszkálódni is.
- Mi a francot akarsz már megint? – mordult fel mérgesen. –
A frászt hozod rám!
Poison nem vette fel a megjegyzést.
- Heten vannak odakint. Most kell kitörnünk.
Ghoul bizalmatlanul méregette magának.
- Heten?
- Igen, heten!
- Wonaguth?
- Őt nem láttam.
- Larry?
- Ki?
- A recepciós.
- Őt sem – felelte Poison egy kissé talán türelmetlenül, de
egyben nyugtalanul is. Tényleg. Hová lett Wonaguth?...
Ghoul azonban a mintha egyenesen megnyugodott volna ettől.
- Jó. Coyote?
- Őrködik.
Ghoul nem felelt, csak lopva körbesandított, aztán sietősen
nekivágott a folyosónak. Poison nyugtalanul követte. Nem is csak azért, mert
Ghoulnak szemmel láthatólag nehezére esett a járás, és igencsak sántított,
hanem mert ez az egész úgy, ahogy van, nem tetszett neki.
Miért nincs itt senki? Hogy lehet, hogy senki sem figyel
rájuk? Hogy senki se veszi észre őket?... Gyakorlatilag úgy sétafikálnak itt
fel-alá, mintha legalább is fizető vendégek lennének!
Erre a kérdésre hamarabb választ kapott, mint szerette
volna…
Coyote még mindig az ajtóban állt, ahogy azt Poison
megmondta neki, és elképesztően lelkes volt az arca. Poison mogorván lépett
mellé.
- Volt valami?
Coyote megrázta a fejét.
- Semmi. Csak az a Wonaguth. Valamit mondott azoknak a
rohadékoknak, aztán megint eltűnt.
A másik kettő meghökkenten nézett össze. Ghoul arcán mintha
a átsuhant volna a harag árnyéka, és Poison nem tudott szabadulni a
gondolattól, hogy a fiú máris többet tud és ért ebből az egészből, mint ő, de
nem volt sok ideje gondolkozni ezen. Odakint lassan oszladozni kezdett a kis
csoport, de nem mentek messzire, és Poison látta, hogy mindegyikük kezében
lövésre készen ott pihen a fegyver. Egyszóval nagyon is tisztában vannak vele,
hogy ők megszöktek…
Hirtelen rádöbbent, miért nem keresi őket senki.
Hát persze! Három Killjoy, akik ki tudja, hol bujkálnak az
épületben! És legalább egynél fegyver is van. Veszélyes lenne a közelükbe
merészkedni… A BL/I-sek hiába vannak túlerőben, nem övék a fedezék, és hát
mégiscsak Killjoyokról van szó… Nyilván jobbnak látják, ha csak kívülről őrzik
a motelt, amíg meg nem érkezik az erősítés. Akkor aztán tényleg pillanatok
alatt levadásszák majd őket… Poison elhúzta a száját. Túl okosak…
- Hogy jutunk ki?
Ghoul vállat vont.
- Sehogy.
- A hátsó ajtó?
- Nincs hátsó ajtó.
- Minden motelnek van hátsó ajtaja!!
- Ennek nincs. Rég befalazták – felelte Ghoul nyugodtan,
aztán mintha elgondolkozott egy pillanatra. – De a szemközti benzinkútnak van.
Poison bizonytalanul lesett ki újra az ajtón. Nem tűnt egy
életbiztosításnak kilépni a motelből sem, nemhogy egyenesen a benzinkútig
futni… Különösen úgy, hogy az sincs sokkal közelebb a Cadillachez…
- Nem fog menni – mondta. Ghoul bólintott.
- Nem, de ha... Coyote!
Ghoul villámgyorsan kapott utána, de elkésett. Coyote
megugrott, és nekiiramodott a benzinkútig vezető tizenöt méternek. Azonnal
lövések záporoztak felé, magasan felverve a homokot, így még néhány pillanat,
és már nem lehetett látni, eltalálták-e? Sem azt, hogy hányan erednek a
nyomába…
- Basszus!
Poison oldalt sandított Ghoulra. A fiú meredten figyelte a
rögtönzött homokvihart. Dühösnek tűnt. Nagyon dühösnek… – Megölöm ezt a
kölyköt…
- Mit csináltál vele? – kérdezte Poison hirtelen. Odakint
még mindig záporoztak a lövések. Ghoul felrezzent.
- Mi?
- Egy nyüszítő szarkupac volt, most meg Killjoy.
- Azért ne essünk túlzásokba…
- Jó. Mit csináltál vele?
- Azt, amit te nem hagytál! – felelte Ghoul kajánul. Poison
reménytelenül megrázta a fejét. Ez volt az a pont, amikor feladta a küzdelmet.
Nem, Ghoullal egyszerűen nem lehet beszélni…
- Poison.
Poison nem felelt, épp csak egy pillanatra fordította el a
fejét, hogy Ghoulra nézhessen. A fiú nem viszonozta a pillantását. Úgy tűnt,
nagyon elgondolkozott valamin.
- Ti miket tanultatok anno a suliban?
Poison tökéletesen megdöbbent. Hogy-hogy mit? És hogy jön ez
ide?...
- Mi?...
- Pszichológiát biztos nem, mert akkor tudnád, hogy Coyote
rohadtul megkönnyebbült, hogy lelőtte azt a mocskot odabent, tombol benne az
adrenalin, és most azt hiszi, bármit megtehet. Hogy sebezhetetlen.
Poison hirtelen szörnyen ostobának érezte magát.
- Aha…
- Pedig kurvára nem az.
- Persz…
- Úgyhogy kurvára figyelj rá. Na menj! Fedezlek – mondta
Ghoul, és a kezét nyújtotta a pisztolyért.
Poison sötéten nézett rá.
- Hogyne, mint a múltkor…
- Hé! Most nincs honnan kimásznom! – csattant fel Ghoul
mérgesen. Poison már fel sem vette a magyarázatot. Ghoul úgysem normális…
Egyvalamit viszont el kellett ismernie. Coyote iménti kis
akciója alaposan elterelte róluk a figyelmet, úgyhogy ha valamikor, akkor most
érdemes bármivel kis próbálkozni.
- Menj te – mondta hirtelen. A másik döbbenten nézett rá.
- He? Hova?
- Szar a lábad. Jobb, ha te indulsz előbb.
Ghoul még a száját is eltátotta kissé meglepetésében
- Komolyan?...
Poison bólintott. Újra elfogta az a régi, jól ismert
elégedettség. Igen. Kézben tartja a dolgokat. Lám, még Ghoult is képes okosan,
megfontoltan irányítani...
- Jó, de magadra vess, ha megdöglesz nélkülem! - jegyezte
meg Ghoul már majdnem sértődötten, de nem tétovázott tovább. Felugrott, még
mindig a kezében tartva a pénzesdobozt, és ő is nekivágott a távnak Coyote
nyomában. Poison az ajkába harapott, úgy nézett utána, míg el nem tűnt a szeme
elől a porfelhőben. Ugyanakkor mintha pisztolyok villanását is látta volna, de
nem lehetett biztos benne.
Abban viszont egészen az volt, hogy rohadtul nem volt jó
ötlet Ghoult küldeni előre… Persze, így kell ezt, elvégre is nehezebben mozog,
jobb, ha még nála a meglepetés ereje. És Poison szemében az sem volt utolsó
szempont, hogy így nem kellett kiadnia a kezéből a pisztolyát. Meg Ghoul sem
csinálhat túl nagy hülyeséget... úgyis lelövik, mielőtt célba érne.
Ez a gondolat már egy cseppet sem volt megnyugtató, ahogy az
egyre sürgetőbben fel-felharsanó BL/I-s parancsszavak sem, és Poison komolyan
elgondolkozott rajta, hogy most hogyan tovább? Mert az egyszer szép és jó, hogy
ő hősiesen megmentette Ghoul életét – ez ugyebár nyilvánvaló! – de a sajátjával
még adódnak problémái… Hirtelen mintha lépteket hallott volna a háta mögül.
Halk, óvatos léptek voltak, az illető nyilván nem akarta, hogy meghallják.
Poison lövésre készen fordult meg, és meredt a folyosó sötétjébe.
Igen. Most már biztos. Valaki közeledik…
Poison ujja megfeszült a ravaszon. A következő pillanatban
azonban el is engedte. Elképedten meredt a jövevényre.
- Squealer!
Squealer ránevetett, és villámgyorsan mellékúszott az
ajtóhoz.
- Hogy a francba kerülsz te ide?! – kérdezte Poison
döbbenten és dühösen is egyszerre.
- Jöttem segíteni – felelte a fiú halkan, de menten el is
komorodott, ahogy kilesett az ajtón. - A többiek?
Poison bizonytalanul megvonta a vállát.
- Nem tudom. – Fejével a benzinkút felé bökött. – Át akartak
jutni, de…
Squealer megint ránevetett. Gyanúsan vidámnak tűnt…
- Az jó. Kobráék ott vannak már.
Poison rábámult.
- Mi?...
- Mondom, hogy jöttünk segíteni! Na gyere… Jól vagy, nincs
semmi bajod?
- Pe-persze, nincs… - felelte Poison döbbenten.. – De mit
kerestek itt?
- Kobrának volt egy megérzése, hogy szarban vagytok. Gyere
már!
Poison elhatározta magában, hogy ha lesz egy nyugodt
félórája, az összes általa ismert imát elrebegi Kobráért az Úrnak. Kétszer!
- Squealer!
A fiú már állt is volna fel mellőle, de erre aztán
visszafordult.
- Mi van?
- Merre?
- Hátra. Ott a kocsi.
Poison pislogott néhányat.
- Ghoul azt mondta, nincs hátsó kijárat
- Ghoul rég járt erre. Azóta csináltunk.
Rákacsintott Poisonra.
A fiúnak végre kezdett összeállni a kép, hogy mi foglalta le
annyira a BL/I-t, hogy nem ért rá velük hármójukkal foglalkozni. Squealer…
Sehova nem megy a bátyja nélkül, ennyit már tudott róluk. Kobra pedig… Kobra is
legalább Jet Start hurcibálja magával, ha kiteszi a lábát a benzinkútról. Vagy
Steel Grinéket... Vagyis, legalább négyen vannak. Legalább…
Kocsival!
Nem, ekkora szerencséje nem lehet…
Minden további kérdés és ellenkezés nélkül, némán kocogva
követte Squealert vissza a folyosón. Elvégre is, alighanem kipucolták már az
egész motelt… Wonaguth valószínűleg halott, talán a recepciós is…
Elhaladtak Wonaguth szobája mellett, és néhány ajtóval
arrébb, egy másik szobába tértek be. Poison önkéntelenül is megtorpant egy
pillanatra.
Az ajtóval szemközti ablak nyitva volt, jobban mondva
szabályosan kitépték a helyéről. Odakint pedig ott állt a Cadillac, menekülésre
készen, Jet Starral a volánnál, és az ablak rácsát letépő lánccal a vonóhorgon…
Tényleg le lehet szedni egy ablakról egy rácsot ezzel a
módszerrel?... És hogy nem hallották meg?... De nem volt ideje ezen
gondolkozni, mert Squealer sürgetően rákiáltott.
- Menj már!
Poisonnak nem kellett kétszer mondani. Gyorsan kimászott a
kitört ablakon, még csak körbe sem kémlelt előtte, hiszen ha egyetlen BL/I-s is
lenne a közelben, akkor Jet Star nem ücsörögne ilyen nyugodtan a kormánynál…
Hallotta, hogy Squealer is követi a példáját, és futólépésben indul meg mögötte
a kocsi felé. Poisont elfogta valami különös büszkeség.
Mert hát röhej volt ez a nap, nem? Semmi sem úgy alakult,
ahogy tervezték, vagy ahogy egy normál félkatonai szervezet főhadiszállásán
illene, hogy történjen. Egyáltalán semmi!
Lehet, hogy mégis Ghoulnak van igaza. És ez az egész csak
játék. Nem lehet bajuk. Nekik nem…
Ebben a pillanatban valahol a háta mögött felugatott egy
géppisztoly.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése