4.

Frank tökéletesen tanácstalan volt. Iszonyatosan aggódott Gerardért, a pokolba kívánta a sivatagot, és fogalma sem volt, miért akar valaki termeszeket fogdosni a homokban. Ez az egész annyira valószerűtlen volt, annyira… abszurd!

- Izé… Az van, hogy azt hittük…

Megzavarodva megvakarta a tarkóját.

- Figyelj, izé… Hogy is hívnak? – tette fel a kérdést végül, és a kezét nyújtotta az előtte térdeplő fiúnak, de az csak ijedten újra hátrálni kezdett előle. Frank legalább annyira kétségbeesetten nézett vissza rá.

- Jó, jó, bocs, ne haragudj, nem bántalak… Én csak... Izé. Én... Frank vagyok. Frank Iero.

Egy pillanatra elhallgatott, de a zavaros, kék szemekben nyoma sem volt a felismerésnek. Ettől megkönnyebbült egy kissé. Ezek szerint ez a fiú itt előtte nem egy rajongó, és nem azért ijedt meg ennyire szegény, mert nem hitte el, hogy egyszercsak összefuthat valamelyikükkel itt, a sivatag kellős közepén.

- Ma-ma-Malcolm…

Frank ránevetett. Mindig nevetnie kellett, ha dadogni hallott valakit. Persze nem rosszindulatból, dehogy, de azért valljuk be, hogy vicces…

- Izé... Hát. Szia Malcolm.

Csend. Aztán éles kiáltás hallatszott a busz felől. Frank idegesen pillantott a háta mögé. Mikey vadul integetve ordítozott neki valamit, de szavait elnyelte a sivatag nyomasztó csendje. Frank azonban így is kitalálta, hogy mit akar.

- Izé… Malcolm… Az… az van, hogy… van egy... barátom, aki eléggé… kibukott miattad.

Malcolm, aki még mindig rettegve tanulmányozta az arcát, ijedten megrázta a fejét.

- É-é-én nem csi-csinálta-tam se-se-semmit…

- Persze – sietett a válasszal Frank. – Csak azt hittük, valami… bajod van, vagy valami… Tudod. Sivatag, nincs víz, meg… Nem vagy szomjas?

Malcolm még nagyobb riadalommal az arcán megrázta a fejét. Frank újra hátra sandított a válla fölött.

- Figyelj... Ez most így… hülye dolog, de… sz’al nem jönnél oda velem egy kicsit? Csak hogy Ge... a barátom lássa, hogy jól vagy. Fizetek érte – tette hozzá gyorsan, mert hát egy nagyvárosban szocializálódott embernek ez hamar eszébe jut. Malcolm kék szeme hatalmasra tágult a döbbenettől.

- O-O-odame-me…

Frank buzgón bólintott.

- Csak egy percre. Mondasz egy összeget, és…

- Ho-hova?

- Hát… Oda a buszhoz. – Frank bizonytalanul a háta mögé bökött. Malcolm hol őt nézte, hol a buszt. Aztán valami különös tűz gyúlt a szemében.

- Busz? Igazi?

- Hát jah… Elég igazi…

Frank idegesen toporgott a homokban. Még mindig zihált egy kicsit a futástól, és elég hülyén érezte magát. Volt egy olyan érzése, hogy Malcolmnak erősen napszúrása lehet már… Egyáltalán, annyira képtelen ez az egész helyzet!

- Va-van benne o-olyan… olyan… quioscos! - Malcolm hevesen mutogatni kezdett, egyre csak a szót ismételgetve, mire Frank csak ostobán bámult vissza rá. Aztán úgy döntött, Gerardért megéri hazudni.

- Ja! Persze… Van, hogy ne lenne! Kettő is! – mondta gyorsan. Malcolm arca felderült.

- É-é-és majd ki-kipróbál-ha… tom? – szemmel láthatólag igyekezett megfékezni a dadogását, ami megintcsak mosolyt csalt Frank arcára.

- Persze.

Malcolm végre elmosolyodott, és sietve feltápászkodott a földről. Úgy tűnt, egy pillanat alatt eltűnt belőle a félsz. Már majdhogynem ugrándozva penderült el Frank mellett, egyenesen a turnébusz felé. Frank döbbenten nézett utána. Aztán reménytelenül megrázta a fejét

- Ez nem komplett… Csak tudnám, mi a francot akar kipróbálni…

Bob harsány kacagásra ébredt.  Mindig dühös volt, amikor nem magától ébredt, különösen most, hogy az első dolog, ami eszébe jutott, az az volt, hogy holtbiztos, hogy még egy tapodtat sem mozdultak ebből a rohadt sivatagból. Ennek megfelelően aztán nem is nyitotta ki a szemét még egy darabig, hátha visszaalszik, de hamar kiderült, hogy ez lehetetlen feladat.

Odakintről megint nevetés hallatszott, és Bob felismerte Mikey és Gerard hangját, és… mégvalaki volt velük.

Olyan hirtelen ült fel, hogy kis híján beverte a fejét a plafonba.

Mi az, hogy még valaki?! Mégiscsak hazaértek volna? Vagy legalább lakott területre… Miért nem szóltak neki?!

Dühösen magára kapkodta a ruháit, és kicsörtetett a buszból. Egy pillanatra meghökkent a látványtól. A lépcső előtt szép szabályos körben ott ült már mindenki, beleértve Briant is, csak úgy, a homokban, egy farmert és narancssárga pólót viselő fiatal fiú társaságában, aki épp Gerard képregényét lapozgatta.

Gerard. Képregényét.

Gerard képregényét?!

Bob nem hitt a szemének. Az a sok vázlat, a sok skicc és félkész panel volt Gerard menedéke az élet, jobban mondva a halál elől, és még nekik sem szívesen mutogatta, nem hogy egy vadidegennek… Megköszörülte a torkát, de hiába, egyedül csak a hozzá legközelebb terpeszkedő Frank hallotta meg. Hátrafordult ültében, és vidáman nézett fel a barátjára.

- Végre! Tudtad, hogy Gerard tökúj képregényt akart csinálni?

- Nem – felelte Bob, és közelebb lépett egy lépést. Az idegen fiú felkapta a fejét a közeledtére, arcára kiült az őszinte ijedtség. Frank gyorsan bemutatta.

- Bob, ő itt Malcolm, Malcolm, ő Bob, tudod, akiről meséltem. A… a Rinocérosz! – Rákkacsintott a fiúra. Bob értetlenül pislogott.

- Rinocérosz?...

- Hagyd már, Ghoul! – nézett rá Mikey vidáman. Bob szemöldöke még magasabbra szaladt, mire Frank gyorsan magyarázni kezdett.

- Malcolm kicsit… hadilábon áll a nevekkel, tudod? Úgyhogy csomó becenevet talál ki mindig mindennek! Mikey lett Kobra, mert vékony, mint a kígyó, Brian R2D2, mert neki kell megszerelnie a buszt, én Ghoul, mert össze vagyok varrva, mint egy zombi, Gerard Poison, mert Malcolm szerint a gyógyszerei mérgek, Ray meg Star!

- Star…

- Me-mert olyan szé-szép a haja!

Bob dermedten állt a helyén.

- Szép…

- Valami olyasmit magyarázott, hogy amikor először meglátott, a hátam mögül sütött a nap, és olyan volt, mintha csillagok szikráznának a hajamban – mondta Ray, aki legalább olyan elégedettnek tűnt a Star névvel, mint Frank a Ghoullal. Bár, Frank esetében ez érthető is volt… majdnem nagyobb horror-rajongó volt, mint Gerard.

Malcolm hevesen bólogatott, Bob pedig nem tudta eldönteni, hogy még mindig álmodik, vagy mindenki megőrült rajta kívül?

Malcolm figyelmesen nézte őt még egy pillanatig.

- Bigfoot! – kiáltotta végül, és felderült a képe.

Bob rámeredt. Egy pillanatra csend lett, aztán Gerard harsányan felkacagott.

- Na, Fra… Ghoul, ennyit a fantasztikus névkreációidról!

Frank megvonta a vállát, és ő is nevetett. Bob nem várta meg, míg észhez térnek.

- Ti mit szívtatok? – kérdezte most már inkább dühösen, mint döbbenten. Erre aztán csend lett egy percre. Gerard tért magához először.

- Ugyan már, Bob. Csak…

- Ha nem tűnt volna fel, ittragadtunk ebben a kurva sivatagban, ráadásul miattad, Way! – harsogta Bob, és vádlón Gerardra bökött. – És kész a busz? Nem! Haza tudunk menni? Nem! Tudunk segítséget hívni? Nem! Mert itt még térerő sincs! Felfogtátok ti, hogy mekkora szarban vagyunk?! A sivatag közepén, gyakorlatilag közvetlen életveszé…

- Itt egyvalaki van halálra ítélve, Bob – vágott közbe Gerard hűvösen. Bob elakadt egy pillanatra. De csak egy pillanatra…

- Éppen ezért kéne inkább azon agyalni, hogy ússzuk meg! Nem baromságokkal szarakodni egy vadidegen… egyáltalán, ki ez az idióta?! – Mérgesen Malcolmra pillantott. Gerard felszegte a fejét.

- Malcolm alig fél napi járásra lakik innen, van autójuk, telefonjuk, és internetük – felelte kimérten.

- Igen! – vágta rá Frank is, és nagyon mérgesen mérte végig Bobot. – És különben is, ne hívd idiótának!

- Csak arra vártunk, hogy egy kicsit kipihenje magát…

- Meg rád, hogy kiverekedd magad végre az ágyból!

- …és máris indulunk vele haza.

Bob megrökönyödve meredt hol az egyikre, hol a másikra. Mikey és Ray hallgatott, de ahogy egymásra néztek, Bob tudta, hogy rájuk sem számíthat.

Hát tényleg mindenki megőrült itt?!

Gerard nem várta meg, míg magához tér. Felállt, és leporolta a nadrágját.

- Jól van, fiúk, akkor menjünk. Mindenkinél van víz?

Heves bólogatásokat kapott válaszul. Frank ugyan a biztonság kedvéért csomagolt magának kólát is, elvégre is miféle ember képes megmaradni a csakis az egészséges-élet-megszállott Mikey miatt a hűtőbe rendszeresített ásványvizen, de bölcsen belátta, hogy ilyen melegben, egy sivatagi túrához bizony jobb, ha valami valódi szomjoltót is visz magával. Gerard elégedetten nézett közbe a lassankint feltápászkodó barátain.

- Jó. Elrakom a rajzokat, aztán mehetünk. Brian, biztos nem jössz?

A férfi megrázta a fejét.

- Nem az én testalkatomnak való ez. Meg vigyázni kell a buszra. – Gerard hálásan rámosolygott.

- Jó. Bob?

Bob felrezzent, ahogy Gerard felé nyújtotta az eladdig a busz kerekének árnyékában hűsölő, fekete szemeteszacskóban pihenő három félliteres vizesüveget. – Számítottunk rád, úgyhogy pakoltunk neked is.

- Kösz.

- Szóval jössz?

Bob mintha tétovázott volna egy pillanatig. Tekintete önkéntelenül is Malcolmra tévedt. Ki a fene lehet ez a fickó? Mi van, ha valami embercsempész banda tagja? Ha el akarja csalni őket valahova, hogy aztán váltságdíjat követeljen értük? Vagy még rosszabb…

- Persze – mondta végül határozottan, és közben arra gondolt, hogy így legalább egy normális ember lesz ebben az átokverte sivatagban, ha tényleg beüt a krach.