Tíz

- Hallo.

- Megvan.

- A kulcs is?

- Igen.

- Jó.

A vonal süket volt egy pillanatig.

- Figyelj, Lynn...

Lindsey azonnal közbevágott.

- Minden rendben, Mikey. Amit lehet, lefénymásolok, aztán bemegyek a kórházba kikérni a röntgent meg a többit, hátha nekem is kiadják.

- És ha nem?

- Akkor kénytelen leszel te elmenni értük.

Mikey mélyet sóhajtott, de Lindsey nem hagyott időt neki a kétségbeesésre.

- Tartsd még ott egy kicsit.

- Lynn...

- Csak egy óra kell. Észre se fogja venni, hogy jártam nála. Minden rendben lesz, hidd el.

- Oké - felelte Mikey kevés meggyőződéssel. - Tudom...

- Csak tartsd ott még egy órát.

- Nem biztos, hogy menni fog. Áll a bál, ha csak megpendítem, hogy beszéljünk, Gerard csak makacsul próbálni akar, mintha...

- Az jó! Akkor próbáljatok!

- De nem megy! - Mikey hangjában düh és visszafojtott hisztéria csengett. - Nem tudok úgy tenni, mintha nem történt volna semmi! Ray is teljesen kivan, Frank meg pláne!

- Hidd el, hogy minden...

- Semmi nem lesz rendben! Ahhoz kurvára szednie kéne a gyógyszereit!

Lindsey hallgatott egy pillanatig, nehogy megremegjen a hangja, amikor megszólal.

- Nem fogja szedni, amíg el nem hitetjük vele, hogy meggyógyulhat.

- Tudom.

- Nálunk lesznek a leletei, van egy csomó orvos Amerikában, nem igaz, hogy egy sem...

- Tudom.

Lindsey megint hallgatott egy pillanatig.

- Minden rendben lesz, Mikey. Megígérem, jó? Csak... csak ne hagyd el magad. Nélküled nem...

- Tudom - mondta gyorsan Mikey harmadszorra is, mert úgy érezte, menten elsírja magát, ha hallania kell a mondat végét. - Figyelj, mennem kell, mielőtt gyanút fog...

- Persze. Ha végeztem a kórházban, rád csörgök.

- Oké.

- Vigyázz magatokra.

- Persze. Szia.

- Szia.

Mikey kinyomta a telefont, és egy pillanatig még dermedten meredt rá. Aztán lehunyta égő szemeit, míg csillapodik a sírhatnékja. Nem sírhat. Gerard azt szeretné, azt várja tőle, hogy mosolyogjon, hogy boldog legyen, úgy neki is könnyebb. Kegyetlenség volna megtagadni ezt tőle, nem igaz? De igen.

Felemelte a fejét, és kissé megpaskolta az arcát, mert sejtette, hogy megint betegesen sápadt. Hirtelen elfogta a kínzó kísértés a nyugtatója után, és már vette is volna elő a zsebéből, de aztán eszébe jutott, hogy Gerard érkezése előtt már bevett egyet. Semmi szükség rá, hogy észrevegyék rajta...

Visszament a házba. Nem volt abban semmi különös, hogy idekint, a szabad levegőn vette fel a telefont, mindenki tudta, mennyire utálja, ha hallják, ha telefonál, egyáltalán, ha a magánbeszélgetéseinek fültanúja akad.

Határozottan lökte be az ajtót és lépte át a terasz küszöbét. Gerard és Ray egyszerre néztek fel rá a dohányzóasztal mellől. Szegény Ray, nem is tudja, hogy csak azért lett áthívva, hogy Gerardnak ne tűnhessen fel, hogy nem akarják hazaengedni... Amíg Lindsey össze nem szedi a szükséges papírokat a lakásán. Ahová ugyebár kulcsa van... Merthogy Gerard annyira kiborult azon a bizonyos éjszakán, amikor férjül kérték, és annyira nem volt hajlandó azóta sem szóba állni a lánnyal, hogy még a kulcsot sem kérte vissza tőle. Persze, talán el is felejtette... Mikey minden percben hálát adott ezért a sorsnak.

- Ez gyors volt! - mosolygott rá Gerard.

- Jah…  - Mikey fáradtan huppant le mellé a krémsárga kanapéra. Tekintete a szemközti falra tévedt. A fekete, gurulós állványon pihenő tévét leszámítva semmi sem volt ott.

Nagyon gyorsan ki kell festetni itt. Olyan itt minden, mint egy kórházban, kopár és fehér...

Mikey kényszerítette magát, hogy a bátyjára nézzen.

- Egyébként Lindsey volt.

Gerard szemében megvillant valami, talán a düh, talán a fájdalom, nem lehetett eldönteni.

- Mit akar az tőled?

- Téged.

Mikey már rég megegyezett magával, hogy egy szóval sem fog többet hazudozni a bátyjának a szükségesnél, különösen nem a telefonjáról, amit úgyis állandóan kölcsön kér, mert a sajátját sose találja... Nem kockáztathatta, hogy a fiú véletlenül megtudja, hogy Lindsey volt a hívó, ő pedig mást mondott... Szüksége volt rá, hogy Gerard vakon megbízzon benne.

- Beszélned kéne vele, Gee.

- Eszemben sincs!

- De nagyon aggódik érted.

- Felesleges – felelte Gerard foghegyről, és tüntetőleg belemarkolt az asztalon árválkodó mogyoróstálba. Mikey összenézett Ray-el.

- De szeret téged – jegyezte meg végül csöndesen.

- Ha szeretne, akkor felfogná, hogy látni se akarom, és nem hívogatna állandóan! Mellesleg oltári hülyeségre vall, ha azt se képes felfogni, hogy nem veszem fel neki a telefont.

Mikey megint összenézett Ray-el.

- Hát, többet nem fog hívni – mondta végül Mikey. Gerard értetlenül pislogott rá. – Mondtam neki, hogy csak ront a helyzeten, ha nem hagy békén, meg hogy ez zaklatás, és feljelentem, ha nem áll le. Úgy tűnt, megértette, mert rám vágta a telefont – fejezte be szinte unottan, és gondolatban megjegyezte magának, hogy tényleg rá kell vennie Lindseyt, hogy ne telefonálgasson többet. Úgysincs értelme… Ray arca megnyúlt, még a száját is eltátotta, Gerard pedig még rágni is elfelejtett meglepetésében. De aztán magához tért, és hálás mosolyt villantott az öccsére.

- Nem vagy semmi!

- De attól még beszélned kéne vele, Gerard. Tényleg félt téged.

- Tudom, de… de… de nem! – Mikey meghunyászkodva csak a vállát vonogatta.

- Jó, csak mondtam…

- Tudom… Jajj, Mikey, komolyan mondom, kurvára nem tudom, mihez kezdenék nélküled!

Gerard hirtelen, hevesen ölelte magához, boldogan, megkönnyebbülten, mégis valami különös fájdalomtól remegve. Mert hát nem rég még képes lett volna tovább játszani, hogy minden rendben... Úristen, képes volt hazudni a saját öccsének, és kínlódni egymagában, mikor annyi, de annyi mindent köszönhet neki, és annyira, de annyira szüksége van rá, hogy Mikey ott legyen! Mert ő mindig ott volt, ha baj volt, ha öröm volt, mindig. Hogy is juthatott eszébe, hogy bármiből is kihagyja?! Képtelenség...

- Meg se érdemellek!

Mikey nem felelt, de halvány, keserű mosoly derengett fel az arcán, ahogy megnyugtatóan átölelte a bátyja vállát.

És nyomorultul érezte magát.

Ami Franket illeti, hiába egy nagy doboz hagymás-brokkolis pizza, változatlanul úgy érezte magát, mint aki részegen, beszívva töltötte az éjszakát, és nem józanodott ki teljesen. Jamia persze csak kuncogott ezen egy sort, és kijelentette, ennek alighanem az az oka, hogy tényleg részegen és beszívva töltötte az éjszakát, sőt, a fél napot is, aztán elzavarta fürdeni. Frank pedig lógó orral, engedelmesen eltűnt a fürdőszobában. Jamia fáradt sóhajjal nyúlt el a kanapén. Fél óráig nyugta lesz, addig Frank biztos nem végez… Lehunyta a szemét, hogy legalább addig pihenjen, ha már az elmúlt tizenkét órán ébren töltötte egy félig öntudatlan, de egészen kanos Frank társaságában. Kisvártatva már hallotta is, hogy csobog a víz.

A telefon ezt a pillanatot választotta, hogy megszólaljon.

- Felveszed? – hallatszott a reménykedő kiáltás a zuhany alól.

- Aha! – ordította vissza, Jamia és szitkozódott egy sort, persze csak úgy nőiesen, magában, aztán nehézkesen feltornászta magát a kanapén, hogy elérje az asztalon a mobilt. Lindsey volt

Jamia megdermedt.

Igazán nem volt egy féltékeny típus, tényleg, de egy kezén meg tudta számolni, hányszor kereste Lindsey Franket. Nagyjából akkor, amikor Gerard születésnapjáról volt szó… Az utolsó Lindseyvel kapcsolatos emléke viszont az volt, hogy Frank, a mindig hetyke, mindig hangos Frank, akiről már az is ordít, hogy ő nyúlt bele a sütisdobozba, bármit is magyarázzon a kutyák fantasztikus sütisdoboz-kinyitási tehetségéről, napokig úgy járt-kelt, mint egy mogorva zombi, és egy szót sem volt hajlandó beszélni róla, mi ütött belé. Aztán a sokadik álmatlan éjszakán, hajnali egy körül egyszercsak megcsörrent a telefonja, mire ő hanyatt homlok kapdosta magára a ruháit, és elviharzott, valami olyasmit magyarázva szegény hátrahagyott barátnőjének – szerető? Cseléd? -, hogy mennie kell, mert Lindsey most hívta, hogy Gerard még mindig nincs otthon…

Na, hát nő legyen a talpán, aki ezek után nem gondol rosszra!

Jamia persze nem gondolt, tényleg, egyáltalán nem, egészen addig, amíg – Isten látja lelkét, tényleg csak puszta szeretetből! – rá nem kérdezett Franknél, hogy mi is volt ez a nagy mosolyszünet Gerarddal, mit keresett itt tegnap, és mi a francnak kellett úgy elintézni magukat, mikor ő nem is ihat?... Frank pedig sokadszorra sem volt hajlandó mondani semmit, sőt, mérges lett, képes volt összeveszni a dolgon, és azt vágni a barátnője arcába, hogy mi a franc köze van neki ehhez? Van, amit jobb, ha nem tud! Aztán visszafeküdt aludni.

Jamia persze tisztában volt vele, hogy Frank nem gondolta komolyan a szavait, sőt, aligha fog emlékezni rájuk valaha is, de azért egy kicsit neheztelt rá érte - és egy cseppet sem örült most Lindsey hívásának.

- Szia Lindsey.

- Oh… - Egy pillanatig csak a meglepett csend harsogott a fülébe. – Szia Jamia… Hogy vagy?

Jamia felvonta a szemöldökét. Egy pillanatig nem is tudta, mit mondjon. Lindsey soha nem tette fel neki ezt a kérdést, mint egy idegennek, ahhoz túl jól ismerték már egymást.

- Remekül. És te?

- Az jó. Én is… Remekül… Igen. Öh… Gondolom, akkor Frank is ott van…

- Fürdik.

- Oh…

Csend.

- Akkor… Majd még hívom.

- Jó. Azért szóljak neki, hogy kerested?

- Igen, az jó lesz... Köszi… Akkor… Akkor szia.

- Szia.

Jamia várt, hátha Lindsey mond még valamit, de a vonal megszakadt. Lassan visszatette a telefont az asztalra, és elgondolkozva az ajkába harapott. Ez furcsa volt. Nagyon furcsa… A mindig vagány, mindig csevegő Lindsey, aki zavarban volt…

Jamia megvárta, míg Frank kikászálódik a zuhany alól. Vidámnak tűnt, bármi is volt a baja, mintha azt is lemosta volna róla a víz.

- Kár, hogy nem jöttél, Jam.

- Már fürödtem.

- Na és? Nem az itt a lényeg…

Jamia nem felelt, és kivételesen nem is mosolyodott el, ahogy Frank a derekára csúsztatta a kezét. A fiú azonnal tudta, hogy baj van.

- Mi az, Kicsim?

- Semmi.

- Na… - Frank megpróbálta magához vonni a lányt, de az elhúzódott tőle.

- Volt egy érdekes beszélgetésem Lindsey-vel.

Frank arcára kiült az őszinte döbbenet és értetlenség, de azonnal el is tűnt róla, és az ijedtség vette át a helyét.

- Basszus, totál elfelejtettem!

- Mit?... – Frank azonban meg se hallotta a kérdést. Villámgyorsan felkapta a telefont az asztalról, és ügyet sem vetve többé a lányra, visszarohant a fürdőbe a ruháiért, miközben a nagy sietségben kétszer is majdnem hasra esett. Jamia elképedten pislogott utána.

- Frank?... – A fiú azonban nem figyelt rá. Egyik kezével a mobilt tartva a fülén, másikkal a farmerját próbálva magára rángatni, fél lábon szökdécselte ki az előszobába, úgy sziszegett a telefonba.

- Vedd már fel, vedd már fel…!

Jamia gyanakodva indult utána.

- Frank…!

- Lindsey! Bocs, totál elfelejtettem, ott vagy még?... Jó, egy… egy fél óra, és… de ne-ne-ne, már indulok! El ne menj! Hallod? Várj meg!... Fél ó... Húsz perc! Annyi se! Tizenöt!... Jó... Jó, de el ne menj nélkülem!... Fogd meg! – Sebtiben a meghökkent Jamia kezébe nyomta a telefont, mert csak nem boldogult egy kézzel a nadrágjával, de a következő pillanatban már a cipőjét húzta.

- Frank…

- Bocs, kicsim, rohanok, Li…

- Póló nélkül?

Frank meghökkent egy pillanatra, aztán egyenesen kétségbeesetten nézett fel a lányra.

- Ajj, basszus! Hozd már ki, ott van valahol a fürdőben…

Jamia szemöldöke még magasabbra szaladt, mint az imént, de nem felelt. Nem kérdezte meg, hova ez a nagy sietség. Franknak igaza van. Jobb, ha nem tud mindent. Egyelőre jobb… Amíg át nem gondolja a dolgokat, addig mindenképpen. Frank nem vette észre a szemében a szomorúságot, pedig Jamia még akkor sem szólt semmit, amikor ő kapkodva bevágta maga mögött az ajtót.

És az sem tűnt fel neki, hogy a nagy sietségben elfelejtett elköszönni tőle.

A Solo Bella az a hely volt, ahol Frank még elvétve sem fordult volna meg soha. Nem mintha nem járt volna étterembe – imádta a KFC-t, és a puccos barokk kávézókat is, a Solo Bella viszont pont a kettő közt volt. Ezért is találkoztak itt, ahol nem kellett félniük, hogy bárki ismerős észreveszi őket.

Franknek huszonkét percébe került eljutnia a parkolóig, és újabb kettőbe, mire megtalálta Lindseyt egy félreesőbb asztal mellett. Kifulladva huppant le a vele szembeni vörös bársonyhuzatos székre.

- Bocs, totál elfelejtettem! – kezdte hadarva, miközben futólag körbepillantott maga körül. Elegáns, barátságos teremben ültek, a falak téglavörösek, festményekkel és kovácsoltvas lámpatartókkal díszítve, az asztalok fényesre sikálva, hogy az ember láthatta bennük a tükörképét, a láthatatlan hangszórókból halkan szólt a zene, talán jazz, és az egész bosszantóan otthonos volt… Nem volt sok vendég, hiszen csak kora délután volt még. Lindsey felemelte a fejét, és egyenesen Frankre nézett.

- Mit számít? Végülis én aztán ráérek… - felelte tüntetőleg közömbös hangon. Majdnem egy órája ült itt egymaga.

- Ne haragudj, csak... Zűrös volt a tegnapom… - mentegetőzött Frank, aztán elmesélte, mi történt a próbán, hogy mit beszéltek Mikeyval, és végül, hogy Gerard úgy tűnik, végre észhez tért, mert bocsánatot kért tőle.

- Da azért szólhattál volna, hogy mi van! – fejezte be egy kicsit talán mérgesen.

Lindsey mintha szégyellte volna magát egy kissé.

- Ez az ő dolga, Frank. Annak mondja el, akinek akarja…

- De jogom lett volna tudni!

- Nekem is. Ahogy Mikeynak, Donnának…

Frank elhúzta a száját. Ezzel nem tudott vitába szállni.

- És akkor most mi lesz? – kérdezte. Lindsey vállat vont.

Az igazság az volt, hogy Frank ragaszkodott a találkozóhoz, miután Lindsey elsírta magát a telefonban, mert tudni akarta, mi történt. Most viszont, hogy már tudja… talán még segíthet is.

- Megszereztem a papírjait, voltam a kó…

- Hogy mit csináltál? – meredt rá Frank.

- Lemásoltattam minden orvosi papírját, odaadtam Mikeynak, aztán bementem a kórházba, hogy a leleteiről is másolatot kérjek, de nem nagyon álltak szóba velem.

- De…

- Nem fogom hagyni, hogy meghaljon, csak mert ő elhagyja magát! – jelentette ki Lindsey elszántan.

- Naná, én se, de… Nem adnak csak úgy ki semmit egyik kórházban sem.

A lány bólintott.

- Mikeynak kell elintéznie, neki talán sikerül, mint közvetlen hozzátartozó.

Frank nem lepődött meg. Pontosan tudta, hogy Mikey, akiről azt sem feltételezné az ember nyugodt szívvel, hogy egyedül fel tud öltözni, valójában nagyon is kemény jellem, mindig eléri, amit akar. Különben már rég nem lenne a bandában… És persze bármire képes lenne a bátyjáért. Igen, Mikey el fogja intézni…

- És lesz olyan orvos, aki minden vizsgálat nélkül, pusztán leletek alapján fog tudni mondani valamit?

Lindsey vállat vont.

- Nem tudom. De amíg Gerard nem hajlandó orvoshoz menni, nincs más választásom.

- Még mindig nem beszél veled?

Lindsey szomorúan megrázta a fejét. Frank bátorítóan rámosolygott. – Minden rendben lesz, majd meglátod. Rá fog jönni, hogy te…

- Az se érdekel, ha az életben nem szól hozzám többet, de meghalni nem hagyom.

Frank furcsamód mintha megkönnyebbült volna a szótól egy kicsit. Nem is csoda – ő még nem engedte meg magának, hogy végiggondolja ezt az egészet, ahhoz még túl zavaros volt minden... Túlságosan is friss. És túlságosan riasztó. Jó, tüdőrák, kórház, kemoterápia, kopasz, beesett arcok – nagyjából ennyi volt, amit tudott a dolgokról, és képtelen volt összeegyeztetni Gerarddal, aki egy fél percig sem volt képes nyugton megülni a seggén… De ha Lindsey veszi kézbe a dolgokat, akkor nem lehet baj. Pláne, ha Mikey… Feltéve, ha Gerard együttműködik.

- Figyelj, Lynn, számíthattok ám rám, oké? Éjjel-nappal, ha…

Nem folytathatta, mert megcsörrent a telefonja.

- Basszus…

- Vedd föl nyugodtan – mondta Lindsey. - Biztos Jamia. Beszéltem ma vele.

- Tudom, mondta… Haló!

- Szevasz, Törpilla, én vagyok.

Frank szemei tágra nyíltak a döbbenettől, ahogy Lindseyre meredt. A lány értetlenül nézett vissza rá.

- Szia…

- Jerseyben vagy, ugye?

- Igen… Mert?

Lindsey még mindig értetlenül pislogott felé, mire Frank, némán formálva a szót odasúgta neki – Bert az. Lindsey meghökkenten bólintott.

- Na figyelj, az van, hogy összefutottam Gerarddal…

- Hol?

- A Beach Barban. Szóval, érte kéne jönni valakinek…

- Mit csináltál vele, te kretén?! – ugrott fel Frank hirtelen, hangos csattanással borítva a földre a székét. Lindsey összerezzent a hangtól.

- Kitéptem a szívét, baszd meg! – vágott vissza Bert mérgesen. - Mégis mit csinálhatok vele?!

- Ide figyelj, ha…

- Matt is itt van, most hányta le a csukám, Rayt nem értem el, Mikey meg valahol a világ végén száguldozik épp, ő mondta, hogy te össze tudod szedni…

- Megyek!

- Király… Frank! – Bert hangjában mintha némi kelletlen aggodalom csendült volna. - Készülj fel rá, hogy totál kivan…